Goodbye József Attila Színház

Ma megnéztük a József Attila Színházban Petrával a Süsü a sárkányt (idén már harmadszor volt színházban). Valószínűleg utoljára jártam ebben a színházban. Na nem az épületben, abból nyilván lesz valami, de ilyen néven itt már nem lesz társulat. Bár a nyilatkozatok ellentmondóak.
Első felindulásomban azt mondtam, biztosan az épület kell valakinek, de aztán eszembe jutott, hogy az OPNI (ha így jobban tetszik, Lipótmező) bezárásakor is ez volt a legfőbb érv, mégis ott áll az épület üresen. Van az úgy, hogy nincs tovább pénz valamire. Üresen áll jónéhány egykori mozi, pl. az Átrium a Margit körúton.
Ragaszkodtam, hogy én mehessek el Petrával erre az előadásra, hogy utoljára láthassam a színházat belülről. Egyidős velem a teátrum, sok magyar zenés darabot mutattak be itt, pl. rögtön az első évadban A szabin nők elrablását. De Fenyő Miklós darabjai is itt arattak sikereket. Itt láttuk Kishonti Ferenc (Efraim Kishon) Házasságlevelét is szegény Schütz Ilával. Egyszóval megint elvesztettünk valamit, de ahogy mondani szokták, ha Isten becsuk egy ajtót, kinyit egy kiskaput (vagy nem így van?).
A nagy színészek közül a Galambos Erzsi szerepelt a darabban, mint dada, és Bodorogi Gyula, a nemzet színésze hangját is hallhattuk a játék elején.
És hogy valami bulvár is legyen bejegyzésem végén: ugye tudjátok, hogy a Süsü zenéjét Bergendy István finoman szólva elplagizálta Willie Mitchell 1970-ben megjelent korongjáról: