Parlament

Parlament

2014. április 28., hétfő

Kocka

40 éves a bűvös kocka, nagy most a felhajtás körülötte. A Magyar Televízió külön műsorfolyammal köszöntötte a feltalálót és találmányát, New Jersey-ben Rubik-kiállítás nyílt kockatekerő robotokkal (fő szponzora a Google), jövőre Világ-körüli útra indul, talán hazánkba is eljut.
Kockatekerő robot a Rubik-kiállításon


A kockával 1980-tól büszkélkedünk a világban, 1974-80 között inkább kudarcokban bővelkedett Rubik Ernő találmányának története: a potenciális gyártók kezdetben elutasították, később pedig teljesen alkalmatlannak bizonyultak a gyártásra.Végül a Politoys csak akkor kapta meg a bankkölcsönt a gyártáshoz, amikor már Tajvanon hamisították és számos országban árusították. Aztán az SOS megkapott kölcsönből 1980-ban 4 millió darabot gyártottak le a játékból.
Az egyetemen találkoztam először a kockával, ahol Rubik-klubok is alakultak. Mégis a mesterfogásokat egy tankörtársam mutatta meg nekem. A bűvös kocka rendezése elemi műveletekből áll. Egy elemi művelet egy olyan műveletsor, amely után a kocka csak bizonyos élei vagy csúcsai változnak meg. Minél több elemi műveletet ismersz és minél hamarabb ismered fel, hogy melyik művelet a legalkalmasabb, annál hamarabb tudod rendezni a kockát. Én mindössze három elemi műveletet tanultam meg: két csúcs páros forgatása, két él páros tükrözése valamint három csúcs ciklikus helycseréje. Ezekkel a műveletekkel nekem kb. öt percig tartott egy random állapot rendezése.
1981-ben, amikor dolgozni kezdtem első munkahelyemen, megkértek, hogy vegyek részt egy brigádok közötti vetélkedőn (egy korábbi posztomban már említettem, mi voltunk a Március 21. brigád). Úgy alakult, hogy a brigádból egyedül én képviseltem az erősebbik nemet, és hogy-hogynem, sikerült nyernünk is, melyben nem kis szerepet játszott, hogy a feladatok között szerepelt a bűvös kocka rendezése is.
Hölgyek gyűrűjében tekerem a kockát 1981-ben
Megvásároltam a Bűvös kocka című könyvet is, melyet állítólag a Politoys egy évig nem engedett kiadni, nehogy az emberek megtudják belőle a kocka megfejtését. Pedig a könyvből nemcsak megismerhetjük a találmány megszületésének történetét és a kocka matematikai alapjait, nemcsak számos rendezési trükköt tanulhatunk meg, de Marx György fizikus egyenesen a bűvös kocka univerzumáról ír: ugyanolyan szigorú szabályok érvényesek a bűvös kockára, mint például az atomfizikában a kvarkokra. A csúcsoknak három állapotuk van és magányosan nem módosíthatók, csak vagy párosával ellencsavarral, vagy hármasával azonos irányú csavarral. Az élek paritása is csak páros tükrözéssel változtatható meg, mert a kockának is vannak megmaradási törvényei. Ráadásul a kocka véletlenszerű tekergetésével nő annak rendezetlensége, vagyis entrópiája. Sokkal nagyobb erőfeszítés szükséges a rendezéshez, vagyis az entrópia csökkentéséhez, mint az eredeti, rendezetlen állapot visszaállításához, tehát a kockára is vonatkozik a termodinamika 2. főtétele.
A kocka nemcsak engem, a világot is meghódította. Született egy sláger is a kockáról és Mr. Rubikról, aki a Marsról jött:


Az 1986-os Vancouver-i világkiállítás magyar pavilonjának fő attrakciója egy óriási Rubik-kocka volt. A kiállítás mottója az volt, hogy Magyarország szellemi erejével járul hozzá a világ fejlődéséhez. Büszkélkedtünk Nobel-díjasainkkal, Oscar-díjasainkkal, és olyan találmányainkkal, mint a golyóstoll, a számítógép - és a bűvös kocka.
Lágymányosra terveztek egy magyar találmányokat bemutató múzeumot is, talán egyszer megvalósul. Én viszont elmondhatom, hogy egyike vagyok azon keveseknek, akik ki tudták úgy rakni a bűvös kockát, hogy minden oldalán a saját monogramjuk legyen - PJ:
Látványterv a Rubik-múzeumról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése