Mégis mi a baj a köztársasággal?

Ma a fővárosi közgyűlés jóvá hagyta Tarlós István előterjesztését huszonhat közterület átnevezéséről, köztük a Köztársaság teret ezentúl II. János Pál pápa térnek fogják nevezni. Majd hallgathatjuk a 4-es metrón: Rákóczi tér, a következő megálló a II. János Pál pápa tér. De túl a viccen itt az ideje elgondolkodnunk azon, mi is a baj a köztársasággal.
Orbán Viktor miniszterelnök már egy éve ilyen fejléccel küldi leveleit: Magyarország Miniszterelnöke. Azután új alkotmányunkban alaptörvényünkben hazánk nevéből is kimaradt a köztársaság, és a hírekből megtudhattuk, hogy életbe lépése, vagyis 2012. január 1. után Schmitt Pál sem lesz már köztársasági elnök, hanem egyszerűen Magyarország elnöke.
Az alkotmányozók megnyugtatták az aggodalmaskodókat, hogy az ország államformája továbbra is köztársaság, az ország nevét csak a történelmi folytonosság miatt egyszerűsítették Magyarországra. Sokan persze arra gyanakodnak, hogy a Fidesz vissza szeretné állítani a királyságot, de egyetlen jogos trónörökösünk Habsburg György lehetne, nem valószínű, hogy (fülke)forradalmi kormányunk egy Habsburgot ültetne a Magyar Királyság trónjára.
Kedves blog-olvasók, hadd osszam meg veletek teóriámat erről az ügyről. Orbán Viktor nem sokkal választási győzelme után világossá tette, hogy a Fidesz számára a neoliberális gazdasági rend elfogadhatatlan, és az államnak, mint a közjó letéteményesének felügyeletet kell gyakorolni a gazdaság felett. Ráadásul ennek a modellnek példaként kellene szolgálnia a többi európai ország, különösképpen az egykori szocialista országok számára. Nekem az a gyanúm, hogy szó sincs itt a királyság visszaállításáról: Orbán és szűk kabinetje egy új államformát találtak ki, talán már a megnevezését is tudják, és ennek folyamatos bevezetése zajlik.
Teóriám szerint hazánk nevének megváltoztatásával a "köztársaság" szó szépen kivezetődik az intézmények nevéből, a hivatalos okiratokról és a fém- és papírpénzekről. Lám, arról is gondoskodtak, hogy utca vagy tér nevében se szerepelhessen ez a szó. 2012-től aztán az új államforma neve majd folyamatosan megjelenik a kormányzati- és pártkommunikációban, a közmédiában, hogy aztán 2013 őszén, még a 2/3-ad birtokában az alkotmányba alaptörvénybe is beiktathassák.
Én jelen voltam a Harmadik Magyar Köztársaság 1989. október 23-ai kikiáltásakor a Kossuth téren. Nekem fontos a köztársaság. Hadd idézzem Petőfit (a Respublika c. verséből):
...Republikánus vagyok s az leszek
A föld alatt is ott a koporsóban!

Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok
Siromnál éljent a respublikára,
Meghallom én azt, s akkor béke száll
Ez üldözött, e fájó szív porára.

És ha már a poszt elejére Bíró Mihály híres Köztársaságot c. plakátját tettem, hadd tegyem bejegyzésem végére a Dal a köztársaságról c. munkásmozgalmi dalt:

