Az elszabadult léghajó története

Tudjátok, hogy követem Facebookon Péterfy Gergely írót, hiszen így vettünk rész tavasszal az ő általa szervezett Utas és holdvilág túrán is. A hétvégi Budapest Pride felvonulás kapcsán az alábbit posztolta:

"A NER hajója a jelek szerint végzetes léket kapott. A következő hónapokban egyre többen akarják majd pánikszerűen elhagyni a lélekvesztőt. Kevés a mentőcsónak és a mentőöv. A tenger jeges. A zenekar még egy darabig húzza. Viktor kapitány bele fog bolondulni, mielőtt megfullad. A süllyedő hajó veszélyes örvényt hagy maga után."

 Péterfy posztjait gyakran kommentelem. Így tettem most is, egy gyermekkori emlékemet felidézve:

"Gyerekkoromban láttam egy régi filmhíradó részletet: egy léghajót emberek próbálnak egy kötélnél fogva a földön tartani, de a szél emelni kezdi a léghajót, a kötelet tartó emberekkel együtt. Többen foggal-körömmel kapaszkodnak a kötélbe, mások, érezvén a bajt, egyből elengedik azt. Így azt a néhányat, akik nem engedték el a kötelet, a léghajó magával ragadja. Az okosabbak 4-5 m magasságban - csonttörést kockáztatva - még elengedik a kötelet, de a legutolsót végleg halálos magasságba emeli a léghajó.

Nos, a NER léghajóját már felkapta a forgószél, sokan most döntik el, elengedjék-e a kötelet."

 Amint a mellékelt fotó is mutatja, hozzászólásomra több mint 800 lájk érkezett (amiből csak 6 a lesajnáló 😆emoji), soha ennyi emóciót nem váltott ki egyetlen korábbi kommentem sem.

Egy több mint 60 éves emlékemet idéztem fel, ami nagyon megmaradt bennem. Egyrészt, mert kiskoromtól fogva viszolygok a mélybe zuhanó emberek látványától, másrészt, mert úgy éreztem, itt egy ugyanolyan morális döntési probléma van, mint például a hires Trolley-problémánál: Egy váltókezelő egy elszabadult vasúti kocsit egy mellékvágányra irányítva csak egy embert öl meg, különben többen is meghalnának.

Ez a döntési dilemma sok helyen feltűnik az irodalomban, például Galgóczi Erzsébet Tizenegy több mint három című novellájában vagy Ferdinand von Schirach Terror című drámájában.

A léghajós eset szintén egy egyéni döntési helyzet: Ha elengedem a kötelet, a léghajó még gyorsabban felemelkedik, magával ragadva a társaimat. Ha viszont nem engedem el, azt kockáztatom, hogy engem is a magasba emel. És szerintem ez a döntési dilemma minden erodálódó rendszer vagy párt működtető emberei számára fennáll: Kiszálljak, próbáljam-e egzisztenciámat átmenteni egy következő rendszer számára, vagy tartsak ki hűségesen, látva az elkerülhetetlen véget.

Az az igazság, hogy nem is voltam benne biztos, hogy valóban létezik egy ilyen filmhíradó részlet, de képzeljétek, az internet feneketlen bugyraiban rátaláltam erre az 1932-es eseményre, amit most megosztok veletek.

Az előttünk álló hónapokban sokaknak kell súlyos morális döntéseket meghozniuk: kitartani egy egyre inkább elfehéroroszosodó egypárti rezsim mellett, vagy idejében elengedni a léghajó kötelét. Talán felgyorsítható ez a folyamat, ha egy közelgő új rezsim a régi rendszer szürke eminenciásainak ésszerű ajánlattal szolgál. Meglátjuk, eseménydús őszünk lesz.

Az akkumulátorgyár az új Duna-szaurusz

A '80-as évek második felét a Bős-Nagymaros vízlépcső elleni általános és elsöprő tiltakozás jellemezte. Bár a terv már nagyon régi volt (még a két világháború közötti), állandóan halogatódott, így az államközi szerződés megkötésére Csehszlovákai és Magyarország között csak 1977-ben került sor. A pénztelenség miatt a beruházás nem indult meg csak a '80-as évek közepén, ezért az akkor már egyre erősödő ellenzéki mozgalmak lecsaptak a témára, mint gyöngytyúk a takonyra.

Már az 1985-ös "kétjelöltes" választásokon (újszülötteknek: az "Elvtársak, növelni kell a demokratizmust!" elv szellemében minden egyéni választókerületben legalább két jelöltnek kellett indulnia) már elindult egy-két Duna-körös képviselőjelölt, így a mi választókerületünkben is, az más kérdés, hogy a jelölölőgyűlésekre küldött hű kommunisták miatt általában nem kapták meg a jelöltséghez szükséges kellő számú szavazatot.

Az ellenzék megérezte, hogy egy rosszul kommunikált, környezetvédelmi szempontból erőteljesen aggályos gigaberuházás sokkal nagyobb támadási felületet jelent, mintha a demokratikus berendezkedés vagy az emberi jogok hiányát, esetleg a valódi parlamenti demokráciát és a szovjet csapatok távozását követelték volna. Így aztán a vízlépcső lett az ellenzék trójai falova. Bár a környezetvédelmi szempontok nyomósak voltak, azért lehetett olvasni olyan tanulmányokat, amelyek túlzónak találták a környezetvédelmi aggodalmakat. Mindenesetre a Németh-kormány és később az Antall-kormány is a beruházás leállítása mellett volt, pedig akkor már elkészültek Bősnél a létesítmények és a nagymarosi körgát is (történelmi jegenyesort kellett miatt kivágni). Magyar oldalon, Dunakilitinél lett volna az a létesítmény, mely szabályozta volna az üzemi csatorna és az öreg Duna közötti vízmegosztást. Mivel ennek megépítésére sem voltunk hajlandóak, a szlovákok Dunacsúnynál (ami a II. világháború után mintegy Trianon V2.0 került hozzájuk) egyszerűen elterelték a Dunát, majdnem teljesen kiszárítva ezzel a Szigetközt. Ha összességében nézzük, nem biztos, hogy valóban olyan nagy ökológiai katasztrófát sikerült elhárítanunk, viszont valós a károk kézzelfoghatók:

• A Szigetköz vízmennyiségét a szlovákok szabályozzák;
• Az energetikai előnyök elvesztek, különösen a csúcsrajáratás (csúcsfogyasztási időszakra történő víztartalékolás) jönne jól a naperőművek napi ciklusának kompenzálására;
• Az osztrákoknak még évekig kellett villamosenergiával fizetnünk, de nem a nemlétező vízerőműben megtermelttel, hanem olajos és szenes erőműben előállított árammal.

Hasonló helyzet állt elő a debreceni óriás-akkumulátorgyár kapcsán. A beruházó kínai CATL teljesen elmulasztotta azt a PR tevékenységet, ami elvárható lett volna, és amely által megismerhettük volna, hogy milyen technológiával készül az akkumulátor, mit tesznek a környezet megóvása érdekében, miként nem apasztja el a város körüli vízkészletet, honnan fogja biztosítani a szükséges villamosenergiát. Még jóval a botrány kirobbanása után is hiába kerestem a beruházó által kiadott dokumentumokat a neten. A városvezetés kénytelen volt kapkodva, a környezetvédelmi aggodalmakra mint "hazugságokra" reagálni egy arrogáns hangnemű szórólappal.

Olvasáshoz kattints rá!

Hasonlóan a '80-as évekhez, a mai ellenzék is fogódzókat keres, különösen azok a pártok, melyek a '22-es választások után teljes identitásválságba kerültek. Kapóra jött nekik a botrány. Bevallom őszintén, nincs ínyemre sem a hisztérikus, tettlegességig fajuló közmeghallgatás, sem az apokaliptikus képet festő környezetvédelmi aggodalmak, de látszik, hogy az értelmes dialógus lehetősége és a hatóságok hitele végleg elveszett. Az ellenzéki pártok egymást túllicitálva próbálkoznak népszavazási kezdeményezésekkel.

Ebben a műfajban a legviccesebb az LMP országos népszavazási kezdeménye: "Egyetért-e azzal, hogy akkumulátor gyártására szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?" - Még egy nem jogvégzett ember számára is egyértelmű, hogy hányféle buktató van egy ilyen kérdésfelvetésben:

• Felülírnák a helyi népszavazásra vonatkozó 2013. évi CCXXXVIII. törvényt;
• Csak akkumulátorgyárra tennék ezt kötelezővé, pedig ezerféle veszélyes technológia létezik, mi lesz pl., ha beindul a hidrogéncella-gyártás. Arra majd lesz megint egy országos népszavazás?

Amikor a közmeghallgatáson megütöttek egy, az akkumulátorgyárat pártoló nőt, a kommentelők többsége azon a véleményen volt, hogy megérdemelte, "minek ment oda?". Könyörgöm, nem egy környezetvédelmi tüntetésre ment, hanem egy közmeghallgatásra, amely alapvetően a dialógusról szól, de pont dialógusból volt a legkevesebb ezeken a fórumokon. Én magam már oda jutottam, hogy az egyébként Fidesz-szócső Vasárnapi újságot kellett meghallgatnom, hogy egy megyei vármegyei vízügyes szakember véleményét is meghallgassam a vízkészlettel kapcsolatos aggodalmakról. A szakember véleménye szerint:

• a város körüli rétegvizek napi pótlódása lényegesen meghaladja a tervezett összfogyasztást;
• a szocialista iparosítás idejében Debrecen vízfogyasztása messze nagyobb volt, mint lesz most az akkumulátorgyárral együtt;
• a létesítmény túlnyomó részben "szürke vizet", vagyis tisztított szennyvizet használ;
• az ún. "hüvelykujj-szabály" szerint vízhiány esetén először az ipari fogyasztókat és a luxus-fogyasztókat (medencék) korlátozzák.

Bár energetikai szakembert nem hallottam a 600-700 MW villamosenergia-igényről*, de ha egy gyár be tudja szerezni ezt a mennyiséget az áramtőzsdéről, a szállítási és határkeresztező kapacitások rendelkezésre állnak, akkor nem értem, miért kellene aggódni. A villamosenergia-rendszerre is az a szabály érvényes, hogy ha megbomlik a termelés-fogyasztás egyensúlya (pl egy nagy termelő egység kiesése, vagy egy távvezeték kiesés miatt), akkor elsődlegesen az ipari fogyasztókat korlátozzák.

*A gyár környezetvédelmi engedélyét tanulmányozva kiderült, hogy a villamosenergia-igény mindössze tizede az említettnek, 73 MW, ezzel szemben van egy, a villamosenergia-fogyasztást meghaladó földgázigény, ami kb. 132 MW, de még a kettő együtt is csak 200 MW körül van. Mivel az engedélyeztetési dokumentációt már novemberben be kellett adni, nem pontosan értem, miért dobálóztak a januári közmeghallgatáson ilyen számokkal.

Szóval úgy érzem, a valós környzetvédelmi veszélyek erősen el vannak túlozva, de félő, hogy végül sikerül "megmenteni" Debrecent, és a CATL egy országhatárral arrébb, Romániában vagy Szlovákiában építi fel a gyárát. Mi pedig minden erkölcsi aggály nélkül vesszük tudomásul, hogy bár ragaszkodunk az elektromos autózáshoz, a robotporszívóinkhoz és akkumulátoros fűnyíróinkhoz, az akkumulátort gyártsák csak máshol. Mert a magyar ember nem hisz már el semmit a hatóságoknak, legyen az járványügy, környezetvédelem, vízügy vagy energetika.

Ide vezet, ha az emberekre alattvalóként, nem pedig partnerként tekint a mindenkori hatalom.

A rezsicsökkentés eltékozolt évtizede

2012 őszétől drámaian csökkenni kezdett az európai energiapiacon mind az elektromos energia, mind pedig a földgáz ára.

Valószínűleg az Energiahivatal szép fokozatosan hozzáigazította volna a lakossági árakat a világpiaci árakhoz, és mi ugyanúgy elkönyveltük volna, hogy most éppen olcsóbb a villany és a gáz, ahogyan hozzászoktunk, hogy a benzinkúton is hol többet, hol meg kevesebbet kell fizetni az üzemanyagért.

Csakhogy jött Habony Árpád kommunikációs zseni (ezt most nem iróniából írom, tényleg az), és a következőt javasolta:

• A 40 %-nyi világpiaci árcsökkentés felét adjuk oda a lakosságnak, a másik felét költsük állami propagandára és szimbolikus állami beruházásokra (Kossuth tér, Városliget, Budai Vár, stadionok);
• Propagandakampányban hitessük el a lakossággal, hogy Gyurcsányék alatt még mindig a régi árat kellene fizetniük;
• Tartsunk rezsofórumokat, ahol elmagyarázzuk, hogy milyen nagyszerű vívmány a rezsicsökkentés;
• Tegyük a közüzemi számlák kötelező elemévé azt az összeget, amit rezsicsökkentés nélkül kellene fizetni a lakosságnek;
• És végül - és ez Habony legzseniálisabb ötlete - szerepeljen a számlán egy halmozott összeg, amely a 2013. január. 1.-től számolt megtakarítások összegét tartalmazza.

Úgy okoskodtak - és ez nagyon jól működött - hogy az évről évre halmozódó megtakarítást látva a szavazók továbbra is a Fideszt fogják választani, és nem veszik észre, hogy valójában megrabolják őket. (Egy volt kollégám egyszer elment egy ilyen rezsifórumra - regisztrálni kellett rá, hadd töltődjön a Kubatov-lista - ahol csak írásban lehetett kérdést feltenni. Megkérdezte - persze írásban -, hogy az állam mennyiért szerzi be a földgázt? Azt hiszitek, kapott rá választ?)

Csakhogy minden lufi kipukkan egyszer, és ez tavaly ősszel be is következett. A járvány után az elhalasztott energiavásárlások miatt keresletnövekedés volt, ráadásul az amerikai cseppfolyós gázt szállító tartályhajók is inkább ázsiai kikötők felé vették az irányt. Inogni kezdett a rezsicsökkentés alapjául szolgáló olcsó európai energia, ezért Orbán Putyinhoz menekült. Új, 15 éves földgázszállítási szerződést kötött Oroszországgal, ezúttal Ukrajna teljes kizárásával. Putyin súghatott valamit Orbánnak. Pár héttel az orosz-ukrán háború kitörése előtt Orbán további kvótaemelést próbált kicsikarni annál a hosszú tárgyalóasztalnál.

Nem tudhatjuk, hogy az öt órán át tartó tárgyalás során mi mindent tudott meg a készülő háborúról és mi mindenre tett ígéretet. És bár sikerült kibújnunk az uniós szankciók energetikai részéből, azaz lényegében változatlanul importálunk orosz földgázt és kőolajat, úgy tűnik, hogy az olcsó árnak búcsút kell mondanunk. Bár az orosz gáz beszerzési ára titkos, állítólag egy hónapos csúszással követi az európai tőzsdei ár átlagát.

Vagyis jelenleg úgy áll, kedves olvasóim, hogy lassan a lakossági földgáz árának a kétharmadát az állam fizeti. Ez nyilvánvalóan nem tartható hosszú távon, bár a közszolgálati média még mindig a nyugaton valamint a magyar baloldalon élcelődik, hogy takarékossági intézkedéseket javasolnak, amikor itt van nekünk a jó kis rezsicsökkentésünk. Igaz, a rezsicsökkentési körből egyre többen kerülnek ki: az önkormányzatok, a vállalatok. A 217/2022. (VI. 17.) Korm. rendelet módosította az egyetemes szolgáltatás igénybevételére jogosultak körét, és az MVM nyilatkozattételre kéri mindazokat a fogyasztókat, akik augusztus 1-től nem jogosultak egyetemes szolgáltatásra, hogy végső menedékes jogintézmény keretében folytatólagos maradhasson számukra az energiaszolgáltatás. Hogy világos legyen: nemcsak a rezsicsökkentésből, de a szolgáltatásból is kizárhatók, akik nem tesznek nyilatkozatot.

De miért írtam posztom címében eltékozolt évtizedről? Azért, mert a legalább nyolc éven keresztül az állam által lenyelt 20 % energiaárat a magyar energetikai helyzet stabilizálására kellett volna fordítani, nem pedig az Orbán-rezsim bebetonozására. Diverzifikálni kellett volna mind az energiafajták, mind pedig a beszerzési források tekintetében.

A megújuló energiaforrások tekintetében nagyon jelentősen léptünk előre a napenergia területén: kb. 2 GW-nyi erőműpark és 1 GW-nyi lakossági napelem áll rendelkezésre. Sajnos azonban a napnak van egy nagyon nagy baja: csak nappal süt, és a villamosenergia-rendszerek szent Grálját, a nagy mennyiségű energiatárolás titkát még senki nem találta meg. A szélenergia alkalmazását kifejezetten tiltják a magyar szabályozók, igaz, a szél még rapszódikusabban áll rendelkezésre, mit a napenergia. Az atomenergia-bővítést egyszerűen eltöketlenkedték, pedig most, a gáz és az import áram ilyen mértékű drágulása mellett nagyon kellene az a 2,4 GW kapacitású alaperőmű.

Érdemes megnézni egy tipikus téli (2022 januári) és nyári (2022 júniusi) energiamixet, ami a MAVIR oldaláról mindenki számára elérhető:

Mindkét ábrán sötétkék a paksi atomenergia, piros a visontai lignit, világoskékek a gázerőművek, citromsárga a napenergia és lila az import. A görbe teteje a napi fogyasztás. Jól látható, hogy a naperőművek miatti napi termelési csúcs délben, míg a napi fogyasztási csúcs kb. este kilenckor jelentkezik. Lényegében a MAVIR meg sem próbálja a kettő közötti különbséget kiszabályozni, hanem importot vesz igénybe. Jogosan, hiszen a szabályozáshoz csak gázerőművek állnának rendelkezésre, a menetrend szerinti import áram még mindig olcsóbb. Jól látható, mennyire hiányzik most a rendszerből az a 2,4 GW-nyi Paks2, amire pár évvel ezelőtt még azt mondták, hogy lényegesen drágább, mint a többi energiaforrás.

Az a gyanúm, hogy a propagandaminisztérium boszorkánykonyhájában már folyik egy nagy propagandakampány előkészítése, amely az egész balhét az EU elhibázott energiapolitikájára és szankciós politikájára próbálja ráverni. Nagy tétben mernék fogadni, hogy ebbe az ügybe is sikerül belekeverni a jó öreg Gyuri bácsit. Úgy kell majd feladni a rezsicsökkenést, hogy közben azt kommunikáljuk, hogy ez valójában még mindig rezsicsökkenés. Nem tudom, hogy addig még hány milliárd euró értékben kell devizakötvényt kibocsátanunk, mert a számítások szerint az extraprofit-adó - amit ne legyenek kétségeink, úgyis mi fizetünk meg - aligha fedezi a rezsicsökkentés fenntartására fordított irdatlan állami összeget.

Jön most egy hosszú, forró nyár, aztán majd egy fagyos tél.