Parlament

Parlament

2021. december 29., szerda

2021 a nyereségek éve volt

Nyugdíjba mentem

2021 március elsejével mentem nyugdíjba. Már 2020 novemberétől jogosult voltam öregségi nyugdíjra, de jobban megérte megvárni 2021-et. Aktív dolgozóként nyugdíjasnak lenni jó buli, mert az ember nettó fizetése is megemelkedik, és e mellé kapom a nyugdíjat, amelynek megállapításakor 46 év szolgálati időt állapítottak meg nekem.
A családban az aktív nyugdíjaskodásnak hagyományai vannak. Apám még 85 évesen bejárt a hivatalába (az Országos Szövetkezeti Tanács titkáraként volt egy kis irodája, munkanapját alapvetően könyvtári kutatással, elméleti cikkek írásával töltötte). Sógorom (nővérem férje) nyugdíjas egyéni vállalkozóként még mindig vállal templomfűtések megvalósítását, időnként óra- és harangjáték-felújítást.

Ingyen utazom

Tíz évig - amióta munkahelyem elköltözött a Gellérthegy utcából - autóval jártam dolgozni. A jót könnyű megszokni, így aztán nemcsak Kelenvölgybe, de később a budaörsi repülőtér mellé, majd Őrmezőre, végül a Ferencvárosban található irodánkba is autóval jártam. A járvány első hullámától szokásommá vált, hogy Katit is elvittem a munkahelyére, hogy ne kelljen BKV-znie (egyébként ezért még valami költségtérítést is kaptunk a Pénzverőtől). Aztán úgy alakult, hogy nagyjából akkor zárták le a Lánchidat a forgalom elől és kezdődtek meg egyéb felújítások a városban és lett közlekedési káosz, amikor betöltöttem 65. évemet, vagyis jogosulttá váltam az ingyenes utazásra.
Vagyis továbbra is Katival együtt indulunk el dolgozni, de most már tömegközlekedéssel. Az Erzsébet-hídnál válunk el. Kezdetben még az elsőajtós buszoknál - ahol a buszvezető ellenőrzi a jegyeket/bérleteket - felmutattam a személyimet, de később már nem foglalkoztam vele, úgyis látják rajtam, hogy időskorú vagyok. Már vonaton is utaztam ingyen, és természetesen ahol lehet, nyugdíjas jegyet váltok.

Meglett ezredik geoládám

2007 óta vagyok geocacher, vagyis ládavadász. Az első hat évben évi 100 találatunk volt, gyakorlatilag levadásztuk a budapesti és Budapest-környéki geoládákat, és minden belföldi nyaralásunkat is összekapcsoltuk ládavadászattal. Később ez az ütem a felére csökkent, de két éve, amióta Petra barátnője szüleinek túracsapatához időnként csatlakozunk, ismét kissé megemelkedett a találatok száma. Úgy alakult, hogy 14 év geocaching után a Bakonyban találtuk meg 1000. ládánkat.


Természetesen tovább folytatjuk a ládakeresést, tervem szerint az új évre elérjük a 1011. találatot, ami a számmisztika szempontjából fontos: 2022 = 2 * 1011.

Aktivitásom a közösségi oldalakon

  • 101 posztot írtam a blogomban, 2021-ben 12700-an kattintottak rám. Legnépszerűbb posztom ez volt.





Koncertek, színházi előadások

A koronavírus-járvány miatt csak ősszel, augusztus 20-a után jutottunk el:
  • Az augusztus 20-i ünnepségekhez kapcsolódóan emlékezetes koncertek voltak a környékünkön, így a Filozófusok kertjében a Modern Art Orchestra koncertjét hallgathattuk, akik Harcsa Veronikával, Dresch Mihállyal és Gőz Lászlóval kiegészülve Bartók-átiratokat adtak elő. A Tabánban pedig sor került a Budapest Fesztiválzenekar évadnyitó koncertjére is.
  • Petrával a Zeneakadémián a Concerto Budapest koncertjén voltunk. Az új, feltörekvő és nagyon jól menedzselt zenekar - a kor szellemének megfelelően - nyit a crossover műfaja felé is.
  • Shakespeare Othello-ját a Radnóti színházban láttuk.
  • Székely Csaba 10 című drámáját harmadszori nekifutásra sikerült megnéznünk a Katonában.
  • Szintén a Katonában láttuk Ferdinand von Schirach Terror című színdarabját.
  • A Várkert Bazárban láttuk Rejtő Jenő A tizennégykarátos autó című könyvéből készült zenés darabot, amit Keresztes Tamás rendezett és a Budapest Bár írta és játszotta hozzá a zenét.
  • A Budapest Kongresszusi Központban egy Bödöcs Tibor-esten voltunk, és persze fetrengtünk a röhögéstől.
  • Szintén a BKK-ban tegnap egy Csík Zenekar-koncerttel zártuk a 2021-es koncertszezont.

Könyvek

Főleg ősszel álltam le nagyon az olvasással, de azért néhány könyvet idén is sikerült elolvasnom.
Ezzel a poszttal búcsúzom a 2021-es évtől. Hagyományos szilveszteri versünket majd januárban olvashatjátok.
Boldog újesztendőt kívánok minden olvasómnak!

2021. december 27., hétfő

2021 a veszteségek éve volt

 Édesanyám halála

Januárban 92. évében meghalt édesanyám. Direkt egy fiatalasszony korából származó szexi képet teszek ide be, hogy mindenki így emlékezzen rá.


Tavaly karácsony előtt eltörte a vállát, ekkor hozzánk költöztettük, velünk töltötte az ünnepeket.

Utolsó vele készült kép 2020 december 25-én

Január elején visszaköltözött saját lakásába és nővérem vigyázott rá. Pár nap múlva meghalt. Bár nagyon sok testi betegsége volt, szellemi frissességét és a világ dolgai utáni érdeklődését haláláig megőrizte, olvasott, keresztrejtvényt fejtett, napra kész volt bel- és külpolitikai kérdésekben.

Válások a családban

Valahogy úgy alakult ez az esztendő, hogy két olyan közeli családban történt válás, ahol kicsi, bölcsődés és óvodás korú gyermekek vannak, az egyikben két kisfiú, a másikban két leányka. Tudom, hogy egy házasság sokösszetevős játék és egy válásnál egyik fél sem hibáztatható kizárólagosan, még akkor is, ha egyébként az ember mindenben a vérszerinti rokonát támogatja. Bár a két család más-más városban él, közösségi oldalakon tartották a kapcsolatot és volt, hogy együtt voltak egy-egy wellness-hétvégén.
Tudom, hogy Magyarországon minden második házasság válással végződik, de eddig a környezetemben főként életközépi válások voltak, a gyerekek kirepülése után mentek szét a szülők, ilyen pici gyerekek mellett ez azért fájdalmasabb, főleg a gyermekek sérülhetnek. Nem is tudom, hogy a jövőben hogyan hozzák meg majd azokat a gyermekekkel kapcsolatos döntéseket, amelyeket a szülők közösen szoktak meghozni és mindkét szülőnek joga van beleszólni a döntésbe: iskoláztatás, különféle sportok választása, különórák, ennek az egésznek a logisztikája. Visszagondolva mi ezt a lányainkkal egy szülős felállásban elég nehezen tudtuk volna menedzselni.
Főleg most karácsony előtt gondolkodtam el azon, hogy ezt most ők hogyan kezelik.

Koronavírus-áldozatok

2021-ben - december 22-éig - összesen 38 167 beteg hunyt el koronavírus-fertőzésben, közülük 9 537-en 2020-ban, a járvány első és második hullámában, 28 630-an pedig idén, a harmadik és negyedik hullámban.



Az egymillió főre vetített áldozatok száma nemzetközi összehasonlításban is az élmezőnyben van, bár mivel az áldozatok krónikus alapbetegséggel rendelkező idős betegek voltak, azt szokták mondani, hogy inkább az előző éves adatokhoz képesti többlethalálozást érdemes nézni. Nos, a Statisztikai Hivatal legutolsó gyorsjelentésének grafikonján is jól látható a járvány második, harmadik és negyedik hulláma (érdekes, az első hullám a zárások miatt a halálozás csökkenését hozta, a hagyományos influenza is kevesebb áldozatot szedett).


A gyorsjelentés megállapítja, hogy 2021 márciusában-áprilisában 51 %-kal többen haltak meg az előző évi azonos időszakhoz képest.

A fertőzési és halálozási közös görbén így, a negyedik hullám leszálló ágában jól látszik, hogy, a negyedik hullámban ugyanannyi fertőzöttre kevesebb haláleset jut, ami nyilvánvalóan az oltásnak köszönhető.


A környező országokhoz képest nálunk a legkevésbé szigorúak a járványügyi intézkedések, a kormány felmérte, mi csökkenti jobban a népszerűségét, a magas halálozás vagy pedig a szigorú járványügyi zárások, és az előbbi mellett döntött. Az oltási hajlandóság nálunk az EU-s átlagnál alacsonyabb, ami a mindenkori államhatalommal szembeni közép-európai általános bizalmatlansággal magyarázható.


Az év végére robbant ki az a botrány, hogy Hadházy Ákos országgyűlési képviselő a Szputnyik vakcina engedélyeztetési dokumentációja iránti közérdekű adatigénylési kérését az OGYÉI megtagadta, a képviselő csak peres úton tudta kikényszeríteni a dokumentum kiadását. Az OGYÉI a "kényes üzleti adatokat" fekete filctollal kihúzta az átadott dokumentumokból. Hadházyt érdekelték ezek a "kényes" adatok, ezért fény felé fordította a lapokat, és a filctoll alatt olvasható vált a kihúzott szöveg, melyről kiderült, egyáltalán nem üzleti adatokat tartalmazott, hanem olyan mondatokat, melyek alapján az engedélyezést meg kellett volna tagadni:
  • A teljes körű helyes laboratóriumi gyakorlat megállapítására és ellenőrzésére nem volt lehetőség.
  • A dokumentáció a gyártásfejlesztés kísérleti stádiumát, laborméretű (5 literes) gyártási eljárást mutat be, melynek több lépése manuálisan, sterilfülke alatt történik, ami növeli a hibaforrások, így az inkonzisztens gyártás lehetőségét.
  • Több lényeges, a hatékonyságot és biztonságot érintő vizsgálat hiányzik.
  • A készítmény hatóértéke nem állapítható meg pontosan.
  • Így a készítmény stabilitásáról sem tudhatunk pontosat.
  • Fentiek alapján a klinikai és preklinikai vizsgálatok sem értékelhetőek.
  • A szennyezések feltérképezéséről, az ettől való mentességről nincs elég adat.
  • Vírus kontaminációval való rizikóelemzést nem adtak be.
  • A hatóanyag-tartalom vizsgálati módszere elavult és pontatlan.

A Klubrádió frekvenciától való megfosztása

A Klubrádió idén decemberben lett 20 éves, azonban ezt a jubileumát már frekvencia nélkül, csak az interneten sugározva tudta megünnepelni. A viharfelhők már tavaly decemberben gyülekezni kezdtek, amikor a Médiatanács bejelentette, hogy nem részesül a Klubrádió a frekvenciájának automatikus meghosszabításában, mert a szerződéses időszakban több szabálysértésért is megbüntették. A frekvenciára új pályázatot írtak ki, melyre három pályázat érkezett, de ezek közül egyedül a Klubrádió pályázatát nyilvánították érvényesnek.
A két érvénytelen pályázó közül az egyik a Médiatanács döntését bíróságon támadta meg, így a Klubrádió frekvenciaengedélyének lejártára, február 14-re még nem lehetett elbírálni az új pályázatot, ezért a rádió sugárzását egyszerűen lekapcsolták.


Viszont pár nap múlva visszavonta keresetét az érvénytelen pályázó, így arra lehetett számítani, hogy a pályázatot hamarosan a Klubrádió nyeri, is ismét sugározhat a frekvenciáján, de nem így történ: a Médiatanács a Klubrádió pályázatát is elutasította, és új pályázatot írt ki a frekvenciára. Egy húsz éves múlttal és masszív hallgatótáborral rendelkező rádióra döntésükben azt tudták mondani, hogy: "A Médiatanács nem látta biztosítottnak a közösségi célra kiadott frekvencia jogszerű és hatékony hasznosulását, ezért megállapította a pályázati ajánlat érvénytelenségét és a pályázati eljárás eredménytelenségét."


Ezzel azonban a történet még nem volna elég kerek. Az közösségi frekvenciát - az új pályázati eljárás lefolytatásáig - kereskedelmi alapon ideiglenesen odaítélték az egyik érvénytelen pályázónak, a SPIRIT FM-nek, mely addig szintén inkább ellenzéki rádiónak volt mondható, így a Klubrádió baráti tűzben bukott el. De még év végére is maradt egy kis érdekesség: a korábbi NMHH-elnök, Szalai Szalay Annamária korai halála miatt a hivatalban lévő elnök, Karas Monika mandátuma a parlamenti választások után járt volna le, ezért egy esetleges kormányváltás esetén nem Fidesz-hű médiaelnök került volna hivatalba. Ezt megelőzendő Karas Monika lemondott hivataláról hogy "újabb kihívásoknak" nézhessen elébe, és a Fidesz már ki is nevezte kilenc évre bebetonozott utódját, Koltay Andrást. Vagyis egy 2022 tavaszi kormányváltás után is marad hírhamsító Papp Dániel az MTVA vezérigazgatója, maradnak a gyalázkodó tévéhíradók, és természetesen továbbra sem kapja majd vissza frekvenciáját a klubrádió.



Email-címem elvesztése

Ez az ügy is kapcsolódik az NMHH-hoz. Még 2020 őszén értesített a Vodafone, a UPC utódja, hogy megszűntetik az email-szolgáltatást. Korábbi email-címem, a drpal.jozsef@chello.hu már 18 éve megvolt nekem, és ellentétben sok UPC-előfizetővel én mindenhol, de tényleg mindenhol ezt használtam (bankoknál, szolgáltatóknál, közösségi oldalakon stb.) Mivel amúgy is példátlannak tartottam, hogy egy internet-szolgáltató ne nyújtson egyben email-szolgáltatást is, az NMHH-hoz, mint felügyeleti szervhez fordultam panasszal.
A panaszomra érkezett válasz többek között ezt tartalmazza: "A Szolgáltató válaszában kifejtette, hogy az általa üzemeltetett elektronikus levelezés (továbbiakban: e-mail) nem tartozik az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (továbbiakban: Eht.) hatálya alá, így ezért nem vonatkozik rá az Eht.-ban meghatározott minőségi célértékek vállalására vonatkozó kötelezettség sem".
Megdöbbentem a válaszon és ezt a kérdést tettem fel 2020 decemberében az NMHH-nak: "Meglepődve olvastam, hogy az email-szolgáltatás nem tartozik az Eht. hatálya alá. Mivel elég sok cég nyújt email-szolgáltatást Magyarországon, kérem tájékoztasson, hogy ezt a szolgáltatást mely törvény szabályozza. Azért volna furcsa az email-szolgáltatás ex-lex állapota, mert szinte minden elektronikus ügyintézéshez (banki szolgáltatások, ügyfélkapu stb.) szükség van email-címre, ilyen jogbizonytalanságnak nem lehetne kitenni a fogyasztót".
Akár hiszitek, akár nem, ezt a választ kaptam: "Tájékoztatom, hogy elektronikus hírközlési tárgyú jogszabály korábban nem szabályozta az e-mail fiók biztosítását, azt a Szolgáltató saját általános szerződési feltételeiben (ÁSZF) rögzítettekkel egyezően, kérésre, az előfizetett internetszolgáltatáshoz kapcsolódó, díjmentes kiegészítő szolgáltatásként biztosította. A szolgáltatás az Eht. 2020. december 21-étől hatályos módosítása értelmében elektronikus hírközlési szolgáltatásnak minősül".   Vagyis a Vodafone ügye - én úgy mesélem, hogy az én panaszos beadványom nyomán - jogszabályi módosításhoz vezetett. Persze ettől még az email-címem megszűnt, mert a törvény előírásait csak 2021 június 30-tól kell alkalmazni, de a Vodafone megkeresett, hogy elfogadok-e egy 3000 Ft-os fájdalomdíjat, és én nagy kegyesen igent mondtam.
A 18 éve meglévő email-címemmel együtt egyébként megszűnt a 30 éve meglévő vezetékes telefonszámunk is, de erről már mi magunk önként mondtunk le, mivel a vezetékes telefont már úgyis csak az idősebb rokonokkal való kapcsolattartásra használtuk.

Újabb (talán az utolsó) bölcsességfogam elvesztése

A jobb felső nyolcasom menthetetlennek bizonyult, így azt hiszem utolsó bölcsességfogamat veszítettem el az év során. A fogtündértől nem kaptam semmit cserébe.

Kedves olvasók, ne higgyétek, hogy ilyen pesszimistán zárom az évet. Következő posztomban azt mutatom meg, hogy 2021 a nyereségek éve volt.

2021. december 23., csütörtök

Pilinszky János: A fényességes angyal is

 Emlékezés egy világháborús karácsonyra

(lap egy karácsonyi füzetből)

Az égbolt elsötétedett.
S akár a végitélet
zord fellege tört volna ránk,
a föld is oly sötét lett.

Gyermekszívünk is oly nehéz!
A házak és a kertek,
az egész törékeny világ,
éreztük, velünk reszket.

Aztán a roppant csöndön át
puhán és észrevétlen,
a hangtalan meginduló
és puha hóesésben,

akár a fényes pelyhek is
vigyázva földet értek,
a fényességes angyal is,
ő is a földre lépett.

2021. december 22., szerda

2021 eseményei dalaimban, coub-jaimban, 2. rész

Fudan-egyetem

Nyár elején jött a hír, hogy a kormány Budapest déli részén, az egykori Nagyvásártelep környékére egyetemi kampuszt építtet a kínai Fudan egyetem számára. Itt valóban az építtetésen van a hangsúly, hiszen a Fudan ingyen kapta volna meg a telket, az 540 milliárd Ft-ra becsült építési költséget a magyar állam fizette volna, ráadásul kínai hitelből, és a munkát is a kínaiak végeznék. Az eredeti elképzelés szerint a területre egy diákváros épült volna 8000 kollégiumi férőhellyel.
Természetesen nem azzal van gond, hogy Budapesten kínaiaktól lehessen tanulni műszaki-, gazdasági- és orvostudományt, hanem a finanszírozással és a diákváros-koncepció felrúgásával. Az ügyet az ellenzék népszavazásig vitte, jelenleg már folyik az aláírás-gyűjtés, én pedig felénekeltem idei legnépszerűbb dalomat a témában.


Nemzeti konzultáció

A kormány nyár elején újabb nemzeti konzultációt hirdetett meg, hasonlóan propagandacéllal sugalmazott kérdésekkel, mint a korábbi években. Megtudhattuk belőle, hogy veszélyesebb világ jön, hogy Brüsszel továbbra is visszaél hatalmával és migránsokat akar ránk kényszeríteni, valamint hogy a Soros György által finanszírozott LMBTQ lobbi már a gyermekeinket is befolyásolni akarja.
Soros György, migránsok, LMBTQ, Brüsszel - ezeket ismételgeti az a dalom, mely sajátos looper technikával, vagyis ugyanarra az alapra egymásra énekelt, folyamatosan ismétlődő sávokkal készült, és visszaköszönnek a témában megjelent emoji-s plakátok.


Gyermekvédelmi törvény, LMBTQ

Nyár elején az országgyűlés egy új gyermekvédelmi törvényt tárgyalt. A kezdetben a pedofíliát elítélő törvénybe - melyet az ellenzék is maximálisan támogatott - olyan passzusok is bekerültek, melyek a gyermekkori nemváltást és az LMBTQ "propagandát" - valójában LMBTQ médiatartalmak megjelenítését - tiltaná meg kiskorúak számára. Ez két súlyos aggályt is felvetett: a pedofília és a homoszexualitás összemosását, közös törvényben való tárgyalását, valamint a homoszexuálisok iránti érzékenyítés, vagyis elfogadó attitűd kialakítás teljes tiltását.
A törvény ellen széles körű hazai és nemzetközi tiltakozás volt, ami előhozta Orbán legsúlyosabb jellemhibáját: ha támadják, meghosszabbítjuk Bicskéig. Népszavazást hirdettek meg a témában, sőt, azt is elérték, hogy a "gendernépszavazást" együtt rendezzék meg a 2022-es országgyűlési választásokkal, ezzel biztosítva annak érvényességét. Csak hab a tortán, hogy az egyik javasolt kérdésben Magyarország két legmagasabb bírói testülete, a Kúria és az Alkotmánybíróság sem értett egyet.
Vagyis a 2022-es választásokra a Fidesz az idegengyűlölet mellett a homofóbia-kártyát is kijátszotta, nekem pedig megszületett a Homofóbia című dalom, melyben egy tanácstalan baromfi próbálja eldönteni magáról, hogy ő most tyúk vagy kakas.


Minden esetre Orbán legjobb embereit állította sorompóba, hogy a népszavazásra buzdítsanak, így azt is megtudhattuk, hogy nyugaton a nemváltást már gyermektáborokban népszerűsítik.


Eucharisztikus kongresszus, pápalátogatás

Idén tartották meg az eredetileg 2020-ra tervezett Eucharisztikus Világtalálkozót (az eucharisztia a katolikus hagyomány szerint a kenyér és bor színe alatt valóságban is megjelenő Krisztust jelenti). Édesanyám az utoljára Budapesten 1938-ban megrendezett kongresszuson jelen volt, és nagyon készült, hogy erre is eljut. Sajnos az egy éves halasztást már nem érte meg. A rendezvényre pár órára Ferenc pápa is hazánkba látogatott, és ez Szijjártó miniszter szájára ezt a nagyon vicces mondatot csalta:


Stop Gyurcsány, Stop Karácsony Márki-Zay

Talán ez a legviccesebb őszi Fidesz-akció. Egy "Stop Gyurcsány Stop Karácsony" néven futó petíció, amit eredeti terv szerint október 23-ig lehetett aláírni utcai standokon. Már maga a petíció műfaj is vicces, hiszen petíciót általában egy döntés ellen vagy érdekében nyújtunk be egy döntéshozó szervnek, politikai pártok ellen választásokon szokás tiltakozni. Minden esetre nekem egy igazi "hánytorgatós", virágének formájában előadott dal ötletét adta az óriásplakátokon virágmintás ingben megjelenő Karácsony Gergely fényképe. A dalban szóba kerül a Pegazus-botrány, a Garancsinak adott kaszinó-koncesszió és még egyebek.


De az igazán vicces az volt, amikor az ellenzéki előválasztás eredményeképpen nem a Fidesz által prognosztizált Karácsony, hanem Márki-Zay Péter jött ki győztesen, mint a közös ellenzék miniszterelnök-jelöltje. A petíció nevét szó nélkül megváltoztatták "Stop Gyurcsány Stop Márki-Zay"-ra, és naná, hogy meghosszabbították az aláírását, sőt, most már online is kitölthető kamu nevekkel és címekkel is. Az alábbi coub-ban épp Gyurcsány nevében töltöm ki az online petíciót. Ez lett az első letiltott coub-om, ezért ezt nem tudom beágyazni, csak a linkjére tudok hivatkozni.

Ellenzéki előválasztás

Az ellenzéki előválasztásba valójában a tavaly decemberben elfogadott választási törvény kényszerítette bele az ellenzéket: 71 egyéni választókerületben kell jelöltet állítania annak a pártnak, amelyik országos listát is szeretne, vagyis két ellenzéki párt már csak akkor állíthat országos listát, ha egymás elleni jelölteket indítanak egyéni választókerületben.
A rendszerváltás utáni példátlan ellenzéki összefogás és civil szervezetek közreműködésével megvalósult a közös egyéni képviselőjelöltek kiválasztása és két fordulóban a miniszterelnök-jelölt kiválasztása Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester személyében.
Egy beszélgetésben Tölgyesi Péter államjogász elmondta, hogy a jelenlegi belpolitika legnagyobb rákfenéje nem a korrupció, hanem a végletes megosztottság: aki nincs velünk, az velük van, vagyis sorosista és Gyurcsány embere. Két dalom is született erről: a Hova álljanak a belgák azt a kérdést feszegeti, hogy lehet-e még középen állni, az Adj egy esélyt pedig arról, hogy az állítólagos "Gyurcsány emberei" is megérdemelnek egy esélyt.




Az 56-os forradalom 65. évfordulója

Az 56-os évfordulóra a kormány békemenettel és gyurcsányozással készült. Kevesebbet beszéltünk bukott forradalmunk hőseiről, mint "szemkilövető" Gyurcsány Ferencről. A beszédekbe pedig még kiadós brüsszelezés is belefért.


Az év filmes szenzációja, az Elkxrtuk

Egy virtigli propagandafilmről próbálták elhitetni, hogy izgalmas politikai krimi, sőt, művészfilm. De egy nagyon fontos dolgot elkxrtak a filmben: kapott szerepet Dobrev Klára, mint Lady Macbeth, Karácsony Gergely, mint balfék haver, csak éppen Márki-Zay Péterre nem számítottak az alkotók. Pedig milyen jó kis összeesküvés-elméletet lehetett volna szőni a 2006 októberében éppen Amerikában tartózkodó Márki-Zay köré! Így született meg a Van két jegyem az Elkúrtukra című dalom.


---

2021. december 18., szombat

2021 eseményei dalaimban, coub-jaimban, 1. rész

Idén rekordmennyiségű filmet (14-et) töltöttem fel a YouTube-csatornámra, és szintén sok (19) coub-om, vagyis 10 másodperces videóm is volt. Ezeket végignézve emlékezzünk vissza a 2021-es év belpolitikai eseményeire.

Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia egy brit katonai kiképzésen vett részt

A miniszterelnök fia két másik magyar kadéttal részt vett a brit Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) kilenc hónapos kiképzésén a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként. A nagyjából 40 millió forintnyi tandíjat az állam fizeti, az évi három kadétot számos pályázó közül választják ki.

Azt gondoltam, hogy az ismert Status Quo-szám, a You'r in the Army Now dalra éneklek erről egy számot, de végül belekerült az egész Orbán-család és Mészáros Lőrinc is. A "you'r in the army now"-ra jól rímelt a "megkapta, ami jár", így született meg a dal.


Koronavírus-járvány

A koronavírus járvány harmadik és negyedik hulláma, valamint az oltási kampány meghatározta az egész évünket, pedig én azt gondoltam, hogy az év közepére végérvényesen magunk mögött hagyjuk ezt a kórságot.
Először úgy tudtuk, hogy orosz vakcinával fognak minket oltani.


Aztán az oltási terv körül voltak bonyodalmak: hétről hétre változott, hogy milyen sorrendben oltják a lakosságot.


Orbán megígérte, hogy március 15-re minden 60 év feletti be lesz oltva. Nemzeti ünnepünk eljött, de oltás sehol, ezért megszületett Vakcinaváró című dalom.


Végül április 4-én, felszabadulásunk ünnepén, húsvét napján megkaptam az első oltásomat, ennek örömére énekeltem el a Húsvéti vakcinázás című locsolóversemet.


Május 9-én, a győzelem napján második adag védőoltásomat is megkaptam, és már nagyon vártam, hogy végre szabadon és maszk nélkül mehessünk mindenhová. Így született meg a Nyitni Kék! című dal.


Az év során dolgos külügyminiszterünk számos országgal intézte el, hogy beutazáshoz elegendő legyen csupán a védettségi igazolvány.


A Klubrádió frekvenciától való megfosztása

A Klubrádió frekvencia-pályázatának érvénytelenítése, a frekvencia elvétele, majd a közösségi frekvencia kereskedelmi alapon való odaadása egy korábbi érvénytelen pályázónak olyan mélységesen felháborított, hogy nemcsak számos poszttal, de videókkal, coub-okkal, sőt fényképes mémekkel is tiltakoztam ellene.




Amikor aztán a frekvenciabitorló SPIRIT FM május 3-án elkezdett sugározni a frekvencián, egy kis telefonbetyárkodástól sem riadtam vissza.


Orbán Viktor a számok bűvöletében

Még 2020 augusztus 20-án Orbán hét fontos "törvényre" hívta fel a hallgatóság figyelmét. Persze a hét mondat között voltak Coelho-i közhelyek, de sajnos becsúsztak közéjük nettó fasiszta mondások, sőt jellemhibák is. Ezt a hét "törvényt" márciusban, a Fidesz megalakulásának 33. évfordulójára egy tükörre gravírozták, a miniszterelnök elhelyezte azt dolgozószobájában.
A középkorban valóban divat volt az ún. "királytükör", egy olyan szöveggyűjtemény, melyben az uralkodó az uralkodás legfontosabb alapelveit összefoglalja, általában utódjai számára. Legismertebb magyar királytükör Szent István király Imre herceghez írott intelmei.
Én viszont kicsit fonákjára fordítottam Orbán intelmeit, összehasonlítottam a Fidesz jelenlegi kormányzási gyakorlatával.


Orbán a Fidesz-KDNP júniusi közös frakcióülésén szintén egy népmesei számot, a 3-at említette. Szerinte három veszély fenyegeti az országot: a migráció, a járvány és Gyurcsány Ferenc. Ez alapján készítettem el idei legnépszerűbb coub-omat:


Az év második felének eseményeit posztom második részében írom le, szintén videós aláfestéssel. Ne menjetek messzire!

2021. december 16., csütörtök

Egy impresszum nélküli újság nyugdíjasoknak

Amióta nyugdíjas lettem, én is megkapom a Rogán-minisztérium propagandalapját, a nyugdíjasoknak szóló, és minden nyugdíjasnak kipostázott JóKor kiadványt. Az újságnak impresszuma nincs, de a belső oldalon maga a miniszterelnök mondja el nekünk, hogy "A baloldali kormányzás cserben hagyta az időseket."


A címlap sem kispályás:

  • MAGYRORSZÁG ELŐRE MEGY: 2022-ben visszaadjuk a teljes 13. havi nyugdíjat!
  • MEGÉRKEZETT A NYUGDÍJPRÉMIUM!
  • A baloldal elvette a 13. havi nyugdíjat, a kormány visszaadja.
  • Gyurcsányék háromszorosára emelték a gáz árát.
  • A rezsicsökkentés máig védi az időseket.
  • Márki-Zay-Péter (sic!) eltörölné a rezsicsökkentést.
  • Szijjártó Péter: a baloldal elvette, de a polgári kormány visszaadja a 13. havi nyugdíjat.
Hát akkor beszéljünk kicsit a 13. havi nyugdíjról.

Az első Fidesz-kormány alatt természetesen nem volt 13. havi nyugdíj, sőt, csökkentették a törvény által előírt nyugdíjemelés mértékét (ezt kompenzálták Medgyessyék egyszeri 19 000 forinttal), csupán a 2002-es választásokra adtak 3 százalékpontos nyugdíjemelést. A 13. havi nyugdíjat Medgyessy Péter ígérte meg még a 2002-es választási kampányban, és az év során megszavaztak egy törvényt a 13. havi nyugdíj fokozatos, három év alatti bevezetéséről (a Fidesz nem szavazta meg a törvényt). 2006-tól a nyugdíjasok már a teljes 13. havi nyugdíjat megkapták, három éven keresztül.

