A címben arra utaltam, hogy a ma életbe lépett új alaptörvény értelmében hazánk neve már nem Magyar Köztársaság, de hazánk államformája
még köztársaság. Schmitt Pál címe is megváltozott: eddig a Magyar Köztársaság elnöke volt, mától Magyarország köztársasági elnöke. Reméljük, hogy a különbség csak formai marad.
Aggodalomra csak az ad okot, hogy a hatalom több olyan szimbolikus gesztust tett, amiből arra lehet következtetni, hogy hazánk nevének megváltoztatása az első lépése egy köztársaságtalanítási folyamatnak. Több budapesti közterülettel együtt a Józsefvárosban lévő Köztársaság tér nevét megváltoztatták. Bejelentették, hogy a budapesti Kossuth tér rendezése kapcsán annak 1944-es arculatát állítják vissza, így Károlyi Mihály szobra helyére Tisza István szobra, József Attila szobra helyére pedig Andrássy Gyula lovasszobra kerül, Kossuth szobrát is visszacserélik a jelenleg Dombóváron található egykori szoborcsoportra (a dombóváriak nem nagyon örülnek neki). Első intézkedésként lekapcsolták Károlyi Mihály szobrának (Varga Imre alkotása) díszkivilágítását.
Kamaszkoromban már olvastam, most ismét elővettem Károlyi Mihály emigrációban írt emlékiratait, a
Hit, illúziók nélkült. Nos, az első világháború előtti időszak egy nagyon érdekes világ volt: az uralkodó arisztokrácia pénzért mindent megkaphatott, hivatalt, képviselőséget, koncessziós jogot. Az úri becsületszó egy arisztokrata szájából szentírás volt, és a vitás ügyeket gyakran párbajjal intézték el.
Ez a végletesen szűk látókörű és belterjes uralkodó osztály képtelen volt elfogadni azt a tényt, hogy a történelmi Magyarország területén a nemzetiségek aránya elérte az 50 %-ot. A lex Apponyi értelmében (Apponyi Albert kultuszminiszter által beterjesztett törvény) a nemzetiségi nyelvű elemi oktatás helyett a magyar nyelvű közoktatást erőltették, a hivatali nyelv egész Magyarországon a magyar lett. Tisza István miniszterelnök vonakodott az általános választójogi törvény képviselő ház elé bocsátásától, nehogy több nemzetiségi politikus juthasson a Parlamentbe (az akkori több mint 400 képviselő mindössze 1 %-a volt nemzetiségi). Az ellenzéket, ha kellett, karhatalommal távolította el az Országházból, emiatt Károlyival egyszer még párbajozott is. A világháborúba sodródott országban ezért volt eleinte botrányos Károlyi nézete, mely azonnali különbékét és a nemzetiségeknek autonómiát kínált. A '18-as katonai összeomlás után aztán szinte magától hullott a hatalom Károlyi ölébe.
Osztom azt a nézetet, hogy az elmúlt több mint másfél században három igazi forradalmunk volt: 1848, 1918 és 1956. Mindháromra igaz volt, hogy ha rövid időre is, de nemzeti egység nyomán született, hogy egyúttal függetlenségi mozgalom volt és hogy idegen katonai hatalom verte le. A '18-as őszirózsás forradalomnak hazánk szuverenitásának visszaszerzését és a köztársaságot köszönhetjük. Legyünk büszkék rá!
Károlyit egyrészt meglepte, hogy az antant ugyan hajlandó vele tárgyalni, de közismert régi békepártisága ellenére sem jobbak a tárgyalási pozíciói, mint a bukott rezsimé volt. A Belgrádban Franchet d'Esperey tábornokkal aláírt fegyverszünet akár kedvező is lehetett volna (különösen a végleges trianoni határokhoz képest), ha azt a magyar kormányon kívül bárki is komolyan vette volna. Így állhatott elő az a helyzet, hogy Károlyi, félve a fegyverszünet megsértésétől, nem mert ellenállni a déli és északi előrenyomulásoknak. A Vix-jegyzék aztán már olyan teljesíthetetlen feltételeket állított, melyet Károlyi sem elfogadni, sem elutasítani nem tudott, ezért a koalíciós kormányban amúgy is jelentős befolyással bíró szocialistáknak adta át a hatalmat, akik azt hamarosan megosztották a kommunistákkal, akiket Károlyi csak baloldali avantgárdnak nevezett. Kun Béla kezdeti népszerűségének pont a Vix-jegyzék elutasítása és a felvidéken elért katonai sikerek volt az oka. Amit persze a háborús vereség miatti katasztrofális gazdasági helyzet miatt szükségszerű katonai összeomlás követett.
Az ismét hatalomba kerülő egykori politikai elit nem volt hajlandó belátni politikai felelősségét a trianoni tragédiában, ezért Károlyi ellen koncepciós pert indítottak. Az a propaganda, hogy mindenért a hazaáruló Károlyi a felelős, hogy nélküle továbbra is három tenger mosná hazánk partjait, mélyen beivódott a magyar köztudatba. S bár 1946-ban Károlyit minden vádpontban rehabilitálták, úgy látszik ezek a nézetek újra és újra felszínre kerülnek és a két világháború közötti korszak legsötétebb árnyait keltik életre.
De sokan vagyunk, akik számára már önmagában az 1944-es esztendő emlegetése is borzongató, Károlyit Tiszára cserélni pedig kifejezetten bornírt és provokáló. Szilveszter előtt egy mozgalom indult el a facebook-on, hogy éjfélkor a Himnusz után hangozzék el Bródy János
Lesz még egyszer... c. száma. Bródyval ellentétben én azt vallom: van még magyar köztársaság, csak sötét árnyak veszélyeztetik, vigyázzunk hát rá. Azért belinkelem ide Bródy himnikus dalát is:
