Kocka

40 éves a bűvös kocka, nagy most a felhajtás körülötte. A Magyar Televízió külön műsorfolyammal köszöntötte a feltalálót és találmányát, New Jersey-ben Rubik-kiállítás nyílt kockatekerő robotokkal (fő szponzora a Google), jövőre Világ-körüli útra indul, talán hazánkba is eljut.

Kockatekerő robot a Rubik-kiállításon

A kockával 1980-tól büszkélkedünk a világban, 1974-80 között inkább kudarcokban bővelkedett Rubik Ernő találmányának története: a potenciális gyártók kezdetben elutasították, később pedig teljesen alkalmatlannak bizonyultak a gyártásra.Végül a Politoys csak akkor kapta meg a bankkölcsönt a gyártáshoz, amikor már Tajvanon hamisították és számos országban árusították. Aztán az SOS megkapott kölcsönből 1980-ban 4 millió darabot gyártottak le a játékból.
Az egyetemen találkoztam először a kockával, ahol Rubik-klubok is alakultak. Mégis a mesterfogásokat egy tankörtársam mutatta meg nekem. A bűvös kocka rendezése elemi műveletekből áll. Egy elemi művelet egy olyan műveletsor, amely után a kocka csak bizonyos élei vagy csúcsai változnak meg. Minél több elemi műveletet ismersz és minél hamarabb ismered fel, hogy melyik művelet a legalkalmasabb, annál hamarabb tudod rendezni a kockát. Én mindössze három elemi műveletet tanultam meg: két csúcs páros forgatása, két él páros tükrözése valamint három csúcs ciklikus helycseréje. Ezekkel a műveletekkel nekem kb. öt percig tartott egy random állapot rendezése.
1981-ben, amikor dolgozni kezdtem első munkahelyemen, megkértek, hogy vegyek részt egy brigádok közötti vetélkedőn (egy korábbi posztomban már említettem, mi voltunk a Március 21. brigád). Úgy alakult, hogy a brigádból egyedül én képviseltem az erősebbik nemet, és hogy-hogynem, sikerült nyernünk is, melyben nem kis szerepet játszott, hogy a feladatok között szerepelt a bűvös kocka rendezése is.

Hölgyek gyűrűjében tekerem a kockát 1981-ben

Megvásároltam a Bűvös kocka című könyvet is, melyet állítólag a Politoys egy évig nem engedett kiadni, nehogy az emberek megtudják belőle a kocka megfejtését. Pedig a könyvből nemcsak megismerhetjük a találmány megszületésének történetét és a kocka matematikai alapjait, nemcsak számos rendezési trükköt tanulhatunk meg, de Marx György fizikus egyenesen a bűvös kocka univerzumáról ír: ugyanolyan szigorú szabályok érvényesek a bűvös kockára, mint például az atomfizikában a kvarkokra. A csúcsoknak három állapotuk van és magányosan nem módosíthatók, csak vagy párosával ellencsavarral, vagy hármasával azonos irányú csavarral. Az élek paritása is csak páros tükrözéssel változtatható meg, mert a kockának is vannak megmaradási törvényei. Ráadásul a kocka véletlenszerű tekergetésével nő annak rendezetlensége, vagyis entrópiája. Sokkal nagyobb erőfeszítés szükséges a rendezéshez, vagyis az entrópia csökkentéséhez, mint az eredeti, rendezetlen állapot visszaállításához, tehát a kockára is vonatkozik a termodinamika 2. főtétele.
A kocka nemcsak engem, a világot is meghódította. Született egy sláger is a kockáról és Mr. Rubikról, aki a Marsról jött:


Az 1986-os Vancouver-i világkiállítás magyar pavilonjának fő attrakciója egy óriási Rubik-kocka volt. A kiállítás mottója az volt, hogy Magyarország szellemi erejével járul hozzá a világ fejlődéséhez. Büszkélkedtünk Nobel-díjasainkkal, Oscar-díjasainkkal, és olyan találmányainkkal, mint a golyóstoll, a számítógép - és a bűvös kocka.
Lágymányosra terveztek egy magyar találmányokat bemutató múzeumot is, talán egyszer megvalósul. Én viszont elmondhatom, hogy egyike vagyok azon keveseknek, akik ki tudták úgy rakni a bűvös kockát, hogy minden oldalán a saját monogramjuk legyen - PJ:

Látványterv a Rubik-múzeumról

30 éve Todor Zsivkov szülőházánál

A '80-as években intézetünknek szakmai együttműködése volt a bolgár testvérintézettel. Az együttműködés keretében több ízben jártam Szófiában illetve fogadtam bolgár vendégeket Budapesten. Ennek az együttműködésnek a keretében tölthettem pár napot az Aranyhomokon és síelhettem a Vitosán.
Bulgáriában jártam először atomerőműben, Kozlodujban. Állítólag azt az erőművet kapták meg a bolgárok, amit Magyarországon kellett volna felépíteni, de nálunk a '60-as évek végén előtérbe került az életszínvonal emelése, a költséges energiaipari beruházásokat elhalasztották egy évtizeddel. 1984-ben Kozlodujban is 4 reaktorblokk működött, mint most Pakson. Később építettek további kettőt, a régiek közül azonban kettőt még korábban, a másik kettőt pedig az Unióhoz való csatlakozáskor zártak be. Kozlodujtól keletre, a szintén a Duna partján fekvő Belene városában a Roszatom-mal kötött szerződés alapján 2008-ban megkezdték két újabb erőmű-blokk építését, amit azonban a jobboldali kormány leállított. Igen, Bulgáriában fordított a felállás, az orosz-mintájú erőmű építését a baloldal pártolja, a jobboldal ellenzi, az érvek nagyjából ugyanazok, mint nálunk. Tavaly még népszavazást is kezdeményezett az ellenzékben lévő baloldal az atomerőmű mellett, de a referendum érvénytelen volt.
Visszatérve 1984-hez és Kozlodujhoz: az erőmű egy közeli vendégházában szálltunk meg, amely egy festői szépségű egykori kolostorban volt. A hazafelé úton bolgár vendéglátóink azt mondták, hogy most teszünk egy kis kitérőt Pravecbe, Todor Zsivkov, az akkori bolgár diktátor szülőházához. (Zsivkov 35 évig volt hatalmon, mint a Bolgár Kommunista Párt első titkára, közben volt miniszterelnök és az államtanács elnöke is.) Csodálkoztunk, hogy mekkora tisztelet övezi Zsivkovot. Kiderült azonban, hogy csak azért tettük meg a kitérőt, mert a vezető szülőházával szemben volt egy élelmiszer-üzlet, ahol mindig mindent lehetett kapni.
A '80-as években Bulgáriában nem volt olyan rossz az élelmiszer-ellátás, mint pl. Romániában vagy a Szovjetunióban: a piacokon mindig volt elég zöldség és gyümölcs, és a közértek sem voltak olyan szegényesek, mint az említett másik két országban. Én például Bulgáriában ittam először Schweppes-et. De kenyeret csak a nap egy megadott órájában lehetett kapni, olyankor hosszú sorok kígyóztak az üzletek előtt.
Kivéve az egyetlen kirakat-üzletet, a praveci kis boltot.

Todor Zsivkov házát még ma is tábla jelzi Pravecben
Forrás: GoogleMaps StreetView

Hogy miről jutott eszembe ez a történet? Hát arról, hogy a most felavatott Pancho Aréna ugyanúgy Orbán felcsúti házával szemben áll, mint Bulgária legjobban ellátott élelmiszer-üzlete Zsivkov szülőházával szemben.

Orbán Viktor háza az akkor még épülő Pancho Arénával szemben
Forrás: GoogleMaps StreetView

Egy könyv és egy színdarab

Ljudmilla Ulickaja egyik kedvenc íróm, olvastat tőle a Daniel Stein, tolmácsot és az Imágót. Most Örökbecsű limlom címen kiadott interjú- és esszékötetét olvastam el. Nem igazán szerencsés nagy írók íróasztal-fiókjainak kisöprésével született köteteket olvasni, Nádasnál sem igazán volt sikeres választás az Évkönyv.
Persze a kötet szerkesztője igyekezett a rövid írásokat és interjú-részleteket tematikusan összeállítani, és persze 460 oldalon mindig talál az ember érdekes gondolatokat. Ebből hármat emelek most ki:
Megkérdezték az írónőt, mi lenne, ha az Úristen nő volna. Ez jó alkalom volt, hogy Ulickaja kifejtse nézeteit a változó nemi szerepekről, a nők helyzetéről Oroszországban és a világon. Én pedig visszaemlékszem arra, hogy gyerekkoromban egészen sokáig úgy gondoltam, hogy Isten nő, amolyan nagymama-félének képzeltem. Hatalmas traumát okozott nekem, amikor a reneszánsz festményeken Istent Zeusz-szerű szakállal ábrázolták. Isten az anyám, hogy így volt!
Ulickaja a tolerancia, a másság elfogadásának egyik élharcosa Oroszországban, Más, mások, másokról címmel adtak ki egy gyerekkönyv-sorozatot az elfogadásról. A családról szóló kötetben az azonos neműek házasságáról írt fejezet miatt sokat támadták hazájában és külföldön is egyaránt. Viszont ami engem igazán meglepett, hogy a meglehetősen nacionalista Oroszországban milyen nézeteket vall a nemzet és a nemzetiség fogalmáról. "Számomra a nemzetiség nem más, mint ürügy arra, hogy örvendjünk a teremtmény szépségén és sokféleségén" - írja. Elemzi a multikulturalizmus előretörését és megtorpanását, kudarcainak okát, de lényegében azt a nézetet vallja, amit már én is régóta osztok: globalizálódó világunkban a nemzetiség ugyanarra a szintre kerül vissza, mint a vallás: a közösségi, családi hagyományok és kultúra szintjére, de a nemzeti-vallási alapon szerveződött államok korának vége.
Ulickaja börtönlevelezést folytatott azzal a Hodorkovszkijjal, aki Oroszország egyik jelentős befolyású oligarchája, Putyin politikai ellenfele volt, és akit Putyin börtönbe vetett, és nemrég kegyelemben részesített. Oroszország nagyban hasonlít Magyarországra abban az értelemben, hogy valódi választás már csak oligarchák irányította politikai csoportosulások között lehetséges.
Szintén a hazai politikai helyzet jutott eszembe arról a színdarabról, amit húsvét vasárnapján láttunk az Átrium Film-színházban. A címe: Igenis, miniszterelnök úr.
Először a színházról: Az Átrium az egykori Május 1, majd később Átrium mozi helyén nyílt magánszínház. Istenem, de sok filmet láttam a Május 1-ben bezárásáig, talán a Csillagok háborúja harmadik, utoljára forgatott és talán a leggyengébb epizódját láttam itt utoljára. Egyike volt azoknak a megszűnt vagy átalakított moziknak, melyek ifjúságom részei voltak. Örülök, hogy színházként újra megnyílt, remélem fenn fogja tudni magát tartani. A földszint első öt-hat sorát kiszedték, ott van színpad.
A darab egy brit szerzőpáros, Antony Jay és Jonathan Lynn műve, de Faragó Zsuzsa dramaturg biztosan sokat dolgozott rajta, hogy a hazai "áthallások" ütősek legyenek (a kultúra finanszírozásától a mindig az aktuális helyzetre megfogalmazott törvényeken keresztül egészen a Terrorelhárító Központig találhatók a darabban párhuzamok). Csakhogy a darabbéli brit miniszterelnököt a hivatalnoki, köztisztviselő kar mozgatja bábként. Nálunk inkább a gazdasági érdekcsoportok befolyása figyelhető meg.
Az alapszituációnak is megvan a magyarországi párhuzama: jelentős keleti üzlet reményében teljesíteni kell a távoli ország külügyminiszterének pedofil óhaját. Felrúghatók-e a törvények, ha a haza sorsa múlik rajtuk?
A darabban - bár kacskaringós úton - eljutnak a kérés elutasításáig. Mi annak idején nem tudtunk ellenállni az azeri baltás gyilkos kiadatási kérelmének. Csak remélni tudom, hogy megkaptuk a beígért ellenszolgáltatást.
A miniszterelnök kabinetfőnökét Alföldi Róbert játssza, zseniálisan.

A balkányi zsidó közösség

Ma, a holokauszt emléknapján felidézem apám visszaemlékezését szülőfaluja, Balkány zsidó közössége deportálásáról, melynek tegnap volt a 70. évfordulója.
Tegnap előtt ünnepelték a zsidók a szédert, a zsidó húsvét, a pészach beköszöntét. Ilyenkor felidézik a zsidó nép Egyiptomból való kivonulását, az exodust. 70 évvel ezelőtt pészáchra esett a balkányi zsidó közösség elhurcolása, 1944 április 15-ére, szombatra.
Apám ezt írta visszaemlékezéseiben:
" A falum tudta, hogy akaratlanul is kollektív bűnt követett el. Soha, még a legközvetlenebb hozzátartozóim sem beszéltek - jó egy esztendeig, egészen a felszabadulásig - arról a rettenetes napról. Nem beszéltek arról, hogyan jelentek meg az erre kijelöltek kora hajnalban az elhurcolásra várók házában, mit mondtak a házigazdának - akinek akár gyermekkoruktól kezdve ismerősei, szomszédai, még barátai is voltak - hogyan pecsételték le az ajtókat, kísérték a gyűjtőhelyre polgártársainkat. Már csak 1945 után hallottam arról, hogy Balogh István, - a falu megbecsült, öreg doktora - ezen a reggelen félreverette volna a református templom harangjait. Anyám arról is beszélt, hogy a gyűjtőhelyül szolgáló zsinagóga kerítésén át szólította meg egyik utcabeli elhurcolt ismerőse, hogy venne neki egy kiló cukrot. Mások is teljesítettek ilyesféle megbízásokat. Különösen a gyerekeknek vittek egy kis tejet. Ennél több szolidaritásra azonban nem tellett..."
Balkány is része volt annak a Jiddischland-nak, mely többek között Kelet-Lengyelországot, Nyugat-Ukrajnát és Kárpátalját valamint a Kelet-Magyarországi megyéket foglalta magába, és a vészkorszak annak mintegy kétmillió lakosát, a jiddis nyelvvel és kultúrával együtt eltörölte a föld színéről.
Balkány 467 fős zsidó közösségéből 384-en nem jöttek vissza. A zsidó közösség történetét egy túlélő, Reichmann Imre írta meg, az elhurcolásukról pedig Reichmann Magda (talán a lánya) írt filmforgatókönyvet.
2005 májusában emléktáblát avattak azon a balkányi épületen, melynek helyén az egykori zsinagóga állt. A rendezvényen a vészkorszak túlélői és leszármazottaik vettek részt a világ minden tájáról. Apám és én is ott voltunk.

A balkányi megemlékezés

Dr. Riczu Zoltán történész mondott megemlékező beszédet. Többek között ezt mondta:
"Azonban figyelmeztető jelként kellene szolgáljon az, hogy bárki „zsidóvá“ válhat, ez csupán hatalom és erő kérdése. 1944 őszén azok vonultak tömegesen malenkij robotra, akik tavasszal és nyáron végignézték zsidó polgártársaik elhurcolását. Döntő többségük sohasem tért haza."

És nemzetközivé-é-é-é lesz a világ

Ma volt nagybátyám temetése, összejött a család. Elgondolkodtam azon, hogy milyen sokan élnek külföldön közülük.
Egyik unokatestvérem már harminc éve az USA-ban él, apja temetésére jött haza. Egy másik unokatestvérem panaszkodott, hogy a lányáék most akarnak kivándorolni Ausztráliába. Harmadik unokatestvéremnek a középső lányáék élnek Németországban. Negyedik unokatestvérem férje már öt éve Angliában dolgozik. Apám unokatestvérének kisebbik lánya már vagy húsz éve Belgiumban él a családjával. Nekünk meg a középső lányunk vándorolt ki Izraelbe, most húsvétra két hétre hazajön.
Pedig családomban több a nemzeti konzervatív, mint az "idegenszívű" liberális.

Pozitív történetek

Kedves blogolvasók, vitathatatlanul a füstölgés címkére kattintva jön fel a legtöbb posztom. Nem jól van ez így. Engem is érnek pozitív hatások, még ha nem is mindig rezonálok rájuk. Pedig nap-mint-nap érik az embert jó dolgok, most mindjárt meg is írok hármat.

1. történet
Anyósomnak két-két operabérlete van, az egyik pár az Operaházba, a másik az Erkel Színházba szól. Általában Katival, vagy Kati nővérével megy el az előadásokra, de a balettelőadásokra szívesen elkíséri Bori is. A két operabérlet kívülről teljesen egyforma, csak belül látszik, hogy melyik színházba szól.
Az egyik balettelőadásra - amely az Erkelben volt - Bori ment el. Saját bérletével beült a nézőtérre és várta a külön érkező nagyanyját. Csakhogy anyósom véletlenül az Operaházba szóló bérletét vitte magával. A jegyszedő ahelyett, hogy felhívta volna figyelmét a bérletcserére, közölte anyósommal, hogy ma nincs bérleti előadás, vagy vegyen jegyet, vagy menjen haza. Mivel anyósom szemüveg nélkül elég rosszul lát, elhitte, hogy nincs aznap előadás, és felzaklatva ment haza, csak otthon vette észre, hogy a másik bérletét vitte magával.
Írtam egy levelet az Opera közönségszervezési osztályára, megírtam, hogy mi történt. (Tudni kell, hogy ezeket a leveleket udvarias hangon, mindenféle kioktató vagy fölényes hangsúly nélkül szoktam megírni).
Nos, az Operaház elnézést kért a kellemetlenségért, és két tiszteletjegyet ajánlott fel a legközelebbi előadásra, melyre anyósom már Katival ment el.

2. történet
Április elsején átfordítottam munkahelyi naptáramat, és csodálkozva tapasztaltam, hogy ismét március jön. Ez áprilisi tréfának elég vicces volt, de mégis csak egy x-ezer forintba kerülő dísznaptárról volt szó, hibás volt a fűzése. Levél a naptárkiadónak, aki már másnap kiküldött a címemre két fali dísznaptárt meg egy asztali naptárt.
Tudom, hogy áprilisban már nem sok reményük van, hogy a hegyekben álló eladatlan naptárakat értékesíteni tudják, mégis jólesett ez a gesztus.

3. történet
Mivel végre egy HD tévével gyarapodott a család, felhívtam kábelszolgáltatómat (UPC, áldassék a neve!), hogy szeretném előfizetésemet bővíteni a HD csatornákkal, egyúttal kérem a set-top-boxom lecserélését is egy rögzítős HD felbontásúra. Az ügyintéző közölte, hogy a HD előfizetés + 1000 forint, a rögzítős set-top-box megint + 1000, azaz 2000 forinttal fogok többet fizetni, mint eddig.
Mondtam neki: Ácsi, én csak egy új szolgáltatást rendeltem, hiszen eddig is rögzítős varázsdobozom volt. Az mondja: Igen, de azt egy olyan akcióban kaptam, amelyben ez ingyen volt. Most viszont nincs ilyen akció. Mondtam, hogy én nem vagyok hajlandó egy újabb szolgáltatásért két szolgáltatás árát kifizetni, elbúcsúztunk és letettem a telefont.
Az  ügyintéző öt perc múlva visszahívott, hogy van egy ajánlata. További két év hűség aláírásával  az új csomagom még +1000 Ft-ba sem kerül majd és az internetem is kétszer gyorsabb lesz.

Egyre többször tapasztalom, hogy a rátermett ügyintézők gyorsan, operatívan megoldanak egy-egy bosszantó ügyet. Az Operaház ráadásul állami intézmény. Én is megígérem, hogy nemcsak kellemetlen eseményekről fogok posztolni.

Új családtag

Az új családtag egy televízió.
A régi tévénk pontosan 20 éves volt, mégpedig a VIDEOTON gyár utolsó tévékészüléke, egy TS6357.

Nem csalás, nem ámítás, a jobb oldali képen Orsi lányom látható egy éves korában a tévével. Annak idején azért esett a választásom erre a TV-re, mert PIP-es (kép-a-képben) volt és sztereó. Persze akkor még nem volt magyar sztereó adás, és kábelen sem adtak egyetlen csatornát sem sztereóban. Aztán döntöttek a magyar sztereó-szabványról: Nicam-kódolású lett. Az én tévém pedig az A2-es szabványnak felelt meg. Külső sztereó jelforrásom nem volt, a videomagnóm még monó készülék volt. Aztán pár év múlva végre a kábelszolgáltató már sztereóban továbbította az - akkor még analóg - jelet, és a műholdas adások A2-es szabványúak voltak.
Aztán később már lett egy sztereó videomagnóm, DVD felvevő/lejátszóm, majd digitális set-top bokszom, de a TV maradt. Családi, baráti, ismerősi körben már mindenkinek lapos tévéje volt, de mi még arra vártunk, hogy a régi elromoljon. De a tévé kitartott, végül mi adtuk fel a harcot.
Korábbi tévém is VIDEOTON gyártmány volt, egy Hitachi-képcsöves, fa kávájú gép, de az csak nyolc évig bírta. Az volt első teletextes készülékem, egyben első színes tévém, 1986-ban vettem, a mexikói focivébét már azon néztem.
Szüleim 1965-ben vásároltak televíziót, nővéremmel már nagyon türelmetlenek voltunk, mert az osztályban már mindenki a Ki mit tudról, a Tell Vilmosról meg A Tenkes kapitányáról beszélt.

Első tévénk is egy VIDEOTON volt, mégpedig egy középképernyős Favorit, természetesen fekete-fehér.
A most leselejtezett tévénél csak az Orion minitoronyból megtartott kazettás magnó régebbi (1987-es), és a toronyhoz egy évvel később megvásárolt legendás HS280-as hangfal-pár. Elektromos készülékből pedig van egy orosz kávédarálónk, mely a '70-es években készülhetett (1 rubel 20 kopejka), de olyan erős acélból van a pengéje, hogy a rendszeres használat ellenére sem kopik el, a motorja sem ég le.
Új tévénk persze már a korszellemnek megfelelően egy 3D-s okos tévé, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez is kihúzza húsz évig.

Egy megszűnt Kft. emlékére

Valamikor a '80-as évek közepén furcsa gazdasági képződmények jelentek meg a kádári új gazdasági mechanizmusban: a kisszövetkezetek, a PJT-k (polgári jogi társaságok) és a VGMK-k (vállalati gazdasági munkaközösségek). Bár az erre utaló írásokat a cenzúra betiltotta (pl. Haraszti Miklós: Darabbér, vagy Kornai János: Hiány), a hatalom is belátta, hogy az államnak végzett "rabszolgamunkát" a dolgozó lassan és trehányul végzi csak el, ezért találták ki a fent felsorolt vállalkozási formákat, melyek közül a VGMK legfeljebb csak pszeudo-vállalkozásnak volt nevezhető.
A mi intézetünkben is alakultak VGMK-k, én is tagja voltam egynek. Bizonyos feladatokat már nem hivatalos munka keretében végeztünk el, hanem a munkaközösségben, melyért az intézet nem munkabért, hanem költségként elszámolható díjat fizetett a VGMK-nak. Természetesen az intézet helyiségeit, eszközeit, szoftvereit és egyéb szellemi termékeit használtuk fel, gyakran munkaidőben. Egyfajta alkuhelyzet alakult ki az intézet vezetése és a VGMK között: mi az, ami hivatalosan elvégezhető és mi az, ami csak a munkaközösségben. Általában a nagy projektek az intézet hivatalos munkái voltak, a kisebb munkákat vagy részfeladatokat pedig VGMK-ban végeztük. Leggyakrabban az intézet volt a megrendelő. Visszagondolva arra, hogy akkoriban az egyetem egy szoftver fejlesztő közösségének tagjaként is dolgoztam, valamint "feketén" egy kisszövetkezetnek is, a VGMK már harmadik mellékállásom volt, ezekben fizetésem két-háromszorosát is megkerestem.
A rendszerváltás aztán elsöpörte ezeket a vállalkozási formákat, helyettük Kft.-k és Bt.-k alakultak. Intézetünk állami cég maradt, a dolgozók anyagi ösztönzése továbbra is akadályokba ütközött, így olyan Kft.-k alakultak, melyeknek többségi tulajdonosa az intézet, kisebbségi tulajdonosai pedig a dolgozók voltak. A helyzet ugyanaz volt, mint a VGMK-knál: ha az intézet elérte a kitűzött árbevételt, a további megbízásokat már kiadta ezeknek a Kft.-knek "gebinbe". Itt sem vált el élesen sem a feladat, sem a munkaidő, sem pedig a használt eszközök, szoftverek.
2008-ban én lettem az intézeti Kft.-nk ügyvezetője, és abban az évben egész jó árbevételünk volt, amikor valamikor decemberben hirtelen beesett egy meló. Felkerestem vezérigazgatónkat és mondtam neki, hogy Kft. témában szeretnék vele beszélni. Ekkor egy olyan monológnak lettem fültanúja, amit legalább 10 percen keresztül nem értettem. Elmondta nekem, hogy lássam be, most nem adhatja el nekem az intézet által birtokolt többségi tulajdont, mert az csődbűntett lenne. Többségi tulajdon megvétele? Miről beszél ez? Kiderült, hogy az intézet első fokon elvesztette azt a pert, mely később a cég csődjéhez és felszámolásához vezetett, és ezért a többi Kft. ügyvezetője már napok óta ostromolta a vezérigazgatót, hogy adja el nekik az intézet üzletrészét, hogy a Kft.-ben folytathassák a tevékenységüket.
Innentől az intézet megszűnése már előre megtervezett pályán haladt, és mi is jobbnak láttuk egy másik céget grundolni, azóta is abban tevékenykedünk. A régi Kft.-nk pedig parkolópályára került, de mivel része volt az intézet vagyonának, nem lehetett megszüntetni. A felszámolási eljárás során többször meghirdették, de senkinek sem kellett.
Tavaly aztán jelentkezett egy titokzatos kormányközeli vevő, és alkudni kezdett a mi kisebbségi üzletrészünkre. Mondtuk neki, hogy a többségi üzletrész egy felszámolási eljárás részét képezi, de azt válaszolta, hogy mi azzal ne törődjünk. Világos lett számunkra, hogy egy informatikai tenderhez volt szükség egy évek óta létező és referenciákkal rendelkező cégre, ezért magasan tartottuk az árat. A vevő egy darabig alkudott, majd amilyen hirtelen felbukkant, olyan hirtelen tűnt el.
Mivel a felszámoló a Kft.-nk többségi tulajdonrészét sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta, végül mi magunk kezdeményeztük annak végelszámolását, ami a napokban zárult le a cégbíróság megszüntető határozatával.
És hogy az egész történetnek mi a tanulsága. Számomra az, hogy a nemlétező vagy eltorzult piaci viszonyok furcsa helyzeteket tudnak teremteni, ilyenek az állami cégeken belüli gazdasági társaságok is. Ha az állam valóban sok jelenleg még piaci szolgáltatást államosít és non-profittá tesz, úgy ezek a vállalatok abban lesznek érdekeltek, hogy a virtuális nyereséget költségként próbálják kivenni a cégből, így könnyen előállhat az a helyzet, hogy tevékenységüket még drágábban végzik, vagy silányabb szolgáltatást nyújtanak.
Legjobb példa erre az egészségügy. Sokszor ismételt jelszó: az egészség nem lehet üzlet. Mégis az ócska, lerobbant kórházak esténként, hétvégenként, ügyeleti időben felvirágzanak: beindul a "maszek műszak", természetesen a kórház műszereivel és berendezéseivel. "Halasztást nem tűrőnek" ítélt műtéteket végeznek el a jól fizető betegeken, ha azok nem akarják kivárni sorukat az újabban már "halállistának" nevezett várólistán.
Mit csináljunk, ha egyszer a profitnál jobb ösztönzőt még senki sem talált ki?

Szubjektív gondolatok a választásokról

1975 óta vagyok szavazópolgár. Azóta minden országgyűlési és önkormányzati választáson valamint népszavazáson részt vettem, de nem hiányoztam az EU-képviselők megválasztásáról sem.

Első két választásomon lényegében olyan körzetben szavaztam, amihez nem sok közöm volt. 1975-ben Debrecenben voltam katona. Mivel akkoriban csak egyéni képviselőjelöltre lehetett szavazni, és abból is csak egy volt (!), egy debreceni képviselőjelölt nevét rejtő cédulát tettem be a borítékba, és egyáltalán nem voltam büszke magamra. Egy katonatársamról tudok, aki áthúzta a nevet, bár nem tudom hogyan végezte el ezt a műveletet, mert akkoriban a szavazófülkékben még nemigen volt toll.
1980-ban nagymamám III. kerületi lakásába voltam bejelentve, és az ottani képviselőjelöltre szavaztam. Szintén nem vált túl nagy dicsőségemre. De azt tudjátok-e, hogy idén, vagyis 24 évvel az első szabad választások után jutottunk el végre oda, hogy az ideiglenes lakcímük körzetében szavazók nem az ottani, hanem az állandó lakcímük szerinti egyéni jelöltekre szavazhattak. Érthetetlen, hogy eddig miért nem így volt.
1985-ben már tudatos szavazó voltam. A növekvő pluralizmus jegyében (Elvtársak, növelni köll a demokratizmust!), már kötelező volt mindenhol legalább két egyéni képviselőjelöltet állítani, de állampolgári javaslatra további képviselőjelölteket is lehetett indítani. A hatalom próbálta kiszűrni a kakukktojásokat, ezért a jelölteknek jelölőgyűléseken kellett megszerezniük a jelenlévők szavazatainak legalább a felét. A II. kerületben is ádáz harc dúlt, hogy a két "hivatalos" jelölt mellé bekerül-e az ellenzék által jelölt, a Bős-Nagymaros vízlépcsőt ellenző halbiológus. Az első jelölőgyűlésen átment, de a másodikon, melyet a félkatonai TÁKI-ban tartottak, a jól idomított helyi dolgozók (akik egyébként nem is a kerületben laktak) leszavazták. De a végül megválasztott Bánffy György színész már a szabadon választott parlamentnek is tagja lett az MDF színeiben.
1990-től 2014-ig megtartott 7 országgyűlési választáson az egyéni jelöltre leadott szavazatom még egyetlen egyszer sem jött be. Hiába, polgári budai kerületben lakom. Mondtam is csepeli kollégámnak, hogy cseréljünk lakhelyet: Csepelen még a fideszes rezsibiztos is el tudta bukni a választást idén. A listára leadott szavazatom eddig háromszor jött be, utoljára nyolc éve.
Részt vettem valamennyi népszavazáson is, vagyis az 1989-es "négy igen"-esen, az igen kis részvétellel lezajlott 1990-es közvetlen elnökválasztásoson, az 1997-es NATO- és 2003-as EU-csatlakozási referendumon, a 2004-es kettős állampolgárságról és a 2008-as vizitdíjról szóló szavazáson. Két ízben tudatosan érvénytelen szavazatot adtam le egy-egy kérdésre, de mivel több kérdés volt feltéve, és a többire szerettem volna érvényesen szavazni, ezért részt vettem a szavazáson.
Ami a tegnapi országgyűlési választást illeti, talán a legfurcsább a sok kis párt országos indulása volt. Országos listát az a párt indíthatott, amely legalább 27 egyéni képviselőt tudott indítani. Az egyéni képviselő-állítás feltétele a korábbi, sokat kárhoztatott ajánló cédulás megoldás helyett idén az 500 ajánlás összegyűjtése volt. Minden állampolgár tetszőleges számú pártnak aláírhatta az ajánló ívét, de mint utólag kiderült, mivel az ajánló ívek alaposabb ellenőrzésének nem teremtették meg az informatikai lehetőségét, a kis "kamupártok" színes fénymásolóval másolgatták az ajánló íveket. Ha valaki megnézi a választási eredményeket, láthatja, hogy a 14 országos listát állító törpepártból egy sem érte el az 1%-ot, ezért állami támogatást nem kap. Összesítve sem érik el a parlamentbe jutási küszöböt, legtöbb egyéni képviselőjük még az ajánláshoz szükséges 500 szavazatot sem érte el körzetében, de találtam olyan jelöltet is, aki konkrétan 0 (nulla!) szavazatot kapott. A kamupártok közül nálam az Együtt-2014 és az Összefogás a neve miatt, a JESZ pedig a választási plakátja miatt verte ki a biztosítékot. Utóbbi az MDF utódpártja, akik a választás előtti héten kezdtek plakátkampányba, és plakátjaikra ismert politikusok fényképeit tették. Majd, ha tiltakoznak, leveszik a plakátot - jóval a választások után.
Amit nem sikerült elfogadnom, az a magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok -az ún. kettős állampolgárok - szavazati joga. Most, hogy már a korábban hazánkban munkát vállaló Erdélyiek is inkább hazamennek, mert könnyebben kapnak munkát, kicsit furcsa, hogy a mi sorsunkról döntenek. A Fidesz számítása beigazolódott: 95%-uk rájuk szavazott, még szerencse, hogy ez legfeljebb csak egy mandátumot ér.
1994 óta készítek választási totót, melyet a családban, a kollégáim és barátaim között terjesztek. Idén a Fidesz-KDNP-ről, a Kormányváltó Szövetségről, a Jobbikról, az LMP-ről, valamint az országos listát állító többi pártról kérdeztem meg az alábbiakat:

• Eléri-e a Parlamentbe jutási küszöböt?
• Lesz-e egyéni listán bekerült képviselője?
• Eléri-e az abszolút többséget?
• Eléri-e a kétharmadot?
• Kormányra kerül-e?

A Fidesznél a kétharmad, a Jobbiknál az egyéni képviselő bejutása, az LMP-nél pedig az 5% elérése volt a legbizonytalanabb, a Fidesz kétharmada jelen poszt írásáig még nem bizonyos. Idén négy mintavételi csoportom volt: a tágabb család, a kollégáim, a volt osztálytársaim, valamint azok akikkel együtt síeltünk Kaprunban.

Update:
Kiértékeltem a választási totót, egyetlen telitalálatos sem volt. Én is veszítettem egy pontot, na min? Hát a Fidesz megismételt kétharmadán.

Megint elment egy "Nemzet Színésze"

Kuruc vagy te kuruc!

Kérem a következőt!

Reszkessetek macskák!

Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Majd' elfelejtettem!

Az én szép okos lányaim

Most csak azért Boriról és Petráról tettem ki fényképet, mert elsősorban az ő sikereikről szeretnék beszámolni.
Mivel a Szilágyi Erzsébet Gimnázium a két nagylánynál jó választásnak bizonyult, úgy gondoltuk, jó lenne, ha a negyedik osztály után Petra is ide járna. A nyolcosztályos gimnáziumokba már felvételi vizsgával lehet bejutni, melynek az írásbeli része egységes és országosan szervezett, magyarból és matematikából áll. A szóbeli vizsgákat az iskolák szervezik és arról is dönthetnek, milyen arányban veszik figyelembe az írásbeli és szóbeli vizsgák eredményét. A Szilágyiban a matematika írásbeli 50%-kal, a magyar írásbeli 35%-kal, a magyar szóbeli pedig 15%-kal nyom a latban.
Természetesen Petra is járt előkészítőre, akárcsak nővérei, de csak matematikára. Vele is sokszor megoldattam a "gumicukor példát": Nekem ötször annyi gumicukrom van, mint neked, kettőnknek együtt 36 gumicukrunk van. Hány gumicukrod van neked, hány nekem? Egyedül Orsika lázadozott, hogy nekem miért több gumicukrom van, mint neki. Petra a matek írásbelin 80%-ot, a magyaron 76%-ot ért el. A szóbelire elkísérhette egy szülő, Petra engem választott. Kötetlen beszélgetés volt, majd egy mesekönyvből olvasott egy bekezdést, és vissza kellett mondania a tartalmát. Petra megilletődött, de ügyes volt. Végül is arra a tagozatra jutott be, amit első helyen írtunk be a jelentkezési lapra: német-angol. A nővérei is erre a tagozatra jártak.
Izgultunk, mert az iskolák államosítása után már nem jelentett előnyt, hogy Petra I. kerületi lakos (a Szilágyi is az I. kerületben van). Kétségtelenül a nővérei szubjektív előnyt jelentettek, hiszen mind Bori, mind Orsi fényképe kinn van az "akikre büszkék vagyunk" tablón. Szerencsére a szóbelin is szóba kerültek Petra nővérei, és hogy ők is a Szilágyiba jártak.
Bori még tavaly decemberben elment a CEU (Közép-Európai Egyetem) nyílt napjára, és nagyon lelkes volt, hogy esetleg majd oda jár mesterképzésre, de aztán úgy gondolta, hagyja a fenébe az egészet. Túl sok macerával járt: Be kellett nyújtania egyik korábbi dolgozatát angolul, valamint egy kutatási tervet, ezen kívül önéletrajzot és motivációs levelet valamint oktatói ajánlásokat, persze ezeket is angolul. Szerencsére Petra barátnőjének anyukája, aki politológiát oktat az ELTE-n, noszogatta, és felajánlotta a segítségét. Így végül mindent határidőre beadott. Az ELTE-re is beadta a jelentkezését, és már el is felejtette az egészet, amikor február végén kapott egy emailt, hogy két nap múlva jelenjen meg felvételi beszélgetésen. Úgy tűnik, hogy jól sikerült az interjú, mert a héten tette ki a CEU a honlapjára a felvételi eredményeket. Borit felvették, tandíjmentes és  havi 50 ezer forint ösztöndíjat kap majd.
A CEU angol tannyelvű magánegyetem, a hallgatóinak kb. a harmada magyar. A tandíjtámogatás és az ösztöndíj a Soros-alapítványnak köszönhető. A CEU-n szerzett diploma jól mutat egy önéletrajzban.
Ami Orsit illeti, január végén ért véget a nyelvtanfolyam, az "ulpán". Mind a szóbeli, mind az írásbeli vizsgán 90% fölötti eredményt ért el (erről papírt is kapott). Barátjával elkezdték nézni a főiskolákat, ahová jelentkezhetne, és végül úgy döntöttek, hogy a jeruzsálemi Héber Egyetem turisztika szakára jelentkezik majd. A turisztika szak Rehovotban, egy kisvárosban van, nem messze Gederától, ahol most laknak. El is ment Orsi az egyetem nyílt napjára, és nagyon lelkes volt.
Csakhogy a Héber Egyetem megköveteli minden bevándorlótól, hogy egy egyéves előkészítő tanfolyamra járjon, melynek van nyelvi és szakmai része. Erre fog Orsi jelentkezni, ez indul valamikor augusztusban.
Hát ezek történnek mostanában az én szép okos lányaimmal...