2009 májusában Bajnai válságkormánya részben a 2008-2009-es világgazdasági válság, részben a demográfiai mutatók (eltartók és eltartottak arányának) drámai romlása miatt drasztikus intézkedésekre kényszerült:

  • Döntött a nyugdíjkorhatár fokozatosan 62 évről 65 évre való felemeléséről;
  • Eltörölte a svájci indexálást (vagyis azt, hogy a nyugdíjak részben az árindex, részben pedig a bérindex emelkedésével együtt nőjenek);
  • Eltörölte a 13. havi nyugdíjat, helyette bevezették a legfeljebb 80 000 Ft éves nyugdíjprémium intézményét, melyet akkor kell az államnak fizetnie, ha a GDP éves növekménye meghaladja a 3,5 %-ot (ez alapján fizetett Orbán most, 12 évvel később ugyanennyi összegű nyugdíjprémiumot).
Ha visszaemlékszünk, a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után nem vezette újra be a 13. nyugdíjat, sem a svájci indexálást, nem szállította le a nyugdíjkorhatárt, sőt, a nyugdíjrendszer magánbiztosítós pillérét egyszerűen elkobozta, átcsatornázta az állami nyugdíjrendszerbe.

2020-ban, vagyis tíz évnyi Fidesz-kormányzás után aztán törvény született a 13. havi nyugdíj fokozatos, négy év alatti visszaépítéséről, így 2021-ben negyedhavi plusz nyugdíjat kaptak a nyugdíjasok, és eredetileg 2022-ben félhavi plusz nyugdíj járt volna. Ezt módosította a választási pánikköltekezésben a Fidesz oly módon, hogy már 2022-ben teljes havi plusz nyugdíj jár.

Vagyis leszögezhetjük, hogy teljes 13. havi nyugdíjat eddig a szocialista kormányzás három évében, 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban fizettek. A Fidesz 16 évi kormányzása alatt egyszer sem!

De nézzünk egyéb érdekességeket is az újságban! A címlapról az a Gubás Gabi mosolyog ránk, aki az Elkxrtuk című filmben magát Dobrev Klárát, az egyik főgonoszt alakítja. Egy kétoldalas "exkluzív" interjúban elmondja, hogy a szerep eljátszásakor hogyan próbálta megkeresni "az emberi motivációt". Aztán Szijjártó még egyszer elmondja, hogy "Márki-Zay Péter csak úgy tud táncolni, ahogy Gyurcsány Ferenc fütyül".

Egy érdekességre bukkanhatunk a környezetvédelmi rovat Életet ment, ki ételt ment című cikkében: "A minőségét megőrzi időpontja azt garantálja, hogy helyes tárolás mellett a termék a minősége a lejárati dátumig kifogástalan, de nem jelenti azt, hogy utána rögtön alkalmatlan a fogyasztásra. A fogyasztható dátumot a gyorsan romló élelmiszereknél, például a joghurtnál alkalmazzák, ezeket már másnap sem szabad elfogyasztani. Előbbiek esetében, átgondolt szabályozással, rászorultak részére történő újraelosztással az élelmiszer-pazarlás nagymértékben csökkenthető lenne."

Az újság szeptemberben jelent meg, és mit ad isten, három hónapra rá született egy törvény (gyorsított eljárásban, egy nappal a javaslat beadása után), melynek értelmében a nagy (100 milliárd forintnál nagyobb árbevételű) láncoknak (így az Aldinak, az Auchannak, a Lidlnek, a Penny Marketnek, a Sparnak és a Tescónak) fel kell ajánlani a lejárathoz közeledő élelmiszereit az államnak. Ezt 48 órával a minőségmegőrzési határidő előtt kell megtenni. El is nevezték ezt a törvényt "beszolgáltatási törvénynek", mert komoly alkotmányos aggályokat vet fel, hogy egy kereskedő nem rendelkezhet szabadon az árujával.

Van még az újságban süteményes recept Müller Cecília édesanyjától, és aki számára nem világos, honnan származik a kiadvány, az a hátsó oldalon található keresztrejtvény megfejtőinek egy visszaküldési címet talál ezzel a checkbox-szal: "Kapcsolatban kívánok maradni Magyarország Kormányával". Szóval ugyanolyan ócska adathalászat, mint a "Stop Gyurcsány Stop Márki-Zay", vagy leánykori nevén "Stop Gyurcsány Stop Karácsony" petíció.

Kedves Rogán Antal, Tisztelt Propagandaminiszter Úr! Nyugdíjasok vagyunk, de nem híg trágyalével táplált, sötétben tartott gombák!

A Fidesz-kormánynak mennie kell!



2021. december 8., szerda

Politikai szappanoperák

Azt tudjátok-e, hogy ki találta fel a szappanoperát? Hát Sahrazád szultána, akit leginkább csak Seherezádé néven ismerünk, Sahrijád szultán ezeregyedik felesége. Sahrijád szultán régebbi hűtlen feleségén úgy állt bosszút, hogy nemcsak őt végeztette ki, de utána minden nap feleségül vett egy szüzet, akiket a nászéjszaka reggelén egytől-egyig kivégeztetett. Így ment ez ezer napon át. A nagyvezír már nem talált új szüzet a birodalomban, de lánya, Sahrazád is feleségnek ajánlkozott. Ám ő úgy járt túl a szultán eszén, hogy minden este egy történetbe kezdett, de sohasem fejezte be, csak másnap, amikor is rögtön egy újabb történet következett. Ez így ment ezeregy éjen át, és így született meg a legismertebb arab mesegyűjtemény, Az Ezeregyéjszaka meséi. A mesegyűjtemény igazi multikulturális kuriózum, hiszen egyaránt találhatók benne indiai, perzsa, arab, mezopotámiai, óegyiptomi, beduin történetek, de még európai és zsidó-keresztény elemek is. Prileszky Csilla fordítása pedig a magyar irodalmi műfordítás egyik csúcsteljesítménye.

Na szóval, a szappanopera lényege, hogy minden egyes epizódnak úgy kell végződnie, hogy az ember alig várja már a folytatást. Sajnos a streaming-szolgáltatók világában már egyhuzamban tíz-húsz epizódot is megnézhetünk, teljesen függővé válhatunk. De a politikai szappanopera valóban a legutóbbi évek innovációja. Rendszeresen megnézem az állami 6:00-ás híradót, és állíthatom, hogy mindig 3-4-5 politikai szappanopera fut párhuzamosan.

A híradóban megjelenő politikai szappanoperák tulajdonságai:

  • Minden nap csak egy kicsit tesznek hozzá az alaptörténethez, unalomig ismételgetik a régebbi részleteket, mert a legfontosabb a bevésés;
  • Minden nap elmondják, hogy tovább dagadt a botrány az ügyben, pedig valójában ők habosítják az ügyet;
  • Kormányközeli hírportálokra és politikai elemzőkre hivatkoznak, az érintetteket nem kérdezik meg, vagy nyilatkozataikat összevágják.
Az elmúlt hónapok vissza-vissza térő szappanoperái volt a Czeglédy Csaba-ügy, a Pesti úti idősotthon koronavírus-fertőzöttjei, Karácsony Gergely nyelvtudása, Cseh Katalin cégének állami támogatása. Jellemzően ezek mellett ritkán jut idő a valódi aktuális közéleti hírekre, így például a ma reggeli híradót sikerült úgy lehozni, hogy egyetlen egy szó sem esett a legnagyobb belpolitikai botrányról, az Igazságügyminisztérium parlamenti államtitkárának vesztegetési ügyéről. De ugyanígy sikerült egyetlen szót sem ejteni az ellenzéki előválasztásról.

A mostani aktuális szappanoperák, amelyekkel egészen biztosan találkozni fogok a holnapi híradóban is, az alábbiak:

  • Márki-Zay Péter megszűntetné a rezsicsökkentést. A dologból annyi igaz, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a energiaár-támogatás jelenlegi rendszere helyett szociális, rászorultsági alapon történő támogatást preferálná, és a fogyasztókat inkább az energiafelhasználás csökkentésére ösztönözné.
  • Az LMBTQ-lobbi támadása. A kormányzat maga gerjesztett egy problémát azzal, hogy a gyermekvédelmi törvénybe homofób elemeket kevert, majd a hazai és nemzetközi tiltakozás hatására ezt "meghosszabbította Bicskéig": először az éppen aktuális nemzeti konzultáció kérdéssorába vette fel, majd népszavazást is kiírt a kérdésben.
  • A "városháza-gate". Gansperger Gyula, aki az első Orbán-kormány alatt az ÁPV Zrt. vezérigazgatója volt, majd később a versenyszférában foglalkozott ingatlan-ügyekkel, néhány, a budapesti városháza belső köreiben mozgó emberrel és Bajnai Gordon egykori miniszterelnökkel egy titokban készült hangfelvételen a városháza és egyéb, a főváros tulajdonában lévő ingatlan értékesítésének lehetőségéről beszélgetett. Senki nem tudja, hogyan készült a hangfelvétel, de gyanúm szerint maga Gansperger volt a beépített ember és provokátor. A városházán valószínűleg felmerült bizonyos vagyonelemek eladásának lehetősége, de ami nem kerül hivatalos előterjesztésre és nem születik róla közgyűlési határozat, az nyilvánvalóan csak spekuláció. De hát vérszagra gyűl az éji vad, Gansperger célja az volt, hogy gazdái megbízásából megmutassa, micsoda cápák úszkálnak a fővárosi vagyonkezelés tengerében. Az egész ügy annyira bizarr a képernyőn naponta megjelenő maszkos emberrel és az újabb és újabb "botrányos" leleplezéssel, mintha a híradót Franz Kafka, George Orwell és a Kétfarkú Kutyapárt közösen szerkesztené.
A kormánypárti napilapok külön fejlécet vettek fel a szappanopera témáknak.


A Magyar Nemzet mai "Városháza-gate" rovatából például megtudhattuk, hogy az őszödi beszédnél is brutálisabb lelepleződés történt: "Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött – én azt gondolom – külföldi erők és finanszírozók állnak – mondja a legújabb hangfelvételen Gans­perger Gyula". Puff neki, Gyula most jól lebuktatott mindenkit. Megmondta a tutit. Most már tudjuk, kikkel állunk szemben: a Soros-birodalom, valamint amerikai és német nagytőkések kiszolgálóival.

A szappanoperák előbb-utóbb mindig véget érnek, és lezáratlanságukkal mindig űrt hagynak a nézőben. Ez sajnos műfaji sajátosság. De azt hiszem, az állami médiában terjesztett silány sorozatok egy cseppet sem fognak majd hiányozni. Abban az országban, ahol a házelnök arra bíztatja a nemzetbiztonsági szolgálatot, hogy legfontosabb feladatuk az ellenzék megfigyelése legyen, és aki legutolsó interjújában az találta mondani: "A sunnyogást, a mellébeszélést, a hazára meg a nemzetre való hivatkozást felváltotta a nyílt hazaárulás politikája". Ahol az ellenzék kriminalizálása folyik éjjel, nappal, minden hullámhosszon. Ennek egyszer s mindenkorra véget kell vetni. Mindkét oldalon.

2021. december 6., hétfő

Egy rocklegenda halálára

A '60-as évek rockzenéjének egén három állócsillag ragyogott: az Illés, a Metró és az Omega. Frontembereik: Szörényi Levente, Sztevanovity Zorán és Kóbor János. Most ebből a hármasból távozott egy legenda: Mecky, vagyis Kóbor János.

Nővéremmel nem voltunk igazán beat- és rockrajongók, nővérem inkább táncdalokat hallgatott, én pedig inkább komolyzenét. Azért az Illések és pofonok (Illés) és a 10000 lépés (Omega) nagylemezek megvoltak nekünk. Sőt, ha jól emlékszem, az Omega első Kisstadion-beli koncertjén is ott voltunk 1969-ben (én akkor még 13 éves voltam mindössze). Számomra az akkori Omega-összeállítás számít a klasszikusnak: Benkő László (1943-2020 - zongora, trombita, furulya, ének), Kóbor János (1943-2021 - ének, ritmusgitár), Laux József (1943-2016 - dob), Mihály Tamás (1947-2020 - basszusgitár, ének), Molnár György (1949 - szólógitár), Presser Gábor (1948 - zongora, orgona, ének).

Bevallom őszintén, az LGT 1971-es megalakulása után - ahová az Omegából Presser és Laux, a Metróból Frenreisz Károly (basszusgitár, ének) ment át - már nem nagyon érdekelt az Omega. Még a szövegíró Adamis Anna (Laux akkori felesége) is az LGT-nek írt szöveget. Az LGT zenéjét sokkal progresszívebbnek, zenészeiket sokkal tehetségesebbnek tartottam. Nem is nagyon követtem az Omega albumait, ezért amikor a '80-as években egy erdélyi lányt kalauzoltam Budapesten, nagyon meglepődtem, amikor a Vörösmarty téri Zeneművészek Székházának lemezboltjában (istenem, hol van már az az épület is) rávetette magát az Omega-lemezekre és jól bevásárolt belőlük. Az Omega iszonyú népszerű volt Erdélyben, lemezei aranyat értek odaát. Amikor aztán Katit megismertem, kiderült, hogy neki is volt két Omega-lemeze: a Gammapolis duplaalbum és az Arc című lemez (digitalizáltam őket, most CD-n birtokoljuk a 10000 lépéssel együtt).

1982-ben volt az Omega megalakulásának 20. évfordulója, és a nem sokkal előtte avatott Budapest Sportcsarnok első rendezvényeinek egyike volt az együttes jubileumi koncertje, melynek látványelemeit maga Jancsó Miklós rendezte. A koncerten nem voltam, de a televízióban láttam. A Sportcsarnok mindössze 17 évet élt, 1999 decemberében leégett. 2001-ben a három legendás együttes közös koncertet adott a Népstadionban, az úgynevezett Szuperkoncertet, ezt is csak koncertfilmen láttam, illetve van egy, az eseményről megemlékező feliratos pólóm (sógornőmék cége, a SYMA részt vett a koncert szervezésében).

Életem második - és egyben utolsó - Omega-koncertjén 2014-ben voltam a Hősök terén, amikor a Scorpions előzenekaraként játszottak, és Katival megállapítottuk, hogy az akkor már 71 éves Mecky hangjának fénye erősen megkopott. 2008-ban Kóbornak lánygyermeke született, Léna, aki a legendás Omega-slágerről kapta a nevét. Kóbor akkor 65 éves volt, pont annyi, mint én most. Bevallom, amikor 48 éves koromban megszületett a mi Petránk, többen tettek nekem szemrehányást, hogy ilyen "öregen" már nem kéne gyermeket vállalni. Mecky még 65 évesen is bevállalta és egészséges, stramm apuka volt, koncertező aktív zenész fiatal feleséggel és kiskamasz lánygyermekkel.

Néha magánéleti szinten is voltak kapcsolódási pontjaim az Omegához: 1981-ben Adamis Anna árulta azt az Alagút utcai lakást, amit anyámmal néztünk meg, de végül a Bimbó úti lakás mellett döntöttünk. Benkő László első kerületi lakos volt haláláig, unokája ugyanabba a zeneiskolába járt, mint Petra, és 2014-ben egy közös családi koncerten játszottam vele, én négykezest Petrával, ő pedig hegedűs unokáját kísérte zongorán.

78 évesen meghalni nem számít botrányosnak, de ha az embernek kiskamasz gyermeke van, akkor felelősséggel tartozik saját egészségéért. Kóbor János nem oltatta be magát a koronavírus ellen, bízott az immunrendszerében. Nagyon méltatlan lenne most vele példálózni, hiszen valószínűleg mindenkinek van oltatlan ismerőse, aki egészséges, mint a makk, és oltott ismerőse, akit elkapott, talán le is győzött a vírus. De!

A járvány elleni küzdelem kollektív játék, amelyben nincsenek egyének, mindenki egy statisztikai sokaság része. Minden járványügyi intézkedés statisztikai elven működik. Felesleges egyéni példákat felhozni az ismerősök köréből. A statisztika pedig pont azt mutatja, hogy az oltás statisztikai alapon működik: nem mindenkinél és nem egyformán, de működik. Íme néhány:

A németországi intenzív osztályokon ápolt COVID-betegek között
az oltottak és oltatlanok aránya (Robert Koch Institut)

A magyarországi negyedik hullámban a fertőzöttek arányához képest
az oltottság miatt kevesebb a kórházban ápolt beteg száma (444)

A magyarországi negyedik hullámban a fertőzöttek arányához képest
kevesebb a halálos áldozat (Our World in Data)

Sohasem fogjuk megtudni, hogy Mecky életét megmentette-e volna az oltás, hogy megtáncoltathatta-e volna lányát a szalagavatóján. De halála legyen intő jel: a koronavírus nem játék, és minden esélyt meg kell ragadni, hogy esélyeinket növeljük a vírussal szembeni küzdelemben! Péterfy Gergely író mondta: "Milyen szomorú, hogy az ikszedik ilyen hír sem tudja elbizonytalanítani a hardcore oltáselleneseket. Miért lett erősebb és elvakultabb hit ez, mint a vallásosság? Talán azért, mert az oltástagadás istene maga a saját test, sátánja pedig a tudomány. Furcsán kifordult, beteg pogányság, de végülis érthető. A test, az én büdös kis kuckója az utolsó isten."

Kóbor Jánosért és az árván maradt Kóbor Lénáért szóljon most ez a dal:

---

2021. december 5., vasárnap

Védjük meg gyermekeinket a Mikulás-lobbitól

 

A sorosista NGO-k és a hanyatló nyugat édességgyártó konszernjei által támogatott Mikulás-lobbi aktivistái már a magyar óvodákban és iskolákban is felbukkantak. Piros ruhába öltözött szakállas férfiak, sőt, szakállas nők(!) arról faggatják halálra rémült gyermekeinket, hogy jók voltak-e az elmúlt évben.

Céljuk nyilvánvaló: titokban megfigyelik a gyermekek minden csínytevését, és ha nem a brüsszeliták értékrendje szerint viselkednek, virgáccsal fenyegetik őket. Bezzeg azok a félrevezetett kicsik, akik Soros elvárásainak megfelelően "jól viselkednek", nyugati édességgyárak által külön erre a célra előállított, súlyosan egészségkárosító édességeket kapnak jutalmul, ami korai elhízáshoz és fogaik elromlásához vezethet.

Egyre több óvodában és iskolában tartanak úgynevezett "Mikulás-ünnepségeket", melyeken a gyerekeknek a szülők megkérdezése nélkül kötelező részt venniük. A televízióból, az internetről árad a Mikulás-lobbi gyermekeink lelkét mérgező propagandája.

Nyilvánvaló, hogy a globalista Mikulás-lobbi célja gyermekeink lelkének megszerzése, megmérgezése. Családbarát keresztény kormányunk ezt nem tűrheti, ezért népszavazást kezdeményez, melyen az alábbi kérdéseket teszi fel a választópolgároknak:

  1. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül Mikulás-ünnepségeket tartsanak?
  2. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára a Mikulást népszerűsítsék?
  3. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló Mikulást ábrázoló médiatartalmakat korlátozások nélkül mutassanak be?
  4. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek olyan médiatartalmakat jelenítsenek meg, melyben a Mikulást természetfeletti erővel felruházott lényként, a jó- és rosszcselekedetek egyedüli bírájaként ábrázolják?
Bízunk abban, hogy a népszavazás nyomán családbarát kormányunk erős felhatalmazást kap arra, hogy gátat vessen a sorosista Mikulások magyarországi gyermekromboló tevékenységének. A népszavazás lebonyolítására 2022 áprilisában, az országgyűlési választások helyett kerül sor.