Parlament

Parlament

2024. január 29., hétfő

Presser, a szentimentális öregúr

Tegnap megnéztük a Vígben a Pinokkiót, Presser legújabb zenés darabját. Pici bácsi a Képzelt riport után 50, A padlás után 35 évvel újabb musicallel rukkolt elő. De mielőtt rátérnék magára a darabra, szólnék a Pinokkióról is.

Számomra Carlo Collodi 19. század végi meséje ugyanúgy nem tudott kulturálisan beágyazódni, ahogyan az Alice Csodaországban, Lewis Carroll nonszensz meseregénye. Tudom, hogy mindkettő része az európai kultúrkincsnek, mindkettőnek számtalan feldolgozása van, engem mégsem tudott egyik sem igazán megérinteni, a lelkemhez férkőzni.

A Walt Disney-féle Pinokkiót talán 7-8 évesen láttam és azóta sem, megrémítettek a szamárrá változó fiúk meg a gonosz róka és kandúr. Egy idős családtagtól birtokunkba került egy nagyon régi mesekönyv, mely szintén a Walt Disney-féle mesét követi. Ebből sokat olvastunk fel a gyerekeknek.
Aztán ott van Spielberg filmje, az AI, mely szintén egy Pinokkió-parafrázis egy robotfiúcskáról.

2012-ben a Katonában ment egy Parti Nagy Lajos-féle Pinokkió, amit láttunk Petrával, posztoltam is róla. Az az előadás hozta a szokásos nyelvi bravúrokat (Dzsepettó például Repedtorr volt és nem kisebb színész játszotta, mint Haumann Péter), és voltak benne közéleti áthallások is. Ascher Tamás rendezte és az a Keresztes Tamás játszotta benne Pinokkiót, aki most Presser musicaljét rendezte.

Keresztes Tamás ugyanúgy a jelenkori színházművészet nagy alakja, mint az ifjabb Vidnyánszky Attila: színészkedik énekel, zenél, rendez, díszletet tervez. Fura álomszerű díszleteit már megcsodálhattuk az Egy őrült naplójában. Úgy tűnik, nem tudta elengedni a Pinokkió-projektet és vállalkozott a Presser-Sztevanovity kompozíció színre vitelére. És akkor már meg is érkeztünk a tegnapi előadáshoz.

A zene igazán presseres, ha kell ritmikus és feszes, ha kell, nagyon is szentimentális. A látványvilág szürreális, álomvilág-szerű. Keresztes díszlete mellett meg kell említeni Giliga Ilka jelmezeit, melyek néha szinte Hieronymus Bosch világát idézik fel.

Részlet egy Bosch-festményből

Jelenet a Pinokkióból

Családom hölgytagjai szerint a tegnap látott darab felnőttek számára túl gyerekes, de én másként gondolom: engem megérintett Presser szentimentalizmusa. Mi sem jellemzőbb jobban arra, hogy Pici bácsi milyen jó ember, mint hogy van a darabban egy szereplő, Artúrka, aki nem másnak, mint Artúrnak, vagyis az LGT-tag Somló Tamásnak állít emléket. Ráadásul a tegnapi előadáson az Artúrkát alakító színész helyett maga a rendező, Keresztes Tamás ugrott be. Nekem megható volt.

Posztom végére beteszek ide egy zenei próbarészletet:

---

2024. január 26., péntek

Plusz egy százalék

Az előző, szankciós nemzeti konzultáció eredményének megállapítása napra pontosan egy hónapig tartott, és akkor a kormány szájaíze szerint a válaszadók átlagosan 97%-a szavazott (a szavazásra jogosultak egyhatoda). Ennek  az eredménynek Rogánék úgy megörültek, hogy ki is plakátolták vele az országot.


Persze ezek után ugyanúgy továbbra is megszavaztak minden szankciós csomagot, tavaly decemberben már a tizenkettediket. 

A legutóbbi konzultáció eredményeivel viszont egy hét után kijöttek. Nem értem, miért is tartana tovább, hiszen az ívek összeszámolása folyamatos, ahogy visszaérkeznek. Tulajdonképpen senki nem tudja, hogyan történik az összeszámolás, ezért terjednek el mindenféle összeesküvés-elméletek arról, hogy a kormány olyan eredményt kamuzik be, amilyet akar. Furcsa, hogy Rogánék nem próbálnak legalább egy bizalomerősítő propagandafilmet készíteni ilyesféle címmel: "Hogyan vesszük figyelembe az Ön véleményét". Ebben a filmben Szentkirályi Alexandra és egy operatőr végigkövetné a teljes számolási folyamatot, a borítékok felbontását, az ívek elhelyezését a számláló gépben, hogyan rögzítik és kezelik azok adatait, akik megadták elérhetőségüket, hogyan különítik el a már feldolgozott íveket a még fel nem dolgozottaktól. Furcsa, hogy füttyös plakátra telik, de egy ilyen filmre nem.

A nemzeti konzultáció, mint intézmény teljesen megosztja a közvéleményt és úgy tűnik, hogy az álláspontok kibékíthetetlenek és nem közelíthetők egymáshoz. Én a halálbüntetés, az abortusz, az eutanázia vagy az azonos neműek házassága kapcsán kialakult állóháborúhoz hasonlítanám: a vitában már nemigen hangzanak el új érvek, és egy jól tájékozott ember tulajdonképpen simán tudna érvelni akármelyik álláspont mellett (joghallgató lányom szokott részt venni olyan workshopokon, ahol egy adott téma mellett vagy ellen kell érvelni, ahogyan éppen kisorsolják).

Na de miért lettek meg most a válaszok ilyen szokatlanul hamar. Két ötletem is van. Az egyik, hogy február elsején kerül sor egy rendkívüli uniós csúcsra, ahol Ukrajna hosszú távú pénzügyi támogatásáról fognak dönteni, és Orbán "erős felhatalmazással" szeretné képviselni "a magyar emberek véleményét". A másik az, hogy aHang komoly kampányt folytatott a kitöltetlen konzultációs ívek beküldésére, és valami performanszra készülnek, őket szerették volna megelőzni.

Az is érdekes fejlemény, hogy a mostani konzultációnak az eredménye átlagban 98,6%-ban egyezett a kormány elvárt válaszaival. Persze ezeket a válaszokat mindig nehéz értékelni, mert a mostani másfél millió visszaküldő sem éri el a szavazásra jogosultak 20%-át. A lakosság legalább 70%-a közömbös, már bontatlanul kidobja a kérdőíveket, lehet legfeljebb 10%, amely hajlandó leadni valamelyik begyűjtő szervezetnek. 2020-ban Hadházy Ákos és Széll Bernadett kezdett gyűjtésbe. Bár akkor én a mi íveinket inkább vízre bocsátottam, arra a rendezvényükre elmentem, ahol a Karmelita előtt letettek 200 000 ívet.

Gyűltek a Karmelita előtt a konzultációs ívek 2020-ban


A mostani konzultációnál a családba érkező mind az öt ívet átadtam az aHang-nak, kíváncsi vagyok, mit kezdenek vele.

A válaszadók legnagyobb része a jelenlegi kormányzat támogatásának kimutatása céljából kizárólag az elvárt választ ikszeli be, és van egy törpe kisebbség, azok a libsik, akik pont ellenkezőleg, az elutasítandó választ jelölik. És van egy nagyon minimális réteg, akik megpróbálják komolyan venni a feladatukat, ezért egyes kérdéseknél az elvárt választ adják, más kérdésekben viszont hangot adnak ellenvéleményüknek. Ezért van az, hogy ha csak minimális mértékben is, de szóródnak a válaszok. Na erre a szórásra érdemes odafigyelni, mert ebből hámozható ki az igazi értékelhető válasz.

Én vettem a fáradságot és az elfogadó válaszok százaléka szerint rendeztem sorba a tizenegy kérdést:

Rákattintva nagyobb lesz

Jól látható, hogy legtöbben a bevándorlókat utasítják el, napjainkra a migránskérdés tényleg nagyon súlyossá vált. De persze erre nem jó válasz sem az európai közös megoldás elutasítása, sem pedig az, hogy inkább a Fülöp-Szigetekről meg Sri Lankáról importálunk vendégmunkásokat.
A sorban a négy Ukrajnával kapcsolatos kérdés következik, valamennyi 99% fölötti egyetértéssel. Az orosz-ukrán háborúba belefáradtak az emberek és a kormányzati kommunikációnak hála bármilyen, az ukránok számára megalázó béke elfogadható lenne nekünk.
Viszont a legkevesebb szavazatot, "mindössze" 97,72%-ot a palesztin szervezetek támogatásának elutasítása kapott. Magam is érzékelem a neten, hogy Magyarországon is egyre többen szimpatizálnak a palesztinokkal, relativizálják a gázai konfliktust, vagyis a Hámász terrorakciója elérte azt a propagandacélt, hogy egyre többen kezdik Izraelt utálni a helyzet miatt. Az, hogy emiatt már több mint 25 ezer embernek kellett meghalnia, sohasem érdekelte a Hámászt.
Érdekesség, hogy szuverenitásunk törvényes megvédése átlag alatt teljesített, vagyis a szuverenitásvédelmi törvény nem aratott osztatlan sikert. Pedig ez az egyik olyan kérdés, amelyről az országgyűlés a választ meg sem várva alkotott törvényt.

Szerintem ezt a nemzeti konzultációt hamarabb elfelejtjük, mint a tavalyit, mert nyakunkon vannak már a választások, kellenek a plakáthelyek az újabb karaktergyilkolásoknak.

2024. január 24., szerda

Kalandregény a Budai Vártól Soroksárig

A Budapest egyesítésének 150. évfordulójára kiadott Budapest Nagyregény felért egy városi kalandtúrával. 23 szerző 23 novelláját tartalmazza a főváros 23 kerületéről. Bár a novellák műfajilag és megközelítési módjukban is nagyon különbözők, mégis keresztbe-kasul utalnak egymásra, így valóban városunk egy nagyon izgalmas szövete tárul fel előttünk.


Mivel a Budapest Nagyregény része a Ulysses: Európai Odüsszeia nemzetközi programsorozatnak, nem meglepő, hogy már rögtön az első novellából "megtudhatjuk", hogy az Ulysses főhőse, Leopold Bloom, akiről annyit azért korábbról megtudtunk, hogy Szombathelyről származik, de most kiderült, hogy ez a Szombathely nem az a Szombathely: a budavári zsidónegyedet is Szombathelynek hívták egykoron, a Bécsi kapu neve is Szombati kapu volt. Innen származik tehát Blum Lipót, kinek apja, Rudolph bérelte ki a Vörös Sün fogadót, de 1861-ben Bécs, Milánó és London érintésével Dublinba szökik, itt születik meg a kis Lipót, a regénybeli Leopold Bloom. Pont egy évvel híres dublini sétája után, 1905. június 16.-án elhagyja családját és Dublint, és Olaszországba megy. Ott születik meg a kis Virág Árpád pont két év múlva, 1907. június 16.-án, akiből később a híres Virág elvtárs lesz a Tanú című filmből. Virág Lipót mint renegát kommunista 1956. november 4.-én, forradalmunk leverése napján hal meg. Virág elvtárs fia, Tamás bekapcsolódik a Demokratikus Ellenzék munkájába, de az MSZP és az SZDSZ összebútorozása már neki is sok. Fia, Jakab egy punkegyüttes basszusgitárosa, aki éli a belvárosi hipszterek életét a Széna téren, de mielőtt még beadná magának az aranylövést, macskáit a szomszéd hajóskapitányra bízza, aki csak Budafokról szóló novellában tűnik fel.

A Virág család története nem az egyedüli a regényben, az utolsó, Soroksárról szóló részben a Weindracher család négy generációjával ismerkedhetünk meg, és mindkét novella tiszteleg Vámos Miklós Apák könyve című regénye előtt, mely 12 generációt követ nyomon. Vámos Miklós egyébként Óbudáról ír egy kézről kézre járó várostörténeti könyv kapcsán, amely könyv egyébként a második kerületről szóló novellában is felbukkan. A zuglói fejezetet író Tóth Krisztina pedig úgy tiszteleg a 15. kerületről író Karafiáth Orsolya előtt, hogy hősnője ugyanúgy paróka-mániás, mint Karafiáth Orsolya.

Igazi fiction-nel más novellákban is találkozhatunk, pl. a 17. kerületről író Grecsó Krisztián történetében a kerület híres lakójának, Gregor Józsefnek van egy fogadott lánya. Gregor halálakor vagyona egy részét és művészeti hagyatékának gondozását a fogadott lány elvált férjére hagyja. Természetesen a történetnek nincs valóságalapja.

Igazi szíven ütő történet a gazdag 12. kerület története (Háy János írása). Külföldön élő unokákról írja: "...ha éppen itthon vannak és nálunk alszanak, ha esti mesét kell mondani, hát rohadtul nem jön be a Benedek Elek, mert a fele szót nem is értik, és ha előveszed a Micimackót, akkor is át kell váltanod angolra." Aztán hogy-hogynem az ikerlányok feltűnnek az anyukájukkal a 18. kerületről szóló írásban a repülőtéren: az egyik gyermek kezében a Micimackó magyar, a másiknak pedig az angol kiadása van.

Pesterzsébetről Szabó T. Anna, Soroksárról pedig férje, Dragomán György ír. Logikus, hiszen nemrég még egy kerület volt ez a két városrész. Bár nagyon különböző a két novella, egy ponton megtudhatjuk egy apró utalásból, hogy főszereplőik férj és feleség voltak. De túl a sok keresztutalásokon, sok érdekességet is megtudhatunk a könyvből. Például azt tudtátok-e, hogy egykor Pest lakosainak lajtkocsiból árulták a Duna-vizet, "dónavósz-dónavósz" (Donau-Wasser) - kiabálták. Vagy hogy Pesterzsébeten az úrnapi körmenet után, mihelyst elmondta a pap, hogy "Veszem az üdvösség kelyhét és az úr nevét hívom segítségül", a "jámbor" tömeg egymást lökdösve, szitkozódva megrohanta az oltárt, letépkedte a szentelt ágakat, hogy minél többet vihessenek belőle haza, mert az megóv a bajtól.

Furcsa játékot kínált a könyv az olvasóinak: Az egyes fejezetek fölött csak a kerület sorszáma áll betűvel kiírva, és a novella címe. A szerzőhöz mindig hátra kell lapozni a tartalomjegyzékhez. Ezen kívül a kerület számában egy betű - de tetszőleges, hogy hányadik - kurzívval van szedve, az egész olyan, mint egy keresztrejtvény:
első
második
harmadik
negyedik
ötödik
hatodik
hetedik
nyolcadik
kilencedik
tizedik
tizenegyedik
tizenkettedik
tizenharmadik
tizennegyedik
tizenötödik
tizenhatodik
tizenhetedik
tizennyolcadik
tizenkilencedik
huszadik
huszonegyedik
huszonkettedik
huszonharmadik

Először arra gondoltam, hogy az így kialakuló betűsor valami kód vagy anagramma, de nem sikerült semmi értelmeset kiolvasnom belőle. Így a kaland mellé egy kis rejtély is került. Jó kis időutazás volt, mert "Minden folyó látható idő", a Duna folyásával telik Budapest ideje is, sok-sok pillanatfelvétellel.

2024. január 21., vasárnap

Emil bácsi már régen meghalt

Posztom címében szereplő mondatot kb. 40 éve egy angyalarcú négyéves kislány mondta apukájának, barátomnak, az oviból hazafelé menet. Faggatták a szülei, ki lehet "Emil bácsi". A kislány mondta, hogy az óvónéni hosszasan mesélt Emil bácsiról, de ő csak arra emlékszik, hogy már régen meghalt. Aztán persze kiderült, hogy november hetedike közeledtével az óvónéni Leninről beszélt a gyerekeknek, mert ez is része volt a tananyagnak.

Ma 100 éve halt meg Lenin, a 20. századra egyik legnagyobb hatást gyakorló politikus.

A ma élő fiatalok el sem tudják képzelni, micsoda Lenin-kultusz volt nemcsak a Szovjetunióban , de az egész szocialista táborban. Miközben büszkén állítottuk, hogy Magyarországon nincs személyi kultusz, aközben Lenint szinte istenítettük. Szinte minden településen kellett lennie Lenin-szobornak. Budapest leghíresebb Lenin-szobra Páczay Pál alkotása a Felvonulás téren (ma Ötvenhatosok tere) állt.

A szobor érdekessége az volt, hogy a gigantikus szoboralak mögött egy még gigantikusabb monolit építmény áll, így Lenin egyszerű kisembernek látszik, aki "egy közülünk". A szobrot '89 tavaszán vitték el "felújításra", de soha többé nem került vissza, így Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén már csak a hatalmas monolit magasodott a Műcsarnok mögött. A szobor ma már a Mementó Park bejáratát őrzi (másik oldalon Marx és Engels kubista alakja várja a látogatókat).

A Csepel Művek előtt álló, Páczay szobránál sokkal sematikusabb Lenin-szobor sorsa kalandosabb: a gyár dolgozói a szobrot elrejtették egy használaton kívüli öntőgödörben, innen került aztán a szoborparkba.

Kedvenc Lenin-szobrom vitathatatlanul a mohácsi Lenin-szobor, Varga Imre alkotása, melyet még sikerült 1989. februárjában egy busójárás alkalmával Katival megnéznünk. A szobor felállítása ellen állítólag tiltakoztak a szovjet elvtársak, hiszen egy képmásával fellobogózott helyszínt hagy ott éppen Lenin, hogy zsebre tett kézzel lesétáljon a nép közé. Bár a közterekről eltávolított Varga Imre-szobrok többsége Siófokon található (ezek közül a leghíresebb a Parlament északi oldaláról eltávolított Károlyi-szobor), a mohácsi Lenin-szobornak nyoma veszett.

A hétköznapi Lenin-kultusz része volt, hogy minden közintézményben, pártirodán kötelezően kellett lennie Lenin-portrénak vagy Lenin-festménynek. Édesapám hagyatékának átnézésekor is találtunk egy, az OSZT-irodából hazamenekített Lenin-festményt. Ebben a műfajban nehéz volt nem sematikusat alkotni. A kedvencem Mátrai Imre grafikusművész "Lenin a sarkon" című alkotása (ifjabbak számára: ma ezeket a közterületeket Teréz körútnak és Oktogonnak hívják).

Mert igen, nemcsak közterületek, de település is volt elnevezve Leninről, egészen a rendszerváltásig Tiszaújváros neve Leninváros volt. De számos intézmény, gyár viselte Lenin nevét, pl. a Diósgyőri Acélművek korábban Lenin Kohászati Művek volt.

Egész gyermekkoromat behálózta a Lenin-kultusz. Mivel elég jól szavaltam, iskolai ünnepségeken gyakran szavaltam Majakovszkij: Beszélgetés Lenin elvtárssal című versét, ma reggel kipróbáltam, hibátlanul tudom még mindig (!). De gyakran el kellett mondanom Bertolt Brecht A legyőzhetetlen felirat című versét is. Mivel kötelezően kellett oroszul tanulni, olvasmányainkban is gyakran felbukkant Lenin. Pl. volt egy történet, melyben Lenin éppen hazafelé tart a Kremlből, és a parkban szánkózó gyerekekkel találkozik. Majd leszek én a mozdony, mondta (Я буду паровозом - сказал), és húzni kezdte a szánkót. Olvastam könyvet Leninről (Gyurkó László: Lenin, október), láttam színdarabot Leninről (Satrov: Égszínkék loval vörös füvön, Lenint Szabó Gyula játszotta), énekeltem dalt Leninről az iskolai énekkarban ("Lenin, a hős aki csak népének élt"), láttam filmet Leninről (Visinszkij: az Aurora cirkáló). Bár történelemből is sokat tanultunk a lenini időszakról, a Romanovok brutális legyilkolása valahogy kimaradt a tananyagból.

1977-es moszkvai építőtáborozásom alkalmával megtapasztaltam, hogy a Szovjetunió Lenin-kultusza hatványozott volt a magyarhoz képest, szinte minden sarkon volt Lenin-szobor, és persze látogatást tettünk a Lenin Mauzóleumban is (ami mind a mai napig megvan, az oroszok sem kiköpni, sem lenyelni nem tudják). A Gyetszkij Mir áruházban volt egy külön osztály kizárólag Lenin szobroknak és plaketteknek, vásároltam is egyet munkásőr nagypapámnak.

Apropó íróasztaldíszek és plakettek, egy csomót találtam édesapám hagyatékában. Gyerekkoromban nagy jelvénygyűjtő voltam, most átnéztem a gyűjteményemet, és egy egész marék Lenin-jelvényt találtam. Ezeknek és a plaketteknek is érdekessége, hogy Lenint kizárólag bal profilból ábrázolják.


Csak súgva árulom el, hogy még egy ilyen jelvényt is találtam a gyűjteményemben. Egyébként Sztálin-mellszobra állítólag édesapámnak is volt, és az '56-os forradalom idején kapaláccsal törte szét, akárcsak a Szamárköhögés című filmben.

Utolsó olvasmányélményem Leninről Tarjányi Péter könyve volt, A forradalmár, melyben a szerző azt a tézist járja körül, hogy Lenin valójában egy, a németek által kiképzett biológiai fegyver volt Oroszország ellen, amely azonban rászabadult az egész világra. Tarjányival ellentétben én úgy gondolom, Lenin nem politikai kalandor volt, hanem egy erős messianisztikus hittel rendelkező néptribun, akiről lehet hogy sokan azt gondolták, hogy bábként mozgathatják. Kétségtelen tény, hogy a Szovjetunióból igazi szörnyállam Sztálin hatalomra jutása után lett.

Emlékezzünk Leninre a Lenin-dallal:

---

2024. január 19., péntek

Holdkór

Az utolsó sikeres amerikai emberes holdraszállás (1972. december) idején 16 éves, az utolsó sikeres szovjet holdszonda küldetés (1976. augusztus) idején 20 éves voltam, és azt gondoltam, hogy a holdraszállás hamarosan mindennapi tevékenység lesz. Az űrkutatást maguknak megengedni tudó nagy nemzetek azonban sokkal inkább azonnali hasznot hozó űrprogramokat folytattak: katonai szondák, időjárás-megfigyelő szondák, helyzetmeghatározó szondák, távközlési szondák, csillagászati szondák és hosszú idejű tartózkodásra alkalmas űrállomások fejlesztésének irányába indultak tovább.

37 évnek kellett eltelnie az oroszok utolsó sikeres - persze ember nélküli - holdraszállása után, amíg 10 évvel ezelőtt, 2013 decemberében a kínai Csang'o-3 szonda sikeres landolást hajtott végre égi kísérőnkön, ezzel harmadik nemzetként vitték végbe ezt a bravúrt. Az elmúlt években többször is posztoltam holdraszállásokról, az első sikeres emberes küldetésről, az Apollo-11-ről, az oroszok kudarcáról, az amerikai Artemis-programról, valamint arról, hogy India lett a negyedik nemzet, mely sikeres leszállást hajtott végre a Holdon.

Ma egy ötödik nemzet, Japán holdszondája is puhán landolt az égitesten, de a leszállóegység napelemtáblái nem termelnek energiát, így lehet, hogy hamarosan véget ér a küldetés, ennek ellenére Japán ötödik helyét nem veheti el senki. Izrael egyszer próbálkozott a holdraszállással, ám az a küldetés kudarccal végződött. Az alábbiakban összefoglalom a hat Hold-nemzet utolsó sikeres és utolsó sikertelen holdraszállását:

Katt a nagyobb képért

Vegyük sorra, hogy az egyes nemzetek milyen holdprogramot terveznek a jövőben:

  • Az oroszok a Luna-25 kudarca után elég lájtos programot terveznek: A Roszkozmosz bejelentette, hogy a Luna26-ot 2027-ben, a Luna-28-at 2028-ban, a Luna-29-et pedig 2030-ban szándékoznak elindítani. Persze ez viszonylag pergő tempó ahhoz képest, hogy a Luna 24 és Luna-25 között pontosan 47 év telt el.
  • Épp a napokban jelentette be a NASA, hogy az Artemis-2 missziót 2025. szeptemberére, az Artemis-3-at pedig 2026 szeptemberére halasztották, pedig már a Holdra szálló legénység tagjait is kiválasztották. Bár az Artemis-programhoz kifejlesztették a világ eddigi legnagyobb tolóerejű rakétáját, az SLS-t (az Apollo-programban használt Saturn V után), Elon Musk Starship rakétájának 33 Raptor hajtóműből álló fokozata még ezen is túltesz. A Starship-program is kapcsolódna az Artemis-programhoz: az Artemis–3 repülése során két űrhajós a NASA Orion űrhajójából átszállna a holdkompként konfigurált Starship HLS-re, majd azon ereszkedne le az égitest felszínére.
    A két hete indított Peregrine űrhajó váratlan volt számomra: egy amerikai magáncég, az Astrobotic fejlesztette, és februárban szállt volna le a Holdon. Különféle, az emberiség kulturális örökségét hordozó rekliviákat is vitt magával, így magyar szövegeket is, többek között Weöres Sándor költeményeit. Holdjárót is vitt magával, de az űrhajó napeleme nem működött rendesen és hajtóanyaga szivárgott, így nem érte el a Holdat.
  • Kína bejelentette, hogy 2050-re önálló holdbázist létesít. 2028-ig hét, 2030-2040 között pedig további hat küldetést hajtanak végre.
  • Az indiaiak a Csandraján-4-et 2028 utánra tervezik, célja kőzetminták gyűjtése és sikeres Földre szállítása. A Csandraján-3 Hold-körüli modulja visszatért, és jelenleg Föld-körüli pályán kering.
  • Japán alapvetően az amerikai Artemis-programhoz kapcsolódva szeretne japán űrhajósokat a Holdra juttatni. A mai - még nem tudni, hogy sikeres vagy sikertelen - misszió feladata a Holdon található esetleges vízkészletek feltárása lenne.
  • Izrael jövőre tervezi a Bersheet-2 felbocsátását, mely egy Hold körül keringő egységből és két leszálló egységből fog állni.

Eddig hat nemzet próbálkozott holdraszállással, ötnek sikerült. A szovjet Luna-9 (1966 február) és a mai japán SLIM között 57 év telt el, az utolsó emberes küldetés óta pedig már 51 esztendő. Talán 2026-ra újra összejön, hogy emberi lábnyom legyen égi kísérőnk porában.

Update 2024.02.23.
Na, az amcsik csak összeszedték magukat, és több mint fél évszázad után egy amerikai magáncég, az Intuitive Machines Nova-C névre keresztelt műholdja elérte a Holdat és annak Odüsszeusz nevű leszálló egysége leszállt égi kísérőnk déli pólusa közelében. De ez is felborult, akárcsak a japánok űreszköze. Úgy tűnik fél évszázad alatt már mindenki meghalt, aki értett a holdraszálláshoz, vagy nem tanítanak már fizikát. Az alábbi képen láthatjátok, a fél évszázaddal ezelőtti holdkompnak mennyivel lejjebb van a súlypontja



2024. január 15., hétfő

100 nap - 100 perc

Tegnap volt 100 napja a Hámász terrortámadásának, 100 napja folyik a harc Gázában, 100 napja nem tudunk több száz túsz sorsáról semmit, 100 napja halnak meg ezrek ebben a véres konfliktusban, mi meg Katival megnéztünk egy 100 perces filmet, a Golda-t, ami az 1973-as arab-izraeli háborúról szól. A film alkotói nyilván az 50. évfordulóra szánták a filmet, és nem sejtették, milyen keserűen lesz aktuális alkotásuk.

2023. október 7.-e szinte napra pontosan az Izrael elleni váratlan és összehangolt egyiptomi-szír támadás 50. évfordulójára esett (1973. október 6.). A Golda ennek a háborúnak az első 19 napját mutatja be. Ebben a háborúban Izrael egy hajszálnyira volt attól, hogy felmorzsolják, a kétfrontos háborúban hatalmas emberi és anyagi veszteség érte. 1973-ban már hírfogyasztó voltam, így ismerős nevek tűntek fel a filmben: az akkori miniszterelnökön, a háború idején már 75 éves Golda Meir-en kívül Móse Daján hadügyminiszter, Áriél Sárón későbbi hadügyminiszter majd miniszterelnök, Henry Kissinger amerikai külügyminiszter (másfél hónappal ezelőtt halt meg száz évesen).

Helen Mirren játszott már uralkodót eleget (I. és II. Erzsébet brit királynőket, Nagy Katalin orosz cárnőt), nyilván nem okozott neki problémát Izrael első és mindezidáig egyetlen női miniszterelnökének megformálása. Zseniálisan alakította, ha nem egy másik szerepért kapta volna meg a 2024-es Golden Globe-ot (az 1923 című sorozatban nyújtott alakításáért), akkor ezért a szerepért is megérdemelte volna.

Az 1973-as és 2023-as arab támadásban az a közös, hogy mindkettőt benézte az egyébként nagyhírű izraeli titkosszolgálat, így váratlanul, ráadásul mindkét esetben ünnepnapon érte Izraelt a csapás. Golda Meir-t később vizsgálóbizottság elé állították kivizsgálandó az országot ért váratlan támadásban játszott esetleges felelősségét, nyilván ugyanez vár majd Benjámin Netanyahu-ra is.

Azt már egy korábbi olvasmányomból tudtam, hogy az első napon nagyon sok izraeli tankot semmisített meg az egyiptomi hadsereg. Amikor a felderítés megnézte a páncélos csata helyszínét a Sinai-félsziget sivatagjában, rendkívül sok dróthuzalt találtak. Hamar rájöttek, hogy az egyiptomi hadsereg az akkor nagyon korszerűnek számító szovjet Maljutka névre hallgató vezetékes távirányítású páncéltörő rakétát használta. A későbbiekben sikerült úgy védekezniük a Maljutka ellen, hogy a tűzérség nagy porfelhőt csinált a páncélosok előtt, így a vizuális célzás lehetetlenné vált.

A film szerint Áriél Sárón-nak sikerült elérnie azt a hadisikert, hogy elvágott egy teljes egyiptomi hadsereget az utánpótlási vonalaitól. Ezzel Golda Meir tárgyalási pozícióba került. Kissinger haladéktalanul Tel Avivba repült, hogy rábeszélje a miniszterelnököt az azonnali fegyverszünetre, Golda Meir viszont ragaszkodott ahhoz, hogy Egyiptom előbb ismerje el Izrael államot. Végül ezt Anvar Szádát egyiptomi elnök megtette, ami elvezetett az 1978-as Camp David-i békemegállapodáshoz (Golda Meir ezt még épp hogy megérte 80 évesen, igaz, már nem miniszterelnökként).

A békemegállapodás Szádát-nak Béke Nobel-díjat hozott, de szélsőséges iszlamisták nem nyugodtak bele a paktumba és Izrael elismerésébe, Szádát elnök három év múlva látványos merénylet áldozata lett (egy katonai parádén ölték meg). Egyiptom viszonya Izraelhez mind a mai napig ambivalens: bár a két ország polgárai szabadon, személyi igazolvány felmutatásával léphetnek be egymás országába, október 6.-a nemzeti ünnep Egyiptomban, a fegyveres erők napja. A 2023. október 7.-i terrortámadás másnapján egy egyiptomi rendőr Alexandriában lelőtt két izraeli turistát, mert úgy érezte, itt a fordulat.

Tanulva Golda Meir-től, aki a '73-as háborúban a "legtökösebb" vezetőnek bizonyult, Izraelnek a konfliktus végén, a Hámász katonai szárnyának végleges felszámolása után csakis olyan palesztin vezetéssel szabad megállapodnia, mely lemond Izrael megsemmisítésének doktrínájáról és elismeri Izrael államot. Persze mindkét oldalnak megvannak a maga szélsőségesei, izraeli oldalon is ott volt Baruch Goldstein, aki Hebronban 29 embert lemészárolt, 125-öt megsebesített, vagy Jigál Amir, az oslói békeegyezményt megkötő Jichák Rabin miniszterelnök merénylője, ezért könnyű megállapodásra nem számítok.


2024. január 10., szerda

Nemzeti Czekelius Aurél Program

Az alábbi ironikus hangvételű poszt és a Nemzeti Hauszmann Program közleményei közötti hasonlóság nem a véletlen műve.

A dualista Magyarországnak, a 19.-20. századforduló ipartörténeti aranykorának igazi hídverője Czekelius Aurél építőmérnök volt, kinek dinamikusan fejlődő fővárosunk olyan csodálatos Duna-hidakat köszönhet, mint a Ferencz József híd (melyet a kommunista diktatúra ideológiai okokból Szabadság hídnak nevezett át) és az Erzsébet híd.

Köztudott, hogy a fővárosi Duna-hidakat azért robbantották fel a visszavonuló német csapatok, mert bár '39-ben a német-lengyel háború lokális háborúnak indult, de a háborúpárti nyugat ezt nem állította meg idejében egy ésszerű békefolyamattal, ezért az sajnálatos módon vitéz Horthy Miklós kormányzó urunk minden békepárti erőfeszítése ellenére hazánkra is átterjedt. Bár a legtöbb Duna-hidat a kommunista rezsim úgy-ahogy helyreállította, nevüket elvette, így az említett Ferencz József híd mellett a kormányzó urunkról elnevezett Horthy Miklós hidat is Petőfi hídra keresztelték. Szerencsére már a kormány előtt van Szalay-Bobrovniczky Kristóf javaslata, hogy a Petőfi hidat nevezzük el Mária Terézia hídnak.

Czekelius Aurél legcsodálatosabb alkotása minden kétséget kizáróan az 1903-ban felavatott Erzsébet híd volt, melyet 23 éven keresztül a világ legnagyobb fesztávolságú lánchídjaként tartottak számon, nem voltak mederpillérei és a láncszemek gyártásához Magyarországon először használtak Martin-acélt. Az egész hídszerkezetet magyar anyagból és magyar munkaerővel magyar cégek (MÁVAG, diósgyőri acélgyár) építették meg a századelő fellendülő magyar nehéziparának nagy dicsőségére. A régi Erzsébet híd hamarosan székesfővárosunk világszerte ismert jelképévé vált.

(Forrás: Wikipedia)

Bár a felrobbantott hidat a többi budapesti Duna-hídhoz hasonlóan eredeti formájában vissza lehetett volna építeni, hiszen a pesti oldal pilonjai egészen 1960-ig sértetlenül álltak, a bolsevik diktatúra hídépítéssel megbízott komisszárja, Gerő Ernő (akit Budapest népe gúnyosan "hídszétverőnek" nevezett) ideológiai okokból, a "múltat végképp eltörölni" eszmétől vezérelve igazi kommunista cancel culture-t megvalósítva a teljes bontást rendelte el.

(Forrás: Wikipedia)

Helye sokáig fájó sebként tátongott az egyre inkább a szocialista realizmus szürkeségébe süllyedő fővárosunk közepén, és csak 1964-ben építettek a helyére egy, a bolsevista igénytelenségre jellemző, a "merjünk kicsik lenni" gondolatot tükröző egyszerű kábelhidat.

(Forrás: Wikipedia)

A kommunisták romboló dühére jellemző, hogy a híd névadójának, Erzsébet királynénak a szobrát (Zala György alkotása) is áthelyezték a pesti oldalon lévő Eskü térről a budai hídláb eldugott tövébe Gömbös Gyula örökbecsű néhai miniszterelnökünk bolsevik terroristák által felrobbantott szobrának (szobrász: Pásztor János) a helyére. Az Eskü teret a monarchia ellen érzett gyűlöletükből Március 15. térre nevezték át.

Erzsébet királyné szobra és az azt körbefogó gloriett (forrás: vasarnap.hu)

Gömbös Gyula szobra (forrás: kozterkep.hu)

Családbarát kormányunk úgy határozott, hogy ezennel életre hívja a Nemzeti Czekelius Aurél Programot, melynek célja az Erzsébet híd és környékének eredeti pompájában való visszaállítása. A program végrehajtásának levezénylésére kormánymegbízotti rangban egy hídkapitányt nevezünk ki, aki nem tartozik elszámolással sem az érintett kerületek, sem pedig a főváros felé. A Nemzeti Czekelius Aurél Program az alábbi részprojektekből fog állni:

  • A jelenlegi igénytelen, szocialista realista ízléstelenséget sugárzó Erzsébet híd elbontása, helyette a  Czekelius Aurél-féle acél lánchíd eredeti formájában való visszaépítése;
  • Erzsébet királyné szobrának visszahelyezése a Március 15. térre, melyet Szalay-Bobrovniczky Kristóf javaslatára Mária Terézia térre nevezünk át, a szobrot körülölelő, Hikisch Rezső műépítész által megálmodott gloriett visszaépítésével;
  • Vitéz Jákfai Gömbös Gyula néhai miniszterelnök szobrának újra faragása és eredeti helyszínen való felállítása, az eredeti felirattal, mely egyben családbarát békepárti kormányunk jelmondata is: „Bátorság, Bölcsesség, Becsület”.

A program elsődleges prioritást élvez, ezért tovább tolódnak olyan kevésbé fontos beruházások, mint a budapesti központi centrumkórház vagy a magyar vasúti hálózat korszerűsítése. A program finanszírozásának támogatására a főváros "hídhozzájárulást" köteles fizetni az eddigi pénzügyi kötelezettségein felül.

Amit a kommunista diktatúra elvett, azt mi visszaadjuk a magyar családoknak. Pompázzon újra régi fényében az Erzsébet híd!

2024. január 7., vasárnap

Kéz kezet mos

A mi úttörőrajunkat úgy hívták: Semmelweis Ignác Úttörőraj. Az úttörő mozgalom ugyanolyan hierarchikus szervezet volt, mint a katonaság. Általában egy iskola tett ki egy úttörőcsapatot, mi Ságvári Endre úttörőcsapat voltunk, csapatvezetőnk az iskola egyik tanára volt, mi diákok csak Bözsének hívtuk a háta mögött, egyébként édesapám kollégista társának (aki pár évig a Szilágyi Gimnázium igazgatója is volt) a felesége.

Az úttörőcsapaton belül úttörő rajok voltak, egy raj általában egy osztályból állt és az osztályfőnök volt a rajvezető. Egy rajon belül általában két úttörőőrs alakult (külön a fiúknak, külön a lányoknak), és hatodikig egy felsőbb diák volt az őrsvezető (nálunk például Tarr Béla, a neves filmrendező), később már saját magukból választhattak, így voltam én két évig a Medve őrs vezetője.

De visszatérve a Semmelweis Ignác Úttörőrajhoz: büszkén mondhatom, hogy én voltam a névadója, mert korábban olvastam egy cikket az anyák megmentőjéről és nagyon megragadott a történet, ezért amikor javaslatot kellett tenni rajunk nevére, őt javasoltam alapos indoklással. El is fogadták, és egy osztálytársammal együtt elküldtek a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba, Semmelweis Ignác szülőházába anyagot gyűjteni (ez kb. 1968-ban lehetett, akkor még nem sejtettük, hogy a rendszerváltás első miniszterelnöke, Antall József is a múzeum vezető kutatója, későbbi igazgatója, nem véletlenül áll a mellszobra ott, nem messze az épülettől). Kaptunk egy fényképet Semmelweisről, amit bekeretezve az osztályteremben a tábla fölé szögeztünk, így két éven keresztül minden nap farkasszemet nézhettem a híres orvossal.

Tegnap néztük meg Katival a Semmelweis filmet, ezért írtam ezt a hosszú bevezetőt. Az az igazság, hogy a rendező Koltai Lajost, a Gothár Péter- és Szabó István-filmek zseniális operatőrét az utóbbi években "leírtam", főként Kertész Imre Nobel-díjas könyvéből készült filmjének, a Sorstalanságnak a hibás megrendezéséért (képtelen volt visszaadni a regény kicsit szarkasztikus, érzelemmentes hangvételét) és azért, mert beállt az átalakított és a NER által teljesen leuralt FSZE tanári karába. Viszont a tegnapi film után örömmel jelenthetem: Koltai Lajos visszatért!

Dramaturgiailag tökéletesen felépített, a több mint két órás játékidő alatt végig feszültség alatt tartó filmben volt minden, ami egy jó kalandfilmhez kell: megoldandó rejtély, gonosz ármánykodás, szerelmi szál, deus ex machina fordulat, a főgonosz átállása a jó oldalra. Ehhez párosult a főszereplő remek kiválasztása (mondom, két év alatt a retinámba égett Semmelweis tekintete).


De a film megnézését az teszi különösen pikánssá, hogy két hónappal ezelőtt bemutató vetítésen láttuk a Direkt36 dokumentumfilmjét a kórházi fertőzésekről, a címe: Mossuk kezeinket (Ne csak a filmet nézzétek meg, de görgessetek a belinkelt oldal aljára, ott megtalálhatjátok Bori lányom nevét a producerek között). A témában írt cikkekről itt olvashattok. Megdöbbentő volt a sok párhuzam a két film között:
  • Semmelweis Ignácot a klinika igazgatója, Klein professzor ugyanúgy akadályozza a halálozási statisztikákhoz való hozzáférésben, mint ahogyan a Direkt36 munkatársait a kórházi fertőzési adatokhoz való hozzáférésben. A Direkt36-nak egészen a Kúriáig kellett mennie a pereskedésben, hogy megkapják a 2019-ig terjedő adatokat a kórházi fertőzésekről, de amikor a későbbi évek adataiért folyamodtak, ugyanúgy kellett kezdeniük a pereskedést elölről.
  • Ugyanúgy az intézmény jó hírét féltve tartotta vissza Klein professzor az adatokat, mint a Direkt36 filmjében számos kórházigazgató, vagyis fontosabb volt számukra a kórház jó hírneve, mint az esetleg megmenthető emberéletek.
  • Ugyanúgy kirúgással fenyegették a az adatok kiszivárogtatóit 170 éve, mint most.
Volt még egy szál a Semmelweis filmben, ami miatt még egy jópontot beírtam Koltainak. Semmelweis kirúgja az egyik vizsgázó diákot, de mivel a klinika egyik fő szponzorának a fia, Klein professzor sűrű bocsánatkérések közepette visszaveszi a diákot. Ugye emlékeztek még Ádám Zoltánra, a Corvinus oktatójára, aki megtagadta az egyik diák vizsgára bocsátását, mert nem teljesítette annak feltételeit. A diák történetesen az egyetem legnagyobb szponzora, a MOL egyik fő részvényesének fia, így a diákot végül a többi diáktól elkülönítve, külön kérdéssorral levizsgáztatták, az ügyet kiteregető oktatót pedig kirúgták.

Visszatérve azonban a Direkt36 dokumentumfilmjére: a Direkt36 abból is példát mutatott, hogyan kell a fáradságosan megszerzett statisztikai adatokat felelősségteljesen felhasználni. Egy egészségügyi statisztikus több hónapi munkája kellett ahhoz, hogy a különböző kórházakból származó, különböző besorolású kórházak statisztikai adatai összehasonlíthatók legyenek. A cél nyilvánvalóan nem boszorkányüldözés vagy a jelenlegi egészségügyi kormányzatra való mutogatás, hanem a jobbító szándék volt.

Számos hazai és külföldi magánadományokból dolgozó civil szervezet működik hazánkban ugyanezzel a jobbító szándékkal. Ezek anyagi forrásainak elvágását és működésük ellehetetlenítését célozza a most felállítandó Szuverenitásvédelmi Hivatal, így hazánkban még egy fokkal nehezebb lesz az igazság megismerése. Semmelweisnek is fel kellett törnie a bécsi klinika irattárát, hogy életeket menthessen. Mert néha a törvényes út már kevés.

PS 2024.01.11: A Direkt36 kórházi fertőzésekről szóló cikksorozata és filmje elhozta a hírportálnak a Transparency-Soma díjat

2024. január 1., hétfő

Újév a köbön

Azt tudtátok-e, kedves blogolvasók, hogy 2024=23+33+43+53+63+73+83+93  ? Egymást követő egész számok köbének összege! Tudjátok, hogy én a számmisztika híve vagyok, ezért úgy gondolom, hogy 2024 rendkívüli év lesz. Boldogság a köbön? Bánat a köbön? Gazdagság a köbön? Sok élmény a köbön? Betegség a köbön? Vagy ezek így együtt?

Mi az, ami várható:

  • Februárban Bori beköltözik a saját otthonába;
  • Volt cégem, a CENTROMATIC végelszámolással megszűnik;
  • Kati nyugdíjkérelmét is elbírálják, és idén már nyugdíjas lesz a teljes idejű munkaviszonya mellett.
És amiben csak reménykedünk:

  • Az izraeli helyzet rendeződik annyira, hogy láthassuk az unokánkat;
  • Idén is sikerül sok szép helyre eljutnunk;
  • A család minden tagja egészséges marad.
Talán idén volt hosszú idő után először, hogy már Petra is külön ünnepelte a szilvesztert, egy nagyobb baráti társaságban. Bori az ünnepek alatt felkereste Grazban élő barátnőjét, majd barátjával Szlovákiában várták az újévet. Orsi ünnepelt legszerényebben, mert Izraelben nincs az újév köszöntése túlhájpolva (valószínleg azért, mert a vallási zsidó újévet, a rós hasánát viszont lakomával ünneplik).

Mi Katival a turistatársakkal közösen vártuk az újévet a Pazsag turistaházban, a Bükkben. Ez a három nap túrázásról, kajálásról, bulizásról, társasjátékozásról és jóízű beszélgetésekről szólt.

December 29.-én, amikor megérkeztünk, már javában készült másnapra a tárkonyos csirkeragu-leves.

Készül a holnapi vacsora

A turistaház
30.-án tiszta időben, helyenként hófoltos terepen tettünk egy 20 km-es túrát, feljutottunk Bánkút mellett a 956 méteres Bálványra, körbetekintettünk a Petőfi-kilátóról. Kalandos volt, hogy a túra utolsó fél óráját már sötétben tettük meg.







Este a leves után palacsintát ettünk, közben pedig már javában folyt a másnapi vadpörkölt előkészítése.

31.-én háromrészre szakadt a társaság. Egyik része barlangba ment, másik része egy 16 km-es túrát választott, a maradék (pl én) egy lájtosabb 12 km-es, de gyönyörű patakvölgyben vezető túrán vett részt, mely tele volt apró vizesésekkel. Az Imó-kő nevű sziklaképződményből bővizű karsztpatak tör elő.








Viszonylag korán értünk vissza a turistaházba, így késői ebéd gyanánt még ehettünk a tegnapi levesből és palacsintából, és volt idő feldíszíteni a termet az esti vacsorához. A zenét egy meglehetősen profi berendezéssel szolgáltatta egyik túratársunk. Az esti őzpörkölt (édesburgonyával!) fenséges volt, és bőségesen volt utána édesség.


Mivel a fiatalok - nemcsak a mi Petránk, de a túratársak gyermekei is - már külön szilvesztereztek, veszélybe került a hagyományos szilveszter esti vetélkedő. Mivel azonban Petra csinált egy vetélkedőt a saját társaságának, átvettem tőle néhány ötletet, és az utolsó pillanatban összedobtam egy vicces kvízt, aminek a fénypontja a szokásos gargalizálós feladat volt: különféle 2023-ra jellemző kifejezéseket (pl. szuverenitás-védelem) kellett úgy elmondani, hogy közben alkoholos itallal gargalizálni kellett.

Én, mint játékmester

A vetélkedő utáni hajnalig tartó bulit csak az éjféli Himnusz, a koccintás, némi tűzijátékozás és virslievés szakította meg.

Újév délelőttje már csak a takarításról, a maradék kaják és a hagyományos lencse elfogyasztásáról szólt. Soha rosszabb szilveszterezést!

Posztom végére még beteszem idei szilveszteri versemet, mely pezsgőreklámnak is elmegy (az eddigi összes szilveszteri versemet itt elolvashatjátok).

Jön az újév, ne törj le itt,
Pezsgőt igyál, jó Törleyt,
Gazdagoknak Dom Perignon,
Ki teheti, ilyet igyon,
De jó lesz az Igrisztoje,
Gondod, bajod iszkoljon el,
Jöhet akár száraz Henkel,
Bánatfelejtőnek ez kell,
Most mindenki pezsgőt igyék,
Ezt ajánlják nektek Pálék!