Unokáim nemcsak multikulturális, de multinyelvi környezetbe csöppentek. Három hónapja költöztek ki Buenos Airesbe és a nagyobbik unokám, Yaara egy amerikai iskola óvodájába jár, ahol angolul beszélnek, de azért tanulnak spanyolul is. A kisebbik, Alma pedig egy zsidó hagyományokat ápoló bölcsibe jár, de ott a dadusok spanyolul beszélnek. Otthon pedig felváltva magyarul és héberül szólnak hozzájuk a szüleik.
Két hete nagyszülős nap volt a bölcsődében: bemehettek a nagyszülők, és énekelhettek a gyerekeknek. Mivel mi nem tudtunk személyesen bemenni, videón küldtünk gyermekdalokat. Íme az egyik dal:
Almus először nem érti, hogy mi van, aztán a Kis kacsa fürdik-nél felderül az arca:
Egy másik kisgyerek egyik nagymamája is magyar, de ott az anyuka nem tud magyarul, csak az apuka, de ő is már kint született, szóval nem túl jól. Viszont a nagyi magyar gyerekdalokat énekelt, amit szintén videón küldött el, de az anyukának feltűnt, hogy Almus élénken reagál a gyerekdalra, és kérdezte Orsit, hogy honnan tud a kislány magyarul. Hát, hogy mi is magyarok vagyunk - válaszolta büszkén Orsi.
Szombaton volt két éves a pici, és Orsi meghívta a bölcsistársakat, Yaaruli ovistársait és persze azok szüleit. Volt vagy tíz gyerek és ugyanennyi szülő. Kérdeztem, milyen nyelven beszélgettek. Hát három nyelven: héberül, angolul és spanyolul.
Hát ez elég vicces lehetett. A bölcsibe ugyanis sok Izraelből származó járatja a gyerekét, ezek közül vannak, akik tudnak héberül, vannak, akik nem. Az amerikai oviba meg minden náció gyereke jár, ott nyilván az angol volt a közös nyelv. Magyarul egyikük sem tudott.
De úgy telnek Orsi napjai, hogy nagyjából egyformán használja mind a négy nyelvet, a magyart, a hébert, az angolt és a spanyolt. Persze elárulta, hogy a leghasznosabb app a telefonján az AI-fordító (tényleg, kedves olvasóim, ti még tartotok nyomtatott szótárakat?). Izraelben Orsinak elég volt három nyelv: héber a hétköznapokra, magyar otthonra és angol a munkához.
Én még mindig teljes pánikban vagyok, hogy mi lesz az unokáim anyanyelve, de van, aki azt mondja, nyugodjak meg, a 6 éves korig megtanult nyelvek anyanyelvként épülnek be. Hát, majd meglátjuk.
Azért posztom végére beteszek egy fotót unokáim mindennapjairól: gyümijoghurt a konyhapulton.
Egészen a legutolsó időkig a Madniner Facebook-posztjainak buzgó követője és kommentelője voltam, eljutottam egészen a "lelkes támogató" fokozatig. Persze kommentjeim aligha voltak támogatónak nevezhetők, éppen ellenkezőleg, kifejezetten kritikusak voltak, de nem tartottam magam igazi trollnak, mert nem gyalázkodtam, nem káromkodtam, nem személyeskedtem és nem minősítettem. Aztán nemrég észrevettem, hogy a hífolyamomban nem jelennek meg Mandiner-posztok, és ha a Facebook-keresőbe írom be azt, hogy Mandiner, nem ad ki értelmezhető találatot. A közvetlen megnyitási kísérletre pedig ezt kapom:
Rájöttem, hogy kitiltott az oldal, akárcsak korábban az Origo, a Magyar Nemzet vagy Orbán Viktor hivatalos oldala. Mondjuk a Mandiner-en az utolsó kommentem arra a posztra volt, amelyben azt írták, hogy a független magyar sajtó Magyar Péter lakájmédiája. Erre írtam azt kommentnek: "Pont a MandiNER beszél lakájmédiáról ☺" Ez volt náluk az utolsó csepp a pohárban.
A Facebook-on eredetileg csak lájkolni lehetett, amit később további ikonok egészítettek ki:
Ezek közül a szív, az ölelés, a megdöbbenés és a sírás ikonjának használata elég egyértelmű. A mérges ikon (😡) használatából viszont már nem derül ki, hogy a poszt tartalmára vagy a poszt írójára vagyok mérges, ezért állítólag az algoritmus kevésbé terjeszti azokat a posztokat, amelyeken sok mérges ikon van. A nevető fej (😄) pedig végleg a trollok eszközévé vált: már nem a vicces tartalom jele, hanem azt jelenti: "kinevetlek téged". Ezért aztán ha az ezernyi állami pénzből finanszírozott Megafon-poszt alatt sok nevető fejet láttok, az bizony azt jelenti, hogy a posztoló jól ki lett nevetve. És ugyanez érvényes a kommentelőkre is. Így aztán a nevető hangulatjelet én már csak erős fenntartással használom.
A kommentcsatározások általában személyeskedésben végződnek, amelyekből megtudhatjuk, hogy a posztoló vagy ingyenkrumplira ácsingózó NER-nyugger, vagy libsibolsikomcsi proli, de rosszabb esetben egy gyengeelméjű faszkalap. Magam sohasem személyeskedem vagy minősítek, az ilyen kommentre általában a könnyező hangulatjellel válaszolok (😢).
Aztán itt van a trollok legújabb szokása: felmennek a nekik nem tetsző kommentelő profiloldalára, és ha ott nyilvánosak a posztok (pl. az enyémek ilyenek), akkor válogatás nélkül minden poszt alá nevetős hangulatjelet tesznek. Most a Harcosok Klubjának meghirdetésével a Fidesz egy, ez eddiginél még nagyobb trollhadsereget toboroz, bár sokak szerint ez csak fedőművelet, valójában több ezernyi orosz robotprofilt engednek rá a közösségi oldalakra.
A közösségi oldalak szerencsére nem csupán a politizálás színterei, de a Z- és Alfa-generáció számára a közösségi lét fontos, ha nem a legfontosabb színterei. Nemrég láttunk egy négyrészes minisorozatot a Netflixen, a Kamaszokat. A sorozat minden egyórás epizódja egyetlen snittből állt, amit utoljára Jancsó Miklós vagy Tarr Béla filmjeinél láthattunk. De ezen a technikai bravúron túl a film tartalma is megdöbbentő volt. Egy 13 éves fiú meggyilkolja az osztálytársnőjét, és a nyomozók számára kiderül, hogy a kamaszok az Instagramon olyan kódnyelvet használnak, amelyet az idősebb generáció egyáltalán nem ért. A látszólag teljesen ártalmatlan ikonok a legbrutálisabb bullyinget (zaklatást) jelentik az Alfa-generáció számára, tele rejtett agresszív és szexuális tartalommal. Íme néhány példa (a Blikk cikke nyomán):
🍆 vagy 🍌 – A péniszre utal.
🌮 – Női nemi szerv (vagina).
👀 – Ezt az emojit akkor használják, amikor meztelen vagy tiltott tartalmakat kérnek.
🎪 – A sátor bizony erekcióra utal.
⛽, 🍀, 🌳, 🌿 – Ezek az emojik mind marihuánát jelképeznek, de tulajdonképpen bármelyik zöld emoji jelentheti a füvet.
🍇 – Ezek a szőlőszemek a herékre utalnak.
🍒 – A cseresznye több titkos jelentést is hordoz: szimbolizálhatják a heréket, a melleket, de akár a szüzességet is.
🐫 – A teve emoji egy szexuális utalás, ami azt jelenti, hogy „meg akarlak d.gni”.
👻 – A szellem emoji azt jelzi, hogy valakit hirtelen dobtak (ghostolták) mindenféle magyarázat nélkül.
💦 – Vízcseppek: orgazmus, ejakuláció.
🧢 – A baseballsapka átverést, hazugságot jelent.
🚀 – A kábítószer-kereskedők gyakran használják ezt a rakéta emojit, hogy ezzel fejezzék ki, milyen erős anyaguk van.
🍑 – Valakinek a fenekét jelképezi, de a barackot fiatal lányok nemi szerveként is szokták emlegetni.
☠️ vagy 💀 – A koponya meglepő módon egész pozitív emoji: azt jelenti, hogy valami olyan vicces, hogy „meghalsz a nevetéstől”.
🤡 – A bohóccal egy „buta” egyénre utalnak, de jelezhet valami butaságot vagy kínos dolgot is.
💯 – Ez az emoji – bármilyen furcsa – az őszinteséget jelenti: 100% megbízhatóság.
🚛 – Az említett személynek nagy, formás hátsója van.
🔥 – A tűz azt jelenti, hogy valami szexi.
🐐 – Minden legjobbja (Greatest of All Time, azaz Goat, ami angolul kecskét jelent).
👯♀️ – A lányokat a szexmunkások kódjaként használják.
⏳ – Jó teste van egy nőnek. (Homokóra alkat.)
🥑 – Az avokádó emoji jelentése: alap, persze, természetesen.
Használtam én már teljesen gyanútlanul padlizsán-emojit, hogy aztán a lányaim jól kinevessenek. A Kamaszok óta már minden emoji használatát megfontolom. Most állítólag a Harcosok Klubja tagjainak azt javasolták, hogy minden posztjukat három emojival zárjanak: zászló-zászló-szív. Hát bizony nem mindenki szeme olyan éles, a sok zászló közül könnyű összekeverni a magyart a tádzsikkal, és a szívnél sem mindegy, hogy mit használunk:
Arany János születésnapja van, a 208., de persze idén mindenki a 200 éve született Petőfire figyel, el is feledkeztünk arról, hogy a Petőfinél mindössze három héttel fiatalabb Madách Imrét is hasonló költői barátság fűzte Aranyhoz, mint Petőfit.
Bár Madách 1860-ban befejezte Az ember tragédiáját, csak egy év múlva juttatta el a kéziratot Aranynak véleményezésre. Arany először fanyalogva félretette a művet, túlságosan Faust-utánérzésnek tartotta, de Jámbor Pál bíztatására végül is folytatta az olvasást, és '61 augusztusában Tompa Mihálynak már nagy lelkesedéssel írt a műről. Madáchhoz írt levelében a költő engedélyét kérte, hogy a drámán helyesírási (Arany tökéletes birtokában volt az akkor modernnek számító magyar helyesírási szabályoknak) és prozódiai változtatásokat eszközöljön, így született meg a Tragédia a mai formájában (egészen pontosan az 1863-ban megjelent második kiadás, mely már Szász Károly esztéta javításait is tartalmazza, felel meg a mai szövegnek).
Mindezt azért írtam ide bevezetőnek, mert Madách műve az Úr és Lucifer egyfajta alkujával kezdődik:
AZ ÚR (gúnnyal) Legyen, amint kivánod. Tekints a földre, Éden fái közt E két sudar fát a kellő középen Megátkozom, aztán tiéd legyen.
LUCIFER Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy, S egy talpalatnyi föld elég nekem, Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni. (Indul.)
És valóban, Lucifer tagadása az Úr minden nagyszerű cselekedetébe belekavar. Gondoljatok csak a karácsonyra. Az Úr elküldi egyszülött fiát a Földre, hogy kereszthalálával megváltsa az embereket bűneiktől és ezért ne kelljen örök kárhozatra kényszerülniük (mondjuk, szerintem nem túl nagy áldozat egy kereszthalál, ha egyébként akkor támaszthatom fel, amikor akarom), erre mit tesz Lucifer? A karácsony legszentebb ünnepét is képes hisztérikus konzumálási orgiává változtatni, amikor mindenről szó van, csak pont a szeretetről és a bűnbánatról nem. De még húsvétkor, Krisztus kereszthalálának emléknapján is illatos vízzel locsolgatjuk egymást és csokinyuszikat osztogatunk. Csakis a Sátán műve lehet, nem igaz?
Én úgy gondolom, az Úr és Lucifer alkuja még a madáchi alkunál is brutálisabb volt. Lucifer kiválaszthatta az Úr bármelyik teremtményét, akit majd a Tudás Fájának gyümölcséből részesíthet. Az Édenkertben olyan nagyszerű állatok éltek, mint a fenséges oroszlán vagy a méltóságteljes medve, de még az óceánokat is pompásabbnál pompásabb lények népesítették be, büszke cetek, vidám fókák. Az Úrnak talán a legeslegutolsó gondolata lehetett, hogy pont a folyton hangoskodó, szexelő, szemetelő, egymást kurkászó, állandóan vitatkozó majmok lesznek majd azok a lények, akik öntudatra ébredve vallást, mítoszokat és tudományt teremtenek maguknak. De Lucifernek pont rájuk (miránk) esett a választása.
A teremtés legnagyobb fintora, hogy nem az Úr teremtett bennünket saját képére és hasonlatosságára, hanem Lucifer, így aztán sokkal inkább hasonlítunk rá, mint egy idealizált Teremtőre. A Tiltott Gyümölcs ugyan megadta nekünk a tudást, de az Édenkert fenséges lényei már félelemmel, gyűlölettel és lenézéssel tekintenek ránk, egykori lakótársaikra, mert érzik, hogy luciferi önzésünkben az életükre törünk.
De talán még minden jóvá tehető. Így kellene végződnie Az ember tragédiájának:
Vagyis szavazócédula. A hétvégén négy ukrán szakadár megyében, Luhanszkban, Donyeckben, Zaporizzsjában és Herszonban "népszavazást" tartottak az Oroszországhoz való csatlakozásról, és "természetesen" mindenütt 90% fölötti eredmény született, pénteken ki is hirdetik a csatlakozást, megtartják az ünnepséget és új térképeket nyomtatnak. Orosz Anyácska 500 km-t nyugat felé nyomult.
Az oroszok szerint ez már orosz anyaföld, amit megvédeni nem agresszió, hanem honvédelem. Nekem pedig erről az egészről egy 84 évvel ezelőtti esemény, Ausztriának a Német Birodalomhoz való csatolása jutott eszembe. Ott is tartottak egy megerősítő népszavazást, így nézett ki a szavazólap (Stimmzettel):
Azért a németek sem voltak kispályások a tömegmanipulációban, nézzétek meg a Ja és a Nein közötti különbséget! Ausztriában is a túlnyomó többség a csatlakozás mellett szavazott, de abban a történészek nagyjából egyetértenek, hogy a választási csalások és manipulációk ellenére az osztrákok többsége valóban csatlakozni akart a Birodalomhoz.
Minden történelmi hasonlat sántít, de az Anschluss csak nyitánya volt egy nagy világégésnek. Én pedig már az orosz-ukrán háború kezdetétől azon gondolkodom, hogy vajon mi adja az ukrán identitást? Mi adta annak idején a Német Birodalom árnyékában azért sokakban megmaradt osztrák identitást, amely olyan jól ábrázolva van a Muzsika hangjában a Von Trapp család történetében? Mi adja az ír identitást a brit birodalom árnyékában?
Talán a nyelv. Ukrajna kétharmada az orosztól különböző ukrán nyelven beszél, de az oroszok mindig is érzékeltetik, hogy igazi irodalmi értéke csak az orosz nyelvnek van, nem véletlen, hogy az ukrán Gogol is orosz nyelven írt, akárcsak Ukrajna Nobel-díjas írónője, Szvetlana Alekszijevics. Az osztrákoknál nincs nyelvi különbség, Írországban pedig csak elvétve beszélnek anyanyelvként írül, Írország mind a négy Nobel-díjas írója (William Butler Yeats, Seamus Heaney, Samuel Beckett és George Bernard Shaw), valamint James Joyce is angolul írtak.
Talán a vallás. Bár Ukrajnában sokan görög katolikusok, vagyis elismerik a pápa fennhatóságát, de a többség ugyanúgy ortodox keresztény, mint az oroszok. Ausztria ugyan katolikus ország, de Németország jelentős része is az (a másik része protestáns). Egyedül az íreknél döntő tényező a katolicizmus a britek protestantizmusával szemben.
Talán a történelem. Az ukránok történelmük során több birodalom között örlődtek, akárcsak mi, magyarok. Az íreknek épp elég volt a britek uralma. Az osztrák identitás a Habsburg örökségből fakad, Mária Terézia óta önálló császárság és a 19 század elején végleg kikerültek a már csak formálisan létező Németrómai Birodalomból. Az első világháború után hirtelen egy piciny köztársasággá váltak, nem csoda, hogy sokakban élt a birodalmi nosztalgia.
De vajon él-e ez a birodalmi nosztalgia az ukránokban? Mi erősebb bennük, a nyugathoz való tartozás vágya, vagy az, hogy ismét részei lehessenek egy nagy szláv birodalomnak? Amikor a magyar állami történelemkönyvben az alábbi képpel illusztráljuk a jelenlegi Ukrajna helyzetét, azt sugalljuk a felnövekvő ifjúság számára, hogy nem létezik ukrán identitás, Ukrajnának nincs beleszólása saját sorsába.
Változatlanul úgy gondolom, hogy az orosz-ukrán háború természete kettős: egyrészt stratégiai játszma a kelet és a nyugat között, ugyanakkor a keleties, despota, állami oligarchiára épülő rendszer és a nyugati értékrendszer, a nyitott társadalom közötti értékválasztás. Ukrajnát megcsapta a szabad nyugati levegő, nem akarnak újra bezáródni egy dohos birodalomba. Sajnos a háború kapcsán csak arról beszélünk, mit akarnak az oroszok, mit akarnak az amerikaiak, mit akar Európa, de egy szó sem esik az ukrán nép akaratáról.
Persze erre Petra volt történelemtanárát hozhatnám fel példának, aki szerint a "nép" sohasem volt történelemformáló erő. De akkor minek népszavazás, minek Stimmzettel? Kérdezem ezt egy közelgő új nemzeti konzultáció előestéjén.
Orbán Viktor miniszterelnök egyik péntek reggeli rádióinterjújában a következőt mondta:
„Én a múlt mellett fontosnak tartom, hogy hajlékony maradjon a magyar nyelv, erre kevés figyelmet fordítunk. Nagyon sok újítás érkezik az életünkbe a számítástechnika okán is meg az új, egyéb technológiák miatt. Ha ezeket nem tudja a magyar nyelv jól leírni, pontosan értelmezni, és kifejezni, akkor egy maradi, megcsontosodott nyelvvé válik a mi nyelvünk. Tehát fontos, hogy folyamatosan hajlékony állapotban tartsuk és megújítsuk. Ebben szerintem most nem állunk túl jól, vagy legalábbis hiányzik az összefogott munka, amely azzal próbálkozna, hogy a XXI. században is használhatóvá, hajlékonnyá tegye a nyelvünket. Majd a következő ciklusban talán erre több időnk lesz.”
Különös apropót adott ennek az egyébként meglepő miniszterelnöki bejelentésnek, hogy épp most olvastam el egy karácsonyra kapott könyvemet, Nádasdy Ádámtól a Milyen nyelv a magyar című kötetet.
Nádasdy Ádám édesapja az a Nádasdy Kálmán opera-, színházi és filmrendező volt, akinek például Erkel Bánk Bán és Hunyadi László című operáinak mai szövegét köszönhetjük, mert az eredeti, Egressy Béni-féle librettó hemzsegett a prozódiai hibáktól, ezenkívül számos külföldi opera magyar szövege fűződik a nevéhez. De például Nádasdy Kálmán rendezte a Ludas Matyi és a Föltámadott a tenger című filmeket is.
Fia, Ádám nyelvészként, műfordítóként (számos Shakespeare-drámát fordított újra), íróként és költőként jeleskedik, 2020-ban a Jól láthatóan lógok itt című verseskötetével elnyerte az Aegon-díjat.
Orbán kijelentése mögött szerintem egy újabb, az akadémiai hálózattól független, a kormány kegyelemkenyerén élő intézet, egy nyelvészet intézet létrehozásának gondolata rejtőzik. A miniszterelnök által vizionált nyelvromlásról Nádasdynak egyértelműen az a véleménye, hogy az tudománytalan tévhit: "A "nyelvromláshoz" azt kéne kimutatni, hogy a változások egy része (vagy mindegyike?) káros, hogy az újonnan létrejött forma rosszabb, mint az előző. Ám objektív eszközökkel ilyesmi nem állapítható meg. Nem mondhatjuk, hogy a Madáchtól máig bekövetkezett változások romlást jelentenének...Az persze érdekes, hogy e változásokat mennyire különbözőképpen ítéli meg a művelt közízlés: némelyiket csúnyának, sőt helytelennek tartja. Ennek azonban nyelven kívüli, társadalmi okai vannak..."
Anyósom aktív korában magyartanár volt, gyakran hallgatott nyelvművelő műsorokat, és rettentően felháborodott azon a megengedő nyelvészeti iskolán, amelyhez Nádasdy is tartozik. A "maga aztat nem tudhassa, hogy én mire volnák képes" mondat annak ellenére, hogy a művelt fülnek borzalmasan hangzik, egy jól formált magyar mondat, és milliók beszélnek így. Kommunikációs értelemben jelentése egyértelmű és világos. Nádasdy szerint a fenti vulgarizmus nem tévesztendő össze a pongyolasággal, hiszen a vulgáris beszélő lehet összeszedett, fegyelmezett és megfontolt, csak neki éppen ilyen a nyelvváltozata.
A finnugor nyelvrokonság mostanság divatos tagadásáról Nádasdynak elég sarkos véleménye van: "A nem-szakember észrevételei, kritériumai nem mérvadóak. A nem-szakember elsősorban a szókincset látja, hogy a "szakáll" törökül "sakal", az "alma" törökül "elma", és azt képzeli, hogy a magyar meg a török egymással rokonságban állnak. Pedig nem. A szókincs cserélődése, importja az az életmóddal, vallással függ össze - ezek a nyelven kívüli tényezők...A nyelvésznek kötelessége szembeállítani a nyelvészet eredményeit a magyar történelmi tudattal, nemzeti hagyománnyal - ahogy Sándor Klára nyelvész szépen megfogalmazta: a rénszarvast a csodaszarvassal."