A TASSZ jelenti

1986. április 29-én az alábbi hír jelent meg a Népszabadságban:
"Szerencsétlenség történt a Szovjetunióban, a csernobili atomerőműben: megsérült az egyik atomreaktor. A Szovjetunió Minisztertanácsának hétfő este Moszkvában kiadott közleménye - amelyet a szovjet televízió esti híradója, a Vremja is beolvasott - arról számolt be, hogy intézkedéseket tesznek a baleset következményeinek elhárítására. A sérülteket orvosi ellátásban részesítik. Kormánybizottságot hoztak létre... A szerencsétlenség okáról, a reaktor sérülésének jellegéről, az áldozatok számáról és a károk mértékéről részletek egyelőre nem ismeretesek"
Hát így tájékoztattak minket 25 évvel ezelőtt az emberiség legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége után három nappal. A következő napokban aztán megtudhattuk, hogy hazánkban alig nőtt a háttérsugárzás, majd néhány hét múlva azt, hogy jelentősen csökkent. Persze nem maradtak el a pesti viccek: Mi nyeli el legjobban a sugárzást? Hát a TASSZ! (Ez a szovjet távirati iroda rövidítése).
Az MTI természetesen egy-az-egyben vette át a TASSZ jelentéseit, amitől köznevetség tárgyává is tette magát. Még 1983-ban nyitottam egy dossziét, melyben híres/hírhedt TASSZ-jelentések szerepeltek. 1983. augusztus 31.-én pl. a szovjetek lelőttek egy dél-koreai utasszállító repülőgépet. Erről így adtak hírt: "...A repülőgép megközelítésére felszállt vadászgépek eredménytelenül próbáltak segíteni abban, hogy a repülőgépet a legközelebbi repülőtérre vezessék. A légteret megsértő repülőgép nem reagált a szovjet vadászgépek jelzéseire és figyelmeztetéseire, és a Japán-tenger irányába folytatta útját."
1984. május 8-án a TASSZ így tájékoztatott arról, hogy a szovjetek sportolók nem vesznek részt a Los Angeles-i olimpián: "...Ismeretes, hogy a jelenlegi olimpia előkészületeinek első napjától kezdve az amerikai kormányzat saját politikai céljai érdekében akarja kihasználni a játékokat. Az országban soviniszta hangulatkeltés folyik, szovjetellenes hisztériát szítanak." Mi vigyorogva hozzátettük: És a Japán-tenger felé folytatta útját.
Egy utolsó gyöngyszem 1986. decemberéből, amikor két orosz katona Budapesten meggyilkolt egy taxisofőrt: "Kedden mély részvéttel temették el Budapesten Lukácsi Sándor 52 éves budapesti taxi-gépkocsivezetőt, aki gyilkosság áldozata lett. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított   két személyt őrizetbe vették. Az illetékes hatóságok folytatják a vizsgálatot."
1986-ban már megkezdődött a glásznoszty, ritkulni kezdtek az ilyen sefüle-sefarka híradások. Egyszeriben megtudtuk, hogy a Szovjetunióban is történnek természeti katasztrófák, balesetek, bűntények. Kezdtek "normális" ország lenni. Három év múlva megbukott a szovjet világbirodalom.

Halvány festmény díszes keretben

Húsvét napján fenn a Várban
Schmitt Pál elnök urat láttam:
Kezében toll, nem rózsavíz,
Új Alkotmány, mit aláír.

Habemus constitutionem! Van alkotmányunk! Azaz, nem is alkotmány, alaptörvény. Ahogyan hazánk neve sem Magyar Köztársaság, csak egyszerűen Magyarország.
A poszt eredeti címe ez lett volna: Dilettáns festmény giccses keretben, de hát ki vagyok én, hogy megítéljek egy alkotmányt alaptörvényt? Másrészt a keret (vagyis a Nemzeti hitvallás és az aláírási ceremónia körülményei) lehettek volna sokkal giccsesebbek is. Bevallom, hogy - bár szeretem nemzeti szimbóliumainkat és mítoszainkat - émelygek, ha a csillagösvényes-aranybullás-szentkoronás-szkítaszarvasos-nagyboldogasszonyos szimbólumok túl nagy töménységben vannak. Egy barátom, kivel 1978-ban nyugat-európai körutazáson vettem részt, Velencében minden valutáját világítós üveghajók vásárlására fordította. Magyarázatképpen hozzáfűzte: akiknek viszem, örülnek az ilyesminek. Be kellett látnom, igaza volt.
A Nemzeti hitvallás, bár továbbra sem az ízlésemnek megfelelő, kellőképpen visszafogott lett. Ahogyan az aláírási ceremónia is mentes volt a huszárfelvonulástól és mazsorettektől. Az éles szemű néző észrevehette, hogy az aláírás és a beszéd alatt lekerült a képernyőről az "élő" felirat, vagyis tutira mentek, nem kockáztatták, hogy becsúszik valami gikszer, előre felvették az eseményt.
Az alkotmány alaptörvény tartalmi megítélésére tényleg nem vagyok alkalmas, ezért csak néhány benyomásomat mondom el.
Először is hiányzik az a katarzis, mely az 1989-90-es alkotmánynál kétségtelenül megvolt. A rendszerváltás a mi generációnk életre meghatározó élménye. Talán meglehetett volna ez a katarzis közvetlenül a 2010-es választások után, amikor a fülkeforradalom után sokan elhitték, hogy itt most valami gyökeresen más kezdődik. Azonban már őszre kiderült, hogy csak a Bajnai-féle (értsd: megszorításos) út járható, és mára már sok, a 2/3-os fordulatot reménykedéssel fogadó réteg volt kénytelen csalódni. A nyugdíjasok nem kapták vissza a 13. havi nyugdíjukat, nem történt jelentős béremelés az egészségügyben és az oktatásban, nem csökkent a munkanélküliség, az eladósodott önkormányzatok továbbra is reménytelen helyzetben vannak. Félreértés ne legyen, üdvözlöm, hogy csodaváró gazdasági ámokfutás helyett (ami főleg 2006-ig jellemezte a szocialista kormányt) a Fidesz végre hajlandó szükséges lépéseket meglépni. Talán 2014-re ebből beérik valami, és akkor tényleg lesz katarzis, most biztosan nincs.
Maga az alkotmányozási folyamat nem volt mentes vígjátéki elemektől. Kezdődött az "álamfő" helyesírási hibáktól hemzsegő javaslatainak közzétételével majd visszavonásával. Folytatódott azzal, hogy a jelentősebb gazdasági posztokat betöltőket felkérték, hogy szakterületükbe vágó javaslatokkal segítsék az alkotmányozást. Ezzel kapcsolatban javasolta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, hogy a Szent Korona-tant szívesen látná az új alkotmányban. A nemzeti konzultációra bocsátott 12 önkényesen kiválasztott kérdés is inkább mosolyt váltott ki belőlem. Az elfogadás előtti utolsó hét 150 módosító indítványa, köztük a bírák felső nyugdíjkorhatárának meghatározása pedig inkább tűnt rögtönzésnek, mint átgondolt kodifikációs folyamatnak.
A 89-90-es alkotmányról nagyjából mindenki tudta, hogy milyen új elemeket tartalmaz: nemzeti függetlenséget, szabad választásokon alapuló képviseleti demokráciát, magántulajdonon és gazdasági versenyen alapuló gazdaságot, széles körű állampolgári jogokat, sajtó- és véleményszabadságot. És főleg azt, hogy alkalmazták az alkotmány alapelveit. Míg a szocializmusban megmosolyogták azt az ügyvédet, aki az alkotmányra hivatkozva próbálta védeni ügyfelét, az elmúlt 20 évben számtalan törvényjavaslatot semmisített meg az Alkotmánybíróság. Az új alaptörvényről halványan tudjuk, hogy figyelmet szentel a jövő nemzedékének, a környezetünknek, az önvédelemnek, az ország eladósodásának. De nem érezzük, hogy gyökeres fordulatot hozna mindennapi életünkben. Persze ez majd az elkövetkező években kiderül.
Az, hogy hazánk nevéből kikerült a köztársaság, látszólag megmagyarázható azzal, hogy új alaptörvényünk kontinuitásra törekszik, és Magyarország történelme során többet volt királyság, mint köztársaság. Azért én mégis úgy gondolom, ez a tény megér egy újabb posztot. Stay tuned!

Csernobil, Paks, Fukushima

 

Csernobil, 1986.

Fukushima, 2011.

Közeledik a csernobili nukleáris katasztrófa 25. évfordulója, és alig egy hónappal vagyunk túl a Japánt sújtó hatalmas földrengés és szökőár következményeként fellépő súlyos üzemzavaron. Ez utóbbi kapcsán szervezett az Energetikai Szakkolégium és az Eötvös Lóránd Fizikai társaság közös szakmai rendezvényt A Fukushimai Atomerőmű balesete és hatásai címmel. Az előadást Dr. Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója tartotta a Műegyetem F29-es előadótermében, ahol kb. 35 éve jártam utoljára.
VEIKI-s koromban az Atomenergetikai Divízión dolgozó kollégák mindig tájékoztatták a többi szakterület munkatársait a balesetek okairól, hátteréről. Így kaptunk kimerítő tájékoztatást a csernobili balesetről, a paksi 2-es blokk fűtőanyag-tisztító tartályában 2003-ban bekövetkezett üzemzavarról, valamint másfél évvel később a sikeres kármentesítési projektről. Idén már nem VEIKI-s keretek között dolgozva nem számíthattunk rájuk (illetve biztos vagyok benne, hogy ha megkértük volna őket, megosztották volna velünk a sajtóhíreknél mélyebb szakmai információkat), ezért kapóra jött ez a rendezvény.
A nukleáris fűtőanyag fura egy jószág. A "kiégése" során keletkező instabil bomlástermékek miatt a láncreakció leállítása után is marad hőtermelés, ami kb. 3 órával a leállítás után még 1% körül van, ezért leállított láncreakció mellett is folyamatos hűtésre szorul, sőt, a kiégett fűtőelemek is évekig folyamatos hűtésre szorulnak. A fűtőelem nem oltható el, mint egy parázsló fadarab. A címben felsorolt mindhárom baleset hűtési problémákra vezethető vissza.
Paradox módon Csernobilban pont egy olyan kísérlet vezetett el az emberiség történetének legsúlyosabb nukleáris balesetéhez, amely még biztonságosabb üzemzavari hűtést biztosított volna a reaktornak. Az atomerőművek legrettegettebb állapota a teljes black-out, amikor nemcsak leszakadnak a villamos hálózatról, de a tartalék diesel-generátorok sem üzemképesek, ezért nincs, ami a hűtőrendszer szivattyúinak elektromos energiát szolgáltasson. Az orosz szakemberek az erőmű 4-es blokkján azt vizsgálták, hogy teljes black-out után a turbina-generátor egység kinetikus energiája meddig képes a zóna hűtéséhez szükséges villamos energiát szolgáltatni. A kísérletekhez a reaktort olyan alacsony teljesítményen kellett üzemeltetni, amikor annak működése már nagyon instabil, nagyon nehezen szabályozható, ezért a reaktorvédelmi rendszer nem is engedte volna meg ezt az üzemállapotot. A kísérlet vezetője utasítást adott a védelmi rendszer bénítására. A zóna hőmérséklete kiegyenlítetlenné vált, egyes helyeken súlyos túlmelegedés lépett fel, a teljesítmény ugrásszerűen megemelkedett, a fűtőanyag-cellák deformációja miatt a szabályozó rudakat nem lehetett leengedni. Ez az állapot először gőzrobbanáshoz, majd hidrogénrobbanáshoz vezetett. A moderátorként szolgáló több tonnányi grafit több ezer fokon égett, mely magasan a sztratoszférába szórta a radioaktiv anyagokat. A baleset a nemzetőközi nukleáris baleseti skálán (INES) a legsúlyosabb, 7-es minősítést kapta, közvetlen sugárbetegségben kb. ötvenen, későbbi daganatos betegségben több ezren haltak meg, több mint százezer embert kellett kitelepíteni.
A paksi üzemzavar 2003. április 10-én (aznap pont Pakson voltam), furcsa mód nem üzemi körülmények között, sőt nem is az eredeti technológiához tartozó munkamenet kapcsán következett be. A paksi szakemberek változtattak a primer víz kémiai összetételén, melynek nyomán a fűtőanyag-cellákon a hőátadást nehezítő lerakódások keletkeztek. Ezeket a lerakódásokat a reaktor karbantartása során a még ki nem égett fűtőelemekről erre a célra tervezett mosótartályban távolították el. Az üzemzavar akkor következett be, amikor a mosási folyamat végén a tartályban a hűtővizet egy kisebb teljesítményű búvárszivattyú keringette. A tartályban a víz áramlása nem volt egyenletes, egyes helyeken gőzképződés lépett fel, a fűtőelemek szárazra kerültek és megrepedtek. A nyomáskiegyenlítő szelepen keresztül a gőzzel együtt radioaktív nemesgázok is távoztak. A dozimetriai riasztáskor a tartályt üzemeltető német és francia szakemberek úgy szaladtak, mint a nyulak. A tartály fedelét egy daruval kinyitották, a tartálynak helyet adó szervizmedence vize a tartályba áramlott, így a hirtelen lehűtéssel az üzemanyag-pálcák tovább törtek, és további radioaktív kiáramlás történt. A kárelhárítás orosz szakemberek segítségével másfél évig tartott, a munkákat kormánybiztosi minőségben szintén Aszódi Attila felügyelte. A balesetet INES-3 fokozatúnak minősítették.
Japánt 2011. március 11-én történelmének legnagyobb földrengése és ennek következményként kialakult legnagyobb szökőárja érte. A Japán nyugati partján, nem messze a földrengés epicentrumától lévő Fukushima 1-es erőmű hat blokkja közül három volt üzemben a természeti katasztrófa ideje alatt. Az erőművet 4,5 g vízszintes irányú gyorsulásra és 4,2 m magas szökőárra méretezték: a vízkivételi mű 5,7 m magasan, a diesel-generátorok 12-13 m-rel a tenger szintje felett voltak. Ezzel szemben a vízszintes gyorsulás értéke meghaladta az 5,5 g-t, a cunami pedig a 14-15 m-t. Előbbit kibírta az erőmű, a reaktorvédelem rendben leállította a blokkokat és rendben beindultak az áramfejlesztők, de az egy óra múlva megérkezett árhullám mindent elsöpört. A japán szakemberek mindent megtettek, hogy fenntartsák a reaktor hűtését, és miközben a containmentben folyamatosan nőtt a nyomás, addig vártak a lefúvatással, vagyis a gőz szabadba jutattásával, míg ki nem telepítettek a környékről mintegy százezer embert. A hidrogén-robbanást és a zónaolvadáshoz közeli állapotot így sem tudták elkerülni az üzemelő blokkoknál, sőt még az álló 4-es blokk pihentető medencéjénél sem. Bár ez a baleset is INES-7-es minősítést kapott, a kibocsátás mértéke a csernobilinek kb. az ezredrésze, senki sem halt meg. Ez azért fontos, mert a természeti katasztrófában kb. 27 000-en veszítették életüket. és a Japánt ért teljes anyagi kár 200-300 milliárd dollár, ennek a fukushimai kár csak a huszadát teszi ki.
Az előadáson természetesen megjelent a Greenpeace is, két fiatal aktivistájuk egy-egy táblával vonult ki a pulpitusra. Az egyik táblán ez volt: Nincs biztonságos atomerőmű, a másikon meg ez: Bűnös és bíró egy személyben (itt gondolom Aszódira gondoltak). Elég durván távolították el őket. Az előadó azzal érvelt, hogy miközben évente ezren halnak meg közúti balesetben és nyolcezren a dohányzás következményeként, az atomerőműveket tudatos determinisztikus és valószínűségi kockázatelemzések alapján tervezik. Fukushima miatt Angela Merkel leállítatta Németország hét atomerőművét, közben Rostock mellett az autópályán nyolcan haltak meg azért, mert - sebességkorlátozás nem lévén - 200 km/h-val rohantak bele egy tartálykocsiba a hirtelen támadt porviharban.
Tehát itt is a legfontosabb: a társadalmilag és gazdaságilag elfogadható kockázat mértékének megállapítása az élet minden területén.

Virágvasárnap

Orsiék diákszínjátszó fesztiválon vettek részt és aranyérmesek lettek, ezzel bejutottak a debreceni országos döntőbe. Az Én című produkciójuk nagy sikert aratott, rajtam és Petrán kívül (szegény Kati dolgozott a hétvégén) Orsi sok-sok barátja is ott volt a Marczibányi téren, még virágot is kapott. Szóval két hét múlva irány Debrecen!
A színjátszás után Petrával a szomszédos Millenáris Parkba mentünk a könyvfesztiválra. Petra volt ovistársának, Marcinak a szülei vezetik a Naphegy könyvkiadót, az ő standjukat mindig felkeressük, de amúgy is sok gyerekprogram van ilyenkor. Petra megkapta a Királylány születik című könyvet, amit Boldizsár Ildikó írt és Szegedi Katalin illusztrált, az illusztrátor dedikálta is a könyvet a mi kis királylányunknak (a könyv a 10 legjobb magyar gyermekkönyv között szerepel).
A Scolar kiadó standján az a meglepetés ért, hogy a kiadó tulajdonosa Sugár András, egykori tankörtársam. Jó volt vele beszélgetni, és persze nála is jól bevásároltam (Ungvári Tamás: Csalódások kora, Sofi Oksanen: Tisztogatás).
Este Katival megnéztük a Torinói lót (lovat). Tarr Béla iskolatársam és örsvezetőm volt az általánosban. A Családi tűzvészek, a Panelkapcsolat óta követem filmjeit, már a Macbeth-nél észrevettem, hogy stílusváltozáson ment keresztül, hogy a mostani fesztiválgyőztes filmjében eljusson a teljes letisztulásig, mint Barcsay Jenő festőművész a fekete vásznon egy fehér négyzetig.
A film tulajdonképpen egy inverz teremtésmítosz, minden megsemmisül, kihunynak a fények, de akárcsak Örkény egyik Egypercesében özvegy Varsányiné az atomháború után, úgy hangzik el a film zárómondata a sötétben és csendben: "Egyél, enni kell!" De azért a vetítés után kicsit félve léptünk ki az Uránia kapuján, hogy van-e kint még valami...

Jaj nekem, nincs szintetizátorom!

Régi öreg Yamaha PSR220-asom ment a bontóba. 16-17 éves lehetett és egyszer már volt javítva. Az utóbbi időben egyre jobban kopogtak a billentyűi, egyes gombok már alig akartak működni. Az utolsó néhány hónapban egy elektronikus hibája is lett, percenként lefagyott.
Pedig a Yamaha PSR220 egy igazi legenda, dinamikus billentyűzetű eszköz, melyet használtam zongorának is és a beépített kíséretek segítségével játszottam rajta slágereket is. Családi összejöveteleken Borival többször játszottunk duettet.
A héten Petrát beírattuk a Farkas Ferenc zeneiskolába, ősztől zongorázni fog, ezért úgyis befigyelt egy komolyabb, kalapácsmechanikás hangszer vásárlása. De azért sajnálom szegény öreg szintetizátoromat, sok örömet szerzett nekem. Szerencsére jó kezekbe került, sógorom gyűjti a billentyűs hangszereket, talán kezd vele valamit.
Illusztrációként ide beszúrom egyik felvételemet, a címe jellemző rám: Szólj rám, ha hangosan énekelek! (LGT)

Az én szép okos lányaim 2

A költészet napja, vagyis József Attila születésének 106. évfordulója után egy nappal, Gagarin történelmi repülésének 50. évfordulóján, a Titanic elsüllyedése 99. évfordulója előtt két nappal legközépsőbb és legkisebb lányom megint nagy dicsőséget szerzett a Pál-névnek.
Petrácska alig tanult meg írni, máris első helyezést ért el az iskolai helyesírás-versenyen az elsősök között. Orsi pedig három csapattársával indult egy, az UNESCO által szervezett középiskolai földrajzi versenyen, ahol Izrael volt a téma, és elsők lettek.
Hát ilyen ügyesek az én lányaim! Ráadásul Petra ősztől zongorázni fog. Máris fel van adva a lecke, szeptemberig szerezni kell egy zongorát, és persze helyet kell neki találni a lakásunkban.

KONCZ

Tegnap egy 24 km-es mátrai teljesítménytúra után sógornőmék jóvoltából résztvehettem Koncz Zsuzsa Papp László Sportarénaban tartott koncertjén.
Koncz Zsuzsa akkor vonult be a családi legendáriumba, amikor 1991 decemberi Erkel Színházban megrendezett koncertjén mozdult meg először az akkor még pocaklakó Bori lányom. Különben ekkor voltunk utoljára Koncz Zsuzsa-koncerten.
Koncz Zsuzsa már minden létező dijat megkapott (Kossuth-díj, Prima Primissima-díj, Francia Becsületrend stb.), élő legenda, és bizony pár hónapja már közelebb van a 70-hez, mint a 60-hoz. Ennek ellenére kicsit szkeptikusak voltunk, hogy meg fogja-e tudni tölteni a Sportarénát. Szó ami szó, volt egy-két üres szék. De a koncert így is fantasztikus volt. Koncz Zsuzsi szép, csinos, hangja ötven év alatt mit sem változott, és ugyanolyan jó ízléssel választja ki dalait, mint mindig. 37 lemezével Magyarországon abszolut csúcstartó.
Valóban a mi korosztályunk (50-es, 60-as középosztály) kicsit túlreprezentált volt, de meglepődve fedeztem fel a közönség sorai között Süveges Gergő televíziós szerkesztőt és Karafiáth Orsolya költőt. Utóbbi két sorral előttünk ült, és végig fújta az összes számot. Aztán megtudtam, hogy ő is írt egy számot a 37-esre.
A meghívott vendékek között volt Bódy László (Cipő), Tolcsvay László és természetesen Bródy János (Tini). Szép este volt, nekem legjobban a Hópelyhek tetszett:

Látod, így van kedvesem, hópelyhek vagyunk
a zúgó szélben mit sem ér a saját akaratunk
Nem könnyű nekünk, pörgünk, táncolunk
Egymás oldalán hogy is maradhatunk?

Alig sejtjük, mért vagyunk, hogyan keletkezünk,
azt sem tudjuk biztosan, hová érkezünk.
Hullunk csendesen, gyakran vétkezünk,
hófehér a táj, kering a szél velünk.

Milliárdnyi hópehely a földre száll,
milliárdnyi nagy remény és kis halál
Mennyi édes rettegés földet ér
és hómezővé összeáll
Messze vagy már, nem tudom,
hogy merre jársz,
jó barátot, hű szerelmet hol találsz
Jégvirágot bont a tél,
Elfeledtél teljesen, vagy visszavársz?

Szürke égen lebbenő hópelyhek vagyunk
Szállunk, forgunk, szédülünk,
megállni nem tudunk.
Alattunk háztetők, pörgünk, táncolunk,
egymás oldalán nem maradhatunk.


Milliárdnyi hópehely a földre száll,
milliárdnyi nagy remény és kis halál
Mennyi édes rettegés földet ér
és hómezővé összeáll
Mért csinálunk minden útból tévutat?
Mért akasztunk vágyainkra szárnyakat?
Néhány boldog perc miatt itt keringünk
föld felett és ég alatt.

Látod, így van kedvesem, hópelyhek vagyunk.

Csakazértis József Attila Színház

Egy korábbi blogbejegyzésemben azt írtam, vszleg utóljára jártam a József Attila Színházban. Nos, mégsem. Szombaton megnéztük Katival a Mici néni két életét. Ez egy igazi jutalomjáték öregecskécske (copyright by Gyurcsány) színészeknek (lásd a filmben Kiss Manyit és Páger Antalt), ezúttal Esztergályos Cecília, Galambos Erzsi és a Nemzet Színésze, Bodrogi Gyula brillíroztak. Azt beszéltük Katival, hogy ezt hiába nézte volna meg a két nagylány, egy kukkot sem értettek volna az egészből, fogalmuk sincs, mi az eltartási szerződés, a HKI, a lakáskiutalás, a párttitkár stb. stb. stb. Igazi retró-fílingünk volt, '60-as évekbeli slágerekkel, ruhákkal, humorokkal.
Sikerült DVD-n megnéznem az Avatart, megállapíthattam, hogy Cameron vonzódik Sigourney Weaver-hez, a földönkívüliekhez, a biomotorosan irányított robotokhoz, a női pilótákhoz és rettentően vizuális. A történet sablonosságát (kicsit Pocahontas, kicsit Mátrix, kicsit Dinotópia) tökéletesen elfeledteti a csodálatos látványvilág. Bár én nem ragaszkodtam volna ennyire a happy-endhez, azért ez a film bekerült az első öt kedvenc sci-fim közé.
Megünnepeltük Petrácska 7. és Eszter 21. szülinapját (már megint az a fránya 3-as szorzó). Tizenhat embernek kellett tortát sütni (bombajó, banántorta, répatorta), szendvicset kenni. A 17. Mimi volt, aki Skype-on csatlakozott a társasághoz. Ismétlés májusban, amikor Borit és engem ünneplünk.

Április 1-i tréfa

"...és a polc is leszakadt, amit olyan nagyon jól felszögeltél!"-mondja Tölgyesiné a Tiszta Amerikában Tölgyesi Frigyesnek mintegy ultimarációként, miután felsorolta házasságuk összes kudarcát (Írta Esterházy Péter, rendezte Gothár Péter). A nők semmit sem tudnak megvetőbben férjük fejéhez vágni, mint azt, hogy: Tudtam, hogy erre sem vagy képes!
Mindez arról jutott eszembe, hogy április 1-én este tízkor hatalmas robajjal kiszakadt a falból a Petra szobájában lévő könyvespolc. Először földrengésre gyanakodtunk, de még csak ki sem lendültek a csillárok. Szaladunk be a gyerekszobába, Petra édesdeden alszik, fejétől 1m-re a babzsák-ülőkén egy fekete cserépváza, könyvek, papírok szanaszéjjel. A dolgot alaposabban megvizsgálva azt állapíthattam meg, hogy a tiplikhez túl keskeny átmérőjű csavarokat használtam, ezért azok nem voltak kinyílva, tehát csak magamat hibáztathatom. De hogy miért pont hét évig bírta a polc, és miért pont akkor szakadt le, amikor nem tartózkodott alatta senki (pl. múlt vasárnap, amikor Petra zsúrján kilenc kis szörnyeteg garázdálkodott a szobában), az rejtély.
Hasonló dolog történt velünk tíz évvel ezelőtt még a régi lakásunkban, amikor arra jöttünk haza egy családi síelésből, hogy a nappali csillárja leszkadva, összetörve hever a földön. Ez is a szakszerűtlen szerelés következménye volt, nem az én, hanem a villanyszerelő bűne. Gyermekeink rendszeresen alatta játszottak, mégis 15 évig bírta, hogy aztán a lehető legbiztonságossab időpontban szakadjon le.
Ilyen váratlan katasztrófák után mindig baljós érzéseim vannak, körbetelefonálom a szűkebb családot, hogy nem halt-e meg valaki. A 10 évvel ezelőtti csillár-leszakadásnál Kati idős nagybátja, a 97 éves Jancsi bácsi halt meg. Most nem tudunk családi halálesetről, lehet, hogy csak buta babona az egész. Azért még nem nyugodtam meg teljesen.