Tegnap Katival és Borival megnéztük A harmadik hullámot a Bárka Színházban. Orsi már látta korábban, Bori olvasta Todd Strasser A hullám című könyvét, és látta az ebből készült filmet, úgyhogy számára az is világos volt, hogy miért pont harmadik hullám, ez ugyanis a darabból nem igazán derül ki.
Ebből a műfajból az első élményem a KISZ-táborokban (ó, a tatai kiszlányok) a '80-as évek elején vetített film egy pedagógiai kísérletről, amelyben három részre osztották a gyerekeket, az egyik csoportnak demokratikusan, a másiknak diktatórikusan, a harmadiknak anarchikusan tartották a foglalkozást. Természetesen a film célja az volt, hogy a demokrácia előnyeit ecsetelje (ez persze a szocializmusban kicsit ellentmondásos volt). Engem leginkább az zavart, hogy 6-7 éves gyerekeket hogyan lehet ilyen kísérletnek egy film kedvéért kitenni.
A másik alapvetés a hírhedt 1971-es Stanford-i börtönkísérlet. Önkéntesek közül véletlenszerűen választották ki, ki lesz elítélt és ki börtönőr. A szereplők annyira beleélik magukat a szerepükbe, hogy a kísérletet idő előtt le kell fújni. Láttam az ezen alapuló német filmet, később az amerikaiak is leforgatták.
Örömmel láttam, hogy az előadáson sok gimnáziumi osztály is volt. A sztori itt is az, hogy a társadalmi-hatalmi struktúrákat tanítják középiskolásoknak, és az autokráciát bemutató tanár a kelleténél jobban beleéli magát a vezérszerepbe, és a diákokkal egy militáns csoportot alakít, a Hullámot. Egész végig nem lehet tudni, hogy a tanár csak szerepet játszik, vagy valóban elhatalmasodik rajta a hatalmi mámor. Ezt most én sem árulom el.
Néha nekem is az az érzésem, hogy egy nagy kísérlet alanyai vagyunk. A rendszerváltás hajnalán, a rendszerváltó pártok megalakulásakor még eljártam az összes párt bemutatkozó gyűlésére. Az MDF nevében Czakó Gábor író így szólította meg a hallgatóságot: Jó napot, nyulak. Aztán elmagyarázta, hogy eddig kísérleti nyulak voltunk egy társadalmi kísérletben, de mostantól nem így lesz. Hát, lehet hogy egyszer még igaza lesz.
Mindenesetre elszorult torokkal hallgatom Orbán Viktor Nagy Imre temetésén elmondott beszédét, majd 23 évvel később a turulavató beszédet ugyanettől az embertől. Ez utóbbiban már megtalálható Mussolini beszédeinek számos toposza: az erő kultusza, a vérségi kapcsolat az ősökkel, ősi szimbólumok használata, az európai megújulás záloga a mi hazánkban van stb. Nekem ehhez a kísérlethez már valahogy nincs túl nagy kedvem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése