Egy igaz kádárista halála

Izraelben ért Moldova György halálhíre. Érdekes, hogy 1990-es izraeli nászutunk előtt pont az ő riportkönyvéből, a Ki ölte meg a Holt-tengert? című kötetből készültem fel. Moldova éppen úgy nélkülözhetetlen szereplője volt a késő Kádár-korszaknak, mint Hofi Géza vagy Jancsó Miklós. Tőlük lett elviselhetőbb hely a "legvidámabb barakk", amihez persze kellett Kardos György, a Magvető igazgatója vagy Aczél György kultúrpápa is.

Csakhogy Moldova György a rendszerváltás után három évtizeddel is megmaradt kádáristának a becsületes fajtából. Azoknak volt az utolsó mohikánja, akik szerint a kádárista kisembert a rendszerváltás után sem képviseli senki. Moldova a Kádár-rezsimben gyilaszista volt, Milovan Gyilasz "új osztály" elméletét képviselve azokat ostorozta, akik a nép nevében sajátították ki maguknak a hatalmat. Nemcsak irodalmi feldolgozását adta Che Guevara naplójának, de képes volt szatírává kifordítani: Guevara partizánjai a '80-as években a Rózsadombon bukkannak fel, a Kádár korszak kegyeltjei között. Magát Kádárt sohasem sorolta ezek közé.

Moldova három műfajban is képes volt maradandót alkotni: a szépirodalomban, a szociográfiában és a szatírában. Életműve fenn van a Digitális Irodalmi Akadémia oldalain, szabadon és ingyen olvasható. Jómagam nagyon sok könyvét olvastam, és még ennek a blognak az oldalain is sokat írtam róluk. 

Amikor Orsi lányom úgy döntött, hogy végleg Izraelbe költözik, a szerző A csarab és a fenyő című novellájával süllyedtem az önsajnálat mocsarába, de ugyanebben az évben az Éjféli napsütés című regényét is elolvastam.

2017-ben a reformáció 500. évfordulója kapcsán olvastam el A negyven prédikátort. Már az erről szóló posztomban is megírtam, hogy a mélyen keresztény Balczó András a zsidó származású kádárista Moldova ezen regényével vonult sportolói pályafutása végén 40 nap meditációra egy tanyára. 2018-ban Az új császár új ruhája című szatírakötete volt egyik nyári lektűröm.

Édesanyám utolsó olvasmánya A változások őrei című Moldova-könyv volt, és a könyvjelző pont ennél a résznél maradt bent a be nem fejezett könyvben: "Hosszú idő után most érezte először, hogy ez az ország az ő otthona, és szereti az embereket, akik itt élnek. Ez a jó érzés egész úton végigkísérte..." 

Most, halála kapcsán elővettem Moldova egy 2000-ben kiadott aforizmagyűjteményét, mely az év minden napjára megajándékozza az olvasót egy bölcs gondolattal. Nézzük, mit írt saját születésnapjára: "Az ember minden évben annyival lesz okosabb, amennyivel lassabban tud járni. A két dolog összege folytonosan állandó."

Halála napját, június 4.-ét nem ismerhette (Cseres Tibornál olvastam, hogy minden évben olyan gyanútlanul éljük meg halálunk napját, ahogyan a fácán repül el a vadász töltött puskája előtt), valahogy mégis ez a gondolat is nagyon jellemző rá: "Taníts valahol valamit. Lehetőleg a szakmád legfontosabb területeivel kapcsolatos tárgyat. Összegezned kell, amit tudsz, és ettől sokkal jobban fogod tudni."

Nézzük, hogy az én születésnapomra (május 3.) mit írt (a halálom napját ugyebár nem tudhatom): "A szabadság az igazmondás kötelezettségét kell, hogy jelentse."

Álljon itt még néhány igazán moldovás aforizma:

• A bűn zsoldja a halál. Sajnos az erényé is. Tehát mindegy?
• Nehogy már közös cellában ülve jöjjünk rá, hogy össze kellett volna tartanunk!
• Az ember nem politikai meggyőződésből, hanem jóízlésből lesz ellenzéki.
• Az "írva vagyon" és a "téve volt" közti különbségbe szoktak belebukni az ideológiák.
• Ha Isten valóban igazságos, akkor mindnyájan veszve vagyunk.
• Nem lehet komoly haladásnak tekinteni, ha holnaptól a kétszer kettőt nem hatnak mondják, hanem csak ötnek.
• A barrikádoknak sajnos nincs harmadik oldaluk.
• Az értelmiség a társadalom sava-borsa, de aligha élvezhetnénk olyan ételt, mely csupán sóból és borsból áll.
• Az emlék emléke a legerősebb. A szobrokat ledönthetik, de akkor az a hely válik majd emlékezetesebbé, ahol álltak.

Moldova a labdarúgás szerelmese volt, számos könyve, szatírája foglalkozik a labdarúgással. Egy időben a Pénügyőr SE gyerekcsapatát edzette, de játszott a magyar írók csapatában, a Szocreálban.

Vajon hogyan élte volna meg a magyar válogatott angol földön elért történelmi 0:4-es győzelmét Anglia ellen? (utoljára magyar részről '53-ban Puskásék győztek Angliában, de ilyen gólkülönbségű vereséget saját hazájukban 1928 óta az angolok még nem szenvedtek el). Új legenda, új Aranycsapat született!

Számomra Moldova György minden sora, minden mondata olyan, mint egy becsületes kézszorítás.