Trónörökös, Szerbia

100 éve lőtte le Gavrilo Princip Szarajevóban Ferenc Ferdinándot. Míg mi továbbra is terroristának tartjuk, addig a Jugoszlávia számára kezdetben a délszlávizmust, Tito számára a korai kommunista mozgalmat, a mai szerbek számára pedig a szerb nacionalizmust képviseli a trónörökös merénylője. Mindenesetre egyre több szobrot emelnek neki Szerbia szerte.
Nagypapám, akit a háború utolsó évében 19 évesen soroztak be, gyakran mondogatta a korabeli katonanótát: Megállj, megállj kutya Szerbia, nem lesz tiéd Hercegovina!

Itt világháborús tányérokat láthattok anyám tányérgyűjteményéből, de a mi előszobánkban is lóg néhány a falon.
Ami pedig Szerbiát illeti, ma jártam benne először, mégpedig fél nap alatt. Mi sohasem nyaraltunk a régi Jugoszláviában, 1978-ban, nyugati turistautam végén a Velence-Trieszt-Zágráb vonalon jöttünk haza, de az Horvátország. 2006-ban a horvát tengerparton nyaraltunk, később pedig többször autóztunk át Szlovénián, egyszer még megálltunk, hogy megnézzük a postojnai cseppkőbarlangot és a predjamai várat. De Szerbiában sohasem jártam, egészen a mai napig.
Nővérem tavaly és tavalyelőtt elvitte Petrát és unokaöcsém két kislányát egy békéscsabai népművészeti táborba. Idén nyáron úgy alakult, hogy a békéscsabai tábor nővérem más programjával ütközik, de szívesen elvitte a lányokat a vajdasági Bajsára egy egyhetes népművészeti találkozóra. Én fuvaroztam le őket ebéd után, utána fordultam, és már jöttem is haza. Bajsa Topolya melletti kis bácskai falu, kb. 50 km-re Röszkétől. Bizony, legalább 10 éve nem léptem át nem schengeni határt, kicsit furcsálltam az útlevél- és vámvizsgálatot. Kényelmes dolog ez az Unió.
Remélem, egy hét múlva élményekkel teli kislányokat fuvarozhatok haza ebből a vendégszerető faluból.

Még egy pozitív történet

Az idei könyvhéten hallottam a következő történetet, Petra volt ovistársának családjával esett meg. Hogy valóban pozitív történetről van-e szó, döntse el ki-ki maga.
Petra volt óvodás társa egy szőke, álmodozó kisfiú, egyike azon fiúknak, akit még akkor is meghívott születésnapi zsúrjára, amikor már iskolások voltak és nem egy iskolába jártak. A kisfiú édesanyja német szakon végzett, mellette tolmács-vizsgája és szaklektor-vizsgája is volt. Édesapja pszichológiát végzett, doktori fokozatot is szerzett ebből a tudományból.
6-7 évvel ezelőtt aztán gondoltak egy nagyot, és alapítottak egy gyermekkönyvkiadót és nyitottak egy könyvüzletet is. Csak igényes gyermekkönyveket adtak ki, többször is volt a náluk kiadott szerző az év gyermekírója. Üzletükben a könyvek mellett képességfejlesztő játékokat is árultak, és rendszeresen voltak gyermekfoglalkozások, előadások. Sok ilyen foglalkozáson Petra is részt vett.
Tudták, hogy fontos az állandó szakmai jelenlét, ezért ott voltak minden könyvnapon és könyvfesztiválon, író-olvasó találkozókat rendeztek, figyelemfelkeltő honlapjuk volt. Mégis az utóbbi időben folyamatosan panaszkodtak, hogy a könyvkiadásból nem lehet rendesen megélni.
Az édesapa hobbi szinten szeretett főzni, de elhatározta, hogy profi szakáccsá válik. Egy kétéves szakácstanfolyam utolsó három hónapjára becsatlakozott, majd levizsgázott a két éves anyagból. Szakmai gyakorlatra - kapcsolatok révén - bekönyörögte magát a Gundelhez, ahol szintén lehúzott néhány hónapot.
Tavaly augusztusban aztán a három tagú család felkerekedett, és egy kis, 600 lelkes ausztriai faluba költöztek. A gyereket, aki három osztályt végzett, de egy szót sem beszélt németül, beíratták a falubéli Volksschule 3. osztályába. A férfi - aki szintén kicsit tudott csak németül - elvégzett egy intenzív német tanfolyamot, majd a szakács-oklevelével és a Gundel ajánlásával elhelyezkedett egy halétteremben szakácsnak. A könyvkiadó felét eladták, az asszony az ügyeket interneten intézi és 1-2 havonta személyesen is hazautazik. Ezenkívül felvállal tolmácsolási, fordítási vagy lektorálási munkákat is.
A gyerek egy év alatt megtanult németül és sikeresen elvégezte a 3. osztályt. A faluban lovagolhat, a közeli sípályán síelhet, a síoktatásra állami támogatást kapnak. Az apa heti 60 órát dolgozik, de boldog, mert végre azt csinálhat, amit szeret. Csak a valódi szakmáját és doktori címét kell nagyon titkolnia, nehogy a konyhán Herr Doktor-nak kezdjék szólítani.
A gyerek a nyári szünidő nagy részét Magyarországon, nagyszülőknél tölti. Kérdezték tőle, hol érzi magát otthon. Azt válaszolta, hogy ott, ahol apuval és anyuval együtt lehet. A zárkózott, szorongó gyerekből vidám, nyitott fiú lett. Az asszony a Vörösmarty téren a könyvkiadó standjánál szinte a nyakunkba borult és a boldogságtól majd' kicsattanva mesélte el nekünk ezt a történetet. Mi pedig azon gondolkodtunk hazafelé menet, hogy mi vajon mindent megtettünk-e, hogy megvalósítsuk álmainkat.

A középszer dícsérete

Megnéztük Katival a Belvárosi Színházban Peter Schaffer Amadeus című darabját. Persze láttuk Milos Forman filmjét többször is, sőt, DVD-n is birtoklom, ami persze  a mai letöltős világban nem túl sokat jelent. Leginkább az volt megdöbbentő, hogy nagyon egyszerű eszközökkel nyolc szereplő képes volt ugyanazt az élményt adni, mint a film. Keresztes Tamás jól alakította az idétlen Mozartot, és jól zongorázott, Murányi Márta jól énekelt, Kulka pedig zseniálisan alakította Salierit. A többiek pedig egyáltalán nem középszerűen játszották a középszerűt.
Kicsit bántó is volt, hogy a darab mennyire hűen követte a film jeleneteit, talán egyedül Kulka Salierije volt sokkal súlyosabb a filmbélinél. Kulka nagy színésszé érett, nagy élményt nyújtott ezen az estén is. Nemrégiben két figyelemre méltó magyar filmben is láttuk: A vizsgában és A berni követben.

Jelenet az előadásból

Nekem már a film sem egyszerűen egy zseniális és egy középszerű művész konfliktusát jelentette. Sőt, Salieri egyáltalán nem volt középszerű, korának ünnepelt zeneszerzője volt. Mi, átlag művészetfogyasztók képviseljük a középszert, akik talán meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól (gyakran még azt sem), de a nagyon jót a zseniálistól már nem. Csak a nagyon jók képesek arra, hogy észrevegyék kortársaikban a zsenit. Így aztán az ő felelősségük marad, hogy engedik-e érvényesülni, vagy sem. Mi pedig csak évszázadok múlva, az idő szigorú rostája nyomán tudhatjuk meg, kik voltak ügyes mesteremberek, kik pedig halhatatlan zsenik.
Ez Salieri konfliktusa is: nemcsak azt tudja, hogy Mozart zsenije messze fölötte áll, de azt is, hogy ezt sem II. József császár, sem pedig a bécsi közönség nem tudja. Nekik mindegy, hogy Mozartot vagy Salierit hallgatnak.
Ha a mecenatúra teret enged a kurzusművészeknek, akkor óhatatlanul a hatalomnál jól helyezkedőknek kedvez. Különösen veszélyes, ha a hatalom művészeti kérdésekbe bonyolódik, horribile dictu politikusok nyilvánulnak meg esztétikai kérdésekben, ahogy ezt nemrég Orbán Viktor miniszterelnök tette a Szabadság téri emlékmű kérdésében, vagy Tarlós István az 56-os emlékműről. A probléma pont az, hogy mivel a zsenik évtizedekkel járnak kortársaik előtt, ritkán simulnak a közízlés mainstream-jébe. A politikus népszerűsége pedig csak nő, ha megszabadítja a népet a "förmedvénytől", legyen az Bán Ferenc Erzsébet térre tervezett Nemzeti Színháza vagy az 56-osok terén álló "rozsdás vaskefe".
Hát ezek jutottak eszembe a tegnapi előadáson.

Másnak 25, nekünk két tucat

Június 16-a Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének napja, nekünk Katival pedig a házassági évfordulónk (nem mellesleg sógornőm születésnapja is).
Negyed évszázada volt a kegyeleti szertartás a Hősök terén. Péntekre esett, én dolgoztam, de a munkahelyen is néztük a televíziót (egy monitor céljára tartott Orion színes készüléket). Sok ismerősöm azonban a helyszínen volt, gyászszalagra tűzött kokárdával.
Ahogy sok millió honfitársam, én is akkor láttam Orbán Viktort először. Beszéde tényleg kilógott a főleg meghatódott, megbékélést sugárzó beszédek közül, olyan volt, mint a kisfiú a Császár új ruhája című mesében: ki merte mondani, hogy a király meztelen. Szerintem ezt a beszédet tanítani lehetne az iskolában Dobó Istvánnak az egri várvédőkhöz intézett beszéde, Kossuth Lajos ceglédi toborzó beszéde vagy Martin Luther King I have a dream.. kezdetű beszéde mellett. Persze hozzátéve, hogy nem Orbán egyedül űzte ki az oroszokat, voltak még itt Horn Gyulák, Németh Miklósok, Pozsgai Imrék is.
Nem tudom honnan jött az ötlet, hogy nemzetünk gyásznapját az Omega Red Star (kezdetben az Omega együttes neve mögé odabiggyesztették, hogy Red Star - Vörös Csillag) és a Scorpions szuper koncertjével ünnepeljék.

Szerintem a koncertet elhalaszhatták volna a három nappal későbbi örömünnepre, az orosz csapatok kivonulásának évfordulójára. Ha már a házassági évfordulónkra esett (a 24.-re), kimentünk Katival meghallgatni az Omegát. A koncert zeneileg alig értékelhető, a 71 éves Kóbor Jánosnak már alig van hangja, viszont büszke voltam rá, hogy Benkő Lászlóval egy hónapja még közös koncerten léptem fel. A Scorpoins fél óráig tartó átállása alatt aztán szépen elindultunk hazafelé, de még a Terror Háza előtt megnéztük a Páneurópai Piknikről készült kiállítást. Ez legalább történelmi hűséggel mutatta be a határnyitás hőseit, akik között egyaránt voltak reformkommunisták, liberálisok, nemzeti konzervatívok is.
Hát így "ünnepeltük" nemzetünk gyásznapjának 25., házasságkötésünknek pedig a 24. évfordulóját.

Írók, írjatok remekműveket!

Egy román szerző, Daniel Banulescu könyvét olvastam mostanában, a címe: Csókolom a segged, szeretett vezérünk!
A '80-as évek végén játszódik a Ceasusescu-féle diktatúrában. Biztos voltatok már úgy, hogy egy könyvet olvasva csak a 30-40 oldal után sikerült ráhangolódnotok  a szövegre. Banulescu szövege egészen egyéni, leginkább Bulgakov-szerű.
A '70-es években kétszer is jártam Erdélyben. Akkor még nem volt annyira szörnyű a helyzet, bár mi nem éltünk ott, nem tudhattuk pontosan. Két dolog már akkor is feltűnő volt: 1. A románok egyáltalán nem ismerték a sorban állás fogalmát. Üzleteknél, pénztáraknál amorf tömeg alakult ki, és az emberek a könyökükkel, egymást taposva igyekeztek előre furakodni. A sorban állás kultúrájának kialakulása a társadalmiasodottság egy foka, mely független egy ország gazdasági fejlettségétől. Ugyanígy a '70-es években az oroszok nagy-nagy türelemmel álltak ki minden sort, még a buszmegállóban is. 2. A korrupció, mint másodlagos gazdaság óramű-pontossággal működött. Barátommal utaztunk a vonaton és nem volt helyjegyünk. Mondták az utastársak, hogy adjunk a kalauznak 20-20 lejt. Amikor szégyenlősen egy 50-est csúsztattam a kalauz kezébe, korrekten visszaadott 10 lejt.
A '80-as évek Romániájáról már csak a rémhíreket hallottuk. Hogy már semmit sem lehetett kapni az üzletekben, így a "vásárolni" szót kiszorította a "szerezni" szó. A lakótelepek házfalai feketék voltak a füsttől, mert az emberek vaskályhákat állítottak fel a távfűtéses lakásokban, és a kéményüket kidugták az ablakon. A füst feketére festette a házfalakat. Amikor aztán elég meleg lett, a távfűtő művek megkeringette a hideg vizet a csőrendszerben, így fűtés helyett inkább hőt vontak ki a lakásokból. Az utcák úgy néztek ki, mint ostrom idején: az emberek olajos hordókban gyújtott tüzeknél melegedtek. A közlekedést az egyre tébolyodottabb vezér úgy szervezte át, hogy megyénként voltak a járatok, ismerőseink csak úgy tudtak elutazni a Kovászna megyei Farkaslakáról a Maros megyei Szovátára, ha a megyehatáron átszálltak a másik megye által üzemeltetett távolsági buszra, melynek menetrendje (ha volt egyáltalán menetrend) egyáltalán nem volt összehangolva a Kovászna megyeivel. Így a 30 km-es út órákig is eltartott. Rendszeresek voltak az áramszünetek.
A regény több szálon fut. Megismerjük a szerző és szerelme történetét ebben a furcsa világban, valamint képet kapunk egy Ceausescu elleni merénylet előkészítéséről is, közben bepillanthatunk a román börtönéletbe, a secusok, a besúgók hálózatába. Mindezt persze kissé opálossá teszi a furcsa nyelvezet.
Szerzőnket a diktátor szeszélye furcsa választás elé állítja: ha egy hónapon belül összeállít egy kötetet, akkor azt mindenféle cenzúra nélkül megjelentetik, a példányszámot is meghatározhatja. Előáll az a helyzet, amivel a rendszerváltozáskor szembesülhettek azok, akik azt hitték, hogy majd most fognak az íróasztalok mélyéről előkerülni a remekművek. Persze néhány külföldön vagy szamizdatban kiadott könyvet megismerhettünk, de nem voltak a rendszernek nagy, eltitkolt remekművei. Ugyanígy jár a szerzőnk is, aki rájön, hogy két versen és két rövid prózán kívül nem tud mást letenni az asztalra. Végül ezt a címet adja kötetének: Menekülj el a te felháborító és rusnya életedből a könyvembe. A megíratlan könyv életet menthetett volna, Ceausescunak a valóságban nem volt hová menekülnie.

