Hadd szóljon!

Nem tudom, hogy egy zseniális PR-fogás a Klubrádió esetleges megszűnésének híre, vagy a Médiatanács valóban olyan ostobán írta ki a jelenleg a Klubrádió használatában lévő frekvenciára a pályázatot, hogy abban szinte minden értékelési szempont a Klubrádiót hozza hátrányos helyzetbe, tény, hogy felbolydult a rádió zömében baloldali és liberális gondolkodású hallgatósága.
Péter és Pál napján jó volt az aratás, mármint Arató Andrásnak, a Klubrádió vezérigazgatójának, mert sokan mentek el a rádió megmentésére megrendezett jótékonysági koncertre. És maradva a mezőgazdasági hasonlatnál, azért lehetett jó az aratás, mert jól felszántott földbe hullott a mag: sógorom, Szántó Andris természetesen ingyen adta a rendezvényhez a SYMA Csarnokot. Megint családi alapon vehettem részt egy koncerten.
A rendezvényen ott volt a magyar baloldal színe-java Gyurcsánytól Bárándy Péterig. És persze a főként baloldali rendezvényeken szereplő művészek, a Pa-Dö-Dő, Bíró Eszter, Bródy János, Gerendás Péter, Dés László, Kulka János, Somló Tamás. De persze ugyanilyen színes műsor hozható össze a főleg nemzeti-konzervatív rendezvényen fellépő zenészekből Demjén Ferenctől Keresztes Ildikóig. És ez a fő probléma: a kulturális élet ugyanolyan megosztott, mint az egész társadalom. El tudtátok volna képzelni,  kedves blogolvasó barátaim, hogy a pápa tiszteletére adott Liszt Ferenc-koncertet ne a Nemzeti Filharmonikusok Kocsis Zoltán vezényletével, hanem a Budapest Fesztiválzenekar Fischer Iván dirigálásával adta volna elő? Pedig a zene igazán nem pártos.
Hát ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben persze elámultam Bíró Eszter csodálatos énekén, Babos Gyula zseniális gitárjátékán. Talán csak Bódy László (Cipő) okozott csalódást. Rövid időn belül harmadszor láttam fellépni: karácsonykor Fenyő Miki vendége volt, márciusban Koncz Zsuzsa hívta meg a koncertjére. A Fenyő-koncerten végig súgógépről énekelt, a "Konczerten" többször is rosszkor lépett be, de a mostani produkciója volt a legszánalmasabb: saját számainak eléneklése is komoly gondot okozott neki. Kár, valaha nagyon szerettem a Republikot.

Szent Iván-éj, TűzTánc

Szent Iván éjjelén, a Múzeumok Éjszakáján, a magyar EU-elnökség búcsúztatóján szuper-hiper-giga-mega produkció részesei lehettünk a Clark Ádám téren. Magyar népzene és afrikai zene összegyúrásából olyan ütős világzenét hallottunk, amilyen még a Deep Forest óta nem született. Ehhez járultak a szenzációs táncosok és tűzzsonglőrök.
A produkció ősbemutató volt, de remélem járni fogják vele a világot, mert szenzációs. Az ilyen előadásokért érdemes megszületni!
"A világzenei táncshow alkotói másfél évig készültek erre a nagyszínpadi műre. A kultúrák és stílusok találkozására épülő előadásban a hagyományos magyar és kelet-európai népzenei motívumok afrikai ritmusokkal egészülnek ki. Zsuráfszky Zoltán, a Honvéd Táncszínház művészeti vezetője koreográfiájában a Szent Iván-éjhez kapcsolódó magyar népi hagyományok legszebb rítusai elevenednek meg – a tűzugrás, a mormolás, a szelleműzés, a harmatszedés. A Tűztánc zeneszerzői és egyben szólistái, Bársony Bálint és Németh Gábor "Némo”."

Nándorfehérvár

Pont 555 éve annak, hogy Nándorfehérvárnál, vagyis Belgrádnál az egyesített szerb-magyar keresztény seregek megállították a török seregek előrenyomulását, ezzel fél évszázadra sikerült feltartaniuk az Oszmán Birodalom terjeszkedését. A hadvezért, Hunyadi Jánost egyszerre tartja sajátjának a magyar, a román és a szerb történelem.
A nándorfehérvári győzelemhez több történelmi mítosz is kapcsolódik. A történelmi mítoszok annak ellenére fontosak egy nemzetnek, hogy többnyire - mint általában minden mítosznak - nem sok közük van a valósághoz.
Először is itt van a déli harangszó kérdése. A naponta történő harangozást III. Kallixtusz pápa már egy hónappal a nándorfehérvári diadal előtt előírta. Ekkor még általában délután, 3 és 6 óra között fél óránként harangoztak. A pontban délben történő harangozást 1500-ban, a szentévben VI. Sándor pápa rendelte el. Annyi köze azért van a déli harangszónak Nándorfehérvárhoz, hogy eredetileg a török veszedelem elleni figyelemfelhívás volt a célja.
A másik mítosz Dugovics Titusz legendája. Bár Dugovics az önfeláldozás örök példájává vált (lásd még nemecsek ernő, a grund csupa kisbetűvel írt nevű egyetlen közlegényének történetét), létezését a történészek erősen vitatják. Pedig kevés olyan nevesített kisember, vagyis nem király, püspök vagy hadvezér van a magyar történelemben, aki valamilyen évszázadokig tündöklő hőstettet vitt véghez, róluk is általában kiderül, hogy nem is úgy volt (pl. Kinizsi Pál sem molnárlegény volt, hanem nemesi ivadék, kinek apja már Hunyadi seregében szolgált). Visszatérve Dugovicshoz: gyakran keverik össze Dugonics András piarista szerzetes, író személyével. Lényegében Dugonics tekinthető az első magyarul író regényírónak.
A kisemberek történelemben való megjelenítésének célja mindig a példaállítást, már a római történetírásban megjelennek olyan személyek, mint pl. Mucius Scaevola vagy Horatius Cocles. Legújabb kori történetírásunk példakép-állítási törekvései az utcanév-változtatásokban is visszatükröződnek: Mansfeld Péterről, 1956 kiskorúként is halálra ítélt hőséről és Bauer Sándorról, az 1968-as csehszlovákiai bevonulás elleni tiltakozásul önmagát felgyújtó 17 éves diákról neveztek el közterületeket.

A kisemberek tiltakozásának szép példája a "fehér inges férfi" tette: 1989-ben - ha rövid időre is - sikerült feltartania egy harckocsi-oszlopot Pekingben, a tüntetések idején. Neve és későbbi sorsa ismeretlen...

A krumplileves legyen krumplileves

Ezt mondta bölcs vezetőnk, Kádár János annak idején, arra célozva, hogy mindent nevezzünk annak, ami. Furcsa volt ezt pont az ő szájából hallani, ugyanis a szocializmus egyik szlogenje az volt, hogy "Legfőbb érték az ember", miközben lábbal tiporták a legalapvetőbb emberi jogokat.
Orwell jól látta ezt, az 1984-ben a televizor nem a világot mutatja meg az embereknek, hanem az embereket fürkészi a Nagy Testvér számára. Az Igazságügyi Minisztérium legfőbb feladata pedig a tények visszamenőleges (visszamenőleges, nem ismerős?) megváltoztatása az éppen aktuális "igazságnak" megfelelően. Így fordulhatott elő, hogy a szocialista Romániában a Tudományos Akadémia elnöke, az ország legfőbb tudósa a fél-analfabéta Elena Causecu volt, aki történetesen az elnök felesége volt egyúttal.
Fülkeforradalmi kormányunk sem mindig ad a látszatra. Nyugdíjvédelmi biztosunk, Selmeczi Gabriella fő feladata sem a nyugdíjak védelme, hanem annak lenyúlása. Alkotmányba alaptörvénybe rögzítették, hogy az államadósság nem növelhető, majd egyetlen részvénycsomag állami megvásárlásával 2 %-kal sikerült növelni az államadósságot. (Félreértés ne essék, a MOL részvényeinek megvásárlását helyeslem, de pont ez mutatja, hogy igenis lehet olyan cél, amit még államadósság-növeléssel is megéri megvalósítani).
Mindez onnan jutott eszembe, hogy aranytoll- és Grétsy László-díjas köztársasági elnökünk aggódik a magyar nyelv állapotáért. Ez kicsit olyan, mintha Alekosz a kereskedelmi televíziók elbulvárosodása miatt aggodalmaskodna...

3x7=21

Kivágtuk a 21-et! Mármint Katival. Ennyiedik házassági évfordulónk van ugyanis.
Azt mondják, a legtöbb házasság a hetedik évben megy tönkre. Szokták is a hetedik évfordulót porcelán-lakodalomnak hívni. Na, hát 21 év alatt pont három házasságunk mehetett volna tönkre.
21 évvel ezelőtt ilyenkor nászútra Izraelbe utaztunk. Most pont ugyanezt teszi Orsi a barátjával (persze ők még nem nászútra). És hogy náluk is meglegyen a három 7-es, pont három hétre utaztak el.

Himnusz

Új alkotmányunkba alaptörvényünkbe bekerült nemzeti himnuszunk is, és a kodifikáció során még az is felmerült, hogy a kottát is csatolni kéne az új alapdokumentumhoz. Szerencsére ezt az ötletet elvetették, mert gondoljunk csak bele, aki hamisan énekelné a Himnuszt, azonnal alkotmánysértést követne el.
Most a kulturális kormányzat hozzáférhetővé tett egy olyan változatot, melyet a Magyar Honvédség Férfikara énekel az eredeti Esz-dúr hangnem helyett B-dúrban, ami egy kvarttal lejjebb van, így az átlagember számára állítólag könnyebben énekelhető.
Sokan kígyót-békát kezdtek kiabálni, hogy a kulturális államtitkárnak nem ilyen kérdésekkel kellene foglalkozni, meg micsoda dolog megváltoztatni egy zenemű eredeti hangnemét.  Gondoltam, kicsit utána nézek a dolognak, van ugyanis egy régi Hungaroton lemezem (bakelitről játszottam át CD-re), melyen a Himnusz és a Szózat több felvétele található. Csináltam egy statisztikát:

• Magyar Állami Hangversenyzenekar (Ferencsik): Esz-dúr (eredeti hangnem)
• Magyar Néphadsereg Férfikara: Szintén Esz-dúr, tudnak a férfiak is magasan énekelni, ha akarnak
• Magyar Néphadsereg Fúvószenekara: Desz-dúr, vagyis egy egész hanggal lejjebb, ez a hangnem jobban fekszik a rezeseknek
• Férfikar + vegyeskar + gyermekkar: D-dúr, arany középút
• MRT Gyermekkara: ismét az eredeti Esz-dúr, hiába, a csengő gyerekhang

A kormány által javasolt fekvéssel is bajok lehetnek, ez sokaknak már túl mély lehet, persze a fő probléma az, hogy a Himnusz hangterjedelme egy oktáv + egy kvart, ez sokaknak már túl sok, ha magasan énekeljük, fönt nem bírják, ha mélyen, akkor meg lent.
Na de ki emlékszik az éppen 10 éve az MLSZ 100 éves évfordulóján a magyar-német válogatott mérkőzésre? No nem az eredményre, az felejthető, 5:2-re kikaptunk ugyanis, hanem előtte a Vikidál Gyula által elénekelt Himnuszra?


Szegény Gyula már a "...hozz rá víg esztendőt"-nél érezte, hogy baj lesz, a "...megbűnhődte" kiéneklésére már alig futotta. Pedig ellenőrizhető: H-dúrban énekelt, ez csak egy fél hanggal magasabb a most javasolt új hangnemnél.
Volt még Király Lindának is egy felejthető Himnusz-éneklése egy kosárlabda-mérkőzés előtt. Nála nem az ének-, hanem a szövegtudással volt baj.
Az a helyzet, hogy nem az a fontos, milyen hangnemben énekeljük a Himnuszt, hanem hogy a szívünkből énekeljük.

Egy forró dzsesszbanda

Vagyis Hot Jazz Band. Tavaszonként szívesen járunk retro-koncertekre, tavaly Budapest Bár, pár évvel ezelőtt pedig szintén a HJZ és a Cotton Club Singers volt terítéken. Most a kongresszusi központtá alakított SYMA Csarnokban voltunk sógornőmék jóvoltából.
HJZ-koncerten először több mint tíz éve voltunk a Hadtörténeti Múzeum udvarán, később a jelenleg átépítés alatt álló MOM (Szakasits Árpád) Művelődési Házban, majd a már említett CCS-sel való közös koncert a Margitszigeten. Ezen a negyediken az volt az újdonság, hogy a közönség soraiból többen táncra perdültek. A koncertet új lemezük bemutatásának szentelték, melynek egy dedikált példányát meg is vásároltuk (igen, kedves barátaim, a letölthető zenék rengetegében néha pénzt is adunk CD-kre). Azért néhány nem a lemezen szereplő számot is előadtak, pl. egy blokkot Louis Armstrongnak szenteltek, aki 1965-ben jobban megtöltötte a Népstadiont, mint idén a Magyar-Holland.
A Niagara vízesést két bendzsón  adták elő, ezt tavaly a Budapest Bár-koncerten Kiss Tibor, a Quimby frontembere énekelt el, és hogy legyen még egy kapcsolódási pont, két hónapja Quimby-koncerten is voltunk.
És a műsor végén, ráadásnak természetesen eljátszották az örök kedvencet, a Tedd ide, tedd oda című számot.

Agárd - időgép

Nem gondoltam volna ezelőtt két évvel, amikor a VEIKI-vel a gondok kezdődtek, hogy 2011-ben még az agárdi üdülőben tartjuk szokásos tavaszi "brigádbulinkat". 30 éve járunk Agárdra, most már olyan ez nekem, mint egy időutazás.
1981-ben mindössze egy három szobából és közös helyiségekből álló épület állt az egyébként önkormányzati tulajdonú telken, melyet később két faházzal egészítettek. ki. A régi épület helyén aztán egy új, de továbbra is könnyűszerkezetes épületet emeltek, melyben négy négyágyas szoba és közös helyiségek (fürdők, konyha) voltak, és a faházakat is összeépítették, kibővítették. Kb. 15 évvel ezelőtt aztán újabb korszerűsítés következett: a nagy épületben három, konyhával és fürdővel ellátott négyszemélyes apartmant alakítottak ki, hasonlóan a faházban is két kétszemélyes apartmant.
Az agárdi üdülőben évente kétszer, tavasszal és ősszel tartottunk brigádbulit, de legalább ötször nyaraltunk is itt egy vagy két hetet. Összes gyermekem és kollégáim összes gyermeke majd később unokája járt itt baba korában. Most megint három újabb unoka jelenléte emelte az összejövetel fényét.

A baloldali képen a kis Laura, Saci kolléganőm második unokája látható (aki 15 évvel követte testvérét). A középső képen Benkovics Gábor Zsombor nevű, míg a jobboldalin Bölsei Attila Jázmin unokája.
A közös bográcsolás a régi összejövetelek emlékét idézte, remélem, még lesz alkalmunk egy párszor így összejönni.

AUT50

50 éves a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszéke. Ebből az alkalomból megemlékezést és tudományos és szakmai konferenciát tartottak, amelyre engem is meghívtak.
Az Automatizálási Tanszéken írtam a diplomatervemet, itt voltam szakmérnök-hallgató, egy fél évig félállásban gyakorlatot vezettem, valamint egy alkotó közösség tagjaként egy a tanszéken kifejlesztett folyamatirányító programnyelvet, a PCL-t fejlesztettük és adtuk el különféle helyekre. A '80-as évek első felében néha úgy éreztem magam a V2 épület 4. emeletén, mintha egy klubba jártam volna.
Aztán szép lassan eltávolodtam a tanszéktől, de időről időre egy-egy munka kapcsán kapcsolatba kerültem néhány munkatársukkal. Most örültem a meghívásnak és jó volt találkozni a sok régi ismerőssel. Örültem, hogy jó egészségben láthattam az egykori tanszékvezetőt, Tuschák Róbertet, aki megőrizte sajátos szarkasztikus humorát, szívesen találkoztam a jelenlegi tanszékvezetővel, Vajk Istvánnal, akinek gyakorlati szemléletére jellemző, hogy 6-7 éve még megbízásos alapon egy szoftvert fejlesztett ki nekünk, ami még mindig működik két erőműben is.
A lágymányosi egyetemi kampusz vadonatúj Q épületében volt a rendezvény, már a bejáratnál összefutottam egykori tankörfőnökömmel, Bars Ruthtal, a meghívót meg egykori konzulensem, Hethéssy Jenő küldte nekem. Öröm volt látni az egykori oktatóimat, Bézi Istvánt, Gál Tibort, Háber Róbertet, Hermann Imrét, Iváncsy Szabolcsot, Keviczky Lászlót, Kárpáti Attilát, Vajta Miklóst, valamint azokat, akik nagyjából velem egy időben végeztek és a 1980 körül kerültek a tanszékre, pl. Thevesz Gábort, Varjasi Istvánt, vagy egykori kollégámat a VEIKI-ből, Max Gyulát.
Örültem, hogy Tuschák professzor úr visszaemlékezésében azokról a projektekről is megemlékezett, melyekben még nekem is tevékeny részem volt, pl. a hejőcsabai cementgyár számítógépes folyamatirányítása.
Nagyon megváltozott a tanszék, ma már olyan tárgyakat is oktatnak, amiket nem is értek, informatikában pl. játékprogramozást, adatbányászatot, robottechnikát stb. De örömmel láttam, hogy az a lepárlótorony-modell, amit még az én időmben kezdtek építeni, még mindig működik, bár már a negyedik-ötödik irányítástechnikával van felszerelve (valaha még az általunk fejlesztett PCL is szabályozta).
Sok egykori egyetemi évfolyamtársammal ill. munkáim során megismert mérnökkel is találkozhattam a rendezvényen. Jól éreztem magam, büszke vagyok, hogy ebből a fészekből repülhettem ki.