Parlament

Parlament

2021. május 29., szombat

I'll be there for you

A legendás amerikai sorozat, a Friends - magyarul Jóbarátok - kultikussá vált a családunkban. Igazából Orsi tette kultikussá.

Orsinak volt egy szokása: ha hazajött az iskolából, akkor neki az volt a lazulás, ha megnézett egy már unalomig ismert filmet. Ez kezdetben az Őslények országa című rajzfilm volt, és Orsi mindig újra meg újra megkönnyezte, hogy Kistülök elveszti a szüleit. Később a Beethoven 2 családi filmet koptatta el teljesen a DVD-lejátszón (érdekes, hogy a film első része sohasem vált kultikussá a családban).

Akkoriban - 20 évvel ezelőtt - ahogy kapcsolgattam a tévécsatornák között, gyakran akadtam rá egy furcsa sorozatra: emberek egy kávézó kanapéján beszélgetnek, vicceseket mondanak és a közönség nevet. 2-3 percnél többet sohasem tudtam belőle nézni, nem is értettem, mit szeretnek ezen annyira. Aztán Orsi talán a 14. vagy 15. születésnapja előtt azt mondta, hogy ő nagyon szeretné megkapni a Jóbarátok sorozat mind a 10 évadának mind a 266 epizódját DVD-n.

Volt egy kollégám, akinek akkoriban az volt a hobbija, hogy a televízió összes csatornáján futó sorozatot DVD-re vette fel. Egy időben három felvevőt is üzemeltetett. (Az én, jelenleg is meglévő, de felvevőként már jó régóta nem használt Pioneer gyártmányú DVD-felvevőmet is az ő tanácsára vásároltam). Tudtam, hogy megvan neki ez a kultikus sorozat is. Beszereztem 60 írható DVD-t, ő pedig felmásolta nekem, korongonként 4-5 epizódot.

Orsinak talán sohasem volt ennél boldogabb születésnapja, mostantól a Jóbarátok nézése jelentette neki a délutánonként való lazulást, és kb. egy év alatt a végére is ért a sorozatnak. Innentől kezdve mindenről eszébe jutott egy-egy epizód, minden szituációra talált egy odaillő jóbarátos poént.

Amikor kivándorolt, a DVD-ket már nem kellett magával vinnie, hiszen a neten már megtalálható az összes epizód a világ összes nyelvén, nemrég fent volt a Netflixen, most átköltözött a HBO GO-ra. Orsinál a sorozat imádata annyira megmaradt, hogy jóbarátos lánybúcsúja volt esküvője előtt: Friends-feliratú torta, mindenki Friends-es pólóban volt.

Orsi és barátnői a lánybúcsú után a Tel Aviv-i éjszakában

Petra kb. három éve kattant rá a sorozatra, ő is egy év alatt nézte végig az összes évadot. Innentől kezdve neki is mindig Friends-es poénok ugranak be, születésnapi bulijait is Friends-es kulisszák között szokta megrendezni. Egy alkalommal például elkészítette Rachel (Jennifer Aniston által alakított egyik szereplő) híres banános trüffeljét, amelybe hagymás-babos marhasült is van (a történetben összeragad két lap a szakácskönyvben).


(Nyugi, a hús helyett is cukrásztermék volt az édességben)
Egyik barátnője születésnapjára rá kellett photoshoppolnom a három barátnőt a legendás kanapéra a legendás szökőkút előtt.


Természetesen vannak Friends-es társasjátékaink: Friends-tematikájú Monopoly, kvízjátékok.

Sokat beszélgettünk arról, mi lehet annak az oka, hogy két lányunkat is ennyire megragadott ez a legendás sorozat. Kati szerint erre az a válasz, hogy a 1995-től 2004-ig tíz évadon keresztül futó sorozat a szabadságról szól. Arról, hogy elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen: esendőnek, gyarlónak, tele furcsa komlexusokkal.


Posztom apropóját az adta, hogy 17 évvel az utolsó epizód leforgatása után a sorozat szereplői összejöttek egy nosztalgiabeszélgetésre a sorozat alkotóival és legendás epizódszereplőivel, és felidézték a 10 évad legemlékezetesebb pillanatait. Az HBO GO május 27-re tűzte ki a világpremiert, de elterjedt, hogy Magyarországon csak egy héttel később lesz a bemutató. (Gyakran csinálják ezt az "America first" szlogen jegyében). Aztán visszakoztak, nálunk is 27-én volt az ősbemutató és Petra azonnal partit rendezett az alkalomra. Három barátnőjét hívta meg, Monica (egy másik szereplő) kedvenc ételét, lasagna-t készített vacsorára.

A négy barátnő

A tévé előtt

A nosztalgia-filmben sok kulisszatitokra is fény derült, például arra, hogy szinte minden epizódot színpad-szerű nyitott díszletekben vettek fel közönség előtt, így nemcsak élő nevetés kíséri a sorozatot, de ha egy-egy poén nem ült igazán, mód volt az azonnali korrekcióra is. A filmben a világ számos országának lakosai mondták el, mennyire meghatározó volt életükben a sorozat, mennyire megváltoztatta a látásmódjukat. Végül a sorozat egyik forgatókönyvírója mondta ki a kulcsmondatot: a Jóbarátok az embert abba a korszakába repíti vissza, amikor még a barátai voltak a családja.