"Az tehát nem biztos, hogy a Vereckénél bejött magyarok testileg finnugorok voltak; az viszont biztos, hogy egy finnugor nyelvet beszéltek: a magyart. Mivel pedig nyelvet a levegőből szedni nem lehet, csak valakitől megtanulni (akár az anyánktól, akár a szomszédainktól), a nyelvészet annyit bizonyít, hogy a magyarok a honfoglalás előtt szoros kapcsolatban álltak a finnugorokkal - akár oly módon, hogy maguk is azok voltak (ez a kézenfekvő megoldás), akár oly módon, hogy valamiért eltanulták a finnugorok nyelvét."
A magyar nyelv eredete. Kattints rá!
A műkedvelő nyelvészet elrettentő példájául a szerző a Czuczor-Fogarasi féle etimológiai szótárt, A magyar nyelv szótárát hozza fel. A 19. század második felében még nem alakult ki a modern nyelvészet módszertana, a szerzők megérzésből próbálták magyarázni a szavak eredetét, például a "szabadság" szót a "szab" szóból levezetni (ami egyébként szláv eredetű szó).
A szerző megállapítja, hogy a közhiedelemmel ellentétben a magyar nem kis nyelv, hiszen 13 millió beszélővel Európában a 12. helyen áll. Az izlandit például mindössze 360 ezren beszélik. A magyarnak alig vannak érdemleges nyelvváltozatai, vagyis a nyelvjárások egymástól és a köznyelvtől kevéssé térnek el, megértési nehézséget alig okoznak. Minden ötödik beszélő az ország határain kívül él, ezért a magyar nyelv a magyarság identitásának legerősebb kifejezője. Keserűen gondolok arra, hogy két évvel ezelőtt Reguly Antal, a finnugrisztika úttörője, észak Kőrösi Csomája születésének századik évfordulójáról alig emlékeztünk meg, mert a kurzusnyelvészetnek nem tetszik a "halszagú rokonság". Ezért érdemes néha igazi nyelvész könyvét olvasni.
Tovább folyik anyósom lakásában a könyvek katalogizálása, így bukkantunk egy általam még nem olvasott, 25 évvel ezelőtt megjelent Esterházy-kötetre. A címe:Egy nő.
Ha a borító elemzésével kezdjük, akkor ezúttal egyszerű dolgunk van: Egy Shiele-festmény részlete látszik rajta, a mellékelt képen szereplő alak tompora kicsit elforgatva. Talán magát a kötetet is Schiele alkotásai inspirálták. Egon Schiele a meztelenséget egészen sajátos nyersességgel ábrázolta. Miért ne lehetne ugyanilyen nyersességgel ábrázolni a lemeztelenített emberi lelket is. Shielenél már a "tompor" szó is túl finomkodó lenne, legyen inkább "segg" vagy "valag", ahogyan Esterházy egyszer leírta: mindegy hogy hogy nevezem, attól az még ugyanaz.
Természetesen az Egy nő valójában nem egy, hanem 97, és tartozik hozzá ugyanennyi férfi is, melyek szerepét az író magára vállalja. Hogy miért pont 97? Esterházyt ismerve nem nehéz kitalálni: ez a legmagasabb kétjegyű prímszám (Esterházy matematikus végzettségű). Valamennyi nőben az a közös, hogy vagy szeretnek, vagy gyűlölnek, esetleg mindkettő együtt.
Egy költői részletet szúrok ide be, mely engem leginkább József Attila Ódájára emlékeztet:
"Van egy nő. Gysz. Ha a közelében vagyok, a hónalja nyirkos árnyékában, a szemöldje torzsáin, a végbélrózsán, az ínjai rezgésében (térdhajlat, Achilles, nyak, kézfej), a köldöke kútjában, fara játékában, úgy érzem, nem ismerek senkit és semmit, és ismeretlen helyen tartózkodom. Semmit nem vagyok képes megjegyezni, csak őt. Ránézek az órámra, hogy mennyi az idő, s mire fölpillantok, elfelejtettem, mennyi az idő. Ettől szédülök, káprázik a szemem, zsibong a jobb karom. A térérzékelésem is megváltozik. Óvatosságból-e, nem tudom, mintha mindenki vánszorogna. Mintha vánszorgó halottakat látnék. (Tehát még az sem eldönthető, hogy a vánszorgás gyors-e vagy lassú.) Egyedül ő él. Én is lassabban mozgok. Őt ez idegesíti és nyomasztja, az, hogy például szünös-szüntelen lemaradok. Azt hiszi, el akarom hagyni. Olyan lassan emelem a lábam, hogy tényleg el kell ezen gondolkodnom."
Több posztomban leírtam, hogy Esterházy folyamatosan feszegeti a nyelvi határokat, a nyelv által el nem érhető senkiföldjére akar szüntelenül behatolni. Ez tetten érhető ebben a kötetben is:
"Ha picikét távolabb volna a mondat egyes szám első személye tőlem, vagyis kevesebb felelősséget éreznék, ami jó volna, ezen dolgozunk, szabadabb volnék, és főként nem kényszerülnék szünös-szüntelen, ha részlegesen vagy ironikusan is, jó színben föltűnni, akkor, vagyis ha tetőtől talpig regényhős volnék, híd „én” és „mi” közt..."
A borítót egyébként Schiele festménye nyomán a szerző felesége, Gitta asszony állította össze, és ez ugyanúgy elgondolkodtatott, mint Esterházy többi regénye, melyben nyíltan és kendőzetlenül a világ elé tárja saját magát és családját, hogy ezt vajon hogyan viseli egy feleség vagy egy édesapa.
És ha már az özvegynél, Esterházy Gittánál tartunk, tavaszi hír, csak a járvány elvonta róla a figyelmet, hogy az Esterházy család könyvtárát az evangélikus egyháznak adta át gondozásra. Nem titok, hogy az Esterházyak évszázadok óta katolikusok, Esterházy Miklós nádor aktívan részt vett az ellenreformációban. Az írót is Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát temette. Vagyis az özvegy döntése nyilván üzent a mostani hatalommal nagyon is összebútorozott katolikus egyháznak, de egyúttal szép gesztus Pröhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum leváltott vezetője, az evangélikus egyház társelnöke felé.
Pröhlét a PIM élén Demeter Szilárd váltotta, és ezzel máris elértünk az aktuálpolitikához: a miniszteri biztosi rangban működő nagyhatalmú múzeumigazgató egy teljesen vállalhatatlan írást jelentetett meg*, Sorost Hitlerhez, a nyílt társadalom eszményét ciángázhoz, Európát gázkamrához, a magyarokat meg a lengyeleket pedig elgázosítandó zsidókhoz hasonlítva. Én meg csak azon gondolkodom, mit szólna ehhez Esterházy Péter, ha még élne? Talán azt, amit A Bermuda-háromszög című esszéjében:
"...a kisfiú, aki fegyelmezetlenebb és vadabb, idegesen csapkodni kezdett a karjával, mint egy nehéz madár, aki repülni szeretne, és fejét ingatva, lefojtott hangon, mintha gyűlölne valakit, ismételgette: Menjünk innét! Menjünk innét! Amire a nővére lesütötte a szemét, és kimondta a szerintem legfontosabb mondatot a holokausztról: Hová?
Hová, nincsen hová, minden itt van, és minden mi vagyunk."
Orbán Viktor miniszterelnök kedvenc szava a "libernyák". A koronavírus miatt elmaradt évértékelő és a tusnádfürdői szabadegyetem helyett gondolatait a Magyar Nemzetben fejtette ki, és a cikkben négyszer fordul elő az ominózus kifejezés:
"A politikai korrektség, vagyis a libernyák doktrína-, beszédmód- és stílusdiktátumok elleni lázadás medre egyre szélesedik."
"De ha sikerül is túljutni a jól megfizetett és óraműpontossággal járőröző libernyák határőrökön, meg kell küzdenünk a mégoly jó szándékú hallgatóság mélyen ülő reflexeivel is."
"A libernyákok szerint nincs miért félni a nagymértékű bevándorlástól, sőt beözönléstől akkor sem, ha a hívatlan vendégek nemzeti és vallási hagyományai igencsak eltérnek, sőt szemben állnak a mieinkkel."
"Ezért a libernyákok felől nézve egy csoporthoz tartozik Trump, Johnson, az Újtestamentum alapján álló keresztények, az ótestamentumi alapokon álló zsidók, mindenféle ajatollahok, rendű és rangú diktátorok, kommunisták és nácik, és mi, közép-európai kereszténydemokraták pedig végképp."
A miniszterelnök saját oldalán angolul is közzétette az írást, amelyben a "libernyák" szó "loopy liberal"-ként szerepel, amit "ütődött liberális"-ként fordíthatnánk. Nick Thorpe, a BBC 30 éve Magyarországon élő tudósítója szerint azonban a "liberling" fordítás jobb volna, mert a "loopy" inkább "butácska", kedveskedve szokták mondani, az orbáni pejoratív értelmezésnek a tudósító által javasolt jobban megfelel. Minden esetre Kálmán László nyelvész szerint Orbánnak a "libernyákozással" a csőcselék beszédét sikerült behoznia a politikai közbeszédbe, vagyis végérvényesen hátat fordított a píszínek.
Pár napja történt, hogy az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová egy szóviccre szánta el magát a magyar miniszterelnöknek még 2014-ben Tusnádfürdőn bevezetett kifejezésével, az "illiberális demokráciával" kapcsolatban: "illiberal democracy" helyett Orbán "ill democracy"-t, azaz beteg demokráciát épít. Lett is belőle diplomáciai bonyodalom, jelenleg az alelnök leváltását követeljük hivatalosan. Lehet, hogy a többségnek elsőre le sem jött, hogy egyfajta szójátékról van szó.
Mai hír, hogy Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke úgy nyilatkozott, hogy: "Member States like Hungary and Poland must be starved financially", Vagyis az olyan tagállamokat, mint Magyarország és Lengyelország, el kell vágni a pénzügyi forrásoktól. A "starving" ugyanis nemcsak szó szerinti éhezést, hanem az erőforrások hiányát is jelenti. Számítástechnikában nagyon elterjedt, ha erőforrás-hiányos egy feladat (processzoridő, memória vagy adatátviteli sávszélesség szempontjából). Nekünk, magyaroknak sikerült a "starving"-ot szó szerint értelmeznünk, ezért Kovács Zoltán CEU-n doktorált nemzetközi szóvivőnk ezt írta Twitter-oldalán: "Which part of your German know-how would you like to use if it's about starving out, Ms @katarinabarley ? The one that comes from Stalingrad, Leningrad or Warsaw?", vagyis jól bevált német technikával Szálingrád, Leningrád vagy Varsó mintájára fognak minket kiéheztetni?
Tanulság: nemzetközi diplomáciában ne használj félreérthetően fordítható szavakat, szóvicceket vagy a kulturális különbségek miatt félreérthető kifejezéseket, mert csak bonyodalom lesz belőle. Egyszer egy nemzetközi tanácskozáson egy küldött Hamletet idézve így szólt: "Valami bűzlik Dániában". A dán delegátus felugrott és kormánya nevében tiltakozott az inszinuáció miatt...
Egy két évvel ezelőtti posztomban Orsi zsidósági igazolványának megszerzése körüli hercehurca kapcsán írtam a magyar zsidóság megosztottságáról, megemlítve, hogy Izrael állam jelenleg csak az EMIH igazolásait fogadja el. Ekkor megírtam, hogy a magyarországi EMIH-et a brooklyni székhelyű Chábád Lubavics haszid vallási irányzat hozta létre. Említést tettem ezzel kapcsolatban egy szintén a brooklyni Williamsburg kerületben élő ortodox vallási közösségről, a szatmári haszid zsidókról. Az ultrakonzervatív vallási közösséggel kapcsolatban nemcsak arról írtam, hogy Kelet-Magyarországon számos zarándokhelyet hoztak létre számukra, hanem beszéltem Deborah Feldmanról, aki maga is a közösség tagja volt, és nagyon regényes körülmények között sikerült kitörnie ebből a zárt világból.
Most megnéztük a Netflix Deborah Feldman regényéből készült minisorozatát, az Unorthodox-ot, amely A másik út címet kapta magyarul. A négyszer 50 percet két húzóban néztük végig, és szinte a saját zsigereinkben éreztük azt a kulturális sokkot, amely a film főhősét, Esthy-t éri Berlinben. Eleve érdekes volt, hogy a filmben vegyesen angolul és juddisül beszélnek. A jiddis eltorzított német sok saját szóval, Kati többé kevésbé értette is (a "balhé", a "meló", a "bóvli" mind jiddis jövevényszavak, a teljes listát itt megtaláljátok). A kelet-európai zsidóság megsemmisítésével a jiddis nyelv is eltűnt, ma már csak szórványban, zárt közösségekben beszélik anyanyelvként. Vejem nagyapja Munkácsról származik, magyarul, jiddisül, ukránul és héberül beszél, de a jiddissel jól elboldogul német nyelvterületen is, akárcsak a filmbéli Esthy.
Visszatérve a kulturális sokkra, ez a globalizált világban nap-mint-nap éri az embert, még csak ki sem kell tennie a lábát otthonról. Rendszeresen nézek német tévét, Petrának jár a német Bravo magazin. Németországban a szexualitással sokkal nyíltabban foglalkoznak, már Petra német kiadású nyelvkönyvében feltűnt, hogy amikor családról beszélnek, abba a hagyományos családokon túl beleértik a meleg párokat és patchwork-családokat (korábbi házasságból való és közös gyermekek egy családban). A német tévében rendszeresen megy vibrátor-reklám. De kulturális sokként éljük meg az iszlám világban a nők helyzetét, vagy azt, hogy valakit halálra ítélhetnek azért, mert annyira magasztalt egy vallási vezetőt, hogy ezzel már a próféta fölé helyezte őt.
Igen, a világ kulturálisan és vallásilag is sokszínű, és nemcsak a fundamentalista vallási vezetők, de a populista politikusok is ezt használják ki: Mi megvédünk téged, nálunk biztonságban vagy. A film főhősnőjét is ezzel próbálja unokatestvére visszacsábítani a közösségbe: Itt Berlinben veszélyben vagy, nem tudsz gondoskodni magadról, nálunk biztonság vár. (A szatmári zsidó közösségben a nők nem tanulhatnak, nem olvashatják a talmudot, egyetlen feladatuk a gyerekszülés és -nevelés, a háztartás vezetése).
Néha kínosan éreztük magunkat a film nézése közben, másodlagos szégyenérzés fogott el minket a hősnő szabad világban való csetlése-botlása közepette, de a főszereplő Shira Haas nagyon érzékenyen és empatikusan alakította a zárt világból érkező, de mindenre nyitott fiatalasszonyt. A mindössze 25 éves izraeli színésznő már elképesztően sok hazai és nemzetközi díjat söpört be. Akinek fontos a kulturális sokszínűség, akik hisznek abban, hogy a kultúrák keveredéséből nem szegényebben, hanem gazdagodva kerül ki mindenki, az feltétlenül nézze meg ezt a filmet.
Írtam arról, hogy a média milyen nehéz helyzetbe került a koronavírus miatt. Legjobban az ellenzéki online médiumokért aggódtam. A 444-nek pénzadományt utaltam, a HVG nyomtatott verziójára előfizetünk, az Index-et pedig úgy támogattam, hogy születésnapomra megvetettem magamnak az Istennek nehéz című antológiát. Pont most fejeztem be a 17 író 26 novellájából álló antológia olvasását, és pont most nyomta meg az Index szerkesztősége a vészgombot, melynek hatására a függetlenségmérő mutatója kilengett és a "veszélyben" sávban állt meg.
Az Index elődjét az Internetto-t is előszeretettel olvastam a '90-es évek végén. Annak is egy erőszakos kivásárlás és a szerkesztőség távozása lett a következménye, '99-ben szinte az egész szerkesztőség átment az új portálhoz, az Uj Péter által vezetett Indexhez. Most úgy tűnik, az Index-et is az elorigosodás veszélye fenyegeti (az egykor liberális hírportál, az Origo ma már a kormány legharcosabb álhírgyára lett).
Az Origo 2020.06.22-ei címoldala
Ami magát a novelláskötetet illeti, a 17 szerzőből mindössze Dragomán Györgytől, Lackfi Jánostól és Szabó T. Annától olvastam korábban. Közülük ketten, Dragomán és Szabó T. a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SzIMA) tagjai, az Orbán-kormány által kitaszított művészeti akadémiáé.
Érdemes a többi írót is megemlíteni: Benedek Szabolcs, Cserna-Szabó András, Grecsó Krisztián, Haász János, Háy János, Kiss László, Kiss Tibor Noé, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Mécs János, Méhes Károly, Szív Ernő (Darvasi László írói álneve), Szvoren Edina, Totth Benedek.
Bár Grecsó Krisztiántól nem olvastam még, voltunk egyszer Borival egy "Írók éjszakája" rendezvényen, ahol magyar írók egy pohár bor mellett dedikáltak. Grecsó kicsit zenélt, majd elég vidám hangulatban finoman udvarolva dedikált Borinak egy könyvet. Pár éve olvastam daganatos betegségéről, aggódtam érte. Ebben a kötetben három novellát is jegyez, mindháromba beleszőtte betegségét, de mindháromban olyan kontextusban jelenik meg, hogy miközben saját magaddal vagy elfoglalva, a világ tele van tragédiákkal és örömökkel, hazugságokkal, megcsalásokkal és boldogsággal.
Mécs János Mécs Imre politikus fia, kinek testvére, Mécs Anna is író. Mécs János a Momentumban politizál, és évekkel ezelőtt megjelent egy Vidékiek című írása. Az ironikus írás azt poentírozza ki, hogy a romkocsma-értelmiség hogyan gondolkodik a vidékiekről. Az írást azonban a kormánypárti média szó szerint vette és úgy tálalta, hogy "a momentumos Mécs így gondolkodik a vidékiekről".
Íme egy idézet: "istenkém, hogy rühellem a vidékieket, pedig nem kellene szegényeket, mert liberális vagyok meg minden, szóval melegek,cigányok, hajléktalanok, meg egyébként mindenki okés, na de a vidékieket nem tudom megszokni" Hát ezt sikerült a kormányoldalnak komolyan venni! De hát ismerjük a vasalódeszkás tornatanár kálváriáját: Értik ők a tréfát, csak nem szeretik.
A 26 novella között talán csak két olyan írás akadt, amelyben politikai áthallás is tetten érhető volt: Lackfi János Állábúak című írásából megtudhatjuk, hogy a csillós egysejtűek miként nézik le a náluk alacsonyabb rendűnek tartott állábúakat. Szív Ernő (Darvasi László) Bakancsos emberünk című novellájában a grundon focizó gyerekek játékát egy motoros, bakancsos idegen zavarja meg erőszakos, semmilyen szabályra tekintettel nem lévő játékával.
Jó kis antológia volt, de azért eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer a népies és urbánus oldal írói (utóbbiakat a Magyar Művészeti Akadémia tömöríti). Miért ne szerepelhetne Czakó Gábor és Lackfi János, Temesi Ferenc és Dragomán György, Oravecz Imre és Grecsó Krisztián közös kötetben?
Nagyon sokszor hallottam óvodába vagy iskolába indulás előtt Toldy Mária slágerét, a Sziát a '60-as évek elején. Lehet, hogy akkor még tényleg azt gondolták, hogy ez a köszönési forma csak átmeneti hóbort, aztán egész jól gyökeret vert. Sokak szerint a "szervusz", "szevasz" köszönés bizalmas változata, mások viszont az angol "see you" illetve "see ya" magyarosított változatának gondolják.
A "szervusz" eredetileg a "servus humillimus", vagyis "alázatos szolgája" köszönés rövidített változata, akárcsak a Hacsek és Sajóból ismert "alásszolgája". Bár eredetileg az "alázatos szolgája" köszönést az alárendeltek használták a feljebbvalójukkal szemben, a "szervusz" már egyenrangú felek tegezős köszönése, akárcsak ennek népies változata, a "szerbusz". Etimológiailag így alakult ki az olaszoknál a "ciao", bár ők ezt búcsúzásnál használják, a "szervusz"-t viszont használjuk jövet és menet egyaránt. Többesszámú alakjai is vannak: "szervusztok", "szerbusztok", sőt az olasz "ciao ragazzi" mintájára még a "szasztok skacok" is használatban volt/van.
Erre jött rá a "szia" a maga szintén sok változatával: "szióka", "sziasztok", "szasz". De a "ciao"-ból is sok magyarított változat terjedt el: "cső", "csőváz", "csá". A "hello", amit az angolok érkezéskor mondanak, nálunk, búcsúzási köszönés lett számos változatban: "hellósztok", "hali". A szigetországból származó egykori angoltanárom meg is jegyezte, milyen furcsák a magyarok: érkezéskor azt mondják, "see you", távozáskor pedig azt, hogy "hello". A Beatlesnél ez még pont fordítva volt:
Ez valamivel későbbi, mint Toldy Mária dala, 1968-as.
Ne feledkezzünk meg a különböző foglalkozások, testületek, politikai pártok saját köszönéseiről. A bányászok: "Jó szerencsét!", a katonák: "Erőt, egészséget!", a cserkészek: "Légy résen!", az úttörők: "Előre!" (az NDK-s úttörők: "Sei bereit! Immer bereit!" (Légy készen! Mindig készen!). A nyilasok: "Kitartás!", a kommunisták: "Szabadság". A katolikusok: "Dícsértessék!", a reformátusok: "Áldás, békesség!".
Íme Eszményi Viktória és a 100 Folk Celsius dala, a Köszönő suli 1987-ből:
Vannak szerzői jogvédelem alatt álló köszönések is. Annak idején Knézy Jenő (az idősebbik) levédette a "Jó estét, jó szurkolást!" köszönést, Aigner Szilárd meteorológus pedig a "Derűs napot!" búcsúzást. Már mindketten halottak, nem tudom, vannak-e jogörökösök, meddig tart egy köszönés védettsége.
És hogy keletkeznek-e manapság új köszönések? Nos, az a helyzet, hogy az elmúlt öt évben egyre gyakrabban hallom a "Szép napot!", "Szép estét!" köszönéseket. Egyelőre ugyanolyan hóbortnak tűnik, mint 1960-ban a "szia", de lehet, hogy gyökeret ver és végleg kiszorítja a "Jó napot!", "Jó éjszakát" köszönéseket. Én mindenesetre a Skorpió Szevasz haver című 1974-es dalával búcsúzom:
Most, hogy a budapesti kipcsakokról készült csacsacsám már a 10 ezres nézettség fölött jár, muszáj említést tennem azokról a dalaimról, melyekhez táncot is szerkesztettem.
Két éve, a Soros-tervről tartott nemzeti konzultáció kapcsán írtam egy dalt és azon gondolkodtam, milyen filmet szerkesszek alá. Ez a dal is úgynevezett "hánytorgatós" dal volt, azaz az Orbán rendszer bűneit sorolta fel, mindazokat az ügyeket, amelyekről nem beszélhetünk, "mert mindennél fontosabb a konzultáció". Adta volna magát valami slide-show, de azért az már elég unalmas, így táncok után kezdtem kutatni a világhálón, így született meg Ne hagyjuk szó nélkül! (konzultációs dal) című videóm:
A Fidesz csak nem tudott leszállni a Soros-lóról, pár hónappal a választások előtt a parlament elé terjesztették a Stop Soros törvénycsomagot, engem pedig a "Stop Soros" ritmusa csacsacsára ingerelt. Ezúttal azonban táncos mackókat választottam a filmhez, ezért a dal bombasiker lett, mackóimat mind a mai napig használják a törvénycsomag illusztrálásához:
A Fidesz a választásokon tönkreverte a teszetoszáskodó ellenzéket, de én kitartóan készítettem tovább dalaimat. Orbánék álszent szájkereszténykedéséről is készítettem egy dalt, azt a címet adtam neki: Soli Deo Gloria (egyedül Istené a dicsőség). A dal refrénje alatt egy pap táncol teljes ornátusban. Gondolkodtam, nem fogják-e istenkáromlásnak tekinteni ezt a dalt, de szerintem Orbánék pálfordulása volt az igazi istenkáromlás: ugyanolyan magas erkölcsi piedesztálról hirdetik most a kereszténység védelmét, mint 25 évvel ezelőtt a liberalizmust.
A 2/3-ad dal című dalomat azért írtam, mert bármit szóvá tett az ellenzék (CEU elűzése, Akadémia szétverése), szinte élből jött a válasz: erre szavazott a kétharmad. Zenének Merle Travis Sixteen Tons című dalát választottam, és sikerült is a dal eredeti kíséretét letöltenem. Találtam hozzá egy amatőr táncos felvételt, amelyen pont erre a dalra táncol két lány, végül ezt a felvételt tettem be a dal alá:
A választáson egyéni választókerületben alulmaradt, butaságát végtelen szervilizmussal kompenzáló, kettős párttagsággal (fideszes és kereszténydemokrata egyszerre) rendelkező Hollik Istvánnak is sikerült egy kiadósat sorosoznia. Hirtelen felindulásból Edoardo Vianello Guarda come dondolo című tvisztjére énekeltem fel, mennyire rettenetesen primitívnek tartom Hollikot. Ez alá is egy táncos felvételt választottam, bár ezek a táncosok egy másik twisztre járták eredetileg.
A közszolgálati médiumok párthűsége, az ellenzéki képviselőknek az MTVA épületéből való kiszorítása indított arra, hogy megírjam a Közszolgál(l)ati dal című dalomat, melyen cuki állatok nevetik ki a híradót, és a refrén alatt ez zabálnivaló orangután ropja a táncot.
Az európai parlamenti választások előtt - akárcsak öt éve - egy Orbán napi fohászt tettem fel a világhálóra, a nóta alatt bőgatyás táncosok bottal járják a legényest.
Augusztus végén Halász János, a Fidesz szóvivője zavarba ejtő sajtótájékoztatót tartott: Kifejtette, hogy Gyurcsány Ferenc akar lenni az ellenzék vezetője, és be akarja telepíteni a migránsokat. Halász bejelentette, hogy tájékoztató kampányt indítanak a "szokásos" eszközökkel (ez óriásplakátokat, tévéreklám-szpotokat és újsághirdetéseket szokott jelenteni). A dolog érdekessége, hogy végül ebből a tájékoztató kampányból nem lett semmi, az önkormányzati választások előtti választási kampány egészen más irányba kanyarodott el. Én viszont rámozdultam a dologra, és elkészítettem a Gyurcsány a hibás- vagy valaki más című dalomat, és a refrén alá betettem azt a táncos produkciót, melyet Gyurcsány még 15 éve, miniszterelnök korában saját magáról vett fel.
És akkor most jöjjön legújabb táncos dalom története, mely legnézettebb dalom lett az utolsó másfél évben, a Stop Soros óta, egyúttal hetedik legnézettebb dalom.
Tavaly óta Magyarország megfigyelői státusszal vesz részt a Türk Tanács munkájában, és immár másodszor miniszterelnöki szinten képviseljük Magyarországot ezen a fórumon. Az, hogy a jelenlegi kormányzatnak nem fűlik a foga a finnugor nyelvrokonsághoz, és a közép-ázsiai despota diktatúrákban keressük a magyarok rokonait, az egy dolog. Idén 200 éve született Reguly Antal, a magyarországi finnugrisztika kiemelkedő képviselője, aki Észak-Urál területén kutatta a magyarság eredetét. Mivel a nyelvészet objektív tudomány, a finn-magyar nyelvrokonság nem lehet vita kérdése. Mégis a Reguly-évfordulót agyonhallgattuk, a Nemzeti Bank az emlékévre tervezett emlékérme-kibocsájtást visszavonta. A türk népek és a magyar nép közötti genetikai kapcsolat szintén faktum, de sem nyelvi, sem kulturális, sem vallási, sem történelmi (ami az elmúlt 500 évet illeti) közösségünk nincs ezekkel a népekkel: sem a népzenénk, sem népművészetünk, sem gasztronómiánk, sem mezőgazdasági kultúránk nem a türk eredetben gyökerezik.
Viszont ezek az országok a legócskább diktatúrák, melyeket értékalapon meg kellene tagadnunk. Azerbajdzsán urának egy keresztényt álmában meggyilkoló muszlim orgyilkost adtunk ki, Kazahsztán örökös diktátoráról még életében elnevezték a fővárost, Saparmyrat Nyýazow, a türkmenbasi istenkirályként uralkodott Türkmenisztánban élete végéig, utódja ideje alatt sem sokat csökkent a személyi kultusz. Ezen országok vezetőivel a magyar miniszterelnök gyakrabban találkozik, mint saját szövetségeseivel.
Idén bejelentette, hogy a magyarokban is folyik kipcsak vér, és a magyar kipcsak törzsek (!) vezetője is Nurszultan Nazerbajev volt Kazah elnök. Mindezt nem volt képes kínos mosolygással vegyes feszengés nélkül végigmondani, az egész olyan komikus volt, hogy azóta kipcsak-lázban égnek a magyarok. Én pedig nem tehettem mást, mint megírtam a Kipcsak-csacsacsát. A zenéhez sikerült olyan kirgiz népi táncot találnom, ami nagyon jól illik a csacsacsa ritmusához. Természetesen nem akartam megsérteni sem a kun-kipcsak hagyományaikat ápoló magyarokat, sem pedig a közép-ázsiai kipcsak népeket.
Jöjjön akkor a dal, a Kipcsak-csacsacsa:
Megint egy születésnapomra kapott könyvet olvastam el a hosszú hétvégén: Jü Hua Kína tíz szóban című esszégyűjteményét. A tíz szó a következő: nép, vezér, olvasás, írás, Lu Xun (kínai író a 20. század első felében), különbség, forradalom, kisemberek, utánzat, kamuzás). Persze a tíz szó csak ürügy, hogy a szerző elsztorizgathasson a kulturális forradalom egy évtizedéről és az azt követő 30 év robbanásszerű fejlődéséről (a könyv tíz éve jelent meg, azóta még fantasztikusabb dolgok történtek a kínai gazdaságban).
Bár annak idején azt tanultuk az iskolában, hogy a nem latin betűkkel író nyelvek szavait fonetikusan írjuk át magyarra, a könyvben a kínai nevek a nemzetközileg elfogadott pinyin átírást alkalmazzák, vagyis nem Mao Cetung, hanem Mao Zedong. Ennek a Google-korszakban nagy jelentősége van, a magyar írásmóddal nehezen tudnánk kínai nevekre rákeresni. Ez a probléma egyébként az orosz neveknél is előjön, pl. mi magyarok úgy írjuk: Hruscsov, a nemzetközi latin betűs írásmód viszont Khrushchev.
Az utolsó szó a kamuzás, amely a szerző szerint a kínaiak alapvető jellemvonása. Valószínűleg már az is egy nagy kamu, hogy az van a könyv borítóján: Kínában betiltva!, mert semmi olyasmi nincs benne, ami a jelenlegi kínai politikai vezetést zavarná. Jü Hua gyermekkora a '60-as évek közepétől Mao '76-os haláláig húzódó kulturális forradalom idején telt. Mao a kulturális forradalmat saját hatalma megszilárdítása céljából indította el, hogy gyengítse a megcsontosodott pártbürokráciát, de a népi kezdeményezésű forradalmi bizottságokban hamar támogatóra talált, amikor meghirdette, hogy mindenkinek joga van lázadni. A kínai kisemberek hamar rájöttek, könnyen érvényesülhetnek, ha forradalmi brigádokat kamuznak, berontanak a városházára és átveszik a hatalmat, annak is legfontosabb szimbólumát, a város pecsétjét. A helyzet kicsit hasonlított a nyilas mozgalom '44 őszi tombolásához, amikor borbélysegédek, kalauzok alkotta szabadcsapatok ítélkeztek az zsidók vagy zsidóbérencek fölött. Kinában elég volt, ha valaki a Mao-idézetekkel teli vörös könyvecskével a kezében, egy síppal a nyakában járja a város utcáit, hogy a sípot megfújva kérje számon a járókelőkön a maoi útmutatások betartását. A gyors felemelkedések és a nagy bukások korszaka volt ez.
Az író elmesél egy történetet: maga is írt sematikus színdarabokat a népet nyúzó kapzsi földesurakról és a talpraesett szorgos parasztokról. Megmutatta egyik darabját a város ismert "vörös tollnokának", aki azt kifogásolta, hogy hiányoznak a drámából a belső monológok. Na, pont egy ilyen belső monológ miatt lett a "vörös tollnokból" "fekete tollnok". Egy szintén önjelölt forradalmár megyei funkcionárius elolvasta egyik darabját, és kiakadt a gonosz földesúr belső monológján: Elvtárs, hogyan írhatott le ilyen mondatokat? De hát ezt nem én mondom, hanem a színdarab földesura, aki a darab végén pórul jár. De maga vetette papírra, nyilván maga is így gondolja! Onnantól kezdve a városka színdarabírója megbélyegzett ember lett, akinek a nyakában fatábla hirdette, hogy revizionista elhajló, és papírsapkával a fején egész nap az utcát kellett söpörnie.
Azt tudtátok-e, hogy a párizsi diáklázadások nyomán Magyarországon is voltak maoista csoportok. A KISZ-szel elégedetlen, a Kádár-rendszert balról támadó egyetemi fiatalok között megtalálhattuk például Haraszti Miklóst vagy Demszky Gábort. Ők a kínai kulturális forradalomban csak a pártbürokrácia elleni harcot látták, nem vették észre annak embert-nyomorító oldalát.
Mao halála után a gyorsan magasba emelkedettek hatalmasat buktak, a "négyek bandáját" elítélték és bárkire rásüthették, hogy szimpatizált a "négyek bandájával".
Hogy Kína mindig is a kultúra földje volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a történet, amikor a kulturális forradalom után ismét kiadták a világirodalom híres regényeit kínaiul. Amikor megérkezett a könyvszállítmány, hosszú sor kígyózott a könyvesbolt előtt, volt, aki már hajnalban tábort vert a bolt előtt, de így is csak az első 50-nek jutott könyv. A városban sokáig úgy hívták a peches embert, hogy az 51., és ha valaki azt mondta, ma 51. vagyok, az azt jelentette, ez nem ez én napom.
Kína nagy gazdasági fejlődése is a kamuzásra épült. Miközben kommunizmust és egypártrendszert kamuznak, a kapitalizmusnak egy egészen sajátos formája jött létre, mely kezdetben a hamisítványok, utánzatok, kamuk gyártására épült, hogy mára eljussanak oda, hogy bizonyos területeken már nem a trendet követik, hanem ők határozzák meg a trendet.
Már posztoltam új mobiltelefonomról, egy Huawei P30 Pro készülékről, melynek Kirin 980 típusú nyolcmagos processzora teljes egészében kínai fejlesztés, négylencsés Leica kamerájával (egy nagylátószögű, egy makroobjektív, egy, a készülék síkjában elhelyezkedő periszkópos teleobjektív és egy normál optika) teljesen újragondolták a mobilfényképezést, de még az alapszíneket is újradefiniálták: RGB (vörös-zöld-kék) helyett RYB (vörös-sárga-kék), mert így másfélszer akkora fényérzékenység érhető el.
A kínaiak más területeken is sorra meglepik a világot. Egy kínai holdszonda a Hold Földről sohasem látható oldalán (hibásan a Hold sötét oldalának nevezik, de valójában itt is kéthetente váltja egymást a nappal és az éjszaka) szállt le idén januárban, először az űrkutatás történetében. Magam is meglepődtem, hogy sem az oroszok, sem az amerikaiak nem landoltak még a "hátsó udvarban". Igaz, ehhez előbb a kínaiaknak egy kommunikációs műholdat kellett Hold-körüli pályára állítani, hogy fenntarthassák a kapcsolatot a közvetlenül nem látható űreszközzel. Izrael is próbálkozott, az ő járművük a Luna-15 sorsára jutott. Most épp egy indiai rakéta közelíti égi kísérőnket.
Kínában kétezer éven keresztül magasabb életszínvonal volt, mint Európában. Közhely, hogy a puskaport, a papírt, a porcelánt, az iránytűt, a könyvnyomtatást is a kínaiak találták fel. Most csak visszakerülnek oda, ahol mindig is voltak. Teszik ezt egy, a miénktől gyökeresen eltérő társadalmi rendszerben. A nagy ütemű ingatlanfejlesztések egyik ára például az, hogy nem bíbelődnek a lebontásra ítélt házak tulajdonosaival való egyezkedéssel: mire hazaérnek a munkából, házuk helyén már csak romot találnak. A gazdasági fejlődés és a demokrácia valóban nem jár kéz a kézben, nem véletlen, hogy Orbán olyan "mintaállamokra" függeszti vigyázó tekintetét, mint Kína, Törökország vagy Oroszország.
