Egy tíz évvel ezelőtti népszavazás emlékére

Tíz éve ezen a napon, 2004. december 5-én tartottunk népszavazást a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról (már a "kettős állampolgárság" elnevezés is pongyola, hiszen valójában az egykor Magyarországhoz tartozó területek lakói leszármazottainak alanyi jogon járó állampolgárság megadásáról szólt a referendum). Öt évvel ezelőtt, az akkori blogomban elég jól összegyűjtöttem az ezzel kapcsolatos tudnivalókat, először bekopipésztelem ide:

"Az egész problémakör valamikor 2000-ben, a Magyarok Világszövetsége közgyűlésén kezdődött, amikor a FIDESZ jelöltjét, Boros Pétert leszavazva Patrubány Miklóst választották az MVSZ elnökévé. A már akkor is a magyar állampolgárság nemzetiségi alapon való megadását szorgalmazó Patrubányt Orbán politikai kalandornak tartotta, és az akkori FIDESZ-kormány az MVSZ-től minden anyagi támogatást megvont.

2001 tavaszán az Országgyűlésben sor került a státustörvény elfogadására (több mint 90 %-os egyetértéssel), a Magyar Igazolvány intézményének bevezetésére. Az Orbán-kormány a Velencei Bizottságnak 2001. augusztus 21-i beadványában így érvelt a státustörvény mellett:

„A státustörvény leszámolást jelent a kettős állampolgárság gondolatával, hiszen megalkotásakor a magyar kormány, valamint a parlament, amely 92 %-os többséggel elfogadta a törvényt, minden olyan törekvést elvetett, amely a szomszédos országokban élő, a magyar kisebbséghez tartozó egyének számára bármiféle kettős állampolgárságra irányulna, és ehelyett inkább egy együttműködésen alapuló kedvezményrendszert részesített előnyben… A státustörvény elismeri azt a tényt, hogy a külhoni magyarok más államok állampolgárai, és elutasítja azt a gondolatot, hogy a magyar identitás alapjául a kettős állampolgárság szolgáljon… A státustörvény egyszer s mindenkorra szakít bármiféle, a magyarlakta területeket illető állítólagos irredenta követeléssel és egyben a külhoni magyarok kettős állampolgárságának gondolatával.”

2001 novemberében a FIDESZ-vezette magyar kormány – anélkül, hogy ez az EU-hoz való csatlakozás előfeltétele lett volna – ratifikálta az 1997-es európai állampolgári egyezményt, mely többek között az alábbiakat mondja ki: „Az állampolgárság egy egyén és állam közötti jogi kötelék, mely nem utal az egyén etnikai származására… Egy adott állam polgárai nem rendelkezhetnek az állampolgárság megszerzésének módjától függően eltérő jogokkal… Honosítás esetén az állampolgárság elnyerését az illető országban való letelepedéshez kell kötni.”

Ezt az egyezményt számos EU-tag nem ratifikálta, az Orbán-kormány önként döntött a ratifikáció mellett.

A státustörvény 2002 január 1-jével való hatályba lépéséhez azonban szükség volt a szomszédos országokkal történő egyeztetésre is, így került sor 2001. decemberében az Orbán-Nastase találkozóra. A román miniszterelnök a tárgyalás során elérte, hogy a státustörvény magyarországi munkavállalási kedvezményét terjesszék ki valamennyi román állampolgárra is. Ekkor hangzott el a parlamentben Keller László szájából ez az ominózus, sokat idézett mondat: 23 millió aktív korú munkavállalót, román munkavállalót engedünk a magyar piacra”.

Orbán Viktor és Adrien Nastase 2001. decemberében

A 2002-es kormányváltás után az MVSZ továbbra is kitartott a kettős állampolgárság megadása mellett, és 2004-re elegendő aláírás gyűlt össze egy ügydöntő népszavazás kiírására. Közben miniszterelnök-váltás is volt, és a Gyurcsány-vezette MSZP kezdte ledolgozni azt a hátrányt, amit még az osztogató, de igen rosszul kommunikáló Medgyessy Péter szerzett a FIDESZ-szel szemben. Orbán gondolt egy merészet és nagyot, és az addig ellenfélnek tekintett Patrubány mellé állt a népszavazáson. Vagyis amit még kormányon nem tartott megvalósíthatónak, azt ellenzékben, kibicként már támogatott. Úgy okoskodott, hogy a kormány semmiképpen sem támogathatja a kezdeményezést, hiszen az éppen általa ratifikált európai állampolgársági egyezmény ezt nem teszi lehetővé. Gondolta, az emberek nemzeti érzelmét így sikerül majd az MSZP-kormány ellen hangolnia. A FIDESZ kampánya meglehetősen demagóg volt (Hunyadi Mátyás ma nem volna magyar állampolgár stb.), melyre Gyurcsány az egzisztenciális bizonytalanságra alapozó kampánnyal válaszolt (az új állampolgárok a ti kenyereteket veszik majd el).

A népszavazás eredménye ismert: csak minimális többséggel (51.5 % - 48.5 %) nyert az MVSZ kezdeményezése, de ez a 37%-os részvétel mellett eredménytelennek volt tekintendő. A népszavazás eredményét a határon túli városok főterén népviseletbe öltözve váró magyarok megalázottan, csalódottan mehettek haza. Ismét csak játékszerek voltak egy politikai játszmában.

Már a népszavazás előtt figyelmeztette Magyarországot az Európai Unió: „Magyarország az állampolgárság elnyeréséhez magyar részére nem szabhat rövidebb tartózkodási időt feltételül, mint nem magyarnak, és a schengeni egyezmény értelmében ún. nemzeti vízum sem adható kizárólag magyar nemzetiségűeknek”.

És még néhány gondolat: a magyar jogrend csak a tartózkodási, állandó lakhely alapú magyar állampolgárság intézményét ismeri etnikai hovatartozástól függetlenül. Ettől a szemlélettől idegen az etnikai alapú állampolgárság megadása, sőt, közokiratban a nemzetiségi hovatartozás feltüntetését tiltja az alkotmány! Vagyis az egykor Magyarországhoz tartozó területek valamennyi lakosának – nemzetiségétől függetlenül – meg kellene adni a magyar állampolgárságot. A magyarsághoz való tartozás papírokkal történő igazolása, mint az állampolgárság megszerzésének lehetősége rossz emlékeket ébreszt és teljesen ellentétes a magyar közjogi gyakorlattal."

Nos, azóta tudjuk, hogy 2010-ben a második Orbán-kormány előterjesztésére a parlament megszavazta az úgynevezett egyszerűsített honosítási törvényt. A törvény értelmében egyszerűsített honosítási kérelmet az nyújthat be, aki az alábbi feltételeknek megfelel:

• Maga vagy felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását,
• magyar nyelvtudását igazolja (ezt a kérelmet átvevő szerv ellenőrzi),
• a magyar jog szerint büntetlen előéletű és büntetőeljárás nincs ellene folyamatban,
• honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát.

Tehát a törvény nem nemzetiséghez köti az állampolgárság megadását (ez, mint láttuk, ellentétes lenne az uniós előírásokkal), hanem (erősen szubjektíven megítélhető) nyelvtudáshoz köti azt. Mivel a magyar állampolgárság az ukrán és szerb állampolgárok számára egyúttal uniós útlevelet is jelent, megindult az állampolgársági biznisz, ilyen ügyekről több újság is beszámolt.
Az állampolgársági törvényhez hozzá kellett igazítani a választási törvényt is. Korábban a parlamenti választásokon a szavazópolgár egy helyi egyéni képviselőre valamint valamelyik párt megyei listájára adhatta le szavazatát, tehát mindkét szavazata magyarországi állandó lakóhelyhez kötött volt. A módosított választójogi törvény értelmében már nem megyei listára, hanem országos pártlistára lehet leadni a listás szavazatot, és ez már nincs állandó magyarországi lakóhelyhez kötve. Persze a határon túli magyar állampolgároknak így is csak fél szavazatuk van (vagyis egyéni jelöltre nem szavazhatnak), de ez is elegendő volt arra, hogy biztosítsa Orbán kétharmadát, amiről a miniszterelnök tusványosi beszédében is szólt, köszönetet mondva a határon túl élő honfitársainknak, akiknek nem kevesebb, mint 95%-a szavazott a Fidesz-KDNP pártszövetségre:

"Engedjék meg, hogy a mostani mondandómat a legutóbbi parlamenti választás egy méltatlanul kevés figyelmet kapott mozzanatának fölidézésével kezdjem. Ennek a választásnak az eredményeképpen Magyarországon a kormányzó polgári, keresztény és nemzeti erő, tehát a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt a parlamenti helyek kétharmadát szerezte meg – éppen hogy, egy mandátummal. Én emlékszem, évekkel ezelőtt arról beszélgettünk, hogy az milyen szép lenne, a bosszúnak milyen nemes formája volna, ha az történne, hogy a 2004 decemberében a mai magyar államhatárokon kívül élő magyarok visszafogadása ellen szavazó politikai erők úgy nyernék el megérdemelt büntetésüket, hogyha egy parlamenti választáson éppen a határon túli magyarok voksaival jönne létre a többség vagy a kétharmad. Jelentem, hogy az a gyanú áll itt fönn, hogy a politikában mégiscsak létezik egy morális egyensúly. Efelől gyakran van kétségünk jó okkal, de időnként megerősítést is kapunk. Most például az történt, hogy a határon túli magyarok szavazata és az abból fakadó mandátum kellett ahhoz, hogy kétharmados többsége legyen a nemzeti erőknek a magyar parlamentben. Köszönjük mindenkinek, akit illet, a Gondviselésnek, a szavazóknak, a magyar törvényalkotóknak és végső soron ilyenkor azoknak is meg kell köszönnünk, akik ellenünk fordultak, és lehetőséget adtak arra, hogy a jó mégiscsak fölülkerekedjék, mert ha nincs a rossz, akkor mégis hogyan tudna fölülkerekedni a jó?"