Izrael 2014 - 2. rész: benyomások

Aggódtunk Izraelben/Izraelért
Két idegen nép konfliktusában állást foglalni kívülállóként csak értékalapon lehet. Mit választunk inkább, egy demokratikus, nyitott, befogadó, multikulturális, prosperáló nemzetet, vagy egy diktatórikus,  kirekesztő, vallási és nemzeti fundamentalista, saját népét terror alatt tartó rezsimet.
Utazásunknak a gázai helyzet miatti elhalasztásáról már írtam. Légiriadó szempontjából Izrael riasztási körzetekre van osztva:

Netanya, ahol laktunk, a másfél perces zónában van, vagyis a riasztás kezdetétől ennyi időn belül kell óvóhelyre vonulni. Minden új lakás, vagy ház rendelkezik egy megerősített szobával. Régi, óvóhellyel nem rendelkező házaknál a felső emeletről lejjebb kell menni. Ha utcán éri az embert a riadó, be kell menni egy óvóhellyel rendelkező épületbe. Ha járműben ülsz, autót vezetsz, le kell állítanod a járművet, ki kell szállnod, és vagy fedett helyre kell menekülnöd, vagy hasra feküdve, a fejedet a karoddal védve kell megvárnod a légiriadó végét.
Netanyán egyszer hallottuk a szirénát, de nem a mi körzetünkből. Orsi azt mondta, nem kell aggódnunk. Pár perc múlva Natan telefonált, hogy Netanya mellett csapódott be a rakéta. Gederán szintén csak távolról hallottuk a szirénát (én meg sem hallottam), de a házigazdánk a bunkerszobába terelt minket.
Kint tartózkodásunk során két napig szünetelt a polgári légi közlekedés, így kicsit aggódtunk, hogy hogyan fogunk hazajönni.
Bevásárló központ parkolójába behajtáskor ellenőrizhetik az autót, vagy csak megkérdezik, van-e nálunk fegyver. Ilyenkor vérmérséklet szerint lehet azt válaszolni, hogy nincs, vagy hogy nem tudtuk, hogy kellett volna hozni.
Minden esetre le a kalappal az izraeli polgári védelem, a kiépített korai riasztási rendszer és a rakétaelhárító rendszer előtt.

Megcsodáltuk Izraelt
Turistaként nehéz megítélni egy ország gazdasági helyzetét. Persze olvastuk, hogy Izrael a start-up cégek és a joint venture Mekkája, kaptam is születésnapomra egy könyvet Startra kész nemzet címmel, mely az izraeli gazdasági csodáról szól, de még nem volt időm elolvasni.
Viszont, ami mindenkinek szembeötlő, az a fantasztikus ütemű ingatlanfejlesztés, építkezés és infrastruktúra-fejlesztés. 24 éve még alig volt jellemző Izraelre a magasépítés, most pedig szinte mindenütt toronyházak épülnek. A mi szállásunk is egy tízemeletes toronyházban volt.
Gyanítom, hogy az Izraelben koncentrálódó működő tőke mennyisége párját ritkító mértékű.

Az Azrieli-tornyok Tel Avivban

Tel Aviv-i utcakép

Új jeruzsálemi épületek

Autóztunk Izraelben
Ahogyan az épületekre, úgy az úthálózatra sem lehetett ráismerni 24 év után. A városok között 3-4 pályás autópályák vannak, de szinte mindenütt az osztott pályás közlekedés van bevezetve. Sok a körforgalom. A keleties vezetési stílusnak már csak nyomai vannak (pl. nem nagyon használnak irányjelzőt), sok a körforgalom és a lámpás kereszteződés, tisztelik a gyalogátkelőket.

Tel Aviv felé

Netanya felé

Izgultam, hogy sikerül-e összebarátkoznom a bérelt, automata váltóval felszerelt KIA Forte autónkkal, de szerencsére nem volt semmi probléma, kb 1200 km-t autóztunk.

A Pál család és a KIA

Lányaim útközben

Izraelben nem könnyű parkolóhelyet kapni. A parkolási kódot a járdaszegély festése hordozza:

• Piros-sárga: megállni tilos
• Piros-fehér: várakozni tilos
• Kék-fehér: fizetős övezet
• Tiszta fehér: a helyi lakosok számára fenntartott parkolóhely
• Festés nélküli (szürke): Ingyenes parkoló (ilyen csak a mesében van).

Orsi telefonján volt egy parkolási app, azzal oldottuk meg a fizető parkolást. Egy másik app, a Waze a navigációnkat segítette, sikerült elkerülni vele a nagy dugókat.

Megkóstoltuk Izraelt
Már többször meg voltunk hívva kajálni Orsi barátja szüleihez, úgyhogy volt némi fogalmunk, hogy milyen az izraeli vendéglátás. Sokféle húsból és sokféle köretből lehet válogatni. Sok a zöldség, a vegák sem maradnak éhen. Persze a falafelt, a pitát és a csicseriborsó-alapú humuszt is régről ismertük. Az is igaz, hogy már nálunk is lehet vásárolni egzotikus gyümölcsöket, de egy izraeli piacon minden friss, a dinnyében és szőlőben nincsen mag és mézédes, a datolya hatalmas és vajpuha. Piacon is, közértben is mindent meg lehet kóstolni.

Petra kóstol

Aszalványok, zsannamannák

Magvak zsákszámra

Négy családnál volt részünk nagy traktában, Rutiéknál, Orsi barátja nagynénjénél (kis Rita), Natanéknál és Mártáéknál.

Orsi Izraelben
Úgy látjuk, Orsi jól beilleszkedett az izraeli életbe. A kintiek dicsérik, hogy egy év alatt milyen jól megtanult héberül, bárkivel elbeszélget. Persze szüksége van az egyéves egyetemi előkészítő tanfolyamra, hogy egyetemi szintű szövegeket is megértsen.
A kint töltött egy hét alatt jó idegenvezetőnk volt, és büszkék voltunk rá, hogy milyen talpraesett és önálló.

Orsi héber nyelvű könyvet olvas

Izrael 2014 - 1. rész: kronológia

Orsi meglátogatását kötöttük össze családi nyaralással, amikor elhatároztuk, hogy két hetet Izraelben töltünk. Sajnos a Gázában kitört harcok miatt az első héten nem vállaltuk az utazást, pedig a második hét semmivel sem volt nyugodtabb, mint az első. De persze ezt akkor még nem tudhattuk, és minden izraeli ismerősünk - beleértve Orsit is - lebeszélt minket az útról, így végül július 13-a helyett 20-án utaztunk el. Végül is a halasztásnak két előnye is volt:

• Édesanyám csípőprotézis-műtétjét hat héttel előre hozták, emiatt pont azon a héten ment át a kórházból a rehabilitációra, amit itthon töltöttünk, így tudtam neki segíteni az átköltözésnél. (Eredetileg a műtét az Izraeli utunk után lett volna, ehhez időzítettünk mindent, de hirtelen adódott egy hat héttel korábbi időpont.)
• Sógornőmékkel egy géppel utazhattunk. Mivel közös volt a szállásunk, és Andris úgy ismeri Izraelt, mint a tenyerét, megnyugtató volt, hogy ő is velünk van.

2014. július 20, vasárnap
Menetrend szerint 16:26-kor indultunk volna a Wizzair-rel, végül is 20-25 perccel később szálltunk fel. A háborús helyzet ellenére tele volt a gép. Már sötét volt, amikor Izrael fölé értünk, és akár hiszitek, akár nem, az első, amit a gép ablakából felismertem egy kivilágított mecset volt. Helyi idő szerint fél 9 körül szálltunk le a Ben Gurion repülőtérre, ahol nemcsak Orsi és barátjának nagyszülei vártak minket, de kijött elénk egy régi családi barát, Ruti is a férjével.
Átvettük az előre lefoglalt bérautókat, nekem egy KIA Forte jutott, kicsit izgultam, mert életemben először vezettem automatát. Orsi mellém ült navigátornak, bár elég volt végig Andrisékat követni.

40 km-re van Netanya a szálláshelyünktől. Bizakodásra ad okot, hogy bérelt apartmanunk a Shalom Aleichem (béke veled) úton található. A ház előtt már Andris barátja, Natan vár minket. A négyszobás lakásban nyolc fekhely helyett csak hat van, és nincsenek szekrények, edények evőeszközök.
Az első éjszakát Andris és Jutka önfeláldozóan a kanapén töltik, másnapra aztán Natan hoz egy felfújható kétszemélyes matracot, evőeszközöket, edényeket.

Apartmanunk étkező asztalánál

2014. július 21, hétfő
A reggelt pénzváltás után bevásárlással kezdjük, a közeli Kanyon bevásárló központban. Mindent veszünk: tisztító és háztartási szereket, rengeteg ásványvizet és töménytelen élelmiszert.
Délután Orsinak egy előre betervezett orvosi vizsgálata van Rishon Leziyyon-ban, ezért együtt odaautózunk. Betérünk egy helybéli, oroszok által üzemeltetett Teev Taam bevásárló központba, ahol nem csak kóser termékeket lehet kapni. Rengeteg fűszer kapható, valamint a régi Szojúz területéről származó termékek és hatalmas sörválaszték. Orsi, azt mondja, az izraeli sör nem különösebben finom, így végül holland sörök mellett döntünk.

Fűszerek a bevásárló központban

Már egy napja itt vagyunk és még nem láttuk a tengert: irány egy kis esti séta a Netanya-i tengerparton. A promenád alatt magas a partoldal, így csak fölülről nézhetjük a kivilágított partot, miközben nyaljuk a fagyinkat.

Netanya by night

2014. július 22, kedd
Reggel piacra megy a társaság egyik fele, hogy friss gyümölcsöt és pékárút vásároljon. Olyan csemegékkel térnek vissza, mint mangó, gránátalma, kaktuszgyümölcs, de veszünk szőlőt, körtét és dinnyét is (licsit Natan hoz nekünk a saját kertjéből).

A piacon

Strandolni indulunk, a kiépített strandig kb. 3 km-t kell autózni. A part homokos, lehet kagylót és csigát is gyűjteni. Erős a hullámzás, ezért túl mélyre nem engedik a fürdőzőket.

Lányaim a tengerben

Délután Orsi rábeszél minket, hogy menjünk el Ceaserea-ra, ez egy római kori tengerparti erőd, melyet később a bizánciak, majd a keresztes lovagok használtak, végül az oszmán birodalom üzemeltette. Mi már itt voltunk Katival 24 éve, de azóta nagyon szépen kiépült. A pár kilométerre lévő római vízvezetékhez is elmegyünk.

Lányaimmal a Ceaserea-i tengerparton

Katival az aquadukt alatt

2014. július 23, szerda
Délelőtt megint strand, végül is nyaralunk, vagy mi a szösz?

Lányaim és kisebbik unokahúgom napoznak

Ebéd után északnak vesszük az irányt. Először egy kisvárosba, Zikhron Ya'akov-ba megyünk, mely két dologról híres: Sétáló utcájáról jobbra és balra tündéri kis üzletek és kávézók nyílnak, valamint itt lakik Orsi barátjának a dédmamája. A sétálóutcán végigsétálunk, be-be nézünk az üzletekbe majd elnyalunk egy fagyit. Sajnos a kilencven valahány éves dédi éppen alszik, ápolónője csak oroszul beszél, ezért minden orosztudásunkat összeszedve értetjük meg vele, hogy majd mondja meg a dédinek, hogy itt voltunk és üdvözöljük (a dédit Munkácsról deportálták, négy nyelven, oroszul, magyarul, jiddisül és héberül beszél, és Orsit különösen nagyon szereti).

Családom Zikhron Ya'akov-ban

Folytatjuk utunkat Hajfára, ahol már vár ránk a család egy régi barátja, a 90 éves Vera. Egy luxus idősek otthonában él. Bár népes családja van, nem akar a terhünkre lenni. Vendégül lát minket kávéval és süteménnyel és bemutatja nekünk az otthont. Erkélyéről elképesztő kilátás nyílik a tengeröbölre.

Vera erkélyén Hajfán

Még a tengerpartra is lejön velünk korzózni, utána beülünk egy étterembe, ahol annyi kaját kapunk, hogy még másnap is abból élünk.

A hajfai tengerparton este

2014. július 24, csütörtök
Naná, hogy reggel megint strand és erőgyűjtés a délutáni kiránduláshoz.  Bár ismerőseink a heves rakétatámadások miatt lebeszélnek minket, de Yafo-ba és Tel Avivba megyünk. Bár nem volt légiriadó, a turistaforgalmon jól lehet érezni, hogy félnek az emberek.
Yafo, a régi kikötő a kikötő-romantikával próbál vonzó lenni. Mecsetek és keresztény templomok is találhatók itt, és főleg művészeti galériák csalogatják a látogatókat, meg persze a naplemente, melyet a hegytetőről kell végignézni, miközben egyszerre több minaretből is felcsendül a müezzin éneke.

Lányaim naplementében Yafo-n

Nincs messze Tel Aviv régi vasútállomása, melyet szintén átalakítottak, üzletek, éttermek vannak benne. Bár nagyon kedélyes hely, sajnos itt sincsenek túl sokan. Beülünk egy milkshake-re az egyik étterembe.

A régi vasútállomáson

2014. július 25, péntek
A reggelt piacozással kezdjük, kifogyóban vannak készleteink. Natan és felesége egy Netanyatól északabbra lévő település, Mikhmoret strandjára invitál meg minket.

A Mikhmoret-i strandon

Délután sok a dolgunk, először a Tel Avivhoz tartozó Ramat Gan-ban keressük fel anyósom unokatestvérét, Zolit és családját. Rajtuk kívül ott van még fia, unokája és dédunokája is. Náluk laktunk Katival 24 évvel ezelőtt is, most is jól éreztük magunkat.

Népes család Zoliéknál

Péntek estére Orsi barátjának nagynénjééknél van nagy trakta Gederán. Itt éljük át az első légiriadót, ami nem is volt teljesen igazi, mert a szomszédos körzetben búgtak fel a szirénák, de a biztonság kedvéért a házigazda, Uzi beterel minket a bunkerszobába (minden házhoz, lakáshoz tartozik egy vastag falakkal, vasajtóval és vasspalettákkal felszerelt védett helyiség). Még halljuk a vaskupola ellenrakétájának kilövését is.

2014. július 26, szombat
Ebédre Rutiékhoz vagyunk hivatalosak. Itt van Ruti édesanyja, Malka (vele is találkoztunk 24 éve), fia és barátnője, valamint anyósa is. Igazi közel-keleti ebédet kapunk.

Kuszkusz, kebab és egyebek

Itt ünnepeljük meg Mimi 21. születésnapját is. Magyarul, héberül, angolul és németül folyik a társalgás (bár a fiú barátnőjével akár oroszul is beszélgethetnénk, mert ők orosz bevándorlók). Itt nyomtatjuk ki a hazafelé utunk beszállókártyáit.
Délután Kati másod-unokatestvérét, Zsófit és családját keressük fel egy vallásos kibucban, Kvutzat Yavne-ban. Még nem ment ki a szombat, ezért kocsival nem hajthatunk be a kibuc területére. Nem messze a kibuc bejáratától egy földre hullott rakétadarab fogad minket. Itt már közel van Gáza, gyakoriak a légiriadók. 24 éve is voltunk kibucban, ezért nem teljesen ismeretlen a látvány a közösségi épületekkel, iskolákkal, kertekkel. A kibucnak konzervgyára, tejüzeme és óragyára is van.
 

Zsófi gyermekei

Estére Natanékhoz vagyunk hivatalosak vacsorára. Ez ma egy bezabálós nap. Natan mesél arról, hogyan vett részt 1973-ban, 18 évesen a Jóm Kippúr-i háborúban a Sinai félszigeten. Azt mondta, hogy a homokban az uzi géppisztolyok sorra csődöt mondtak, az ellenségtől zsákmányolt kalasnyikovokkal harcoltak, fényképalbumot is mutat magáról és bajtársairól.

2014. július 27, vasárnap
Délután Jeruzsálembe indulunk egy idős családtaghoz, Manci nénihez (97 éves) és lányához, Mártához. Mivel az 1-es úton dugó van, a Ciszjordánián átvezető 443-ason megyünk, de azon kívül, hogy Izraeli területre ismét belépve egy katona megállít minket, semmi kellemetlenség nincs.
A család Jeruzsálem déli részén, Har Homa-n lakik, amit már teljesen arab rész vesz körbe, Betlehem csak pár kilométer ide. A városrész vadonatúj és gyönyörű innen a kilátás. Itt is nagy traktában részesítenek minket.

Orsi és Manci néni, közte háromnegyed évszázad

Mártáéktól a Trotner Parkhoz hajtunk, ahonnan szép a kilátás Jeruzsálemre.

Orsi és Petra mögött a bibliai város

A Hebron úton végighajtva eljutunk az óvároshoz, és a Jaffa-kapu alatti mélygarázsban hagyjuk az autókat. Végigsétálunk a Dávid utcai bazársoron, ahol alig lehet féken tartani a nőket. Azért sok szuvenírrel gazdagodva haladunk tovább.

A jeruzsálemi bazár

Eljutunk a Siratófalhoz, mindenki elhelyezi kívánságcéduláját a repedésekbe, mintha az Örökkévaló magától nem tudná, mi is a szívünk nagy vágya. Pedig elég lenne annyit írni a papírra: Úgyis tudod, Uram.

Ez a fal maradt meg Nagy Heródes templomából

Az óvároson kívül, a Jaffa-kapunál a Mamilla utcában létrehozták a bazársor pandantját, a nagy világmárkák üzletsorát, itt tallózgatunk még estig, utána beülünk vacsorázni, majd haza indulunk.

 

 

Bevásárló utca, a Mamilla

2014. július 28, hétfő
Hazautazásunk napján délelőtt - egy utolsó bevásárlás után - még kimentünk strandolni, hogy aztán végérvényesen búcsút vegyünk a tengertől.

Viszlát, tenger!

Időben érünk ki a repülőtérre, van még idő leadni a bérkocsit, mely hűséges társunk volt egy hétig.

Viszlát, autó!

Könnyes búcsú Orsitól, biztonsági ellenőrzés. Már meg sem lepődünk, hogy gépünk megint 25 perc késéssel száll fel. Kicsit elalszom, Isztambul felett ébredek fel, mely 10 000 m magasból is ragyog, tisztán látszik az Aranyszarv-öböl. Nem sokkal éjfél előtt érkezünk meg Budapestre.

Petőfi Szibériában

25 évvel ezelőtt a rendszerváltás amúgy sem unalmas esemény-folyamát egy érdekes hír borzolta fel: Szibériában megtalálták Petőfi hamvait!
A Morvai Ferenc nagyrédei kazánkirály által alapított Megamorv Petőfi Bizottság expedíciót küldött Barguzinba, hogy egy régi legenda nyomába eredjenek: Petőfit a kozákok hadifogolyként Szibériába hurcolták, és eredeti nevén, Petrovicsként itt élt haláláig. 1989. július 17-én aztán boldogan jelentették be, megtalálták a nagy költő csontvázát.
A "felfedezésről" Kéri Edit színész, az expedíció egyik tagja jelentetett meg egy könyvet, de a cáfolat sem váratott sokat magára: Fekete Sándor író és ismert Petőfi-kutató (és nem mellesleg apám jó barátja) A szibériai métely című kötetében igyekezett bebizonyítani a legenda lehetetlenségét. Mindkét könyvet olvastam, de birtoklom még Fekete Sándortól a Petőfi forradalma című kötetet, valamint Illyés Gyula Petőfiről szóló, szintén irodalomtörténeti kutatásokon alapuló munkáját.
Az utóbb női csontoknak bizonyuló maradványokat Kiszely István azonosította. A két éve elhunyt Kiszely akár a mai reneszánsz ember megtestesítője is lehetne, aki zongora tanszakra járt a Konzervatóriumba, majd Pannonhalmán a bencéseknél pappá szentelték. Később pápai engedéllyel lép ki a papi rendből, hogy természettudományokkal foglalkozhasson. Az antropológia kapcsán a magyarság eredetét kutatja Közép-Ázsiában, így kerül a Petőfi-expedícióba.

Az ügyből hatalmas botrány lett: Németh Miklós miniszterelnök személyesen rendelte el, hogy a csontokat mások is vizsgálják meg, akik egyértelműen 20 év körüli nőként azonosították a maradványokat, bár hozzá kell tenni, hogy a Nemzeti Sírkertben a Petőfi-család sírját nem engedték megnyitni DNS-vizsgálat céljából. Kiszelyt eltávolították az Akadémiáról, ami nem akadályozta meg abban, hogy 8 évig az I. kerület alpolgármestere legyen. 2008-ban közeledett a Jobbikhoz és a Magyar Gárdához, ám ekkor jött a fordulat. Kiderült, hogy Feledy Zsolt fedőnéven főként papokról adott III/III-as jelentéseket, nem kímélve saját egykori paptársait sem. 481 jelentése mintegy 1500 oldalt tesz ki, ezzel pályázhatott a legaktívabb ügynök címre.

Mi 2007-ben jártunk Segesváron, Fehéregyházán és Székelykeresztúron, Petőfi utolsó napjainak  helyszínén.

Lányaim a fehéregyházi emlékműnél

Kati Petőfi székelykeresztúri szobránál

Én Petőfi körtefájának maradványainál

"Haldoklik az öreg tanú,

Petőfi vén körtefája,

Azt beszélik: ő látta volt

Verset írni utoljára"

(Kányádi Sándor)

Július 31-én lesz halálának 165. évfordulója, de ezt a szibériai legenda hívői nem fogadják el, szerintük a költő újra megnősült, gyerekei születtek és egy sort sem írt többé magyarul.

Deutschland '54, '74, '90, '14

Németország négyszeres világbajnok. Naná, hogy labdarúgásban. Illetve 74-ben és '90-ben NSZK-ként nyert, hiszen akkor még két Németország volt, a Wiedervereinigung-ra 1990 október 3-ikáig kellett várni.
Az '54-es német győzelmet sajnos megőrizte a nemzeti emlékezet, magam is keseregtem róla egy korábbi posztomban, de a többiről már személyes emlékem van.
1974-ben érettségiztem, és a nyár elején az osztálytársaimmal vízitúrára mentünk a Dunára. Már végefelé járt a focivébé, a lengyeleknek volt egy szenzációs, brazil-verő focicsapatuk akkoriban, Lato lett a '74-es vébé gólkirálya is. Sajnos csak bronzérmesek lettek és azt a meccset csak rádión tudtuk hallgatni, de elhatároztuk, hogy a döntőt mindenképpen megnézzük valahogyan. A Szentendrei sziget csúcsán táboroztunk, és áteveztünk Visegrádra. Itt sikerült egy üdülőbe bekéretszkednünk, és egy fekete-fehér televízión (min máson) megnéztük a német-holland döntőt. Elég nyíltan a hollandoknak drukkoltunk (Neeskens, Cruijjf - vannak, akik e neveket nem ismerik?), csak később derült ki, hogy az üdülő tele van német vendégekkel. Jó fejek voltak, nem bántottak minket, meg hát ugye nyertek is, igaz, a sörükből nem adtak nekünk. '74-ben különben Magyarország nem jutott ki a vébére, több osztálytársam is kinn volt azon a magyar-svéden, még 1973-ban, melyen végleg elúszott a kijutás lehetősége (3-3 lett a végeredmény, a továbbjutáshoz győznünk kellett volna).
1990-ben házasodtunk össze Katival, és nászútra egy hónapra Izraelbe utaztunk, így a teljes olaszországi focivébé nekem teljesen kiesett. Pedig ugyanúgy német-argentin döntő volt, mint most, 24 évvel később. Naná, hogy a '90-es vébére sem jutottak ki a magyarok, mint ahogy azóta egyetlen egyre sem. Az izraeli utunkkal különben szerencsénk volt, mert csak hazatérésünk után két héttel rohanta le Irak Kuvaitot, és csak rá öt hónappal tört ki az Öbölháború, melynek során Irak Scud-rakétákat lőtt ki Izraelre.
A tervek szerint idén is már Izraelben néztük volna meg a vébédöntőt. Amikor két hónapja megvettük a repülőjegyet, nem értettem, miért ilyen olcsó július 13-án utazni. Csak később jöttem rá, hogy pont az a vébédöntő napja. Sajnos idén nem volt olyan szerencsénk, mint 24 éve. A kiutazásunk előtti héten tört ki a legújabb palesztin-izraeli konfliktus, sufnirakéták röpdösnek az egész országban, úgyhogy lerövidítettük az utazásunkat, egy héttel eltoltuk az indulási időpontot. Reméljük, nem lehetetlenül el teljesen a helyzet, muszály látnunk Orsit, mielőtt megkezdi augusztusban az egyetemi előkészítő tanfolyamot a Jeruzsálemi Egyetemen.
Szóval a tervekkel ellentétben az újabb német-argentint új lapostévénken néztem meg, és ugyanolyan fancsali képpel néztem a németek örömét, mint Orbán Viktor miniszterelnök: fogunk mi valaha így focizni?

Nosztalgia, nosztalgia

A hét első két napja a nosztalgia jegyében telt.
Hétfőn ünnepeltük sógornőmék ezüstlakodalmát. Sógornőm azt a meglepetést találta ki élete párjának, hogy kibérelt neki egy mozitermet, ahová meghívta a családtagokat egy filmvetítésre. Na de mi volt a film? Az esküvőjükről készült VSH kazettákról nekem kellett egy 50 perces filmet készítenem. Mindkét felvétel elég pocsék minőségű volt, de megfelelően összevágva, korhű aláfestő zenével egész jó lett.
Sokan nem élnek már az akkori vendégek közül, úgyhogy a végén elég megható lett a film, Katin teszteltem le, hogy működik-e. Sógorom tényleg meglepődött és egy kicsit meg is hatódott, hiszen már az ő szülei is elmentek az elmúlt 25 évben. Sógornőm is most látta először a filmet, neki is tetszett, úgyhogy én is elégedett lehettem a PAFILM stúdió újabb termésén.
A film első 20 perce a ma már nem létező V. kerületi házasságkötő teremben játszódik, ahol maga Gerendás Péter, sógorom jó barátja gitározott az ifjú párnak. Mivel nem volt jogom senkit sem kivágni a gratulálók közül, felgyorsítva tettem be a filmbe a kb. 300 ismerőst. A következő 10 perc a szintén bezárt FÉSZEK klub éttermében az esküvői ebédet és az ifjú pár tortaszeletelését mutatja, az utolsó 20 perc pedig az egyházi esküvőt. Schweitzer József főrabbi tényleg nagyon szépen és szívhezszólóan beszélt. Sógornőm nagyobbik lányát három hete jegyezték el, ők már mint jegyespár nézték végig a filmet, amin persze néha-néha én is felbukkanok, mert akkor már fél éve együtt jártunk Katival, így én is hivatalos voltam az esküvőre.
Persze a sógorom is meglepte sógornőmet egy földközi-tengeri hajóúttal, amitől szegény Jutka lehidalt, mert ma indultak, és egy csomó dolgot kellett volna még elintéznie.
A mai nosztalgikus élményünk a régi lakásunkhoz kapcsolódik. A múlt héten emailben megkeresett a régi lakásunk új tulajdonosa, hogy szívesen meghívna minket egy kávéra, és hogy adni akar nekünk valamit. Négyesben mentünk a két gyerekkel, Borit nosztalgiázni vittük, Petra pedig kiváncsi volt, milyen lakásban laktunk azelőtt, mielőtt ő megszületett.
Nos sem a ház, sem pedig a lakás nem változott túl sokat, egy független nő él benne, akinek van két fia és két unokája, sőt egy párja is, de ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül lakjon. De mit akart nekünk adni?
Amikor elköltöztünk, Bori és Orsi írtak egy búcsúlevelet a lakásnak és elrejtették a radiátor mögé. Ebben leírták, hogy ne gondolja a régi lakás, hogy az új, ahová költözünk jobb vagy szebb nála, csak azért megyünk el, mert kicsi. De sohasem fogják elfelejteni és remélik, hogy a lakás sem felejti el őket. Tényleg megható és szívesen közölném fakszimilében, de Bori ezt személyiségi jogaira való hivatkozással megtiltotta nekem.
Így nézett ki Lovas utcai házunk a 80-as években:

Hektikus diplomaosztó némi nosztalgiával

Frissen diplomázott lányommal az ELTE-n

Tegnap volt Bori diplomaosztója, amiről részletes Bori blogjában olvashattok. Szerettük volna kicsit ünnepélyesebbé tenni, de Bori is programot csinált magának délutánra, nekem pedig Petráért, nővéremért és két unokájáért kellett mennem a Vajdaságba.
Ezért aztán viszonylag korlátozott számban képviseltettük magunkat az ünnepségen. Édesanyám csípőprotézis-műtét után lábadozik az Ortopédiai Klinikán, Petra még Szerbiában, így Katival és anyósommal képviseltük a családot, és eljött Bori barátja valamint egy tavaly végzett évfolyamtársa (Bori az amszterdami ösztöndíj miatt évvesztes).
Én a ceremóniát nem tartottam túl ünnepélyesnek, elmaradt az elnökség ünnepélyes bevonulása a máshol szokásos rekvizitumokkal: zászlók, dékáni jelvény stb. A dékán beszéde is elég szárazra sikerült sok-sok statisztikai adattal. Mintha nem is az újonnan végzett társadalmárokhoz szólt volna. Üdítően hatott viszont, hogy az ünnepség végén nem a Szózat, hanem az Unió himnusza, az Örömóda hangzott el.
Étterem helyett gyors ebéd otthon, ami után én már indultam is Szerbiába, és Tompának vettem az irányt, hogy kikerüljem a háromórás várakozási sort Röszkénél.

Petra korongozik a bajsai hagyományőrző táborban

Bori diplomája mindenesetre jó alkalom, hogy visszaemlékezzem saját diplomaosztómra, ami pont 35 évvel ezelőtt volt. Szüleim, és ha jól emlékszem, talán még nagymamám is jelen volt az ünnepségen, mely nekem és a családnak nagy csalódás lett. A kitüntetéses oklevelet az én időmben még vörös diplomának hívták (mert eltérően a "normális" oklevéltől ennek vörös színe volt), és nekem az járt, hiszen valamennyi feltételnek megfeleltem (jeles szigorlati és államvizsga jegyek, nem volt ismételt vizsgám, az átlagom elérte az előírtat stb.). Gyanús volt, hogy az átadási ceremónián nem az első sorban, a többi vörös diplomás között volt a helyem. Nem is kaptam, csak egy normális oklevelet. A dékáni hivatalban aztán reklamáltam és nagy-nagy bocsánatkérések közepette kicserélték az oklevelemet, de addigra már elszállt a varázs, és az is sovány vigaszom, hogy két év múlva a szakmérnöki oklevelem is kitüntetéses lett.
Van különben még egy friss villamosmérnöki MSC-diplomás a családban: Balázs unokaöcsém 37 évesen a Kandón 15 éve megszerzett hagyományos főiskolai oklevele és egy későbbi gazdasági oklevél után most elvégezte a mesterképzést a Kandó jogutódján, az Óbudai Egyetemen, úgyhogy anyámnak idén két diplomázó unokája volt.
Sajnálom, hogy Bori lediplomázását ilyen kutyafuttában ünnepeltük meg, de nagyon büszkék vagyunk rá, és egyben úgy érezzük, életünk újabb korszaka zárult le. Nem tudom, hogy ő hogyan érzi, én mindenesetre 1979-ben, 23 évesen nagyon nehezen fogtam fel, hogy mérnök úr lettem. Apám eleinte gúnyosan, később pedig egyre nagyobb respekttel hívott "mérnök úrnak", én pedig a Sándor Mátyás című tévésorozatból (ez is '79-ben készült) Sándor gróf veje szavaival válaszoltam: "Mérnök vagyok, tudom mit beszélek."

Bern 1954

Vége felé közeledik a 2014-es labdarúgó VB, kialakult a nyolcas mezőny négy európai és négy dél-amerikai csapattal. És persze a szokásos meglepetésekkel: a címvédő Spanyolország mellett Olaszország, Anglia és Portugália sem jutott a legjobb 16 közé. És immár 28 éve Magyarország nélkül rendezik a labdarúgó világbajnokságokat. Felnőtt egy egész generáció, mely nem látta a magyar válogatottat világbajnokságon szerepelni.
És pont ma 60 éve volt a berni katasztrófa, minden idők vitathatatlanul legnagyobb magyar sportkudarca. Egy mai fiatalnak nehéz elmagyarázni, hogyan lehetséges egy világbajnoki ezüstérmet kudarcként megélni, miért kellett az Aranycsapat tagjait és a kapitány Sebes Gusztávot Bicskénél lemenekíteni a vonatról, hogy ne legyenek kitéve a szurkolók haragjának.
Most temettük szegény Grosics Gyulát, az Aranycsapat fekete párduc névre hallgató legendás kapuvédőjét, az '54-es világbajnoki döntő legnagyobb negatív hősét. Grosics néhány éve egy interjúban elmondta, hogy nincs olyan reggel, amikor nem arra ébred, hogy ha egy méterrel arrébb helyezkedik, akkor kivédhette volna Helmut Rahn győztes gólját. Ezzel az átokkal kellett élnie 60 évig! Ha visszaemlékeztek, Grosics tekintetében mindig volt valami keserűség, őrá nehezedett legjobban a vereség terhe. Egészen biztos, hogy a Nemzet Sportolója címet simán odaadta volna a világbajnoki címért.
Sovány vigasz, hogy az 1954-es berni világbajnokságon a magyarok számos rekordot állítottak fel. Kocsis Sándor 11 góllal lett gólkirály, nála többet (13-at) csak egy Just Fontaine nevű francia rúgott az '58-as vébén. Mivel Kocsis 5 mérkőzésen érte el a 11 gólt, az egy mérkőzésen elért 2,2-es átlaggal ő vezeti minden idők rangsorát, akárcsak a magyar csapat az egy vébén rúgott 27 góllal. Szintén sikerült beállítanunk a legnagyobb gólkülönbségű csúcsot, 9:0 Dél-Korea ellen. Ezt egyébként '82-ben megismételtük Salvador ellen, akkor 10:1 lett az eredmény, így mi tartjuk a vébéken egy meccsen rúgott legtöbb gól rekordját is. Mellesleg Magyarország tartja a világbajnoki meccseken rúgott legmagasabb gólátlag rekordját is: 32 világbajnoki mérkőzésünkön 87 gólt szereztünk, ez 2,72-es átlag. Különben Kocsis Sándoron kívül Albert Flórián is volt gólkirály '62-ben, igaz hatodmagával 4 rúgott góllal. Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Ami nekünk, magyaroknak történelmi kudarc, az a németeknek történelmi győzelem, a világnak azon a felén csak "berni csoda" néven emlegetik a német győzelmet. Készült is egy játékfilm ezzel a címmel, én a német tévén láttam pár évvel ezelőtt. Helmut Kohl egykori szövetségi kancellár úgy emlékezett vissza, hogy a háború után a németek ekkor érezték először: Wier sind wieder wer! - Ismét valakik vagyunk! Új német nemzet született. Egy 70-80 éves német két eseményről tudja megmondani, hol volt akkor, amikor hírt kapott róla: az egyik a berni győzelem, a másik a berlini fal leomlása. Érdekes, nekünk magyaroknak mindkettőhöz közünk van.
A berni győzelem valóban csodaszámba ment: A német csapatot a selejtező csoportban a nem kiemeltek közé sorolták (az akkori lebonyolítási szisztéma szerint a selejtező csoportokban 2-2 kiemelt és nem kiemelt csapat volt, a kiemeltek csak a nem kiemeltekkel játszottak, így hat helyett csak négy mérkőzés volt egy-egy csoportban). A németek tőlünk megsemmisítő 8-3-as vereséget szenvedtek el, de pontegyenlőségük volt Törökországgal, így rájátszást játszhattak velük a továbbjutásért, ahol győztek. Magyarország a négy évvel korábbi világbajnok Uruguayt és a négy évvel későbbi világbajnok Brazíliát verte ki az egyenes kiesési szakaszban, így mintegy négyéves veretlenségi sorozat után jutottunk a döntőbe. Nincs az a dramaturg, aki jobban megírhatta volna a döntő mérkőzést: már nyolc perc után 2:0-ra vezettünk, aztán...De ezt úgyis mindenki tudja.
Van egy német gyermekkönyv-sorozat, az Idődetektívek. Magyarországon a Scolar kiadó adja ki, nyilván leszerződött a teljes sorozatra. Az egyes kötetekben három gyerek meg egy macska utaznak különféle történelmi korokba, hogy ott különféle rejtélyeket oldjanak meg. Nos, a 60. évfordulóra A berni csoda címen jelent meg új kötet a sorozatból, igazolva, hogy a németek szerint ez valóban olyan történelmi esemény volt, mint a Waterloo-i csata vagy a spártai ütközet. Szegény Scolar kénytelen volt kiadni. Mintha A mohácsi diadal című török regényt kéne megjelentetni.
Mivel Petrának amúgy megvan a sorozat vagy hat kötete, a többit pedig kivette az iskolai könyvtárból, megvásároltam, sőt el is olvastam ezt az epizódot. A regény szerint egy gonosz magyar szurkolói csoport megpróbálja ellopni Adi Dassler, a későbbi ADIDAS cég alapítójának cserélhető stoplis cipőit, megpróbálják a csapatorvos vitamininjekcióit (Figyelem! Vitamin! Nem doppingszer!) hánytatóra kicserélni, a győzelem után pedig kísérletet tesznek az aranyérmek és a Rimet-kupa elrablására is. A győzelem után a magyar sportvezetők is fenyegetőznek, hogy feljelentik a németeket doppingolás miatt. Szóval nem igazán magyar kiadásra szánták a könyvet, de ettől érdekes.
Mi, büszke magyarok persze csatát és háborút csak ármány, cselszövés, nemzetközi összeesküvés miatt veszíthetünk. Álljon itt egy idézet Esterházy Pétertől, kinek öccse, Márton még játszott az utolsó magyar részvételű '86-os mexikói világbajnokságon:
Miután Magyarország a várakozásoknak megfelelően Puskás lesgyanús góljával megnyerte a világbajnokságot, Magyarországon a politikai elégedetlenség nem öltött határozottabb formákat, a diktatúra megerősödött, elmaradt az 1956-os forradalom, maradt Rákosi, nem lett semmiféle Kádár-rendszer, se gulyáskommunizmus. A németek ismét lehajtották szőke, germán fejüket, nem mondták, „wir sind wieder wer”, a Wirtschaftswunder megtorpant, az amerikaiaknak is kedvük szegődött, hagyták, hogy az oroszok egész Németországból NDK-t csináljanak.
És álljon itt egy másik részlet Fenyő Miklós Az Aranycsapat című szomorú musicaljéből:


Az Aranycsapat tagjai ott fenn, az égi futballpályán üdvözlik Grosicsot, és azt mondják: még megvárjuk Jenőt, aztán focizunk egy jót.

Mobilparkolás

Ha július 1., akkor nagy nemzeti változások jönnek. Tavaly a nemzeti dohányboltok, idén pedig a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (Majd ha a közvécéket is államosítják, majd lesznek nemzeti vécék is?).
Az I. kerületben 2001-ben kezdtek parkoló övezeteket kialakítani. Sokak szerint ezek az övezetek csak arra jók, hogy pénzt szedjenek az autósoktól, semmi más szolgáltatást nem nyújtanak. Pedig egyetlen céljuk van: ha valahová ügyet intézni megyek, mindig találjak üres parkolóhelyet. Szóval én sohasem tartoztam azok közé, akik méltatlankodtak a parkolódíj-fizetés ellen, életünk velejárójának tartottam.
2004-ig az első kerületben - mint kerületi lakos - ingyen parkolhattam, ha meg más kerületben volt dolgom, dobáltam az automatába az aprópénzt jókedvvel-bőséggel. Amikor aztán céges autóm lett, és a saját kerületemben is parkolási díjat kellett fizetnem, már kezdett zavarni, hogy vagy nincs nálam aprópénz, vagy túl sok pénzt dobok az automatába. Sürgősen váltottam ki parkolókártyát, hogy legalább pénzproblémám ne legyen, de a túlfizetés ellen nem tehettem semmit, s néha-néha az is előfordult, hogy lejárt parkolás miatt kellett büntetést fizetnem.
Parkoló céget alapítani nagy biznisz volt az ezredfordulón, a kerületünkben működő Centrum Parkolási Kft. is egy igazi maffia volt, tulajdonosának mattfekete Bentley-jét Budapest legkülönfélébb helyein bilincselik meg tilos parkolás miatt.

Sikerült olyan szerződést kötniük a kerülettel, hogy ha nem folyt be nekik elég pénz a parkolásból, még a kerület fizetett nekik (!).
Persze a percalapú, mobil telefonnal indított parkolást sokáig csak ígérgették, de én már akkor elhatároztam, hogy mihelyst lehetőség lesz rá, az elsők között fogom használni ezt a szolgáltatást. Kb. 10 éve alakult meg az Első Mobilelszámolási Zrt. A cég pre-payed (előre fizetett) szolgáltatást nyújtott, az ember befizetett a számlájára egy bizonyos összeget, SMS-sel indította és állította le a parkolást. Már az első héten leszerződtem a céggel, íme az autómra ragasztott matrica, mely jelzi a parkolóőrnek, hogy EME-s vagyok:

Az EME sok vidéki parkolási társasággal leszerződött, és majdnem az összes budapestivel. De csak majdnem. Pl. az 5. kerületi parkolási társaság csak 2006-ban, Steiner Pál polgármester bukása után szerződött le. Nem tudom, milyen érdekek álltak a háttérben, de ahogy írtam, a parkoltatás nagy biznisz volt. Rogán Antal megválasztása után aztán büszkén jelenthettük ki: a budapesti parkolási rendszer egységes. Persze a nagy francokat volt ez így: gyakori volt az átparkolás, az ember véletlenül az utca másik oldalán lévő parkoló automatába dobta be a pénzt, de az már egy másik parkolási társasághoz tartozott. Ilyenkor aztán fizethette a büntetést. Nekem is volt egy hasonló ügyem tavaly nyáron.
Amikor Újpesten új díjfizetési körzeteket jelöltek ki, és egyszer a Turbina utcában parkoltam, elindítottam a parkolást az automatán látható négyjegyű számra, de azt a választ kaptam: "A parkolás nem lehetséges". Arra gondoltam, hogy talán még nem állították rendszerbe az automatákat, és mentem intézni az ügyemet. Visszatérve aztán megtaláltam a mikuláscsomagot a szélvédőmön. Kiderült, hogy az új körzet, nem szerződött le az EME-vel, hanem saját mobilfizetési céget alapított. Hát ennyit az egységes budapesti parkolásról.
A helyzet kezdett egyre kaotikusabb lenni. Lehetővé vált, hogy a mobilszámla terhére is parkolhassunk. A nagy mobilcégek leszerződtek az EME-vel, de újabb pre-payed szolgáltatást nyújtó cégek is alakultak, melyek közvetlenül a parkolási társaságokkal szerződtek. Mivel nekem mindig céges telefonom volt, a mobilszámla terhére történő parkolás nálam szóba sem jöhetett, ezért mindvégig megmaradtam EME-s ügyfélnek.
Kormányunk államosítási dühe azonban a mobilfizetési üzletet sem hagyta érintetlenül. Kétharmados felhatalmazás birtokában törvénybe iktatták, hogy:
a) Mobilfizetéses parkolási szolgáltatásra csak az állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. szerződhet a parkolási társaságokkal.
b) A parkolási társaságok kötelesek szerződést kötni az NMF-fel, mégpedig az NMF által diktált feltételek szerint.
c) Az ügyfelek vagy az NMF-fel, vagy a vele szerződött viszonteladókkal, vagyis a telefontársaságokkal vagy pre-payed szolgáltatást nyújtó társaságokkal szerződhetnek.
Természetesen az EME kezdetektől vitatta az ügylet törvényességét, és úgy tartja, hogy a parkolási társaságokkal kötött szerződései változatlanul érvényesek. Az NMF-fel nem volt hajlandó viszonteladói szerződést kötni.
Nekem persze azon túl, hogy tíz éve az EME ügyfele vagyok, tök mindegy, hogy milyen cégen keresztül intézem a parkolásomat, de az már kicsit fáj, hogy 1000 forintom bennragadt a számlámon annak ellenére, hogy a szerbiai utazásaimhoz is az EME-n keresztül vettem az autópálya-matricát, illetve tegnap még indítottam egy EME-s parkolást.
Az NMF ma reggelre átragasztotta az EME matricáit a parkoló automatákon:

És hogy mi az ügy tanulsága? Még magam sem tudom. Egyrészt nekem, mint autósnak biztonságot ad, hogy mostantól minden magyarországi parkolóhelyen parkolhatok mobiltelefonnal. Ugyanakkor a versenypiac szereplőinek erőből történő ellehetetlenítését nem tudom elfogadni. Az EME, mint a magyar mobilfizetési piac első szereplője lehet, hogy ennél több tiszteletet érdemelt volna. De tudjuk, hogy ez se nem üzleti, se nem politikai kategória.

Update (2014.07.06):
Utánaolvasva az EME tulajdonosi szerkezetének, valamint, hogy vezetője a már említett egykori Centrumos főnök, akinek neve ráadásul felmerült a Simon Gábor-féle afrikai útlevek kapcsán is, azért tiszta szívemből nem tudom a céget sajnálni.