Parlament

Parlament

2014. december 27., szombat

A Csodák Évének drámai csúcspontja

Nincs az a drámaíró vagy filmrendező, aki drámaibb befejezést adhatott volna 1989-nek, mint az Élet. 25 évvel ezelőtt karácsonykor a rögtönítélő bíróság halálra ítélte a Ceausescu-házaspárt, és az ítéletet azonnal végrehajtották, mégpedig példátlan kegyetlenséggel, géppuska-sortűzzel.
A történészek mind a mai napig vitatkoznak azon, hogy valódi forradalom vagy puccs volt 1989-ben Romániában. Mindenesetre az események Temesváron kezdődtek még december közepén a Tőkés László református lelkész háza köré vont élőlánccal. Az is tény, hogy a Ceausescu-rezsim bukása után országszerte megalakultak a Nemzeti Megmentési Tanács helyi szervei. Apám barátja, Jakab Zsigmond Farkaslakán, mint köztiszteletnek örvendő polgár, tagja lett a helyi tanácsnak és a közösség életét meghatározó olyan ügyeket próbáltak megoldani, mint a buszmenetrendnek a munkaidőhöz igazítása, vagy hogy milyen gyakran legyen a friss kenyér szállítása a község boltjaiba. Zsiga bácsi azt írta apámnak, hogy lehet hogy ezért még börtönbe kerül, de élete legfontosabb hetei ezek.
1989 december 24-én délelőtt lépcsőházunkban Németh Miklós faragta a fenyőfát, a biztonsági őr fogta a fa végét, mi lakók meg faggattuk a miniszterelnököt, mit tud a romániai helyzetről. Mondta, már csitulnak a harcok. A másnapi kivégzésről ő sem tudott.
Kétségtelen tény, hogy béketábor többi országában nem volt olyan erős szimbolikus akció a rendszerváltás során, mint Németországban a berlini fal ledöntése vagy Romániában a diktátor kivégzése. Az is érdekes, hogy nemzeti ünnep csak kevés országban kapcsolódik a '89-es eseményekhez. Németországban a Német Egység Napja az 1990. október 3-i újraegyesítésnek állít emléket, Szlovákiában és Csehországban pedig az 1989. november 17-ei Vencel téri diáktüntetést ünneplik meg. Sem nálunk, sem Romániában, sem Lengyelországban nem kapcsolódik nemzeti ünnep az 1989-1990-es rendszerváltáshoz. Pedig nyugodtan állíthatom, hogy 1989 életem legmozgalmasabb, legreménytkeltőbb, legfelemelőbb éve volt. Nem csoda, hogy 25 év után annyi keserűséggel gondolunk vissza meg nem valósult álmainkra.
És akkor most foglaljuk össze a Csodák Évének eseményeit képekben:
Összeül az Ellenzéki Kerekasztal (Antall József, Szabad György,
Salamon László, Orbán Viktor, Sólyom László)
Horn Gyula és Alois Mock bontják a vasfüggönyt
Újratemetik Nagy Imrét és mártírtársait
Meghal Kádár János
Nagy futás a Páneurópai Pikniken
Az NDK-menekültek átengedése Ausztriába
Megszűnik az MSZMP, megalakul az MSZP
Leomlik a berlini fal
A Ceausescu-házaspár a bíróság előtt
PS: Na, pont a köztársaság kikiáltását felejtettem ki majdnem

2014. december 26., péntek

40 évvel ezelőtti karácsony

Mint minden családban, gyerekkoromban nálunk is megvolt a karácsony táncrendje.
A fenyőfa hosszú éveken keresztül az Őrségből, a Szentgotthárd környéki fenyvesből került hozzánk. Élt ott ugyanis apámnak egy jó barátja, így szentendrei nyaralójuk tetőszerkezetéhez is innen került a faanyag igen kedvező áron. Szóval meghozta a posta a fát már két héttel az ünnep előtt, ami aztán a gangon pihent.
A hal csak egy napot úszkált a fürdőkádban, általában 23-én szerezte be nagymamám. Most olvasom, hogy többé nem lehet élő halat vásárolni, értelmét veszti az a hasonlat, hogy "vergődik, mint ponty a szatyorban". Ráadásul azok a jó kis necc szatyrok is eltűntek, melyek olyan jól bele tudtak akadni másnak a kabátgombjába a buszon vagy a villamoson.
Gyermekkoromban 24-e ugyanúgy munkanap volt, mint manapság, csak akkor jóval kevesebben vették ki a szabadságukat erre a napra. A szombati munkanapokhoz hasonlóan délután kettő körül kezdett sürgölődni a család. Nagymamám, aki nem velünk lakott, már reggel átjött és sürgött-forgott a konyhában. Apám némi szentségelések közepette befaragta a fát a talpba, kezdődhetett a díszítés.
A hagyományos üvegdíszek, szaloncukrok (akkoriban még csak az úgynevezett konzum-szaloncukor létezett) és girlandok mellett különleges díszek is kerültek a fára: ezüst- és aranypapírba csomagolt diók. Azt mondta apám, hogy az '50-es években nem lehetett karácsonyfadíszt kapni, ilyen házilag előállított díszek kerültek a fára. Azért akasztjuk fel ezeket a díszeket, hogy sohase feledjük azokat az időket - mondta. Az ünnepek alatt és után kedves játékunk volt, hogy apám felemelt (a fenyő egy faragott parasztládán állt) és nekem meg kellett találnom a jellegzetes díszeket: az ezüsthalat, a teáskannát, a szódásszifont vagy a trapézt. Ezt aztán unokáival is sokat játszotta. A régi díszek közül pár még mindig megvan anyámnak.
Az ünnepi előkészületek fontos kelléke volt a gyümölcsöstál. A '60-as, '70-es években déligyümölcsöt kizárólag karácsony előtt lehetett kapni. A gyönyörű réztálra én rendezhettem el a narancsokat, mandarinokat, banánokat, fügéket és datolyákat. Ezt a szokást mi is megtartottuk, a gyümölcsöstál Petra reszortja lett.
Szentestén általában nyolcan voltunk: szüleim, nővéremmel ketten gyerekek, anyai nagymamám és nagypapám (másik két nagyszülőm vidéken élt), nagymamám egyik nővére és annak lánya. A karácsony-esti vacsora évtizedeken rántott pontypatkó volt, utána bejgli.
Az ünnep további napjai is be voltak osztva a családban: karácsony első napján nagymamáméknál ebédeltünk, majdnem ugyanabban a társaságban, mint előző este, kiegészítve nagymamám legfiatalabb öccsével és annak feleségével. Az egyszobás lakásban tízen ünnepeltünk. 26-a, 31-e és január elseje pedig apám testvéreié volt. Apám két lánytestvére élt Budapesten a családjával, a harmadik vidéken. A három testvér a fent említett napokat megfelelő vetésforgó szerint töltötte egymásnál. Ilyenkor öt unokatestvér társasjátékozott együtt esténként, míg a felnőttek felnőttes dolgokról beszélgettek.
40 évvel ezelőtt ez a táncrend megbicsaklott. 1974 augusztusában nővérem férjhez ment és Zemplén megyébe költözött, engem pedig szeptemberben behívtak katonának. Elárvult a Zsigmond-téri lakás. A katonaságtól az ünnepek alatt három turnusban engedték haza szabadságra a harcosokat, hogy a harckészültségi létszám fennmaradjon (szegény-szegény Magyarország, mi biztosítottuk a harckészültséget, nahiszen). Az első turnus a szentestét tölthette otthon, a második turnus - ebben voltam én is - 25-étől lehetett otthon néhány napot, a harmadik csoport pedig a szilvesztert és az újévet ünnepelhette otthon.
Bátran mondhatom, talán az egyik legkedélyesebb szentestémet töltöttem a debreceni Bocskai laktanyában. Volt fenyőfánk is némi dísszel, és a gitározni tudó katonatársaim, különösen Pojják László csodálatos hangulatot teremtettek. De ami 25-én otthon várt, az maga volt a csoda: a karácsonyesti gyertyagyújtást egy nappal elhalasztották szüleim, és ebben partner volt az összes karácsonyesti vendég is, így egyetlen egyszer Páléknál 25-én hangzott föl a Mennyből az angyal.
Tavaly és idén már mi is eggyel kevesebben álltuk körbe a karácsonyfát. Izraelben a karácsony nem is ünnep, de persze azért mindig küldözgetünk egymásnak ajándékot Orsival és a Skype (áldassék a neve) összeköt bennünket ezen az estén is.

2014. december 23., kedd

Lázár Ervin: A tolvaj

– Most meg a mozsártörő – mondta anyám; elvékonyodó hangjából éreztem, hogy türelme végén jár.
Akárki is az, hagyja abba ezt az idétlen tréfát!
– Te csinálod velem ezt, kisfiam? – Sírósan mondja, csak valljam be végre, megbocsát.
– Én? – Nagyon rosszulesik a gyanúsítás.
Mire kellene nekem mozsártörő? Meg köcsögfedő falap, parázscsiptető, derelyevágó, pároskés, fakanál, borsszóró meg efféle konyhai vicik-vacak.
– Akkor mondd meg, hogy kicsoda! Eddig azt hittem, napközben jön. De nem. A mozsártörő este még megvolt. Határozottan emlékszem rá. Akkor már ablakot, ajtót, mindent bezártam. És megvolt. Ott volt a helyén.
Márpedig akkor csak olyasvalaki jöhet számításba, aki házon belül van. Mert idegen, ha kulcsa volna se tudna bejönni a rigli meg az akasztó miatt. S akkor ki lenne más, mint én?! A húgom még kicsi, a bátyám komoly nagyfiú, apám meg nem szokott idétlen tréfákat csinálni.
– Mért nézel így?! Miért gondolod, hogy hazudok? – és a haragtól, szégyentől, a méltánytalanságtól viszketni kezd az orrom belseje, aj-jaj, mindjárt sírva fakadok, hopp, egy könnycsepp, anyám gyorsan odalép hozzám, az arcához húzza az arcomat.
Ebédkor összegyűlik a család. Krumpligombócos hagymalevest eszünk, és közben haditanácsot tartunk: „Ezek szerint mégis éjjel jár.” „De hol jön be?” „Én hallottam az éjjel egy csörrenést, mintha valaki belekotort volna az evőeszközök közé.” „Én meg lépteket hallottam. Halkan, mint a macska, osont valaki. Mezítláb.”
– Na majd végére járunk ennek a lopkodásnak – mondja apám határozottan.
Este besorjázik a házba hat legény. A Jósvaiak, Bedzsó, Gazdag Pisti, meg Tájbel Lőrinc. A konyhába mennek. Egyik az asztal alá ül, a másik az ablakszögletbe, Bedzsó a fal meg a konyhaszekrény közé. Elrejtőznek.
– Csak kiáltsatok – mondja apám –, azonnal jövök a lámpával.
Bent a szobában azért elfújja a petróleumlámpát, nehogy a fény elriassza a tolvajt, de nem fekszik le, felöltözve ül a lámpa mellett, a gyufa a keze ügyében.
Én sem akarok elaludni. Nem moccan semmi. Dübörög a csend, hasogatja a dobhártyámat. A szemem lassan lecsukódik. Már barna ködökben szállok, amikor felharsan a kiáltás:
– Megvan!
Sietős zajok, sercen a gyufa, a lámpacilinderben kihúzza magát a láng, apám két lépéssel a konyhában van, mi meg mindnyájan utána.
– Itt van, fogom – mondja Jósvai Jancsi.
Már bent vannak a lámpa fénykörében, mindenki döbbenten néz.
Jósvai Jancsi egy ismeretlen, meztelen kisgyerek karját szorítja.
A gyerek rémülten bámul ránk, még a fütyülője is reszket a félelemtől.
Anyám közelebb megy hozzá, a háta mögé néz.
– Apa – mondja elszoruló hangon –, világíts ide!
Apám fölemeli a lámpát, a fény a gyerek hátára esik.
– De hiszen… de hiszen – suttogja anyám.
Látjuk mindnyájan, amit nem mer kimondani. A gyereknek szárnya van. Két borzos, fehér szárnyacska.
– János, engedje el.
Jósvai Jancsi elereszti a gyerek karját, anyám gyorsan kireteszeli a kijárati ajtót, kiakasztja a kampót, megforgatja a zárjában a kulcsot és kitárja.
Bezuhan a házba a tücsökcirpeléses éjszaka. Szikráznak odafönn a csillagok, a hold ridegsárga.
A gyerek gyors léptekkel kisiet a házból. Csak amikor már eltűnt, akkor merünk utánamenni.
– Hol van?
Hátrafeszített nyakkal nézzük az eget.
– Most – kiáltja a bátyám –, láttátok, átrepült a hold előtt. Igen, mintha valami fekete pötty elúszott volna ott.
Attól kezdve hosszú ideig rosszul aludtunk éjszakánként. Füleltünk. De nem csörrent semmi, nem koppant, nem csisszent, nem suhogott. Az angyal nem jött többé.
– Hátha még sok mindenre szüksége lett volna – szomorkodott anyám, és esténként telerakta a kiskonyha előtti malomkő asztalt konyhai tárgyakkal, terítőkkel, szalvétákkal. De sohasem hiányzott belőle semmi.
Most, felnőtt férfiként, felriadok néha éjszaka, és fülelek.
Hátha itt motoz a lakásban egy angyal! Hátha szüksége van valamire a dolgaim közül!
De nem moccan semmi, csak a csend hasogatja a dobhártyámat.

