Nemzeti Czekelius Aurél Program

Az alábbi ironikus hangvételű poszt és a Nemzeti Hauszmann Program közleményei közötti hasonlóság nem a véletlen műve.

A dualista Magyarországnak, a 19.-20. századforduló ipartörténeti aranykorának igazi hídverője Czekelius Aurél építőmérnök volt, kinek dinamikusan fejlődő fővárosunk olyan csodálatos Duna-hidakat köszönhet, mint a Ferencz József híd (melyet a kommunista diktatúra ideológiai okokból Szabadság hídnak nevezett át) és az Erzsébet híd.

Köztudott, hogy a fővárosi Duna-hidakat azért robbantották fel a visszavonuló német csapatok, mert bár '39-ben a német-lengyel háború lokális háborúnak indult, de a háborúpárti nyugat ezt nem állította meg idejében egy ésszerű békefolyamattal, ezért az sajnálatos módon vitéz Horthy Miklós kormányzó urunk minden békepárti erőfeszítése ellenére hazánkra is átterjedt. Bár a legtöbb Duna-hidat a kommunista rezsim úgy-ahogy helyreállította, nevüket elvette, így az említett Ferencz József híd mellett a kormányzó urunkról elnevezett Horthy Miklós hidat is Petőfi hídra keresztelték. Szerencsére már a kormány előtt van Szalay-Bobrovniczky Kristóf javaslata, hogy a Petőfi hidat nevezzük el Mária Terézia hídnak.

Czekelius Aurél legcsodálatosabb alkotása minden kétséget kizáróan az 1903-ban felavatott Erzsébet híd volt, melyet 23 éven keresztül a világ legnagyobb fesztávolságú lánchídjaként tartottak számon, nem voltak mederpillérei és a láncszemek gyártásához Magyarországon először használtak Martin-acélt. Az egész hídszerkezetet magyar anyagból és magyar munkaerővel magyar cégek (MÁVAG, diósgyőri acélgyár) építették meg a századelő fellendülő magyar nehéziparának nagy dicsőségére. A régi Erzsébet híd hamarosan székesfővárosunk világszerte ismert jelképévé vált.

(Forrás: Wikipedia)

Bár a felrobbantott hidat a többi budapesti Duna-hídhoz hasonlóan eredeti formájában vissza lehetett volna építeni, hiszen a pesti oldal pilonjai egészen 1960-ig sértetlenül álltak, a bolsevik diktatúra hídépítéssel megbízott komisszárja, Gerő Ernő (akit Budapest népe gúnyosan "hídszétverőnek" nevezett) ideológiai okokból, a "múltat végképp eltörölni" eszmétől vezérelve igazi kommunista cancel culture-t megvalósítva a teljes bontást rendelte el.

(Forrás: Wikipedia)

Helye sokáig fájó sebként tátongott az egyre inkább a szocialista realizmus szürkeségébe süllyedő fővárosunk közepén, és csak 1964-ben építettek a helyére egy, a bolsevista igénytelenségre jellemző, a "merjünk kicsik lenni" gondolatot tükröző egyszerű kábelhidat.

(Forrás: Wikipedia)

A kommunisták romboló dühére jellemző, hogy a híd névadójának, Erzsébet királynénak a szobrát (Zala György alkotása) is áthelyezték a pesti oldalon lévő Eskü térről a budai hídláb eldugott tövébe Gömbös Gyula örökbecsű néhai miniszterelnökünk bolsevik terroristák által felrobbantott szobrának (szobrász: Pásztor János) a helyére. Az Eskü teret a monarchia ellen érzett gyűlöletükből Március 15. térre nevezték át.

Erzsébet királyné szobra és az azt körbefogó gloriett (forrás: vasarnap.hu)

Gömbös Gyula szobra (forrás: kozterkep.hu)

Családbarát kormányunk úgy határozott, hogy ezennel életre hívja a Nemzeti Czekelius Aurél Programot, melynek célja az Erzsébet híd és környékének eredeti pompájában való visszaállítása. A program végrehajtásának levezénylésére kormánymegbízotti rangban egy hídkapitányt nevezünk ki, aki nem tartozik elszámolással sem az érintett kerületek, sem pedig a főváros felé. A Nemzeti Czekelius Aurél Program az alábbi részprojektekből fog állni:

• A jelenlegi igénytelen, szocialista realista ízléstelenséget sugárzó Erzsébet híd elbontása, helyette a  Czekelius Aurél-féle acél lánchíd eredeti formájában való visszaépítése;
• Erzsébet királyné szobrának visszahelyezése a Március 15. térre, melyet Szalay-Bobrovniczky Kristóf javaslatára Mária Terézia térre nevezünk át, a szobrot körülölelő, Hikisch Rezső műépítész által megálmodott gloriett visszaépítésével;
• Vitéz Jákfai Gömbös Gyula néhai miniszterelnök szobrának újra faragása és eredeti helyszínen való felállítása, az eredeti felirattal, mely egyben családbarát békepárti kormányunk jelmondata is: „Bátorság, Bölcsesség, Becsület”.

A program elsődleges prioritást élvez, ezért tovább tolódnak olyan kevésbé fontos beruházások, mint a budapesti központi centrumkórház vagy a magyar vasúti hálózat korszerűsítése. A program finanszírozásának támogatására a főváros "hídhozzájárulást" köteles fizetni az eddigi pénzügyi kötelezettségein felül.

Amit a kommunista diktatúra elvett, azt mi visszaadjuk a magyar családoknak. Pompázzon újra régi fényében az Erzsébet híd!

A dilivonaton nincsen fék

Vannak posztok, amikkel nem tudok újat mondani, csak rögzítem az utókornak, hogy majd egyszer elmesélhessem a térdemen lovagló unokáimnak, milyen korban éltem. Az L. Simon-ügy is olyan, hogy az elmúlt héten lényegében már mindent elmondtak róla, én maximum szubjektív kiegészítéseket tehetek.

Hát akkor a tények: A Nemzeti Múzeum idén is nagy sikerrel rendezte meg a World Press Photo sajtófotó-kiállítást, Petra és Bori lányom együtt nézték meg, és nagyon elégedetten nyilatkoztak a látottakról. Kb. egy hét lehetett már csak hátra a kiállítás bezárásáig, amikor Dúró Dóra mihazánkos politikus és önjelölt erkölcscsősz megkongatta a vészharangot, hogy itten a gyermeki lelkek megrontásáról és a "gyermekvédelmi" törvény lábbal tiprásáról van szó, mert szerepel a kiállításon négy fénykép, mely egy fülöp-szigeteki transzvesztita idősotthonban készült!

Fotó: Kiss Bence (444)

Na hoppá! Mit is mond a "gyermekvédelmi" törvény? "Tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg". Hát akkor ezt a kiállítást kiskorúak nem is látogathatják! Értitek? Nem a háborúk borzalmait, a szegénységet, a természeti katasztrófákat bemutató képektől kell félteni gyermekeinket!

Csák János kulturális és innovációs miniszter üstöllést utasította L. Simon Lászlót, a Nemzeti Múzeum főigazgatóját, hogy akadályozza meg, hogy kiskorúak is látogathassák a kiállítást. A kiállítás honlapján korábban az szerepelt, hogy a kiállítás megtekintése 14 éven aluliaknak csak szülői felügyelettel javasolt, ezt módosították arra, hogy 18 éven aluliak számára nem engedélyezett. Persze, ahogy lenni szokott, a hír hallatán hosszú sorok kezdtek kígyózni a múzeum előtt, mindenki látni akarta azokat a képeket, melyek láttán minden kiskorú szalad átműttetni magát.

L. Simon viccesen meg is jegyezte, hogy a képviselő asszony ennél jobb reklámot nem is csinálhatott volna a kiállításnak, különben is, a múzeumnak nem áll módjában a tárlatlátogatók életkorát ellenőrizni. Na, a miniszter ismét pödörített egyet a bajszán, és páros lábbal rúgta ki az intézményvezetőt. Én azt gondoltam, hogy a főmeteorológus kirúgását az egyre inkább megbomló elméjű diktátor már nem tudja überelni, de sikerült neki! Talán annyi csak a különbség, hogy a főigazgató ideiglenes utódjául nem a múzeum főkönyvelőjét nevezték ki, hanem L. Simon helyettesét, Hammerstein Juditot, aki éppen úgy a NER elkötelezett kultúrpolitikusa, mint elődje volt. Pedig a Nemzeti Múzeumról tudni való, hogy:

• A főigazgatói posztot korábban mindig muzeológusok, régészek, történészek vagy művészettörténészek, numizmatikusok töltötték be, biztosítva az intézmény függetlenségét és politikamentességét;
• A múzeum állandó és időszaki kiállításainak látogatása sohasem volt korhatárhoz kötött, legfeljebb csak ajánlást tettek;
• A World Press Photo kiállítás - melyet egyébként a világ 40 országában kiállítanak - anyaga meg nem bontható, nem cenzúrázható. Szóval kicsit úgy vagyunk vele, mint az Euróvíziós Dalfesztivállal: keresztény értékrendünkkel nem összeegyeztethető, ezért inkább kimaradunk belőle. Nagyobb összegben mernék fogadni, hogy jövőre nem lesz WPP kiállítás Magyarországon.

Milyen vicces, hogy három nappal L. Simon kirúgása előtt néztük meg az Elfogy a levegő című filmet, melynek szereplői szinte egy az egyben behelyettesíthetők az L. Simon-ügy szereplőivel:

A seggfej apuka - Dúró Dóra
A tanárnő - L. Simon László
Az iskolaigazgató - Csák János
A tankerületi igazgató - Orbán Viktor

Van egy barátom, aki még a "gyermekvédelmi törvény" előtti korszakban benne volt a karikabizottságban, és azt írta nekem: "A Korhatár Bizottság tagjaként sok film besorolásában vettem részt, és teljesen kulturált viták voltak liberális médiakutatók, pszichológusok, szociológusok, nagycsaládosok ultrakonzervatív képviselője stb. között. A nemzetközi mezőnyben kb. középre sorolódtunk a skandináv és a katolikus országok közé." Hát azt hiszem, most sikerült egy bakugrással a mezőny végére kerülnünk, nagyjából Szaúd-Arábia szintjére. Minden esetre számos régebbi film korhatár-besorolása még ebből a régi időből maradt fenn, így fordulhatott elő, hogy Makk Károly híres filmje, a 40 évvel ezelőtt forgatott Egymásra nézve pár napja 16-os besorolással ment le MagyarMoziTV nevű csatornán. Pedig a film egy leszbikus kapcsolatról szól. Mivel a filmet a csatorna promotálta a Facebook-on, jeleztem nekik a helyzetet, de így válaszoltak: "Köszönjük a figyelmeztetést - nekünk is eszünkbe jutott, hogy lefóliázzuk a filmet... 🙂 Az NMHH adatbázisában és a Nemzeti Filmintézet által üzemeltetett filmio.hu oldalon még mindig 16-os a film. Úgyhogy erre fogunk hivatkozni, ha valakinek problémája van a korhatárral. 🙂"

Ugyanígy 16-os karikával szerepel a filmio.hu-n a Coming out című film is, melyben a meleg főszereplő egy baleset hatására heteróvá válik és comingoutol. Szóval lesz itt még tennivaló, lesz dolga a darálónak és a fóliázógépnek.

Talán az ügy szempontjából legfontosabb gondolatot Hermann Veronika fogalmazta meg a Telex.hu-n: "Miközben állítólag a káros befolyástól – most például L. Simon Lászlótól és a sajtófotóktól – kívánják megóvni a gyerekeket, rendszerszinten mégis egészen más történik. Megóvják őket a korszerű oktatástól és egészségügyi ellátástól. Megóvják őket a megfelelő számú, képzettségű és jövedelmű tanártól, megóvják őket a szexuális felvilágosítástól, megóvják őket a sokszínű médiától és a tudatos médiafogyasztástól, és általában: megóvják őket egy befogadó és kiegyensúlyozott társadalom tapasztalatától. Kapnak helyette propagandát, könyvdarálást, hamis nemzettudatot, kirekesztést, félelmet és gyűlöletet."

És ha már a Nemzeti Múzeum végérvényesen a politikai propaganda játszótere lett, említsünk meg még néhány múzeumot, amelyeket már egy ideje nélkülöznünk kell:

• A Hadtörténeti Múzeumra szemet vetett akarnok hadügyminiszterünk: Bástya elvtárs már szart ér, hogy nem a Várban van az irodája? Így a múzeum állandó épület nélkül maradt.
• A Közlekedési Múzeumot elvitte a Liget-projekt, az új épületet pedig a gazdasági válság. A júniusban kinevezett új főigazgató reményét fejezte ki, hogy lassan megindulhat az új épület kivitelezése az Északi Járműjavító területén.
• Az Iparművészeti Múzeum is zárva van 2017 óta, és az épület felújításának befejezése még nem látszik. Még amikor L.Simon László kultúráért felelős államtitkár volt, született az a törvény, hogy a múzeumok tartósan is magánkézbe helyezhetnek ki közgyűjteménybe tartozó tárgyakat. Ugyanebben az időben került az Iparművészetiből Fertődre az az Esterházy-gyűjtemény, melynek nagy része sohasem volt Fertődön.
• Nekünk, budapestieknek hamarosan a Természettudományi Múzeumról is le kell mondanunk, mert annak gyűjteménye a tervek szerint Debrecenbe kerül. Talán annyi jó van ebben a történetben, hogy egy vadonatúj, kifejezetten múzeumi célra készülő épületbe kerül majd.

Most mi a helyzet a Várral?

Azelőtt, amikor még a Lovas úton laktunk, szinte napi rutin volt sétálni a Várban, a gyerekekkel rollerezni vagy görkorizni a Tóth Árpád sétányon, játszani a Mátyás király játszótéren. Mostanában rég jártam arra, pedig sok minden új dolog épül most arrafelé, ezért észak-déli irányban végigsétáltam a Budai Váron.

Először a volt Teherelosztó - Virágh Csaba épülete - hűlt helyét néztem meg. Posztoltam arról, mennyire megosztott volt az építésztársadalom és a nagyközönség az épületet illetően, valamint arról, hogy egy, a szomszéd épület (volt Állami Nyomda) léptékére hajazó, de kicsit az egykori Teherelosztó üvegfalát is visszaidéző épület kerül majd a helyére.
Nos, kiderült, hogy a Levéltár eredetileg megtervezett, de soha meg nem épített épületszárnya kerül majd oda, és visszaépítik az Levéltár egykori tornyát is, melynek valaha kettős funkciója is volt (kémény és tűzivíztároló), de mára legfeljebb kilátó lehetne. Egyelőre üres a telek.

Egy-két hónapos a történet, hogy a Hadtörténeti múzeumot kiebrudalták csaknem száz éve elfoglalt helyéről, mert a Honvédelmi minisztériumnak "szüksége volt" az épületre. A cinikus közleményben az szerepelt, hogy a minisztérium "visszaköltözik" a Várba, csakhogy sohasem itt volt, hanem a Honvéd Főparancsnokság mögötti lebontott épületben, amit azonban jelenleg a Hauszmann Alajos-program keretében nem kívánnak visszaépíteni.
Feltűnő, hogy mind a Kapisztrán téren, mind pedig az Anjou bástyán eltűntek az ágyútalpra szerelt ágyúk, csak néhány "mezitlábas" ágyú van a volt múzeumi bejárat előtt. Pedig ezeken az ágyúkon még én is mászkáltam kicsi gyerekkoromban.

A Kapisztrán tér felőli bejárat fölött már ott a felirat: Honvédelmi Minisztérium, a felső homlokzaton pedig: Hadtörténelmi Intézet. Az Anjou bástya felőli bejáratnál semmi sincs kiírva, de a felső homlokzaton ez olvasható: A hazáért mindhalálig. Naná, egy hadügyminisztérium épületén szerepelnie kell a "halál" szónak.

Az Országház utcán a Szentháromság tér felé haladva már messziről feltűnik az a hatalmas építkezés, ami a leendő (és egykori) Pénzügyminisztérium épületén folyik. Szinte semmi sem látszik a borítástól, pedig jövőre el kell, hogy készüljön, valószínűleg majd ledobja burkát, mint a hernyó a bábját, hogy pillangó módjára tárja fel új, betonvázra épített ruháját.

Úgy tűnik, a dolgozók, illetve azon szerencsések, akiknek lesz garázshelyük, az Országház utcán végig haladva hajtanak majd be a Fortuna utcai lehajtónál.

Kíváncsi leszek, ez reggelente és délutánonként mekkora forgalmat generál majd. Minden esetre a Szentháromság tér felől az állványok között bekukucskálva már láthatóak az épület homlokzatának kőcsipkéi. Mátyás templom, kezdhetsz irigykedni.

A Szentháromság téren az Országház utca másik oldalán állt az egykori ún. Diplomata-ház, Jánossy György és Laczkovics László kortárs épülete, melynek lebontása körül ugyanolyan viták voltak, mint a Teherelosztó épülete körül. Minden esetre a helyére a Pallas Athéné alapítvány egy hagyományos stílusú, a történelmi épületekre hajazó konferenciaközpontot építtet. Jelenleg a szerkezetépítés van folyamatban.

Ha már erre jártam, megnéztem magamnak a Szentháromság utca és az Úri utca kereszteződésében álló Hadik-lovasszobrot. A szobor ugyanis az elmúlt hetekben azzal került be a hírekbe, hogy a Műemlékvédelemért Felelős Helyettes Államtitkár egy levélben kereste meg az I. kerületi önkormányzatot, hogy a ló heréjének simogatása "joggal zavarja az itt élőket és bánthatja azokat, akik a huszár hadvezér iránt tiszteletet éreznek. A műemléki védelem alatt álló, a világörökség részét képező történelmi Várnegyed hangulatát megzavaró frivol viselkedés moderálása társadalmi igény.”
Talán nem közismert, de amikor még a villamosmérnöki kar kollégiuma a Szentháromság téren, a jelenleg Pénzügyminisztériummá visszalakuló épületben volt, az államvizsgára készülő végzős hallgatók a nevezett lóalkatrész rituális szidolozása révén próbáltak jobb érdemjegyet remélni. Ez a szokás mind a mai napig megvan.
Az önkormányzat válaszlevelében egyrészt tájékoztatta a minisztériumot erről a tradícióról, másrészt úgy fogalmaztak: "kétségtelen, hogy a szoborhoz történő felmászás balesetveszélyes és megrongálhatja az emlékművet, ezért egy ilyen tartalmú tábla kihelyezését tervezzük". Pár nap múlva a Kétfarkú Kutyapárt "Heresimogatásra kijelölt hely" feliratot helyezett ki a szoborhoz.
Nos, jelenthetem, hogy jelenleg a szobor körül semmiféle felirat sincs, viszont a ló töke fakulóban van, ráférne már egy újabb szidolozás.

A Dísz tér felé haladva feltűnt, hogy a Honvéd Főparancsnokság és a Vöröskeresztes ház visszaépítésével mennyire zárttá vált a tér. Mindkét épületnek áll már a betonváza és várja a burkolatot, illetve készül a Honvéd Főparancsnokság kupolájának héjazata is.

Mindkét épületre jellemző, hogy még nagyon bizonytalan funkció van kijelölve számukra, előbbinél kiállítótér és turista információs központ, utóbbinál irodák. Lassan szükség volna több konkrétumra a belső terek kialakítása miatt. Minden esetre gyanítom, hogy majd ide is bejelentkezik egy-két kormányközeli szervezet, pl. az Alapjogokért Központ vezetője, Szánthó Miklós elég gyakran jár a Karmelitába, hadd ne kelljen már neki olyan messziről jönnie.

A Hunyadi János út végén lévő Lónyai-Hatvany villáról már többször posztoltam, mert építése évtizedekig húzódott. Hosszas hányattatás után (először az MNB vette meg, majd visszakerült sz államhoz) a nagy vagyonkimentési lázban két éve került a Batthyány Lajos Alapítvány tulajdonába.

Nekik sem jutott jobb az eszükbe, mint ami egy ilyen panorámájú épületnél először az ember eszébe jut: legyen egy exkluzív étterem! És lőn, megnyílt az Aranybástya Étterem, ahol minden asztalhoz panoráma (meg jó magas számla) tartozik. Állampénzen, a Batthyány Alapítványt gazdagítva!

A Honvéd Főparancsnokság Szent György tér felőli oldalán állt a világháborúban megsemmisült Honvédelmi Minisztérium, melynek visszaépítése elvenné a kilátást a Karmelita nyugatra néző irodáitól, ezért ide csak egy jelzés értékű, alig 10m széles épület kerül. Ennek építése még nem kezdődött meg, mint ahogyan az épület látványterve sem szerepel a kerítés plakátjain.
Egy dolog nagyon valószínű: az épületek felépülése után is megmarad a kordon a Színház utcában a Karmelita előtt.

A Szent György teret nyugatról lezáró József főhercegi palota a Hauszmann Alajos-program legbrutálisabb és legtöbbet vitatott épülete, számos építész vitatja létjogosultságát. Nemrég az Átlátszó cikket jelentetett meg az építkezés költségeiről. Kb. fél éve derült ki, hogy az Alkotmánybíróságnak ad majd helyet. Az épület betonszerkezete már áll, de ki kell még alakítani mellette egy reneszánsz kertet és ez egykori istállót (talán az alkotmánybírók lovon járnak majd dolgozni).

Hozzáláttak a Várpalota északi szárnyának, az A-épületnek a rekonstrukciójához is. A homlokzatán lévő molinó szerint az épületet három ablaktengelynyivel vissza kéne kicsinyíteni. Ehhez komoly bontási munkákat kéne végezni, remélem, hogy ezt mégsem fogják véghez vinni, ámbár Hauszmann Alajos egyszer már megtette.

A Hauszmann Alajos-program elsőként elkészült épülete a Főőrség. Jobb itt sem jutott eszükbe, mint a Lónyai-Hatvany villánál: étterem működik benne. Ottjártamkor éppen esküvői ebéd volt benne.

A Lovarda már bőven épült, amikor eldőlt, hogy sohasem lesznek benne lovak. Jelenleg rendezvényterem, ahol bálokat, vállalati rendezvényeket, esküvőket lehet tartani. Egyetlen egy nyilvános rendezvény van meghirdetve a tavaszi szezonra, egy hangverseny. Mindezt szintén állami pénzből!

Karakas pasa tornya az az épület, melyet Hauszmann pont eltűntetni akart, a háború után tárták fel, és most kávézó és ajándékbolt található benne.

Végül pedig az egész projekthez egy hatalmas mélygarázs megépítése tartozik.

Az ország nehéz gazdasági helyzete ellenére a Vár építkezéseinek üteme nem látszik lassulni. Az egész a '60-as évekre emlékeztet, amikor a Budai Vár a jelenlegi, és a Hauszmann-program által "ideológiai alapú pusztításnak" titulált képét nyerte el. Pedig akkor milyen büszke voltam rá!

Update 2023.11.14.
Tegnap honvédelmi miniszterünk bejelentette, hogy a volt Honvéd Főparancsnokság épületébe kerül a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, amit volt szíves eredeti helyéről, a Kapisztrán térről kitúrni.
Azt gondolom, ugyanígy az utolsó pillanatban fogják az erős lobbierővel rendelkező szervezetek az igényüket bejelenteni, még folyik a háttérben a küzdelem.

Füstbe ment tradíciók

Még valamikor az 1860-as években a Brit Kincstár Második Lordja, azaz a pénzügyminiszter Sir William Gladstone egy feketével bélelt és skarlátvörös színű bőrbe burkolt fadobozban vitte a költségvetés tervezetét a Parlamentbe a Downing street 11-ből. Mivel a britek hagyománytisztelők, száz évig ez a bizonyos Gladstone-doboz volt a költségvetés-tervezet hordozója.

2004-ben Szili Katalin házelnök Draskovics Tibor akkori pénzügyminiszternek egy vízibivaly bőréből készült, réztáblával ellátott táskát adományozott kifejezetten a költségvetés-tervezet beterjesztése számára. Ez lett volna a magyar Gladstone-doboz, mely hat éven keresztül hűen szolgált, ám a Matolcsy György, a 2010-ben felállt második Orbán-kormány első nemzetgazdasági minisztere hamar az értésünkre adta, hogy semmiféle olyan tradíciót nem hajlandó követni, amit a szocialista kormány vezetett be, ezért 2010 őszén a táskát a Vaterán elárverezte a vörösiszap-károsultak javára. Egész szép pénzt, több mint egy milliót kapott érte.

1996-ban, az első szocialista kormány idején Göncz Árpád köztársasági elnök javaslatára az Ötvenhatos Emlékbizottság a budapesti Kossuth téren közadakozásból felállította A Forradalom Lángja gránitoszlopot egy örökmécsessel, melyet minden október 23.-án ünnepélyesen fellobbantottak, majd november 4.-én, a forradalom leverésének évfordulóján eloltottak. A megkezdett tradíciót kezdetben a Fidesz-kormány is folytatta, de 2013-ban az emlékművet a Steindl Imre-program keretében elszállították. Mécs Imre, az Ötvenhatos Emlékbizottság vezetője rendszeres tűntetést tartott a téren a Láng visszaállításáért, amit részben az én közreműködésemmel egy vidéki restauráló műhelyben megtalált.

A Lángot Mécs minden tiltakozása ellenére nem az eredeti helyén, hanem a II. kerületi Nagy Imre téren állították fel, és bár 2016-ban Tarlós István vezetésével még megtartották az ünnepélyes lánggyújtási ceremóniát, ám utána tökéletesen megfeledkeztek erről a tradícióról.

A toszkánai Siena főterén minden nyáron a két Mária-ünnepen, Sarlós Boldogasszony napján és Nagyboldogasszony napján lovasversenyt rendeznek, ez a híres Palio. Ennek mintájára Geszti Péter ötlete nyomán 2008-ban - még a Nemzet Szemkilövetőjének miniszterelnöksége alatt - bevezették a budapesti Hősök terén évente megrendezett Nemzeti Vágtát. A Nemzeti Vágtára a történelmi Magyarország minden régiójában rendeznek válogató versenyeket (pl. Székely Vágta), ezek győztesei indulhatnak el a döntő három napos rendezvénysorozatán, melynek célja a nemzeti hagyományok ápolása és kapcsolatteremtés, hídépítés az egyes települések és lakosaik, valamint a magyar vidék (határon túli is) és Budapest között. Jelentős idegenforgalmi vonzerővel bíró tradicionális huszárhagyományokra építő rendezvény.

15 év után a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy a Nemzeti Vágtát a Mészáros Lőrinc által épített szilvásváradi lovas arénában rendezik meg. Merthogy ez sokkal jobb hely lovaknak, lovasoknak egyaránt. Mintha a Paliot elvinnék Sienából egy vidéki lovaspályára, vagy a Monacoi Nagydíjat elvinnék Monte Carloból egy zöldmezős beruházással épített vadiúj pályára. Az egész intézkedésből süt a Geszti Péter elleni és Budapest elleni bosszúvágy!

1918-ban vitéz Aggházy Kamil ezredes és Gabányi János címzetes vezérőrnagy megalapították a Hadtörténeti Múzeumot, mely tíz évvel később megkapta a budavári Ferdinánd-(Nádor)laktanya egyik épületszárnyát. A múzeum furcsa módon 1945 után is megmaradt és nagyon sok kellemes emlékem fűződik hozzá. Gyerekkoromban sokat jártam itt édesapámmal, később barátaimmal, itt láttam először a Rákóczi hadnagya című filmet. 16 éven keresztül pár száz méterre laktam a múzeumtól, Bori és Orsi is nagyon szerettek mászkálni az épület előtti ágyúkon, az épület dísztermében a zeneiskola gyakran tartott növendékhangversenyt.

Idén az ötödik Orbán-kormány akarnok hadügyminisztere, Szalay-Bobrovniczky Kristóf megirigyelte hogy nemcsak a köztársasági elnök és a miniszterelnök, de az Alkotmánybíróság és a Pénzügyminisztérium is a Budai Várba költözik, ezért kitette a Nádor-laktanyából a száz éve ott levő Hadtörténeti Múzeum szűrét, és egyszerűen földönfutóvá tette, hiszen állandó kiállító helyet nem kapott a gyűjteménye. De legalább szép kilátása lesz a miniszternek a Városmajorra új miniszteri szobájából.

Nagyjából a Hadtörténeti Múzeum megalapításával egy időben a Budaörsi út mellet, szemben a főleg katonai egyenruhákat gyártó Posztógyárral felépült egy laktanya, mely először IV. Károly magyar király nevét viselte, a Tanácsköztársaság idején a német marxista politikusról, August Bebelről nevezték el, a felszabadulás után pedig Petőfi Sándor nevét kapta. A rendszerváltás után a vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár került elszállásolásra az épületkomplexumban.

Akarnok hadügyminiszterünk, aki pár hete jelentette be, hogy visszaállítják a huszárságot Magyarországon, úgy döntött, hogy a Petőfi laktanya felveszi a dandár kötelékébe tartozó 32. Gyalogezredet 1741-ben megalapító Mária Terézia királynő nevét. A 32. sz. Gyalogezred Mária Teréziáról elnevezett laktanyája eredetileg az Üllői úton állt, most mégis Petőfi születésének 200. évfordulóján egy Habsburgról nevezték el azt az épületet, mely sohasem viselte királynőnk nevét!

Hát így mennek füstbe a közelmúlt hagyományai, de jönnek helyébe vármegyék, főispánok, huszárok és máriateréziák.