Az agyonhallgatott Dózsa-évforduló

Ma 500 éve indult Dózsa a végzetesnek bizonyuló temesvári ostromra. Azt gondoltam, hogy egy 500 éves évfordulón elég nagy csinnadratta lesz, de úgy tűnik, nem igazán tudunk mit kezdeni Dózsával, inkább agyonhallgatjuk.

1983-as 20 Ft névértékű Dózsa-emlékérme

Nézzük meg az MNB idei érmekibocsátási programját. Megemlékezünk Spányi Béla halálának 100 évfordulójáról (barátaim az Úrban, tudja közületek valaki, ki a rák volt az a Spányi Béla?), de Dózsáról csak a Pénzverő ősellensége, a Magyar Érmekibocsátó Intézet bocsátott ki egy ezüstveretet.
Megnézhetjük a Magyar Posta idei bélyegkibocsátási programját is. Nem fogjátok elhinni, de a Werbőczy-féle Tripartitumról, a jobbágyság röghöz kötését rögzítő törvénykönyvről bocsátanak ki egy 330 Ft névértékű emlékbélyeget!
Az idei szoborállítások között sem szerepel Dózsa, kaptunk helyette Tisza Istvánt, Andrássy Gyulát, sassal hadakozó Gábriel arkangyalt valamint Lehel vezért (rossz nyelvek szerint Kövér László lova hasal a homokzsákokon).

Lehel vezér szobra Jászberényben

De miért is kell szobor Lehelnek? Mert Augsburgnál kudarccal végződött rabló portyázása? Mit is üzen nekünk ez a szobor?
A történelemben nem az a fontos, hogy mi történt valójában, hanem milyen mítoszok kapcsolódnak hozzá. A Bánk bánból úgy ismerjük meg Gertrudis királynét, II. András feleségét, mint aki míg a király csatában van, gazdag lakomákat rendez, közben pedig éhezik a nép. Nemrég Pilisszentkereszten jártam, és megláttam a királyné emléktábláját. Szent Erzsébet és IV. Béla királyunk édesanyját gyermekei szeme láttára mészárolták le pártütő főurak. A reformkorban Gertrudis az elnyomó Habsburgokat, Bánk pedig a reformkori magyar nemességet testesítette meg.

Gertrudis emléktáblája Pilisszentkereszten

Nos kicsit hasonló a helyzet Dózsával is, a történelem során sokat változott a megítélése. A török elleni harcokban Toldy Miklós és Kinizsi Pál módjára tűnt ki vitézségével Szapolyai János erdélyi vajda seregében, ezért őt bízta meg Bakócz érsek a török elleni keresztes seregek vezetésével. Bakócz egyúttal a ferenceseket  bízta meg a toborzással. A zömében jobbágyi, kisnemesi sorból kikerült keresztesek harcának ideológiáját már nem a harcba hívó pápai bulla, hanem a ferencesek nemesség nélküli társadalmi víziója adta meg. Amikor a nemesség akadályozni próbálta a toborzást, a keresztesek fokozatosan ellenük fordultak, és a helyzet folyamatosan elmérgesedett, Dózsa Temesvárt ostromló seregét Szapolyai felmentő serege szétverte, a szörnyű megtorlást mindannyian ismerjük.
De mit jelentett Dózsa neve az elkövetkező századokban? Petőfinél, Adynál egyértelműen a feudális viszonyok elleni küzdelmet, a kommunistáknál pedig az osztály nélküli társadalomért való harcot.
Ezenkívül mindig szimbolizálta a fennálló társadalom elleni fellépést, nem véletlen, hogy a Fidesz még ellenzékben, 2010 március 15-én a budai Dózsa-szobornál tartotta nagygyűlését.

Fidesz-nagygyűlés 2010. március 15-én

Azóta azonban Dózsa személye a kormánypárt számára kiüresedett, hiszen alaptörvényünk Nemzeti Hitvallásában arra az írott történelmi alkotmányra hivatkozunk, melynek része a Tripartitum, aminek a jobbágyság fegyverviseléstől és szabad költözéstől megfosztó passzusai pont a Dózsa-felkelés miatt kerültek a corpus iurisba. Így aztán a Dózsa-évfordulón marad nekünk Lehel vezér meg Spányi Béla.

De hogy az ellenzék miért nem használja ki az évfordulót, az igazi rejtély számomra.

Update:

Derkovits Gyula 1928-29-ben készített egy fametszet-sorozatot a Dózsa-felkelésről, melyet 1972-ben facsimilében kiadott a Helikon eredeti méretben, 40x50 cm. Ma délután anyámnál megtaláltam a képeket, s bár kétségtelenül magán viselik a munkás-paraszt sztereotípiákat, ide beszúrom az egyiket:

Fametszet Derkovits Gyula Dózsa-sorozatából

 

Névazonosságok

Emlékszem, mennyit viccelődtünk gyerekkoromban, hogy Zrínyi Miklós személyiének foglalkozás rovatába az volt beírva: költő és hadvezér, hogy megkülönböztessék dédapjától, a szigetvári hőstől. De azért a történelemben könnyen kezelik a névazonosságot: sorszámot tesznek elé és kész. Persze nem csak királyok, de miniszterelnökök, politikusok neve is lehet egyforma, különösen, ha apáról és fiáról van szó. Így például Andrássy Gyula egykori miniszterelnök, kinek lovasszobrát nemsokára újra felállítják a Kossuth téren, és fia, ifj. Andrássy Gyula, a 20. század elejének szabadelvű politikusa, Károlyi Mihály apósa.
Az USA-ban két George Bush is ült az elnöki székben, szintén apa és fia. A haza politikai életben is feltűnnek azonos nevű apák és fiúk: Lomniczi Zoltánok, Nyers Rezsők, Marosán Györgyök, Fekete Gyulák.
Mindez onnan jutott eszembe, hogy nemrég Gera Zoltán lett a Nemzet Színésze az elhunyt Szabó Gyula helyett. Gera Zoltánról sokaknak már csak a válogatott labdarúgó jut eszébe, aki nemrég jelentette be, hogy bár nincs még szerződése a következő szezonra, továbbra is Angliában marad. Pedig Gera Zoltán, a színész remek epizodista és karakter-formáló, és már a negyedik Nemzet Színésze A Tenkes kapitánya című tévésorozatból Zenthe Ferenc, a már említett Szabó Gyula és Tordy Géza után.

Gera Zoltán színész

Gera Zoltán labdarúgó

Régen volt még egy olyan íratlan szabály, hogy az azonos nevű közéleti, művészeti vagy sport területén működő emberek megkülönböztették a nevüket. Általában a "később érkezőnek" illett egy megkülönböztető betűt használnia. Így különböztette meg magát Hegedűs D. Géza színész (akit nemrég két remek alakításban is láttunk, az Augusztus Oklahomában című darabban és az Álomkommandóban) Hegedűs Géza írótól, irodalomtörténésztől, Vagy Eck T. Imre televíziós rendező a koreográfus Eck Imrétől, a Pécsi Balett megalapítójától.
Azt sem biztos, hogy mindenki tudja, hogy a mostani Tilla becenévre hallgató Till Attila színészen kívül volt egy Tyll Attila nevű színész is. Előbbit inkább, mint televíziós műsorvezetőt ismerhetjük, utóbbi 30-40 évvel ezelőtt ismert karakterszínész és szinkronszínész volt.

Tyll Attila színész

Till Attila színész

Komoly gondban voltam Berki Krisztiánnal. London olimpiai bajnok tornászát celebműsorokban kezdték emlegetni, én meg azt néztem, hogy megváltozott ez a fiú: azelőtt arányos izomzatú, most kigyúrt, azelőtt szerény, most nagyképű. Csak sokára tudtam meg, hogy két Berki Krisztián van: az olimpiai bajnok továbbra is szerény és csak a sporttal foglalkozik, utóbbi pedig igazi hivatásos celeb, aki egy kis hírnévért még a herevasaltatástól sem riad vissza.

