Lassan kezdődik a színházi évad, Katit elfogja a vadászösztön, de azért nyár végére is beszerzett jegyeket két előadásra.
A Városmajori Szabadtérin Spriró György Árpád-ház című darabját láttuk. A Szemle Plusz versenysorozat keretében hazai vagy határon túli kis színházi társulatok adnak elő egy-egy darabot, négytagú zsűri értékel és dönt. Még három előadás van hátra a 12-ből. Mi a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház produkcióját láttuk. A mindössze hat tagból álló társulat Spiró 30 évvel ezelőtt 54 szereplőre (!) íródott darabjának előadására vállalkozott.
A magyar szerzők közül talán Spirótól láttuk a legtöbb darabot, úgy is lehetne mondani, hogy már tudunk spiróul. Nem kétséges, hogy most is elég groteszk módon közelítette meg Könyves Kálmán, II. István és Vak Béla királyunk uralkodásának véres korszakát. A vicces az, hogy 40 évvel ezelőtt én láttam a Pesti Színházban Székely János Vak Béla király című darabját (Kern András, Lukács Sándor, Hegedűs D. Géza stb). Az akkori súlyos, moralizáló darab azt a kérdést feszegette, hogy összeférhet-e a hatalom és a tisztesség. De még Páskándi Géza is írt egy színdarabot a témában. Nos, Spiró György egy pillanatig sem próbál moralizálni, mint ahogyan a történet szereplői sem, ha testvérháborút kell indítani, rokont kell megöletni, gyermekeket kell kiheréltetni és megvakíttatni, a király ellen ellenséges hatalmakkal kell szövetkezni. Mindezt gyakran a római katolikus egyház áldásával és jóváhagyásával. Olyan volt a 12.-13. század, mint egy mókuskerék, melyben minden Árpád-házi leszármazott ugyanazt tette: ármánykodott, cselt vetett, gyilkolt és gyilkoltatott. Könyves Kálmán, Vak Béla gyermekei, sőt, az Aranybulla sorozatból tudjuk, hogy II. András is ádáz testvérharcot vívott. Spiró szerint ha Shakespeare magyar lett volna, sokkal jobb, sokkal véresebb királydrámákat írhatott volna.
Az előadás után volt pódiumbeszélgetés az alkotókkal. Spiró elmondta, hogy gimnazistaként nem szerette a történelmet, de ehhez a darabhoz nemcsak magyar, de szerb levéltárakban is végzett kutatást. Kijelentése azért lepett meg, mert nagyregényei, így a nemrég elolvasott Padmaly is óriási levéltári kutakodás eredményei.
Augusztus 31-én a Katona Kamrában jártunk. Picike játszóhely, 100-150 néző fér el benne, attól függően, hogy hogyan van berendezve. Egy Térey János regénye alapján készült darabot, a Káli holtakat néztük meg. Amikor Térey 2021-ben elhunyt, és olvastam a róla szóló méltatásokat, kicsit furdalt a lelkiismeret, hogy semmit sem olvastam-láttam tőle korábban. A KIM meg is hirdette a Térey ösztöndíjat írók, költők, irodalomtörténészek számára, de sokan politikai alkunak, az értelmiség megvásárlásának tekintették az ösztöndíjat és tudatosan távol tartották magukat tőle.
Nos, a Káli holtakhoz fogható komplex színházi előadást még sohasem láttam korábban, pedig volt olyan előadás, amit a színház előcsarnokában tartottak meg (Parti Nagy Lajos Ibusár), volt, hogy ennivalót szolgáltak fel nekünk előadás közben (Szakácskönyv a túlélésért), most viszont egy olyan multimédiás előadást láttunk, amely szinte a színház összes helyiségében, még a férfi mosdóban is játszódott, hol jelen voltunk, hol csak kamerával közvetítették a greenbox technikával összeszerkesztett részeket. Ráadásul ezt a nagy technikai apparátust 9 tagú szereplőgárda működtette elképesztő koncentráltsággal.
A történet szerint a fiatal színész hirtelen híressé válik egyik szerepe, a "trianoni Hamlet" révén, ezért egy televíziós sorozatban is főszereplő lesz. Utána nehezen talál vissza a színpadra, következő előadása bukás lesz, ráadásul magánélete is egyre zűrösebb. És a filmsorozat, a színház és a magánélet tökéletesen összekeveredve jelenik meg előttünk. A színdarab csúcspontja a második felvonásban egy komplett színházi próbafolyamat és premier végigkövetése. Imádom az ilyen "színház a színházban" előadásokat. Ha már az előbb Spirót említettük, ilyen Az imposztor című színdarab is, vagy Sütő András Álomkommandója.
Izgatottan várom az őszi szezon további előadásait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése