Parlament

Parlament

2022. december 28., szerda

Úristen, ez is micsoda év volt!

Az ember hajlamos mindig a legutolsó évet különlegesnek tartani, de úgy érzem, 2022-ben tényleg minden összejött jóból és rosszból egyaránt.

Ország, világ

Bár a Magyarországot sújtó koronavírus-járvány utolsó nagyobb hulláma pont 2021 végén, valamikor december közepén tetőzött napi 190 halálos áldozattal, majd idén február közepén visszaugrott napi 100-as szintre, végül beállt arra az állapotra, amilyenné a spanyolnátha is csendesedett száz évvel ezelőtt. Sajnos, azért idén is szedett több mint 9000 áldozatot.
Az újonnan megalakult országgyűlés mindenesetre megszűntette a járványügyi veszélyhelyzetet, hogy ez átadhassa a helyét a háborús veszélyhelyzetnek, ami miatt külön alaptörvényt kellett módosítani.

Merthogy februárban Putyin egy villámháborúban próbálta lerohanni Ukrajnát és oroszbarát bábkormányt ültetni Zelenszkij helyére, de ezúttal nyugat a kérdésben egységesnek mutatkozott, és az amerikai fegyverszállításoknak köszönhetően Ukrajna a munícióból sem fogyott ki. Putyin ezért az ukrán infrastruktúra szétbombázásával a civil lakosságot akarja megtörni.
Mindig is úgy tartottam, hogy az orosz-ukrán háború kettős természetű: valóban folyik egy világpolitikai játszma Ukrajnáért, ugyanakkor az ukrán népnek elege van a keleties, despota, oroszhű oligarchiára épülő társadalomból és nyugati életformára vágyik. Kíváncsi leszek, 2023 hoz-e valami megoldást a konfliktusban.

2022 nyarán hazánkat és fél Európát több évtizede nem látott aszály sújtotta. Nagy aszályok akkor alakulnak ki, amikor három tényező egyszerre jelentkezik: az átlagnál kevesebb csapadék, a folyók vízhozama az átlagnál kevesebb és a napi középhőmérséklet az átlagnál magasabb. Sokan ebben már a globális felmelegedést látják, mások azt mondják, átlag 40-50 évenként mindig volt ekkora méretű aszály Magyarországon. Minden esetre az ukrán háborúval és madárinfluenzával együtt az aszály komoly tényező volt az élelmiszerek nagymértékű drágulásában.

Igen mert már több mint egy éve egyre nagyobb ütemben vágtató infláció is sújtja országunkat, ezen belül az élelmiszerinfláció mértéke már az unióban a legmagasabb. Bár a kormány az Oroszország elleni szankciók következményeként próbálja eladni a dolgot, valójában mind az energiaárak, mind pedig az élelmiszerárak emelkedése már 2021 őszén megkezdődött. Sajnos a 2022-es választások előtt a kormány nem mert időben lépni, sőt, 2022 tavaszán példátlan osztogatásba kezdett, így a gazdasági válság kifeszített rugóként várta az elpattanást, amely elkerülhetetlenül be is következett.

A magyar belpolitikában több olyan esemény is volt, melyen kínunkban csak nevetni tudunk. A "gyermekvédelmi"-nek csúfolt népszavazásban arról kérdezték meg az ország lakosságát, hogy támogatnák-e óvodáskorú gyermekek nemváltó kezelését. Az egyre inkább megbomló elméjű miniszterelnök Tusnádfürdőn bejelentette, hogy Magyarország nem akar kevert fajúvá válni, augusztusban kirúgatta az Országos Meteorológiai Szolgálat két vezetőjét, mert nem tetszett nekik az augusztus 20.-ra kiadott előrejelzésük, októberben pedig nemzeti konzultációt hirdetett meg azok ellen az uniós szankciók ellen, melyeknek megszavazásában hazánk is részt vett.

Család

Családunk legörömtelibb eseménye unokánk megszületése volt.



Unokánk fejlődése kilenc hónap alatt

A kis Yaarat az év során kétszer láttam személyesen (feleségem és Petra lányom többször is): először júniusban, amikor egy hétre kiutaztam hozzájuk Izraelbe, másodszor november végén, december elején, amikor ők látogattak meg bennünket. Nagyon jó evő, nagyon vidám baba, kár, hogy nem láthatjuk gyakrabban.

Három jelentősebb születésnap is volt az évben: Petra lányom betöltötte a 18-at, Bori elérte a 30-at, idén novemberben Kati pedig 60 éves lett, amit egy nagy meglepetéspartival ünnepeltünk meg.





Két eljegyzés is történt a családban, sógornőmék mindkét lánya 2023-ban fog egybekelni választottjával.

Márciusban elhunyt a család legidősebb, 97 éves tagja, aki bölcsességével és életigenlésével mindig is a példaképünk volt.

Utazások

Idén háromszor is jártam külföldön. Még március elején - pont unokám születésekor - Ausztriában síeltem osztálytársaimmal, júniusban unokámnál voltam Tel Avivban, augusztusban pedig dél-csehországi várakat és kastélyokat kerestünk fel a családdal.

Kies osztrák táj

Tel Aviv-i utcán


Slavonicében

Belföldi többnapos kiruccanásaink azokhoz a barátainkhoz kapcsolódnak, akikkel egy hetet töltöttünk a Balatonnál illetve egy-egy túrahétvégét a Bükkben és a Bakonyban, de egynapos túrákon is voltunk velük és az újévet is velük várjuk Aggtelek környékén.

Balatonlelle, a Halas Sanyikánál

Répáshuta, Balla-barlang

Huszárokelőpuszta környéke

Ingatlan-ügyek

Idén két telket is eladtunk: Feleségem örökségét, Angyali-szigetet még szeptemberben, az én örökségemet, Szentendrét pedig alig egy héttel ezelőtt, itt még nem történt meg a birtokbaadás.

Kati Angyali-szigeten

Bori és Petra Szentendrén

Munkahely

Amikor 40 évvel ezelőtt elkezdtünk dolgozni, a nők 55 évesen, a férfiak 60 évesen mehettek nyugdíjba. Ez alapján Kati már 5, én pedig már 7 éve nyugdíjas lennék. Ehhez képest Katinak még 5 éve van a nyugdíjig, én pedig főállásban dolgozom a nyugdíjam mellett, amíg azt nem mondják, hogy most már nem tudják hasznomat venni. Így aztán Katival reggelente együtt indulunk BKV-val a munkahelyünk felé, és csak a 2-es villamosnál válnak el az útjaink.
2022-ben a cégem több paksi projektjében is részt vettem. Jó tudni, hogy az erőmű egyes adatgyűjtő és irányítástechnikai számítógépében az általam írt programkód is ott fut.

Kultúra

Minden évben beszámolok azokról az előadásokról, amin részt vettünk, illetve azokról a könyvekről, amit elolvastam. Kezdjük az előadásokkal:
Könyvek:

Közösségi média-aktivitás

Jelen blogomat 2022-ben 14 000-en olvasták, idei legolvasottabb posztom a meteo-gate-hez (meteorológusok kirúgásához) kapcsolódik.
YouTube videóimról előző posztomban írtam. Aktívan jelen voltam a Facebook-on, kevésbé aktívan a Twitteren és a Coub-on.

Idén már nem jelentkezem új poszttal, minden olvasómnak boldog újévet kívánok.


2022. december 26., hétfő

2022 dalaim tükrében

Kb. havonta feltöltök egy-egy dalt a YouTube-ra politikai eseményekhez kapcsolódóan, és időnként a Facebook-ra is családi események kapcsán, így dalaim akár éves visszatekintésnek is tekinthetők, és YouTube-csatornámra akár zenés vlog-ként is tekinthettek. Ezért az éves rendes összefoglaló előtt tekintsük át ezt a zenés összefoglalót.

Január

Az országot elárasztották a "Magyarország előre megy, nem hátra" feliratú plakátok, ugyanez az üzenet folyt szinte minden médiumból az összes hullámhosszon. A szlogennel a Fidesz papagájkommandója a "Piros volt a paradicsom, nem sárga" kezdetű magyarnótára énekelve szétspammelték a Facebook-ot, de még az idén elhunyt Szakcsi Lakatos Béla dzsesszzongorista is eljátszotta miniszterelnök urunknak a Zene Háza avatásakor. Ezért énkeltem én fel a Magyarország hátra megy dalomat, amely egyben utolsó filmes megörökítése az éppen eladás alatt álló szentendrei telkünknek.
Zene: magyarnóta
Kíséret: saját
Videótechnika: akciókamerás felvétel

Február

A "Magyarország előre megy" plakátok mellett a választások közeledtével megjelentek a Márki-Zay Pétert összegyurcsányozni szándékozó, a CÖF által finanszírozott lila plakátok, melyeknek legundorítóbbja minden kétséget kizárólag a "Miniferi"-s plakát volt. Ennek a vizuális környezetrombolásnak állít emléket a Lila plakátok című klipem.
Zene: Ábrahám Pál
Kíséret: Domanyek Kati
Videótechnika: AI-vel animált állókép

Március

Legkisebb lányunk is elérte a nagykorúságot. Az év folyamán sikeresen érettségizett és felvételizett az ELTE általános bölcsészettudományi szakára, ahol jelenleg épp az első szemeszter vizsgaidőszaka zajlik.
Zene: saját
Kíséret: saját
Videótechnika: Egymásba tűnő (morph) fényképek

Április

Az országgyűlési választásokkal egyidejűleg "gyermekvédelmi" - valójában homofób - népszavazást is tartott az ország. Egyelten öröm az újabb megsemmisítő (Holdról is látszódó) választási vereségben, hogy a népszavazás a mindent elsöprő propaganda ellenére érvénytelen lett. Pont a népszavazás napjára időzítettem a Nemváltó kesergő című dalomat, mely az idei legnépszerűbb dalom is lett egyben.
Zene és kíséret: Balogh Péter
Videótechnika: az Állami Népiegyüttes felvételének felhasználása


Húsvétra a magam örömére locsolóvers helyett egy kuplét énekeltem.
Zene és kíséret: saját
Videótechnika: statikus háttér animált előtérrel


Már két hónapja dúlt az orosz-ukrán háború, amikor az Akar-e Moszkva háborút című szovjet indulóra felénekeltem saját verziómat. A Putyin által eltervezett Blitzkrieg még mindig tart, hatalmas veszteségeket okozva Ukrajnának, és nagy csalódást okozva a gyors sikerben bízó Putyinnak.
Zene, kíséret: Szovjet induló
Videótechnika: híradórészletek + greenbox-technika

Május

A megalakuló új kormányban Pintér Sándor belügyminiszter alá szervezték az egészségügyet és az oktatásügyet. A rendőrminiszter szervezési képességeire az egészségügyben nagy szükség volna, a tanárok fizetése pedig már régóta emelésre vár, Pintér kemény kézzel állt bele a feladatba: a sztrájkoló tanárokat kirúgatta, a magánpraxisban dolgozó orvosokat pedig havi 20 óra állami egészségügyben való szolgálatra kötelezte. Erről szól a Majd megtanulják, mi a móres című dalom.
Zene: Dolly Roll
Kíséret: McKertel
Videótechnika: Budapesti Rendőrfőkapitányság Jerusalema táncának felvétele

Július

Amagyar közigazgatásba visszakerült a "vármegye" és a "főispán" megnevezés, én pedig elképzeltem egy képzeletbeli vármegyét, Döbrögöt, melynek főispánjáról egy dalt énekeltem.
Zene, kíséret: saját
Videótechnika: statikus háttér előtt animált előtér

Augusztus

Mivel a tavaszi országgyűlési választásokon ismét alkotmányozó többséget szerzetek a kormánypártok az országgyűlésben, két hónapon belül kétszer is módosították az Alaptörvényt, mellyel az végleg kezdi elveszíteni fundamentum-jellegét és egyben jól mutatja az eseti törvénykezés gyakorlatát. Elsőéves joghallgató Petra lányom egyik feladata az Alaptörvény stabilizálása volt, vagyis javaslatokat kellett tenni olyan alkotmányos fékekre, melyek megnehezítik az Alaptörvénynek a kormányzat kénye-kedve szerinti módosíthatóságát. Én pedig felénekeltem a Patchwork-alaptörvény című dalomat.
Zene, kíséret: saját
Videótechnika: Az Alaptörvény átragasztgatásának felvétele

Szeptember

Az a malőr történt, hogy a Hollik-tviszt című videómat törölte a YouTube, mert a kliphez használt táncos filmmel szerzői jogot sértettem. Elhatároztam, hogy az eredeti zenei sáv alá új filmet teszek, ezzel emléket állítva az azóta eladásra került angyali-szigeti telkünknek. Hollikot mindig is a tehetségtelenséggel párosuló szervilizmus archetípusának tartottam.
Zene: Edoardo Vianello - Guarda come dondolo
Kíséret: Karaoke Basi mp3 mario giannotta
Videótechnika: akciókamerás felvétel

Október

Orbán nagy harcos, ő soha senkivel nem folytat baráti eszmecserét, soha nem egyeztet, soha nem próbál a közös érdekek mentén egyességre jutni, csakis harcol, csatázik, ütközetekbe indul. Ennek állított emléket Harci dalom.
Zene, kíséret: saját
Videótechnika: régi magyar kalandfilm-részletek

November

A nemzeti konzultáció, mint a populista politizálás eszköze mindig is a bögyömben volt és számos ilyen témájú dalom született. A habonyi jótanács, hogy ha valamit elszúrtál, fogd Brüsszelre, már egy évtizede hibátlanul működik, miért pont most, az egyik legnagyobb gazdasági válság közepette változtasson Orbán a nyertes stratégián. Így aztán megszületett az a nemzeti konzultáció, amelyben Orbán azok ellen az Oroszország ellen meghozott szankciók ellen szavaztatta meg a lakosságot, amelyet egyébként Magyarország egytől-egyig megszavazott, és a nemzeti konzultáció időtartama alatt is további két szankciós csomagra mondtunk igent. Erről szól a Szankciós dal.
Zene és kíséret: saját
Videótechnika: a Jobbik ifjúsági szervezetének plakátátragasztós filmje


Ebben a hónapban volt Kati 60. születésnapja. Lányaimnak és unokámnak köszönhetően nagyon jó kis meglepetésbulit sikerült neki szervezni, és erre az alkalomra is énekeltem egy dalt.
Zene és kíséret: saját
Videótechnika: slide-show

December

Orbán Viktor vallási tébolyba süllyedt. Nem, kedves olvasóim, ez már több, mint vallási áhítat vagy vallási révület. A református miniszterelnök, akinek házasságát az azóta már megtagadott Magyar Evangéliumi Testvérközösség szentesítette, jelenleg a római katolikus egyház egyik leghitbuzgóbb híve, aki az adventi időszakban még a hajnali rorate misékre is eljárt, és a templomkaputól a kocsijáig imára kulcsolt kézzel, üdvözült tekintettel lépdelt. Az "Ember! Most jövök ki a templomból!" a hónap legkedveltebb mémforrásává vált, én sem akartam lemaradni a dilivonatról, így született meg az Ember! Most jövök a templomból! című dalom.
Zene és kíséret: saját
Videótechnika: greenbox, háttérben Orbán kedvenc templomával, az Istenhegyi Szent László templommal.


Hát ezek voltak a 2022. évi dalaim. Csatornám nézettsége idén meghaladta a 36 ezret. Idén a legnépszerűbb dalom a 2019-es Kipcsak csacsacsa volt (több mint tízezer kattintással), az tízes listára idei dalaim közül csak a Nemváltó kesergő (2500), az Ember! Most jövök a templomból! (2000) és a Magyarország hátra megy (1300) fért fel.

2022. december 23., péntek

Erdős Virág: Karácsony, 2022

 

Erdős Virág: karácsonyi képeslap

Viccnek durva, versnek kevés:
íme, egy kis
meglepetés.

Nem egy nagy szám, látom én is,
kilóra se sok, de
mégis:

mikor ilyen nagy a fagy, a
szeretet meg egyre
fogy, az

embert mindig meglepi, hogy
nincs jobb, mint egy
meglepi.

Jaj,
most látom csak, bocsika, hogy
nyuszikás a
zacsija, de

mindegy, nem egy nagy dolog, majd
megoldják az
angyalok, mert

így is, úgy is az az első,
hogy mi mindent rejt a
belső,

olyan legyen körülbelül,
aminek az ember
örül,

ne lapuljon benne bánat
(vagy más ilyen
ronda állat),

se betegség, se halál, és
beférjen a
fa alá.

Sőt: ha mégse tetszik, másnap
át lehessen adni
másnak!

Bárki kapja, legyen áldott! -
lásd a christmas greeting
card-ot:

"Drága-kedves... satöbbi, csak
meg szeretném
köszönni, és

ezúton is kívánok egy
sokkal jobb fej
világot, most

egyedül csak az a fontos
(így írom, mert így a
pontos),

hogy a szíved legyen helyén,
huszonkettő
hideg
telén.

Rajtad áll, hogy mit teszel, hogy
jó fiú vagy
rossz leszel, hogy

vállat vonsz és legyintesz, vagy
észnél vagy és
beintesz, hogy

pakolod a cekkered, vagy
szép csendben ki-
bekkeled, ha

üldögélsz, ha ácsorogsz, ha
élteted, ha gáncsolod, én

egy dolgot tanácsolok:
Legyen vidám karácsonyod!"

2022. december 19., hétfő

Csak azért is Katar-zis!

Véget ért a katari vébé, az egyik legfurcsább labdarúgó világbajnokság evőr. Ahogy telt az év, szinte meg is feledkeztünk róla, hogy még egy focivébé is vár ránk. Pedig egy ismerősünk férje egy amerikai magyar producer, aki már két éve a megnyitó ünnepséget szervezte, küldték is a szelfiket a ceremóniáról.

Egy korábbi posztomban írtam arról, hogy az 1986-os mexikói vébé (a magyarok utolsó vébé-részvétele) utáni vébék idején éppen miket csináltunk. Kiderült, hogy valami fontosabb dolog (családi esemény, utazás, költözés) mindig elhomályosította sporteseményt. Így volt ez most is: lányom, vejem, unokám érkezése, Kati születésnapja, munkahelyi elfoglaltságom és az adventi készülődések. Bár kétségtelen, hogy a meccsnézés jó após-vej program, különösen ha jó sör is van hozzá, de a csoportmérkőzésből viszonylag keveset láttam. Sőt, a tegnapi döntőt is csak felvételről, mert vasárnap délután egyéb programunk volt (egy közeli hozzátartozót látogattunk kórházban ill. az első hanukkai gyertya meggyújtására voltunk hivatalosak Szentendrére). Ez alatt az idő alatt igyekeztem elzárni magamtól minden információt, ami végül sikerült is.

Nekem a focivébén mindig az az első számú kérdés, hogy avatunk-e új világbajnokot. Erre utoljára 12 évvel ezelőtt került sor (Spanyolország). Az eddigi nyolc világbajnok közül Olaszország ki sem került a világbajnokságra, viszont a résztvevő országok közül egyedül a rendező Katar (amely alanyi jogon vett részt) nem szerepelt még sohasem világbajnokságon (három vereséggel csoportutolsók lettek).

Sok botrány övezte a katari rendezést: nemcsak a FIFA-ig, de az Európai Unióig elérő korrupció, rabszolgamunkával épített stadionok, a teljes szesztilalom utolsó pillanatban történő bevezetése, a külföldi szurkolók botrányos körülmények közötti elszállásolása.

Miniszterelnökünk arra a kérdésre, hogy kit tippel a vébé győztesének, azt válaszolta, hogy Szerbia. Lehet, hogy szerinte ez a Szerbek felé tett gesztus akart lenni, de valójában hatalmas tahóság volt, hiszen mindenki tudta, hogy az Ukrajna elleni agresszió miatt kitiltott oroszok kvázi helyettesének tekintették az oroszbarát Szerbiát. Persze csoportjukban az utolsók lettek két vereséggel és egy döntetlennel. De legalább a Brazília-Szerbia meccsen láthattuk a vébé legszebb gólját: Richarlison középen, háttal a szerb kapunak ballal felperdített egy beadást, és jobbal félfordulattal, fél-ollózással a kapuba bombázott.

Ráadásul ezt a gólt pont láttam élőben.

Ami a volt világbajnokok szereplését illeti, egyedül az angoloknak sikerült a csoportmérkőzéseket vereség nélkül lehozniuk, Argentínát rögtön az első mérkőzésen verték a szaúdiak 2:1-re. A franciák Tunéziától, a brazilok Kameruntól kaptak ki, de mindkettő taktikai vereségnek tekinthető, mert a továbbjutásuk szempontjából már mindegy volt. Uruguayt  Portugália verte meg 2:1-re, ezzel ki is ejtve őket. A hős japánok pedig a csoportjukban lévő mindkét világbajnokot, Németországot és Spanyolországot is megverték, a németek ki is estek a csoportból, a spanyolok éppenhogycsak bent maradtak, hogy aztán a nyolcaddöntőben  úgy essenek ki Marokkó ellen a tizenegyes-párbajban, hogy sem a normál játékidőben, sem a hosszabbításban, sem pedig a böntetőpárbajban egyetlenegy gólt sem sikerült lőniük. Kiábrándító volt.

Brazíliát a negyeddöntőben a végig imponálóan játszó, és a végén bronzérmes horvátok verték a büntetőpárbajban, Anglia szintén a negyeddöntőben bukott el a franciákkal szemben (Harry Kane kihagyott büntetője nagyban hozzájárult ehhez). Viszont a két elődöntő után, ahol az egyikből az argentínok, a másikból a franciák jutottak tovább, már tudni lehetett, hogy:

  • Nem lesz új világbajnok;
  • Az új világbajnok háromszoros bajnok lesz (hiszen korábban mind Argentínának, mind Franciaországnak két-két vébégyőzelme volt).
A negyedik helyezett marokkótól láthattam a vébé legszebb majdnem-gólját: El Jamik ollózott kapufára.

A döntő olyan volt, mint egy Homérosz-eposz: felvonultak a seregek, Argentina és Franciaország, élükön a két vezérrel, Messivel és Mbappéval, mint Akhilleusz és Hektor. És a két vezér tényleg igazi eposzi hősként viselkedett: Mbappé három, Messi két gólt rúgott, ráadásul Mbappé egyenlítő gólját egy hollywoodi rendező sem rendezhette volna meg jobban.

A két vezér a tizenegyespárbajban is vállalta az első rúgó szerepét és nem hibáztak. Végül Mbappé mesterhármasa sem volt elég a győzelemhez, csak az aranycipőhöz (8 rúgott góllal). Messi "csak" 7 gólig jutott a katari vébén, Cristiano Ronaldo pedig az egyetlen a világon, aki öt egymást követő világbajnokság mindegyikén rúgott gólt (igaz, Katarban csak egyet).

A katari vébén összesen 172 gól esett, a legtöbb 1986 óta, vagyis amióta 32 résztvevője van a vébének. Sajnos 2026-tól már 48 csapat vesz részt a vébén, így szép lassan elvész a részvétellel járó rang. De legalább nekünk, magyaroknak végre lesz esélyünk kijutni. És legalább Németh Szilárdtól megtudhattuk, hogy a franciákkal szemben Argentína képviseli a fehér, keresztény, európai értékrendet.

2022. december 17., szombat

Érted kiugrom, cicám!

Akár operettbe illő is lehetne az a szerencsétlenkedés, ahogyan Magyarország 1945. október 15.-én eltöketlenkedte a háborúból való kiugrást, ha nem lett volna az egésznek olyan rettenetes következménye. Ungváry Krisztián Kiugrás a történelemből c. történészi/hadtörténészi könyvével töltöttem az elmúlt néhány hetet, amely pont ezt a témát dolgozza fel hatalmas forrásanyag és levéltári kutatás alapján.

Hogy a propaganda hogyan hat a gyermeki lélekre, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 8-10 éves koromig én azt hittem, hogy Magyarország "a jó oldalon", vagyis a Szovjetunió oldalán harcolt a II. világháborúban a "gonosz" németek ellen. Talán tíz éves lehettem és Keleti Márton A tizedes meg a többiek című filmjét néztük, amikor nagy nehezen kezdett nekem leesni a tantusz. Aztán volt ennek a filmnek egy kvázi folytatása (valójában csak néhány szereplő és a kor volt azonos, a történet egész más volt, de ugyanúgy Keleti Márton rendezte), az 1967-ben forgatott  Változó felhőzet, amelyben egy detektív (Major Tamás) éppen egy katonaszökevényt (Sinkovits Imre) kísér az őrsre, amikor egy ablakba kitett rádióból elhangzik Horthy Miklós proklamációja, melynek nyomán a detektív elengedi a katonaszökevényt. Na, ekkor hallottam először hazánk sikertelen, vagy inkább csak elszerencsétlenkedett háborús kiugrási kísérletéről.

Habár a történelmi tárgyú könyvek kevésbé érdekeltek, ez a korszak felkeltette a figyelmemet, fiatalkoromban sok ilyen tárgyú munkát olvastam, vagy filmet néztem:

  • Még a katonaság alatt (1974-ben) elolvastam Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című munkáját a 2. magyar hadsereg doni megsemmisüléséről;
  • Olvastam Kádár Gyula volt vezérkari ezredes A Ludovikától Sopronkőhidáig című munkáját. Bár Kádár Gyulát a nyilas hatalomátvétel után letartóztatták, mégis 10 évet töltött orosz munkatáborban, majd '56 után arról a Kéri Kálmánról, az 1. magyar hadsereg volt vezérkari főnökéről kellett jelentenie, aki a témában szintén fontos interjúkat adott, és '90 után tagja lett az első szabadon választott országgyűlésnek is.
  • A '80-as évek elején ment Bokor Péter híres Századunk című dokumentumsorozatának Végjáték a Duna mentén című évada, mely az 1941-től 45-ig tartó időszakot dolgozza fel részben interjúk, részben színészekkel eljátszott események formájában (ebben volt fontos szereplő Kéri Kálmán).
  • Szintén a '80-as évek első felében ment Sára Sándor Pergőtűz című dokumentum-sorozata a 2. magyar hadseregről, és ebben már voltak olyan interjúk, melyek a magyar katonák kegyetlenkedéseit is bemutatták. A sorozat 17. része után egyszerűen a cenzorok levették a műsorról.
  • A legfontosabb a témában talán mégis Kovács András Októberi vasárnap című filmje volt, mely mindössze az 1944. október 14.-16. között eltelt három napot dolgozza fel egy testőrtiszt, a valóságban is létező és a nyilas hatalomátvétel után öngyilkosságot elkövető Tost Gyula (Bács Ferenc) szemszögéből. Ezt a filmet idén október 15.-én, még jóval Ungváry könyvének olvasása előtt újra megnéztem.
A fent felsorolt filmekre és könyvekre egyöntetűen az volt a jellemző, hogy túlmutattak a '70-es. '80-as években megszokott Horthy-korszakot bemutató kliséken és a történetek emberi oldalát próbálták ábrázolni.

Ungváry könyve sok helyen annyira szárazon elemző, annyira sok szempontból tekinti végig az abortált kiugrási kísérletet, olyan tetemes szakirodalmi anyagot sorakoztat fel, amely egy történettudományban járatlan olvasó számára elriasztó lehet. A könyv  alaptézise, amely több ponton már átcsúszik a történelmi fikció (a mi lett volna, ha) kategóriájába, a következő:

  • Magyarország II. világháborús szerepe alig volt befolyással a világpolitikára és az európai hadszintér történéseire, kivéve az 1944. őszi kiugrási kísérletet, mert annak sikere esetén:
    • Az európai hadszintéren hónapokkal lerövidült volna a háború;
    • Jóval kevesebb civil és katona áldozat lett volna, kevesebb embert hurcoltak volna el orosz hadifogságba;
    • Kisebb lett volna az anyagi kár;
    • És ami érdekes, Sztálin jóváhagyásával Magyarország megtarthatta volna Érsekújvárt, Losoncot, Rimaszombatot, Szatmárnémetit, Nagyváradot, Nagyszalontát, Aradot.
  • A kiugrás kudarcáért más történészekkel ellentétben Ungváry szinte kizárólag Horthyt teszi felelőssé, fel is sorolja három óriási tévedését:
    • A kormányzói szózat szövegezésében Lakatos miniszterelnök javítását elfogadva hamisan írt a már megkötött fegyverszünetről, mert múltidőből folyamatos jelenbe tette: "...ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk...". Valójában a fegyverszünet a Szovjetunióval már meg volt kötve.
    • Budapesten maradt, pedig egy, a vidéken állomásozó magyar csapatoknál bejelentett fegyverszünet egyértelműbbé tehette volna a katonaság feladatát a kiugrást követően. Ehelyett az egyes hadseregparancsnokok saját belátásuk szerint döntöttek, pl az 1. hadsereg parancsnoka, Miklós Béla, később az ideiglenes magyar kormány miniszterelnöke, valamint vezérkari főnöke, a már említett Kéri Kálmán egyszerűen átmentek az oroszokhoz, magára hagyva a sereget.
    • Vörös János honvéd főparancsnoknak a proklamáció szövegével teljesen ellentétes hadparancsát tudomásul vette, sőt, utólag jóváhagyta, ezzel saját proklamációját érvénytelenítve.
Ungváry tételesen igazolja, hogy valójában mind a németeket, mind a nyilasokat meglepte a kiugrási nyilatkozat, lett volna idő cselekedni. Horthy proklamációját  először 13:10-kor olvasták be, majd nem sokkar később még egyszer, utoljára 14:20-kor. Viszont 15:30-kor már Vörös János hadparancsát olvasták be, amely leszögezi, hogy a fegyverszünetet még nem kötötték meg, ezért folytatni kell a harcot. 17:00-kor távirat megy Moszkvába, hogy Vörös hadparancsa hamisítvány, de ugyanekkor már Szálasi hadparancsát olvassa be a rádió.

Másnap este Horthy a fürdőszobájában aláírja Szálasi miniszterelnöki kinevezését, másnap lemond és a németek vendégszeretetébe teszi le saját és családja sorsát, de október 18.-án még könyörgő levelet ír, hogy kormányzói tiszteletdíja megmaradjon. Ezzel hazánk sorsa  megpecsételődött.

Horthy szerepét manapság nagyon sokan összességében pozitívan ítélik meg, pl. a magyar miniszterelnök:

Horthy, aki az ország első számú katonája volt, a történelem adott pillanatában hitványul és gyáván, csakis saját és családja érdekét nézve cselekedett, ezzel hatalmas emberi és anyagi kárt és évtizedekig tartó hátrányt okozva hazánknak, ezért semmilyen pozitív történelmi emlékezetre nem méltó.


2022. december 14., szerda

Holnapig már nem küldik vissza

Régen hallottunk hőseinkről, akik mindig közösen töltik ki a nemzeti konzultációs kérdőíveket, és mindig örülnek egy kis hosszabbításnak. Ezt a legutolsó konzultációt, a szankciós konzultációt is meghosszabbították, de barátaink egyre inkább úgy érzik, hogy az orruknál fogva vezetik őket.

A MÁV járműjavítóban dolgozóknak az olajszankciókról az volt a véleményük, hogy alapvetően a magyarországi ársapka okozott ellátási nehézséget, több szaki azért késett a délutáni műszakból, mert nem tudott tankolni. Azok, akik nemcsak az állami híradót nézik, megtudhatták, hogy nem a szankciók, hanem a magyarországi árkorlátozás miatt állt le az üzemanyagimport, ráadásul az olcsó benzinnel komoly seftelés is folyt, ezért az előző évekhez képest 30%-kal emelkedett a fogyasztás. A brigád a kérdést azzal zárta le: Dugja fel magának Orbán az ársapkát!

A határrendőrség fiataljai a körzetben pont azon nevetgélnek, hogy október közepe óta - amióta elindult ez a szankciós konzultáció - a magyar kormány már hozzájárult a nyolcadik szankciós csomaghoz is, sőt, Szijjártó Péter nemrég úgy nyilatkozott, hogy elfogadhatók az előkészítés alatt álló kilencedik szankciós csomag intézkedései is. Most akkor megvárják az emberek véleményét, vagy miért kell nekünk itt ikszelgetni, ha az előző hét csomagon túl még további két csomagot a megkérdezésünk nélkül megszavaznak?

Mérnök úrék külföldi újságokat is olvasnak, külföldi televízióállomásokat is néznek, ezért jól tudják, hogy más országokban komoly erőfeszítéseket tesznek a gázellátás diverzifikálására és az alternatív energiaforrások kutatására. Orbán és Szijjártó mindössze annyit tettek, hogy 2021 októberében új gázszerződést kötöttek az oroszokkal, melyben 15 évre elkötelezték magukat, de az árat titkosították, majd pár héttel az orosz-ukrán háború kitörése előtt Orbán ismét kiment tárgyalni Putyinhoz, hogy a hosszú asztal mellett további gázért kuncsorogjon, végül Szijjártónak sem jutott más eszébe, mint hogy Lavrovnál próbáljon gazsulálni egy kis plusz gázért. Mérnök úr gyárában nagyon nagy a földgázfelhasználás, amit most nagyon drágán tudnak beszerezni, de ezért egyértelműen a magyar kormányt hibáztatják.

Molnár Gyula formakészítő lánya egy szállodában dolgozik, és arra panaszkodik, hogy nem azért kevés a vendég, mert a szankciók miatt elmaradtak az orosz turisták, hanem mert a magyarok a SZÉP-kártyára már élelmiszert is vásárolhatnak, így eszük ágában sincs wellnesshétvégére jönni Zalakarosra. Kisöccsének az iskolában már év eleje óta nincs fizikatanára, és szülei nem hiszik, hogy ez is az orosz szankciók miatt van.

A gazdakörben sem veszik be azt a maszlagot, hogy Európa egyik legmagasabb élelmiszer-inflációja azért van nálunk, mert elhibázottak a brüsszeli szankciók. Az évszázad legnagyobb aszálya miatt a gabonatermés a harmada volt az átlagosnak és a madárinfluenza miatt szárnyasból is kevesebbet termeltek. Az állami kompenzáció kevés, ha pedig nagyon emelik az árakat, az import hazavágja őket. Egye Orbán az ársapkás nulláslisztben panírozott csirkefarhátat! - írták rá a konzultációs ívre.


A kovácsüzem munkásdalárdája egy új dalt gyakorol lelkesen, amelyik az elhibázott brüsszeli szankciókat gúnyolja ki. Úgy gondolják, hogy nem a szankciók elhibázottak, hanem a kormány egyoldalú oroszbarátsága és a 2021. év őszi és 2022. év tavaszi osztogatós gazdaságpolitika. Ahogy Wágner szaki mondta, bolond ember, aki a lejtőn a fék helyett a gázt nyomja.

Márton és Rózsi már két gyermeket nevelnek, nagyobbik fiuk két év múlva már iskolába megy. Eddig lelkesen visszaküldtek minden konzultációs kérdőívet, de most mintha valami eltört volna bennük. Egyre többet gondolkodnak azon, hogy hanyatló nyugat ide vagy oda, mégiscsak külföldön kéne szerencsét próbálni. Addig is esténként, ha nagyon unatkoznak, megnézik a szankciós kérdéseket jelnyelven a YouTube-on, amelyet azoknak a siketeknek és nagyotthallóknak készíttetett a kormány, akik még olvasni sem tudnak, de a "szankció" szót még jelnyelven is megértik. Ha este Rózsikának nincs kedve a szexre vagy csak megjött a hónapja, csak bemutatja a "szankció" jelet jelnyelven, Marci rögtön tudja, hogy ma ne sokra számítson.

2022. december 10., szombat

Születésnap, unoka, Paks, benzinársapka - 3. rész

Ha már belekevertem a történetbe, akkor írok valamit a Paksi Atomerőműben végzett teendőimről is.

A VEIKI-ben töltött éveimről szóló posztjaim egyikében beszámoltam arról, hogy kb. tíz évvel ezelőtt volt Pakson egy rekonstrukciós program, melyben a nyolc generátor gerjesztésszabályozóját korszerűsítették, és négynél a forgógépes gerjesztőt statikus gerjesztőre cserélték, és ebben a programban a VEIKI illetve a CENTROMATIC Kft. is részt vett.

Itt muszáj kicsit kitérnem arra, mi is az a gerjesztés. Azt középiskolai tanulmányainkból tudjuk, hogy ha egy tekercsben egy rúdmágnest forgatunk, akkor a tekercsben váltakozó áram indukálódik. Nos, az erőművekben a generátorok is pontosan így működnek, csak háromfázisú a tekercselés, ezért háromfázisú áram jön létre, másrészt pedig nem állandó mágnest, hanem elektromágnest forgatunk, egyrészt azért, mert ekkora állandó mágnest nem is tudnánk honnan szerezni, másrészt az elektromágnes mágnesessége a mágnesező áram erősségével változtatható. Ez utóbbi a gerjesztésszabályozás.

A gerjesztésszabályozás nagyon fontos szerepet tölt be a generátorok feszültségszabályozásában, ezért már száz évvel ezelőtt is rendelkeztek a generátorok gerjesztő berendezéssel és gerjesztésszabályozóval. Mivel egy 250 MW-os generátor (amilyen a paksi is) gerjesztő árama kb. ezer amper egyenáram, ennek előállítása nem is olyan egyszerű:

  • Elterjedt az egyenáramú gerjesztő gépek használata, ezek valójában egyenáramú generátorok. A GANZ által gyártott EG2001/1000 típusú gépek a fő generátor tengelyéről vannak meghajtva és mechanikus energiából állítják elő a szükséges gerjesztőáramot (ezek nemcsak az erőművekben, de a vasúti vontatásban is használatosak voltak). Ilyenből volt Pakson korábban mind a nyolc generátornál, ebből cseréltek le a már említett rekonstrukciós programban első menetben kettőt, majd később még kettőt.

A képen látható paksi gépcsoport sárga egysége a turbina,
a kék egység a generátor, a piros pedig a gerjesztőgép
  • A másik módszer a gerjesztőáram nagyáramú tirisztorokkal történő előállítása, a statikus gerjesztés. Ebben az esetben a gerjesztőáramot villamos energiából állítják elő. Pakson a rekonstrukciós program keretében először két generátornál GANZ-Ansaldo gyártmányú SG-413 típusú tirisztoros gerjesztőket alkalmaztak, később ezeket és két másik generátornál a forgógépes gerjesztőket ABB gyártmányú UNITROL-6800 típusú statikus gerjesztőkre cserélték.

GANZ-Ansaldo SG-413-as statikus gerjesztő

A gerjesztésszabályozó feladata mindössze annyi, hogy a gerjesztőgép vagy a statikus gerjesztő által előállított mintegy ezer ampernyi egyenáram erősségét szabályozza. Szakmai életem során többféle gerjesztésszabályozóval volt dolgom. A százhalombattai erőműben alkalmazott GANZ gyártmányú MSC típusú mágneses erősítős gerjesztésszabályozó kifejlesztésében még egyetemi professzorom, Tuschák Róbert is közreműködött, ezt egészítette ki a VEIKI egy interfész-elektronikával, hogy számítógépről is távirányítható legyen.

VEIKI-elektronikával kiegészített MSC gerjesztésszabályozó

A Paksi atomerőműben a gerjesztőgépekhez szintén GANZ-gyártmányú GSD típusú gerjesztésszabályozókat használtak. Ezek már tirisztorosak voltak, és volt cégem szintén kiegészítette őket számítógépes felülettel.

VEIKI-elektronikával kiegészített GSD gerjesztésszabályozó

Egy évvel ezelőtt az erőmű úgy döntött, hogy a megmaradt négy forgógépes gerjesztőt is a sokkal üzembiztosabb statikus gerjesztőkre cserélik ki, és ebben már az új cégemmel, a SCADANET-tel működünk közre, hogy a gerjesztésszabályozókat bevonjuk az erőművi feszültségszabályozó rendszerbe. Ennek a kivitelezési szakasza csakis a paksi blokkok 15 hónaponként esedékes karbantartása során valósítható meg és a végső teszteket és behangolásokat csak a karbantartás végén, már üzemelő generátoroknál lehet végrehajtani. Mivel a karbantartás vége nem pontosan tervezhető, mert azon múlik, hogy mennyi előre nem látható problémát tárnak fel a karbantartás során, ezért állt elő az a helyzet, hogy folyton tolódott az az időpont, amikor a végső tesztekre sor kerül, és a meghirdetett időpontok bezavartak Kati születésnapjában és az unokám maximális kiélvezésében.

Még annyi füstölgést hadd tegyek meg, hogy a Paksi Atomerőmű létesítésekor a magyar erősáramú ipar képes volt olyan főberendezések előállítására, mint a generátorok, nagyfeszültségű transzformátorok, nagyfeszültségű kapcsoló berendezések, gerjesztők és gerjesztésszabályozók. Gyakorlatilag ezeket a főberendezéseket folyamatosan cserélik, és ha valóban komolyan veszik a további 10+10 év üzemidő-hosszabbítást, akkor nagy valószínűséggel a generátorok is cserére szorulnak majd. Így a Paksi Atomerőmű életciklusának végére már alig marad magyar erősáramú főberendezés az erőműben, Paks-2-nél pedig fel sem merült már magyar beszállítás. Szépen kihal egy komplett iparág.

December 4.-én (vasárnap) Paksról hazafelé jövet már nem tudtam megtankolni a cégautót, ezért másnap a másik cégautóval mentem, de visszafelé ebbe sem kaptam benzint, mert hétfőre már teljesen kulminált a benzinpánik. Végül a kormány kedd este törölte el az árkorlátozást, így kollégáim meg tudták tankolni a cégautókat, én pedig ma (szombat) reggel saját autómba is tudtam üzemanyagot tölteni. A vicces az, hogy a sarkon lévő Shell kút (Magyarország legelső, több mint 50 éve megnyitott Shell kútja) változatlanul nem árul benzint, viszont a totemoszlopon már az árkorlátozás nélküli ár van kiírva, és az alkalmazottaknak nem jut eszébe, hogy le kéne kapcsolni a kiírást, ha nincs benzin.

2022. december 8., csütörtök

Születésnap, unoka, Paks, benzinársapka - 2. rész

Szóval akkor az unoka.

Kati már hetek óta készült a kis Yaara érkezésére, nagyon sok ruhát, játékot és könyvet összevásárolt, de még egy elektromos orrszívót is, hátha pont nálunk kezd el folyni a kicsi orra (néha tényleg nagyon aranyosan tüsszentett, de hogy ne kapjon levegőt, arról szó sem volt). Sógornőméktől is nagyon sok cuccot kaptunk, mert náluk már nagyobbak az unokák (6 és 4 évesek), így lett gyerekülés kocsiba, etetőszék az asztal végére, összecsukható babaágy, játszószőnyeg, sok-sok játék.

November 30.-án hajnali egykor szállt le a gép, kimentünk eléjük Katival, meg jöttek a nászomék is kutyástul, és persze mindkét nagymama sok meleg holmit hozott, nehogy megfázzon az a kicsi, amig hazaérünk vele.

Yaara a repülőn
Már két óra is elmúlt, mire végre kijutott a kis család babástól-csomagostól-babakocsistól. Yaaracska már a hazafelé úton elszundított a kocsiban és már fel sem ébredt reggelig.

Reggel mire előkászálódtam, unokám már javában játszott, túlvolt a reggelin, és egyáltalán nem volt megilletődve az új környezetétől, meg a ritkán látott nagyszülőktől.

Unokázok

Délelőtt Orsi legrégebbi barátnője jött hozzánk, és négyűjüket bekísértem a városba, mert a lányok és a kis Yaara barátnőkkel találkoztak a Madal-ban, én pedig továbbsétáltam a vejemmel, megnéztük a Bazilika előtti karácsonyi vásárt, majd beültünk a Zrínyi utcában egy nemrég nyílt kávézóba, a Cause-ba egy kis após-vej eszmecserére. A Bazilika előtt felszedtük a lányokat, ők tovább lófráltak, találkoztak a másik nagyszülőkkel, és csak estefelé jöttek haza, ahol már várta őket a marhapöri meg a barackos alagútnak nevezet süti, amit Kati olyan jól tud sütni. Yaaranak egyáltalán nem okozott problémát, hogy egy kis pörköltszaftos nokedlit fogyasszon vacsorára.

December 1.-én reggel Kati kipróbáltatta Yaaracskával, hogy szereti-e az avokádós tojást: hát mit ne mondjak: imádta! Fél egyre foglaltunk helyet a Király26 nevű mediterrán-jellegű étterembe, de Orsi délelőtt még kozmetikushoz ment, Sahar pedig megnézte apja egyik építkezését. Fél 12-kor szedtem fel őket, de ó jaj, Yaarula úgy elaludt, hogy fél 2-ig fel sem ébredt. Bori és Petra az étteremben tartották a frontot, Kati pedig idegeskedett. Én azzal nyugtattam, hogy ilyen az, amikor egy baba határozza meg az ember napirendjét, Orsi meg csak tömören ennyit mondott: Üdv az életemben!

Az étteremben istenit ebédeltünk és az unokánk is teljesen otthonosan viselkedett.
Ismerkedés a lime-mal

Esti fürdetés és babafektetés után a fiatalok barátokkal találkoztak, így ránk, nagyszülőkre maradt a gyerekfelügyelet.

Kiskacsa fürdik...

Persze fél 10 körül menetrendszerűen felébredt és sírni kezdett, de ez jó alkalom volt arra, hogy szép magyar altatódalokat énekeljünk neki, amíg meg nem nyugodott.

December 2.-án délelőtt munkából kifolyólag be kellett menjek a munkahelyemre, így csak ebédre értem haza: pankómorzsában kirántott csirkemell volt, kisunokánk azt is megkóstolta. Délután aztán átfuvaroztam a kis családot nászomékhoz, mert ott, a péntek esti vacsorán találkoztak az ő családtagjaikkal. Így aztán másnap délig, Kati születésnapi meglepetéspartijáig unoka nélkül maradtunk. A kis Yaara majdnem végigette a partin a menüsort, evett sütőtökkrémlevest, brokkolifasírtot, tortát.

A kis mindenevő
A fiatalok a buli végén hamar hazamentek és babástól lepihentek, mert kimerítő napjuk volt.

December 4.-én Yaaracska kipróbálta a zongorát, és a nagymamája is ajnározta.

A kis muzsikus

Délelőtt Orsit, Sahart és a kis Yaarat a Bartók Béla útra viszem baráti találkozóra, én pedig megyek tovább Paksra, és csak estére érek haza, pont jókor: kacsasült van vacsorára, Bori is átjött hozzánk.

December 5.-én sajnos egész nap Pakson vagyok és csak 6.-án hajnali kettőre érek haza, a család cipőiben már ott lapul egy-egy mikulásajándék. Ez az utolsó napunk, hogy kiélvezzük az unokánkat, Bori megint átjön, így aztán mindenki Yaarat dédelgeti.


Az ebéd csupa maradékból álló terülj-terülj asztalkám, Yaara nagyon vicces volt az asztal végén a sok ennivalóval.


Délutánra nagy nehezen sikerül összepakolni Orsiéknak: a sok cuccnak vettek egy nagy bőröndöt, így két feladandó nagy kofferrel, egy kabinkofferrel, két kézitáskával egy babakocsival és persze egy babával csekkolnak be. Babával utazni jó dolog: mind a csomagfeladásnál, mind a biztonsági ellenőrzésnél előre engedik a kisgyerekkel utazó családot. Este Yaaracska már a saját ágyikójában alhatott, mi meg várhatunk arra, hogy talán tavasszal újra láthatjuk.

2022. december 7., szerda

Születésnap, unoka, Paks, benzinársapka - 1. rész

Biztosan ti is voltatok már úgy, kedves olvasóim, hogy hirtelen sűrüsödés keletkezett az életetekben, valahogy összetorlódtak az események. Na, nekünk a november vége, december eleje pont ilyen volt.

Kati 60. születésnapja november 23.-án volt, de a nagy partit egyeztetési okokból december 3-án tartottuk. Unokám, legközépsőbb lányom és vejem november 29.-én (pontosabban 30.-án hajnalban) érkeztek meg Izraelből és december 6.-án repültek haza. És hogy ez az egész hogyan került koincidenciába a paksi atomerőművel és a benzinársapkával (pontosabban az ennek nyomán kialakuló benzinhiánnyal)? Hát úgy, hogy pont erre az időszakra esett egy berendezés helyszíni üzembehelyezése, amelyben a mi cégünk is közreműködött, és ennek kitűzött időpontja folyton változott, ezzel a halálos szívbajt hozva rám (10-12 órás éjszakába nyúló helyszíni tesztekről van szó):

  • Az eredeti időpont november 23., Kati szülinapja volt, ezért családi körben nem tudtuk volna ünnepelni;
  • Később 27.-28.-ra tolódott, majd 29.-30.-ra, így nem tudtam volna unokám elé kimenni a repülőtérre;
  • Az időpont tovább tolódott december 2.-3.-ra ill. 3.-4.-re, így a nagy születésnapi rendezvényen való részvételem került veszélybe;
  • Végül a végleges időpont december 4.-5. lett, így mind a születésnapi rendezvényen ott tudtam lenni, mind pedig ki tudtam vinni a családot 6.-án a repülőtérre.
És hogy jön ide a benzinhiány. Hát csak úgy, hogy eléggé nehezítette paksi utazásaimat.

Beszámolóm első részében a születésnapról, annak előkészületeiről írok. Az előkészületeket leghamarabb a lányaim kezdték el még augusztusban, amikor a legkisebb és a legnagyobb kiutazott Izraelbe a legközépsőbbhöz, hogy néhány gyerekkori fénykép újrabeállított remake-jét elkészítsék. A régi és új fotókból aztán egy fotókönyv készült, ilyen képpárokkal:


 

Magát a születésnapi összejövetelt is Bori és Petra szervezték: Bori nézte ki a helyszínt és tisztázta a feltételeket, Petra feladata pedig a vendéglista összeállítása volt. Mivel a családon kívül barátokat és kollégákat is szerettek volna meghívni, és persze az unokának is jelen kellett lenni a rendezvényen, ezért az időpont-kiválasztás kulcskérdés volt. Október végén tudtuk meg, hogy Yaaranak megvan az útlevele és hogy mikor fognak jönni.


Szerencsére ez az időpont nem volt titkos Kati előtt, így nem kellett abban megakadályozni, hogy erre a hétre szervezzen valami mást vagy ki akarjon utazni az unokájához.

Nagyjából én is ekkor kezdtem bele a szülinapi előkészületekbe: sógornőmtől kunyeráltam egy csomó régi családi albumot, hogy fotókat szedjek ki belőlük Kati kiskorából, és a családi fotótárból is elkezdtem kigyűjteni Kati életével kapcsolatos fényképeket. Így végül én is összeállítottam fotókönyvet "Lapozz bele Kati élete könyvébe" címmel. Mindenképpen szerettem volna Katit egy páros utazással is meglepni, végül is egy csoportos izlandi utat foglaltam le, amire április elején kerül majd sor.

Mindenképpen szerettem volna egy dalt is énekelni, de a dallam első változatát csak november 18-án dúdoltam bele telefonom hangrögzítőjébe (ha van egy dallamötletem, gyakran a telefonba dúdolom, hogy el ne felejtsem). Éreztem, hogy a dal már nem fog elkészülni 23-ára, de gondoltam, hogy december 3.-áig, a nagy buliig még elkészülhetek vele. Végül 24.-én játszottam fel a kíséretet, 25.-ére készült el a végleges szövegváltozat és ekkor énekeltem fel (persze mindent teljes titokban). A filmhez a fotókönyvhöz kigyűjtött képekből használtam fel, de még december 2.-án is pepecseltem vele. Az lett a film címe: "60 kép Katiról" (valójában 64 képből áll). Íme a végeredmény, ami aztán december 3.-án került a széles közönség elé:

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még csak az előkészületeknél tartunk. Orsi sem maradt feladat nélkül, ugyanis neki egy Kahoot-os vetélkedőt kellett összeállítania, amihez mindkét testvére és én is szállítottuk az anyagot.

November 23-a elég hektikus volt. Hajnalban még Kati ébredése előtt sikerült felfújnom hat lufit és Petra is kiakasztott egy világítós feliratot, így amikor Kati végre előkerült, már feldíszített nappali és Halász Judit obligát dala köszöntötte.

Mindenki indult a dolgára, én kerékcserére vittem az autót, délután Petrának autóvezetés volt, de még előző nap sütött egy "red velvet" tortát az anyjának. Bori délután átjött hozzánk sütni-főzni, garnélarákból készült vacsora volt, utána tortázás, pezsgőzés, ajándékátadás. A december 3.-ai ünneplésről Kati csak annyit tudott, amennyit a családi naptárba is beírt: 12:30, Valami valahol.

A 2.-ról 3-ra virradó éjszakát Orsiék az unokával a nászoméknál töltötték, így 12 óra körül hármasban indultunk el (Kati, Petra, én) a belváros felé, a Székely Mihály utcában parkoltunk le, és Kati még mindig nem sejtette, hova megyünk. A Kőleves különtermébe érve aztán felharsant a "Meglepetés!", és Kati tényleg meglepődött a kb. 40 fős vendégsereg láttán.

A program nagyjából a következőképpen zajlott:

  • Köszöntés, ajándékátadás;
  • Ebéd önkiszolgáló jelleggel;
  • Én köszöntöm a vendégeket és levetítjük a filmet;
  • Kati megköszöni a köszöntést;
  • Petra felolvassa a kollégák köszöntő versét;

  • Sor kerül a 38 kérdésből álló vetélkedőre;
  • Tortázás;
  • Csoportkép készítése.

Közben a hangfalakból a Petra által összeállított lejátszási lista szólt, a bár pedig italkínálatával a vendégek rendelkezésére állt.

Szép délután volt, alig tudtuk a sok virágot hazacipelni, most is olyan a lakásunk, mint egy virágbolt. Bejegyzésem második részében unokás élményeinkről írok.