Parlament

Parlament

2025. augusztus 10., vasárnap

Houston

"Houston, we have a problem!" -  talán ez a legelmémesedett (a "mém" szóból képezte már valaki a belőle alkotott melléknévi igenév legfelső fokát?) űrhajós mondás. Akkor használjuk, amikor egy feladat végrehajtása elé váratlan akadály gördül. Az a Jim Lovell mondta az Apollo 13 parancsnokaként, aki a világ legidősebb űrhajósaként 97 éves korában két napja hunyt el. Pedig az eredeti mondás állítólag nem is így hangzott, hanem "Houston, we've had a problem", de az Apollo 13 című film kedvéért egyszerűsítettek a mondáson.

Eredetileg azt gondoltuk, igazából majd Neil Armstrong, az Apollo 11 parancsnokának mondása vonul be az űrhajózás történetébe, amit a holdra lépés pillanatában mondott: "Ez egy kis lépés nekem, hatalmas ugrás az emberiségnek" ("That's one small step for a man, one giant leap for mankind."). De erről a mondatról lehet tudni, hogy előre kitalálták, Armstrong szépen betanulta, és az adott pillanatban felmondta. Persze ennek is vannak mémes változatai, pl "Kisfröccsöt nekem, hosszúlépést a fiúknak!", de pl. én is használtam, amikor minden évben bementem vízitököt irtani az angyali-szigeti csónakkikötőnk vizébe:

Amikor a Kapu Tibor küldetéséről szóló posztomban azt írtam, hogy a Dragon Grace űrhajó parancsnoka, Peggy Whitson az űrhajózás egyik legnagyobb legendája, akkor a most elhunyt Jim Lovell-ről is elmondható, hogy az amerikai űrhajózás egyik legnagyobb veteránja volt:

  • 2023 november 7.-én a 95 esztendős Frank Borman-tól átvéve a stafétát egészen mostanáig ő volt a világ legidősebb űrhajósa (Borman-nal kétszer is repült, '65-ben a Gemini 7, '68-ban pedig az Apollo 8 fedélzetén). Most a 95 éves Edwin Buzz Aldrin vette át a világ legidősebb űrhajósa címet.
  • Jim Lovell négyszer járt az űrben (Gemini 7 és 12, Apollo 8, Apollo 13).
  • Leginkább az Apollo 13 “sikertelen siker” küldetéséről ismert, ahol hősies módon navigálta vissza az űrhajót a visszatéréshez.
  • Kétszer is eljutott a Holdhoz (Apollo 8 és Apollo 13), még ha egyszer sem szállhatott le.
  • Része volt az első űrhajóscsapatnak, amely elhagyta a Föld körüli pályát (Apollo 8).
Az Apollo 13 küldetéséről írt egy könyvet Lost Moon: The Perilous Voyage of Apollo 13 címen. Lényegében ez alapján készült a 30 éve forgatott Apollo 13 című film Tom Hanks főszereplésével, melynek készítésében maga Lovell is közreműködött, hogy sok részlet minél valósághűbb legyen. Egy érdekes epizód, hogy egy "cameo" erejéig ő is szerepel a filmben: ő az a kapitány, aki kezet ráz Tom Hanks karakterével (vagyis saját magával) az indulás előtt.

És ha már a veterán űrhajósoknál tartunk, érdekes tény, hogy a szovjet űrkutatásnak kevesebb ilyen idős veteránja van. A Vosztok- és Voszhod-küldetések kozmonautái közül ma már csak a világ első női űrhajósa, Valentyina Tyereskova van életben, ő most 88 éves és a Vosztok 6 fedélzetén repült 1963-ban. Pedig az oroszok mindig nagyon fiatal űrhajósokat küldtek az űrbe, pl. German Tyitov a Vosztok 2 fedélzetén 1961-ben mindössze 25 éves volt, ezzel mind a mai napig tartja a "legfiatalabb űrhajós Föld körüli pályán" címet. Tyitov mégis méltatlanul fiatalon, 65 évesen halt meg.

Még a kezdeti Szojuz-küldetések űrhajósai sincsenek már életben. Ha magánkutatásaim nem csalnak, a '69-es Szojuz 5 háromfős legénységéből Borisz Volinov (90 éves) és Alekszej Jeliszejev (91) éves a szovjet űrhajózás legidősebb veteránjai. Ők hajtották végre az első dokkolást a világűrben (a Szojuz 4-gyel).

Minden esetre, ha elakadtok egy munkában, mert váratlan akadály merül fel, és eszetekbe jut a "Houston, we have a problem!" mondás, emlékezzetek meg Jim Lovell-ről, az űrhajózás történetének nagy alakjáról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése