25 éve jelentette ki Pozsgay Imre (a 168 óra című rádióműsornak adott interjúban), hogy az MSZMP KB Történelmi Albizottságának értékelése szerint 1956 október 23-án népfelkelés volt Magyarországon.
Bár addig az `56-os "sajnálatos események" hivatalosan ellenforradalomnak minősültek, magánemberek egymás között csak forradalomnak, felkelésnek, megmozdulásnak hívták. Az egyetemen tanultunk tudományos szocializmust, melyről megtudtuk, hogy objektív, de pártos tudomány. Egyik jó barátomnak (szegény már régen meghalt) kellett előadást tartania az `56-os ellenforradalomról és annak az akkori hivatalos kánon szerinti négy okáról, melyek közül az első helyen az imperialista reakció restaurációs törekvései álltak. Barátom következetesen a "forradalom" szót használta, oktatónk, aki egyben a kari párttitkár is volt, elég rosszallóan viszonyult a dologhoz, bár komolyabb ügyet nem csinált belőle. Gyerekkoromban rendszeres olvasója voltam a Pajtás újságnak. Ebben volt egy képregény, melyben nyugati kémek próbálnak diverzáns akciókat végrehajtani Magyarországon, és magukat következetesen ellenforradalmároknak nevezik. Emlékszem, ezt utólag még a lap szerkesztősége is korrigálni volt kénytelen.
Szóval Pozsgay kijelentése nem tartalmával lepte meg a népet, hanem azzal, hogy ki merte mondani. Bár a `88-as pártértekezlet után az MSZMP dinoszauruszai háttérbe kerültek (Kádár a hatáskör nélküli elnöki funkciót kapta meg), még mindenki emlékezett a négy pártból kizártra: Bihari Mihályra, Bíró Zoltánra, Király Zoltánra és Lengyel Lászlóra. Na meg arra, hogy ősszel Grósz Károly még a fehérterror veszélyével riogatta a közvéleményt. Pozsgay jó tempóérzékére vall, hogy a bejelentéssel megvárta, míg Grósz házon kívül van: a Davos-i világgazdasági fórumon vett részt.
A hazatérő Grósz tajtékzott, össze is hívta a Politikai Bizottságot, ahol sokan követelték Pozsgay azonnali eltávolítását, de Grósz érezte, Pozsgay nagyobb súlyt képvisel a pártban, mint az előző évben kizárt négyesfogat. Pozsgay kirúgása azonnali pártszakadást eredményezett volna. Grósz úgy okoskodott, ha már nem tudnak gátat szabni a megindult folyamatnak, akkor álljanak az élére.
A Történelmi Albizottság történész tagjai úgy érezték, Pozsgay elvitte előlük a show-t, de nem tehettek egyebet, mint felgyorsították a munkát, hogy a teljes jelentés mihamarabb nyomtatásban is megjelenhessen.
Habár a Pozsgay-nyilatkozat után egységesen népfelkelésnek, később pedig forradalomnak nevezték 56-ot, annak "hótisztaságáról" azért megoszlottak a vélemények, különösen azok között, akik szemtanúi is voltak a véres eseményeknek, vagy a sima fosztogatásoknak. 2007-ben még az MSZP-t is megosztotta Havas Szófia 56-ról tett kijelentése: "Én például 1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a
börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon
forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztolyokkal köröző
fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944-ben zsidókra
vadászva." Mindenesetre Pozsgay megadta a rendszerváltást előkészítő év felütését, mely elvezetett Nagy Imre és mártírtársai újratemetéséhez és rehabilitálásához, az `56-os forradalom első hivatalos megünnepléséhez. Pozsgay majd` egy évig a köztársasági elnöki poszt várományosának érezhette magát, ezt az álmát azonban a `89 őszén megtartott "négyigenes" népszavazás végleg eloszlatta. Ettől függetlenül Pozsgay a rendszerváltozás lokomotívja volt, ezt a történelmi szerepét jelenlegi politikai helyzete sem változtathatja meg.
Ami pedig az 56-ról alkotott saját nézetemet illeti, én Spiróval osztom:
"...ó, az első két-három nap magasztos erkölcsisége! Boldog Forradalmak, kiket ekkor vernek le! Ti vagytok az emlék, szilárd, múlhatatlan viszonyítási pont! Legenda csak olyan felkelésből lehet, melyet túl hamar fojtanak el. Ember is könnyebben lesz halhatatlan, ha ifjan pusztul, megalkuvásai előtt...". Ha 56-ot egyből leverik, még tisztábban állhatna előttünk. Sajnos azonban szüleim korosztályából még sokan emlékeznek a kegyetlen vérengzésekre, embervadászatokra is, de ezek 20-30 év múlva szépen kiszitálnak majd a történelmi emlékezetből.
Parlament
2014. január 27., hétfő
2014. január 24., péntek
Szatyorba zárt élet
Az óvodás versek épp úgy öröklődnek generációról generációra, mint a népdalok. Ilyen pl. a "Petődi Sándor gatyába` táncol", vagy a "Japán és kínai elmentek fingani", esetleg a "Volt egyszer egy ember, szakálla volt kender". Na, egy hasonló éneket tanított meg lányaimnak kisebbik unokahúgom, gyakran énekelték is, leginkább a "János bácsi a csatába`" kezdetű dal után:
Kacsmádé megszületett,
Édesanyja ölbe vette,
De az apja nem szerette,
Rohadt tökkel kupán verte.
Kacsamádé bölcsődébe`
Fejest ugrott a vécébe,
De a vécé nagyon büdös,
Kacsamádé nagyon dühös.
Kacsamádé óvodába`
Bekakilt a nadrágjába,
De a nadrág nagyon büdös,
Kacsamádé nagyon dühös.
Kacsamádé iskolába`
Szerelmes lett Julikába,
De Julika nem szerette,
Rohadt tökkel kupán verte.
Kacsamádé Afrikába`
Felmászott egy pálmafára,
De a majmok nem szerették,
Rohadt tökkel kupán verték.
Kacsamádét lepedőbe`
Kivitték a temetőbe,
Ráírták egy rohadt tökre:
Itt nyugszik a világ ökre.
Hogy mindez honnan jutott eszembe? Hát onnan, hogy tegnap megnéztük a Katona Kamrában a Rükverc című színdarabot (Kerékgyártó István regényéből készült). Na, ennek főszereplője is pont egy olyan lúzer, mint szegény Kacsamádé, és a lúzerség éppúgy végigível egész életén, mint a fent idézett bugyuta dalocskában. Csak visszafelé - innen is a darab címe. Hogy miért is ez a visszafelé pergő élet? Talán azért, hogy minden utólag kapjon értelmet, vagy azért, hogy reménykedjünk abban, hogy a darabbéli Vidra Zsoltnak volt olyan életszakasza, amikor még remélhetett egy jobb életet. De nem nagyon volt ilyen. Vidra Zsolt a darab elején lúzerként hal meg, és a darab végén lúzerként születik.
Különös hangulata van egy kamaraszínháznak. 11 színész játszik 200 nézőnek. Tízezerszer kéne játszani a darabot, hogy annyi nézőhöz jusson el, mint a Való Világ egyetlen adása. Ráadásul tőled két méterre sírnak a színészek igazi könnyeket, két és fél órán keresztül koncentrálnak, élik át a szerepet. A 11 színészből egy sem volt, akinek a játékában hibát találtam volna, Bán János és Pelsőczy Réka kiemelkedő volt.
Aki felhőtlen szórakozásra vagy katarzisra vágyik, annak nem ajánlom a darabot, de leendő társadalmár Bori lányomnak szerintem hasznos volt.
Kacsmádé megszületett,
Édesanyja ölbe vette,
De az apja nem szerette,
Rohadt tökkel kupán verte.
Kacsamádé bölcsődébe`
Fejest ugrott a vécébe,
De a vécé nagyon büdös,
Kacsamádé nagyon dühös.
Kacsamádé óvodába`
Bekakilt a nadrágjába,
De a nadrág nagyon büdös,
Kacsamádé nagyon dühös.
Kacsamádé iskolába`
Szerelmes lett Julikába,
De Julika nem szerette,
Rohadt tökkel kupán verte.
Kacsamádé Afrikába`
Felmászott egy pálmafára,
De a majmok nem szerették,
Rohadt tökkel kupán verték.
Kacsamádét lepedőbe`
Kivitték a temetőbe,
Ráírták egy rohadt tökre:
Itt nyugszik a világ ökre.
Hogy mindez honnan jutott eszembe? Hát onnan, hogy tegnap megnéztük a Katona Kamrában a Rükverc című színdarabot (Kerékgyártó István regényéből készült). Na, ennek főszereplője is pont egy olyan lúzer, mint szegény Kacsamádé, és a lúzerség éppúgy végigível egész életén, mint a fent idézett bugyuta dalocskában. Csak visszafelé - innen is a darab címe. Hogy miért is ez a visszafelé pergő élet? Talán azért, hogy minden utólag kapjon értelmet, vagy azért, hogy reménykedjünk abban, hogy a darabbéli Vidra Zsoltnak volt olyan életszakasza, amikor még remélhetett egy jobb életet. De nem nagyon volt ilyen. Vidra Zsolt a darab elején lúzerként hal meg, és a darab végén lúzerként születik.
Különös hangulata van egy kamaraszínháznak. 11 színész játszik 200 nézőnek. Tízezerszer kéne játszani a darabot, hogy annyi nézőhöz jusson el, mint a Való Világ egyetlen adása. Ráadásul tőled két méterre sírnak a színészek igazi könnyeket, két és fél órán keresztül koncentrálnak, élik át a szerepet. A 11 színészből egy sem volt, akinek a játékában hibát találtam volna, Bán János és Pelsőczy Réka kiemelkedő volt.
Aki felhőtlen szórakozásra vagy katarzisra vágyik, annak nem ajánlom a darabot, de leendő társadalmár Bori lányomnak szerintem hasznos volt.
2014. január 22., szerda
A munkásmozgalom Csoda-Hárma
Az átkosban nem volt olyan pártiroda, ahol nem függött a falon a három szakállas arcképe: Marx, Engels és Lenin volt a munkásmozgalom Csoda-Hárma. A 60-as években még általában egy negyedik képkeretet is kirajzolt a koszcsík a falon: ott lógott valaha Sztálin képe.
A Három nagy gondolkodóból Marx és Engels olyanok voltak, mint a sziámi ikrek, leggyakrabban együtt ábrázolták őket, így öt éven keresztül, '81 és '86 között naponta ott szálltam át a 2-es villamosra/ról a Jászai Mari téren, ahol Segesdi György kubista szobra állt.
A két szakállas filozófus közvetlenül a Philishave-reklám alatt állt. Gyakran gondoltam arra, hogy néznének ki szakáll nélkül. Talán így:
Mindez onnan jutott eszembe, hogy a kurzus-szobrok korszakát éljük, régi szobrok dőlnek le, újak emelkednek. A két derék kőszobor is a Szoborpark lakója lett, de most legutóbb a Corvinus Egyetem épületében álló Marx-szobrot pécézte ki magának a KPP (Kereszténydemokrata Pszeudo-Párt) szóvivője. Valahogy 25 évvel a rendszerváltozás után épp a választási kampányban vette észre, hogy jé, ez a szobor még a helyén van.
A szobor már beépült az egyetemisták életébe. Vizsgák előtt a szoborhoz járulnak, hogy legalább egy pici kettest kikönyörögjenek maguknak, diplomaosztás után pedig szokás volt a szoborral fényképezkedni. Így tett apám is 2008-ban gyémántdiplomája átvétele után:
Hogy nálunk szerencsésebb országok mennyivel könnyedébben képesek a múltjukat feldolgozni, arra jó példa Németország. Chemnitz-ben, az egykori Karl Marx Stadtban mind a mai napig turista-látványosságnak számít a 4 méteres talapzaton álló 7 méteres Marx-fej, melyre büszkén mondják, hogy a világ legnagyobb szobor-feje:
A mögötte lévő 8 emeletes táblán pedig a világ összes nyelvén olvasható, hogy "Világ proletárjai, egyesüljetek!". De ugyanígy békén hagyták a Berlinben (persze az egykori keleti szektorban) lévő Marx-Engels-Forum-ot is:
Szerintem Segesdi György szobra ennél jobb, viszont kétségtelen tény, hogy itt a turista letelepedhet Marx ölébe is.
Karl Marx tagja egy másik triumvirátusnak is: Max Weber és Emile Durkheim mellett ő a modern társadalomtudomány megalapozója. Nem véletlen, hogy Bori már az ELTE gólyatáborában megkapta azt a pólót amin az alábbi motívum látható:
Vagyis arra inspirálja az ifjú társadalomtudós-palántát, hogy váljék őbelőle a szociológia negyedik nagy alakja.
Mivel a Corvinuson is oktatnak társadalomtudományt, nem valószínű Marx kiűzetése az egyetem aulájából. Legrosszabb esetben beteszik mellé Weber és Durkheim szobrát is.
Update 2014. szeptember 15.
Megint túl naivnak bizonyultam. Naná, hogy ment Marx a Corvinus aulájából.
A Három nagy gondolkodóból Marx és Engels olyanok voltak, mint a sziámi ikrek, leggyakrabban együtt ábrázolták őket, így öt éven keresztül, '81 és '86 között naponta ott szálltam át a 2-es villamosra/ról a Jászai Mari téren, ahol Segesdi György kubista szobra állt.
A két szakállas filozófus közvetlenül a Philishave-reklám alatt állt. Gyakran gondoltam arra, hogy néznének ki szakáll nélkül. Talán így:
A szobor már beépült az egyetemisták életébe. Vizsgák előtt a szoborhoz járulnak, hogy legalább egy pici kettest kikönyörögjenek maguknak, diplomaosztás után pedig szokás volt a szoborral fényképezkedni. Így tett apám is 2008-ban gyémántdiplomája átvétele után:
Karl Marx tagja egy másik triumvirátusnak is: Max Weber és Emile Durkheim mellett ő a modern társadalomtudomány megalapozója. Nem véletlen, hogy Bori már az ELTE gólyatáborában megkapta azt a pólót amin az alábbi motívum látható:
Mivel a Corvinuson is oktatnak társadalomtudományt, nem valószínű Marx kiűzetése az egyetem aulájából. Legrosszabb esetben beteszik mellé Weber és Durkheim szobrát is.
Update 2014. szeptember 15.
Megint túl naivnak bizonyultam. Naná, hogy ment Marx a Corvinus aulájából.
2014. január 20., hétfő
Az igazi Csoda-Három
Kezdjük elsőszülöttünkkel. Borinak nemcsak vizsgaidőszaka van most, de egyúttal a mesterképzésre (bolognai rendszer, áldassék a neved) való jelentkezés időszaka is. Némi hezitálás és Petra barátnője édesanyjának - aki az ELTE-n politológiát oktat - unszolására végül beadta a jelentkezését a CEU-ra is. Ehhez egyrészt egy korábban írt dolgozatának angol nyelvű változatát kellett beadnia kb. 10 oldalon, készítenie kellett egy kutatási tervet, ezenkívül két oktatója ajánlását is meg kellett szereznie. A CEU egyébként fizetős, de azért reménykedünk egy jó kis ösztöndíjban, ami legalább a tandíjat fedezi. Azért persze az ELTE-re is beadja a jelentkezését.
Bori a vizsgái mellett dolgozik is, hostesskedik a Bálnának, szórólapokat osztogat. És természetesen mindenről részletesen beszámol a blogjában.
Legközépsőbb lányunkra kevésbé jellemző, hogy a neten dokumentálná az életét, pedig igencsak mozgalmas. Januárral véget ér a héber nyelvtanfolyam, az ulpán. Szóbeli és írásbeli vizsgán kell számot adnia tudásáról. Jelenleg a szóbelin van túl, 40 pontból 36-ot teljesített, ezzel teljesítette a 3. osztályos szintet (az ulpán négy nehézségi osztályba van sorolva), reméljük, hogy írásban is ugyanilyen jó lesz. Izraelben élő ismerősök is dicsérik, hogy milyen rövid idő alatt milyen jól beszél már héberül.
Mindenesetre Orsinál véget ér a "nyaralás", mert megszűnik az állami apanázs, munka után kell néznie és elelmélkedni a jövőjéről, hiszen barátja tavasszal mindenképpen bevonul, és bár a nagyszülők nagy-nagy szeretettel támogatják, mégis csak a saját lábára kell állnia. Bár ezzel kapcsolatban már egy korábbi posztomban is megírtam, hogy Orsi kemény, mint a pinty.
Legkisebb lányunk nagyon büszke, mert most ő is vizsgázik: felvételizik nővérei alma materébe, a nyolcosztályos Szilágyi Gimnáziumba. Két napja írt magyarból és matekból írásbelit, érzése szerint közepes sikerrel, de majd meglátjuk. Februárban vár rá a szóbeli vizsga.
Szóval mindhárom lányunk ad okot a büszkeségre és a kebeldagadásra.
2014. január 14., kedd
Ballada a vitéz Csoda-Háromról
A nagy ellenzéki megegyezés után nekem egy réges-régi gyermekkori olvasmányom, Hugh Lofting Doktor Dolittle utazásai című könyve, annak is egy részlete jutott eszembe, a Ballada a vitéz Csoda-Háromról:
Emléked idézzük a lanton elő,
Három buzogánykarú harckeverő!
Onnan, hol bércorom égbe enyész,
Tört ránk le a völgybe a zord csatavész.
Mint sáskahadak fene förgetege,
Zúdult le a dzsagderagok serege...
Már bénul a kar, de imát rebeg ajkunk,
S ím, megkönyörül az Egek kegye rajtunk:
Egyszerre előtűn a messze határon
A harckeverő, a vitéz Csoda-Három.
Mint éjszaka, egyikük oly fekete,
Rézbőrű a másik: e hon gyereke!
S haj, főnökük! Ővele nincs ki fölér:
Hadak ostora; holdkerek arca fehér.
És harcra hevül a vitéz Csoda-Három,
nem bír vele senkise messze határon:
Vállvetve a vérviadalra vonul,
Ádáz dühe rombol, üvöltve vadul.
Hová öklük acélkalapácsa lecsap:
Egy ütésre is öt-hat a fűbe harap.
A koromfekete: csodabősz dalia,
Küzdőterek éke a préri fia,
És ó, a fehér! Ki szegül neki ellen?
Rémülten iramlik előle az ellen,
S ordítja: "Vigyázz! E fehérfejű itt
Egy puszta kezével az égbe röpít!"
Te Fehér, te Vörös, te Koromfekete,
A ti tetteitek csupa hős rege.
Szigorú anya, hogyha beesteledett,
Nevetekkel ijeszti a rossz gyereket...
Így hangzik örök híre messze határon
Harcodnak, acélkarú hős Csoda-Három!
2014. január 9., csütörtök
Tempóérzék és propaganda
Ez két olyan fontos kelléke a politikának, amelyben a Fidesz határozottan jobb, mint politikai ellenfelei, és ami miatt valószínűleg meg fogja nyerni a 2014-es parlamenti választásokat.
A tempóérzék a környezeti hatásokra, eseményekre való gyors, azonnali reagálás képessége. Végül is Orbán Viktor sportember, volt lehetősége kifejlesztenie ezt a képességét. De semmire sem mentek volna a jó tempóérzékkel, ha nem támaszkodhattak volna egy tökéletesen működő propaganda-gépezetre. A jó propaganda képes a kedvező külső hatásokat saját erényként, a kedvezőtlen hatásokat pedig az ellenség ármánykodásaként feltüntetni. Két konkrét példát említek.
Közismert, hogy a magyar államadósság még a legjobb adósságcsökkentő program ellenére sem csökken olyan mértékben, hogy a törlesztéshez és a kamatok fizetéséhez ne kellene újabb hiteleket felvenni. 2008 őszén, a válság kitörésekor eladhatatlanná váltak a magyar államkötvények, az adósságtörlesztési kötelezettségek teljesítéséhez Gyurcsányéknak IMF kölcsönt kellett felvenni. Míg Gyurcsányék ezt hatalmas sikerként tálalták, a Fidesz az ország elárulásáról és eladósításáról beszélt. 2011 őszére aztán előállt az a helyzet, hogy Orbánék is majdnem IMF kölcsönre szorultak, meg is kezdték a tárgyalásokat a Valutaalappal, erről több posztomban is írtam.
Hogy-hogynem, az amerikai jegybank, a FED a világgazdaság élénkítésére dollárkibocsájtásba kezdett, melyet eszközvásárláson (külföldi államok állampapírjainak megvásárlásán) keresztül valósított meg, a program napjainkig tart. A magyar állampapírok még a folyamatosan csökkenő kamatszint mellett is kelendőkké váltak, így nemcsak új IMF hitelre nem volt szükség, de a még fennálló hiteltartozást is idő előtt ki lehetett váltani egy dollárkötvény-kibocsájtással. Tempóérzékből remek. De itt lépett be a propaganda. Egyrészt nem riadtunk vissza egy kis IMF-gyalázásról újságokban és óriásplakátokon közzétett hirdetések útján (Magyarország nem hagyja magát), de az idő előtti visszafizetés lett az alapja a "Magyarország jobban teljesít" kampánynak. Tudnivaló, hogy a Fidesz 3 és fél éve alatt az államadósságunk szintje stagnált, lényegében csak a pillanatnyi deviza-árfolyam változásával mozgott föl-le. Erről is írtam több posztot is (katt a nagyobb képért).
A másik ügy a rezsicsökkentés, amelyről szintén eleget füstölögtem. Arról van szó, hogy 2012 novemberében az európai energiapiacon jelentősen csökkenni kezdett a villamosenergia ára, amint az a mellékelt diagramon is látható (katt a nagyobb képért):
Ennek az árcsökkentésnek az egyik drámai következménye az lett, hogy gyakorlatilag kihasználatlanul állnak a magyar erőművi kapacitások, tavaly sorra követték egymást a hazai erőmű-bezárások és jelentősen megnőtt a villamosenergia-import. Pár éve átadott korszerű erőművek küzdenek értékesítési nehézségekkel. Ez cégünk helyzetére is negatív hatással volt.
A lakossági egyetemes szolgáltatók kivártak, jól jött nekik ez a kis extraprofit. Itt jött a képbe a legendás tempóérzék és a tökéletes propagandagépezet. A kormány nem egyszerűen utasította az Energiahivatalt, hogy tárgyalja újra a lakossági energiaárakat, hanem össznépi mozgalmat indított a rezsiharcra, aláírásokat gyűjtött, fórumokat rendezett, azt igyekezett bemutatni, hogy a rezsicsökkentés hatalmas gazdasági siker és fényes győzelem a nemzetközi karvalytőke elleni harcban. Kádár Orbán népe pedig elhitte, hogy az alacsony energiaárak valóban csak egy jó kormány működésének köszönhetők.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány jó tempóérzéke hasznára válik az országnak, hiszen ki kell használni a világgazdaságban zajló kedvező folyamatokat. Viszont ha megpróbáljuk elkendőzni azt a tényt, hogy akár hazánk energiaellátásában, akár az államadósságunk finanszírozásában mennyire ki vagyunk szolgáltatva a nemzetközi helyzetnek, akkor hajlamosak vagyunk elhinni, hogy egyedül is képesek vagyunk megállni a helyünket Európa közepén, nincs szükségünk az Unióra és nem kell törekednünk az euró bevezetésére, hiszen Magyarország jobban teljesít. Pedig egy erős védőernyőre pont a külső folyamatok rosszra fordulása esetén volna szükség.
A tempóérzék a környezeti hatásokra, eseményekre való gyors, azonnali reagálás képessége. Végül is Orbán Viktor sportember, volt lehetősége kifejlesztenie ezt a képességét. De semmire sem mentek volna a jó tempóérzékkel, ha nem támaszkodhattak volna egy tökéletesen működő propaganda-gépezetre. A jó propaganda képes a kedvező külső hatásokat saját erényként, a kedvezőtlen hatásokat pedig az ellenség ármánykodásaként feltüntetni. Két konkrét példát említek.
Közismert, hogy a magyar államadósság még a legjobb adósságcsökkentő program ellenére sem csökken olyan mértékben, hogy a törlesztéshez és a kamatok fizetéséhez ne kellene újabb hiteleket felvenni. 2008 őszén, a válság kitörésekor eladhatatlanná váltak a magyar államkötvények, az adósságtörlesztési kötelezettségek teljesítéséhez Gyurcsányéknak IMF kölcsönt kellett felvenni. Míg Gyurcsányék ezt hatalmas sikerként tálalták, a Fidesz az ország elárulásáról és eladósításáról beszélt. 2011 őszére aztán előállt az a helyzet, hogy Orbánék is majdnem IMF kölcsönre szorultak, meg is kezdték a tárgyalásokat a Valutaalappal, erről több posztomban is írtam.
Hogy-hogynem, az amerikai jegybank, a FED a világgazdaság élénkítésére dollárkibocsájtásba kezdett, melyet eszközvásárláson (külföldi államok állampapírjainak megvásárlásán) keresztül valósított meg, a program napjainkig tart. A magyar állampapírok még a folyamatosan csökkenő kamatszint mellett is kelendőkké váltak, így nemcsak új IMF hitelre nem volt szükség, de a még fennálló hiteltartozást is idő előtt ki lehetett váltani egy dollárkötvény-kibocsájtással. Tempóérzékből remek. De itt lépett be a propaganda. Egyrészt nem riadtunk vissza egy kis IMF-gyalázásról újságokban és óriásplakátokon közzétett hirdetések útján (Magyarország nem hagyja magát), de az idő előtti visszafizetés lett az alapja a "Magyarország jobban teljesít" kampánynak. Tudnivaló, hogy a Fidesz 3 és fél éve alatt az államadósságunk szintje stagnált, lényegében csak a pillanatnyi deviza-árfolyam változásával mozgott föl-le. Erről is írtam több posztot is (katt a nagyobb képért).
 |
| Forrás: Enkonzult |
A lakossági egyetemes szolgáltatók kivártak, jól jött nekik ez a kis extraprofit. Itt jött a képbe a legendás tempóérzék és a tökéletes propagandagépezet. A kormány nem egyszerűen utasította az Energiahivatalt, hogy tárgyalja újra a lakossági energiaárakat, hanem össznépi mozgalmat indított a rezsiharcra, aláírásokat gyűjtött, fórumokat rendezett, azt igyekezett bemutatni, hogy a rezsicsökkentés hatalmas gazdasági siker és fényes győzelem a nemzetközi karvalytőke elleni harcban.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány jó tempóérzéke hasznára válik az országnak, hiszen ki kell használni a világgazdaságban zajló kedvező folyamatokat. Viszont ha megpróbáljuk elkendőzni azt a tényt, hogy akár hazánk energiaellátásában, akár az államadósságunk finanszírozásában mennyire ki vagyunk szolgáltatva a nemzetközi helyzetnek, akkor hajlamosak vagyunk elhinni, hogy egyedül is képesek vagyunk megállni a helyünket Európa közepén, nincs szükségünk az Unióra és nem kell törekednünk az euró bevezetésére, hiszen Magyarország jobban teljesít. Pedig egy erős védőernyőre pont a külső folyamatok rosszra fordulása esetén volna szükség.
2014. január 7., kedd
Pistike és az igazi A-sok
Pistike a 4. A-ba jár, és osztálytársaihoz hasonlóan büszke, hogy A-s, nem pedig B-s. A B-seket szokták is csúfolni a szünetben, valahogy így:
A-sok, A-sok, aranykoronások,
B-sek, B-sek, utcai vécések!
Iskolai tanulmányi versenyeken vagy a sportnapon mindig nagyon igyekeznek, hogy legyőzzék a B-seket. A legutóbb, az osztályok közötti focibajnokságon a döntőben sikerült megverniük a B-sek csapatát. A győztes gólt Norbi rúgta.
Pistike nem focizik, hanem cselgáncsozik. És még néhány fiú az osztályból, meg még egy lány is. Pistike egyben az osztály diákbizottságának az elnöke is. Fontos poszt ez, Pistike dönthet arról, hogy mire költsék el azt a pénzt, amit az osztálykiránduláson sikerült megspórolni. Idén a legtöbb pénzt a cselgáncsozók kapták, jutott nekik új szerelés, a focisták alig kaptak valamit. Amikor ezt Norbi szóvá tette, Pistike és a többi dzsúdós megmondta neki, hogy mivel a fociedzéseket közösen tartják a B-sekkel, Norbi valójában a B-seknek szeretné az A-sok osztálypénzét átjátszani, Norbi valójában idegen szívű. Nem igazi A-s.
Közelednek a diákbizottság tisztújító választásai, és az elnöki posztért - Pistikével szemben - Norbi is elindult. Pistike viszont meghirdette az osztályban, hogy aki továbbra is azt szeretné, hogy a pénzt inkább a cselgáncsozók kapják, lépjen be az Igazi A-sok Csapatába, és igyekezzenek minél több osztálytársukat meggyőzni arról, hogy aki nem Pistikét és a dzsúdót választja, az nem igazi A-s, hanem a B-sek bérence. Ezt persze sokan megütközéssel fogadták, mert jól emlékeztek még arra a meccsre, melyen a focisták hősies küzdelemben legyőzték a B-seket.
Most Pistike kibérelte az iskolai újság 3. és 4. oldalát, ahová Az A-sok Krónikája címmel helyezhetnek el írásokat. Persze főleg dzsúdós barátai írnak bele hangsúlyozottan pozitív kicsengésű írásokat a cselgáncs szépségeiről, meg arról, hogy milyen jó A-snak lenni.
Norbi megállapította, hogy Pistike nemcsak a dzsúdóban, de a demagógiában is fekete öves. Reméli, hogy még sok osztálytársa emlékszik arra a legendás meccsre, és mégis csak van esélye az elnökválasztáson.
A-sok, A-sok, aranykoronások,
B-sek, B-sek, utcai vécések!
Iskolai tanulmányi versenyeken vagy a sportnapon mindig nagyon igyekeznek, hogy legyőzzék a B-seket. A legutóbb, az osztályok közötti focibajnokságon a döntőben sikerült megverniük a B-sek csapatát. A győztes gólt Norbi rúgta.
Pistike nem focizik, hanem cselgáncsozik. És még néhány fiú az osztályból, meg még egy lány is. Pistike egyben az osztály diákbizottságának az elnöke is. Fontos poszt ez, Pistike dönthet arról, hogy mire költsék el azt a pénzt, amit az osztálykiránduláson sikerült megspórolni. Idén a legtöbb pénzt a cselgáncsozók kapták, jutott nekik új szerelés, a focisták alig kaptak valamit. Amikor ezt Norbi szóvá tette, Pistike és a többi dzsúdós megmondta neki, hogy mivel a fociedzéseket közösen tartják a B-sekkel, Norbi valójában a B-seknek szeretné az A-sok osztálypénzét átjátszani, Norbi valójában idegen szívű. Nem igazi A-s.
Közelednek a diákbizottság tisztújító választásai, és az elnöki posztért - Pistikével szemben - Norbi is elindult. Pistike viszont meghirdette az osztályban, hogy aki továbbra is azt szeretné, hogy a pénzt inkább a cselgáncsozók kapják, lépjen be az Igazi A-sok Csapatába, és igyekezzenek minél több osztálytársukat meggyőzni arról, hogy aki nem Pistikét és a dzsúdót választja, az nem igazi A-s, hanem a B-sek bérence. Ezt persze sokan megütközéssel fogadták, mert jól emlékeztek még arra a meccsre, melyen a focisták hősies küzdelemben legyőzték a B-seket.
Most Pistike kibérelte az iskolai újság 3. és 4. oldalát, ahová Az A-sok Krónikája címmel helyezhetnek el írásokat. Persze főleg dzsúdós barátai írnak bele hangsúlyozottan pozitív kicsengésű írásokat a cselgáncs szépségeiről, meg arról, hogy milyen jó A-snak lenni.
Norbi megállapította, hogy Pistike nemcsak a dzsúdóban, de a demagógiában is fekete öves. Reméli, hogy még sok osztálytársa emlékszik arra a legendás meccsre, és mégis csak van esélye az elnökválasztáson.
2014. január 4., szombat
Egy 20 éve üzemelő paksi rendszerünk
Húsz éve, 1994 januárjában fejeződött be a próbaüzeme annak a paksi irányítási rendszernek - a 400 kV-os csomópont feszültségszabályozójának - a próbaüzeme, amely az első projektem volt, amiben témavezetőként vettem részt, és még mindig üzemel, persze úgy, mint az a fejsze, aminek a fejét kétszer cserélték ki, a nyelét meg háromszor.
A rendszer 18 fő berendezéséből 8 még mindig az eredeti, a teljes megújulás program szerint 2017-re fejeződik be. A mérőkártyákban az az aritmetikai programcsomag fut, amit még 1979-ben diplomatervként fejlesztettem ki, így ez a programkód 38 éves lesz, amikor befejezi földi pályafutását (egy másik erőműben tavaly állítottunk le egy ugyanilyen mérőkártyát).
A paksi projekt abban is különbözött a korábbi projektektől, hogy a mai értelemben vett minőségbiztosítási rendszert kellett alkalmaznunk, heti bontású, a megrendelő által jóváhagyott ütemterv szerint dolgoztunk. Ez húsz éve még egyáltalán nem volt általánosan elterjedt. Valamennyi berendezést a szabvány által előírt elektromágneses zavartatási, szigetelési és hőmérséklet-tűrési tesztnek kellett alávetnünk, de vizsgálnunk kellett a szekrények rezgésállóságát is, ez korábbi projektjeinknél szintén nem volt szigorú elvárás.
A rendszer szinte minden eleme hazai fejlesztésű volt, a szoftver teljes egészében, a hardvernek pedig a kétharmada. A műszerszekrényeket és az elektronika egy részét egy abban az időben a villamosenergia-iparban vezető nagy elektronikai vállalat gyártotta. Mivel a fejlesztés és gyártás közvetlenül a rendszerváltást követően történt, szemünk előtt zajlott a vállalat szétesése, megszűnése is. A projekt indulásakor még zsúfolt volt a szerelőcsarnok, ipari tanulók tucatjait képezték, 1993-ra pedig az ürességtől kongó csarnokban csak egy-két ember lézengett. A menedzsment csak saját egzisztenciájával törődött, a munkások pedig alig érzékelték a veszélyt, munkamoráljuk egy fikarcnyit sem javult. Meg is szűnt a vállalat - illetve a hasonló esetek menetrendje szerint több privatizációs lépés után egy márkaképviselet és egy kisebb gyártóüzem lett belőle.
A paksi erőmű, amelynek első blokkja 1983-ban kezdte meg a termelést, érdekes képet nyújtott. Dolgoztunk más, a '70-es években épített hőerőművekben, amelyek műszerezése is a '70-es éveknek megfelelő színvonalú volt, a paksi orosz műszerek azonban inkább a '60-as évek színvonalát tükrözték. Valóban, eredetileg a '60-as években létesült volna a paksi atomerőmű, de a '68-as új gazdasági mechanizmussal egyidejűleg meghirdették azokat a főként könnyűipari és mezőgazdasági kormányprogramokat, melyek közvetlenebbül hatottak az életszínvonalra, így a szovjet tervek és részben szovjet berendezések alapján készült erőművet bolgár barátaink kapták meg (én is előbb jártam a kozloduji atomerőműben, mint a paksiban).
Érdekes volt ebben a környezetben a korszerű irányítástechnikai rendszereket látni. Az összes évtizedek óta üzemelő erőműre jellemző, hogy olyanok, mint egy város, amelyben régi házak és modern épületek egyaránt megtalálhatók, mégis egységes, élő organizmusként üzemelnek.
2013 decemberében az irányítási rendszer központi számítógépének (mely három jelentősebb korszerűsítésen esett már át) műszerszekrényében lévő eredeti, az üzembe helyezést is dokumentáló füzet első lapját lefotóztam.
A decemberi bejegyzésből kiderül, hogy a próbák során a 400 kV-os csomópont feszültsége az egyik programpontnál 430 kV-ra ment fel. Ez az egész országban komoly feszültségemelkedést eredményezett, még az ország túlsó felében lévő feszültség-szabályozók is beindultak rá. Természetesen a próbákat azonnal felfüggesztették és amíg ki nem derült, mi okozta a problémát, nem folytathattuk a vizsgálatokat. Aztán persze kiderült, hogy csak annyi történt, hogy a próbák során túl óvatosak voltunk és nagyon beszűkítettük a szabályozási tartományt, hibás értékeket adtunk meg. Ha nem nyúltunk volna a korlátokhoz, nem lett volna semmi baj.
Az elmúlt 20 évben a paksi atomerőmű szinte minden rendszere korszerűsítésen esett át, ennek köszönhető, hogy az eredetileg tervezett 30 éves élettartamon túl további 20 évre megkapta az üzemelési engedélyt, így blokkjai várhatóan 2033 és '37 között állnak le véglegesen. Örülök, hogy részt vehetünk ebben a korszerűsítési folyamatban.
A rendszer 18 fő berendezéséből 8 még mindig az eredeti, a teljes megújulás program szerint 2017-re fejeződik be. A mérőkártyákban az az aritmetikai programcsomag fut, amit még 1979-ben diplomatervként fejlesztettem ki, így ez a programkód 38 éves lesz, amikor befejezi földi pályafutását (egy másik erőműben tavaly állítottunk le egy ugyanilyen mérőkártyát).
A paksi projekt abban is különbözött a korábbi projektektől, hogy a mai értelemben vett minőségbiztosítási rendszert kellett alkalmaznunk, heti bontású, a megrendelő által jóváhagyott ütemterv szerint dolgoztunk. Ez húsz éve még egyáltalán nem volt általánosan elterjedt. Valamennyi berendezést a szabvány által előírt elektromágneses zavartatási, szigetelési és hőmérséklet-tűrési tesztnek kellett alávetnünk, de vizsgálnunk kellett a szekrények rezgésállóságát is, ez korábbi projektjeinknél szintén nem volt szigorú elvárás.
A rendszer szinte minden eleme hazai fejlesztésű volt, a szoftver teljes egészében, a hardvernek pedig a kétharmada. A műszerszekrényeket és az elektronika egy részét egy abban az időben a villamosenergia-iparban vezető nagy elektronikai vállalat gyártotta. Mivel a fejlesztés és gyártás közvetlenül a rendszerváltást követően történt, szemünk előtt zajlott a vállalat szétesése, megszűnése is. A projekt indulásakor még zsúfolt volt a szerelőcsarnok, ipari tanulók tucatjait képezték, 1993-ra pedig az ürességtől kongó csarnokban csak egy-két ember lézengett. A menedzsment csak saját egzisztenciájával törődött, a munkások pedig alig érzékelték a veszélyt, munkamoráljuk egy fikarcnyit sem javult. Meg is szűnt a vállalat - illetve a hasonló esetek menetrendje szerint több privatizációs lépés után egy márkaképviselet és egy kisebb gyártóüzem lett belőle.
A paksi erőmű, amelynek első blokkja 1983-ban kezdte meg a termelést, érdekes képet nyújtott. Dolgoztunk más, a '70-es években épített hőerőművekben, amelyek műszerezése is a '70-es éveknek megfelelő színvonalú volt, a paksi orosz műszerek azonban inkább a '60-as évek színvonalát tükrözték. Valóban, eredetileg a '60-as években létesült volna a paksi atomerőmű, de a '68-as új gazdasági mechanizmussal egyidejűleg meghirdették azokat a főként könnyűipari és mezőgazdasági kormányprogramokat, melyek közvetlenebbül hatottak az életszínvonalra, így a szovjet tervek és részben szovjet berendezések alapján készült erőművet bolgár barátaink kapták meg (én is előbb jártam a kozloduji atomerőműben, mint a paksiban).
Érdekes volt ebben a környezetben a korszerű irányítástechnikai rendszereket látni. Az összes évtizedek óta üzemelő erőműre jellemző, hogy olyanok, mint egy város, amelyben régi házak és modern épületek egyaránt megtalálhatók, mégis egységes, élő organizmusként üzemelnek.
2013 decemberében az irányítási rendszer központi számítógépének (mely három jelentősebb korszerűsítésen esett már át) műszerszekrényében lévő eredeti, az üzembe helyezést is dokumentáló füzet első lapját lefotóztam.
A decemberi bejegyzésből kiderül, hogy a próbák során a 400 kV-os csomópont feszültsége az egyik programpontnál 430 kV-ra ment fel. Ez az egész országban komoly feszültségemelkedést eredményezett, még az ország túlsó felében lévő feszültség-szabályozók is beindultak rá. Természetesen a próbákat azonnal felfüggesztették és amíg ki nem derült, mi okozta a problémát, nem folytathattuk a vizsgálatokat. Aztán persze kiderült, hogy csak annyi történt, hogy a próbák során túl óvatosak voltunk és nagyon beszűkítettük a szabályozási tartományt, hibás értékeket adtunk meg. Ha nem nyúltunk volna a korlátokhoz, nem lett volna semmi baj.
Az elmúlt 20 évben a paksi atomerőmű szinte minden rendszere korszerűsítésen esett át, ennek köszönhető, hogy az eredetileg tervezett 30 éves élettartamon túl további 20 évre megkapta az üzemelési engedélyt, így blokkjai várhatóan 2033 és '37 között állnak le véglegesen. Örülök, hogy részt vehetünk ebben a korszerűsítési folyamatban.
2014. január 1., szerda
2014 - újévi beköszöntő
A Strauss-család friss muzsikájának hangjai valamint a lencsében fővő füstölt hús illata mellett írom első 2014-es posztomat. Sokan sokat várnak ettől az évtől.
A Pál családban mindhárom lánynak fontos változást hoz a beköszönő új év. Orsinak egy hónap múlva véget ér a héber nyelvtanfolyam, az ulpán. Egyúttal megszűnik az állami pénzügyi apanázs is, el kell döntenie, milyen formában folytatja a nyelvtanulást, milyen munkát tud mellette vállalni és tájékozódnia kell főiskolai tanulmányi lehetőségeiről is.
Borinak véget ér a három éves alapképzés (az amszterdami ösztöndíj miatt egy év csúszásban van), már lázasan keresi, hogy hová jelentkezzen kétéves mesterképzésre. Ide is egy hónapon belül le kell adni a jelentkezést.
Petrát - nővéreihez hasonlóan - a nyolcosztályos Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba szeretnénk beíratni, amihez két hét múlva írásbeli felvételit kell tennie, majd később szóbelit is. Reméljük, hogy felveszik.
Kati munkahelye új helyre költözött, még mindenük dobozokban van, visszaemlékezem cégünk három évvel ezelőtti költözésére.
Ahogyan tavalyi utolsó posztomban írtam, cégünk helyzete ingatag, sürgős változásra van szükség. Talán a VEIKI felszámolása befejeződik az idén, a múlt összes árnyától megszabadulva kell valami újat kitalálnunk.
Édesanyámra valószínűleg hamarosan egy csípőprotézis-műtét vár. Rajta kívül többen is vannak a családban, akiknek az egészsége miatt aggódnunk kell.
Az ország előtt ismét egy parlamenti és egy önkormányzati választás áll (ja, még egy EU-s is), talán a rendszerváltozás utáni legbrutálisabb választási kampányra számíthatunk. Nem hiszem, hogy sikerül a jelenlegi kormánytöbbséget leváltani. Én - sokakkal ellentétben - nem azt tartom fő hibájuknak, amit csinálnak. Nagyon sok intézkedésükkel egyet értek. A fő baj, hogy azok a módszerek, melyekből már mindenkinek nagyon elege volt, semmit sem változtak: klientúra-építés, állami szintű korrupció, demagógia és hatalmi arrogancia. Mintha a politikai elitben csak egyetlen egy dologban lenne közmegegyezés: a néppel csak így lehet bánni.
Egyébként sok jeles évforduló előtt is állunk, melyek valószínűleg visszaköszönnek majd 2014-es posztjaimban. A Dózsa-féle parasztfelkelés 500. évfordulója, az első világháború 100. évfordulója valamint az 1989-es "csodák évének" 25. évfordulója. 1989 szinte minden hónapjában, hetében történt valami olyan, amit azelőtt elképzelni sem mertünk volna. Mennyi remény, mennyi optimizmus volt bennünk. Azt hiszem, eddigi életem legjelentősebb esztendeje 1989 volt.
Azért ne feledkezzünk meg az Unióhoz való csatlakozásunk 10. évfordulójáról sem, melyhez nem kevesebb remény és várakozás társult. Meg persze Petra is idén lesz 10 éves.
Ahogyan tíz éve már minden évben, álljon itt a Pál család verses újévi köszöntője, melyet sms-ben minden rokonunk és barátunk megkapott, és sorrendben 11.-ként belekerült abba a gyűjteménybe, amit itt egyben elolvashattok:
Minden házban áll a bál ma,
Mindenki az éjfélt várja,
Pezsgőben úszik a bálna,
Táncot jár a kókuszpálma.
Ne legyen most gondod másra,
Csak a sültmalacos tálra.
Bárcsak szíved titkos álma
Jövőre valóra válna!
Tiszta szívből ezt kívánja
Szeretettel minden Pál ma.
A Pál családban mindhárom lánynak fontos változást hoz a beköszönő új év. Orsinak egy hónap múlva véget ér a héber nyelvtanfolyam, az ulpán. Egyúttal megszűnik az állami pénzügyi apanázs is, el kell döntenie, milyen formában folytatja a nyelvtanulást, milyen munkát tud mellette vállalni és tájékozódnia kell főiskolai tanulmányi lehetőségeiről is.
Borinak véget ér a három éves alapképzés (az amszterdami ösztöndíj miatt egy év csúszásban van), már lázasan keresi, hogy hová jelentkezzen kétéves mesterképzésre. Ide is egy hónapon belül le kell adni a jelentkezést.
Petrát - nővéreihez hasonlóan - a nyolcosztályos Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba szeretnénk beíratni, amihez két hét múlva írásbeli felvételit kell tennie, majd később szóbelit is. Reméljük, hogy felveszik.
Kati munkahelye új helyre költözött, még mindenük dobozokban van, visszaemlékezem cégünk három évvel ezelőtti költözésére.
Ahogyan tavalyi utolsó posztomban írtam, cégünk helyzete ingatag, sürgős változásra van szükség. Talán a VEIKI felszámolása befejeződik az idén, a múlt összes árnyától megszabadulva kell valami újat kitalálnunk.
Édesanyámra valószínűleg hamarosan egy csípőprotézis-műtét vár. Rajta kívül többen is vannak a családban, akiknek az egészsége miatt aggódnunk kell.
Az ország előtt ismét egy parlamenti és egy önkormányzati választás áll (ja, még egy EU-s is), talán a rendszerváltozás utáni legbrutálisabb választási kampányra számíthatunk. Nem hiszem, hogy sikerül a jelenlegi kormánytöbbséget leváltani. Én - sokakkal ellentétben - nem azt tartom fő hibájuknak, amit csinálnak. Nagyon sok intézkedésükkel egyet értek. A fő baj, hogy azok a módszerek, melyekből már mindenkinek nagyon elege volt, semmit sem változtak: klientúra-építés, állami szintű korrupció, demagógia és hatalmi arrogancia. Mintha a politikai elitben csak egyetlen egy dologban lenne közmegegyezés: a néppel csak így lehet bánni.
Egyébként sok jeles évforduló előtt is állunk, melyek valószínűleg visszaköszönnek majd 2014-es posztjaimban. A Dózsa-féle parasztfelkelés 500. évfordulója, az első világháború 100. évfordulója valamint az 1989-es "csodák évének" 25. évfordulója. 1989 szinte minden hónapjában, hetében történt valami olyan, amit azelőtt elképzelni sem mertünk volna. Mennyi remény, mennyi optimizmus volt bennünk. Azt hiszem, eddigi életem legjelentősebb esztendeje 1989 volt.
Azért ne feledkezzünk meg az Unióhoz való csatlakozásunk 10. évfordulójáról sem, melyhez nem kevesebb remény és várakozás társult. Meg persze Petra is idén lesz 10 éves.
Ahogyan tíz éve már minden évben, álljon itt a Pál család verses újévi köszöntője, melyet sms-ben minden rokonunk és barátunk megkapott, és sorrendben 11.-ként belekerült abba a gyűjteménybe, amit itt egyben elolvashattok:
Minden házban áll a bál ma,
Mindenki az éjfélt várja,
Pezsgőben úszik a bálna,
Táncot jár a kókuszpálma.
Ne legyen most gondod másra,
Csak a sültmalacos tálra.
Bárcsak szíved titkos álma
Jövőre valóra válna!
Tiszta szívből ezt kívánja
Szeretettel minden Pál ma.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)