Parlament

Parlament

2020. december 27., vasárnap

Filmes éváttekintés - 2. rész

 Születésnapok, ünnepek

A családi születésnapokat és ünnepeket az év során online tartottuk meg, vagy elmaradtak. Petra 16 éves lett az idén, én pedig négyszer annyi: 64. Mivel mindkét születésnapról híres világslágerek születtek, ezekre magyar szöveget fabrikálva elénekeltem őket.




A húsvéti locsolkodás is virtuális volt:

Trianon 100

Sejtettük, hogy a trianoni békediktátum 100 évfordulójára a méltóságteljes visszaemlékezések mellett feltűnik majd a történelmi giccs és a történelmi trash is. Mindkettő  egy-egy - a kormányzat ingyen kenyerén élő - "intézet" terméke. Először az Alapjogokért Központ hozott ki egy enyhén fasisztoid filmecskét ezzel az üzenettel: "készüljetek, tegyük újra naggyá a Kárpát-medencét!" Nem is maradt el a zenés reagálásom:


December 20-án pedig a Magyarságkutató Intézet ötvözte sikeresen a vizuális szemetet a történelmi hazugsággal A pozsonyi csata című animációs filmjükben. Ilyenekkel például: "A Kárpát-medencébe visszatérő magyarokat már várták az itt élő népek, akiket a magyarok pártfogásuk alá vették", "Álmos vezér Attila Turul-nemzetségének egyenesági leszármazottja volt". Ahogy Hankis Elemér már 20 évvel ezelőtt megírta, e szerint a történelemszemlélet szerint a magyarok csak igaz ügyért harcoltak, vereségüket mindig árulás és pártütés okozta, a nyugat mindig elvesztésünkre tört.

Nemzeti konzultáció

Már a ragály előtt meghirdették, hogy jön egy új nemzeti konzultáció a börtönbiznisz és a szegregációs biznisz ellen. Azt gondoltuk, hogy a járvány eltörli ezeket a terveket, de nem. Az első hullám után sor került a nemzeti konzultációra, persze más kérdésekkel, de azért Soros György nem maradhatott ki belőle.




A kormányzat annyira belejött ebbe a levelezősdibe, hogy a koronavírus elleni védőoltásra is a nemzeti konzultációhoz hasonló módon kell regisztrálni on-line vagy levélben.

Az index elorigósodása

Az Index jobboldali kézre kerüléséről nekem valahogyan a Walesi bárdok jutottak eszembe: az Index összes dolgozója felmondott, mert egy sem bírta mondani, hogy éljen Eduárd.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványba szervezése

Az alapítványi működéssel nem az a baj, hogy a világ számos nagy egyetemeinél meglévő tulajdonosi/működtetési formát vezettek be, hanem az alapítvány kuratóriumába kizárólag jobboldali kultúr-korefeusok kerültek be, nyíltan megtagadva az SZFE eddigi értékrendjét. A kultúrharc ezzel szintet lépett. Az SZFE diákjai és oktatói fél éven keresztül kitartottak, blokádot vonva az egyetem köré. Az ünnepek alatt jött a hír, hogy az SZFE megkapja a Duna Televízió volt székházát, ami itt van tőlünk pár száz méterre a Mészáros utca és a Tigris utca között.

A CEU rehabilitálása

A luxembourgi nemzetközi bíróság elmarasztalta Magyarországot a lex-CEU miatt, vagyis amiatt, hogy a CEU magyarországi működését New York államban folytatott felsőoktatási tevékenységhez és New York állammal való megállapodáshoz kötik. Sokan tudtuk, hogy nem lehet más a döntés, mégis a több mint három éves huzavona miatt az egyetem távozása már végleges és visszavonhatatlan. Nem változtat semmin sem.


Amerikai elnökválasztás

Az amerikai elnökválasztás kimenetelében nem az a jelentős, hogy Trump megbukott, hanem az, hogy a populista elnököt sikerült nem populista módszerekkel leváltani. Valakitől azt hallottam, hogy a populizmus az információs társadalom fasizmusa. A populizmus térnyerése a 21. század elejének mindenképpen ijesztő fejleménye, ezért Biden győzelme az egész világ számára volt fontos.


2020. december 26., szombat

Filmes éváttekintés - 1. rész

Mivel 2020-ban is elég aktív voltam a social media-ban, 14 YouTube és 31 Coub feltöltésem volt, ezért viedós alkotásaim tükrében remekül - bár kissé szubjektíven - áttekinthető a mögöttünk hagyott kissé furcsa év.

Gender

Január még Schobert Norbi megnyilvánulásától volt hangos: azokat a nőket hibáztatta, akik a házasság révébe érve már nem foglalkoznak annyit magukkal, szülés után elhíznak, így ne csodálkozzanak, ha a férjük elhagyja őket. Az egyértelműen hímsoviniszta megnyilvánulás nagy felháborodást váltott ki, ebbe a sorba illeszthető bele a 2020. évben feltöltött első dalom, melyben csak tömören ennyit üzenek: "Jobb lesz, hogyha kivered, Norbi"


Akkor még nem sejtettük, hogy az egész évet ez a genderellenes kormányzati szemlélet fogja uralni: a járvány miatti rendkívüli felhatalmazás alatt törvény született arról, hogy a születéskori keresztnév megváltoztatása - esetleges nemváltás miatt - nem lehetséges. Kinyilvánítottuk, hogy mégsem ratifikáljuk a nők egyenjogúságát biztosító Isztambuli Egyezményt.


Törvényt alkottunk továbbá, hogy gyermeket csak házaspár fogadhat örökbe, a frissen családügyi miniszternek kinevezett Novák Katalin a nők társadalmi szerepéről egy olyan videót tett közzé, ami már 100 éve is gáz lett volna. A kormányt szélsőjobbról támogató Mi Hazánk Mozgalom parlamenti képviselője, Dúró Dóra gender-tartalmú gyerekkönyveket darált le nyilvánosan:


Az i-re a pontot az általuk normálisnak vélt családmodellt elítélő Fidesz brüsszeli frakcióvezetőjének, Szájer Józsefnek egy melegorgián való lebukása tette fel. Mindez nem zavarta a kormánypártokat abban, hogy a javarészben pont Szájer által megfogalmazott Alaptörvénybe 9. módosításként az a történelmi mondat kerülhessen bele: "Az anya nő, az apa férfi."

Brexit

A britek EU-ból való kilépésének 2016-os megszavazása után a Brexit 2020 január 31-ével vált hivatalossá, amit egy 11 hónapos átmeneti időszak követett és az év végével jár le. A Brexitet végül sikerült tárgyalásos úton lezárni. A Brexit-ről készült Coub-om 55 000-es nézettségével a legnézetteb rövid, végtelenített videóm lett:

Ragály

A teljesen normálisnak induló évet márciustól fenekestül felforgatta a COVID-19 világjárvány. A járványról készült dalom egy-két internetes portálon is megjelent:


A ragály elleni küzdelmet nem követte a kormányoldali és ellenzéki erők összefogása. A kormány a járvány miatti vészhelyzetre való tekintettel rendkívüli felhatalmazást kért az országgyűléstől, de a törvényjavaslatba nem került be határidő, ezért azt az ellenzék - belesétálva a jobboldali csapdába - nem szavazta meg:


A kormány néhány hónap múlva "visszaadta" a felhatalmazást az országgyűlésnek, és bocsánatkérést kezdett követel az ellenzéktől és a baloldali világsajtótól:


Innentől jelent meg a kormányzati médiában a járvány elleni védekezést akadályozó ellenzék toposza, és Budapest - különösen a fővárosi fenntartású idősotthonok - főbűnössé lettek kikiáltva:


A ragályhoz kapcsolódó további vicces mémjeim is készültek, ezek közül a "Tartsd a távolságot, Csuvi!" elérte a 30 000-es nézettséget.




Filmes éváttekintésemet további posztban folytatom, stay tuned!

2020. december 24., csütörtök

Karácsonyi üzenet

Van egy madagaszkári tankörtársam, aki a rendszerváltáskor az országos politikába is belekóstolt. Egy 30 évvel ezelőtt írt véleménycikkében a következőket írta:

"A jó mellett nemcsak a rossz az alternatíva, a legnagyobb veszélyt Magyarországon nem a választások kimenetele vagy a gazdasági helyzet jelenti, hanem az, hogy elveszítjük azt a kompromisszumkészséget, amely segítené, hogy sértődés nélkül elfogadjuk, hogy az általunk vélt jó mellett létezhet más jó is."

Azt hiszem, az idei karácsonyra jobb üzenetet elképzelni sem lehet.

Boldog ünnepet kívánok mindenkinek!

2020. december 19., szombat

Egy az Isten

December 21-én mutatják be az M5 csatornán azt az animációs filmet, amelyet a Magyarságkutató Intézet megbízásából készítettek. Derék, jószándékú amatőr munka egy, a honfoglalást megalapozó, a keleti frankokkal 907-ben vívott csatáról. A fényes győzelem után egy fél évszázadig, a 955-ös augsburgi vereségig éltünk, mint Marci Hevesen, azt gondoltuk, hogy Európa végigrablásával eléldegélhetünk az idők végéig.

Pár napja debütált a film főcímdala a nagy videómegosztókon:

A jurták és sámándobok között Tóth Gabi azt énekli: "Én nem feledem: egy az Isten". Ez elég meglepő hiszen 907-ben a magyar hitvilág még nagyon távol állt a monoteizmustól. Ha emlékeztek Szabó Magda Az a szép fényes Nap című drámájára, abban Géza udvarában Vajk keresztelőjére készülnek (985 táján), és egy vidám szolgálólány ezt a dalt énekli:

“az a szép fényes Nap, az Isten jobb szeme,
az a szép fényes Hold az Isten bal szeme,
az a futó szellő Isten sóhaja,
az a sok szép csillag Isten arcának ragyogása.

Az Alsó Világnak közepén áll a Világ Fája
Világfa tövében Föld Anyánk jurtája
Annak a jurtának bíbor az ajtaja, fehér a palástja
Világnak Fája vezet a Felső Világba
A Legelső Égben Hüvelykpiciny háza
Annak a jurtának zöld az ajtaja, fehér a palástja
A második égben Hadak Ura háza
Annak a jurtának veres az ajtaja, vasból a palástja
A harmadik égben Délibábnak háza
Annak a jurtának sárga az ajtaja, gyémánt a palástja
A negyedik égben áll Szél Kagán háza
Annak a jurtának égkék az ajtaja, ezüst a palástja
Az ötödik égben Hold Kagán háza
Annak a jurtának ezüst az ajtaja, ezüst a palástja
A hatodik égben Nap Kagánnak háza
Annak a jurtának arany az ajtaja, ezüst a palástja
A hetedik égben Arany Atyánk háza
Annak a jurtának arany az ajtaja, arany a palástja"

Géza figyelmezteti, hogy udvarában többé pogány dalt nem énekelhet. Nagyon jó dráma, feltétlenül nézzétek meg.

Érdekes, hogy a Nap-Hold szimbólum mennyire ősi és magától értetődő. Bori pici lány korában folyton ezt rajzolta, makettben is megcsinálta.
A Nemzeti Múzeum felújításának tervpályázatára a Puskás Arénát tervező osztálytársam, Skardelli György is beadott egy tervet, melyben az épület két belső udvarában egy ezüst és egy arany életfa nyúlt volna fel a tetőig, felülnézetből egy ezüst és egy arany "szeme" lett volna az épületnek. Saját bevallása szerint nem ismerte ezt az ősi szimbólumot, ösztönösen talált rá erre a megoldásra.
Skardelli György (KÖZTI) terve a Nemzeti Múzeum rekonstrukciójára

Az "Egy az Isten"-hez a kereszténység felvételével sem jutottunk sokkal közelebb, hiszen mind a keleti, mind a nyugati kereszténységben a Szentháromság az egyik legfontosabb hittétel. Az arianizmust, vagyis a Szentháromság-tagadást eretnekségnek nyilvánították és miután Ravenna Bizánc kezére jutott, az "Egy az Isten" hitelv már csak szórványban maradt fenn Európában. Ariánus elveiért Szervét Mihályt Kálvin máglyára vettette, az Unitárius Egyházat megalapító Dávid Ferenc pedig dévai várfogságban halt meg.

Jelenleg két vallás híveinek imádsága kezdődik így: "Egy az Isten". Az unitáriusoké, és a muszlimoké (Egy az Isten és Mohamed az ő prófétája). Bár a legenda szerint Mohamed próféta rendíthetetlen monoteizmusa egyszer megingott: a mekkai oligarcháknak az 53. szúra verseit recitálta, amikor is a mekkaiak pogány isteneit égi közbenjáróként említette. A Sátán tette nyelvére a szavakat, ezek a híres-hírhedt "sátáni versek". A 53. szúra végleges változatában már csak ennyi szerepel róluk: "ezek nevek csupán". De azért tett gesztust Mekka felé: az imádság irányát Jeruzsálemtől Mekka felé fordította, és a mekkai zarándoklattal évezredekre biztosította a város zarándokturizmusból származó jövedelmét.
A szintén következetesen moniteista zsidók imádsága így kezdődik: "Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura". Van egy unitárius barátom, gyakran mondom neki, hogy ha lerohannak minket az iszlamisták, benneteket unitáriusokat életben hagynak, mert ugyanazt valljátok, mint ők.

Na de térjünk vissza az alapkérdéshez, hogy vajon miért éneklik a honfoglalók száz évvel a kereszténység előtt azt, hogy "egy az Isten". Bármilyen meglepő, a választ Kásler Miklós pedagógusokhoz írt minapi levelében találtam meg.

Kattintásra nagyobb lesz
Többek között ezt írja a miniszter: "A magyarság esetében a kereszténységgel való találkozással egy ősi kultúra lett teljes, egészült ki, szakralizálódott." Vagyis mintha azt próbálnák nekünk sugallni, hogy valahol mélyen mi mindig is keresztények voltunk, hogy a magyar lélek és a kereszténység elválaszthatatlan, az egyistenhit ősi kultúránk része. 
A múlt átalakítása tovább folytatódik.



2020. december 17., csütörtök

A villa titka

Posztom apropóját az a tegnapi hír adja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ünnepélyesen átadta Nikodémus és Timoteus szír ortodox érsekeknek az egykori Kádár-villát, így az az "üldözött keresztény egyház használatába került".

A XII. kerületi Cserje utcai épület a felszabadulás utáni és a rendszerváltás utáni Magyarország történelmének hű lenyomata. A villa építtetője Vértes István gyárigazgató, a Farber és Elbert műszaki kereskedés tulajdonosa, aki feleségével 1946-ban költözött a villába. Vértes István annak a felszabadulás utáni polgári rétegnek a tagja volt, aki hitt abban, hogy Magyarországon polgári demokrácia jöhet létre, tagja volt a felszabadulás utáni első országgyűlésnek is, mint a Független Magyar Demokrata Párt (FMDP) képviselője. A környékbeli villák általában mind "nyári laknak" épültek, az építtetők valamennyien rendelkeztek belvárosi lakással is. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy feleségem családjában is élt egy jómódú gyermektelen házaspár, kiknek volt egy Kmetty utcai bérleményük és egy szintén hegyvidéki, Fodor utcai lakásuk, ahol a nyarakat töltötték. Haláluk után a városi lakás bérleti jogát feleségem, a Fodor utcai lakást pedig a nővére örökölte.)

Az eredeti ház

Mindössze két évig élvezhette a Vértes házaspár az új épületet. A kommunisták hatalomra jutása után megkezdődött a megmaradt polgári réteg megsemmisítése (ez hazánkban átlag 50 évente megtörténik). A Cserje utcai épületek lakóit szinte kivétel nélkül kitelepítették, köztük Esterházy Menyhértet, az egykori miniszterelnök Esterházy Móric fiát, az író Esterházy Péter nagybátyját is. Vértesék azonban egyességre jutottak a kommunistákkal, a villáért cserébe szabad elvonulást, útlevelet kaptak. A házat 1948-ban az akkori belügyminiszter, Kádár János és felesége kapták meg. Bár '51-től '54-ig Kádárt az "övéi" bebörtönözték és felesége egy játékmackókat gyártó üzemben dolgozott, rehabilitálásuk után visszaköltözhettek a házba.

Pártfőtitkársága idején a villához hozzácsatolták az alsó és a felső telket is, így Kádárék legközelebbi szomszédai is több száz méterre laktak tőlük, akik nem voltak mások, mint az Illyés házaspár. A költőfejedelem és Flóra asszony csak a nyarakat töltötték Tihanyban, ők is ugyanúgy tartottak tyúkokat a Cserje utcában, mint Kádárék, akik nyári szabadságra viszont a balatonaligai pártüdülőbe jártak, ahol szintén volt egy csak számukra fenntartott villa. A Cserje utcai ház puritánságát csak néhány értékesebb Czóbel-, Rippl-Rónai- és Derkovits-festmény valamint egy 4200 kötetből álló könyvtár dobta fel.

Puritán nappali

Kádár János egy görög sorstragédia hőseként bukott el 1989-ben: a már parkolópályára állított főtitkár  megbomlott elmével szólalt fel a központi bizottság ülésén, alig lehetett visszatartani, hogy részt vegyen Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén és 1989 július 6-ikai halála pont azon a napon volt, amikor a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették Nagy Imre rehabilitációját. Felesége, Tamáska Mária három évvel élte túl férjét, akiről egy egész történelmi korszakot neveztek el. Az ingóságok kalapács alá kerültek, a Cserje utcai ház pedig visszakerült a Kincstári Vagyoni Igazgatóság tulajdonába, ahol egy darabig mozgássérült gyermekek rehabilitációs központja működött.

Ekkor került a képbe a rendszerváltás utána hiéna vállalkozók archetípusa, Veres István. Évtizedekig hangos volt a sajtó a vállalkozó stiklieitől: Az általa tulajdonolt Zóna Taxi uralta hosszú évekig a repülőtéri taxis piacot erősen túlárazott tarifákkal, valamint megszerezte a Citadella bérleti jogát, és vetélytársait meglehetősen nemtelen módszerekkel igyekezett távol tartani, az ingyenes kilátóhely elé fákat ültetett, hogy csak fizetős helyről lehessen gyönyörködni a panorámában, egy darabig még a Szabadság szobor előtt is belépődíjat szedett. Feleségével, Geszler Dorottya szépségkirálynővel és televíziós műsorvezetővel a '90-es évek második felében kibérelte a volt Kádár-villát.

(Megint zárójelben jegyzem meg, hogy amikor idén ősszel volt osztálytársaimmal bankettet tartottunk a balatonboglári Kis Szieszta étteremben, a szomszéd asztalnál egy társaságban ott volt az 50 éves kora ellenére még mindig rendkívül csinos Geszler Dorottya). Veres István - ki tudja hány tisztviselő megvesztegetésével - engedélyt kapott arra, hogy átépítse a villát, és egy emelet ráépítésével egy igazán ronda épületet sikerült létrehoznia. Innentől kezdve nem fizetett bérleti díjat, mondván, hogy most már "társtulajdonos." Csak hosszas huzavonával lehetett a Veres házaspárt az épületből kitenni. Veres Istvánt ellen egyébként több eljárás is folyt, többször került letartóztatásba részben a Gellérthegyen okozott természetkárosítás miatt, részben pedig a Zóna Taxival a Budapest Airportnak okozott vagyoni hátrány miatt. Legutoljára idén júniusban fogták el Spanyolországban egy nemzetközi körözés nyomán, szintén a repülőtéri vesztegetési ügyből kifolyólag.

A jellegtelenné silányított ház

Az épület Veres István utáni bérlőiről nem sokat tudni, a jellegtelenné változtatott villa megmaradt állami tulajdonban. A migránsválság kezdete óta, vagyis immár négy éve fut a Hungary Helps program, melynek célja az üldözött keresztény egyházak megsegítése. Ennek keretében kapta meg a szír ortodox egyház az épületet, nem egészen világos céllal, talán a Szíriából hazánkba menekült keresztények letelepedésében és vallási életében segít, ami viszont ellentmond annak az alaptörvényben lefektetett tézisnek, hogy hazánkba idegen népesség nem telepíthető. Minden esetre a menekültek vallási alapon való megkülönböztetése mélységesen elítélendő.

Így kerül konfliktusba az álszent kereszténység-védelem (amely furcsa mód az örmény keresztények irányába kevésbé érvényesül) a szigorú bevándorláspolitikával. A Kádár-villa lakói négy történelmi korszakot képviseltek:

  • A felszabadulás utáni pár optimista évet, a hitet egy polgári demokrácia lehetőségében;
  • A Kádár-korszak kezdetben szigorú, majd egyre inkább felpuhuló, liberalizálódó korszakát;
  • A rendszerváltás után kialakuló vadkapitalizmus korszakát, melyet mára sikerült becsatornázni a NER-lovagok által uralt államkapitalizmusba;
  • Az Orbán-rezsim képmutató, álkeresztény korszakát.

2020. december 13., vasárnap

Pistike és az iskolai újjáépítési alap elleni vétó

Történt, hogy az iskolát súlyos természeti csapás érte: egy szélvihar megrongálta a tetejét, szinte minden tanterem elázott. Voltak osztálytermek, melyek kevésbé, voltak, amelyek jobban megsínylették a vihart, és sok közös helyiség, például a tornaterem is beázott.

A felújításra sürgősen pénzt kellett szerezni. Összeültek a diákbizottsági elnökök és küldöttek, és megállapodtak abban, hogy kölcsönt és vissza nem térítendő támogatást szereznek, és azt részben a közös helyiségek rendbetételére fordítják, részben olyan arányban bízzák az egyes osztályok diákbizottságaira, amilyen arányban az egyes osztályok károsodtak. Az iskolai diákbizottság ülésén azonban felmerült, hogy vannak olyan osztályok - ilyen például a 3. b., ahol Pistike vezeti az osztály diákbizottságát - ahol nem átlátható az iskolai pénzek elköltése, és nem tartják tiszteletben a tanulók alapvető jogait.

Többen emlékeztettek rá, hogy a 3. b-ben Pistike kezében van az iskolarádió és az iskolaújság, hogy haverjain keresztül a saját hobbijára, a cselgáncsra költi az osztálypénz nagy részét, elűzte az osztályból az önképzőkört és annak elnökét, Sors Ottót. Persze a 3. b. nem volt ezzel egyedül az iskolában, a 6. a. diákbizottságát Lengyel Zoli vezette, sok disznóságot pont tőle tanult el Pistike. Pistike például legutóbb úgy módosíttatta az osztályban a diákbizottsági választási szabályokat, hogy csak az indulhat vele szemben az elnöki tisztért, aki korábban legalább három évig diákbizottsági elnök volt (ami ugye a 3. b-ben legfeljebb csak bukott tanulók között fordulhatna elő).

Egy szó mint száz, az iskolai diákbizottság küldöttei nagy többséggel azt követelték, hogy az iskolai pénzalap szétosztásánál azt is vegyék figyelembe, hogy az egyes osztályokban mennyire tartják be az iskolai diákbizottság etikai kódexében lefektetett szabályokat. Erre még Sors Ottó, a 3. b-ből elűzött önképzőkör vezetője is felhívta a figyelmet. (Az iskolaszék nemrég mondta ki határozatban, hogy az önképzőkör elűzése nem volt jogszerű).

Pistike és a hatodikos Lengyel Zoli váltig állítják, hogy az iskolai diákbizottság Sors Ottó kottájából játszik, és egyetlen céljuk, hogy további nehézsorsú új tanulók befogadására kényszerítsék az osztályokat, ezért elhatározták, hogy megvétózzák az újjáépítési alapot.

Sokan csak röhögtek a beígért vétón, mert azt mondták, hogy ezzel Pistike és hatodikos haverja elismerték, hogy nincs náluk minden rendben a tanulók jogaival, de ez Pistikét egyáltalán nem érdekelte és kitartott a vétó mellett. Sors azt mondta, Pistike csak blöfföl, és a 3. b-t ki kellene hagyni az újjáépítési alapból, de a nyolcadikos Angéla javaslatára egy kompromisszumos megállapodás született: Ha Pistike és Lengyel Zoli nem vétózzák meg a pénzalapot, akkor felfüggesztik az etikai kódex szabályainak alkalmazását mindaddig, ameddig egy arra illetékes grémium meg nem vizsgálja, hogy az etikai kódex vajon jogszerű-e vagy sem.

Most Pistike és Pistike örök ellenlábasa, Zsolti egyaránt azt mondják, hogy ők győztek: Pistike azért, mert nem alkalmazzák az etikai kódexet, Zsolti pedig azért, mert előbb-utóbb mégis csak alkalmazni fogják. Sors Ottó viszont úgy gondolja, hogy tényleg Pistike nyert és az iskola sajnos veszített, mert a 3. b-ben az újjáépítési pénzek ugyanúgy Pistike haverjainak zsebébe vándorolnak majd, ahogyan eddig.

Nektek mi a véleményetek?


2020. december 5., szombat

Éjjeli őrjárat

A nagy korkülönbség ellenére összeszokott páros volt az  alig 30 éves Zsolt tizedes, és Rudi bá, teljes nevén Rajki Rudolf törzsőrmester, aki ritka madárnak számított a kerületi kapitányságon, mert már ötven is elmúlt, de még mindig szeretett járőrszolgálatot vállalni, jobban vonzotta, mint az irodai munka.

A kijárási tilalom kezdete óta unalmasabb lett az éjszakai járőrözés. A kocsmák zárva, már kocogókat sem látni, legfeljebb egy-két kutyást, de őket is ismerték már arcról. Az unalmat csak a tizedes állandó locsogása törte meg:

- Képzelje Rudi bá, mikor indultam szoliba, a srácaim nagyon pucolták ám a cipőiket, még levelet is tettek bele, hogy mit kérnek a Mikulástól. Amióta zárva a pizzázó, az asszonyt is elküldték fizetésnélkülire, most egy barátnőjének segít be, takarítani járnak. Karácsonyra se nagyon futja, nemhogy Mikulásra.

Rudi bá nehézkesen szuszogott a maszkja alatt. Nem szerette, ha Zsolt a srácairól mesélt. Az ő lánya pont három éve ment ki Ausztráliába, a világ másik felére, az unokáját is csak Skypeon látta eddig. Úgy volt, hogy nyárra kiutaznak, fizetik a repülőjegyet a fiatalok, de közbeszólt a járvány. A törzsőrmester csak így mondta: az a rohadt ragály.

A Délihez közeledve már messziről meglátták a metró szellőzőnyílásánál melegedő hajléktalanok csoportját. Kívülről a metróalagútból kiáramló meleg levegő, belülről a kannás bor melegítette a társaságot. A kapitány úr világosan elmondta az eligazításon, hogy a homelesseket most nem szabad bántani. Hiába tilos életvitelszerűen közterületen tartózkodni, hiába van kijárási tilalom, kint nagyobb biztonságban vannak a járványtól, mint a szálláson.

Mintha egy új, eddig sohasem látott alak is csatlakozott volna a szánalmas csoporthoz. Csapzott ősz haja és szürke szakálla volt, akárcsak a legtöbbjüknek, de termetre kicsit talán testesebb. És az a röhejes öltözet! Már hozzászoktak a látványhoz, hogy a ruhaadományokból elég szedett-vedetten öltözködnek, fényes edzőnadrág fölé elegáns gyapjúkabát, mikor mi jut. Na de hogy jutott eszébe vörös kabátot választani?

Kis szórakozás mindenkinek jár az unalmas járőrszolgálatban. Kiszálltak a járőrkocsiból, közelebb mentek a csoporthoz, és Rudi bá megszólította a testes őszszakállút: - Jó estét, ugye csak kutyát sétáltat, különben helyszíni bírságot kell kiszabnom a kijárási tilalom megszegése miatt.

A hajléktalan csoportnak volt egy kutyája, Vitéz, zabálnivaló keverék, azzal könnyebben ment a koldulás, de hát azt nem kell sétáltatni, folyton kint van az utcán.

- Nem éppen kutyát - biccentett a vörös kabátos az utca túloldalára. A sötét park oldalában különös jármű állt. Talán lovaskocsi, de a ló fején furcsa korona látszott. A gyenge világításnál nem lehetett jól kivenni. Lehet, nem is ló.

- Rénszarvas - segítette ki Rudi bát az öreg.

- Rénszarvas sétáltatásáról nem szól a rendelet! Különben is, hol lakik maga? 500 méternél messzebbre nem távolodhat el a lakóhelyéről. - váltott kioktató hangnemre a járőr.

- Az Északi-Sarkon lakom, valamivel kevesebb, mint 5000 km-re innen - válaszolta az öreg, és felvette eddig kezében szorongatott vörös sapkáját. A hangja mély és nyugodt volt, semmi irónia nem érződött benne. - Nagy munkában vagyok, már indulok is, csak megálltam a barátaimnál egy jó szóra.

 Az idősebb járőr érezte, hogy most elkapta a szakállast. - Á, szóval munkában. Talán valamiféle munkáltatói igazolást is fel tud mutatni? - kérdezte fölényesen.

Az őszszakállú oldalán egy nagy, fekete táska lógott, postástáskához hasonló. Belekotort, két gyűrött papírlapot vett ki belőle csak úgy találomra és a rendőrök felé nyújtotta. Zsolt tizedes és Rudi bá közelebb hajoltak, hogy kisilabizálják az ákombákom gyerekírást.

A tizedes elfordult. - Menjünk innen, Rudi bá - mondta remegő hangon. Válla mintha kicsit megrázkódott volna. A törzsőrmester még sohasem látta ilyennek a társát, aki már be is ült a járőrkocsiba. Rosszkedvűen, szuszogva követte.

- Rohadt ragály! - morogta magában.



2020. december 3., csütörtök

Sakkfigurák a plafonon

Korábban sohasem voltunk sorozatnézők és most sem szeretjük a végtelen, többévados, sevége-sehossza sorozatokat. A minisorozatokkal más a helyzet: ezeknek van egy ívük, van kezdetük és végük, nem kényszeredett a befejezésük, és ha az embernek kedve van, akár egyhuzamban végig nézheti az egészet.

Mi a Csernobil sorozat miatt lettünk HBO GO előfizetők. Azóta Bori előfizetésével a Netflix-en is néztünk minisorozatokat, melyekről posztoltam is: A mi fiaink, Az évek alatt, Mrs. Amerika, Unorthodox. Legutoljára a Vezércsel című hét részes amerikai sorozatra kattantunk rá, mely egy tündöklő tehetségű, soha nem létezett sakkozónőről, Beth Harmonról szól. A sorozat annyira beszippantotta a világot, hogy sokan emiatt kezdtek sakkozni, a Google-on a leggyakoribb kereső kifejezés pedig a "How to play chess".

Elképesztően jó karaktert sikerült a forgatókönyvíróknak megalkotniuk, az őzikeszemű Anya Taylor-Joy pedig elképesztően hitelesen bújt bele a sakkzseni bőrébe. Az alkotóknak úgy sikerült a sorozat összes sakkpartiját bemutatni és izgalmassá tenni, hogy jól tudták, a nézők legnagyobb része legfeljebb csak amatőr szinten tud sakkozni. Kicsit azokhoz a tudománytörténeti könyvekhez hasonlítanám a sorozatot, melyek a teljesen laikus olvasóknak is izgalmasan tudják bemutatni a matematikát, kvantumfizikát vagy mikrobiológiát.

A sorozat sakk-szakértője Gari Kaszparov ex-világbajnok volt, és valamennyi sakkjátszma valós, a sakkvilágban közismert játszma. A világot meghódító sorozattal foglalkozó cikkek Beth Harmon alakját kicsit Bobby Fisherhez, az amerikai sakkozás fenegyerekéhez, kicsit Polgár Judithoz, az első igazán nagy női sakkcsillaghoz hasonlítják. Tény, hogy a filmbéli sakkcsodához hasonlóan Fisher már 14 évesen az USA sakkbajnoka volt, ő volt a sakktörténelem addigi legfiatalabb nagymestere (ezt aztán Polgár Judit és Lékó Péter is megdöntötték), 20 évesen úgy nyerte meg az amerikai bajnokságot, hogy minden meccsét megnyerte, 29 évesen pedig világbajnoki páros mérkőzésen legyőzte az addigi világbajnok Borisz Szpaszkijt. Ő is leginkább a szicíliai védelmet játszotta, mint a filmbéli Harmon.

Polgár Judit 12 évesen a női világranglista csúcsán volt már, és ott is maradt negyed évszázadig, 15 évesen már férfi nemzetközi nagymester, a világranglista 8. helyéig jutott el a férfiak között.

A filmbéli Harmon sorsa azonban gyökeresen eltér akár a magyar gyökerekkel is rendelkező Fishertől, akár Polgár Judittól. Ő ugyanis a semmiből, önerőből lett sakkfenomén, amihez ráadásul párosult korai árvasága, szenvedélybetegsége és kapcsolatteremtési nehézségei. Sírni csak egyszer látjuk a sorozatban: amikor megtudja, hogy az árvaház gondnoka, akitől megtanult sakkozni, haláláig a rajongója volt és követte pályafutását. Ekkor jön rá, hogy valójában mennyi barátja van, végül elfogadja tőlük a segítséget és legyőzi a szovjet sakkvilágbajnokot. Happy End. Ja, utána még lemegy egy moszkvai parkba, hogy az ott sakkozó nyuggerekkel is lenyomjon egy partit. Mintha Pelé a világbajnoki döntő után lemenne a Copacabana fövenyére focizni a srácokkal.

Hát igen, a film ott ért véget, ahol kezdődnie kellett volna. Tudjuk, mi lett Fisherrel 30 éves korára: világbajnoki címét már nem védte meg, mert egyre elfogadhatatlanabb feltételeket szabott a Nemzetközi Sakkszövetségnek, vallási szektába lépett be, végleg elhagyta Amerikát, a délszláv háború sújtotta Belgrádban ismét játszott Szpaszkijjal, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, évekig Budapesten is bujkált. Egyszóval kiégett. A filmben maga Harmon kérdezi meg egy fiatal szovjet sakkozó fiútól, aki öntudatosan kijelenti, hogy 20 évesen világbajnok akar lenni: És utána mi lesz?

Elképesztően jól ábrázolja a sorozat a '50-es, '60-as évek Amerikáját, és nagyon jó a zenei válogatás is, aminek az összes száma megtalálható a neten. Nekem ez a szám volt a kedvencem:

És hogy hogy kerülnek a sakkfigurák a plafonra? Az egyik legnagyobb filmötlet, hogy Beth a mennyezeten vizualizálja a sakktáblát, ott látja meg mindig a győztes lépést.



2020. december 2., szerda

Fázisok

(Ezt a posztot csak magamnak írom, hogy ha majd tíz év múlva rábukkanok és újra olvasom, jobban megértsem a kort, amelyben éltem/élek.)

 1. Fázis, 2020. november 29.

Szájer József európai parlamenti képviselő közleménye:

"A mai napon David Sassoli európai parlamenti elnök úrnál benyújtottam a lemondásomat az európai parlamenti képviselői tisztségemről. A lemondás 2020. december 31-vel hatályos. Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával. A mostani vitában egyetértek a magyar kormány álláspontjával, azt támogatom.
Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcrakész állapotban kell lenniük. Harminc éve szolgálom Magyarországot hivatásos politikusként. Ennek túlnyomó részében az európai terepen dolgoztam. Feladataimat igyekeztem lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választóim érdekeit képviselni.
A választóknak köszönöm, hogy szavazataikkal négyszer juttattak be a magyar Országgyűlésbe és négyszer az Európai Parlamentbe. Mindkét intézményben teljes erőmmel a hazámat szolgáltam, szép munka volt a magyarokat szolgálni. Választott képviselői tevékenységemnek ezzel vége. Köszönöm politikustársaim és kollégáim támogatását.
A jövőben a gyakorlati politikusi tevékenység helyett a távlatosabb, szellemi területen kívánom folytatni a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát. Új feladataimat az eddigi elkötelezettséggel és elszántsággal fogom teljesíteni. A konkrétumokról később adok tájékoztatást."

2. Fázis, 2020. november 29.

A Fidesz válaszközleménye Szájer Józsefnek:


3. Fázis, 2020. december 1.

Szájer József újabb közleménye:

„A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek. Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint ecstasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról, hogy ki és miképp helyezte el, nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem. Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.”

4. Fázis, 2020. december 2.

Az M1 híradó 6:00-órás híradójában elhangzott közlemény:



(Egy átlag hírfogyasztó, akik csak a közszolgálati televízióból, a HírTV-ből, a Ripostból és az Origóból tájékozódik, mindössze ennyit tudhatott meg az ügyből).

5. Fázis, 2020. december 1.

A belga hatóságok közleménye:

"A brüsszeli rendőrség egy szexpartira csapott le péntek éjszaka Brüsszelben. A Brussels Times szerint drogokat is találtak a helyszínen. Az orgián huszonöten vettek részt, főleg férfiak, köztük több diplomata és egy európai parlamenti képviselő is. A szexparti résztvevőit a kijárási korlátozások megszegése miatt bírságolták meg.
November 27-én pénteken este fél tíz körül értesítették a rendőrséget a szomszédok, akik zajokra panaszkodtak, illetve a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések lehetséges megsértését gyanították egy lakásban a Rue des Pierres-en – közölte a belga ügyészség a 24.hu megkeresésére. Azután fordultunk a hatósághoz, hogy kiderült, a brüsszeli rendőrség egy szexpartira csapott le péntek éjszaka Brüsszel belvárosában, és a belga lapok szerint az orgián egy azóta lemondott magyar EP-képviselő is részt vett.
Egy járókelő ugyanakkor azt jelentette a rendőrségnek, hogy látott egy férfit, aki az ereszcsatornán keresztül menekült. Az ügyészség közleménye szerint a férfi keze véres volt, mint írták, lehetséges, hogy menekülés közben megsérült. A férfi táskájában kábítószereket találtak, a rendőrség kérésére pedig nem tudott felmutatni semmilyen dokumentumot az azonosításához. A férfit a rendőrök lakhelyére kísérték, ahol már azonosítani tudta magát az útlevelével. Az ügyészség közleményében Sarah Durant ügyészhelyettes, szóvivő közölte: a férfi monogramja S. J., és 1961-ben született. Azaz minden bizonnyal az 59 éves Szájer Józsefről, a magyar alaptörvény egyik kidolgozójáról van szó."

Forrás: Telex-Napirajz

A posztom végén mégegyszer kihangsúlyozom a Fidesz közleményét:
"Döntő szerepe volt abban, hogy a polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai színtéren."

2020. november 29., vasárnap

Egy nő. Szeret. Gyűlöl.

 

Tovább folyik anyósom lakásában a könyvek katalogizálása, így bukkantunk egy általam még nem olvasott, 25 évvel ezelőtt megjelent Esterházy-kötetre. A címe: Egy nő.

Ha a borító elemzésével kezdjük, akkor ezúttal egyszerű dolgunk van: Egy Shiele-festmény részlete látszik rajta, a mellékelt képen szereplő alak tompora kicsit elforgatva. Talán magát a kötetet is Schiele alkotásai inspirálták. Egon Schiele a meztelenséget egészen sajátos nyersességgel ábrázolta. Miért ne lehetne ugyanilyen nyersességgel ábrázolni a lemeztelenített emberi lelket is. Shielenél már a "tompor" szó is túl finomkodó lenne, legyen inkább "segg" vagy "valag", ahogyan Esterházy egyszer leírta: mindegy hogy hogy nevezem, attól az még ugyanaz.

Természetesen az Egy nő valójában nem egy, hanem 97, és tartozik hozzá ugyanennyi férfi is, melyek szerepét az író magára vállalja. Hogy miért pont 97? Esterházyt ismerve nem nehéz kitalálni: ez a legmagasabb kétjegyű prímszám (Esterházy matematikus végzettségű). Valamennyi nőben az a közös, hogy vagy szeretnek, vagy gyűlölnek, esetleg mindkettő együtt.

Egy költői részletet szúrok ide be, mely engem leginkább József Attila Ódájára emlékeztet:

"Van egy nő. Gysz. Ha a közelében vagyok, a hónalja nyirkos árnyékában, a szemöldje torzsáin, a végbélrózsán, az ínjai rezgésében (térdhajlat, Achilles, nyak, kézfej), a köldöke kútjában, fara játékában, úgy érzem, nem ismerek senkit és semmit, és ismeretlen helyen tartózkodom. Semmit nem vagyok képes megjegyezni, csak őt. Ránézek az órámra, hogy mennyi az idő, s mire fölpillantok, elfelejtettem, mennyi az idő. Ettől szédülök, káprázik a szemem, zsibong a jobb karom. A térérzékelésem is megváltozik. Óvatosságból-e, nem tudom, mintha mindenki vánszorogna. Mintha vánszorgó halottakat látnék. (Tehát még az sem eldönthető, hogy a vánszorgás gyors-e vagy lassú.) Egyedül ő él. Én is lassabban mozgok. Őt ez idegesíti és nyomasztja, az, hogy például szünös-szüntelen lemaradok. Azt hiszi, el akarom hagyni. Olyan lassan emelem a lábam, hogy tényleg el kell ezen gondolkodnom."

Több posztomban leírtam, hogy Esterházy folyamatosan feszegeti a nyelvi határokat, a nyelv által el nem érhető senkiföldjére akar szüntelenül behatolni. Ez tetten érhető ebben a kötetben is:

"Ha picikét távolabb volna a mondat egyes szám első személye tőlem, vagyis kevesebb felelősséget éreznék, ami jó volna, ezen dolgozunk, szabadabb volnék, és főként nem kényszerülnék szünös-szüntelen, ha részlegesen vagy ironikusan is, jó színben föltűnni, akkor, vagyis ha tetőtől talpig regényhős volnék, híd „én” és „mi” közt..."

A borítót egyébként Schiele festménye nyomán a szerző felesége, Gitta asszony állította össze, és ez ugyanúgy elgondolkodtatott, mint Esterházy többi regénye, melyben nyíltan és kendőzetlenül a világ elé tárja saját magát és családját, hogy ezt vajon hogyan viseli egy feleség vagy egy édesapa.

És ha már az özvegynél, Esterházy Gittánál tartunk, tavaszi hír, csak a járvány elvonta róla a figyelmet, hogy az Esterházy család könyvtárát az evangélikus egyháznak adta át gondozásra. Nem titok, hogy az Esterházyak évszázadok óta katolikusok, Esterházy Miklós nádor aktívan részt vett az ellenreformációban. Az írót is Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát temette. Vagyis az özvegy döntése nyilván üzent a mostani hatalommal nagyon is összebútorozott katolikus egyháznak, de egyúttal szép gesztus Pröhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum leváltott vezetője, az evangélikus egyház társelnöke felé.

Pröhlét a PIM élén Demeter Szilárd váltotta, és ezzel máris elértünk az aktuálpolitikához: a miniszteri biztosi rangban működő nagyhatalmú múzeumigazgató egy teljesen vállalhatatlan írást jelentetett meg*, Sorost Hitlerhez, a nyílt társadalom eszményét ciángázhoz, Európát gázkamrához, a magyarokat meg a lengyeleket pedig elgázosítandó zsidókhoz hasonlítva. Én meg csak azon gondolkodom, mit szólna ehhez Esterházy Péter, ha még élne? Talán azt, amit A Bermuda-háromszög című esszéjében:

"...a kisfiú, aki fegyelmezetlenebb és vadabb, idegesen csapkodni kezdett a karjával, mint egy nehéz madár, aki repülni szeretne, és fejét ingatva, lefojtott hangon, mintha gyűlölne valakit, ismételgette: Menjünk innét! Menjünk innét! Amire a nővére lesütötte a szemét, és kimondta a szerintem legfontosabb mondatot a holokausztról: Hová?

Hová, nincsen hová, minden itt van, és minden mi vagyunk."

*PS: Demeter még a mai napon (2020.11.29.) töröltette írását az Origóról. Persze az internet nem felejt, aki kíváncsi erre a förmedvényre, a cikket itt őrzi még egy darabig a Google emlékezete.

2020. november 25., szerda

Orbán Viktor levelét megírta

Tulajdonképpen nem is levél, hanem egy cikk, melyet - a miniszterelnök szerint - a Project Syndicate nem volt hajlandó leközölni.

Amikor a Soros-téboly fellángol, mindig lehet tudni, hogy valamiről nagyon el szeretné terelni a kormány a figyelmet. Elég, ha csak az EU-költségvetés elleni magyar és lengyel vétóra, a magyarországi ijesztő járványügyi statisztikára, vagy a rendkívüli állapot leple alatt benyújtott közfelháborodást kiváltó választási, családjogi és alkotmányos törvényjavaslatokra gondolunk. Úgy tűnik, a sorosozásnál jobbat még nem sikerült kitalálni, a buzizás nem bizonyult elég átütő erejűnek. De Orbán mostani levele cikke annyira hemzseg a csúsztatásoktól és tárgyi tévedésektől, hogy muszáj vele egy kicsit foglalkozni.

Lengyel, magyar két jó barát
Együtt emel vétót s kupát.

A miniszterelnök beilleszti Soros legutolsó cikkének linkjét, talán arra gondol, hogy hívei nem tudnak eléggé angolul, hogy összevessék az eredeti szöveget az Orbán-interpretációval. A cikkben ugyanis szóba sem kerülnek sem a migránsok, sem pedig egy nemzetek nélküli közös Európa. Szó van viszont a jogállamiságról és a közös értékekről.

"Európa erejét a történelem folyamán mindig is a nemzetek adták." - írja Orbán. A sokszínűség és sokféleség valóban nagy hajtóerő, de ez a XIX. század közepétől pusztító ellenségeskedésbe csapott át, a birodalmak helyét átvevő új nemzetállamok többször is lángba borították a kontinenst. "A keresztény szabadság volt az, ami biztosította a gondolkodás, a kultúra szabadságát" -írja másutt. Nos a kereszténység - akárcsak más, világmegváltó vallások - időnként gyilkos fundamentalizmus melegágya volt vallásháborúkkal, inkvizíciókkal, a szabad gondolkodás sárba taposásával.

"Soros nyílt társadalmat (open society), mi pedig védett társadalmat (safe society) akarunk." - Ez a nézet borzasztóan veszélyes: Az "én megvédelek benneteket, velem biztonságban vagytok" elv tart fenn minden zárt, tekintélyelvű fundamentalista közösséget. Az "open" és a "safe" nem egymás ellentétei, valójában akkor lehetünk a legnagyobb biztonságban, ha minden nyílt vitában dől el, amikor nincs egyedül üdvözítő ideológia, mikor módunkban áll megismerni más kultúrákat, szokásokat, nézeteket, és - Krisztus irgalmazz! - más vallásokat. Egy korábbi posztomban Deborah Feldman történetéről írtam, a zárt ortodox zsidó közösségből kitörő asszonyról, akit ugyanezekkel az érvekkel próbálnak visszacsalogatni a közösségbe: a kinti világ kegyetlen, nem igazodsz el benne, csak mi védhetünk meg.

"Szerinte a demokrácia csak liberális, szerintünk keresztény is lehet." - Orbán nem ismeri, vagy nem hajlandó tudomásul venni, hogy a nyílt társadalom eszméje nem liberális demokráciát hirdet. Ma Európában - az Unión belül is - egyaránt megtalálhatók liberális, keresztény-konzervatív és baloldali kormányok által vezetett országok, melyekben a nyílt társadalom elvei megvalósulnak: nyílt társadalmi vitákban eldöntött kérdések, a mások elveinek tisztelete és a töretlen hit a párbeszéd erejében. Emellett kiegyensúlyozott hatalmi ágak, a fékek és ellensúlyok rendszere biztosítja a folyamatos társadalmi kontrolt. Ezekben az országokban Soros György szívesen látott vendég. Sorostól távol áll a neoliberalizmus istenítése: az általa csak piaci fundamentalizmusnak nevezett ideológiát éppolyan károsnak tartja, mint a kommunizmust vagy a fasizmust, melyek mellé a legújabb kori populizmus kezd szépen felsorakozni.

De mit is ír erről Soros:

"A nyílt társadalom azon fontos felismerésen alapul, hogy a végső igazságot sohasem ismerhetjük meg. El kell fogadnunk, hogy az embereknek különböző érdekeik, nézeteik vannak, és meg kell találnunk azokat a módszereket, amelyek révén ezek összeegyeztethetők egymással."

"...az olyan ideológiák, melyek az egyetemes igazságra hivatkoznak, egyenesen a nyílt társadalmat veszélyeztetik...Az egyetemes igazságot magukénak valló ideológiák pedig azért jelentenek különösen nagy veszélyt a nyílt társadalomra, mert azokat csakis kényszerrel lehet elfogadtatni."

Az uniós vétó után össztűz zúdult Magyarországra és Lengyelországra: a német ZDF szatirikus műsora éppúgy kikelt az Unió két lator állama ellen, mint ahogy hangot adott nemtetszésének az amerikai filmsztár, George Clooney is. A kormány pedig most már mindenre lő, ami mozog, kormányzati szinten tiltakozunk egy szatirikus tévéműsor és egy filmszínész megnyilatkozása ellen, sorosista összeesküvést látva minden mögött. Ha kívülről látnánk, nevetnénk, szenvedő alanyként azonban egyre rémültebben figyeljük ezt a tébolyt.

A Híradó szerint...

A kormányhoz közel álló sajtó szerint Obama Marx és Lenin követője

Úgy érzem, egyre inkább egy disztópikus világban élünk.

PS:
Ez annyira zseniális, hogy nem tudom megállni, hogy fel ne töltsem ide (a 444-ről loptam):



2020. november 17., kedd

Névváltoztatás (majdnem igaz történet)

 A napokban az ügyfélkapun keresztül az alábbi üzenetet kaptam az Anyakönyvi Hivatalból:

Tisztelt állampolgár, tájékoztatásul közöljük, hogy 2021. március 1-étől a magyar utónévtárból kivezetésre kerül a "József" utónév. Kérjük, hogy a jelzett határidőig egy megfelelő másik utónevet választani szíveskedjen, valamint gondoskodjon arról, hogy minden igazoló dokumentumban, szerződésben, nyilvántartásban nevének megváltoztatását átvezessék.

Tiltakozásomra közölték, hogy a név törlésére azért került sor, mert a "József" nevet egyre kevesebben választják gyermeküknek, de az új név kiválasztásában szívesen a segítségemre lesznek, csak "J" betűvel olyan kedves férfinevek vannak, mint Jácint, Jakab, János, Jenő, Jónás, hogy csak a leggyakoribbakat említsük.

Ugye meglepődnétek, kedves olvasók, ha ilyesmire sor kerülne. De talán azt is furcsállnátok, ha 30 éve használt telefonszámotok törléséről kapnátok értesítést. Tulajdonképpen hasonló dolog történt: A UPC helyét egy éve átvevő Vodafone ezt a levelet küldte:

"Ezúton tájékoztatunk, hogy 2021. március 1-jén a Vodafone vezetékes internet szolgáltatáshoz kapcsolódó e-mail fiókok és a hozzá kapcsolódó Webmail (e-mail webtárhely) szolgáltatás lekapcsolásra kerülnek és ezen dátumot követően nem lesznek elérhetők az ügyfelek számára.

Kérjük, a Számodra fontos, esetleg pótolhatatlan üzenetek megóvása érdekében a jelzett határidőig gondoskodj az ott tárolt tartalmak lementéséről. Amennyiben a szolgáltató által biztosított (@upcmail.hu, @chello.hu, @monornet.hu vagy @upctelekom.hu végű) e-mail címmel regisztráltál valamely internetes vagy bármely egyéb szolgáltatásra, úgy kérjük, még az e-mail szolgáltatás lekapcsolása előtt gondoskodj a megadott e-mail cím módosításáról."

Kb. ezer helyen használom a chello.hu-s email-címemet, még a Google.nél, a Facebook-nál is, de ez van megadva levelezési címnek a saját bankszámlámnál, édesanyám bankszámlájánál, az ügyfélkapunál, a Dijnet-nél, a PayPal-nál. Folytassam még? Van, ahol ez egyben a felhasználónevem, vagyis megváltoztatásához újra kell magam regisztráltatni. A cinikus hangú levélben semmi utalás nem történik valamiféle ellentételezésre, pl. díjcsökkentés vagy új szolgáltatás felajánlására.

Persze mondhatjátok, hogy miért nincsen gmail-es címem, ma már mindenki ezt használja. Nos, kedves gmail-esek, citrommail-esek, freemail-esek és még ki tudja hány ingyenes szolgáltató levelezését használók: köztetek és a szolgáltató között nincs megrendelő-szolgáltató viszony. A szolgáltatás megkérdezésetek nélkül bármikor megszüntethető, felfüggeszthető, leveleitek elveszhetnek vagy kiszivároghatnak, vagy email-címeteket eladhatják reklámozó cégeknek darabját 1 centért, és ti nem reklamálhattok. Köztem és a UPC Vodafone között rendes szolgáltatói szerződés volt, ami a részükről kötelezettségekkel járt. Ma már nem nyithatsz bankszámlát, értékpapírszámlát, ügyfélkaput úgy, hogy ne lenne emai-címed. Megbíztok egy ingyenes szolgáltatásban?

A VEIKI Elektronikus Osztályának 1994-ben lett email-címe, én voltam a postamester. Alapvetően email, ftp (fájlátvitel), telnet (távoli bejelentkezés) volt szigorúan alfanumerikus terminálról, telefonos modemmel. Vagyis egy internet-szolgáltató természetes alapszolgáltatása volt az email. Azóta persze sokat változott a világ. A Chello 2000-ben kezdett szolgáltatni Magyarországon, én 2003 körül kötöttem velük szélessávú internet-szerződést, innentől datálódik a drpal.jozsef@chello.hu email-címem. Bár később nevet változtattak, megmaradhatott ez az email-cím. Tavaly vette át a céget az összes ügyféllel együtt a Vodafone.

Egy 2014-es posztomban nagyon dicsértem a UPC innovációit, a UPC Wi-free-t, a set-top-boxra telepített applikációkat, olyan mobilapplikációkat, mint a saját vezetékes számla terhére történő internetes telefonálás (de sokszor használtam Ausztriából, amikor még nem volt ingyenes az adatroaming). Ezek a szolgáltatások gyakorlatilag egytől-egyig megszűntek. Talán jobb is így, hogy a Vodafone kikényszerítette, hogy szolgáltatót váltsak.

Már elkezdtem körülnézni a piacon.


2020. november 11., szerda

Mivel oltogatnak minket

 Az alábbi vicc ugye megvan mindenkinek:

A '80-as évek Romániájában a bukaresti rádió fél hétkor bemondja:
- Elvtársak, Ceausescu elvtárs felébredt, ébredjetek fel ti is!
Negyed óráig pattogó katonazene megy, majd újra megszólal a bemondó:
- Elvtársak, Ceausescu elvtárs megmosakodott, mosakodjatok meg ti is!
Újabb buzdító munkásdalok után megint a bemondó:
- Elvtársak, Ceausescu elvtárs megreggelizett, kívánjatok neki jó étvágyat!

Ez a vicc jutott eszembe az idei szezonális influenza elleni védőoltással kapcsolatban. Közzétették a WHO ajánlását, hogy idén - a koronavírus-járvány miatt - még sokkal fontosabb, hogy a hagyományos influenza ellen mindenki beoltassa magát, ezért idén mindenki számára ingyenes és elérhető a védőoltás. Orbán Viktor elvtárs élen járt, elsők között kapta meg a vakcinát:

A mi háziorvosi rendelőnk ajtaján is megjelent a felhívás, hogy a rendelőben elérhető a védőoltás, lehet jelentkezni, ingyen van, de az oltási könyvünket ne felejtsük el magunkkal hozni. (Az oltási könyvemben utána néztem: a VEIKI-ben 2008 őszén kaptam meg a védőoltást az üzemorvostól. 2009-ben volt a H1N1 járvány, abban az évben arra is meg a hagyományos influenzára is kaptam oltást a háziorvosomtól, aztán még voltam oltatni 2011 őszén, azóta nem kaptam védőoltást)

Igaz, hogy nem az első héten, de felhívtuk a rendelőt, hogy mikor mehetünk oltatni. Mondták, hogy az első készlet elfogyott, jövő szerdán jön a következő. A mondott napon újabb telefon. Válasz: a szállítmány késik, telefonáljunk hétfőn. Hétfőn már fel sem vették a telefont, de szerencsére a rendelő itt van a házban, Kati lement és beszélt az asszisztensnővel, aki elmondta, hogy nem tudják, mikor kapnak legközelebb oltóanyagot, de egyébként sem ajánlják az oltást, szedjünk inkább C- és D-vitamint. A rendelő ajtajáról a plakátot persze leszedték.

Gondoltam, hogy ha ingyen nem oltanak, keresek fizetős helyet. A Budai Oltóközpont honlapján lehetett időpontot foglalni az oltásra:

Kattintásra még nagyobb lesz
Foglaltam is időpontot, de emailben ezt a választ kaptam:

"Jelen pillanatban sajnos az influenza elleni oltóanyag nem elérhető a piacon, az odaszánt mennyiséget az állam megvásárolta."

Nosza, nézzük végig az összes magánrendelőt, hiszen aki megengedheti magának, ide menekül az állami egészségügyből. A Budai Egészségközpont biztatónak látszott, kétféle oltást is hirdettek:

Kattintásra még nagyobb lesz

Felhívtam őket, de persze ugyanazt elmondták élőszóban, amit a Budai Oltóközpont emailben. A rend kedvéért még felhívtam a MediCover-t és a Wáberer-t - ugyanaz a helyzet ezeken az egyébként méregdrága helyeken is.

Én naivan azt kérdezem: mégis, mivel oltogatnak bennünket?

Update 2020.11.12:
Ma sikerült beoltatnom magamat a Wáberer Medical Centerben. Amikor mondtam a dokinak, hogy nemcsak a háziorvosnál, de több magánklinikán is hiánycikk az oltóanyag, azt mondta, hogy minden csak kapcsolatok kérdése. Hát Wáberer György elég jóban van a miniszterelnökkel:
Orbán Viktor és Wáberer György

Azért az egészen szomorú, hogy az alapvetően fontosnak ítélt védőoltást csak akkor kaphatod meg, ha meg tudod fizetni vagy ha jók a kapcsolataid.


2020. november 8., vasárnap

Bukott amerikai elnökök

Az amerikai elnökválasztás sajátossága, hogy nemcsak az az elnök számít bukott elnöknek, amelyik nem tudja kitölteni elnöki ciklusát, mert politikai botrány miatt lemondani kénytelen, hanem az is, aki első elnöki ciklusa utáni elnökválasztáson alulmarad kihívójával szemben, vagyis nem kezdheti meg második elnöki ciklusát (egy személy legfeljebb két négyéves ciklusban töltheti be az elnöki funkciót).

Az elmúlt 50 évben politikai botrányba mindössze egyetlen elnök bukott bele, Richard Nixon (republikánus) 1974-ben, a Watergate-botrány miatt. Egy évvel korábban alelnöke, Spiro Agnew volt kénytelen ugyanezért lemondani, helyére Gerald Ford került (a 25. alkotmánymódosítás értelmében kijelöléssel), aki Nixon lemondása után úgy került be az elnöki székbe, hogy erre a tisztségre nem választották. Két év múlva el is vesztette a választásokat kihívójával, Jimmy Carterrel (demokrata) szemben, pedig ő fejezte be a vietnami háborút és stratégiai fegyverzetcsökkentési tárgyalásokat kezdeményezett a Szovjetunióval.

Jimmy Carter Bécsben aláírta Brezsnyevvel a SALT-II szerződést, nekünk pedig visszaadta a Szent Koronát és megadta a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt. Az amerikai héják sem ezeket, sem pedig a teheráni amerikai nagykövetség megszállását követő elügyetlenkedett túszszabadítást nem nézték jó szemmel, így a gyengének titulált Carter el is veszítette 1980-ban az elnökválasztást egy korábbi színésszel, Ronald Reagan-nel (republikánus) szemben. Jimmy Carter jelenleg 96 éves, ő is üdvözölte Joe Biden-t választási győzelme alkalmából.

Hat év alatt három elnök bukott meg, de az őket követő nyolc éves Reagan-korszak igazi diadalmenet volt: a Szovjetunió és a Béketábor térdre kényszerítése, a hidegháború végérvényes lezárása. Utódja, George Bush (republikánus) feladata már csak az elődje által megkezdett folyamat lezárása volt. Sikeresen vitte végig az Irak elleni Sivatagi vihar hadműveletet, 1992-ben a választók mégis Bill Clintont (demokrata) választották elnöknek.

Számunkra a Reagan és Bush elnökök a szabadságot, az emberi jogokat és a demokráciát hozták el. 1989-ben Bush személyében először járt amerikai elnök Magyarországon: ott voltunk Katival a Kossuth téren a szakadó esőben, amikor beszédét széttépve csak pár üdvözlő szót mondott. Hazafelé a metrón a "JÓ A BUSA HUSA" reklámfeliratot átfirkálva "JÓ A BUSH USA" szöveggé alakítottuk. Korábban Reagan, pár hete pedig Bush is szobrot kapott Budapesten a Szabadság téren, így elmondhatjuk, hogy egy bukott elnöknek is van szobra hazánkban.


Az idősebb Bush után egészen mostanáig nem volt bukott amerikai elnök az USA-ban. Clinton 8 éve után az ifjabb Bush (republikánus) elképesztően kiélezett küzdelemben győzött a demokrata Al Gore-ral szemben: mindössze pár ezer floridai szavazaton múlt a győzelme. Úgy csinált végig két elnöki ciklust, hogy elnökségen elején omlottak le az ikertornyok, és ő vitte bele Amerikát a második iraki háborúba.

A George W. Bush-t az elnöki székben 2008-ban követő Barack Obama (demokrata) az első afroamerikai elnöke Amerikának, és 2012-ben simán nyerte második ciklusát is. Az ő alelnöke volt az a Joe Biden, aki most az USA 46. elnöke lett.

A 2016-os és 2020-as választások körülményei kísértetiesen hasonlítottak:

  • A közvéleménykutatók a demokrata jelölt (2016-ban Hillary Clinton, 2020-ban Joe Biden) magabiztos előnyét jósolták;
  • Orbán Viktor ennek ellenére - 19-re lapot húzva - mindkétszer kiáll Donald Trump mellett;
  • A választások utáni hajnalon mindkét esetben megnyugtató demokrata előny volt, mely a nap folyamán szépen elolvadt.
Négy évvel ezelőtt a mérleg nyelve (Clinton + 2 milliós szavazattöbblete ellenére) Trump javára dőlt el, és egy színfolttal gazdagodott Amerika és a világ Idén úgy tűnt, hogy Biden 4,5 milliós szavazattöbblete, és az a tény, hogy soha elnökjelölt még nem kapott ennyi szavazatot (több mint 75 milliót!) is kevés lesz Biden győzelméhez. Szerdán még egy lukas garast nem adtam volna neki, csütörtökön Wisconsin és Michigan megfordításakor már reménykedni kezdtem, pénteken átfordult Georgia és Pennsylvania, szombaton délután aztán már be is jelentették a győzelmet. Joe Biden alelnöke, Kamala Harris az első női alelnök Amerika történelmében!

Temetni jöttem Trumpot, nem dicsérni: egy populistával hála istennek kevesebb. Személyiségéről mindent elmond ez a coub (végtelenített videó), ahol a NATO-tagországok vezetőinek tanácskozásán mindenkit félrelökve az előtérbe tolakszik. Orbán eminens diákként mosolyog mögötte (pénteken Orbán is beszállt a hamis szavazatos konteók gyártásába).

Lehet, hogy eljött a populisták alkonya.

2020. november 7., szombat

Leveleztem az NMHH-val

Rendszeresen nézem az M1 reggel 6 órás híradóját, szoktam is róla posztolni, például a járvány kapcsán ebben és ebben a posztomban legutóbb. Elképesztően egyoldalú karaktergyilkolós riportokkal van tele, de a borsodi időközi választás előtt az ellenzéki összefogás közös jobbikos jelöltje hetekig terítéken volt.

Az ellenzék az összefogást sokáig a Jobbik nélkül képzelte el, de muszáj volt észre venniük, hogy a Fidesz-KDNP olyan tökéletesen terpeszkedik a centrumban, hogy sem a tőle jobbra, sem pedig a tőle balra helyezkedő pártok nem nyerhetnek ellene önmagukban. Csakhogy a Jobbik a néppártosodása ellenére sem tekinthető igazán szalonképesnek, kicsit bűzlik ez az összefogás. A baloldali pártoknak azt kellett eldönteniük, hogy a olyasvalakit jelölnek Borsodba, aki még a bika szarvát sem képes megkülönböztetni az eke szarvától, vagy egy olyan jobbikos jelöltnek adnak esélyt, aki pár éve még teli szájjal zsidózott és cigányozott.

Két héttel az időközi választás előtt elkezdtem szemlézni a hajnali híradót, és nagy ravaszul azt találtam ki, hogy a kérdést a kiegyensúlyozott tájékoztatás felől közelítem meg: nem azt hányom a szemükre, hogy milyen kontextusban foglalkoznak Bíró Lászlóval, hanem hogy sokkal többször szerepel a híradóban, mint a Fidesz-KDNP jelöltje, Koncz Zsófia (aki egyébként végül megnyerte a választást). Készítettem egy szép kimutatást is:

Dátum

Bíró László

ellenzéki összefogás

Koncz Zsófia

Fidesz-KDNP

Többi jelölt

2020.09.28.

6:12:00-6:15:20

3:20

 

0:00

0:00

2020.09.29.

6:18:00-6:22:30

4:30

 

0:00

0:00

2020.09.30.

 

0:00

 

0:00

0:00

2020.10.01.

6:21:15-6:25:05

3:50

 

0:00

0:00

2020.10.02.

 

0:00

 

0:00

0:00

2020.10.05.

 

0:00

 

0:00

0:00

2020.10.06.

6:15:20-6:19:00

3:40

6:21:30-6:22:05

0:35

0:00

2020.10.07.

 

0:00

 

0:00

0:00

2020.10.08

6:15:50-6:18:50

3:00

6:18:50-6:20:00

1:10

0:00

2020.10.09.

6:19:30-6:22:20

2:50

 

0:00

0:00

Összesen:

 

21:10

 

1:45

0:00

Ebből az derül ki, hogy lényegesen több médiaszereplést kapott az egyik jelölt, pedig korábban az volt a szokás, hogy a közszolgálati médiában minden jelölt ugyanannyi időt kap.

Bejelentettem az esetet az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsánál, arra hivatkozva, hogy a médiaszolgáltató ezzel megsértette a sajtószabadságról és médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 13. cikkelyét valamint a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 12. cikkelyét (ezeknek mind utána olvastam, a Google a barátom). 

Bejelentésemet tárgyalás nélkül utasították el, mert indoklásuk szerint "hatósági eljárást megelőzően a kérelmező köteles kifogásával a médiaszolgáltatóhoz fordulni." Vagyis a kiegyensúlyozatlan tájékoztatással kapcsolatos kifogásommal először a Híradó gyártóját, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-t kellett volna megkeresnem.

Tudomásul veszem, hogy ez a törvény, de azért a dolog két szempontból sem életszerű:

  • A kiegyensúlyozatlan tájékoztatás már megtörtént, a választás után ezt a médiaszolgáltató úgysem tudta volna jóvá tenni.
  • Ha az utcán hozzám lép egy idegen és jól pofán ver, amiért én rendőrt hívok, a rendőr sem kérdezi meg, hogy próbáltam-e a dolgot tisztázni a támadómmal, mert ha nem, akkor ő nem járhat el vele szemben.
De legalább van egy autógrammom Dr. Karas Monikától, az NMHH Médiatanács elnökétől.