Parlament

Parlament

2014. június 17., kedd

Másnak 25, nekünk két tucat

Június 16-a Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének napja, nekünk Katival pedig a házassági évfordulónk (nem mellesleg sógornőm születésnapja is).
Negyed évszázada volt a kegyeleti szertartás a Hősök terén. Péntekre esett, én dolgoztam, de a munkahelyen is néztük a televíziót (egy monitor céljára tartott Orion színes készüléket). Sok ismerősöm azonban a helyszínen volt, gyászszalagra tűzött kokárdával.
Ahogy sok millió honfitársam, én is akkor láttam Orbán Viktort először. Beszéde tényleg kilógott a főleg meghatódott, megbékélést sugárzó beszédek közül, olyan volt, mint a kisfiú a Császár új ruhája című mesében: ki merte mondani, hogy a király meztelen. Szerintem ezt a beszédet tanítani lehetne az iskolában Dobó Istvánnak az egri várvédőkhöz intézett beszéde, Kossuth Lajos ceglédi toborzó beszéde vagy Martin Luther King I have a dream.. kezdetű beszéde mellett. Persze hozzátéve, hogy nem Orbán egyedül űzte ki az oroszokat, voltak még itt Horn Gyulák, Németh Miklósok, Pozsgai Imrék is.
Nem tudom honnan jött az ötlet, hogy nemzetünk gyásznapját az Omega Red Star (kezdetben az Omega együttes neve mögé odabiggyesztették, hogy Red Star - Vörös Csillag) és a Scorpions szuper koncertjével ünnepeljék.

Szerintem a koncertet elhalaszhatták volna a három nappal későbbi örömünnepre, az orosz csapatok kivonulásának évfordulójára. Ha már a házassági évfordulónkra esett (a 24.-re), kimentünk Katival meghallgatni az Omegát. A koncert zeneileg alig értékelhető, a 71 éves Kóbor Jánosnak már alig van hangja, viszont büszke voltam rá, hogy Benkő Lászlóval egy hónapja még közös koncerten léptem fel. A Scorpoins fél óráig tartó átállása alatt aztán szépen elindultunk hazafelé, de még a Terror Háza előtt megnéztük a Páneurópai Piknikről készült kiállítást. Ez legalább történelmi hűséggel mutatta be a határnyitás hőseit, akik között egyaránt voltak reformkommunisták, liberálisok, nemzeti konzervatívok is.
Hát így "ünnepeltük" nemzetünk gyásznapjának 25., házasságkötésünknek pedig a 24. évfordulóját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése