Ritkaság, hogy ugyanaz a nyári olvasmányom, mint a miniszterelnöknek és a főpolgármesternek: Spiró György új nagyregénye, a Padmaly. Ráadásul e-könyv formájában kaptam meg még júniusban a születésnapomra (mert akkor ünnepeltük családilag). Vagyis megint egy Spirót olvastam Bob-on, mint legelső alkalommal. (Akitől kaptam, tájékozódott, hogy van-e e-könyv-olvasóm, pedig ilyen applikáció mind telefonra, mind számítógépre ingyen letölthető, ezekután megkaptam a regényt CD-n, pedig ma már nem igen árulnak CD-olvasós laptopot. Szerencsére én elég boomer vagyok ahhoz, hogy ez nekem ne okozzon gondot).
Spirótól már számtalan színdarabot láttam (egyet két nappal ezelőtt, majd posztolok róla) és rengeteg regényt olvastam, de igazi 600+ oldalas nagyregényt eddig csak kettőt: 2009-ben a Fogságot, 2013-ban pedig a Messiásokat. Előbbi a korai császárság időszakában mutatja be a Mediterráneum történelmét, utóbbi pedig a 19. századi franciaországi lengyel emigráció világát. A Padmaly Táncsics Mihály életével foglalkozik, végigkövetve Magyarország 19. századi történelmét a reformkortól egészen a korai munkásmozgalmakig. A módszere ugyanaz, mint az előző nagyregényeknél: egy szemtanún keresztül (aki a Fogságban Uri, egy római zsidó, a Messiásokban Gerson, egy lengyel-litván zsidó, míg a Padmalyban maga Táncsics) emberközelbe hozni a történelmet fantasztikusan hiteles és részletgazdag környezetábrázolással.
Na de most már tényleg nem kerülhetjük meg azt a kérdést: Mi a csuda is az a padmaly? A könyv borítóján (melynek elvileg el kéne adnia a könyvet) Budavár 1849-es ostroma látható - Jakobey Károly festménye - és a szerző neve alatt ez a szó. Mi ez, köznév, vagy tulajdonnév? Hogy kell ejteni, "padmali" vagy "padmaj"? Akár hiszitek, akár nem, egészen a regény 270-ig oldaláig el kell jutni, hogy megtudjuk, mi ez. A padmaly, német nevén Seitenhöhlung a kútásásnál használt fogalom: "Kivájt üreg ez a bemélyedés a kút pereme alatt egy-két rőfnyire. A földet hányják ebbe az üregbe, amikor mélyítik a kutat, hogy később a káva mellé lapátolják. Hogy hívják magyarul? Padmaly!"
Nos, ezt az üreget mélyítette tovább Táncsics a Tömő utcai házuk kútjától egészen a picéig, egy kis dolgozó helyiséget kialakítva benne, és ebben húzta meg magát 1849-1855 között, amikor "in effigie" halálra volt ítélve és képmásán végre is lett hajtva az ítélet. (El is sétáltam a munkahelyemtől pár sarokra lévő házhoz a Tömő utca 6. szám alatt, amit még Táncsics építtetett 1872-ben azon a telken, ahol az egykori búvóhelye volt).
 |
| Itt, a Tömő utca 6. szám alatt élt Táncsics 1872-1876 között |
De természetesen nemcsak a "padmaly" az egyetlen különös szó a regényben. Aki a 19. században írással foglalkozott Magyarországon, mind szükségét érezte, hogy valamit hozzátegyen a nyelvhez, vagy népi szavakat tegyen hivatalossá. Így megtudhatjuk, hogy a "himpellér" valójában kontárt, vagyis céhen kívül dolgozó mesterembert jelentett, a "bujasenyv" a nemi betegséget jelentette, a "hasonszenvészet" pedig a homeopátiát (nem is gondoltam, hogy a homeopátia ennyire elterjedt gyógymód volt a 19. században). A "tébolyda" és az "örjintézet" az elmegyógyintézet korabeli szava volt, de még az egzotikus állatoknak is igyekeztek magyar nevet adni, például tudjátok-e, melyik állat a "foltos nyakorján"? A fotográfus csak egyszerűen "fényírdás". És van egy magyar szó, ami egyenesen Kossuth Lajosnak köszönhető: a német "Rückschein" szót fordította le "tértivevény"-re!
