Erősek és gyengék

Vessetek a mókusok elé, de sokat foglalkoztat a Hankó-ügy, és annak lelki vonatkozásai. Nem, nem felmenteni akarom Hankót, de azért az világos, hogy szemben az éveken keresztül saját zsebre dolgozó  Sesztákkal ő egyáltalán nem bűnöző, hanem balek. Az Orbán-kormányban ő volt a gyenge. Mindjárt megvilágítom, hogy mire is gondolok.

Az irodalom és zeneirodalom tele van a bandák, csoportok belső csoportdinamikájának ábrázolásával:

• A West Side Story Rakéták nevű bandájának - ők harcolnak a bevándorlók bandájával - van egy tagja, a fiús külsejű lány, Anibodys (magyar fordításban gyakran Senkifia), aki azért küzd, hogy teljes értékű bandatag lehessen.
• Paolo Pasolini Utcakölykök című regényének tragikus hőse Genesio, szintén bandatag, aki bizonyítási vágytól vezérelve beleveti magát az örvénylő folyóba és belefullad.
• A Pál utcai fiúk Nemecsek Ernője is az egyetlen közlegény a csapatban, hőstette tragikus halállal végződik.
• Golding Legyek ura című regényében Röfi a csapat gyenge tagja, aki minden igyekezete ellenére a törzs számára ő csak egy eltaposandó akadály marad a hatalom felé vezető úton.
  

Mi jellemzi ezeket a karaktereket? A kiszolgáltatott vagy gyengébb egyén a folyamatos bántalmazás és megalázás ellenére is görcsösen ragaszkodik az őt elnyomó csoporthoz – a szociálpszichológia és az irodalom egyik legmegrázóbb mintázata. A bandák világa nemcsak a külső ellenséggel szembeni harcról szól, hanem egy kegyetlen belső hierarchiáról is, ahol a leggyengébbek fizetik a legmagasabb árat a figyelemért.

Ne, de miért hasonlítom Hankó Balázst egy utcai banda gyenge, ámde mégis az erősek csoportjához ragaszkodó, bizonyítási vágyában tragikusan elbukó gyenge jellemhez? Azt a Hankó Balázst, aki egyetemi professzor, a gyógyszerészeti tudományok doktora, sikeres tudományszervező?

Hankó karrierje teljesen hasonlóan indult Palkovics László karrierjéhez:

• Gyorsan felfelé ívelő tudományos és egyetemi karrier;
• Sikeres tudományszervezői tevékenység;
• Kormányzati szerepvállalás;
• Miniszterként mindketten méltatlan feladatok végrehajtására kényszerültek: Palkovics a CEU előzésében és az akadémiai rendszer szétverésében jeleskedett (sőt, az őrült diktátor parancsára még a főmeteorológust is kirúgatta), Hankó pedig az egyetemek KEKVA-modelljének kidolgozásában vett részt, ami miatt az EU megvonta ezektől az egyetemektől az Erasmus- és a Horizont- programokban való részvételt.

Csakhogy Palkovicsnál volt egy pont, ahol már úgy érezte, ezt nem csinálhatja tovább, és lemondott: elvették tőle a közlekedésügyet, amihez igazán értett, és oda akarták adni neki az energetikát, amihez pedig nem értett. Hankónak nem voltak ilyen skrupulusai, amikor megkapta a kultúrát. Végül is ha Pintérnél, a rendőrminiszternél van a közoktatás és az egészségügy, miért is ne lehetne egy gyógyszerésznél a kultúra?

Már akkor meg kellett volna szólalni a vészcsengőnek, amikor Hankó egy giccsfestőnek, Vészabó Noéminek adományozott Munkácsy-díjat, ami miatt felháborodott a képzőművészeti közvélemény és lemondott a Munkácsy-díj Bizottság. Sejteni lehetett, honnan jött Hankó felé a befolyás, hiszen Vészabó készített portrét Orbán Viktorról is. Már akkor látszott, Hankó inkább hajlik a politikai, mint a szakmai befolyásolás irányába.

Képzeljetek el egy kormányülést, ahol az igazi nagyvadak, Orbán Viktor, Pintér Sándor, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Rogán Antal, Lázár János mellett ott ül Hankó Balázs, egy bizonyítani akaró Nemecsek Ernő. És ekkor, közeledvén a választások, érkezett Hankóhoz egy kérés. Nem valószínű, hogy kormányülésen hangzott el, inkább csak szűk körben, hogy a kulturális tárcánál vannak még olyan pénzek, amivel segíteni lehetne a Fidesz győzelmét. Hankó tudta, hogy szabálytalanul jár el, azt is éreznie kellett, hogy túlságosan is átlátszó, hogy a választókerületeknek egyenletesen osztja a pénzt, de egyenlő jogú tagja akart lenni a bandának, és biztos volt abban, hogy alkalomadtán megvédik.

De Hankó bukása nem járt erkölcsi felemelkedéssel, mint Nemecsek Ernőnél, az ő bukása sokkal inkább Anybodys sorsára emlékeztet a West Side Story-ból (AI segítségével készült szövegrész következik):  Miután bebizonyítja a hűségét és a bátorságát a nehéz időkben, a banda akkori ideiglenes vezetője végre elismeri őt. Azt mondja neki: "Jól dolgoztál, öregem. Most már közénk tartozol, Rakéta vagy." Bár Anybodys megkapja a hőn áhított elismerést, ez a pillanat egybeesik a teljes pusztulással. A banda, amelynek tagja lett, ekkorra már elveszítette a vezérét (Riffet), szétesőben van, tagjai pedig nem sokkal később részt vesznek Anita megalázásában és bántalmazásában. A tragédiája abban áll, hogy egy olyan erőszakos és toxikus mikrotársadalom fogadja be, amely éppen az elvakult gyűlölet miatt veszítette el mindazt, amiért létezett.

Miközben a Fidesz nagyvadjai szétszéledtek, Hankó beült utóvédharcokat vívni a parlamentbe, de a törvény itt is utolérte. És a régi bandatagoknak eszük ágában sincs megvédeni őt, a gyengét. Még a Fidesz bukása után is inkább csak a komikus jelenetek maradnak meg Hankóról, például hogy a minisztérium átadás-átvételi eljárása során DVD-n adta át az anyagot, hogy szentmisét tartottak a lelki üdvéért, hogy felesége Jézus Krisztus szenvedéséhez hasonlította férje meghurcolását és végén még az ügyészségre őt szállító gépkocsiról is lemaradt.

Óriásplakát az @rc kiállításon

AI-mém a Hankó Balázsért tartott szentmiséről

Hankó indulna az ügyészségre, de lemarad.

Társadalmi egyeztetés

Bár a davosi gazdasági csúcson a showt Mark Carney kanadai miniszterelnök vitte el történelmi beszédével, de Donald Trump sem tétlenkedett az általa alapított Béketanács meghirdetésével. A Fidesz-kormányzat elélvezett attól, hogy a szervezetbe Orbán Viktort is meghívták ócska diktátorok közé.

Ma előterjesztettek egy törvényjavaslatot, hogy az Országgyűlés iktassa törvénybe a Béketanácshoz való csatlakozást, egészen pontosan "felhatalmazást adjon a Béketanács Alapokmányának (a továbbiakban: Alapokmány) kötelező hatályának elismerésére". A törvényjavaslathoz mellékelve van az Alapokmány magyar nyelvű szövege is, így lehet belőle csemegézni.

Vegyük rögtön a tagságot:

"A Béketanács tagságára kizárólag azok az államok jogosultak, amelyeket az Elnök meghívás útján részvételre felkér, és a tagsági jogviszony akkor kezdődik, amikor az érintett állam hivatalos értesítést küld arról, hogy elfogadja és kötelezőnek ismeri el az Alapokmány rendelkezéseit a XI. fejezetben foglaltaknak megfelelően."

Értitek? Ki lehet a tag? Hát akit őhatalmassága az elnök erre alkalmasnak talál és meghívás útján felkér. Na, de akkor nézzük meg, hogy ki is a Béketanács elnöke az Alapokmány szerint:

"3.2. cikk Elnök

(a) A Béketanács alapító Elnöke Donald J. Trump, aki emellett az Amerikai Egyesült Államok részéről az alapító képviselői tisztséget is betölti, kizárólag a III. fejezet rendelkezéseinek megfelelően.

(b) A Béketanács küldetésének teljesítése érdekében az Elnök kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a Béketanács által irányított szervezetek létrehozására, módosítására vagy feloszlatására szükség szerint vagy indokolt esetben.

3.3. cikk Utódlás és helyettesítés

Az elnöki tisztségre a mindenkori Elnök jelöli ki az utódját. Az Elnök leváltására kizárólag önkéntes lemondás vagy a Végrehajtó Tanács egyhangú szavazatával megállapított cselekvőképtelenség esetén kerülhet sor, amely időpontban az Elnök által kijelölt utód haladéktalanul átveszi az elnöki tisztséget, valamint az azzal járó valamennyi feladatot és hatáskört."

Nem tudom, világos-e? Donald J. Trump az elnök, csak ő jelölheti ki az utódját, ha a tagállamok egyhangú szavazatával megállapítják cselekvőképtelenségét, akkor is az általa kijelölt utód veszi át az elnöki funkciókat!

Ez a cezaromániás, nárcisztikus pszichopata azzal ápolgatja saját egóját, hogy létrehozott egy magánszervezetet, mi meg elalélunk a gyönyörűségtől, hogy részt vehetünk benne. Tudjuk, hogy Trump keresi a módját, hogy a 2028 végén lejáró második - és egyben utolsó - elnöki ciklusa után hogyan maradhasson hatalomban. Egyelőre még nem találta ki a tutit, de most nemzetközi szervezetek saját nevére íratásával próbálkozik. Képzeljétek csak el, ha 2028-ban ismét demokrata elnöke lesz az USA-nak (jelenleg Trump mindent elkövet, hogy így legyen), akkor az USA-t a Béketanácsban az új elnök képviseli majd, de a szervezet elnöke továbbra is Trump marad.

Csak emlékeztetem az olvasóimat, hogy pont ez volt az Európai Unió problémája az alapítványi struktúrába szerveződött magyar egyetemek kuratóriumaival. Az alapszabály szerint a kuratóriumi tagokat és a kuratóriumi elnököt a kuratórium maga választja, ezzel bebetonozva saját politikai beállítottságát. Bár a sok minisztert és államtitkárt kivették a kuratóriumokból, de a rendszeren nem voltak hajlandók változtatni, így az EU kizárta ezeket az egyetemeket az Erasmus ösztöndíjrendszerből és a Horizont kutatási keretprogramból.

Szerencsére - nem tudom, tudtátok-e - egyes törvényjavaslatokat meghirdetnek társadalmi egyeztetésre. Ennél a javaslatnál is február 9-ig van lehetőség emailben véleményt mondani, és nincs korlátozva, hogy ki szólhat hozzá. Úgy gondoltam, miért pont most változzak meg, ezért ma elküldtem hozzászólásomat a törvényjavaslathoz:

"A Béketanács Alapokmánya 3.2. cikke alapján a Béketanács elnökének személye nem az USA mindenkori elnöke, hanem Donald J. Trump illetve az általa kijelölt utód. Ha Trump elnöki mandátuma lejár, és az USA új elnöke nem a Trump elnök által kijelölt utód, úgy a Béketanács elnöki funkciója egy, az USA-ban politikai szerepet nem betöltő, esetleg az USA aktuális külpolitikájával nem egyező politikai nézetet valló személy kezében lehet.

Mivel a Béketanács tagállamait azok állam- vagy kormányfői képviselik (2.2. cikk), a legfőbb tagállamot képviselő mindenkori elnök és Trump személye közötti esetleges ellentét gátolhatja a Béketanács munkáját.

Demokratikusabb, és a Béketanács működését gördülékenyebbé tevő megoldás az lenne, ha annak elnökét a tagállamok állam- vagy kormányfői közül maguk a tagállamok választanák.

Javaslom, hogy a Béketanács Alapokmányát jelen formájában az Országgyűlés ne iktassa törvénybe."

Tudom, hogy ez csak puffogás, de itt legalább nem azt kérdezték meg, hogy akarom-e, hogy elvegyék a nyugdíjamat és azt Zelenszkij aranyvécéjébe töltsék.

Manófalva - konfliktuskezelési látlelet

Szinte az összes hírportál megírta, Hogy Kánya Tamás a rómaiparti kerékpárút mellett egy csodavilágot alkotott, Manófalvát, és ezt vandálok november 2.-ra virradó éjszaka szétverték. A legtöbb posztnak az volt a következtetése, hogy haladunk egy értéknélküli világ felé, amikor már pusztítani nagyobb dicsőség, mint értéket létrehozni.

Ilyen volt Manófalva...

... és ilyen lett.

Kánya Tamás rómaiparti Land Art-jával egy évvel ezelőtt találkoztunk, ugyanis ekkor helyezték el itt a GCLART névre hallgató geoládát (az 5081. számút), és mi három nappal a rejtés után, Szentendrére, a nyitott templomok hétvégéjére tartva megkerestük. Akkor még csak néhány egyszerűbb installációt találtunk a helyszínen.

Viszont már egy évvel ezelőtt is érzékeltük, hogy Manófalva problémás helyszínen van: a Szentendre felé vivő bicikliút a lupa-szigeti révtől egy ártéri erdőn visz keresztül. Szépen kikövezett, de csak két szemben jövő bicikli fér el egymás mellett, jobbra és balra erdő. A művész itt gyűjti össze azokat a gyökereket, fadarabokat, hordalékokat, terméseket és szép, formás kavicsokat, amiket a Duna partra tesz. Ebből építi az installációit, amiket csak a kerékpárúton lehet megközelíteni. A kerékpárút kanyargós és csak rövid szakaszai láthatók be az erdőtől, viszont elég forgalmas. A kocogók, gyalogosok, kutyasétáltatók ugyan nincsenek kitiltva az útról, de nekik is és a kerékpárosoknak is eléggé kell figyelniük, hogy ne legyen baleset. Nekünk is résen kellett lennünk, hogy ne kerüljünk biciklisták útjába.

Az első képen látható gyönyörűséges Manófalva pont az őszi szünetre készült el, és hirtelen nagyon nagy lett a gyalogosforgalom a bicikliúton.

Bámészkodók Manófalvánál a bicikliúton

Egy ilyen szituáció nagyon könnyen szül konfliktushelyzetet. Képzeljük el, hogy egy gyereket elsodor egy kerékpáros, a szülők veszekedni kezdenek a biciklistával, de újabb biciklisták érkeznek és újabb nézelődők is bekapcsolódnak a vitába. A szóváltásból hamar tettlegesség is lehet, mert az elfojtott frusztrációink miatt a konfliktushelyzeteket képtelenek vagyunk higgadtan kezelni. A most olvasott Harari-könyv szerint ebben nagy szerepet játszik a közösségi média is, az ottani éles diskurzusaink agresszív stílusa szivárog át a hétköznapjainkba és a közéletbe is.

Mi naponta tömegközlekedünk, rendszeresen találkozunk elfojtott frusztrációból eredő konfliktushelyzetekkel. Nem akarom azt a biciklistát mentegetni, aki az est leszálltával visszament és egy doronggal szétverte Manófalvát, de érzem, honnan fakadnak az indulatai, mert nap-mint-nap találkozom hasonlóval. A közösségi médiát elárasztják az életveszélyes helyzeteket teremtő büntetőfékezések és egyéb szándékos közúti veszélyeztetések. Emlékeztek még a Hadházy Ákos ellen Hatvanpusztánál elkövetett merényletre?

Mentálisan rossz állapotban van az ország. Lehet, hogy ez volna a legsürgősebb feladat: az ország lelkét meggyógyítani, és konfliktuskezelési kurzusokat indítani az embereknek. Remélem Kánya Tamás sem adja fel Land Art projektjét, csak valamivel szerencsésebb helyszínt választ neki. Én nagyon szurkolok.

Tiltsák be a Busójárást!

Tisztelt Baranya Vármegyei Rendőrfőkapitányság!
Tisztelt Főkapitány Úr!

A Mohácsi Tormay Cécile (azelőtt Martos Flóra) Általános Iskola és Gimnázium tantestülete és szülői munkaközössége nevében azzal a kéréssel fordulunk Főkapitány Úrhoz, hogy a városunk minden jóérzésű polgárát megbotránkoztató és rettegésben tartó önmutogató parádét, az úgynevezett "Busójárást" betiltani szíveskedjen.

Amint azt bizonyára tudja, az évszázadokkal ezelőtt városunkba települt sokácok egy primitív, barbár szokást hoztak magukkal: ijesztő maszkot öltve hangoskodnak, gyanútlan járókelőket molesztálnak, fiatal nőket zaklatnak és gyermekeket rémisztgetnek. Teszik ezt holmi "népszokásra", "hungarikumra" hivatkozva.

Tájékoztatjuk Főkapitány Urat, hogy iskolánk egyre több tanulója szenved valamilyen átmeneti vagy tartós lelki traumában, főként a tavaszi időszakban, a "Busójárás" után. Egy ötödikes tanulónknak tavaly visszatért a dadogása, egy hetedikes gyermek pedig ismét ágybavizelő lett, pedig iskolapszichológusunk segítségével hosszadalmas terápiával korábban már sikerült leküzdenie ezt az alapvetően lelki eredetű problémát. A szülők is panaszkodnak, hogy gyermekeiknek rémálmaik vannak, gyakran felriadnak éjszaka. Az egyik anyuka azt mesélte, hogy kislánya attól retteg, hogy ágya alatt egy busó van, még álmában is kiabál: Jön a busó, jaj, jön a busó!

Nyilván felesleges tájékoztatnunk Főkapitány Urat, hogy Alaptörvényünk értelmében:

"Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz." (Magyarország Alaptörvénye, XVI. cikk (1) bekezdés)

Semmiféle "népszokás" vagy "hungarikum" nem szolgálhat jogalapot arra, hogy előbbre helyeztessék a gyermekek fent említett alapvető jogánál. Talán a gyülekezési jogról szóló törvény (2018. évi LV. törvény) azon kitételei sem ismeretlenek Főkapitány Úr számára, miszerint:

Tilos "erőszakot közvetítő vagy megfélemlítő jellegű félkatonai vagy ahhoz hasonló ruházatot viselve megjelenni" (9. § (1) bekezdés c) pontja)

"A gyűlés résztvevői ... arcukat nem takarhatják el" (9. § (2) bekezdés b) pontja)

Az alábbi fotókon a fent említett jogszabályokat durván megszegő, megfélemlítő ruházatot viselő, arcukat rémisztő maszkkal eltakaró "busókat" és az általuk megfélemlített, rémült, rettegő gyermekeket láthatja.

Fotó: Baráth Gábor

Fotó: Dankaházi Lóránt

Városunk lakói toleráns, a kisebbségekhez lojális polgárok, de ez nem jogosíthatja fel a "busókat" arra, hogy visszaéljenek ezzel a türelemmel. Semmi bajunk a "Busójárással", de csinálják otthon, a négy fal között, vagy ha már mindenképpen feltűnést és riadalmat akarnak kelteni, ijesztgessék egymást egy erre alkalmas elzárt területen, például a városi sportpályán.

A fentieket összefoglalva arra kérjük Főkapitány Urat, hogy városunkban a "Busójárásnak" nevezett primitív, agresszív parádé nyilvános megtartását Alaptörvényünknek a gyermekek alapvető jogait taglaló cikkeje, valamint a gyülekezési törvény idézett előírásai alapján a jövőben ne engedélyezze.

Mohács, 2026. február  10.

Dr. Prüd Lenke
     igazgató                                                       Izgága Kálmánné                                                                                                             a szülői munkaközösség elnöke

Bolond világ

Erdős Virág nagy kedvencem, két verseskötetét is birtoklom, A trabantfejű nőt és az Ezt is el című könyvet, de megvan a Legesleges című CD, melyen Kollár --Klemencz László Erdős-megzenésítései hallhatók és Presser Gábor Voltam Ibojka című könyve/lemeze, melyen szintén található Erdős-vers (emberek az Úrban, hallgattok még CD-t egyáltalán?).

Most az izraeli repülőutat egy 2011-ben már bemutatott, de könyv formájában csak idén tavasszal kiadott Erdős-drámával, a Kalocsával töltöttem. Rövid kötetecske, Budapest - Tel Aviv  - Budapest útvonalon akkor is kiolvasható, ha közben kicsit szunyókál az ember. Hogy aztán annál többet gondolkodhasson az értelmezésén, amely legalább négy féle:

1. Sci-fi paródia egy Kalocsa nevű bolygóról Budapest bolygóra érkező űrlényről/űrlányról, kinek van egy mogorva, rozoga, láthatatlan robot védelmezője, aki szuperereje birtokában bármikor megvédi gazdáját, elegendő csak kimondani a varázsigét: Capsicum Annuum! (ez egyébként a Kalocsa környékén is termesztett közönséges fűszerpaprika tudományos neve).
2. Egy átlagos, de groteszk elemekkel megfűszerezett történet egy vidéki lányról, aki a fővárosba érkezik, elhelyezkedik egy újság szerkesztőségében és a főszerkesztő szeretője lesz.
3. Egy téveszmés zavarban szenvedő sci-fi-rajongó vidéki lány története a fővárosban, akinek van egy képzelt robot-barátja és a valóságos és elképzelt helyzetek csak nehezen szétválaszthatók.
4. Egy tragikus sorsú vidéki lány képzelgései egy fittneszterem szaunájában.

Ebben a kötetben kivételesen csak a robot beszél versekben, amolyan erdősvirágosan. Köztudott, hogy Erdős Virág szinte minden versében felbukkannak a hátrányos helyzetűek, a kiszolgáltatottak, a szegények, a cigányok, az idegenek. Bár a darab 2011-ben íródott, ebben is erős szál az idegengyűlölet, a vidékiek gyanakvással fogadása (hol voltunk még a 2015-ben kezdődő migránsválságtól).

Igen, kedves blogolvasók, mi hagyományosan nemcsak a külső, de a belső migránsoktól is ódzkodunk, a mindenféle "gyüttmentektől". Nemrégiben Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy egy készülő szabályozás szerint az Alaptörvényben deklarálnák a helyi közösségek önazonossághoz való jogát, míg egy sarkalatos törvény lehetőséget adna a képviselő-testületeknek, hogy korlátozzák a településre beköltözőket. Ennek eszközei lehetnek az ingatlanszerzés korlátozása, állandó lakcímmel rendelkezők elővásárlási joga, feltételekhez kötött ingatlanszerzés és a helyi adózás átalakítása. Vagyis törvényesen adnának teret a xenofóbiának, még jobban megnehezítve, hogy egy cigány kikerülhessen a gettóból. Nehogy már csak úgy letelepedhessen a szomszéd faluban.

Szóval nemcsak Erdős Virág hőse, Kalocsai Liliána lökött egy kicsit, de úgy tűnik az egész magyar törvényalkotás is. De hogy a tragédiát kicsit komédiába fordítsuk, a héten megnéztük a Belvárosi Színházban a Tok-tok című színdarabot, melynek szereplői kényszerneurózisban (annak is különféle nagyon vicces változataiban) szenvednek. Egy pszichiátriai rendelő várójában kezdetben mindegyikük a saját bajával van elfoglalva, de mivel az orvos késik, csoportterápiaként kezdenek működni, egyre jobban odafigyelnek a másikra és szép lassan elfeledkeznek saját problémájukról.

Mindannyiunknak megvan a magunk baja, de ha kicsit megpróbálunk odafigyelni a másikra, rájövünk, hogy segíthetünk egymáson. Mert a világ bolond, de javítható.

Mese, mese, meskete

Egy nemrég írt posztomban írtam egy színdarabról, melyben egy Andersen-mese, a Vadhattyúk volt a kulcs, és akkor utaltam a meseterápiára, és Bori lányom mesék iránti vonzalmára. Először Eric Berne Sorskönyvében olvastam a meseterápiáról, arról, hogy mindenkinek megvan a kedvenc tündérmeséje. Aztán pár év múlva megtudtam, hogy egy volt osztálytársam, aki pszichológus, szintén foglalkozik meseterápiával, és írt is egy mesekönyvet, amit meg is vásároltam, címe: a Rubinkő meséi.

Szintén posztoltam a tavaly a Szegedi Szabadtéri Játékokon látott musicalről, az Ezeregy éjszakáról, és annak kapcsán megírtam, hogy valószínűleg Seherezádé lehetett az első meseterapeuta, aki így adta vissza Sahriár király életkedvét és önbizalmát. Ráadásul megtudtam, hogy Orsi lányomat is érdekli a meseírás, már gimnazista korában is írt novellákat (kétszer is nyert az iskolai novellaíró pályázaton), és mostanában, ha nagy ritkán akad egy kis szabad ideje, meséket ír (pl. a hiperaktív lajhárról). Remélem egyszer még olvashatom őket, nem dugja el az íróasztala fiókjába.

Szóval annyira érdekelni kezdett a téma, hogy megkértem Petrát, vegye ki a könyvtárból nekem Boldizsár Ildikó, a magyar mesepápa alapművét: Meseterápia, Mesék a gyógyításban és a mindennapokban. Boldizsár Ildikó szerint azért nagyon fontosak a mesék, mert egy ősi, kollektív tudat lenyomatai, olyasfélék, mint a szent könyvek. A szerző szerint a népmesék egy ősi kornak, az egykor volt aranykornak, amikor még sokkal szorosabb kapcsolatban éltünk a természettel, a lenyomatai, egy végtelen hosszú mesefolyam leszakadt foszlányai. Mindjárt eszembe is jutott róla egy másik posztom, amelyben arról elmélkedem, hogy az emberi faj mennyire magára maradt, amióta kiszakadt a természetből (ennek milyen tökéletes metaforája a bibliai kiűzetés a Paradicsomból). Magányunkban vallást, tudományt, művészetet és mítoszokat teremtünk magunknak, ezek közé tartoznak a népmesék is. Tulajdonképpen a mesebeli csodák sem mások, mint annak az ősi világnak a lenyomatai, amikor még részei voltunk a természetnek, szót értettünk az állatokkal, növényekkel.

A szerző szerint minden mese egy fejlődéstörténet, melyben a mesehős az útja során válik hőssé. A mesék állandó szereplői a hősök és álhősök, az útnakindító, az adományozó, a segítő, az ellenfél és a királykisasszony, mint elérendő cél. A mesék segítői (megsegített állatok, bölcs öregember, vasorrú bába stb.) valójában a bennünk rejlő, fel nem fedezett hajtóerők, ki nem használt energiák. Ezek a segítők csak akkor válnak barátainkká, ha megfelelően szólitjuk meg őket, jól bánunk velük. Gyakori motívuma a meséknek az alászállás, túlvilágon járás, újjászületés. A meseterápia célja pont az, hogy a beteg fedezze fel magában a rejtett hajtóerőket és ezekkel felvértezve szülessen újjá, térjen meg az alsó világból. A terápia során mindenki más szereplővel azonosul és más mesehelyszínbe helyezi el magát.

