Ahogy azt egy
korábbi posztomban írtam, kaptam egy könyvet
Startra kész nemzet címmel. Kati egyik unokatestvérétől kaptam, akinek testvére Izraelben él, maga másfél évet tanult kint ösztöndíjjal, évekig dolgozott Izrael budapesti nagykövetségén, megpályázta az Tel Aviv-i tudományos és műszaki attasé állást is. Ő egyébként nem javasolta Orsinak a kitelepülést.
Végre sikerült elolvasnom a könyvet, úgyhogy módomban van az olvasottakat egybevetni a tapasztalatainkkal.
Amikor 1990-ben jártunk Izraelben, az egy leginkább Görögországra emlékeztető, kissé kaotikus közel-keleti országra emlékeztetett. A Ben Gurion repülőtér kisebb volt a mi Ferihegyünknél, Tel Aviv egy jellegtelen nagyváros volt, a városokat hagyományos országutak kötötték össze. Sokat buszoztunk akkor (egy hónapig voltunk kint), de autópályával nem találkoztunk.
Idén Izrael leginkább Svájcra, vagy Hollandiára hajazott, a városok közötti 2x3 sávos autópályák éjszaka ki vannak világítva, mindenfelé magas házakat építenek, a repülőtér mérete túltesz az amszterdamin, nyüzsgés, forgalom mindenfelé. Az elmúlt 25 évben végbement a gazdasági csoda.
25 évvel ezelőtt lett vége a csaknem egy évtizedig elhúzódó gazdasági válságnak és hiperinflációnak, denominálták az izraeli fizetőeszközt, a sékelt és az amerikaiak és az IMF által megszabott szigorú gazdasági program végrehajtásába kezdtek.
Izraellel kapcsolatban általában két tévképzet létezik. Az egyik szerint Izrael az USA lélegeztető gépén van, ha azt lekapcsolnák, az országot elnyelné az arab tenger. A másik szerint Izraelbe kizárólag a világ zsidósága fektet be, csakis azért, mert zsidók. Nos Izrael az egy főre eső K +F költségek tekintetében valamint a kockázatitőke-vonzó képességét tekintve világelső, mint ahogyan a frissen alakuló start-up cégek tekintetében is (A könyv eredeti címe is ez:
Start-up Nation, ami arra utal, hogy jelenleg Izrael a start-up cégek Mekkája). Számottevő befektetések pedig a 90-es évek elején indultak meg az országba, és ekkor indították el a kockázatitőke-gyűjtő programokat is.
A hadseregnek, a kötelező katonai szolgálatnak fontos társadalmi szerepe van az izraeli technológiai fejlődésben. Nemcsak azért, mert a hadiipar jelentős megrendelő. Ennél fontosabb, hogy egyedülálló módon az izraeli katonáktól sokkal több önálló döntést, improvizációt várnak el, mint más ország hadseregeiben. Egy fiatal szakaszparancsnok nagy értékű haditechnikát kezel és éles harci helyzetekben kell gyors döntést hoznia. A felelősségért cserébe nem várják el a vak engedelmességet, jogában áll megkérdőjelezni parancsnokai döntését. Visszakerülve a civil életbe jól alkalmazható a kockázat - és felelősségvállalás, a kételkedés szabadsága, az improvizáció, az innováció képessége. A hadsereg másik hozadéka az a kapcsolati tőke, ami a bajtársak között kialakul. Mivel minden évben tartalékosi szolgálatot is teljesítenek az izraeliek, ahol vállalatigazgató és szállodaportás egy hónapig közös körletben van, így a hagyományos társadalmi hierarchia sem olyan merev, mint más országokban. A jó ötleten és a kockázatvállalási képességen túlmenően azonban küldetéstudat is kell egy sikeres start-up céghez. Ez is megvan minden izraeliben, hiszen az állandó fenyegetettség közepette a hazafias szellem küldetéstudattal is párosul.
17 éves korában egy izraeli fiatal nem azon kezd el gondolkodni, hogy milyen elit egyetemre próbáljon bejutni (pedig a Jeruzsálemi Héber Egyetem vagy a Tel Aviv-i Egyetem a világ legjobb egyetemei között van), hanem azon, hogy a hadsereg melyik elit egységébe jelentkezzen. A légierőnél vagy a kommandósoknál eltöltött szolgálati idő többet számít egy állásinterjúban, mint a legjobb egyetemen szerzett diploma.
A könyv számos példán keresztül mutatja meg, hogy nem csak új technológiai ötletek, de új üzleti modellek is sikerre vezethetnek, jelentős szerep jut az ún. mushup cégeknek, melyek különböző tudományterületek eredményeit ötvözik.
A könyv összehasonlítja Izraelt más tőkeerős, dinamikusan fejlődő országgal, régióval is. Szingapúr - melyet Orbán Viktor követendő mintaállamként említett meg tusnádfürdői előadásában - a lehetőségei ellenére elmarad Izrael mögött a technológiai fejlesztésben. Ennek okát a könyv ebben látja:
"Li Kuan Jü Népi Akció pártja gyakorlatilag megszakítás nélkül birtokolja a hatalmat Szingapúr függetlenné válása óta. És Li szerint ez így is van jól. Szent meggyőződése, hogy egy élénk politikai ellenzék csak tönkretenné a rendszerető és hatékony Szingapúrról kialakult elképzelést. A nyilvánosságot nem kifejezetten támogatják, sőt inkább igyekeznek azt kiszorítani. Ez a hozzáállás Szingapúrban természetesnek számít, Izraeltől azonban nagyon is idegen."
És tényleg, Orbán kizárólag korlátozottan demokratikus országokat említett példaként: Oroszországot, Törökországot, Szingapúrt. Véletlenül sem volt közöttük Izrael. Persze ennek - lássuk be - más okai is vannak...
Az olajban gazdag arab országokról ezt olvashatjuk:
"Az elithez tartozók fenyegetésnek fogják fel a nagyon is szükséges reformokat - a szólás és véleménynyilvánítás szabadságát, a kísérletezéshez és a tévedéshez való jogot, valamint az alapvető kormányzati és gazdasági adatokhoz való hozzáférés jogát -, pedig ezek mind nélkülözhetetlenek egy olyan kultúra kialakításához, amelyben a vállalkozók és a feltalálók jól érzik magukat."
Izrael elvesztegetett évtizedéről:
"Annak ténye, hogy az állam monopolhelyzetben volt a tőkepiacon, kifejezetten lassította, sőt egyenesen ellehetetlenítette, a gazdaság fellendülését....A kormányzat határozta meg a feltételeit és a kamatait minden kölcsön- és betéti terméknek a fogyasztói és vállalati hitelezésben."
Izrael azonban képes volt tanulni saját hibájából, és ma már senki nem kérdőjelezi meg a nyilvánosság és a demokrácia szükségességét, mint a gazdasági fejlődés fontos összetevőjét. Mi még pont ellenkező irányba tartunk.