2014. december 21., vasárnap

Komolyzene vs. crossover

Tegnap voltunk a SYMA csarnokban a Virtuózok gálakoncertjén. Hetek óta követtük a televízión a fiatal tehetségeket, nem dicsekvésből mondom, de mindhárom korcsoportban (gyerek, kamasz és felnőtt) jól tippeltem meg a három döntős személyét és a korcsoportok győzteseit, de még a zsűri különdíjasát is. Néhány gondolatom a műsorról:
A műsor folyamatosan azt állította magáról, hogy ez az első komolyzenei tehetségkutató műsor a világon! Nos, én tudom, hogy alkotmányba alaptörvénybe van iktatva, hogy hazánk történelme 1944 - 1990 között megszűnt létezni, de talán legnépszerűbb televíziós műsorainkat nem kéne letagadni. A '70-es évek második felének legnépszerűbb műsorai közé tartoztak a több évadban is megrendezett karmesterversenyek, melyeknek olyan tehetségek felfedezését köszönhetjük, mint Kobayashi Kenichiro, Medveczky Ádám, Uri Mayer. A televízió legnézettebb tehetségkutatójának, a Ki Mit Tud-nak is mindig volt komolyzenei kategóriája, és nem kisebb zenészeket fedezhettünk fel, mint Kincses Veronika, Rost Andrea vagy Schiff András. A Magyar Televíziónak volt komolyzenét népszerűsítő állandó műsora is, a Zenélő órák.

A mostani Virtuózok mindenben versenytársa próbált lenni a kereskedelmi televíziókon futó tehetségkutató műsoroknak, és ez egészen jól sikerült. Sikerült brand-et teremteniük jó logóval, szignállal, letölthető applikációval, országot járó Virtuózok-kamionnal, sztárvendégekkel.
Apropó sztárvendégek. A műsorba alapvetően az ún. crossover műfajából hívtak sztárvendégeket, pl 2CELLOS formációt, a The Piano Guys együttest vagy Alexander Markov hegedűművészt.
A crossover, vagyis a komolyzenét a könnyűzenéhez közelítő műfaj sem új keletű, csak mostanában kezdjük így hívni. Biztosan emlékeztek még a Royal Philharmonic Orchestra Klasszikusok diszkóritmusban lemezeire vagy a King's Singers Beatles-feldolgozásaira. A crossover kiváló eszköznek látszott a komolyzene megszerettetésében, a baj csak az, hogy végül maga az eszköz vált céllá, és kiváló művészek egyszerűen azért, mert ebből jobban meg lehet élni, beleragadtak ebbe a műfajba. Richard Calyderman zongorista vagy Andre Rieu hegedűs jeles nemzetközi képviselői a crossover-nek, de hosszú a hazai művészek sora is ebben a műfajban: (levitézlett) Mága Zoltán és Edwin Marton hegedűsök vagy Szentpéteri Csilla és Havasi Viktor Balázs* zongoristák.
A gálaműsor második részét már szinte kizárólag a crossover műsorszámok töltötték ki. Ezzel nekem az a fő bajom, hogy az emberek nagy része nem tud különbséget tenni Havasi Viktor Balázs és a felnőtt kategóriát megnyerő Gyöngyösi Ivett zongorajátéka között. Kicsit hasonló a helyzet, mint az egy korábbi posztomban már említett Mozart-Salieri ellentét: a bécsi közönségnek mindegy volt, mit hallgat, Mozartot vagy Salierit.
A Prima Primissima díj egyik állandó visszatérő botránya, hogy nem azonos műfajba tartozó művészeket sorol egy kategóriába. Így fordulhatott elő évekkel ezelőtt, hogy a maga műfajában egyformán kiváló Presser Gábor és Kocsis Zoltán ugyanabban a kategóriában kerültek jelölésre és naná, hogy Presser nyert. Hasonló helyzet áll elő az idén az irodalmi kategóriában: az értékes kortárs irodalmat képviselő Bodor Ádámmal szemben a ponyvairodalom egyik jelese, Turczi István lett a primissima.
Nahát ezért féltem nagyon a Virtuózok győzteseit, a hihetetlenül önigényes és átszellemült Gyöngyösi Ivettet, az elegáns és érzékeny Boros Misit, a lelkét is a klarinétba lehelő Lugosi Dániel Alit, a harmonikakirály Demeniv Mihályt, hogy engedve a csábításnak végül aprópénzre váltják a tehetségüket, hogy színpadi füst és görögtűz mellett, fejjel lefelé lógva játsszák majd el a Kékrapszódiát.
Vigyázzatok, legyetek okosak és kitartóak!
* Bocsánat, Havasi Viktor egy slágerszerző volt

2014. december 18., csütörtök

Pistike és egy jó barát

Lehet, hogy még nem említettem: Pistike angol nyelvi tagozatos osztályba jár. Az angoltanárt Barát Andrásnak hívják. Barát úr az a fajta bratyizós tanár, aki a tanulókkal való barátkozással akar bizalmat kelteni, ezért a tanulóknak nem úgy kell őt megszólítani, hogy Mr. Barát vagy Mr. Teacher, hanem az órán csak a "my good friend", vagyis "jóbarátom" megszólítás dívik. Persze a háta mögött mindenki csak Goody-nak szólítja, és kinevetik modoros stílusa miatt.
Történt egyszer, hogy valahogy kitudódott, Goody az angol szakkörről kitiltott néhány tanulót. Nem mondta meg mindenkinek, csak az érintett tanulókat tájékoztatta erről. Zsoltiék persze elterjesztették, hogy a háttérben Pistikéék cselgáncs-pénze van, és az egyik kitiltott nem más, mint Réka, aki a dzsúdó-kör pénzeinek nyilvántartásával van megbízva. Réka a botrány kirobbanásakor szüleivel Hajdúszoboszlóra utazott, ezért még azt is terjesztették róla, hogy szökésben van. Mikor visszatért az üdülésből, beismerte, hogy Goddy valóban kitiltotta a szakkörről, mert szerinte (mármint Goody szerint) tudomása van a cselgáncs-pénzek nem megfelelő felhasználásáról, és Réka nem tesz ellene semmit. Réka be is jelentette, hogy haladéktalanul vizsgálatot indít a pénzek felhasználásáról, bár erre Zsolti azt mondta, hogy a pásztor sem a farkast bízza meg a nyomozással, ha fogyatkozni kezdenek a bárányok.
Réka a legközelebbi angolórán nyíltan Goody-nak szegezte a kérdést, miért is tiltotta őt el az angol szakkörről. A ravasz Goody persze angolul válaszolt, és hát valljuk be, Réka nem a legjobb angolos az osztályban, ezért tolmácsot követelt. Pistike viszont felállt, és azt mondta, ha Goddy igazi férfi lenne, akkor kiterítené a kártyáit, majd megfenyegette Rékát, hogy ha nem panaszolja be Goody-t a tantestületnél, akkor másra bízza a dzsúdós pénzek kezelését.
Történt közben, hogy néhány cselgáncsosnál érdekes változásokat lehetett tapasztalni. Ákos a legújabb mobiltelefonjával virított, Csanád pedig egy drága órával dicsekedett. Zsoltiék persze rögtön azt gyanították, hogy csakis a lopott osztálypénzből gazdagodhattak meg ilyen gyorsan, és azonnali vizsgálatot követeltek. Egy régi dzsúdós, Dávid is szóvá tette, hogy egy igazi sportemberhez méltatlan az urizálás. Ákos csak annyit mondott, hogy ő parasztgyerek (azt is hozzátette, hogy sajnos), távol áll tőle a fényűzés, viszont Csanád egyenesen a cselgáncsosok régi bajtárshoz méltatlan hátbatámadásával vádolta Dávidot.
Pistike most Goody-t hibáztatja az egész csetepatéért, azt mondja, az angoltanár ellenségesen viselkedik az osztállyal. Goody viszont azzal védekezik, hogy a jó barátot pont az jellemzi, hogy nemcsak dicséri, de ha kell, kritizálja is barátját, ez neki kötelessége. Váltig azt hajtogatja: I am your good friend, Steve.
Nektek mi a véleményetek?

2014. december 13., szombat

Új társadalmi szerződést az egészségügyben!

Úgy alakult, hogy az adventi időszakban újabb három egészségüggyel kapcsolatos dolgunk is volt.
1. Petra eltörte a kisujját
November közepén Petra három osztálytársa közösen tartott gyerekzsúrt az Elevenpark nevű kölyökparkban, ahova lányunk is hivatalos volt. 11-kor leadtuk a gyermeket, amikor fél kettő felé érte mentünk, megnyugodva láttuk, hogy boldogan ugrál a gumiasztalon. Negyed óra múlva lila kisujjal, fájdalmas arccal jött oda hozzánk. Rosszul ugrott, alá fordult az ujja - nem most, már rögtön érkezés után, de bolond lett volna emiatt kimaradni a buliból. Irány a János kórház gyermeksebészete, amit már jól ismertünk, egy időben Orsit gyakrabban hordtuk oda, mint fodrászhoz.
Petra a törött kisujjával

Nos, mintha 15 éve megállt volna az idő a gyermektraumatológián: betegfelvétel nincs, a váróteremben vérző, síró gyerekek rémült szülőkkel. A rendelőből időnként kijön az asszisztensnő, és megkérdezi az újonnan érkezőktől, hogy kinek mi a baja. Semmilyen papírt nem kér, semmit nem ír fel. Próbálják a betegeket súlyossági sorrendben behívni, de néha csak annyit mondanak: kérjük a következőt, ami ugye 20-25 türelmetlen szülő esetében nem a legbölcsebb módszer.
Másfél-két óra alatt sorra kerültünk, a nagyon kedves de fáradt és túlhajszolt doktornő Petrát megröntgeneztette és a törött ujjat sínbe tette. Még arra is felhívta a figyelmünket, hogy minden gyermek alanyi jogon biztosítva van (vagyis nincs szükség tanulóbiztosításra), jár nekünk háromezer forint (Ezt azóta Petra már meg is kapta, de azt mondta, legközelebb ennyiért nem vállalja).
A sín három hét után lekerült, de Petra idén már nem vehet részt testnevelési foglalkozáson.
2. Kipurcant a térdem
Még augusztus végén geoládázni voltam a Pilisben. Elég nagy szintkülönbséget kellett ledolgoznom. A szokásos izomláz elmúlta után éreztem, hogy bal térdem még mindig fáj: ha leguggolok, a belső oldalán erős nyilallást érzek.

A túra magasságprofilja
Mivel két hónap után sem javult az állapotom, beutaltattam magam az ortopédiára. A röntgen nem mutatott semmit, ezért MRI vizsgálatra utaltak be, azt mondták nekem kell időpontot kérnem. Amikor felhívtam az egyébként magánüzemeltetésben lévő intézményt, közölték, hogy az időpontot nem ők, hanem a beutaló kórház adja a rendelkezésére bocsájtott kontingensből. Telefon az ortopédiára, hogy adjanak ők időpontot. A nagyon kedves Tünde nővér visszahívást ígér. Pár nap múlva felhív, hogy tényleg beutaltak-e MRI-re, mert ők nem látják ennek nyomát. Mondom persze, itt a kezemben a beutaló. Tünde nővér megkért vigyem be a beutalót, és akkor adnak időpontot. Bevittem a beutalót, odaadtam Tünde nővérnek, aki azt mondta, hogy lemásolja, leviszi a titkárnőnek, mert ő osztja az időpontokat az MRI-re. Visszajött, hogy a titkárnő momentán nincs bent, de majd értesítenek az időpontról. Két héttel az ortopédiai vizsgálat után meg is kaptam az időpontot 2015 február 13-ra (péntek!).
3. Édesanyám kórházba került
Anyám elrontotta a gyomrát, de ez az állapot sehogyan sem akart megszűnni. Semmit nem tudott megenni vagy meginni, fennállt a kiszáradás veszélye. Anyámnak krónikus hasnyálmirígy-gyulladása van, erős volt a gyanúnk, hogy most is kiújult, ezért bevittem a János-kórházba. Rögtön felvették az osztályra és megkapta az azonnal szükséges infúziós kezelést.
A vizsgálatokat azonban már nem sikerült ilyen egyszerűen elvégezni. A János pavilon-rendszerű kórház. Ultrahang-vizsgálatra anyámat átszállították egy másik épületbe, leültették a váróban, ahol fekvő- és járóbetegek egyaránt vizsgálatra vártak. Anyám két óra múlva jelezte, hogy rosszul van (akkor már negyedik napja nem evett). Ha azt hiszitek, hogy lefektették vagy előre sorolták a vizsgálatot, tévedtek. Visszaszállították az osztályra, a vizsgálat elmaradt. De egy szobatársnője rosszabbul járt: őt reggel nyolckor, még reggeli előtt, étlen-szomjan, a napi gyógyszereinek bevétele nélkül vitték el vizsgálatra és csak délután kettőkor hozták vissza, de addigra már eszméletlen volt. Csak nagy nehezen sikerült bele életet verni.
Anyámnak kétóránkénti vérnyomásmérést írtak elő, de nem volt személyzet, aki a mérést elvégezze. Egy betegtárs saját vérnyomásmérőjével a betegek maguk mérték meg vérnyomásukat és írták fel az eredményt.
Végül is anyám minden lelete negatív lett, valószínűleg egy vírusos fertőzést kaphatott, akárcsak Petra másfél éve, már haza is vittük.

A három történetben az a közös, hogy míg az egészségügyben dolgozók heroikus küzdelmet vívnak, hogy a körülmények ellenére lelkiismeretesen ellássák a betegeket, a körülmények egyre romlanak, egyre csökken az orvosok és nővérek száma. A János kórház nagyon közel áll a működőképesség határához.
Emlékezték még Gyurcsányék finanszírozási javaslatára, a több biztosítós rendszerre? Lehet, hogy az ötlet nem volt jó, de legalább megpróbáltak forrást bevonni az egészségügybe. Akkor Orbánék azt mondták, hogy az egészség nem üzlet, Molnár Lajos és Horváth Ágnes első számú közellenséggé váltak. Pedig az egészség nagyon is üzlet! A kórházakat a pénz- és orvoshiány azóta tényleg a működőképesség határára sodorta. Szerintem a 24. órában vagyunk Új társadalmi szerződés kell!

2014. december 6., szombat

Gondolatok egy felszámolás körül

Végképp megszűnt minden jogi kapcsolatunk egykori, még felszámolás alatt lévő cégünkkel, miután a felszámolás tárgyát képező, nálunk lévő vagyontárgyak egy részét a felszámoló elszállította, a többiről pedig lemondott. De haladjunk sorjában.
2009 nyarán, amikor volt cégem jogerősen is elveszítette az ellene folyó kötbérpert, bedobta a törölközőt. A gazdasági egységek önálló gazdasági társaságokat alapítottak, így tettünk mi is.
A használatunkban lévő eszközökre - melyek főleg számítástechnikai eszközökből álltak - vételi ajánlatot tettünk volt cégünk felé, a felértékelést a cég szakértőjével közösen végeztük. Csődbűntett gyanújának elkerülése miatt az adásvétel nem jöhetett létre, pedig mintegy másfél millió forintot kínáltunk a vagyontárgyakért. Végül bérleti szerződést kötöttünk az eszközökre.
Amikor a volt cégem ellen végrehajtási eljárás indult - valamikor 2010 elején - akkor a végrehajtó felé is megtettük vételi ajánlatunkat, aki szintén elutasította azt.
2011 tavaszán megindult a volt cégünk elleni felszámolási eljárás. A felszámoló a nálunk lévő eszközök eladására is pályázatot írt ki a cégközlönyben. Az eszközök értékét a leltárba kerülési érték alapján határozták meg, ezért jelentősen túl voltak értékelve. A már erősen avuló eszközökre tételes vételi ajánlatot tettünk. Pályázatunkat elutasították, mert ajánlatunk összértéke nem érte el a becsérték 50 %-át. Mi ugyan tételes ajánlatot tettünk, és egyes tételeknél ajánlatunk a becsérték felénél magasabb volt, vagyis nem lett volna jogi akadálya az értékesítésnek, a felszámoló mégis úgy gondolta, hogy mi nem vagyunk elég jó vevők.
Egy másik vagyonelemről, volt Kft-nkről, melyben egykori cégem többségi tulajdonos volt, márt egy korábbi posztomban írtam.
2012 nyarának végén a felszámolást kezdeményező hitelező jelentkezett, hogy elszállítaná a nálunk lévő eszközöket. A közben továbbértéktelenedő eszközökre feléjük is vételi ajánlatot tettünk, most már csak kb. 400 000 Ft körüli értéken. Természetesen ezt is elutasították. Szépen összekészítettük a vagyontárgyakat szállításra, de jelezték, hogy még néhány kérdés tisztázatlan a felszámolóval, legyünk türelemmel.
Ez a türelem kb. két évig tartott, idén nyáron írtam a hitelezőnek egy levelet, hogy amennyiben 30 napon belül nem szállítják el a cuccot, elkezdjük szakszerű megsemmisítésüket. Ekkor gyorsan kiküldtek két szakértőt, akik megállapították, hogy az eszközkészlet tényleg fabatkát sem ér. Írtak egy levelet a felszámolónak, hogy nem tartanak igényt az eszközökre.
Levélben értesítettem a végrehajtót, hogy nyilatkozzanak az eszközökről, mert mi elektronikus hulladéknak tekintjük. Ekkor ők is kiküldtek két szakértőt, akik megszemlélték a tárgyakat és a mintegy négyszáz tételből álló készletből 20 tárgyat kiválasztottak.
És itt a happy-end: elszállították a kiválasztott eszközöket, a többiről pedig úgy nyilatkoztak, hogy azt csinálunk velük, amit akarunk. Hát így olvadt el a jogi útvesztőkben öt év alatt egy eredetileg másfél millió forintot érő eszközkészlet.

2014. december 5., péntek

Egy tíz évvel ezelőtti népszavazás emlékére

Tíz éve ezen a napon, 2004. december 5-én tartottunk népszavazást a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról (már a "kettős állampolgárság" elnevezés is pongyola, hiszen valójában az egykor Magyarországhoz tartozó területek lakói leszármazottainak alanyi jogon járó állampolgárság megadásáról szólt a referendum). Öt évvel ezelőtt, az akkori blogomban elég jól összegyűjtöttem az ezzel kapcsolatos tudnivalókat, először bekopipésztelem ide:

"Az egész problémakör valamikor 2000-ben, a Magyarok Világszövetsége közgyűlésén kezdődött, amikor a FIDESZ jelöltjét, Boros Pétert leszavazva Patrubány Miklóst választották az MVSZ elnökévé. A már akkor is a magyar állampolgárság nemzetiségi alapon való megadását szorgalmazó Patrubányt Orbán politikai kalandornak tartotta, és az akkori FIDESZ-kormány az MVSZ-től minden anyagi támogatást megvont.
2001 tavaszán az Országgyűlésben sor került a státustörvény elfogadására (több mint 90 %-os egyetértéssel), a Magyar Igazolvány intézményének bevezetésére. Az Orbán-kormány a Velencei Bizottságnak 2001. augusztus 21-i beadványában így érvelt a státustörvény mellett:
„A státustörvény leszámolást jelent a kettős állampolgárság gondolatával, hiszen megalkotásakor a magyar kormány, valamint a parlament, amely 92 %-os többséggel elfogadta a törvényt, minden olyan törekvést elvetett, amely a szomszédos országokban élő, a magyar kisebbséghez tartozó egyének számára bármiféle kettős állampolgárságra irányulna, és ehelyett inkább egy együttműködésen alapuló kedvezményrendszert részesített előnyben… A státustörvény elismeri azt a tényt, hogy a külhoni magyarok más államok állampolgárai, és elutasítja azt a gondolatot, hogy a magyar identitás alapjául a kettős állampolgárság szolgáljon… A státustörvény egyszer s mindenkorra szakít bármiféle, a magyarlakta területeket illető állítólagos irredenta követeléssel és egyben a külhoni magyarok kettős állampolgárságának gondolatával.
2001 novemberében a FIDESZ-vezette magyar kormány – anélkül, hogy ez az EU-hoz való csatlakozás előfeltétele lett volna – ratifikálta az 1997-es európai állampolgári egyezményt, mely többek között az alábbiakat mondja ki: „Az állampolgárság egy egyén és állam közötti jogi kötelék, mely nem utal az egyén etnikai származására… Egy adott állam polgárai nem rendelkezhetnek az állampolgárság megszerzésének módjától függően eltérő jogokkal… Honosítás esetén az állampolgárság elnyerését az illető országban való letelepedéshez kell kötni.
Ezt az egyezményt számos EU-tag nem ratifikálta, az Orbán-kormány önként döntött a ratifikáció mellett.
A státustörvény 2002 január 1-jével való hatályba lépéséhez azonban szükség volt a szomszédos országokkal történő egyeztetésre is, így került sor 2001. decemberében az Orbán-Nastase találkozóra. A román miniszterelnök a tárgyalás során elérte, hogy a státustörvény magyarországi munkavállalási kedvezményét terjesszék ki valamennyi román állampolgárra is. Ekkor hangzott el a parlamentben Keller László szájából ez az ominózus, sokat idézett mondat: 23 millió aktív korú munkavállalót, román munkavállalót engedünk a magyar piacra”.
Orbán Viktor és Adrien Nastase 2001. decemberében
A 2002-es kormányváltás után az MVSZ továbbra is kitartott a kettős állampolgárság megadása mellett, és 2004-re elegendő aláírás gyűlt össze egy ügydöntő népszavazás kiírására. Közben miniszterelnök-váltás is volt, és a Gyurcsány-vezette MSZP kezdte ledolgozni azt a hátrányt, amit még az osztogató, de igen rosszul kommunikáló Medgyessy Péter szerzett a FIDESZ-szel szemben. Orbán gondolt egy merészet és nagyot, és az addig ellenfélnek tekintett Patrubány mellé állt a népszavazáson. Vagyis amit még kormányon nem tartott megvalósíthatónak, azt ellenzékben, kibicként már támogatott. Úgy okoskodott, hogy a kormány semmiképpen sem támogathatja a kezdeményezést, hiszen az éppen általa ratifikált európai állampolgársági egyezmény ezt nem teszi lehetővé. Gondolta, az emberek nemzeti érzelmét így sikerül majd az MSZP-kormány ellen hangolnia. A FIDESZ kampánya meglehetősen demagóg volt (Hunyadi Mátyás ma nem volna magyar állampolgár stb.), melyre Gyurcsány az egzisztenciális bizonytalanságra alapozó kampánnyal válaszolt (az új állampolgárok a ti kenyereteket veszik majd el).
A népszavazás eredménye ismert: csak minimális többséggel (51.5 % - 48.5 %) nyert az MVSZ kezdeményezése, de ez a 37%-os részvétel mellett eredménytelennek volt tekintendő. A népszavazás eredményét a határon túli városok főterén népviseletbe öltözve váró magyarok megalázottan, csalódottan mehettek haza. Ismét csak játékszerek voltak egy politikai játszmában.
Már a népszavazás előtt figyelmeztette Magyarországot az Európai Unió: „Magyarország az állampolgárság elnyeréséhez magyar részére nem szabhat rövidebb tartózkodási időt feltételül, mint nem magyarnak, és a schengeni egyezmény értelmében ún. nemzeti vízum sem adható kizárólag magyar nemzetiségűeknek”.
És még néhány gondolat: a magyar jogrend csak a tartózkodási, állandó lakhely alapú magyar állampolgárság intézményét ismeri etnikai hovatartozástól függetlenül. Ettől a szemlélettől idegen az etnikai alapú állampolgárság megadása, sőt, közokiratban a nemzetiségi hovatartozás feltüntetését tiltja az alkotmány! Vagyis az egykor Magyarországhoz tartozó területek valamennyi lakosának – nemzetiségétől függetlenül – meg kellene adni a magyar állampolgárságot. A magyarsághoz való tartozás papírokkal történő igazolása, mint az állampolgárság megszerzésének lehetősége rossz emlékeket ébreszt és teljesen ellentétes a magyar közjogi gyakorlattal."

Nos, azóta tudjuk, hogy 2010-ben a második Orbán-kormány előterjesztésére a parlament megszavazta az úgynevezett egyszerűsített honosítási törvényt. A törvény értelmében egyszerűsített honosítási kérelmet az nyújthat be, aki az alábbi feltételeknek megfelel:
  • Maga vagy felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását,
  • magyar nyelvtudását igazolja (ezt a kérelmet átvevő szerv ellenőrzi),
  • a magyar jog szerint büntetlen előéletű és büntetőeljárás nincs ellene folyamatban,
  • honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát.
Tehát a törvény nem nemzetiséghez köti az állampolgárság megadását (ez, mint láttuk, ellentétes lenne az uniós előírásokkal), hanem (erősen szubjektíven megítélhető) nyelvtudáshoz köti azt. Mivel a magyar állampolgárság az ukrán és szerb állampolgárok számára egyúttal uniós útlevelet is jelent, megindult az állampolgársági biznisz, ilyen ügyekről több újság is beszámolt.
Az állampolgársági törvényhez hozzá kellett igazítani a választási törvényt is. Korábban a parlamenti választásokon a szavazópolgár egy helyi egyéni képviselőre valamint valamelyik párt megyei listájára adhatta le szavazatát, tehát mindkét szavazata magyarországi állandó lakóhelyhez kötött volt. A módosított választójogi törvény értelmében már nem megyei listára, hanem országos pártlistára lehet leadni a listás szavazatot, és ez már nincs állandó magyarországi lakóhelyhez kötve. Persze a határon túli magyar állampolgároknak így is csak fél szavazatuk van (vagyis egyéni jelöltre nem szavazhatnak), de ez is elegendő volt arra, hogy biztosítsa Orbán kétharmadát, amiről a miniszterelnök tusványosi beszédében is szólt, köszönetet mondva a határon túl élő honfitársainknak, akiknek nem kevesebb, mint 95%-a szavazott a Fidesz-KDNP pártszövetségre:

"Engedjék meg, hogy a mostani mondandómat a legutóbbi parlamenti választás egy méltatlanul kevés figyelmet kapott mozzanatának fölidézésével kezdjem. Ennek a választásnak az eredményeképpen Magyarországon a kormányzó polgári, keresztény és nemzeti erő, tehát a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt a parlamenti helyek kétharmadát szerezte meg – éppen hogy, egy mandátummal. Én emlékszem, évekkel ezelőtt arról beszélgettünk, hogy az milyen szép lenne, a bosszúnak milyen nemes formája volna, ha az történne, hogy a 2004 decemberében a mai magyar államhatárokon kívül élő magyarok visszafogadása ellen szavazó politikai erők úgy nyernék el megérdemelt büntetésüket, hogyha egy parlamenti választáson éppen a határon túli magyarok voksaival jönne létre a többség vagy a kétharmad. Jelentem, hogy az a gyanú áll itt fönn, hogy a politikában mégiscsak létezik egy morális egyensúly. Efelől gyakran van kétségünk jó okkal, de időnként megerősítést is kapunk. Most például az történt, hogy a határon túli magyarok szavazata és az abból fakadó mandátum kellett ahhoz, hogy kétharmados többsége legyen a nemzeti erőknek a magyar parlamentben. Köszönjük mindenkinek, akit illet, a Gondviselésnek, a szavazóknak, a magyar törvényalkotóknak és végső soron ilyenkor azoknak is meg kell köszönnünk, akik ellenünk fordultak, és lehetőséget adtak arra, hogy a jó mégiscsak fölülkerekedjék, mert ha nincs a rossz, akkor mégis hogyan tudna fölülkerekedni a jó?"

2014. december 3., szerda

Bhopal, 1984

Harminc évvel ezelőtt, 1984 december 3-án az indiai Bhopalban az emberek arra ébredtek, hogy nem kapnak levegőt. A közeli rovarirtó-gyárban bekövetkezett minden idők legtöbb civil halálos áldozattal járó ipari katasztrófája. Egy robbanás következtében több mint 40 tonna metil-izocianát gáz került a levegőbe, és ez a méregfelhő beterítette a várost.
A bhopali vegyi üzem rozsdás tartályai
Közel 3000 ember halt meg azonnal, további 15-20 ezer később, lassú agóniában. Ma már tudjuk, hogy a katasztrófát a csövek és tartályok teljesen elhanyagolt állapota, a személyzet képzetlensége és a biztonsági előírások be nem tartása együttesen okozták. Ennek ellenére a gyár felelős vezetői viszonylag könnyen megúszták a felelősségre vonást, a cég 470 millió dollár kártérítést fizetett ki.
"Június 15-én reggel Guy Burckhardt sikoltva ébredt álmából. Ez az álom minden eddiginél valószerűbb volt. Még mindig érezte dobhártyájában és a bőrében az éles fém szaggató robbanását, a heves lökést, mely kipöndörítette ágyából, s az iszonyú hőhullámot." - így kezdődik Frederik Pohl Alagút a világ alatt című sci-fi novellája, mely egy ipari katasztrófával kezdődik. A szerző ezt még valamikor a '60-as években vetette papírra, jóval a bhopaliak iszonyú ébredése előtt. Később Pohl írt Csernobilről is, itt már a valós esemény volt az ihlető.
Igen, Csernobil másfél évvel követte Bhopalt, és mint minden idők legsúlyosabb nukleáris katasztrófája vonult be a történelembe. Csernobilről már írtam ebben a blogban is. Mivel a baleset idején már VEIKI-s voltam, az atomos kollégáktól részletes tájékoztatást kaptunk az okokról és a baleset körülményeiről, de birtokomban is van néhány akkor még kizárólag belső használatra szánt kiadvány, pl. a Szovjetunió Atomenergia-hasznosítási Állami Bizottságának a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség számára készített összefoglaló jelentése, de Frederick Pohl regényét is megvásároltam.
Ma az atomerőmű melletti szellemváros, a robbanás után evakuált Pripjaty a katasztrófaturisták egyik Mekkája.
Pripjaty főtere 28 évvel a kiürítés után
A városból mintegy 50 000 főt kellett pár óra alatt kitelepíteni. Bár a baleset közvetlen áldozatainak száma "mindössze" 56, 4-5 ezerre teszik a baleset következtében később elhunytak számát, de egyes becslések szerint ez a szám eléri a 40 000-et is. Meg kell jegyezni, hogy a balesetet nem az erőmű üzemszerű működése, hanem egy kellően nem előkészített méréssorozat alatt elkövetett súlyos mulasztások okozták. Bár a csernobili atomerőmű megmaradt blokkjait is leállították már, az ott alkalmazott RBMK típusú, úgynevezett forralós atomreaktorokból még 11 üzemel Oroszország-szerte!
És ha már ipari katasztrófákról írok, nem mehetek el szó nélkül a legsúlyosabb magyar ipari baleset, a 2010-es vörösiszap-katasztrófa mellett. Máig tisztázatlan, hogy miért szakadt át az Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tároló kazettájának gátja. A több mint egymillió köbméter vörösiszap - ami egyébként a kazettában tárolt vörösiszap-mennyiségnek csak egy töredéke volt - Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit öntötte el.
Vörösiszappal elöntött házak Kolontáron
Az ipari baleset halálos áldozatainak száma 10 volt, részben az erősen lúgos anyag által okozott égési sérülések, részben fulladás okozta az áldozatok halálát. Megdöbbentő volt a timföldgyár vezetőségének kezdeti érzéketlensége. Sokáig azt hangoztatták, hogy a vörösiszap ártalmatlan anyag. Ez igaz is az anyag száraz állapotára, de a területre rendkívül erősen maró lúgos oldatban terült szét.
Mivel még mindig folyik a katasztrófával kapcsolatos büntető per és számtalan kártérítési eljárás, még mindig nem tudható, mi okozta a gátszakadást: emberi mulasztás vagy elkerülhetetlen földtani folyamatok: a talajrétegek egymáson való megcsúszása vagy talajtörés. Tény, hogy a baleset előtt két héttel hatósági vizsgálatot végeztek a zagytároló kazettánál és mindent rendben találtak, ami egyúttal felveti a környezetvédelmi hatóságok felelősségét is.
A balesettel kapcsolatban összeesküvés-elméletek is napvilágot láttak, Szaniszló Ferenc majdnem Táncsics-díjas televíziós újságíró méltán hírhedt műsorában még egy esetleges merényletet sem zártak ki.
Komplett utcasorok újjáépítése, az érintett terület teljes talajcseréje, a patakmeder teljes kikotrása után is sokan mondogatják, hogy az adományokból összegyűlt pénzből csak kevés jutott a valódi károsultaknak, és sok ment el olyan presztízsberuházásokra, mint egy, a katasztrófát bemutató tanösvény létesítése, vagy arra, hogy az újjáépített házakat a Makovecz-stúdió  tervezte nem kis pénzért.
A jelen állapot: A MAL Zrt-re a vízügy minden idők legmagasabb környezetvédelmi bírságát szabta ki, 135 milliárd forint megfizetésére kötelezve a társaságot. Ennek, és a kártérítési kötelezettségeknek köszönhetően a cég tönkrement, államosították és jelenleg a kiárusítása folyik. Lehet, hogy valakik még nagyon jól fognak járni ebből a szörnyű katasztrófából.

2014. december 2., kedd

Ragazzi

Pasolini Utcakölykök (Ragazzi di vita) című könyvét olvastam.
Pasolinit csak filmrendezőként ismertem korábban, ráadásul csak az Élet trilógiája összefoglaló címen futó három filmjét, a Dekameront, a Canterbury meséket és az Ezeregyéjszaka virágait láttam. A Dekameront még gimnazistaként, afféle szexfilmként néztük meg, a Canterbury-t később, az Ezeregyéjszakát meg kb. 10 éve tévében, de mindhármat birtoklom DVD-n is.
Nyomasztó élmény volt a könyvvel töltött néhány hét, az '50-es évek római külvárosaiban játszódó lazán kapcsolódó, tizenéves srácokról szóló történetekben nyoma sincs barátságnak, tiszta szerelemnek, költészetnek, szolidaritásnak, reménynek. A Pasolini által filmszerűen megjelnített Rómában csak szenny és mocsok van, a haverok egymást is meglopják, a gyengébbeket alázzák és csicskáztatják, a nők csak szexuális tárgyak.
A könyv megírásában fontos szerepet játszott Pasolini és a Citti-fívérek, Sergio és Franco barátsága. A két igen mélyről jött testvér közül Sergio az argó nyelv használatában segítette az írót, míg Franco a későbbi Pasolini-filmek szinte állandó szereplőjévé vált. Ugyanezt a világot dolgozta fel első filmjeiben, A csóróban és a Mamma Rómában. Előbbit tegnap megnéztem, Franco Citti alakítja benne a csavargó stricit, aki elhagyja családját, és csak azért tér vissza hozzájuk, hogy saját gyermekét is meglopja. Igazán szimpatikusak csak a csórót körülvevő nők: a prostitúcióra kényszerített lányok, börtönben ülő barátja felesége és saját elhagyott felesége.
A csóró, főszerepben Franco Citti

Érdekes, hogy mind a filmben, mind a regényben fontos szerepe van a folyó átúszásának. A könyv elején az egyik főszereplő, Fürtös kiskamaszként a gyors sodrású Teverébe veti magát, hogy kimentsen egy fuldokló fecskét. Évekkel később egy fiatal fiút visz el a sodrás, Fürtös akkor már inkább eloldalog. A filmben is beszélnek a fiatal srácról, aki megpróbálta átúszni a folyót, de belefulladt. Mint az örvénylő folyóban, úgy fuldoklanak és vergődnek a könyv és a film szereplői is a kilátástalanságban, szegénységben és nyomorban.
Különben Pasolini filmjeinek másik állandó szereplője Ninetto Davoli volt, akihez szerelmi kapcsolat is fűzte a melegségét nyíltan vállaló rendezőt. Davolit Jancsó Miklós is szerepeltette a Zsarnok szíve című filmjében (én egy belvárosi moziban látta a filmet a '80-as években, de a közönség nem nagyon volt vevő Jancsó ezen opuszára, vagy a vetítés közben távoztak vagy végigröhögték az egészet).
Ettore Scola Csúfak és gonoszak című filmjének előképe is Pasolini két első filmje volt, de ebben legalább a komorságot groteszk humor ellensúlyozza. Ennek a filmnek is Sergio Citti volt a dramaturgja, és sok Pasolini-filmben is játszó szereplője volt. Én valamikor a '70-es évek végén láttam.
Visszatérve a könyvre: Nem lehetett könnyű a római külvárosi argó magyarra fordítása, de csak többé-kevésbé sikerült. Például a teljes hasonulás leírásával próbálták jelezni az egyszerű ("eccerű") emberek párbeszédét. Bizonyos írásmódokat sem értettem. A könyv fontos helyszíne a "Vazsbeton" (így, zs-vel és nagy kezdőbetűvel), egy raktártelep, ahová a háború után lopni jártak a környékbeliek. A "Vazsbeton " mindenütt nagy kezdőbetűvel jelenik meg, kivéve a fejezet címében. Hasonlóan nem értettem más nagy kezdőbetűs szót sem, pl: "...ott négy Német strázsált...". Aranyos hiba volt a "csőszárú" szó ilyenféleképpen való elválasztása: "csősz-árú".
És még valami, amin jót mosolyogtam így, a választások évében olvasva a könyvet: Munkások dolgoztak az utca szennyvízelvezető árkának kiásásán, mert közeledtek a választások. Úgy látszik, az '50-es évek Rómája és a 2010-es évek Budapestje sokban hasonlít egymásra...
Az Utcakölykök sivárságát ellensúlyozandó vasárnap a Játékszínben megnéztük A nő fecseg és nyomoz című darabot. Két óra felhőtlen szórakozás Vári Éva, Gálvölgyi János és a többiek játékán. Természetesen a nézőket megeskették, hogy senkinek nem mesélik el a krimikomédia végét, ezért csak annyit mondok: meglett a gyilkos.