Berki Krisztián olimpiai bajnok

Berki Krisztián hivatásos celeb herevasalás közben

Ja, és a végén ne feledkezzünk meg a két Csányi Sándorról sem: az egyik Magyarország leggazdagabb embere, az OTP elnöke és a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is, akit Lázár János, hazánk második legbefolyásosabb politikusa egyszerűen csak uzsorásnak nevezett, a másik pedig talán a legjobban foglalkoztatott magyar filmszínészek egyike, akit egyébként remek színházi szerepekben is láttam. Amikor először hallottam, hogy Pokorny Lia színésznő gyermekének apja Csányi Sándor, először becsület szavamra a bankárra gondoltam. Nekem a nagy korkülönbség ellenére belefért volna a világképembe.

Csányi Sándor bankár

Csányi Sándor színész

25 évvel ezelőtti pünkösd

1989-ben még nem volt a pünkösd hivatalos ünnep, ezt is a rendszerváltásnak köszönhetjük. Persze, mint vallási ünnep megvolt, és sok népszokás is kötődött hozzá, meg persze olyan szóösszetételek, mint a pünkösdi rózsa vagy a pünkösdi királyság. Viszont a somogybabodi off-road fesztivál mindig pünkösdkor volt, és a '80-as évek végétől a német (naná, hogy nyugatnémet) off-road programban állandóan szerepelt. A Volántourist volt a magyarországi szervező, és mivel itt dolgozott a sógornőm, ő is rendszeresen dolgozott a rendezvényen, valamint Kati is, mint tolmács.
1989-ben én is és sógorom - illetve leendő sógorom, hiszen az ő esküvőjük egy hónap múlva, a mi esküvőnk Katival pedig csak egy év múlva volt - is dolgoztunk a fesztiválon, mint németül valamit gagyogó mindenesek.
A fesztivál rendezvényei közül a legfontosabbak a terepjárók versenye ill. a roncsderbi voltak. A fő szervezők a németek voltak, ennek megfelelően a résztvevők zöme is az NSZK-ból jött. A német főnök egy bérelt Lada Nivával járta a terepet, engem is végigvittek a pályán, hát mit mondjak, elég hajmeresztő volt.

Terepjáró Suzukik, a németek csak "Susi"-nak becézték

 A magyar sportújságírást a fesztiválon Dávid Sándor és az azóta már elhunyt Molnár Dániel képviselte. A Volántourist-os fő szervező ezen az eseményen kelt egybe élete párjával, igazi off-road-esküvőt tartottak, Kati tolmácsolta a szertartást a németeknek.

Az esküvői szertartás, középen Kati, mint tolmács

Roncsderbit is akkor láttam először: tényleg addig tartott a verseny, amíg volt mozgásképes autó a pályán.

Életkép a roncsderbiből

A helybéli infrastruktúra még nem volt igazán fejlett, a somogybabodi téesz autószerelő műhelye csak kelletlenül volt hajlandó egy-két autóson segíteni. Viszont a a nyugatnémetek imádták, hogy mi Trabanttal mentünk a fesztiválra, mindegyikük vezetni akarta, néhányuknak meg is engedtem. Át akarták érezni az NDK-fílinget. Pár hónap múlva aztán megkapták az NDK-sok rohamát Trabantostul, Wartburgostul, mindenestül.

Trabanttal a fesztiválon (Kati nem mobilozik, hanem walky-talky-zik)

Sógornőm egy hónap múlva férjhez ment, '90-ben gyereket szült, kilépett a Volántouristtól, így nem vett részt több off-road fesztivál szervezésében, de a 25 évvel ezelőtti rendezvény egyik felejthetetlen élményünk maradt.