Parlament

Parlament
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: multikulti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: multikulti. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. október 20., kedd

Bábel

Unokáim nemcsak multikulturális, de multinyelvi környezetbe csöppentek. Három hónapja költöztek ki Buenos Airesbe és a nagyobbik unokám, Yaara egy amerikai iskola óvodájába jár, ahol angolul beszélnek, de azért tanulnak spanyolul is. A kisebbik, Alma pedig egy zsidó hagyományokat ápoló bölcsibe jár, de ott a dadusok spanyolul beszélnek. Otthon pedig felváltva magyarul és héberül szólnak hozzájuk a szüleik.

Két hete nagyszülős nap volt a bölcsődében: bemehettek a nagyszülők, és énekelhettek a gyerekeknek. Mivel mi nem tudtunk személyesen bemenni, videón küldtünk gyermekdalokat. Íme az egyik dal:

Almus először nem érti, hogy mi van, aztán a Kis kacsa fürdik-nél felderül az arca:

Egy másik kisgyerek egyik nagymamája is magyar, de ott az anyuka nem tud magyarul, csak az apuka, de ő is már kint született, szóval nem túl jól. Viszont a nagyi magyar gyerekdalokat énekelt, amit szintén videón küldött el, de az anyukának feltűnt, hogy Almus élénken reagál a gyerekdalra, és kérdezte Orsit, hogy honnan tud a kislány magyarul. Hát, hogy mi is magyarok vagyunk - válaszolta büszkén Orsi.

Szombaton volt két éves a pici, és Orsi meghívta a bölcsistársakat, Yaaruli ovistársait és persze azok szüleit. Volt vagy tíz gyerek és ugyanennyi szülő. Kérdeztem, milyen nyelven beszélgettek. Hát három nyelven: héberül, angolul és spanyolul.

Hát ez elég vicces lehetett. A bölcsibe ugyanis sok Izraelből származó járatja a gyerekét, ezek közül vannak, akik tudnak héberül, vannak, akik nem. Az amerikai oviba meg minden náció gyereke jár, ott nyilván az angol volt a közös nyelv. Magyarul egyikük sem tudott.

De úgy telnek Orsi napjai, hogy nagyjából egyformán használja mind a négy nyelvet, a magyart, a hébert, az angolt és a spanyolt. Persze elárulta, hogy a leghasznosabb app a telefonján az AI-fordító (tényleg, kedves olvasóim, ti még tartotok nyomtatott szótárakat?). Izraelben Orsinak elég volt három nyelv: héber a hétköznapokra, magyar otthonra és angol a munkához.

Én még mindig teljes pánikban vagyok, hogy mi lesz az unokáim anyanyelve, de van, aki azt mondja, nyugodjak meg, a 6 éves korig megtanult nyelvek anyanyelvként épülnek be. Hát, majd meglátjuk.

Azért posztom végére beteszek egy fotót unokáim mindennapjairól: gyümijoghurt a konyhapulton.



2025. április 2., szerda

MI-mediátor

Mindent elsöprő sebességgel fejlődik a mesterséges intelligencia, már én magam is posztoltam róla, hogy hogyan használható számítógép-programozásban. De egyéb kérdésekben is sokkal gyakrabban fordulok hozzá, mint a Google-keresőhöz vagy a Wikipediához. Legutóbb például a génmódosított mezőgazdasági termékek tilalmáról kérdeztem meg.

Már mesterségesintelligencia-ügyi kormánybiztosunk is van Palkovics László személyében, akinek szakmai kompetenciájában és tudományszervező képességében nem kételkedek, csak politikusnak volt igazi seggfej. Nyilvánvalóan nem maradhatunk le erről a vonatról, bár félek, hogy a Palkovics által beígért 200 MI-startup fele kamu cég lesz, ami csak a támogatást akarja lenyúlni, aztán felszívódik.

Én magam is sokat járatom az agyam, hogy mi mindenre lehetne használni az MI-t, és ennek a gondolkodásomnak egy tegnapelőtti színházi élményem adott új lökést. Megnéztük a Centrál kisszínpadán az Oleanna című darabot, melyből korábban film is készült. Egy kicsit pökhendi, cinikus, de magát nagyon liberálisnak tartó egyetemi professzor (Szabó Kimmel Tamás) és egy alacsony sorból magát felküzdő, önértékelési zavarokkal küszködő, bigott feminista hallgató (Hermányi Mariann) konfliktusa fejlődik ki másfél óra alatt egy nagyon súlyos, a professzor karrierjét romba döntő összetűzésig.

A két fél, az oktató és a tanár teljesen eltérő kulturális felkészültségét és anyagi helyzetét tekintve nem teszi alkalmassá őket arra, hogy akár verbálisan, akár gesztusaikban megértsék egymást. Magyarul elbeszélnek egymás mellett, teljesen képtelenek a másik álláspontjának a megértésére. Ilyenkor jön jól egy mediátor, aki közvetít a felek között, megpróbálja a felek álláspontját a másik fél kulturális mezejében elhelyezni, kvázi érzékenyíteni a másik felet a vitapartner megértésére. (Szörnyű, hogy már maga az "érzékenyítés" kifejezés is szitokszóvá vált).

Arra gondoltam, hogy az MI jó mediátor lehetne, ha fel van készítve azokra a kulturális és nyelvi modellekre, gesztusokra, amelyek a vitatkozó felek sajátjai. Az MI-mediátor például együtt élne a családdal, figyelné a családtagokat, elsajátítaná az értékrendszerüket, megtanulná, mik a prioritásaik, miket szeretnek, miket gyűlölnek. Teljesen tisztában lenne a kamaszkori problémákkal is, ezért nemcsak a házastársak között, de szülő-gyermek vitában is jól tudna közvetíteni. Ellenállna minden részlehajlásnak. Folyamatosan képezné magát a neten, hogy minél profibb konfliktuskezelő lehessen. Az MI mediálása mellett nem fordulhatna elő, hogy egy síró nő vállának megérintése a lányban a szexuális közeledés gyanúját ébresztené fel, épp ellenkezőleg, vigasztalásnak venné. Megszűnnének a munkahelyi összetűzések.

És akkor itt vannak a szinte korlátlan lehetőségek az MI-meditátor számára a politikai viták színterén. A parlamentben a házelnöki székben egy mediátor ülne, mely pontosan felkészült valamennyi pártból, valamennyi képviselőből, pikk-pakk lerendezne minden politikai vitát. Nem kéne füstgyertyákat gyújtani az ellenzéknek. Na és a diplomácia! Micsoda kiaknázatlan terület. Nem lennének többé vallásháborúk, a más-más kulturális közeg többé nem lenne háborúforrás.

Robotmediátorokat minden vitához! De mindenek előtt nézzétek meg az Oleannát a Centrálban.

UI: Most olvasom, hogy a ChatGPT 4.5 már átmegy a Turing-teszten ("Nem vagyok robot"-teszt).

2023. október 29., vasárnap

Főzzünk együtt

Még Kati a 60. születésnapjára kapott sógornőméktől egy kétszemélyes élményfőzési lehetőséget, olyan partnert vihetett magával, akit csak akart. Engem választott, nem is értem, hogy miért.

Zsúfolt és élménydús volt az év, sokáig halogattuk a regisztrációt, végül a sokféle nemzetközi konyha közül az argentin ízvilágot választottuk, és most került sor a tanfolyamra. A kurzusvezető séf egy mexikói-spanyol vegyesházasságból származó, de már 15 éve Magyarországon élő és Budapestbe és a főzésbe szerelmes, de szociológus végzettségű srác, Gerardo Arcos volt.

Az argentin konyháról korábban csak kb. annyit tudtam, hogy húst esznek hússal. Korábban láttam egy dokumentumfilmet, amiben azt láttam, hogy lényegében húshegyeket tálalnak fel az éttermekben, és hogy a pajero-k (marhapásztorok) úgy eszik a marhahúst, hogy egyik végét a fogukban tartják, másik végét bal kezükkel fogják, és egy hegyes pajero-bicskával leszelnek belőle egy darabot, de közben vigyáznak, nehogy az orrukba is belevágjanak.

Séfünktől megtudtuk, hogy az argentin konyha azért különbözik markánsan a többi dél-amerikai konyhától, mert Argentína területén nem éltek őslakosok, és elsőnek olaszok foglalták el azt a vidéket. Aztán persze elspanyolosodtak, de családneveikben is inkább olaszok (pl. Diego Maradona) és konyhájuk is leginkább az olasz konyhára hajaz.

Elsőként chimichurri-t készítettünk, ami nem más, mint egy fokhagymás-petrezselymes grillmártás. Salottahagymát, fokhagymát, petrezselymet és friss kakukkfüvet aprítottunk hozzá, ment bele még szárított oregano, chillipehely, só, bors, vörösborecet és a soknál is több étolaj. Séfünk hangsúlyozta, hogy az olívaolaj erre nem jó, mindenképpen semleges ízű olajra van szükség, Dél-Amerikában kukoricaolajat használnak, de tökéletesen megfelel a napraforgóolaj is. Az elkészült mártást aztán bőségesen használtuk az este folyamán steakhez és egyéb grillezett dolgokhoz.

Első fogásnak parrilada-t, vagyis argentin húsos batyut készítettünk. A finomlisztből, sertészsírból és száraz fehérborból álló pizzatésztát séfünk már előre bekeverte és pihentette, nekünk csak a nyújtása maradt. 
A serpenyőben néhány evőkanál olajon vöröshagymát és újhagymát dinszteltünk, barnára pirítjuk rajta a sertéshúst, paradicsompürével is összesütjük, sózzuk, borsozzuk és füstölt pirospaprikát adunk hozzá (séfünk szerint a magyar füstölt paprika sokkal jobb, mint az argentin). Felkockázott keménytojás és mazsola (!) is megy rá, majd levesszük a tűzről. Pihentetés után a minipizza-formára nyújtott tésztába tesszük a tölteléket és kagyló formára hajtva batyut készítünk belőle.180 fokon 25 perc alatt sül meg.

A második fogást a séf nem bízta ránk, mert ez bizony steaksütés volt. Kétfajta húsból, hátszínből és bélszínből készült. Gerardo szerint az argentin marhából készült steak a legízletesebb a világon, az amerikai, mexikói vagy brazil nyomába sem ér, az európaiakról ne is beszéljünk. A steaksütés lényege, hogy alig fűszerezünk, a hús ízét hagyjuk érvényesülni. A steaket mindig friss, de szobahőmérsékletű húsból kell sütni. Csak közvetlenül sütés előtt szabad megsózni, mert a só kiszívja a húsból a nedvességet.

Mint tudjuk, a hús átsütöttségének mértékétől függően a "blue rare" és a "well done" között még további négy fokozat van, séfünk a medium-ra esküszik, a medium well még elmegy, de a well done az olyan, mintha csirkét ennénk, csak drága húsból. Szóval mi is medium-ra készítettük a húsokat.
Egészen forróra felhevített serpenyőben két evőkanál olajon kérgesítettük a húsokat, az olajba csak egy gerezd fokhagyma és egy rozmaringág került. A húsokat minden oldalukon kérgesíteni kell, utána kerül a serpenyőbe magas zsírtartalmú márkázott vaj.
Ebben forgatva és locsolgatva a húst az szép barna, karamellizált színt kap. Közben húshőmérővel folyamatosan ellenőrizzük a hús belsejének hőmérsékletét. A steak akkor kész, ha a belseje 62 fokos (a 61 még kevés, a 63 már sok, olyan ez, mint a pince hetedik lépcsőfokán hűtött sör Az én kicsi falum című Jiří Menzel-filmben: a hatodikon még túl meleg, a nyolcadikon már túl hideg).
A kész steaket vágódeszkára kitéve legalább 10 percig pihentetni kell, de folyamatosan forgatva, hogy a nedvesség ne szálljon le a hús aljába. Csak ezután vágjuk vékony szeletekre (szigorúan szálirányra merőlegesen), helyezzük el egy tálon és locsoljuk meg a már elkészült chimichurri-val. Magában, mindenféle köret nélkül fogyasztva igazi étvágycsináló előétel.

Az argentinok mindig a legnemesebb hússal kezdik az étkezést, a sertés és a csirke csak későbbi fogásokban érkezik. Akkor kell a legízletesebb ételt enni, amikor az ember még éhes.

Készítettünk aztán alfajores-t, ami töltött keksz, de a tésztát Gerardo már itt is előre elkészítette, mert a finomlisztből, vajból, kristálycukorból, tojássárgájából, vaníliaesszenciából, rumból, citromhéjból, kukoricakeményítőből, sütőporból és szódabikarbónából álló tésztának nemcsak pihennie kell, de le is kell hűteni ahhoz, hogy feldolgozható legyen. Mi csak kb. 1 cm vastag korongokat formáltunk belőle, és 160 fokon 15 percre a sütőbe tettük. A kész korongokat kentük meg tejkaramella krémmel (Sparban lehet kapni, nagyon finom), meghintettük kókuszreszelékkel és pilótakeksz módjára két darabot összeragasztottunk vele.

Végül igazi argentin grillpartin érezhettük magunkat. Argentínában minden házhoz vagy lakáshoz tartozik grillező hely, akik nem kertes házban laknak, azok az erkélyen vagy a háztetőn grilleznek (mondjuk ez Izraelben is így van). Mi sütőkolbászt, vöröshagymát, fokhagymát, cukrot, szójaszószt, csillagánizst és babérlevelet tartalmazó marinádban áztatott csirkemellet, étolajban, citromban és fokhagymában pácolt sertéstarját, csöves kukoricát és sütőben alufóliában elősütött krumplit grilleztünk. A végén mindent meglocsoltunk chimichurri-val jó kedvvel, bőséggel.





A kurzuson tízen vettünk részt, voltak a csapatban gyakorlott szakácsok, de olyanok is, akik soha nem szoktak főzni. Jó kis főzőcske volt, próbáljátok ki ti is!

2023. július 16., vasárnap

Padcsata

Még jócskán a Balatonon nyaraltunk, amikor kitört a ferencvárosi padháború. Az Amnesty International a Pride-hónap alkalmából felkereste a ferencvárosi önkormányzatot, hogy egy Tompa utcai padot szivárvány színűre festene át. Megkapták at engedélyt, meg is történt a pad átfestése.

Ezután az események gyorsan követték egymást, ahogyan az az alábbi színskálán is látszik:

Pad-idővonal – Illusztráció: Bakró-Nagy Ferenc / Telex

  • A Fradi-ultrák a padot átfestették zöld-fehérre;
  • Az Amnesty visszafestette szivárványosra;
  • Az ultrák ismét zöld-fehérre mázolták, de a járdára rásprézték: STOP LMBTQ;
  • Egy ismeretlen barnára festette és egy feliratot helyezett el a padon: EZ CSAK EGY PAD;
  • Az Amnesty jóvoltábol a pad ismét szivárványos lett pár órára, ezt a rövid időt használtam ki arra, hogy a pár száz méterre levő munkahelyemről odasétálva egy szelfit készítsek a paddal;

  • Megjelentek a Mi Hazánk aktivistái és nemzeti színűre festették át a padot, egyúttal kijelentették, hogy a pad átfestése mostantól kezdve a nemzeti szimbólum meggyalázása volna;
  • Ismeretlenek befóliázták a padot, jelezve, hogy a kulturális kormányzat minden neki nem tetsző dolgot befóliáz;
  • Másnapra a fóliázás eltűnt;
  • Végül a ferencvárosi önkormányzat a padot felújítás végett elszállíttatta, egyúttal pályázatot írtak ki a pad színezésére is.
Az ügyről nagyon sok publikáció született, engem mégis csak egyetlen aspektusa érdekel a dolognak. A Tompa utcának ez a szakasza egy kellemes sétáló utca tele vendéglátó helyekkel és sok-sok paddal. Az ügy szereplőinek eszébe sem jutott, hogy egy másik padra fessék fel a szimbólumaikat, pedig erre a polgármesterasszony is buzdította őket. Magyarországon a kultúrák és nézetek sohasem jelenhetnek meg egymás mellett, hanem csakis a másik megsemmisítésével. Magyarország teljes mértékben elutasítja a multikulturalizmust, mert attól fél, hogy "hagyományos" kultúránk így vereséget szenvedne. Pedig itt lett volna a lehetőség, hogy a Tompa utca egy igazi színes, multikulturális pad-skanzenné válhasson, ezzel valóban igazi turistalátványosság lehetett volna.

Ma mindent igyekszünk legyőzni, megsemmisíteni, eltakarni, lefóliázni, amivel nem értünk egyet, mert el sem tudjuk képzelni, hogy saját nézetünkkel párhuzamosan létezhetne egy másik, ugyanolyan legitim nézetrendszer. A homoszexuális tartalmú könyvek lefóliázása ennek a legjobb manifesztuma: lefóliázott országgá váltunk, ezért a Pride napján egy lefóliázott szivárvány zászló fotóját tettem ki a Facebookra.

(Mielőtt megkérdezed, buzi vagyok-e, hogy van egy szivárványos zászlóm, előre bocsájtom, hogy a zászlót édesapám hagyatékában találtam, ugyanis a nemzetközi szövetkezeti mozgalom zászlaja is szivárványos. A szivárvány ugyanúgy nem kisajátítható szimbólum, akár a nemzeti jelképeink).

Van egy volt osztálytársnőm, aki napi meditációs gyakorlatát a szivárvány színei alapján végzi:






A harchoz
Az utódok segítéséhez
A testi erőhöz
A lelkierőhöz
A gondolatok megfogalmazásához
A gondolatok kimondásához
A lelkiség erejéhez 

2023-ban a Tompa utcában és a könyvesboltokban vereséget szenvedett a multikulturalizmus.