De még a "hályogkovács" szó is értelmet nyer. A 19. században a szürkehályog gyógyításának egyik primitív módja az volt, hogy a szemlencsére mért ütéssel távolították el a szemlencsét. Így nyerte vissza szeme világát Táncsics is, hogy aztán házaló zsibárusoktól vásárolt szemüveggel lásson ismét.
Táncsiccsal nem tud mit kezdeni a magyar történelem-tanítás, hiszen mi úgy tanultuk, hogy a '48-'49-es forradalom és szabadságharc hőse, a sajtószabadság megteremtője, holott radikális, jakobinus nézeteivel nem igazán tudtak mit kezdeni a márciusi ifjak, és valójában a korai munkásmozgalom bölcsőjénél bábáskodott és abban játszott fontos szerepet. Táncsics ellen forradalmi és felségsértő írásai miatt folyt eljárás '47-'48-ban, ezért volt vizsgálati fogságban a Várban, ahonnan március 15.-én kiszabadították (ő volt az a politikai státusfogoly, akiről a 12 pont 11. pontja szól). Tavasszal siklósi képviselőnek választják, innentől kezdve követi a kormány és a kétkamarás képviselőház kalandos útját a Pest-Debrecen-Pest-Szeged-Arad útvonalon egészen a világosi fegyverletételig. Felszólalásait meghallgatják és jót mosolyognak rajta. Már 1849-ben, mielőtt a kormány újra elhagyja Pestet, közzé teszi saját 12 pontját.
1. A király ezentúl Budapesten lakik, császári címe töröltetik.
2. A kettős ország, melyben uralkodik, magyar birodalom címet vesz föl.
3. Az államnak hivatalos nyelve a magyar.
4. A papok nőtlensége eltöröltetik.
5. Minden ingatlan vagyont, mi a papság kezén van, az állam visszafoglalja, birtokába veszi.
6. Teljes vallásszabadság biztosíttatik.
7. Polgári házasság hozatik be.
8. Mindennemű és nevű szerzetek eltöröltetnek.
9. Báró, gróf, herceg, nagyságos, méltóságos címek nem használtatnak.
10. A főrendiház feloszlattatik, és csupán választás útján újraszerveztetik.
11. Mindennemű vétkesek különbség nélkül munkástelepeken javíttatnak.
12. A római pápának vallásunkra való befolyása megszűnik.
Ezek között vannak virtigli jakobinus követelések is. Táncsics '49 és '55 között bujkálni volt kénytelen, de Ferenc József amnesztiarendelete után büszkén jött elő a padmalyból. Írt, csak írt és írt, könyveit nem tudta eladni, cikkeit nemigen közölték. Lánglelke nem tudott nyugodni, ezért 1860 tavaszán egyfajta "márciusban újrakezdjük" mozgalmat indított, közzétett egy proklamációt, a Tárogató-kiáltványt.
"Az ország valamennyi nyelvén megjelenő lapokban azonos időben kell közzétenni a forradalmi kormány proklamációját. Ha mindenütt egyszerre kél fel a nép, a hadsereget másutt nem vethetik be, mert helyben van lekötve; s ha egyszerre cselekszik a nép, a zsarnokság eszközeiként a népből besorozott ifjak már csak ösztönüket követve is azonnal leteszik a fegyvert. A katonákat fel kell hívni, hogy a forradalmárokra ne lőjenek. A nép a zsarnokság ellen lázad, ezért biztos, hogy a katonaság egy része a forradalom pártjára áll; a többieket szuronyt szegezve le kell ölni. A nyomorultak kiáltozását csak annyiba kell venni, mint a kutyaugatást. A forradalmi kormány vezeti a harcot, tagjai a legbátrabb férfiak, kik nem ismernek nagylelkűséget, és szigorral kötelesek eljárni. Önmagában a hazánkbéli elkeseredés a legrettentőbb fegyver az elnyomás ellen, már csak a világos beszéd hiányzik. Ezúttal a magyar főurak is a magyarság oldalán lesznek."
