Egy korábbi posztomban már írtam egy 30 évvel ezelőtti Mária-napról, mely tulajdonképpen egyben VEIKI-ssé avatásom is volt, most az 1982-es György-napról írok.
Egyik kollégám névnapját ünneplem immár 30. éve, és egyet sem mulasztottam el, az ideit sem, pedig idén tölti be 76. évét. A György-nap amúgy is a csorda kihajtásának napja, ezért már reggelente nagy bőgéssel-bégetéssel szoktuk köszönteni Gyurit. Ráadásul Szent György napján a fűszálakat már kalapáccsal sem lehet visszagyömöszölni a földbe, dübörög a rigófüttyös rozmaringillatú tavasz ezerrel.
30 évvel ezelőtt Gyuri szobája, mely műhely is volt egyben, egy 2x2 m-es raktárból lett kialakítva, aminek az ablaka egy lichthofra nyílt. Gyuri munkaasztalán, szerszámain és műszerein kívül volt benne még kb. 10 különböző méretű papírdobozos hangfal saját erősítővel, így a zene elképesztő minőségben szólalt meg a helyiségben. Nos, bármilyen hihetetlen, a köszöntéskor elfértünk ebben a szobában egyszerre 8-an, 10-en, sőt, még táncoltunk is! Nagy idők voltak azok!
Azóta fogyatkozó létszámban, immár harmadik telephelyen, de töretlen lelkesedéssel ünnepeljük a Sárkányölőt. Isten éltessen, Gyuri!
Parlament
2012. április 25., szerda
2012. április 20., péntek
Megszakított visszaszámlálás
Fél évvel ezelőtt 10 képviselő frakcióalakítási szándékkal kilépett az MSZP-ből, lehúzták a hat hónapot a purgatóriumban, hogy utána a házszabály értelmében képviselői frakciót alakíthassanak.
A kormánypárt a létezhető legprimitívebb módon húzta keresztül a DK szándékát: úgy módosították az új országgyűlési törvényhez kapcsolódó házszabályt, hogy csak olyan párt alakíthat parlamenti frakciót, mely az utolsó választáson országos listát állított és képviselőket juttatott a parlamentbe, ráadásul legalább 12 képviselő kell a frakcióalakításhoz. Sikerült ismét egy visszamenőleges hatályú törvényt hozniuk, miközben a törvény többi rendelkezése a képviselők összeférhetetlenségéről és javadalmazásáról csak a következő parlamenti választásoktól lép hatályba. A képviselők továbbra is szabadon pártot válthatnak, új képviselőcsoportot azonban nem hozhatnak létre.
A házszabály új rendelkezésének hatályba lépését igyekeztek úgy időzíteni, hogy közvetlenül a DK frakcióalakítása előtti héten, a lehető legmegalázóbb módon kerüljön rá sor. Ezzel majdnem rajtavesztettek, mert a DK talált egy obstrukciós rést, mellyel sikerült volna az új házszabály kihirdetését egy héttel késleltetni. A Fidesz ezt is a szokásos módon akadályozta meg: Lezsák Sándor egy kis hatáskör-túllépéssel aláírásra terjesztette fel a törvényt az ideiglenes köztársasági elnöknek (...oszt jó napot), aki nem habozott.
A lex DK jelentőségében nem túl nagy, mégis pitiánerségében, kicsinyességében, alattomosságában, sunyiságában, primitívségében, kisstílűségében (most hirtelen több jelző nem jut eszembe) hű tükre a Fidesz törvényalkotási gyakorlatának. A következményekkel nem számoló ösztönszerű zsigeri gyűlölet újabb gyöngyszeme született meg ezzel a törvénnyel. Egy korábbi posztomban már beszéltem arról, hogy Orbántól nem nagyon lehet gesztusokra számítani. 2006 áprilisában az ominózus miniszterelnök-jelölti tévévitában akkora pofont kapott Gyurcsánytól, hogy innentől világossá vált, Orbán, ha teheti, ott rúg bele, ahol tud.
A magyar törvénykezési gyakorlat teljesen alárendelődött Orbán egyéni bosszúvágyának. Ez nemcsak mindent elárul jelleméről, de Magyarországot a teljes nemzetközi elszigetelődésre kárhoztatja.
Hihetetlen, hogy ezt az esztelen ámokfutást egy megbocsátani nem képes ember sértettsége vezérli.
2012. április 19., csütörtök
Dóri bácsi
Apám 50 éves blogjában találtam egy furcsa újságcikket. Nem is egy teljes cikk, csak egy része, mintha csak emlékeztetni szeretne valamire. Egy gazdasági bűncselekményre. Aztán eszembe jutott Dóri bácsi.
Dóri bácsi anyám kollégája volt. Gyakran előfordult, hogy amikor anyám értem jött az oviba, utána még beültünk a kollégáival egy presszóba trécselni. Ilyenkor én mindig kaptam csokitortát és márnaszörpöt. Dóri bácsi is mindig ott volt ezeken a traccspartikon. Én általában eléggé unatkoztam ilyenkor, de Dóri bácsival jókat tudtam beszélgetni.
Előfordult olyan is, hogy Dóri bácsi jött értem az óvodába, mert sem apám, sem anyám nem ért rá valamiért. Tulajdonképpen Dóri bácsi volt az első felnőtt barátom.
Aztán Dóri bácsi nem jött többet ezekre a traccspartikra. Amikor megkérdeztem anyámat, hogy hol van, azt válaszolta, le van tartóztatva. Ezt nem értettem pontosan, de megmagyarázta, hogy bevitte a rendőrség és bírósági tárgyalás lesz, mert Dóri bácsi sikkasztott. Ezt sem értettem pontosan, de anyám elmagyarázta, hogy ezt arra mondják, aki olyan pénzt vesz el, ami nem az övé. Kérdeztem, hogy most akkor börtönben van, és milyen a börtön. Anyám elmagyarázta, hogy be vannak zárva egy szobába, és a WC is ebben a szobában van, és a többiek nézik, ahogy Dóri bácsi pisil vagy kakil. Ezt elég borzasztónak találtam.
Anyám elment a tárgyalásra is, homályosan emlékszem, hogy erről is mesélt otthon apámnak. Hogy volt szembesítés és Dóri bácsi nem nézett a másik bácsi szemébe.
Azt hiszem, ez volt az első eset, hogy csalódtam egy felnőttben. Akkor még nem tudtam azt, amit Szabó Magda így fogalmaz meg a Bárány Boldizsárban: "Botlik, aki jár". Úgy éreztem, Dóri bácsi személyesen engem csapott be.
Elmúlt a tavasz, eltelt a nyári vakáció és ősszel elkezdtem az iskolát. Dóri bácsi emléke szépen kiszitált az idő rostáján. Most, az újságcikk elolvasásakor újra eszembe jutott első gyermekkori csalódásom.
Dóri bácsi anyám kollégája volt. Gyakran előfordult, hogy amikor anyám értem jött az oviba, utána még beültünk a kollégáival egy presszóba trécselni. Ilyenkor én mindig kaptam csokitortát és márnaszörpöt. Dóri bácsi is mindig ott volt ezeken a traccspartikon. Én általában eléggé unatkoztam ilyenkor, de Dóri bácsival jókat tudtam beszélgetni.
Előfordult olyan is, hogy Dóri bácsi jött értem az óvodába, mert sem apám, sem anyám nem ért rá valamiért. Tulajdonképpen Dóri bácsi volt az első felnőtt barátom.
Aztán Dóri bácsi nem jött többet ezekre a traccspartikra. Amikor megkérdeztem anyámat, hogy hol van, azt válaszolta, le van tartóztatva. Ezt nem értettem pontosan, de megmagyarázta, hogy bevitte a rendőrség és bírósági tárgyalás lesz, mert Dóri bácsi sikkasztott. Ezt sem értettem pontosan, de anyám elmagyarázta, hogy ezt arra mondják, aki olyan pénzt vesz el, ami nem az övé. Kérdeztem, hogy most akkor börtönben van, és milyen a börtön. Anyám elmagyarázta, hogy be vannak zárva egy szobába, és a WC is ebben a szobában van, és a többiek nézik, ahogy Dóri bácsi pisil vagy kakil. Ezt elég borzasztónak találtam.
Anyám elment a tárgyalásra is, homályosan emlékszem, hogy erről is mesélt otthon apámnak. Hogy volt szembesítés és Dóri bácsi nem nézett a másik bácsi szemébe.
Azt hiszem, ez volt az első eset, hogy csalódtam egy felnőttben. Akkor még nem tudtam azt, amit Szabó Magda így fogalmaz meg a Bárány Boldizsárban: "Botlik, aki jár". Úgy éreztem, Dóri bácsi személyesen engem csapott be.
Elmúlt a tavasz, eltelt a nyári vakáció és ősszel elkezdtem az iskolát. Dóri bácsi emléke szépen kiszitált az idő rostáján. Most, az újságcikk elolvasásakor újra eszembe jutott első gyermekkori csalódásom.
2012. április 14., szombat
Titanic 100
 |
| A Titanic zenészei |
Kevés olyan katasztrófa volt az elmúlt száz évben, amelyhez annyi legenda kapcsolódik, mint a Titanic elsüllyedéséhez. Hogy "elsüllyeszthetetlen" volt, hogy több mint két órán át tartó süllyedését látótávolságból nézte végig egy luxusgőzös, de csak a távoli Carpathia indult a mentésre, hogy a hajó zenészei a katasztrófa alatt végig játszottak.
Apropó zenészek. A VEIKI csődje után sokáig kinn volt a faliújságunkon a Titanic 7 zenészének a fényképe, alatta ezzel a szöveggel: Olyanok vagyunk mink, akár a Titanic zenészei. Végül is mi tartottunk ki legtovább a VEIKI mellett. És még egy zenész vonatkozás: alig 100 évvel a Titanic elsüllyedése után, 2012 január 13-án (!) zátonyra futott a Costa Concordia nevű luxushajó, melynek egyik magyar zenésze, Fehér Sándor hegedűművész is a halálos áldozatok között volt. Szemtanúk szerint honfitársunk a gyerekeket igyekezett menteni. A Costa Concordiának kétszer annyi utasa volt, mint a Titanicnak, kb. 40 halálos áldozat volt. A hajót üzemeltető Costa Crociere társaság másik hajóját is baleset érte: a Costa Allegrán tűz ütött ki, utána napokon át hánykódott áramellátás nélkül.
Se szeri, se száma a Titanicról készült filmeknek. Talán az első, amit még gyerekkoromban láttam, A Titanic éjszakája volt (1958), nagyon felkavart. Természetesen a "nagy" Titanic-film James Cameron által rendezett és Leonardo DiCaprio és Kate Winslet által főszerepelt, 1997-ben készült mozi, amit a 100. évfordulón 3D-ben is bemutatnak. Láttam még az 1979-ben készült S.O.S Titanicot és az 1980-ban forgatott A Titanic kincsét. A magyar televízió ma, a katasztrófa éjszakáján levetít egy vadiúj Titanic-filmet is. Szóval a legenda tovább él.
A XX. század legtöbb halálos áldozattal járó hajókatasztrófája a Wilhelm Gustloff megtorpedózása volt. A német hajó 1945 január 30-án Gotenhafenből Kielbe szállított kimenekítendő civileket, de volt hadianyag is a fedélzeten. Egy szovjet tengeralattjáró lőtt rá ki három torpedót. A támadásnak hatszor annyi halálos áldozata (mintegy 7500 lélek) volt, mint a Titanic elsüllyedésének. Egyébként a Titanic egyik testvérhajója, a Britannic is elsüllyedt, 1916-ban az Égei-tengeren, 30 halálos áldozata volt. A harmadik testvérhajót, az 1911-ben épült Olympic-et 1935-ben kiselejtezték és szétbontották. Még egy érdekesség: a Titanic legutolsó túlélője, Millvina Dean 3 évvel ezelőtt, 97 éves korában halt meg, utolsó éveit már amolyan megélhetési túlélőként töltötte.
A Costa Concordia katasztrófája és részben a kolontári vörösiszap-katasztrófa kapcsán eszembe jutott az, amiről már egy korábbi posztomban is írtam: a katasztrófa-vakság. A hírek szerint a Costa Concordia kapitányát szinte megbénították az események és csak jókora késéssel rendelte el a hajó kiürítését. A kolontári iszaptárolónál pedig állítólag már napokkal korábban buzgárok jelentek meg, de az üzemeltetők azt hitték, hogy kezelni tudják a helyzetet. Mindkét esetben olyan emberek mondtak csődöt, akiknek a feladata a katasztrófahelyzetben való gyors döntéshozás. Ezen a helyzeten kétségtelenül a különféle katasztrófák esetére vonatkozó minél részletesebb protokollok segíthetnek, amelyek nem adnak mérlegelési lehetőséget a döntéshozóknak. Ez lehet, hogy túl embertelen és diktatórikus, esetleg sok felesleges intézkedést von maga után, de veszély esetén hatékony lehet. A tűzszerészek, ha meglátnak egy fel nem robbant aknát, első intézkedésként kiürítik a környéket. Ez az esetek többségében teljesen felesleges, mégis szükséges intézkedés.
2012. április 10., kedd
Tíz évvel ezelőtti döbbenet
 |
| Fotó: MTI |
A választásokat követő gyors értékelésben Orbán Viktor még bízott a győzelemben, és ezért mindent meg is tett. Két nap múlva nagygyűlést hívott össze a Testnevelési Főiskolán, melyet a televízió is közvetített. Itt igyekezett a legsötétebb képet festeni egy szocialista győzelem esetére. Városi legenda szól arról, hogy a közvetítést néző Hofi Géza ekkor kapta második, immár végzetes szívinfarktusát.
Következő szombaton volt az a bizonyos "kétmilliós" népgyűlés a Kossuth téren sportolókkal, színészekkel, énekesekkel. Itt hangzott el az az ominózus mondat: a haza nem lehet ellenzékben.
A választás második fordulója csak az egyéni képviselőkben hozott változást (a kisgazda képviselők visszalépése miatt), de a végeredményt nem tudta megfordítani.
Mindenféle városi legendák kezdtek terjedni a választási csalásokról, pl. hogy a kokárdás szavazók szavazólapját "elfelejtették lebélyegezni", vidéken a cigányokat az MSZP busszal vitte szavazni, stb. A jobboldal kitartóan követelte a szavazatok újraszámlálását, ezért még az Erzsébet-hidat is lezárták egy délelőttre.
Azt hiszem, ettől a naptól új politikai időszámítás kezdődött Magyarországon: az árokásás időszaka, mely a mai napig tart. Az addigi politikai riválisok ádáz ellenségekké váltak. Az MSZP elszámoltatási biztost nevezett ki Keller László személyében, a Fidesz pedig létrehozta a polgári ellenállás sejtjeit, a polgári köröket.
Medgyessy Péter a száznapos programmal ráerősített (közalkalmazotti fizetésemelés, minimálbér adómentessége), amivel adósságspirálba lökte hazánk gazdasági pályáját (és ezt a Fidesz is megszavazta). Ennek eredményeként a szocialista előny az őszi önkormányzati választásokon nemcsak megmaradt de nőtt is. Budapesten pedig Demszky úgy tudott a "függetlenségét a Fidesznek felajánló" Schmitt Pál ellen nyerni, hogy az MSZP saját jelöltet indított Gy. Németh Erzsébet személyében.
A 2002-es döbbenet politikai folyományait sajnos az egész ország nyögi: tíz éve lehetetlen a közmegegyezés olyan fontos nemzeti kérdésekben, mint a nyugdíj, a társadalombiztosítás vagy az oktatásügy. Kár érte.
2012. április 7., szombat
Kollektív bűnösség
Eredetileg a kollektív bűnösségről az MSZP-nek az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiben való megbélyegzésekor akartam írni. Aztán hagytam a francba az egészet.
Pedig fülkeforradalmi kormányunk szereti a kollektív büntetés alkalmazását. Először minden végkielégítés 2 millió forint fölötti részére vetettek ki 2005-ig visszamenőlegesen 98 %-os büntető adót, melybe nyugdíj előtt álló tanárok és köztisztviselők is beleestek. A Fidesz a tisztességtelenül felvett végkielégítéseket szerette volna így büntetni, de ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, a fülkeforradalom nem ért rá az ügyek egyenkénti kivizsgálására. Szerencsére az alkotmánybíróság ezt az adótörvényt a visszamenőlegességre való tekintettel hatálytalanította.
Ugyanígy kollektíven vonta kétségbe a kormány a teljes rendőri állomány szavahihetőségét: a semmisségi törvény szerint a 2006 október 23-ai eseményekkel kapcsolatban a rendőrök tanúvallomását nem szabad figyelembe venni. A forradalmi lendület itt sem teszi lehetővé az ügyek egyenkénti kivizsgálását, marad a kollektív ítélet.
Az MSZP kollektív megbélyegzése azért érdekes, mert még nem látni előre, hogy mi következhet ebből: mindössze írott malaszt marad, vagy még nem látható intézkedések foganatosítása következik, pl.a pártvagyon elkobzása, a párt betiltása. Itt sem bíbelődtek olyan egyedi ügyek kivizsgálásával, mint a rendszerváltás környéki pártvagyon-privatizáció, vagyonkimentés a privát szférába.
Mindez most azért jutott eszembe, mert Baráth Zsolt jobbikos képviselő a Parlamentben felemlegette a tiszaeszlári vérvádat, amiről én is írtam egy posztot.
A képviselő napirend utáni felszólalásának az volt a lényege, hogy a tiszaeszlári gyilkosságot azért nem sikerült felderíteni, mert a hazai és nemzetközi zsidóság nyomást gyakorolt a magyar igazságszolgáltatásra. A képviselő levonta a következtetést, hogy a helyzet 130 év alatt semmit sem változott.
Baráth képviselő úr - valami naiv hit azt mondatja velem, hogy nem sokáig marad képviselő - fordítva ül a paripán. A tiszaeszlári ügy ugyanis szinte azonnal egy kollektív vád megfogalmazásával kezdődött: a középkori vérvád felemlegetésével. A következtetés, hogy ilyen minden zsidó, azonnal antiszemita megmozdulásokat hívott életre országszerte. Ez rögtön kiváltotta a zsidóság önvédelmi reflexeit, innentől kezdve esély sem volt az ügy objektív kezelésére. Tisza István (jaj, bocsánat, természetesen Tisza Kálmán) miniszterelnök az antiszemita akciókat igyekezett országszerte megakadályozni és az ügyet hivatalos mederbe visszaterelni. A tiszaeszlári vérvád tipikus mintapéldája annak, hogy egy kollektív vád hogyan lehetetleníti el felderítést.
Ajánlok egy gondolatkísérletet. Tegyük fel, hogy egy erdélyi településen, mondjuk Torockón meggyilkolnak egy román kislányt. Azonnal a magyarokat kiáltják ki bűnösnek és Erdély szerte fellángolnak a magyarellenes megmozdulások. Magyarország minden nemzetközi kapcsolatát latba vetve követeli az ügy objektív kivizsgálását, a magyarok elleni lejárató akciók leállítását. A román parlamentben felszólaló nacionalista képviselők azzal vádolják Magyarországot, hogy nyomásgyakorlással akadályozzák a román igazságszolgáltatást. Ugye, milyen ismerős helyzet.
Sohasem felejtem el egykori némettanáromat. Volt a könyvünkben egy feladat: fel kellett sorolnunk, hogy szerintünk milyenek a németek. Azt mondta, hogy most ezt a feladatot kihagyjuk, mert az általánosítás nem szép dolog. Egy életre megtanultam, hogy az előítéletek ellen minden eszközzel küzdeni kell, mert ahelyett hogy közelítene a megismeréshez, inkább eltávolít tőle.
Pedig fülkeforradalmi kormányunk szereti a kollektív büntetés alkalmazását. Először minden végkielégítés 2 millió forint fölötti részére vetettek ki 2005-ig visszamenőlegesen 98 %-os büntető adót, melybe nyugdíj előtt álló tanárok és köztisztviselők is beleestek. A Fidesz a tisztességtelenül felvett végkielégítéseket szerette volna így büntetni, de ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, a fülkeforradalom nem ért rá az ügyek egyenkénti kivizsgálására. Szerencsére az alkotmánybíróság ezt az adótörvényt a visszamenőlegességre való tekintettel hatálytalanította.
Ugyanígy kollektíven vonta kétségbe a kormány a teljes rendőri állomány szavahihetőségét: a semmisségi törvény szerint a 2006 október 23-ai eseményekkel kapcsolatban a rendőrök tanúvallomását nem szabad figyelembe venni. A forradalmi lendület itt sem teszi lehetővé az ügyek egyenkénti kivizsgálását, marad a kollektív ítélet.
Az MSZP kollektív megbélyegzése azért érdekes, mert még nem látni előre, hogy mi következhet ebből: mindössze írott malaszt marad, vagy még nem látható intézkedések foganatosítása következik, pl.a pártvagyon elkobzása, a párt betiltása. Itt sem bíbelődtek olyan egyedi ügyek kivizsgálásával, mint a rendszerváltás környéki pártvagyon-privatizáció, vagyonkimentés a privát szférába.
Mindez most azért jutott eszembe, mert Baráth Zsolt jobbikos képviselő a Parlamentben felemlegette a tiszaeszlári vérvádat, amiről én is írtam egy posztot.
A képviselő napirend utáni felszólalásának az volt a lényege, hogy a tiszaeszlári gyilkosságot azért nem sikerült felderíteni, mert a hazai és nemzetközi zsidóság nyomást gyakorolt a magyar igazságszolgáltatásra. A képviselő levonta a következtetést, hogy a helyzet 130 év alatt semmit sem változott.
Baráth képviselő úr - valami naiv hit azt mondatja velem, hogy nem sokáig marad képviselő - fordítva ül a paripán. A tiszaeszlári ügy ugyanis szinte azonnal egy kollektív vád megfogalmazásával kezdődött: a középkori vérvád felemlegetésével. A következtetés, hogy ilyen minden zsidó, azonnal antiszemita megmozdulásokat hívott életre országszerte. Ez rögtön kiváltotta a zsidóság önvédelmi reflexeit, innentől kezdve esély sem volt az ügy objektív kezelésére. Tisza István (jaj, bocsánat, természetesen Tisza Kálmán) miniszterelnök az antiszemita akciókat igyekezett országszerte megakadályozni és az ügyet hivatalos mederbe visszaterelni. A tiszaeszlári vérvád tipikus mintapéldája annak, hogy egy kollektív vád hogyan lehetetleníti el felderítést.
Ajánlok egy gondolatkísérletet. Tegyük fel, hogy egy erdélyi településen, mondjuk Torockón meggyilkolnak egy román kislányt. Azonnal a magyarokat kiáltják ki bűnösnek és Erdély szerte fellángolnak a magyarellenes megmozdulások. Magyarország minden nemzetközi kapcsolatát latba vetve követeli az ügy objektív kivizsgálását, a magyarok elleni lejárató akciók leállítását. A román parlamentben felszólaló nacionalista képviselők azzal vádolják Magyarországot, hogy nyomásgyakorlással akadályozzák a román igazságszolgáltatást. Ugye, milyen ismerős helyzet.
Sohasem felejtem el egykori némettanáromat. Volt a könyvünkben egy feladat: fel kellett sorolnunk, hogy szerintünk milyenek a németek. Azt mondta, hogy most ezt a feladatot kihagyjuk, mert az általánosítás nem szép dolog. Egy életre megtanultam, hogy az előítéletek ellen minden eszközzel küzdeni kell, mert ahelyett hogy közelítene a megismeréshez, inkább eltávolít tőle.
2012. április 5., csütörtök
Okostelefonok funkciói X. - adattároló
Én lyukszalagokkal kezdtem, 1975-ben. Volt a Műegyetem R-épületének első emeletén néhány szalaglyukasztó gép. Itt az ember sorba állt, amikor sorra került, előállította a program lyukszalagját, leadta a szalagot az operátoroknak, akik másnapra lefuttatták. Az első 3-4 kísérlet általában szintaktikai (szöveg) hibát eredményezett, ezek kijavítása után került sor a szemantikai (tartalmi) hibákra. Akár egy hónapig is eltartott egy sikeres program összehozása, ezért egy számítástechnikai házi feladatot nem volt célszerű az utolsó pillanatig halasztgatni. Ilyen eszközkészlettel írtam meg a kétlépéses sakkfeladvány-megoldó programomat.
Lyukkártyákkal is kapcsolatba kerültem: másodévesként dinamikus folyamatszimulációval is foglalkoztam. Ilyen folyamatszimulátor volt a TAPSO, mely FORTRAN-ban volt megírva. A FORTRAN nyelv lyukkártyára lett kitalálva, a TAPSO programja kitett egy cipősdoboznyi lyukkártyát. A kártyakészlet elé beszúrta az ember a job-control parancskártyákat, mögé pedig az alkalmazás adatkártyáit. Az így összeállt csomagot aztán le lehetett adni az operátoroknak futtatásra.
Az Automatizálási Tanszék első mikroprocesszoros fejlesztő rendszere is lyukszalagos volt. A munka elején az ember beolvasta a szövegszerkesztőt tartalmazó lyukszalagot, megírta a programot, melyről lyukszalagot készített. Ezután beolvasta az Assembler-t tartalmazó lyukszalagot, ezzel beolvastatta a programot tartalmazó lyukszalagot. A kész programot máris lehetett futtatni.
A '80-as évek elején már lett floppy-s fejlesztő rendszere a tanszéknek. A legősibb floppy-k 8"-esek voltak (mint egy A4-es papírlap), és - ha jól emlékszem - kb. 200 kbájtnyi adat fért rájuk. Ezeken már volt operációs rendszer, egészen mai környezetben érezte magát az ember.
Az első BASIC-ben programozható személyi számítógépek (Sinclair-gépek vagy Commodore) általában kutya közönséges magnókazettát használtak. Persze a nagygépeknek ekkor már volt mágnesszalag-egységük, mágnesdobjuk vagy mágneslemezük. Kevés tárolókapacitás hatalmas áron.
A mai merevlemezekhez hasonló, csak jóval nagyobb merevlemezt a '80-as évek közepe-vége felé láttam először. A cég első PC-jei 20 Mbájtos merevlemezekkel jöttek. Ez azért nagy előrelépés volt a floppy-khoz képest, igaz, ezeknek a gépeknek már 5"-es hajlékony lemezeik voltak 750 vagy 1500 kbájt tároló kapacitással. Ha belegondolunk, hogy manapság fillérekért jutunk néhány terrabájtos merevlemezhez (6 nagyságrenddel több adat!), elgondolkodhatunk a gyártástechnológia fejlődésén.
A floppy-k a '90-es évek elejére elérték végleges, 3.5"-es méretüket és 1.5 Mbájtos kapacitásukat. Én ekkor azt jósoltam, hogy a mágneses adatrögzítés 10 év múlva, vagyis az új évezred első néhány évére végérvényesen eltűnik. Ehhez képest még mindig virágzik.
A CD-k megjelenésével szinte egyidőben megjelentek az adat-CD-k, amik először csak olvashatók voltak, később megjelentek az írható és újraírható CD-k. Kezdetben ha egy számítógép CD-t írt, a közelébe sem volt szabad menni, mert különben biztosan hibázott. A DVD-korszakban pedig az írható DVD-k jelentették a tartós adattárolást.
Az első memóriakártyák (flash-kártyák) gyors fejlődését a digitális fényképező gépek és média-lejátszók tömeges terjedése segítette elő. Párhuzamosan alakultak ki szabványok, melyek mind a mai napig egymás mellett élnek: a SONY memory-stick-je, a PANASONIC SD-kártyája ill. a merevlemezek IDE felületével kompatibilis CompactFlash (és még néhány más). Talán az SD a legelterjedtebb, ezek mini és micro változata használatos az okostelefonokban és GPS-ekben.
A pendrive az USB kommunikációs szabványon alapul. Első pendrive-om egyben MP3-lejátszó is volt. Informatikai cégek kultikus szóróajándékává vált: ezen adják át a konferencia-anyagot, amit aztán a felhasználó letöröl és szabadon használja a pendrive-ot. Lányaim körében a pendrive abszolut fogyóeszköz: kölcsön adják, kölcsön kapják, a tulajdonviszonyok dinamikusan cserélődnek. A pendrive jobb svájci bicskák beépített tartozéka is.
2012. április 1., vasárnap
Vérvédak
Aki azt gondolja, hogy a vérvád, vagyis idegen etnikum vagy vallási közösség rituális gyilkossággal való megvádolása középkori dolog, annak felhívom a figyelmét, hogy a Jobbik és a Gárda idén, a tiszaeszlári vérvád 130. évfordulóján, csakúgy, mint a korábbi években megemlékezést tart Solymosi Eszter "sírjánál".
A történelem során vérvádak minden vallási kisebbség felé irányultak, így az ókori Rómában főleg a keresztények felé. Európában természetesen a zsidóság elleni vérvádaknak van hagyományuk.
Aki azt hiszi, hogy a tiszaeszlári vérvád-per volt az utolsó ilyen per Magyarországon, annak felhívom a figyelmét Kunmadarasra, ahol 1946-ban a holocaustot túlélt, és visszatelepült zsidóságot azzal vádolták meg, hogy keresztény gyerekekből "zsidókolbászt" készítettek. A településen pogrom tört ki, három zsidót agyonvertek, törtek-zúztak, fosztogattak. Nem csoda, hogy a vészkorszakot Karcag környékén szerencsésen nagy arányban túlélő zsidóság haladéktalanul a kivándorlást választotta, így Nobel-díjas tudósunk, Herskó Ferenc családja is.
Talán a tiszaeszlári vérvád irodalma a legnagyobb, pro és kontra egyaránt. Eötvös Károly ügyvéd és író bebizonyította, hogy a XIX. század végén már egy vérvád-per nem végigvihető. Klasszikusnak számi Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter című könyve. Egy korábbi posztomban megírtam, hogy Püski Sándor könyvkiadója a legrosszabb időben, 1941-ben jelentette meg Bary Józsefnek a tiszaeszlári vérvád megalapozottságát bizonygató könyvét.
Akár hiszitek, akár nem, legutolsó - igaz hogy csak városi legendaként működő - vérvád az 1998-as körmendi gyermekgyilkosság. Bizonyos körökben - talán nem kell mondanom, melyekben - makacsul tartja magát az a nézet, hogy a gyilkosságért elítélt, és büntetését azóta már le is töltött Tánczos Gábor csak bűnbak, a nemzetközi zsidóság kezében lévő magyar igazságszolgáltatás egy rituális gyilkosságot akar eltussolni.
A kínaiak is egyre növekvő etnikum Magyarországon, "természetesen" ők sem maradhatnak érintetlenek a vérvádaktól. Közismert városi legenda, hogy kínai szervkereskedők magyarokat rabolnak el, szerveiket eladják, a maradékot pedig kínai kajaként értékesítik a józsefvárosi piacon...
A történelem során vérvádak minden vallási kisebbség felé irányultak, így az ókori Rómában főleg a keresztények felé. Európában természetesen a zsidóság elleni vérvádaknak van hagyományuk.
Aki azt hiszi, hogy a tiszaeszlári vérvád-per volt az utolsó ilyen per Magyarországon, annak felhívom a figyelmét Kunmadarasra, ahol 1946-ban a holocaustot túlélt, és visszatelepült zsidóságot azzal vádolták meg, hogy keresztény gyerekekből "zsidókolbászt" készítettek. A településen pogrom tört ki, három zsidót agyonvertek, törtek-zúztak, fosztogattak. Nem csoda, hogy a vészkorszakot Karcag környékén szerencsésen nagy arányban túlélő zsidóság haladéktalanul a kivándorlást választotta, így Nobel-díjas tudósunk, Herskó Ferenc családja is.
Talán a tiszaeszlári vérvád irodalma a legnagyobb, pro és kontra egyaránt. Eötvös Károly ügyvéd és író bebizonyította, hogy a XIX. század végén már egy vérvád-per nem végigvihető. Klasszikusnak számi Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter című könyve. Egy korábbi posztomban megírtam, hogy Püski Sándor könyvkiadója a legrosszabb időben, 1941-ben jelentette meg Bary Józsefnek a tiszaeszlári vérvád megalapozottságát bizonygató könyvét.
Akár hiszitek, akár nem, legutolsó - igaz hogy csak városi legendaként működő - vérvád az 1998-as körmendi gyermekgyilkosság. Bizonyos körökben - talán nem kell mondanom, melyekben - makacsul tartja magát az a nézet, hogy a gyilkosságért elítélt, és büntetését azóta már le is töltött Tánczos Gábor csak bűnbak, a nemzetközi zsidóság kezében lévő magyar igazságszolgáltatás egy rituális gyilkosságot akar eltussolni.
A kínaiak is egyre növekvő etnikum Magyarországon, "természetesen" ők sem maradhatnak érintetlenek a vérvádaktól. Közismert városi legenda, hogy kínai szervkereskedők magyarokat rabolnak el, szerveiket eladják, a maradékot pedig kínai kajaként értékesítik a józsefvárosi piacon...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)