Járok, újra járok!

Nem, nem lopták el az autónkat és nem gyógyultam ki egy lábbetegségből.

Annyi történt csupán, hogy 10 év után újra nem autóval járok dolgozni, és 24 év után újra tömegközlekedéssel járok dolgozni.

1981-től 1997-ig természetesen tömegközlekedéssel jártam be a VEIKI-be, a mostani Four Seasons Hotel épületébe, a Gresham-palotába. '86-ig a Bimbó útról 4-6-os és 2-es villamossal, utána a Lovas útról 16-os busszal. 1997-ben aztán a cég a Gellérthegy utcába költözött, amúgy is én vittem valamelyik gyereket vagy óvodába (a Logodi utcába) vagy iskolába (az Attila útra), utána már egy könnyű negyedórás gyaloglással bent voltam a munkahelyemen.

2002-ben költöztünk mostani lakásunkba, a Zsolt utcába, ez még közelebb volt, 10 perc könnyű séta. Eleinte Orsit, később Petrát vittem a Lisznyai utcai általánosba (Bori már a Szilágyiba járt egyedül), onnan sétáltam tovább. Nagyon kellemes időszak volt.

A gyaloglós korszakban is volt egy darabig BKV-bérletem, de aztán - ahogy egyre drágult - végül áttértem az alkalmi jegylukasztásra.

2009-ben csődbe ment a VEIKI, még másfél évig béreltük az irodánkat a Gellérthegy utcában, utána azonban a felszámoló kitette a szűrünket. 2011 januárjában megkezdődött a több mint 10 évig tartó autózásom időszaka. Először Kelenvölgyben béreltünk irodát, ide ugyanúgy 13-15 perc volt az autóút reggelente, mint 2015 májusától új telephelyünkre, a Budaörsi Repülőtérre. Ez utóbbi utamat egyszer meg is örökítettem:

Amikor 2019 márciusában az ERBE-ben kezdtem dolgozni a Budafoki útra, oda is autóval jártam, mert BKV-val komplikált volt odajutni. Negyed nyolckor kezdődött a munkaidő, bőven találtam parkolóhelyet az épület előtt.

2019 júliusában átigazoltam mostani munkahelyemhez, a SCADANET-hez, melynek telephelye a Kelenföldi pályaudvarnál volt, a Cirmos utcában. Nyáron mindig találtam parkolóhelyet a P+R parkolóban, ősztől azonban reggelente már csak az őrmezei lakótelepen tudtam leparkolni.

Fél évig tartott ez az állapot, akkor költöztünk át mostani helyünkre, a IX. kerületi Bokréta utcába, ahol a teremgarázsban nekem is jutott hely. A menetidő itt sem volt több 15 percnél.

2020 tavaszától, a koronavírus-járvány első hullámától rászoktam arra, hogy reggel Katit bevittem a munkahelyére, és utána autóztam tovább a munkahelyemre. Nagyon kellemes időszak volt, és több mint egy évig tartott, de ennek az idilli állapotnak két dolog vetett véget:

• A Lánchíd lezárása, a 3-as metró felújításához kapcsolódóan egyes főútvonalak beszűkítése és egyéb fővárosi építkezések miatt járhatatlanná vált a város;
• Betöltöttem 65. életévemet, és már ingyen használhatom a tömegközlekedést.

Ezért aztán 24 év után újra naponta tömegközlekedek. Együtt indulunk el Katival, a Hegyalja úton felszállunk az első buszra, ami jön, és a Március tizenötödike téren átszállunk a 2-esre: én északi irányba, Kati pedig délnek indul. Az nyer, akinek előbb jön a villamosa.

Egyszóval járok, újra járok.