Minden mesének hét fázisa van: az útnak indulás, a konfliktus-felismerés, a hőssé válás, a próbák, a segítővel való találkozás, az ellenféllel való megküzdés és végül az újjászületés. Ezen a hét fázison kell végigmenni mindenkinek, aki aláveti magát a meseterápiának. Érdekes, hogy van, aki ugyanabban a mesében azt ismeri fel magában, hogy túlságosan nagyok az elvárásai másokkal szemben, míg más arra jut, hogy túl nagy a megfelelési kényszere. Nem csoda, hiszen a mesék a bennünk eltemetett, elfojtott, hamu alatt parázsló problémákat hozzák felszínre. Amióta olvastam Boldizsár Ildikó könyvét, én is egy kicsit mindent a meséken keresztül próbálok megközelíteni. Pl. nemrég megnéztük Katival  a Hat hét című magyar filmet, ami tömören arról szól, hogy egy 17 éves lány teherbe esik, de még terhesen megegyezik egy örökbe fogadó párral, hogy az ő javukra lemond a gyermekről. Megszüli a gyereket és egyre inkább úgy érzi, hogy mégiscsak megtartaná (ennek eldöntésére hat hét áll a rendelkezésére). Amikor oda jut, hogy bejelentse, nem adja örökbe gyermekét, látja, hogy az örökbe fogadó szülők milyen szeretettel és odaadással bánnak a babával, és akkor végleg lemond a gyermekről. Én meg arra gondoltam, hogy ez tiszta Kis hableány történet.

Posztom végén álljon itt a Fehérlófia a Bëlga együttes előadásában.

---

Ne húzd ki az íróasztal bal fiókját!

Tegnap színházban voltunk, Tasnádi István Mikor hazudtam? című darabját néztük meg a 6Szín-ben. Korábban láttuk Tasnádi színrevitelében a Harmadik hullám-ot a Bárka Színházban (sajnos, azóta a színházat bekebelezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem).

A darab beharangozójából azt tudható meg, hogy egy kormányszóvivő nőnek nehezen megy a hazugság, pedig ez munkaköri kötelessége lenne, mert testbeszéde folyton elárulja, hogy nem mond igazat. A kabinetiroda egy coach-ot fogad mellé, hogy kiköszörüljék ezt az apró csorbát. Azt gondoltam, milyen jól jön majd így a választások előtt egy politikai áthallásokban bővelkedő darab a politikusok hazugságairól, és valóban a coach szájából el is hangzottak azok a jól ismert toposzok, hogy ha jól akarsz hazudni, akkor először magadat kell meggyőznöd arról, hogy amit mondasz, az a valójában igaz, fel kell építened magadban egy alternatív igazságot, és azt kell hangoztatnod minden hullámhosszon (pl. békepártiság, ugye ismerős?).

De aztán hamar kiderül, hogy a szóvivő asszony (Péterfy Bori) és a coach (Rohonyi Barnabás) sem az, akinek először gondoltuk, és a darab fokozatosan átcsúszik egy másik síkra, amely már arról szól, hogyan építenek a szereplők maguk köré egy alternatív valóságból falat. És itt lép be a darabba a meseterápia, amiről én először kb. 20 évvel ezelőtt Eric Berne Sorskönyv című művében olvastam. Ebben a szerző leírja, hogy valójában a tündérmeséknek a konkrét történeten kívül mindig van egy rejtett tartalmuk, melyek igazi sorskérdésekre keresik a választ.

Bori lányunk sokkal intenzívebben élte meg a meséket, mint testvérei, kistinédzserként készült meseillusztrációi egészen szürreálisak voltak, 12 éves kisgimnazistaként rendezte meg az osztályában A legkisebb boszorkány című Lázár Ervin-mesét.

Íme Bori néhány meseillusztrációja:

Nem csoda, hogy felnőttkorában is eljárt Boldizsár Ildikó meseterápia kurzusaira és elolvasta a nagy magyar meseterapeuta könyveit.

Visszatérve a tegnapi színdarabhoz, a közös kulcs a két szereplőhöz Hans Christian Andersen Vadhattyúk című meséje. A történet röviden annyi, hogy egy királylány csakis úgy válthatja meg hattyúvá változtatott bátyjait, ha csalánból páncélinget sző nekik, és azt rájuk veti. De erre az időszakra némasági fogadalmat kell tennie, addig nem szólalhat meg, míg meg nem váltotta bátyjait.

Mindannyian hordozunk magunkban olyan titkokat, melyeket nem mondhatunk ki, amíg el nem készültek azok a csalánból szőtt páncélingek, amik után már megszólalhatunk és elmondhatjuk az igazságot.

– Most már beszélhetek! – kiáltott a királyné. – Ártatlan vagyok!

A nép álmélkodva nézte a csodát, s leborult ifjú királynéja előtt, de az eszméletlenül hanyatlott bátyái karjába, annyira megviselte a félelem, a fájdalom, a tenger szenvedés.

– Ártatlan a húgunk – mondta a legidősebb királyfi, azzal elmondta elejétől végig, mi történt velük. Miközben beszélt, csodálatos illat áradt szét a levegőben: a megrakott máglyának minden hasáb fája gyökeret eresztett, és szárba szökkent: gyönyörű bokorrá fonódtak össze az ágak, piros rózsák ringatóztak rajta, a bokor legtetején pedig mint égi csillag, egy hófehér rózsa tündökölt.

A darab végére, persze képletes értelemben, de a kormányszóvivő asszony elkészül a tizenegyedik páncélinggel is. Titkának bizonyítéka ott lapul íróasztalának baloldali fiókjában. De a coach nem nézi meg, még túl erős benne az alternatív igazság. Még nem meri feloldani a kognitív disszonanciát. Nem meri átlépni annak a buboréknak a határát, amelyben évekig olyan jól megvolt.

És ti készen álltok, hogy némasági fogadalmat téve csalánból szőjetek páncélinget, hogy ezzel kitörhessetek az embertársaitoktól elválasztó buborékotokból?

Behálózva

Egy régi film, Sidney Lumet Hálózat című mozijának színdarab változatát láttuk tegnap a Centrálban Network címmel. A darab alapjául szolgáló film még a televíziózás aranykorában, 1976-ban készült, láttam is jópár évtizeddel ezelőtt. A lényege, hogy egy megcsömörlött és elbocsájtás előtt álló hírolvasó élő adásban bejelenti, hogy a következő adásban nyilvánosan főbe lövi magát, ám ettől annyira megugrik a csatorna nézettsége, hogy innentől kezdve a csatornának esze ágában sincs kirúgni a tévést, hanem egyfajta messiást, igazságot kimondó orákulumot faragnak belőle, aki az amerikaiakat a televíziós kultúráról próbálja lebeszélni, paradox módon mégis egyre több amerikait ültet a tévé elé estéről estére.

A '70-es évek televíziós kultúrája mára jócskán megváltozott. Akkoriban az átlag amerikai 8-10 órát töltött a képernyő előtt, a tévé mondta meg, mit gondoljon, hogyan öltözködjön, hogyan nevelje a gyerekét: a tévé alakította a tömegkultúrát. Manapság főleg a netről tájékozódunk, a filmeket streamelve nézzük, véleményünket a közösségi oldalak vélemény-buborékai  formálják, kultúránkra, öltözködésünkre, viselkedésünkre, beszédünkre az önjelölt infuenszerek vannak a legnagyobb hatással. Videoblogokat nézünk, podcastokat hallgatunk A hagyományos, lineáris televíziózást már csak jelentősebb sportközvetítéseknél, fontosabb események élő közvetítésénél használjuk.

Épp ezért volt furcsa, hogy most állították színpadra ezt a témát, Bori lányom annyira berágott, hogy ha lett volna szünet, a darab közben hazament volna. Szerinte Alföldi túlripacskodta Howard Beal messiás tévébemondó szerepét. Szerintem Bori kicsit túlzott, hiszen a szerep szerint Howard egy kicsit őrült, megszállott, de megértem, hogy Borit tartalmilag nem érintette meg a darab, mert a mai fiatalok életére szinte semmilyen relevanciával nem rendelkezik. Talán egyvalamivel mégis: amikor Howard Beal hagyományos hírműsora igazi trash-reality-vé válik, akkor a hírigazgatóban még erkölcsi aggályok merülnek fel, de a szórakoztató osztály igazgatója így próbálja nyugtatni: a business nem az erkölcsről szól, hanem a businessről. A mai kereskedelmi televíziók trash-reality műsorival kapcsolatban már semmiféle erkölcsi aggály nem merül fel: celeb lehet bárkiből, legyen az ócska exhibicionista vagy egykori bűnöző.

Egy hete halt meg egy celeb, akit a trash-média tett ismertté: Berki Krisztián. Május 6.-án reggel éppen sétáltam a munkahelyem felé a Tinódi utcán keresztül, amikor három villogó rendőrségi autót és egy mentőautót láttam a loft-apartmanokat rejtő egykori malomépület előtt. Pár óra múlva megtudtam, hogy a halott Berkihez vonultak ki ilyen erőkkel. Berki Krisztiánt szemben azokkal a celebekkel, akik vagy zenészi/énekesi vagy sportolói múltjuk alapján váltak celebbé, lényegében kizárólag zűrös, zavaros gazdasági és magánügyei tették ismertté hasonló kaliberű alakokkal együtt: jó barátságban volt a bűnöző múltú Molnár Richárddal és az egykori bankrabló Ambrus Attilával.

Berkit korábban két posztomban is megemlítettem. Egyik posztomban azonos nevű ismert emberekről írtam, egy másikban pedig arról, hogyan lett Berki budapesti főpolgármeste-jelölt. Ez utóbbi az, ami nagyon kiakasztott. Hogy a kereskedelmi média ilyen szociopatákkal növeli a nézettségét, az az ő dolguk. De hogy Rogán Antal propagandaminiszter megbízásából Hajdú Péter cégén keresztül azért kapott Berki Krisztián százmilliókat, hogy Karácsony Gergellyel szemben indulva a főpolgármesteri címért csökkentse annak esélyét, azt mutatja, hogy a kormányzat már bűnözőkkel is összeáll az ellenzék ellen. Ezt már egyszer eljátszották, amikor Kubatov Gábor Fidesz-alelnök büntetett előéletű verőemberei próbáltak megakadályozni egy népszavazási kezdeményezést a vasárnapi boltzár ellen.

Berki Krisztián halálának pontos okát még mindig nem tudjuk, de valószínűsíthető, hogy a szteroid-függőség egészségre káros mellékhatásai vezettek korai halálához, akárcsak haverjánál, Molnár Richárdnál, aki vele egy napon halt meg a börtönben. Mert a celebet az jellemzi, hogy mindig többnek próbálja mutatni magát, mint ami valójában: gazdagabbnak, befolyásosabbnak és erősebbnek. Sokan közülük testépítők, és az eredményesebb hatás érdekében anabolikus szteroidokhoz fordulnak.

Ahogyan a tegnapi színdarab Howard Beal-jét is először felemeli a trash-média, hogy utána a nézettség csökkenésével letaszítsa, ugyanúgy emelkednek és süllyednek korunk celebjei és influenszerei. Kegyelet illet minden elhunytat, részvét illeti családtagjaikat, így Berki két kislányát is. A kisebbik lánya fél éve született, Berki élőben közvetítette a szülést, aztán külön költözött párjától és újszülött gyermekétől.

Játék az élet

Facebook-on követem Péterfy Gergely író oldalát, aki minden reggel egy napi bölcsességet oszt meg. A tegnapi bölcsesség egy Platón-idézet volt: "Többet megtudhatsz másokról egy óra játékkal, mint egy év beszélgetés alatt." 

Pont tegnap fejeztük be a Netflix népszerű sorozatának első évadát, amelyet az egész világ néz, a címe: Squid Game, magyarul Nyerd meg az életed. Úgy vált a Netflix legnépszerűbb sorozatává (első havi több mint 100 milliós nézettséggel), hogy ez nem angol nyelvű sorozatoknál egyáltalán nem szokás, márpedig ez egy dél-koreai gyártású széria. Cikkek százai foglalkoznak népszerűségének okairól, szó ami szó, minket is a képernyő elé szögezett.

Csak az alapszituációt árulom el, minden egyéb spoiler lenne: több száz szerencsétlen egzisztenciájú, eladósodott, nehéz pénzügyi helyzetben lévő férfi és nő részt vesz egy játékban, ahol nagyon sok pénzt lehet nyerni. Egyszerű gyerekjátékokat játszanak, de életre-halálra. Itt most valóban a "lét a tét". Összezárt emberek, tétre menő játékok: régi, jól bevált receptje ez a televízió- és filmiparnak. A legtöbb mai reality-show erre a kaptafára van felhúzva.

Egy Polgár Juditról írt posztomban idéztem a híres bajnoknőnk mondását: "A sakk olyan mint az élet, az élet pedig a sakkot utánozza". Ha a "sakk" szó helyébe a "játék" szót tesszük, ugyanúgy igaz az állítás. A gyerek a játékon keresztül sok mindent megtanul: taktikát és stratégiát, kitartást, veszteni tudást és a másokkal való együttműködés képességét.

A Squid Game-ben is feltűnik az összes játékos archetípus:

• a gengszter, aki semmibe veszi a szabályokat;
• a gengszter spanjai, akik szolgaian lesik a gengszter minden parancsát, de akiket a gengszter úgy dob el, ha már nincs szüksége rájuk, mint egy használt zsebkendőt;
• a sunyi, aki szemtől-szembe nyájas, de akármikor hátba támadhat;
• a kurva, aki mindig ahhoz jó, akihez éppen az érdeke fűződik;
• a senkiben sem bízó, minden együttműködést elutasító magányos harcos;
• a játékmesterekkel bratyizó, tőlük kedvezményeket kicsikarni próbáló ügyeskedő;
• a naiv jóbarát, akit mindenki átver és kihasznál;
• az önfeláldozó;
• és végül az együttműködésre mindig kész, a szolidaritást mindig szem előtt tartó, éppen ezért örök lúzer.

Ugye az életben is nap-mint-nap találkozunk ezekkel a figurákkal? De ara a nagy kérdésre, hogy egy élethalál-küzdelemben marad-e még hely az együttérzésnek, a szolidaritásnak, az emberi gesztusoknak, a sorozat optimista választ ad.

Tudjátok, hogy én olyan vagyok, mint Móricka, akinek mindenről "az" jut eszébe. Azon gondolkodtam el, vajon melyik típusba tartozik az az ember, akinek több más gondolata mellett ezt a mondatát is egy tükörre gravírozták: "Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük":

• Orbán kész a játékszabályokat játék közben is megváltoztatni, lásd a választási törvényt;
• Orbán a politikája érdekében simán megtagadja korábbi barátait: Simicska, Iványi, Soros;
• Orbán bármikor kész letagadni ígéreteit, ha érdeke úgy kívánja: pl. ígérete ellenére nem egyeztettek a német megszállási emlékműről, nem írta alá a CEU-ról az együttműködési egyezmény New York állammal, pedig az minden törvényben előírt feltételt teljesített.

Szerencsére ma már egyre több olyan társasjátékot árulnak, amelyben a játékosok egymással együttműködve a tábla ellen játszanak. Posztom végére beteszem a játékok dalát a Diótörő és Egérkirály című musicalből.

---

Akarsz beszélni róla - 2

Csaknem 8 évvel ezelőtt indította el a HBO a saját gyártásában, izraeli licenc alapján forgatott sorozatát, a Terápiát. A sorozat lényege az, hogy egy pszichológus (Mácsai Pál) négy páciensének ülésein követhetjük a terápia működését, és tárulnak fel emberi és családi drámák, míg az ötödik napon maga a pszichológus megy szupervízióra régi kollégájához és barátjához (Csákányi Eszter).

2013-ban még nem volt HBO-nk, egy kollégám másolta fel újraírható DVD-re a sorozat egyes epizódjait, és kölcsönadta megnézésre. Ebből az első évadból ismertem meg Nagy Ervint, Sztarenki Dórát és a Mindenkivel Oscar-díjat nyert Szamosi Zsófiát.

Akkoriban a filmet kölcsönadó kollégám házassága is túl volt már egy válságon, feleségével közösen beszélték meg az egyes epizódok - különösen a párterápiás részek - tanulságait. Sajnos a házasságukat nem sikerült megmenteni: kollégám beleszeretett egy nőbe és ezt nem is titkolta, ez már sok volt a feleségnek, és beadta a válókeresetet. Ráadásul okos nőnek mindig van a talonba valaki, így aztán boldog második házasságában él, míg kollégám hamarosan szakított szerelmével, és elindult a társkeresési hajsza, ami sajnos a munkáján is meglátszott. Egy évekig tartó se veled se nélküled kapcsolat után kötött ki végre egy tartós kapcsolat mellett, bár ez is elég sok önfeladást követelt tőle: mindig liberális nézeteket valló létére (a rendszerváltáskor az SZDSZ-nek ragasztott plakátot) élettársa egy keresztény ókonzervatív nő, aki ráadásul még harcias vírustagadó és maszkviselés-ellenes is.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nézhetünk mi pszichoterápiáról szóló sorozatokat, nem tudjuk magunkat felvértezni az életközépi válság ellen, lehet, hogy nekünk is csak a késői születésű Petra jelent átmeneti haladékot.

Tavaly óta van HBO GO előfizetésünk (a Csernobil-sorozat miatt), de csak idén szántuk rá magunkat a Terápia második évadának megnézésére. Semmivel sem volt kevésbé érdekfeszítő, mint az első évad, megint remek karaktereket ismerhettünk meg: a bukott politikust (Máté Gábor), a torschlusspánikban leledző csinos ügyvédnőt (Péterfy Bori), a már az első évadban a párterápiában megismert házastársak között őrlődő kiskamaszt (Surányi Áron), a súlyos betegségét senkivel megosztani nem merő egyetemistát (Kurta Niké) és a terapeuta kamaszkori szerelmét (Kováts Adél). Talán az első évadban nem is tűnt fel nekem olyan élesen, hogy régi drámáinkat milyen mélyen temetjük el magunkban, melyek csak a sokadik ülésre jönnek felszínre. Már az első évadban is kitűnt, hogy maga a terapeuta is milyen esendő és milyen ócska hétköznapi hazugságokkal áltatja saját magát. És persze megint csak szuperlatívuszokban tudok beszélni Enyedi Ildikó és Grigor Attila rendezőkről.

A harmadik évadot megint pihentetjük pár évig, és akkor majd megint feltesszük magunknak a kérdést: Akarsz beszélni róla?

Schrödinger macskája besétál a bárba

Mostanában elkezdtem érdeklődni a kortárs izraeli irodalom iránt. David Grossmantól már korábban olvastam A világ végére c. könyvét, posztoltam is róla, karácsonyra pedig megkaptam a legújabb kötetét, melynek címe: Egy ló besétál a bárba. A szerző tavasszal megkapta ezért a könyvéért a nemzetközi Man Booker díjat. A Man Booker díjat '69 óta adják angol nyelvű könyvekért, 2005 óta pedig van a nemzetközi díj is, melyet idegen nyelvű művek angol fordításaiért adják. 2015-ban Krasznahorkai Lászlónak ítélték ezt a díjat, szégyen, hogy még mindig egy sort sem olvastam tőle.
De most elmondom, hogy jön ide Schrödinger és az ő világhírű házi kedvence.
Kezdetben a fényről azt gondoltuk, hogy hullám, mert a különböző optikai kísérletekben hullámként viselkedett. Később a fotoelektromos jelenség megmutatta, hogy bizonyos esetekben a fény részecskeként viselkedik (ezt kaptam az egyetemen szóbeli felvételi vizsgámon, fel is vettek, mint a pinty). Az elemi részekről pedig azt gondoltuk, hogy kizárólag részecskeként viselkednek, de az elektrondiffrakciós kísérlet bebizonyította, hogy a részecskék bizonyos esetekben hullámként viselkednek. Az elemi részecskék a szuperpozíció elve alapján kevert állapotban vannak, állapotuk nem megállapítható, csak egy hullámfüggvénnyel leírható módon valószínűsíthető. Amikor azonban egy adott kvantummechanikai rendszert megfigyelünk, mégiscsak egy konkrét állapotban találjuk, vagyis a megfigyelés pillanatában a hullámfüggvény összeomlik, és a rendszer valamely lehetséges sajátállapotába kerül. Ezt a bizonyos hullámfüggvényt Erwin Schrödinger osztrák fizikus az ún. Schrödinger-egyenletekkel írta le.
Ahogyan a keresztények megörültek az ősrobbanás-elméletnek, mondván, hogy lám, mégis csak a semmiből teremtődött a Világ, a szubjektív idealizmus hívei ugyanúgy örültek Schrödinger elméletének: na ugye, hogy minden az észlelés pillanatában dől el. Amit nem észleltünk, az lehet így is, meg úgy is, de végső soron minden fejben dől el. A veronai buszbaleset áldozatainak szülei reggel, amikor hírt kaptak a balesetről, így fohászkodtak: Édes jó Istenem, add, hogy az én gyermekem ne legyen az áldozatok között. Pedig akkor már a baleset megtörtént, de amíg nincs bizonyosság, van helye a fohászkodásnak.

Erwin Schrödinger elméletét úgy szemléltette, hogy felvázolt egy gondolatkísérletet, melyben egy macskát olyan dobozba zárnak, ahol egy izotóp átlagosan óránként egy alfa-részecskét bocsájt ki, mely becsapódva egy GM-csőbe kiold egy kalapácsot, mely összetör egy ciánkapszulát, ezt belélegezve a macska elpusztul. Mindaddig, amíg nem nyitjuk ki a dobozt, azt, hogy a macska életben van-e, egy valószínűségi függvény írja le, mely alapján annak a valószínűsége, hogy a macska él, kisebb 100%-nál, de nagyobb 0%-nál. Viszont amikor a dobozt kinyitjuk a macska vagy él, vagy már döglött (bocsánat, macskabarátok) halott. Csak remélni tudom, hogy senki nem követte el azt az aljasságot, hogy a valóságban is elvégezte ezt az elég kegyetlen kísérletet.
De most kanyarodjunk vissza a regényhez, és próbáljuk megmagyarázni, hogyan is kerül ide a jobb sorsra érdemes macska. A könyv valójában egy monodráma illetve egy stand-up comedy egy főszereplővel és néhány mellékszereplővel. Anélkül, hogy különösebben el akarnám spoilerezni a történetet, a regény csúcspontja egy gondolatban elvégzett választás. A 14 éves főhős éppen az izraeli középiskolásoknak kötelező katonai kiképző táborban van, amikor parancsot kap, hogy azonnal pakoljon, indulnia kell a temetésre.

Orsi katonai gyakorlaton 2013 őszén (álló sorban jobboldalt)

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezen a katonai kiképzésen Orsi lányom is átesett, vagy tíz napon keresztül gyakorlatoztak a sivatagban.)
A gyerekkel senki nem közli, hogy kije halt meg, de mivel a szülein kívül nincs más rokona, hamar rájön, hogy vagy az anyjáról, vagy az apjáról van szó. A többórás úton számvetést készít, felidézi a szüleivel való kapcsolatát, a jó és rossz emlékeket. Aztán választ, és a választása valósággá válik, és ő egész életében nem tud megszabadulni a lelkiismeret-furdalástól, hogy ő ölte meg az egyik szülőjét. Pedig a választása tényleg csak a fejében zajlik le, nem úgy, mint William Styron könyvében, a Sophie választásában, ahol a címszereplőt a legördögibb választásra kényszeríti Mengele: ki maradjon életben, a fia vagy a lánya.
Ez így leírva persze banálisan hangzik, de a könyv igazán megindító, sőt, optimista végével az olvasó úgy érzi, hogy a főhősnek véglegesen sikerül lezárnia magában ezt a konfliktust. Jó a fordítás is (Rajki András), valószínűleg megérdemelten kapta meg a nemzetközi díjat. Én sem bántam meg, hogy a Balaton partjára ezt könyvet vittem magammal. A regényt 2014-ben fejezte be a szerző és olyan izraeli helyszínek tűnnek fel benne, mint Jeruzsálem, Beer Sheva, Netanya, Gedera, ahol magam is jártam.

Önsorsrontás

Az ötven évvel ezelőtti Kennedy-gyilkosság kapcsán nekem J F K fia, a gyilkosság idején három éves, JFK Junior jutott eszembe.
(Érdekes, azt gondoltam, hogy nagyobb felhajtás lesz az ötvenedik évforduló kapcsán, leadják a televíziók az összes ebben a témában készült filmet, megírják az újságok az összes konteót, vagy legalább egyszer elhangzik a rádióban Neményi Béla örökbecsű száma: Ki ölte meg Kennedyt?)
Visszatérve John Kennedy Jr.-ra: Amerika tragikus sorsú hercege nem kerülhette el a transzgenerációs átkot, sejteni lehetett, hogy apja nevével szükségszerűen tragikus sorsot kell hordoznia.

JFK Jr. apja temetésén

Élete méltó betetőzése volt a a Kennedy-család tragikus krónikájának: Nagybátyját, Robertet öt év múlva lőtték le az elnökválasztási kampányban. Másik nagybátyja, Edward ugyan teljes életű politikai pályát futott be, egész életére árnyékot vetített az ún. Chappaquiddick-incidens: autójával egy partiról hazafelé tartva egy hídról a csatornába hajtott. Sikerült kiúsznia, de a mellette ülő hölgyet, egy 28 éves kampány-aktivistát nem sikerült kimentenie, ráadásul az esetet csak másnap jelentette a rendőrségnek.
Anyja, Jacqualine, sógóra, Robert meggyilkolása után úgy érezte, hogy nincsenek biztonságban az USA-ban, ezért férjhez ment a görög hajómágnáshoz, Arisztotle Onassziszhoz. Az ifjú Kennedy Onassziszban apja helyett apjára, apja fiában pedig bátyjára lelt egészen utóbbi tragikus repülőbalesetéig.
Az ifjú Kennedy mozgalmas életével azután folyamatosan tele voltak a bulvárlapok, egészen az ő 1999-es repülőbalesetéig, melyben osztozott vele válófélben lévő felesége és sógornője is. A történetről itt meg itt részletesebben olvashattok.
Kedves blog-olvasók, nemcsak azért írom ezt a posztot, mert én is kétszer temettem el velem azonos nevet viselő felmenőt a balkányi temetőben (nagyapámat '71-ben, 84 éves korában, apámat meg most, 92 évesen), hanem mert JFK Jr. halálakor sokat olvastam Eric Berne-től, Erich Fromm-tól, Anthony de Mello-tól és Müller Pétertől. Berne Sorskönyve nagy hatással volt rám, ezért amikor elolvastam az ifjabb Kennedy beteljesült sorsát (akkoriban járt nekünk a Time, sokat írtak benne a repülőbaleset körülményeiről), biztos voltam abban, hogy élete tragikus mintáit építette be saját halálába. JFK, ilyen névvel nem lehet ágyban, párnák között meghalni.
A harmadik aktualitás egy ismerősöm magánéleti ámokfutása. Egész eddigi életét és saját jövőjét felrúgva próbál új életet kezdeni, miközben nemcsak saját, de környezete életét is rombolja. Emlékszem, hogy legendás tévésorozatában Csernus Imre hogy üvöltözött az ilyen önsorsrontókkal. Álljon itt tanulságul minden életét önmaga tönkretevő, de másokat hibáztató önsorsrontónak egy történet a Sorskönyvől (fejből idézem):

Egy férfi minden délben előveszi szendvicsét a munkahelyén, beleharap, majd bosszúsan felkiált: A fenébe, már megint sajtosszendvics! Kollégája megkérdezi tőle: Miért nem szólsz a feleségednek, hogy valami mást csomagoljon neked ebédre? Mire a férfi: Nekem nincs is feleségem, magam készítem el a szendvicsemet.