Pál József 1921. augusztus 11. - 2013. november 23.

Györffy-kollégista
A földosztás miniszteri biztosa
Országgyűlési képviselő
Az Országos Szövetkezeti Tanács titkára
A Magyar Eszperantó Szövetség elnöke
Két gyermek édesapja
Öt unoka büszke nagyapja
Két dédunoka büszke dédapja

Bori unokája szalagavatóján 2010-ben

Kisebbik dédunokájával, Eszterrel 2011-ben

90. születésnapján, 2011-ben velem

Édesanyámmal gyémántlakodalmukon 2012-ben

Nagyobbik dédunokájával, Lucával 2012-ben

Két unokájával, Balázzsal és Petrával 2012-ben

István unokája esküvőjén 2012-ben

Orsi unokája szalagavatóján 2013-ban

Családi körben 92. születésnapján 2013-ban

Zsuzsa lányával a vasdiploma átvétele után 2013-ban

Kocsmák, vagányok, zsaruk

Ezen a szombaton belevetettem magam az 50-es, 60-as évek apacsromantikájába. Kati kölcsönkapott ugyanis egy könyvet a Pénzverő egykori vagyonvédelmi főnökétől: Dobos János: Kocsmák, vagányok, zsaruk. A vékony füzetecske pár óra alatt végigolvasható.
A 70-es, 80-as években a Kékfény lelkes nézője voltam. Szabó László sorozata emberközelbe hozta a rendőrök munkáját, ráadásul mindig izgultam, hogy az adás végére elkapnak-e valakit az adás elején bemutatott kőrözött csibészek közül. Szerencsére a műsorban csak néha-néha fordultak elő koncepciós, politikai ügyek, ilyen volt például a híres "meggymagos eset", valamint a Nagyfa galeri esete. Elhangzottak olyan mondások a műsorban, melyeket azóta is idézek. Pl. amikor megkérdezték a kalapácsos gyilkost, hogy miért volt nála kalapács, azt válaszolta: Jó, ha van. Vagy amikor a tolvaj a világ legtermészetesebb hangján mondta, mintegy magyarázatképpen: Ha már ott vagyok, lopok.
Visszaemlékszem a műsor állandó szakértőire, Dr. Dobos János vagyonvédelmi szakértőre, Dr. Láposi Lőrinc életvédelmi szakértőre és Dr. Németh Zsolt kriminológusra, aki a fiatalkorú bűnözés szakértője volt. Utóbbit szerettem a legjobban, mert mindig empátiával közelített a bűnözőkhöz, a bűnhöz vezető körülményeket igyekezett feltárni. A 80-as, 90-es években gyakran láttam kocogni a Vár oldalában, manapság is fel-fel tűnik szakértőként valamelyik tévécsatornában. Két másik kollégája, Dobos és Láposi már meghaltak, mindketten elég fiatalon, 60-as éveikben. Dobos János könyvéből kiderül, miért.
Dobos János ízig-vérig zsaru volt, aki nappal végezte rakkolós felderítő munkáját, éjszaka pedig járta a "vadászösvényt": Három Huszár, Fészek Klub, Lúdláb, Halló Bár, hogy hajnalra a Klauzál téri Bableves Csárdában zárja az éjszakai műszakot. A cserkészkörút végén nevekkel, címekkel, telefonszámokkal volt tele a zsebe, a feje pedig olyan apró mozaikkockákkal, melyek ki tudja mikor illeszkedtek a megfelelő helyre egy-egy zsivány lebuktatásánál. Nem igen juthatott ideje magánéletre, de első infarktusán már negyvenvalahány évesen átesett, és ugyanígy szívroham vitte el tíz évvel ezelőtt, akárcsak a könyvben is idézett kollégáját, Mattyasovszky Jenőt, a Hód-könyvek szerzőjét.
Igen, ez is közös Dobos Jánosban, Láposi Lőrincben és Mattyasovszkyban, hogy kitalált vagy valós történetek szerzőiként jelentek meg a könyvpiacon. Nem tudom, hogy a Kocsmák, vagányok, zsaruk szerkesztőjének érdeme-e, vagy Dobos ezredes tényleg ilyen élvezetes stílusban fogalmazott, de Moldova Györgynek a könyvhöz írt előszava eltörpül Dobos szófordulatai mellett.
Könyvében olyan csibészek is feltűntek, akik - bár idősebbek voltak nála - messze túlélték a szerzőt. Ilyen pl. Repülős Gizi, aki pár éve nemcsak sikeres könyvet adott ki stiklijeiről, de olykor-olykor még ma is lop.
Különös szimbiózisban éltek a zsaruk a bűnözőkkel. Dobos János a könyvében sem tagadja, hogy maga is angyalföldi csibészként, szinte az utcáról került be 1953-ban egy másfél éves bűnügyi szakiskolába. Éjszakai műszakai során utcalányok, zsebtolvajok és nagyobb kaliberű bűnözők között elvegyülve próbált információhoz jutni. De Láposi Lőrincről is köztudott, hogy nemcsak családi, de üzleti kapcsolat is fűzte Tasnádi Péterhez.
Ja igen: a könyvet 1991-ben adták ki, már ronggyá olvasva jutott hozzám.

Harangjáték

Nővérem és sógorom igazi lokálpatrióták. 35 éve élnek egy kisvárosban, ahová munkájuk is kötötte őket, és amióta nyugdíjasok, sok-sok önkéntes munkával segítik a közösséget. Különösen amióta a kisváros közgyűlésének színe egyezik politikai elkötelezettségükkel, jó viszonyt ápolnak a városvezetéssel. Sógorom a városi sportegyesület baráti körének elnöke, nővérem pedig népművészeti szakköröket vezet kicsiknek és nagyoknak.
Sógorom igazi ezermester, az a fajta villamosmérnök, aki ifjú korában már erősítőt épített, házilagosan készített elektromos orgonát, ráadásul minden elektromos szerkentyűt meg tud javítani. Jól felszerelt műhelye van, egy közönséges esztergapadból maga csinált numerikus vezérlésű esztergát.
Kb. húsz éve kezdtek templomfűtéseket szerelni: sokkal olcsóbb, ha nem az egész templombelsőt fűtik be, csak a padokat elektromos fűtőszállal. A megye szinte összes templomába szereltek már fűtést. Nem sokkal később már a mechanikus toronyórák felújításával és a frankfurti világidőhöz való automatikus hozzászinkronozásával, valamint az automatikus harangozással is foglalkozni kezdtek. Felnőtt korukra már unokaöcséim is beszálltak az iparba (mindketten villamosmérnökök, a kisebbiknek gépészmérnök diplomája is van). Nővérem is részt vesz a családi vállalkozásban, pl. ha régi óraszámlapokat kell felújítani, vagy templomüléseket újrakárpitozni.
15 éve sógorom harangjátékok fejlesztésével is foglalkozni kezdett. Korábban is építettek templomtoronyba harangjátékot, de az valójában digitalizált zene volt, melyet egy erősítőn keresztül egy hangszóróba vezettek. De sógorom igazi harangjátékra vágyott, és elhatározta, hogy az utolsó csavarig mindent maga fejleszt ki hozzá.
Esztergált alumíniumharangokkal kezdett foglalkozni. Maga esztergálta ki a kis gongokat az alumíniumkorongokból. Kifejlesztett egy speciális elektromágneses ütőszerkezetet, mely egy félgömb alakú ebonit ütőfejjel üti meg a harangokat. Elkészítette hozzá a vezérlő elektronikát, amely nemcsak előre letárolt dallamokat tud időzítve lejátszani, de billentyűzet is csatlakoztatható hozzá, így élőben is lehet rajta játszani. Ehhez maga programozta a MIDI-dekódert (a MIDI elektronikus hangszerek közötti adatátviteli szabvány). A több mint húsz harangot és az ütőmechanikát hegesztett állványra szerelte, kis háztetőt épített fölé, rácsos kerítéssel vette körül.

A harangjáték kb. 12 éve egy falunapon debütált. Sógorom azt szerette volna, ha profi zenész játszik a hangszeren, ezért bement a kisváros zeneiskolájába, hogy nincs-e egy zongoratanár, aki vállalná a fellépést. Még napidíjat is fizetne neki. Mondták, hogy van itt egy fiatal zenetanárnő, aki biztosan elvállalja. Így ismerte meg nagyobbik unokaöcsém leendő feleségét, akinek a "harangozás" után hevesen udvarolni kezdett, majd hamarosan megkérte a kezét.
Kisebbik unokaöcsém is profitált a harangjátékból: gépészdiplomáját alumínium harangok forgácsolásos megmunkálásából és hangolásából írta.
A kisváros rendezvényein gyakran adtak műsort a harangjátékkal, és sógorom biztos volt benne, hogy egyszer lesz a városban köztéri harangjáték, amelybe az általa fejlesztett konstrukció kerül.


Amikor a kisváros adótartozásának 60 %-át az önkormányzati adósságkonszolidáció keretében az állam átvállalta (mondtam is nővéremnek, hogy örülök, hogy hozzájárulhattam városuk adósságának csökkentéséhez), eljött az ideje a főtér átépítésének: térkövezés, parkosítás, padok, kandeláberek - na és egy harangjáték. Sógorom úgy érezte, hogy a 15 éves munka gyümölcse végre beérik. A térrendezés keretében megépült a takaros harangtorony, és sógorom várta, hogy a fővállalkozó mikor engedi beépíteni a harangokat. Lényegében az alábbi filmtudósításból értesült arról, hogy a harangjátékot egy másik vállalkozó már be is szerelte.


Persze így kívülállóként nehéz megmondani, miért egy másik városból való vállalkozót bíztak meg. Mert a fővállalkozó csókosa volt? Mert ismerte a dörgést és tudta, mennyit kell leadni? Vagy egyszerűen csak rendelkezett korábbi referenciákkal? Egy helybéli vállalkozónak elvileg karbantartás, javítás szempontjából mindenképpen előnyben kéne lennie. De a történetben az a legszomorúbb, hogy a városvezetés nem merte sógorom szemében mondani, hogy nem ő a befutó, sőt, még azzal is kecsegtették, hogy a beépített harangjáték csak ideiglenes, a végleges változatot sógorom szerelheti majd be.
Azóta elhidegült nővéremék és a városvezetés kapcsolata, sógorom a sportkörrel is megszakította a kapcsolatot. De az a legszörnyűbb, hogy lakóhelyük hallótávolságra van az új főtértől, így naponta fültanúi lehetnek, hogyan hiúsult meg 15 éves álmuk, hogy köztéri harangjátékuk legyen városukban.

Jelentés világjáró nagylányaimról

Bori 10 napra Lengyelországba utazott a múlt héten, Zakopaneba. Jelentkezett ugyanis a Break your barriers ifjúsági csereprogramra, melynek célja a hátrányos helyzettel, a közös európai tudattal, az előítéletekkel kapcsolatos témák feldolgozása színházi technikák segítségével. Szobatársnője egy litván és egy török lány. Hát, én nem sokat értek a témából, de kiteszek néhány fényképet.

A Dunajec partján

Bori magyaráz

Bori érvel és vitatkozik

Orsi utolsó jelentésem óta is éli világát Izraelben. Lelkesen tanulja a hébert, gondozza a rá bízott kutyákat (sőt, még azokat is, amiket elhagyatottan találnak, azoknak is keresnek gazdát), hétvégeken együtt van Szaharral, ismerősöket, rokonokat látogat, ezen a héten pedig egy kis sivatagi gyakorlaton is részt vettek. Egyáltalán nem látszik rajta, hogy különösebb honvágya volna, ami bennünket, szüleit egy kicsit bosszant. Izraeli ismerősök szerint már egészen sokat tud héberül. Róla is teszek ki fényképeket:

Rokonoknál látogatóban

Tanulás a másnapi órára

Szaharral

Egy kutyakölyökkel

Sivatagi gyakorlaton

Anyám születésnapját vasárnap nálunk tartottuk, de a nagylányok nem lehettek jelen, sajnos még Skype-on sem. Viszont nagyon tervezünk egy februári közös sízést, amire talán Orsi is haza tud jönni, mert addigra véget ér a nyelvtanfolyam, az "ulpán", és Bori is befejezi a vizsgákat.

Nissan

Tíz évvel ezelőtt már mocorogni kezdett Petra, a kis pocaklakó, ezért elkezdtünk azon gondolkodni, hogy Fiat Tipo-nk helyett egy öttagú család szállítására is kényelmesen használható autót kéne vásárolni.
(A család különben eléggé meglepődött, hogy egy harmadik gyerekre is vállalkoztunk, Petra születésekor Kati 42 éves volt, én 48. Mivel Petra pont unokaöcsémék esküvője után kilenc hónappal született, elterjedt a családban, hogy helyettük mi háltuk el a nászéjszakájukat, nekik csak két év múlva született meg nagyobbik lányuk.)
Szóval kezdtük járni az autószalonokat, amikor is kiderült, hogy cégünk vezérigazgatója lecseréli 6 éves Nissanját, és felajánlotta megvételre a dolgozóknak, vagy cégautónak valamelyik gazdasági egység részére. Divízió-vezetőm hozzájárult, hogy a Nissan személyes használatú cégautóként kerüljön hozzám. Az volt a szokás, hogy kauciót tesz le az az alkalmazott, aki ilyen lehetőséget kap. Nekem 400 000 Ft-ban szabták meg ezt az összeget. Egy kollégám ugyanennyit fizetett 11 éves Fiatomért, így lényegében ingyen cserélhettem nagyobbra autónkat egy cégautóra, melyre egy megadott havi magánhasználati keretem volt.
A Nissan Primera jó családtag lett, sok szép helyen jártunk vele. 2005-ben a kiskunlacházi Duna-parton éjszaka egy részeg autós belehajtott az ott parkoló autóba. A gépkocsit a biztosító gazdasági totálkárosnak nyilvánította (vagyis úgy ítélte meg, hogy többe kerül a javítás, mint az autó akkori értéke). Végül  100 000 Ft-tal többet fizettek, mint amennyibe a tényleges javítás került.
Cégem csődbemenetelekor megvásároltam a járgányt 400 000 Ft-ért, vagyis pont annyiért, amennyi a letett kaució volt, így most már tényleg ingyen tudhattam magaménak a verdát.
Idén tavasszal volt egy koccanásom nem messze lakásunktól, de példás gyorsasággal kikalapálták szegényt. A 16 éves vizsgájára múlt héten vittem el. 10 éve, amióta használatomban van, sokkal kevesebb probléma van vele, mint korábban a Tipoval volt. 2003-ban 45 000 km-rel vettem át az autót, most 170 000 km van benne. Meg is fogadtam, hogy ezután csak japán autóm lesz.

Geoládázás közben a mezőn Monor határában egy héttel ezelőtt

Elérte azt az életkort, amikor lényegében már nincs piaci értéke, legfeljebb egy-egy akcióban lehetne csereautóként betudni új autó vásárlása esetén. Ugyanakkor használati értéke alig csökken számunkra, hiszen ez a család autója, ezzel járok dolgozni nap mint nap. Érdekes helyzet. Külföldön Ausztriában, Horvátországban, Szlovákiában, Olaszországban, Szlovéniában jártunk vele, belföldön meg szinte az egész országban furikázunk, geoládázások során nem kímélem, göröngyös földutakra is ráhajtok vele. Tavasszal Szentendre határában bele is ragadtunk a sárba, egy segítőkész helybéli húzott ki minket.
Mivel elég sok egyéb kiadásunk van, lecserélését most már addig halasztom, ameddig csak lehet. Remélem még sokáig megmarad hűséges családtagnak.

El nem készült házak Pesten és Budán II.

Két és fél évvel ezelőtt írtam egy posztot leállított budapesti építkezésekről. Két és fél év után ezek közül az egyik, a Bálna elkészült.

A Bálna (leánykori nevén CET) tegnap nyitott, ma mi is elmentünk megnézni. Nos, szinte teljesen üres még, gyakorlatilag csak a legolcsóbb -1. szintet sikerült különféle üzletekkel (szuvenír, édesség, delikát élelmiszerek, egyéb ajándéktárgyak) betölteni, a reprezentatív, pazar kilátással rendelkező emeleti helyiségek még bérlőkre várnak. Az épület nagyon inspiráló, óriási lehetőségek vannak benne, kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben üzemeltethető-e gazdaságosan az épület.
Az épületegyüttes megnyitása pénzügyi viták miatt húzódott el: az új fővárosi vezetés hibásnak tartotta az eredeti PPP konstrukciót. A Pécsi Ítélőtábla szeptemberben mondta ki, hogy a főváros 7,5 milliárdot köteles fizetni a finanszírozó banknak, mert még egy rossz szerződés is szerződés. A főváros fogcsikorgatva bár, de fizetett, de kikötötte, hogy a létesítmény neve legyen Bálna, az eredeti CET helyett. Úgy tűnik azonban, hogy az épületen dolgozó vállalkozók még mindig nem jutottak a pénzükhöz, szokásos magyar történet.

A Pesti Vigadó egy nemrég elfogadott törvény szerint a Műcsarnokkal és a Hild Villával együtt a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kerül. Jelen állás szerint jövő márciusban tényleg megnyílik, a felújítás befejezésére további egymilliárdot különítettek el, és a tervek szerint egy Makovecz-kiállítással nyit a ház. Mint tudjuk, az MMA-t köztestületként említi az Alaptörvény, szemben a Tudományos Akadémia mellett működő Széchenyi István Művészeti Akadémiával. Az előbbi, "állami" akadémia jelentős kulturális pénzek elosztásáról dönthet.

A Sportkórház új épülete még mindig félkész állapotban várja, hogy az a kb. 7 milliárd valahonnan rendelkezésre álljon, ami a befejezéshez kell. Idén tavasszal arról kaptunk hírt, hogy az intézmény vezetése különféle átszervezésekkel megpróbál 4-5 milliárdot megspórolni. Én gyakran járok arra, nem nagyon változik semmi.

A Rác Fürdőről két hónapja azt olvashattuk, hogy csődegyezséget kötöttek a fővárossal, ennek értelmében a főváros tulajdonában marad a telek és a fürdő, a beruházónál pedig a szálloda. A fürdő és a hotel kezelése egy kézben marad és a létesítmény jövő év elején nyit majd. Hát majd meglátjuk.

Bognár Botonddal, a Villa Budapest megálmodójával nemrég volt egy beszélgetés a Klub Rádióban. A kiemelkedő kulturális és gasztronómiai események színhelyének tervezett Hatvany villa már lassan két éve eladó, kívül kész, belül szerkezetkész. Csak drukkolni lehet az épületnek, gyanúm szerint nyugodtabb időkre várnak a potenciális vevők.

A város fölé magasodó egykori SZOT szálló vitathatatlanul a leglátványosabb szégyenfoltja Budapestnek. Legutoljára azt olvastam róla, hogy ebben a formában hasznosíthatatlan, ezért valószínűleg teljesen visszabontják, és több épület kerül a helyére. Hihetetlen, hogy egy ilyen impozáns épület hasznosítására semmilyen más megoldás nem születhet.
Persze Budapest jelenlegi vezetésének megvannak a "saját" beruházásai, melyek minden bizonnyal jövő tavaszra megvalósulnak. Kati épp most van a felújított Erkel Színházban. Amikor 2007-ben bezárt Budapest legtöbb nézőt befogadó színháza, egyáltalán nem volt biztos, hogy operaházként nyit meg újra. Nem sok város van a világon, ahol két operaház is működik egyszerre. Vajon megtölthető lesz-e folyamatosan, és mekkora állami támogatással lesz üzemeltethető? A bezárás után felvetődött kongresszusi központtá való átalakítása is, végül a legolcsóbb megoldás valósult meg.
Igazán örömteli a Zeneakadémia két héttel ezelőtti megnyitása. Felújítását öt éve kezdték és zömében EU-s pénzből valósult meg. Büszkék lehetünk rá.
Tavaszra minden bizonnyal megnyílik majd a Várkert Bazár. Eredetileg magánhasznosításba került volna, az I. kerület polgármestere majdnem belebukott abba, hogy a képviselő testület engedélye nélkül tárgyalt egy befektetővel. Most állami pénzből újul meg, de továbbra is kérdés marad, sikerül-e kulturális eseményekkel megtölteni, közpénzből áldozni a fenntartására.
És persze ott van a mega-giga beruházás, a Kossuth tér felújítása. Bár lényegesen többe fog kerülni, mint tervezték, minden bizonnyal elkészül tavaszra, három régi-új szoborcsoport kerül felavatásra (Andrássy Gyula, Tisza István, Kossuth Lajos), lesz földalatti látogatóközpont, mélygarázs, hajókikötő. Engem csak az érdekel, odamehetek-e újra a kapukat őrző oroszlánokhoz, mint gyermekkoromban. A tervek szerint igen, de ehhez a TEK-nek is lesz egy-két szava.

25 év

25 éve volt az utolsó november 7-e. Mármint az ünnep. Az emberek nem is vették észre, mert mindenki Gorenjéért ment sógorékhoz, az Osztyapenkótól a határig ért a dugó, csupa Trabant, Wartburg meg Zsiguli.
1988 november 7-e hétfőre esett, ezért kihasználták az emberek a hosszú hétvégét egy kis bevásárlásra. Vitték apóst, anyóst, ipamot, napamot, mert így összeadódott a valutakeret. Elektrolakatos Nickelsdorfban pedig szétszedte a Commodore-t alkatrészeire, hogy az egyes komponensek értéke a vámmentesen behozható kvóta alá csökkenjen. Hát így éltünk mi akkor.
A Fidesz viszont dolgozott azon a napon. Történt ugyanis, hogy már korábban felvetették, hogy március 15-e legyen munkaszüneti nap. Válaszolt is a munkaügyi minisztérium, hogy nem jó, a kieső munkanap komoly kárt okozna népgazdaságnak. Mondták Orbánék, hogy volna itt egy másik ünnep, a november 7., amit már az oroszokon és a bolgárokon kívül csak mi tartunk a béketáborban. Nosza seprűt fogtak, és söpörni kezdték a Vörösmarty teret, nyakukban tábla: Mi ma dolgozunk, de március 15-én ünnepelni fogunk. Be is vitték őket legott a rendőrségre, de a megátalkodott ifjak arcukkal több rendőrcsizmában is kárt tettek. Szóval így éltünk.
Én a szüleimmel Sárospatakra utaztam Trabant Combi típusú kétüteműnkkel nővéreméket meglátogatni. Jól éreztük magunkat, hazafelé még Debrecenbe is beugrottunk a rokonokhoz, hogy aztán az évszázad ködébe keveredjünk a Hortobágyon. 40 km-rel lehetett haladni, éjjel volt, mire hazaértünk.
De az igazi esemény másnap, november 8-án volt. Ekkor randiztam ugyanis Katival először a Marxista-Leninista Egyetem előtt a Villányi úton. Aztán végiggyalogoltunk a Bartók Béla úton, beültünk a Ma cherie presszóba egy unicumra. Kettőre. Aztán találkoztunk másnap, meg harmadnap...A folytatás már ismert.
1988 vége és 1989 így nemcsak az ország, hanem a mi életünkbe is jelentős változást hozott.

Azóta a 8 a szerencseszámunk.

Belarusz

Szintén születésnapomra kaptam egy novelláskötetet egy belorusz szerzőtől, Uladzimir Nyakljajeutól (oroszos írással: Vlagyimir Nyekljajev), címe az egyik novella címe is: Kandúr a zsákban. Nem nehéz kitalálni, hogy a kandúr maga Lukasenka elnök (oroszos írással Lukasenko).
A novellákat olvasva nekem rögtön Moldova György jutott eszembe. Hasonlóan Moldovához Nyakljajeu is egyaránt ír groteszkeket és emberi sorsokat, jellemeket hitelesen ábrázoló történeteket.
Több korábbi posztomban írtam már, hogy azért érdemes kis nemzetek irodalmát olvasni, hogy megértsük, nemcsak a magyar történelem volt tele tragédiákkal. Az átlagember nem sokat tud Belaruszról, sőt, még a nevével sem vagyunk teljesen tisztában. Szoktuk hívni oroszosan Belorussziának, de leggyakrabban Fehéroroszországnak nevezzük. A Kijevi Nagyfejedelemséget nevezték Kijevi Rusznak is. A történészek és nyelvészek még nem egyeztek meg a "rusz" szó eredetében és jelentésében, de valószínűleg "törzset" jelent. Ebből a megfontolásból Belarusz "fehér törzset" jelent. Nyakljajeu könyvének magyar fordításában az országot következetesen Belarusznak, míg az ország lakosságát belorusznak nevezik. Vagyis helyesen: Belaruszban beloruszok élnek.
A napi sajtóból tudhatunk valamit Lukasenka autokráciájáról, de Belarusz történelmének ismerete nélkül nem nagyon érthetjük meg Belarusz jelenét sem. Bár a belorusz nyelv egy önálló keleti szláv nyelv, a több évszázados orosz, később szovjet befolyás miatt nem tudott államnyelvvé fejlődni, megmaradt egyfajta népnyelvnek. Nyakljajeu nemcsak belorusz nyelven író költő, de egyik élharcosa annak, hogy a belorusz nyelv ne csak az emberek magánérintkezésében, hanem a hivatalos ügyintézésben, a törvénykezésben, a tudományban is teret nyerjen. Nyakljajeu elnökjelölt volt a 2010-es belorusz választásokon, a választásokat követő rendzavarások során megverték, bebörtönözték.
Van egy kollégám, aki Minszkben járt egyetemre és belorusz felesége van, kicsit kifaggattam a belorusz helyzetről. Belaruszban nagyon sokan, különösen az idősebb vagy középkorú városi lakosság csak oroszul tud. Éppen ezért a közéletben alapvetően az orosz az érintkezési nyelv. Kollégám felesége sem tud beloruszul. Ugyanakkor 1991 óta a belorusz (is) hivatalos nyelv. Az iskolában tanulnak ugyan a gyerekek beloruszt, de tisztán belorusz nyelvű iskola nem nagyon van. Talán éppen ezért van, hogy az ellenzék a belorusz nyelvet, mint fegyvert próbálja használni. Ugyanakkor kollégám határozottan cáfolja, hogy Lukasenka üldözné a belorusz nyelvet. Egyszerűen az a helyzet, hogy a csak oroszul beszélő hivatalnok rétegnek kényelmetlen a népnyelv. 2006-ban Lukasenka - bár maga nem beszéli a beloruszt - egy építészetileg is figyelemre méltó Nemzeti Könyvtárat építtetett, a belorusz irodalom szentélyét.

Minszki Nemzeti Könyvtár

Az a legvalószínűbb, hogy Belaruszban hasonló a helyzet, mint Írországban, ahol a hosszú angol elnyomás miatt mindenki angolul beszél, és a kelta ír nyelv használata már inkább csak egyfajta hitvallás, mint anyanyelvi megnyilvánulás.
Már azért megérte a Kandúr a zsákban vékony kötetét végigolvasni, hogy ennyi mindennek utánaolvassak.

Néha a valóság ereje kevés

Elképesztő történelmi tévhitekkel lehet találkozni. Két évvel ezelőtt az érdi termálfürdő falán láttam ezt a nem mindennapi 56-os emléktáblát:

A táblán Nagy Imre és mártírtársai, Maléter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József, Losonczy Géza arcképe egy Nagy-Magyarország-térkép előtt látható, alatta egy bibliai idézet Szent Páltól: "A jó harcot megharcoltam, hitemet megtartottam." (2Tim 4,7).
Érd mégis csak egy megyei jogú város, a tábla kihelyezéséről - gondolom - a képviselő testület döntött, talán még valami szakmai zsűri is jóváhagyta, mégis mindenki rendben lévőnek találta ezt a történelmi eklektikát. Vagy így próbálták történelmileg elfogadhatóvá tenni Nagy Imrééket: Nagy-Magyarországért harcoltak, jó keresztények voltak?
Lánclevelekben vagy a Facebook hírfolyamában is fel-fel bukkannak olyan képtelenségek, mint például az, hogy hamarosan újratárgyalják az igazságtalan trianoni békeszerződést. Ma már a neten tényleg egy-két kattintással mindennek utána lehet nézni, az emberek mégis sokkal jobban hisznek vágyálmaiknak, boldogan kommentelik a hírt, hogy végre itt az ideje, és lám, a kommunista nemzetrontók nem merték felvetni a dolgot, de majd most a világ igazságot tesz.
Most olvastam Csernok Attila A valóság erejével... című könyvét (apámtól kaptam születésnapomra). Csernok a legújabb kori magyar történelem tévhiteit próbálja eloszlatni, de szerintem neki sem fog sikerülni. Bár a könyv ajánlójában Verebes István azt írja, hogy Csernok harag és részrehajlás nélkül ír, mégis az a véleményem, a könyv hangneme túl indulatos ahhoz, hogy hiteles lehessen. Nagyobb távlat és kevesebb szenvedély jobban hitelesítette volna a könyvet, aminek tartalmával - egy-két kivételtől eltekintve - különben magam is egyetértek. A közelmúlt történelmi megítélését vágyálmaink és politikai hovatartozásunk jelentősen befolyásolja, a valóság másodlagos.
Tavaly a trianoni emléknapon megnéztem Koltay Gábor Trianon című filmjét. Bár nagyon sok dokumentumot, korabeli filmhíradó-részletet láthatunk a filmben, a két megszólaltatott történész, Raffay Ernő és Nemeskürty István ugyanazt a történészi nézetet képviselik: Magyarország feldarabolásának egyedüli oka a túlzott liberalizmus, a nemzeti érzések gyengülése és a baloldali vörös eszmék elterjedése, a gyáva, nemzetietlen politikusok. Mintha Koltay nem tudná, hogy legalább annyi történész képviseli azt az álláspontot, hogy nemzeti tragédiánk fő oka az uralkodó arisztokrácia szűklátókörűsége, a nemzetiségi kérdés szőnyeg alá söprése és egy értelmetlen háborúba való belépés volt. Ebben a vitában Károlyi Mihály és Tisza István úgy képviselik a két szélső pólust, ahogyan az a budapesti Kossuth tér szoborcseréjében is megnyilvánul:

A héten hallottuk a hírt: Trianon emlékmúzeum épül és a kormány létrehozza az állami Veritas Történetkutató Intézetet. Hiszen aki a múltat birtokolja, azé a jövő. Ezt Orwell 1984-ében még egyszerűen oldották meg: visszamenőleg módosítottak minden dokumentumot. Manapság pedig újra lesz "hivatalos" történettudomány, egyedül a kánonhoz tartozó nézetek lesznek igazak .
Ha történelmi vágyálmokat, tévhiteket teszünk hivatalossá, vagy csak egyszerűen megakadályozzuk a történelemtudomány nézeteinek ütközését, a jogot a kételkedésre, újra meg újra azokat a hibákat követjük el, melyek egyszer már nemzettragédiához vezettek. Ezért lehetne fontos Csernok Attila könyve, ha a szerzőnek sikerült volna az egyébként teljesen érthető indulatait kicsit visszafogni. Félő, hogy így inkább tekintik politikai röpiratnak, mint történelmi munkának.