Nyelvészkedjünk

 Orbán Viktor miniszterelnök egyik péntek reggeli rádióinterjújában a következőt mondta: 

„Én a múlt mellett fontosnak tartom, hogy hajlékony maradjon a magyar nyelv, erre kevés figyelmet fordítunk. Nagyon sok újítás érkezik az életünkbe a számítástechnika okán is meg az új, egyéb technológiák miatt. Ha ezeket nem tudja a magyar nyelv jól leírni, pontosan értelmezni, és kifejezni, akkor egy maradi, megcsontosodott nyelvvé válik a mi nyelvünk. Tehát fontos, hogy folyamatosan hajlékony állapotban tartsuk és megújítsuk. Ebben szerintem most nem állunk túl jól, vagy legalábbis hiányzik az összefogott munka, amely azzal próbálkozna, hogy a XXI. században is használhatóvá, hajlékonnyá tegye a nyelvünket. Majd a következő ciklusban talán erre több időnk lesz.”

Különös apropót adott ennek az egyébként meglepő miniszterelnöki bejelentésnek, hogy épp most olvastam el egy karácsonyra kapott könyvemet, Nádasdy Ádámtól a Milyen nyelv a magyar című kötetet.

Nádasdy Ádám édesapja az a Nádasdy Kálmán opera-, színházi és filmrendező volt, akinek például Erkel Bánk Bán és Hunyadi László című operáinak mai szövegét köszönhetjük, mert az eredeti, Egressy Béni-féle librettó hemzsegett a prozódiai hibáktól, ezenkívül számos külföldi opera magyar szövege fűződik a nevéhez. De például Nádasdy Kálmán rendezte a Ludas Matyi és a Föltámadott a tenger című filmeket is.

Fia, Ádám nyelvészként, műfordítóként (számos Shakespeare-drámát fordított újra), íróként és költőként jeleskedik, 2020-ban a Jól láthatóan lógok itt című verseskötetével elnyerte az Aegon-díjat.

Orbán kijelentése mögött szerintem egy újabb, az akadémiai hálózattól független, a kormány kegyelemkenyerén élő intézet, egy nyelvészet intézet létrehozásának gondolata rejtőzik. A miniszterelnök által vizionált nyelvromlásról Nádasdynak egyértelműen az a véleménye, hogy az tudománytalan tévhit: "A "nyelvromláshoz" azt kéne kimutatni, hogy a változások egy része (vagy mindegyike?) káros, hogy az újonnan létrejött forma rosszabb, mint az előző. Ám objektív eszközökkel ilyesmi nem állapítható meg. Nem mondhatjuk, hogy a Madáchtól máig bekövetkezett változások romlást jelentenének...Az persze érdekes, hogy e változásokat mennyire különbözőképpen ítéli meg a művelt közízlés: némelyiket csúnyának, sőt helytelennek tartja. Ennek azonban nyelven kívüli, társadalmi okai vannak..."

Anyósom aktív korában magyartanár volt, gyakran hallgatott nyelvművelő műsorokat, és rettentően felháborodott azon a megengedő nyelvészeti iskolán, amelyhez Nádasdy is tartozik. A "maga aztat nem tudhassa, hogy én mire volnák képes" mondat annak ellenére, hogy a művelt fülnek borzalmasan hangzik, egy jól formált magyar mondat, és milliók beszélnek így. Kommunikációs értelemben jelentése egyértelmű és világos. Nádasdy szerint a fenti vulgarizmus nem tévesztendő össze a pongyolasággal, hiszen a vulgáris beszélő lehet összeszedett, fegyelmezett és megfontolt, csak neki éppen ilyen a nyelvváltozata.

A finnugor nyelvrokonság mostanság divatos tagadásáról Nádasdynak elég sarkos véleménye van: "A nem-szakember észrevételei, kritériumai nem mérvadóak. A nem-szakember elsősorban a szókincset látja, hogy a "szakáll" törökül "sakal", az "alma" törökül "elma", és azt képzeli, hogy a magyar meg a török egymással rokonságban állnak. Pedig nem. A szókincs cserélődése, importja az az életmóddal, vallással függ össze - ezek a nyelven kívüli tényezők...A nyelvésznek kötelessége szembeállítani a nyelvészet eredményeit a magyar történelmi tudattal, nemzeti hagyománnyal - ahogy Sándor Klára nyelvész szépen megfogalmazta: a rénszarvast a csodaszarvassal."

"Az tehát nem biztos, hogy a Vereckénél bejött magyarok testileg finnugorok voltak; az viszont biztos, hogy egy finnugor nyelvet beszéltek: a magyart. Mivel pedig nyelvet a levegőből szedni nem lehet, csak valakitől megtanulni (akár az anyánktól, akár a szomszédainktól), a nyelvészet annyit bizonyít, hogy a magyarok a honfoglalás előtt szoros kapcsolatban álltak a finnugorokkal - akár oly módon, hogy maguk is azok voltak (ez a kézenfekvő megoldás), akár oly módon, hogy valamiért eltanulták a finnugorok nyelvét."

A magyar nyelv eredete. Kattints rá!

A műkedvelő nyelvészet elrettentő példájául a szerző a Czuczor-Fogarasi féle etimológiai szótárt, A magyar nyelv szótárát hozza fel. A 19. század második felében még nem alakult ki a modern nyelvészet módszertana, a szerzők megérzésből próbálták magyarázni a szavak eredetét, például a "szabadság" szót a "szab" szóból levezetni (ami egyébként szláv eredetű szó).

A szerző megállapítja, hogy a közhiedelemmel ellentétben a magyar nem kis nyelv, hiszen 13 millió beszélővel Európában a 12. helyen áll. Az izlandit például mindössze 360 ezren beszélik. A magyarnak alig vannak érdemleges nyelvváltozatai, vagyis a nyelvjárások egymástól és a köznyelvtől kevéssé térnek el, megértési nehézséget alig okoznak. Minden ötödik beszélő az ország határain kívül él, ezért a magyar nyelv a magyarság identitásának legerősebb kifejezője. Keserűen gondolok arra, hogy két évvel ezelőtt Reguly Antal, a finnugrisztika úttörője, észak Kőrösi Csomája születésének századik évfordulójáról alig emlékeztünk meg, mert a kurzusnyelvészetnek nem tetszik a "halszagú rokonság". Ezért érdemes néha igazi nyelvész könyvét olvasni.