Természetesen a hatóságok időben léptek és március 15.-e előtt mindenkit lefogtak. A perben Táncsicson kívül mindenkit felmentettek. A közvádló Táncsicsra halált kért, végül 15 évet kapott, és csak a kiegyezés után szabadulhatott amnesztiával. És tulajdonképpen ekkor, a regény utolsó harmadában kezdődik Táncsics igazi élete (ekkor már 70 éves!), aki először megindítja az Arany Trombita nevű munkásújságját, a megalakuló Betegsegélyező elnöke lesz, cikkeket ír, korrektúráz, nyomdai ügyeket intéz, a könyveivel házal. Leszámítva azt a három évet, amikor orosházi képviselőnek választják, lényegében folyton nélkülöz a család, lapkiadásból és könyvírásból nem tudnak megélni, állandó adományokra szorulnak.
A regény legélvezetesebb része a korai munkásmozgalom frakcióharcainak, belső küzdelmeinek leírása. Olyan kalandorokat ismerhetünk meg, mint Frankel Leó, aki a párizsi kommünben is vezető szerepet játszott (még mindig van róla utca elnevezve a 2. kerületben), Külföldy (eredeti nevén Jacob Mayer) Viktor orvos és lapszerkesztő, Politzer Zsigmond, vagy Táncsics veje, Csorba Géza, aki az 1877-ben megalapított Népszavát szerkesztette. Az ő nevéhez fűződik a Kommunisták riadója, mely 1879-ben jelent meg a Népszavában, és ami miatt perbe fogták, majd felmentették.
Fel, fel a nagy munkára, te nép!
A türelemből úgyis elég!
Érc a karod és izmod erős,
Sohase lészen gyáva, ki hős.
Mondd ki a jelszót: „Éljen a jog s a szabadság!”
S rá milliókkal zúgjon a bérc meg a síkság:
Esküszünk, hogy kiirtjuk a gazt,
Szívünknek ez ád csupán vigaszt! (és így tovább még négy versszakon át!)
Táncsics a magyar nyelv elkötelezett híve volt, meggyőződése volt, hogy minden, a birodalom területén élő nemzetiségnek át kellene térnie a magyar nyelvre. Magyar nyelvkönyvet írt sváb gyerekek számára (Soroksáron még oktatott is pár hónapig), és amatőr nyelvészként azt próbálta bebizonyítani, hogy a magyar a legősibb nyelv, minden más nyelv ebből származik.
A korai munkásmozgalommal kapcsolatban nem kerülhető meg a hozzá társuló antiszemitizmus. Táncsics sem szerette a zsidókat, de veje, Csorba Géza kifejezetten antiszemita írásokat jelentetett meg. A Demokrácia című, több részletben a Munkás Heti Krónikában megjelenő írásában ezt írja:
"A pénzarisztokrácia felülemelkedett a vallásfelekezeten is; tagjai közé nemzetiségi elemeket is számít, de azért fő jellege és fő ereje abban rejlik, hogy az új osztályrend zömét egy nép, egy hasonérdekű és hasonló törekvésű, mert egységes, bár az összes emberiségtől eltérő nép, a zsidóság képezi, és a hatalmat rendszeresen kezeli és gyakorolja. Alattomos politikája oda céloz, hogy a világuralmat, minek kulcsa már kezükben van, lassanként, századok múlva, birtokukba kerítsék. A pénzt célzatosan és tervszerűleg kiszivattyúzzák az államokból, és utódaikra a tervvel együtt örökségül átszármaztatják, mely milliók és milliárdok folytonosan dúsan kamatoznak, egyre szaporíttatnak. Jól ismerve az aranynak a mai társadalomban tapasztalható mindenhatóságát, a tulajdonképpeni pénzt a társulások, egyesületek által magukhoz s a közforgalomból kiragadják, de sőt elég ügyesek arra is, hogy nem magát a pénzt (aranyat, ezüstöt), hanem annak jelképévé alakított papírpénzeket és egyéb ún. értékpapírokat forgatják, és még ebből is oly kamatokat húznak, amik a közforgalmi papírokat is túlnyomólag részükre hajtják, biztosítják, azokról fel kell tenni és lélektanilag s logikailag is fel lehet tenni, hogy öntudatosan működnek, céljaikhoz szívósan ragaszkodnak, rendszeresek, bár óvatosak eszközeik és az alkalmak megválasztásában és felhasználásában, sőt hogy hatalmuk öntudatával is bírnak, s e hatalmat nem is hiába bírják! E pénzüzér új arisztokrácia dominálja az egyesek pénzügyeit éppúgy, mint az államokéit, vagyis közvetve már az egész világ ura. Hosszú időkig csak alig vették észre az emberek e rongyszedésből s hasonló, senki által nem irigyelt és csak általuk űzött keresetmódból megvagyonosodott és idők folytán mindenütt felszaporodó embertársakat, kiknek emberi jogait még a törvények is csak a legújabb időkben ismerték el, ami nem kevésbé az ő meggazdagodásuk mint a haladó kor szabad eszméi győzelmének eredményeként tekinthető! Egyre növekvő arányban szaporodnak és még nagyobb mértékben gazdagodnak. A Mózes törvényein alapuló zsidó vallás a zsidó fajt nemcsak megkülönbözteti a többi népfajoktól, hanem az a modern kor testvériesülési és egyenjogúsági elveivel is, mondhatják, merőben ellenkezik. A zsidók bármely országban is külön érdekek, mert külön célok képviselőiként jelentkeznek; tehát eo ipso igazi jó állampolgárok soha nem is lehetnek! Legközelebb a magyar országgyűlésen Istóczy Győző, Vas megyei képviselő egy interpellációjában, mely európai hírre tett szert, kifejté a zsidóság tendenciáját és az ezek által úgy az emberiségnek, mint az egyes államoknak okozott károk nagyságát, és éles ésszel mutatott rá a jelen viszonyok fenntartása folytán kétségtelenül bekövetkező visszásságokra, kalamitásokra, katasztrófákra. Annyi tény, hogy van egy hatalmas és folyton növekvő, erősbülő pénzarisztokrácia, mely hatalmának érvényesítésére és általánosítására törekszik, és hogy ettől inkább tarthatni, mint az erőben fogyó főúri rendektől.”
De a regény igazi hőse Táncsics felesége, Seidl Teréz, aki hat gyermeket szült és temetett el. Az első négy még gyermekkorában meghalt. Ötödik lányuk, Lajoska (Kossuth iránti tiszteletből nevezték így) 1849-ben született és 15 éves korában halt meg, de utolsó éveiben bejárt a börtönbe apjának felolvasni, az apja által diktált írásokat lejegyezni, letisztázni. Legkisebb lányuk, Eszter megérte a felnőtt kort, férjhez ment a már említett Csorba Gézához, és két gyermeket szült (a kisebbik még csecsemő korában meghalt). De emellett Teréznek a csak a mozgalomnak és az eszmének élő Mihályról is gondoskodnia kellett és eleget kellett tenni szeszélyeinek, elfogadni nyughatatlan, kibírhatatlan természetét. Unokáját, Csorba Mariskát is lényegében ő nevelte, aki felnőve tanítói diplomát szerzett. 96 évesen halt meg a forradalom és a munkásmozgalom nagy özvegye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése