Parlament

Parlament

2021. július 9., péntek

Részben megépült házak Pesten és Budán

Pont tíz évvel ezelőtt írtam egy posztot az el sem kezdett, vagy félig felépült, vagy felépült, de üresen álló néhány budapesti épületről. Érdekesen alakult az épületek sorsa:

Pesti Vigadó

Az akkor már tíz éve felújítás alatt álló Vigadót nemcsak befejezték, de 2013-ban a Műcsarnokkal együtt megkapta a Magyar Művészeti Akadémia. Történetéről itt olvashattok.

Bálna

A Bálna története talán az egyik legszomorúbb történet: Bár felépült, sohasem sikerült igazi funkciót találni neki. Bori egyetemi évei alatt szórólapozott a Bálna mellett, hogy népszerűsítse. A Fidesz rendezvényhelyszínnek használja: itt jelentik be aktuális parlamenti, önkormányzati vagy uniós választási győzelmeiket. Filmforgatási helyszín, reklámfilmeken és videóklipeken kívül a National Geography Marsról szóló sorozatában a Bálna volt a NASA, de pl. a Tanár című magyar sorozatban a Bálna repülőtéri terminál volt. Kár, hogy a Bálnának nem sikerült igazi funkciót találni, pedig a Duna-parti ikonikus épület igazi turista-csalogató lehetne, és ezt a funkciót is szánják neki: egyfajta turista-terminál lesz majd. Jelenleg éppen a felújítása zajlik.

Sportkórház helyett Testnevelési Egyetem

A Sportkórház új épületének hányattatása úgy ért véget, hogy a Testnevelési Egyetem kapta meg. Gyorsan fel is épült, ahogyan javában épül a Csörsz utcában az egyetem új sportközpontja (labdarúgó és atlétikai pálya, sportcsarnok) valamint a régi helyén az új központi épület. Orbán Viktor Barátja, Mocsai Lajos, aki egy törvénymódosítás jóvoltából lehetett a TE rektora, az egyetem alapítványi kiszervezése után már kuratóriumi elnökként felügyeli az egyetem felvirágzását. Az új építkezésekről ebben a posztban írtam.

Rác Fürdő

A felújított Rác Fürdő és a mellé épült ötcsillagos szálloda tíz éve várja, hogy megnyisson. A kesze-kusza történetről itt olvashattok. Talán pont került az ügy végére azzal, hogy a 5 milliárd forintért megvásárolta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. A főváros tulajdonában lévő cég valószínűleg csak a fürdőt tartja meg, a szállodát továbbadja, melyből talán futja a tíz éves állásban leromlott állagú gyógyfürdő felújítására.

Lónyay-Hatvany Villa

A Budai Vár legszebb panorámájú telkén, a Karmelitától pár száz méterre álló villa egy MNB-alapítványtól ősszel visszakerült az államhoz, és a nagy alapítványi vagyonkimentési lázban idén tavasszal Batthyány János Alapítványhoz került.  Kávéház és szalon is lesz a palotában, de megnyitására még mindig várni kell.

SZOT-szállóból luxuslakópark

A '71-ben átadott, és 20 évig eredeti funkciója szerint üzemelő épület sok tulajdonosváltáson és építésiengedély-megtagadáson jutott el oda, hogy végre megnyílhatott, mint luxuslakópark. Szebb nem lett, mint elődje, igaz, csúnyább sem.

Baross Galéria helyett InterCity Hotel

A Puskás Arénát is tervező Skardelli György által a Baross Tér foghíjtelkére álmodott galéria az ünnepélyes alapkőletétel ellenére sem épült meg sohasem. Viszont idén egy kevésbé impozáns, de csúnyának egyáltalán nem mondható szállodát adtak át a helyén, mely már várja a járvány után megélénkülő turistaforgalmat.

Tíz év egy ingatlan életében rövid idő. Nászuram szerint egy ingatlanfejlesztőnek két dologra van szüksége: alaptőkére és türelemre. A 10 éve felsorolt épületek több kategóriába sorolhatók:
  • Eredeti funkció szerint megépült és üzemel: Vigadó
  • Az eredeti elképzeléshez képest új funkciókkal megépült: egykori SZOT-szálló, Intercity Hotel, Testnevelési Egyetem
  • Megépült, de eredeti funkciójában nem sikeres, új funkciója nincs: Bálna
  • Sok-sok tulajdonosváltás után még mindig megnyitásra vár: Rác Fürdő, Lónyay-Hatvany Villa
Éktelenkedik egy épület nem messze tőlünk, a Hegyalja út és a Szirtes utca sarkán. Amióta itt lakunk, szellemházként áll itt. Egy 2019-es törvénnyel a Bolgár Köztársaságnak adományoztuk követségi épület céljára, de még egy kapavágás sem történt a területen.
Budapest, Hegyalja út 4.
Nem tudom, mi volt korábban az épületben, aki tudja, kommentben írja meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése