Parlament

Parlament

2011. május 26., csütörtök

Égés

Furcsa év volt 1986. Felrobbant a Challenger űrrepülőgép és a Csernobili Atomerőmű, és pontosan 25 évvel ezelőtt, május 26-án bekövetkezett a magyar ipartörténet mindmáig meg nem magyarázott tűzesete: leégett a Mikroelektronikai Vállalat épülete.
Bármilyen meglepő, a szocialista Magyarországon is voltak gazdaságélénkítő programok. Ezek egy része sikeres, más része sikertelen volt. Például a mezőgazdaságot sikeresen korszerűsítettük és az akkori termelési viszonyoknak megfelelő ideális birtokszerkezet alakult ki. Viszont a 70-es évek második felében végrehajtott textilipari kormányprogram teljes kudarc volt. Hiába lettek korszerű kötöttáru-gyáraink, az ötéves tervekre épülő gazdaságstruktúra képtelen volt alkalmazkodni a gyorsan változó divathoz, így továbbra sem tudtunk konkurálni az olasz kötöttáru-iparral. Pedig akkor még híre-hamva sem volt a kínai dömpingáruknak.
A magyar elektronika-ipar, mely a két háború között fejlettnek volt mondható, leszakadó ágra került. Az ún COCOM-lista miatt nehézkes volt a korszerű elektronikai termékek behozatala. (A COCOM-lista azoknak a termékeknek a listája volt, melyet a Nyugat-Európa és az USA stratégiai okokból nem szállított a kelet-európai országoknak). A nehézkesség azt jelentette, hogy természetesen mindig voltak csempészek, akik vállalkoztak a termékek magyarországi eladására, de tetemes felárért, ami nyilvánvaló versenyhátrányt eredményezett.
Néhány KGST-ország megteremtette a többé-kevésbé korszerű elektronikai alkatrészek gyártóbázisát, pl. mi is építettünk be szovjet vagy csehszlovák IC-ket, de ezek minősége - khm - erősen kifogásolható volt. Évekig a faliújságomon volt egy, a HVG-ből kivágott újságcikk, melyben az NDK mikroelektronika-gyártásért felelős politikusa úgy nyilatkozott, hogy amig nem sikerül kifejleszteniük saját 16 bites processzoraikat, addig minden berendezésben két 8 bites processzort használnak.
Kis integráltságú, mindössze néhány tucat tranzisztort tartalmazó integrált áramkörök gyártása Magyarországon is folyt, pl. a TUNGSRAM-nak Gyöngyös mellet volt egy IC-gyára, de itt leginkább az olcsó munkaerőnk kellett a nyugatnak (mondom, Kína még sehol sem volt). A hiány igen leleményessé és kreatívvá tette a magyar mérnököt, ismert komikusunk szavaival élve megtanultunk szilvamagból atommagot készíteni.
A 80-as években elindított mikroelektronikai kormányprogram célja a COCOM-listás termékek hazai előállítása volt. Elsősorban a CMOS-IC-k gyártása volt a cél, ezen belül is a kis sorozatszámú, berendezés-orientált áramkörök (BOÁK) gyors és hatékony fejlesztését és gyártását tűzték ki célul. A COCOM-tilalmat kikerülve sikerült a gyártósorokat és fejlesztő berendezéseket beszerezni és ezek próbaüzemét egy vadonatúj gyárban, a MEV-ben (Mikroelektronikai Vállalat) megindítani. Ám a hivatalos próbaüzem befejezése előtt 1986. május 26-án a MEV épülete eddig tisztázatlan körülmények között porig égett.
Éppen legtehetségesebb tankörtársam, Zsótér Antal doktori disszertációjának tanszéki védésén voltam, mely fél órás késéssel kezdődött a MEV tűzesete miatt. Szegény Tóni kétségbeesetten kapott a fejéhez: Jaj, akkor az én kliséim is odalettek!  Ő ugyanis sejtautomák elméletével foglalkozott és egy saját tervezésű sejtprocesszor szerepelt a disszertációjában. A processzor gyártó kliséi szintén a tűz martalékai lettek.
Bár a MEV kárát az utolsó fillérig megtérítette a Lloyds biztosító, soha többé nem épült újjá, és ez alapot adott a különféle összeesküvés-elméletekhez. Lehet, hogy a nyugati titkosszolgálatok akartak így üzenni, hogy nem szeretik a COCOM nyílt megsértését. Értettünk az üzenetből, nem próbálkoztunk többet. Nem is kellett: három év múlva repedezni kezdett, majd leomlott a berlini fal. Megkezdődött a magyar ipar széthordása, sokkal több veszett oda, mint a magyar elektronika-ipar...

2011. május 23., hétfő

Gyorshajtás

A fene egye meg, lefotóztak az Osztyapenkónál (fiatal blog olvasók, tudjátok-e, hogy hol van az Osztyapenkó?).
Pedig láttam is a háromlábút, lenéztem a kilóméterórára és megnyugodva tapasztaltam, hogy hogy nem hajtok gyorsan. Ennek ellenére 74 km/h-t mértek. Érthetetlen.
Ráadásul ma reggel ugyanez történt: megláttam a mérőt, pillantás a kilométerórára, megnyugvás. De látszik is a képen, hogy nem egyedül vagyok, mögöttem furgonok, busz.
Eddig büszkén meséltem, ha megkérdezték, milyen gyorsan vezetek, hogy csak egyszer büntettek meg gyorshajtásért: 40-nel mentem a 30-as táblánál...
30 éves autós pályafutásom során még tíz közlekedési bírságot sem gyűjtöttem be, ezek is főleg parkolási bírságok voltak:
  • Még trabantos koromban elvitték az autót az alsó rakpartról, ki kellett menjek érte a halálba kiváltani.
  • Petra születésekor a Bakács téren sietve álltam meg a szülészetnél, nem vettem észre, hogy a közért rakodásra kijelölt helyén állok. Pedig még parkolójegyet is vettem.
  • Egyszer Petrával voltunk az Állatkertben, és a Széchenyi Fürdő előtt álltam meg, mint utóbb kiderült, mozgássérülteknek fenntartott helyen. Speciel ezt szégyellem, mert tudatosan sohasem teszek ilyet. A Városligetben való parkolás különben is halál, utálok oda kocsival menni.
  • Egyszer a gyermekorvosi rendelőbe vittem Orsit, és a kocsi fele belelógott a "megállni tilos" táblába. Kerékbilincset kaptam, pedig akkor is vettem parkolójegyet.
  • Egyszer, amikor Borit vittem csellózni, 10 perccel túlléptük a parkolójegy lejártát, ezért Mikulás-csomagot kaptam. Azóta kizárólag mobiltelefonnal parkolok.
  • Volt egy tavalyi esetem, amikor lefotóztak a Pauler utcában, azt állítván, hogy tilosban várakozom. A határozatot a fotó alapján megfellebbeztem és nekem adtak igazat.
Tavaly kaptam egy helyszíni bírságot a  Krisztina térnél. Mivel a Mészáros utcáról jövet nem lehet balra kanyarodni a Krisztina körútra, mindenki azt csinálja, hogy jobbra kanyarodik, majd a villamosmegálló után megfordul, pedig kinn van a "megfordulni tilos" tábla. Ez 5000 forintomba került.
Az ominózus gyorshajtási esetem Érd belterületén történt, amikor egy 30-as táblánál 40-nel haladtam. 15000 forintra akartak megbüntetni, de sikerült 10000-re lealkudnom.
Sajnos a mostani eset 30000-be fog kerülni, de még mindig nem tudom, hogy történhetett...

2011. május 19., csütörtök

Mégis, kinek az élete?

Az emberek többsége nagyjából 25 éves koráig végigmegy azokon a vitákon, melyek olyan alapvető kérdésekről szólnak, mint a halálbüntetés, abortusz, vallásosság/ateizmus, eutanázia, tényleges életfogytiglan. Egyetemista koromban volt egy ún. Intermáter klub, mely a hagyományos bulikon kívül ilyen jellegű vitaesteket is szervezett. Ma már ezekben a kérdésekben nem nagyon tudnak nekem új érvet felsorakoztatni, ezért ilyen jellegű vitákban csak akkor veszek részt, ha van remény arra, hogy új érv vagy szempont merül fel a vita során. Ez különben érvényes a manapság oly népszerű politikai vitákra is (őszödi beszéd, 2006 október 23-ai rendőrattak stb.).
Mindez arról jutott eszembe, hogy tegnap megnéztük a Centrál Színházban a Mégis, kinek az élete című darabot. Azt gondoltam, na már megint itt van egy két és fél órás rágódás az eutanáziáról. Tulajdonképpen itt sem merült fel új érv, de a hús-vér szereplők emberközelbe hozták a problémát. A nyaktól lefelé béna főszereplőn (Rudolf Péter) kívül volt becsvágyó főorvos (Bálint András), érző osztályos orvos (Nagy-Kálóczy Eszter), rozsdamentes acél szívű főnővér (Borbás Gabi) és naivan lelkes gyakornok ápolónő (Balla Eszter).
Érdekesség, hogy a passzív eutanáziát végül is a "habeas corpus" elv (enyém a testem) tette lehetővé. A régi római jogból ismert jogelv szerint senki sem tartható fogva ártatlanul, akarata ellenére. Tehát egy beszámítható tudattal rendelkező embernek joga van a kórházi kezelést visszautasítani és a kórházat elhagyni.
Természetesen a habeas corpus elv az élet számos területén sérül Magyarországon, de főleg az egészségügyben. Nem tájékoztatják a betegeket arról, hogy milyen kezelést kapnak, az idősek önrendelkezését és méltóságát semmibe veszik (Ejnye, már megint be tetszett pisilni a néninek!). Úgy gondolják, aki kiszolgáltatott, az egyben döntésképességében is korlátozott. Ezért fontos Brian Clark darabja, melyből nagy sikerű film is készült Richard Dreyfuss főszereplésével.

2011. május 17., kedd

Van zongoránk!

Mégpedig egy Roland RP-201-es. És hogy teljes legyen az élvezet, van mellé egy Bk-7m kísérő elektronika is. Amint a képen látszik, egyelőre Petra is, én is csak ismerkedünk vele.
A kísérő modul funkcióit tesztelve csináltam egy gyors felvételt, teljes mértékben DDD. Címe: Kicsit szomorkás a hangulatom. De ez egyáltalán nem igaz :)

2011. május 15., vasárnap

10 pont

Családunk három tagja kapta meg a 10 kérdést, pedig úgy volt, hogy a nemzeti konzultációt kiterjesztik a 16. évüket betöltöttekre is, Orsi mégsem kapott levelet. Asszem ettől nem fog a Dunának menni.
Mivel mind a 10 pont kellőképpen etatista (vagyis az állami szerepvállalás növelési)  törekvésekre utal, érdemes a kérdőíven pontonként végigmenni:
1. Védett kor intézménye
A védett kor bevezetésével már 55 év alatt is nehéz lenne elhelyezkedni vagy a meglévő állást megtartani, mert a munkaadók nem szívesen alkalmaznak olyan munkaerőt, akiktől később lehetetlen megszabadulni.
2. Közműszolgáltatók extraprofitjának leszorítása
Az extraprofitot egyedül a piac, a monopolhelyzet megtörése képes leszorítani. Ez már nagyon sok területen működik (pl. telekommunikáció), de sok helyen csak látszatverseny van: a piac szereplői kartellbe tömörülnek. A gázszolgáltatás területén ezt a kartellt próbálta az EMFESZ megtörni, tönkre is tették a versenytársak. A kartellezés megakadályozására tartjuk fenn a Gazdasági Versenyhivatalt.
3. Segély helyett munka
Piacgazdaságban a munkahelyek többségét a versenyszféra hozza létre. Egy magánvállalat nem kényszeríthető arra, hogy felesleges, vagy alulképzett munkaerőt foglalkoztasson, mint annak idején a szocializmusban. A közmunkával létrehozható munkahelyek száma korlátos és néha még a segélynél is rosszabb hatásfokú. Sajnos a munkahely-teremtés több évtizedes folyamat, melyhez megfelelő képzésnek is társulnia kell, addig bizony - belátom, egyre csökkenő mértékben - fenn kell tartani a segélyek intézményét is.
4. Gyermeknevelésért több nyugdíj
A gyermeket vállalókat egy jóléti társadalomban annak ellenére támogatni kell, hogy a gyermek egy egészséges szülő számára a legtisztább öröm forrása. Nem mindegy azonban ennek a módja. A nyugdíj elvileg az életünk során létrehozott hozzáadott érték után fizetett járulék. Ha a társadalom úgy dönt, hogy a szülőt élete alkonyán is megilleti járadék a felnevelt gyermekek után, azt a nyugdíjtól független plusz juttatás formájában tegye meg.
5. Szociális segély természetes juttatás formájában
Más országokban is elterjedt dolog, hogy a segély vagy támogatás egy részét étkezési utalványban vagy közműtámogatásban adják. Könnyen kialakulhat viszont a természetbeli juttatások feketepiaca. Képzeljük el, ha a kocsmában az étkezési utalványokat mondjuk 50%-os névértéken lehet beváltani, akkor az így támogatott család még nehezebb helyzetbe kerül, ha a családfő alkoholista.
6. Segítség a devizahiteleseknek
Nagyon sokan élnek Magyarországon, akik öngondoskodás helyett állami segítségre várnak. Nem kötnek biztosítást, árvíz vagy földrengés esetén úgyis segít az állam. Nagyon rossz üzenete lehet annak, ha a könnyelműen eladósodottak mentőövet kapnak, míg a józanul mérlegelők semmit. A devizahiteleseken segíteni kell, ha a havi törlesztéseiket nem tudják fizetni, de az adósságukat legfeljebb elhalasztani kéne, semmiképpen sem eltörölni vagy mérsékelni. Persze nem véletlen, hogy az állam lelkiismeret-furdalást érez a devizahitelesekkel szemben: a PSZÁF-nek már évekkel ezelőtt közbe kellett volna avatkozni a könnyelműen osztogatott deviza-alapú hitelek ellen.
7. Deviza-alapú hitelek újbóli lehetővé tétele
Lásd a 6. pontnál.
8. Gyógyszerlobbi letörése
Az állam gyógyszerfronton eddig tett lépései pont a piaci verseny csökkenése irányába hatnak. Megnehezítették a gyógyszertárak létrehozását, a gyógyszertár többségi tulajdonosának gyógyszerészi végzettséggel kell rendelkeznie. A gyógyszertár-hálózatok ellehetetlenítésével a gyógyszertárak költségei növekednek, amit előbb-utóbb a vevőkre hárítanak. A piac és a verseny segítene az árak letörésében, különösen akkor, ha a kartellezést sikerül megakadályozni.
9. A nyugdíj kiszámításánál a szolgálati idő vagy a jövedelem számítson
Jelenleg ún. valorizált életjövedelem alapján állapítják meg a nyugdíjat. Ebbe beleszámít a szolgálati idő és a jövedelem is, ugyanakkor kellőképpen degresszív, nem lehet tetszőlegesen nagy nyugdíjat kapni. Ez a módszer miért nem jó?
10. Az állam csak piacképes szakmák képzését támogassa
Az elképzelés megfelel annak a kommunista időkből származó szemléletnek, hogy az állam jobban meg tudja mondani, mit kell termelni, mint a ciklikus válságokkal sújtott piac. Tudjuk, hova jutottunk ezzel a szemlélettel. Az oktatás is termelés: kiművelt emberfőket termel. Ezt éppúgy képes a piac szabályozni mint bármi másnak a termelését. Mindaddig azonban, míg a oktatás alanya nem érdekelt abban, hogy piacképest szakmát tanuljon, ez nem valósulhat meg. A tandíj jó visszacsatolás lehetett volna, ha az ún. szociális népszavazáson nem törlik el. A jelenlegi kormányzat a tandíj helyett egyszerűen a felére csökkenti az államilag támogatott felsőoktatási helyek számát, a költségtérítést pedig a kétszeresére emeli. E mellé még azt is meg kívánja mondani, hogy mit tanuljunk. Ember tragédiája, Falanszter szín.

A kérdések megfogalmazása is mulatságos: Vannak akik így gondolják, mások pedig amúgy. Nekem valahogyan mindig a mások véleménye tetszik. Alakítsuk meg a mások pártját...

2011. május 10., kedd

Májusi jeles napok

Győzelem napja (Деиъ победы) 
Mi úgy tanultuk, hogy 1945. május 9-én volt vége a II. világháborúnak. Európa nyugati felén ezt május 8-án ünnepelték. Mindegy is. Amig április 4. (aki nem tudná, Magyarország felszabadulása) nemzeti ünnep volt, volt legalább egy nemzeti ünnepünk, amely a fasizmusra emlékeztetett. Manapság a győzelem napjáról alig emlékezik meg a média, a Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetségének vénségesen vén, de még aktív tagjai (lehetnek talán egy tucatnyian) szoktak megemlékezést tartani a Szabadság téri Szovjet emlékműnél - ameddig még megvan.  Idén kordont is kellett bontaniuk a megemlékezéshez. 

Európa-nap
1950. május 9-én, 5 évvel a háború vége után Robert Schuman előterjesztette Európa újjászervezésére vonatkozó javaslatát, mely elengedhetetlen feltétele volt a békés kapcsolatok fenntartásának. Május 9. mára európai szimbólummá vált. Mivel az európai egység folyamata ezzel a nappal vette kezdetét, az EU vezetői 1985-ben, a milánói csúcstalálkozón úgy határoztak, hogy "Európa Napja" május 9-én kerüljön megünneplésre. Lehet, hogy uniós tagságunk elmúlt hét évében elkerülte a figyelmemet, de mintha a média idén foglalkozott volna először külön műsorfolyammal ezzel az ünneppel.

Madarak és fák napja
Ezt május 10-én ünnepeljük, mégpedig majdnem 110 éve. 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját, amelyet az 1906-ban törvénybe is foglaltak. Hazánk legrégebbi környezetvédelmi emléknapjáról van szó, melyet hamar felkarolt a cserkészmozgalom is. Édesapám közeledvén a 90-hez egyre több gyermekkorában megtanult verset tud felidézni. Benedek Elek Ne bántsd a fát és Ne bántsd a madarat c. verseiből szerkesztették össze a madarak és fák napjának köszöntőjét, melyet apám múltkor elszavalt az unokáinak:

Gyermekkorom szép idejére,
Hej, mostan mennyit gondolok!
Hogyha még egyszer visszatérne
Másként történne sok dolog.
Kalitkát többet nem faragnék,
Dalos madárnak békét hagynék,
(lépvesszőmre, jaj hány ragadt!)
Fiam, ne bántsd a madarat!

Ne bántsd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hadd annak, ami, épnek, szépnek.
Szeresd a fát! 


A föld napja (ami április 22-én van) szépen kiszorította ezt régi környezetvédelmi napot, bár egy-két programot (madárles, környezetvédelmi vetélkedők) még idén is szerveztek, ezért így, a májusi fagyosszentek környékén idén is lehetett "madarazni és fázni".


Születésnapok
Mégis csak ezek a legfontosabb májusi ünnepek. Kezdődik az én születésnapommal (május 3.), ami idén félig kerek volt, lásd LV bejegyzésemet.
Borikánk május 8-n született, előző napon tartottuk a családi köszöntést. Megint háromféle torta volt: parfétorta, bombajó és Magyarország 2010. évi tortája, a szilvásgombóc-torta. Erről többet olvashattok az ő blogjában: 1, 2, 3.
Nővérkém is májusi, 11-én, azaz holnap lesz a szülinapja. Idén sajnos nem lehetett jelen a családi ünneplésen. Isten éltessen Zsuzsi!

2011. május 7., szombat

Tisztogatás - Sofi Oksanen könyve

Virágvasárnap című posztomban írtam a könyvfesztiválról, ahol örömmel ismertem fel a Scolar kiadó standján Sugár S. Andrást, a kiadó egyik tulajdonosát. András fél évig tankörtársam volt az erősáramú szakon, utána én a gyorsító sávra (B-tagozat) váltottam, kevesebbet találkoztunk.
Feltűnő volt szűnni nem akaró intellektuális, Woody Allen-es humora, olvasottsága. 1976 nyarán az egri építőtáborban munkásruhában tért be egy antikváriumba és Pirandello után érdeklődött. Apját édesapám jól ismerte, az ÁFÉSZ-ek könyvterjesztéséért volt felelős. András is visszakanyarodott a könyves szakmához, bár a villamosmérnöki diploma megszerzése után mérnök-közgazdász diplomát is szerzett, és viszonylag hamar feltűnt különféle pénzintézetek igazgató tanácsában, felügyelő bizottságában, közöttük a hányatott sorsú Postabankban is. Lehet, hogy neki köszönhettük a Postabank bőkezű mecenatúráját, valamint a minden betétesnek megküldött könyveket, a Micimackót és a Nagy mackókönyvet (a Postabank reklámfigurája egy teddy-mackó volt), valamint A kis herceget (Princz - herceg, ugye értitek).
Sofi Oksanen fiatal finn írónő Tisztogatás c. könyve jó javaslat volt. Ha már világirodalmat olvas az ember, érdemes kis nemzetek irodalmát olvasni, hogy megszabaduljunk reménytelen provincializmusunktól és megértsük, nem Magyarország legújabbkori történelme a legtragikusabb Európában. Különben is szeretem a kirakójáték-szerű történetmesélést, amikor a legutolsó puzzle-darab a könyv legvégén kerül a helyére. A nyugat-észt faluban játszódó történet a balti ország 40-es, 50-es évekbeli és újra függetlenné válása utáni életébe enged bepillantani és megtanít arra, hogy nincsenek véglegesen elrontott emberi kapcsolatok.
És hogy mit jelent a légy a kötet borítóján: ez kiderül a regény legvégén.

2011. május 5., csütörtök

Big fish - little fish

Kedves blog-olvasók, adós vagyok cégem internet-gondjának megoldásával. Nos, a mai napig húzódott. Korábbi posztomban odáig jutottam el, hogy a T-Com az Enternet felé elutasította az ADSL-áthelyezési kérelmünket, mert a két vonal előfizetője nem volt azonos, majd újabb egy hónap elteltével azt állították, hogy lemondtuk a megrendelést, illetve, hogy nem élő vonalra kértük a szolgáltatást.
A félreértések tisztázása után újra beadtuk igényünket, melyre újabb egy hónap eltelte után közölték, hogy DSLAM (Digital Subscriber Line Access Multiplexer - ez az a cucc, ami a telefonközpontban kezeli az ADSL-t) hiány miatt várólistán vagyunk.
Pont ugyanazt éreztem, amit 50 évvel ezelőtt, amikor kezdtem gyanakodni, hogy mégsincs Mikulás. Lehet, hogy a T-Com szívatja az Enternet ügyfeleit? Lehet, hogy mégsem bénák, hanem egyszerűen g...cik?
Ezelőtt 10 évvel, az ADSL-technika hajnalán az Enternet a Matáv vonalain kezdett szolgáltatni. Aztán a Matáv utódja, a Magyar Telekom saját szolgáltatásba kezdett. Egy darabig békésen megvoltak együtt, de úgy tűnik, a magenta óriás megunta a társbérletet.
Megvilágosodván május 5-én közvetlenül a T-Com-nál rendeltük meg az internetet, és mit ad isten, egy hétre rá 15 Mbittel dübörgünk.
Hogy miért nem lehetett rögtön közölni, hogy az Enternet ügyfelei fekete seggűek, miért kellett ezt a két és fél hónapig tartó kutyakomédiát végigjátszani, azt nem tudom. De hogy ez a viselkedés kimeríti a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés minősített esetét, az nagyon valószínű. Sajnos már a T-Com ügyfelei vagyunk, nyilván nem fogom őket feljelenteni a GVH-nál, de nagyon megérdemelnék.

2011. május 3., kedd

LV



Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
Telefonom, úti böröndöm,
Van jó-szívü jót-akaróm is
S nem kell kegyekért könyörögnöm,
Nem többet az egykori köd-kép,
Részegje a ködnek, a könnynek,
Ha néha magam köszönök még,
Már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
Tárcám van igaz szinezüstből,
Tollam, ceruzám vigan illan,
Szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
Langy téa, beteg idegemnek.
Ha járok a bús Budapesten,
Nem tudnak egész idegennek...

De néha megállok az éjen, 
Gyötrödve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.