A globális klímaválságról olvastam egy disztópiának induló, végül pozitív utópiával záruló regényt egy jónevű sci-fi szerzőtől, Kim Stanley Robinsontól, a címe: A jövő minisztériuma. A 2020-ban megjelent regény cselekménye 2025-ben kezdődik egy, a globális klímaváltozás eredményeképpen India egyik államára lesújtó hőhullámmal. Azt gondolhatjuk, hogy egy hőhullám kibírható kellő mennyiségű folyadék elfogyasztásával, de nem. A megemelkedő testhőmérséklet miatt egy idő után a keringés összeomlik. Klimatizált helyiségek csak a fejlett országoknak állnak rendelkezésre. De a klímák áramot fogyasztanak, összeomolhat a villamosenergia-ellátás. A dieselaggregátorok füstöt okádnak, tovább növelve a felmelegedést. A regénybeli hőhullámnak több millió (!) áldozata volt és ez már cselekvésre kényszerítette a világszervezeteket. Megalakul a Svájcban székelő új világszervezet, a Jövő Minisztériuma, melynek feladata minden olyan tudományos, pénzügyi, társadalmi és politikai intézkedés kidolgozása, mely megállítja az egyre gyorsuló folyamatot.
Az indiai hőhullámot átélt, Indiában önkéntesként dolgozó Frank, aki az események hatására klímaterrorista lesz, és a Jövő Minisztériumának főigazgatója, Mary párhuzamos története, és sok egyéb tölti ki a mintegy 500 oldalt.
A regény napjainkban egyre inkább aktuális, mert a bolygó évi átlaghőmérséklete egyre gyorsuló ütemben emelkedik (lásd a bal oldali ábrákat), és ha csak a 2024-es évet vesszük, olyan, a szélsőséges időjárások által kiváltott természeti katasztrófák sújtották Földünket, mint pl. a valenciai villámáradás, vagy a Los Angeles-i tűzvész.
De nem kell túl messzire mennünk, hazánkat nyáron ismét aszály szorongatta, míg ősszel olyan özönvíz zúdult Nyugat-Európára, amelynek epicentruma szerencsére az utolsó pillanatban észak felé tolódott, így nálunk csak a valaha volt második legnagyobb dunai árvizet okozta, de pl. Ausztriában napokra megbénult a közlekedés (Bori lányunk itt is ragadt nálunk, mert nem jártak a vonatok).
Novemberben ismét kivirágoztak az orgonabokrok, megbolondult a természet.
A regény áttekinti a klímaváltozás összes következményét és a folyamat megállítására teendő intézkedéseket. A következmények:
- aszályok, erdőtüzek, árvizek;
- tengerszint-emelkedés, partmenti települések érintettsége;
- a vízminőség romlása, édesvízkészletek csökkenése;
- fajok tömeges kihalása, biológiai sokszínűség csökkenése;
- Eróziók, talajminőség romlása, belvizek;
A regény szerint az éghajlati, gazdasági és társadalmi folyamatok szorosan összefüggenek, ezért ezeket csak komplex módon lehet kezelni. Az emberiség egynegyede a nyomorszint alatt él, híján minden alapszükséglet kielégítésének, miközben a világ GDP-jének felét nem szükséges, de környezetszennyező fogyasztási javakra fordítjuk. A világkereskedelem hajóforgalma, a világturizmus repülőgép-forgalma rettenetesen környezetszennyező. A fosszilis vállalatok (olaj- és szénkitermelők, erőművek, olcsó energiát használó gyárak) nem érdekeltek a széndioxid-szint csökkentésében. Túl nagyok a világban a jövedelmi különbségek.
A regényben a klímaterroristák a világ gazdagjai ellen elkövetett merényletekkel, a polgári repülőgépek elleni dróntámadásokkal, a tengerhajók elleni támadásokkal, a fosszilis energiát használó ipari üzemek elleni szabotázsakciókkal próbálkoznak. A jövő minisztériuma viszont a világ nagyhatalmainak bankjait ráveszi a karbonpénz kibocsátására, mely minden bizonyítottan szént megkötő vállalkozásnak jár a megkötött szénmennyiség arányában. A fosszilis cégeket felvásárolják. A multicégek egyre inkább átalakulnak a helyi közösségek által üzemeltetett vállalatokká, szövetkezetekké. Előtérbe kerül az organikus regeneratív mezőgazdasági termelés, visszaszorul az állattenyésztés A pénzforgalom blokklánc-alapúvá válik.
Az energiatermelésből kiszorulnak a fosszilis források, a víziközlekedés napenergia+szélenergia, a légiközlekedés léghajó+napenergia alapú lesz. A tengerszint-emelkedést megakadályozandó a grönlandi és déli-sarki gleccserek alól kiszivattyúzzák a vizet, hogy azok mozgása lelassuljon. A tenger energiavisszaverő képességét környezetbarát festéssel fokozzák. A Föld Fele program keretében az állattenyésztés rovására megnövelik a vadon élő fajok élőhelyének területét.
A klímaváltozásból adódó menekülttömegek kezelése nem a visszatoloncolás, hanem a befogadás és a menekült-útlevél kibocsátása a megoldás, de persze a száraz afrikai és ázsiai övezetek termővé tétele is fontos szerepet játszik a lakosság megélhetésének biztosítására. A 2040-es évek második felében záródó regényben már az emberiség túljutott a nagy változások miatt fellépő gazdasági, társadalmi és menekültválságokon, és a klímakatasztrófát előidéző kedvezőtlen folyamatokat sikerül megállítani.
És akkor most szálljunk le az álmodozásból a földre. Az USA frissen megválasztott elnöke kilépett a Párizsi Egyezményről, és a "Drill, Baby, Drill" jegyében fokozni kívánja az amerikai olaj- és földgáz-kitermelést, a világ nagy energiaexportőrévé kíván válni. És nemcsak egyszerűen visszahozta a súlyosan környezetszennyező műanyag szívószálat, de egyenesen betiltotta a papír szívószálat. A Trump melletti kiállás egyik szimbóluma lett műanyag szívószálakkal fotózkodni. Ez már nem satufék a klímapolitikában, hanem egyenesen rükverc. A "nekünk ne mondja meg senki" makacssága.
Németország energia-zöldítése sem sikerült jól: az atomerőművek bezárása és az ingadozó megújuló (szél és nap) energia miatt egyre gyakrabban voltak kénytelenek az ún. sötét szélcsendben (Dunkelflaute) olajjal és szénnel villamosenergiát termelni. Mintha még mindig nem látnánk, hogy egy időzített bombán ülünk és közös a bolygónk.
Természetesen vannak magányos klímaharcosok, ilyen az egyik rokonunk is, aki csomagolásmentes boltban vásárol, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel közlekedik, környezetkímélő tisztítószereket használ. Mikor megtudta, hogy klímaaktivista könyvet olvasok, rajongva nézett rám. Pedig itt az egyéni cselekedetek már keveset érnek, az összefogás és szolidaritás korszakát pedig most a MAGA jegyében az önzés korszaka váltja fel.