Ezért volt az egész nosztalgia-filmnek olyan hangulata, mint egy érettségitalálkozónak. Ki-ki éli már a saját életét, de ha összejönnek, a beszélgetéseket ott tudják folytatni, ahol évtizedekkel ezelőtt abbahagyták. A Jóbarátok hat szereplője örökre beírták nevüket a televíziózás történetébe.

Update 2021.06.01.

Mivel Petra előrehozott emelt szintű német németérettségije 96 %-os (kilencvenhat!) lett, kapott egy jóbarátos LEGO-t, a Central Perk kávéházat a hat főszereplővel és a pultosfiúval.



 

2021. május 27., csütörtök

Kiszivárgott párbeszédek

Tegnap volt május 26.-a, az őszödi beszéd elhangzásának 15. évfordulója (a kiszivárgására még négy hónapot várni kellett). Én pedig elgondolkodtam azon, hogy vajon Orbán dolgozószobájából mennyi minden kiszivároghatna, ha a résztvevők nem tennének hallgatási fogadalmat. Múlt héten eltörölték a lex-CEU-t, és én arra gondoltam, hogy a CEU elűzéséhez kapcsolódó fiktív párbeszédeket próbálok felidézni.

2017. február 2., Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin négyszemközti megbeszélése


- Drága Viktor, nagyon eredményes megbeszélést folytattunk, mindent megkaptam, amit akartam, de van egy dolog, amire magadtól is rájöhettél volna azután, hogy decemberben bezárattam a Szentpétervári Európai Egyetemet.
- Nem pontosan értem, mire gondolsz, Vologya.
- Itt van nálatok ez a CEU, évente tucatjával végeznek itt volt szovjet tagköztársaságból származó diákok, akik hazatértük után csinálják itt nekem az emberjogi ricsajt. Úgy tudom, te se szereted különösebben őket.
- Mit javasolsz, Vologya?
- Okos gyerek vagy te Viktor, megtalálod a módját, hogyan zárasd be. Szeretném, ha év végére már nem volnának Budapesten.

2017. február 2. este, Orbán Viktor és Palkovics László megbeszélése


- Azért kérettelek ide ilyen késő este, mert Vologya kért tőlünk valamit, ami téged is érint.
- Csak nem járműipari együttműködést szeretne?
- Azt is, de ez most más. Hallottál már a CEU-ról, Laci?
- Már hogyne hallottam volna, miniszterelnököm, a fél kormányod ott végzett.
- No, a bögyiben van az oroszoknak, szerinte túl sok emberjogi aktivistát képeznek ott ki.
- Már megbocsáss, miniszterelnököm, de a CEU egy magasan jegyzett amerikai egyetem, elég jó a gazdaságtudományi, társadalomtudományi, jogtudományi és történettudományi posztgraduális képzésük és doktoriskolájuk. Most költöztek új épületbe, a könyvtáruk párját ritkítja.
- De Laci, te is tudod, hogy Soros alapította. Vologya határozott kérése, hogy zárassuk be.
- Jó-jó, de mit szólnak az amerikaiak?
- Nyugi, Trump megválasztását elsőként üdvözöltem Európában, vedd úgy, hogy vele már le is boltoltam a dolgot.

2017. február 3., jogászcsapat Palkovics László dolgozószobájában

- Tisztelt urak, a feladat adott, törvényes módot kell találni a CEU eltávolítására.
- Már megbocsásson, miniszter úr, de a CEU több mint 25 éve működik Magyarországon, eddig minden törvényt betartott.
- Az nem olyan biztos. Már kértem az Oktatási Hivataltól, hogy egy kicsit kapargassák meg a dolgot, hátha találnak valami szabálytalanságot a tárgyaik akkreditációjában, vagy a gazdasági működésükben. Egyáltalán, van ezeknek Amerikában egyetemük? Nem törvénytelen ez?
- A hatályos felsőoktatási törvényt még mi hoztuk 2011-ben, feltűnt volna, ha van egy törvénytelenül működő egyetemünk.
- Rendben van, uraim, két nyomvonalon indulunk meg. A-terv: az Oktatási Hivatal súlyos, évek óta tartó törvénytelenséget talál a CEU működésében, és ez alapján bezáratjuk. B-terv: úgy módosítjuk a felsőoktatási törvényt, hogy a CEU magyarországi működését ellehetetlenítsük. Határidő március vége.

2017. március 23., Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Palkovics László a kormányülés után

- Remélem jó híreid vannak a CEU-val kapcsolatban, Laci.
- Az Oktatási Hivatal kiadott egy jelentést, amelyben sorra veszik a hazánkban működő külföldi egyetemeket, és feltárták, hogy a CEU néhány tárgyát késve adta be engedélyeztetésre, de sajnos ez a legtöbb másik egyetemnél is gond, ez alapján aligha meszelhetjük el őket. De a jogászok nagyot alkottak.
- Ne csigázz, Lacikám!
- Szóval a CEU az egyetlen külföldi egyetem, melynek nincs a székhelye szerinti országban kampusza. Szóval elég lenne annyit beleírni a törvénybe, hogy csak olyan külföldi egyetem működhet Magyarországon, amelyik a székhelye szerinti államban is folytat felsőoktatási tevékenységet.
- Ügyesek vagytok, Laci! Remélem a csapatból senkinek nem jár el a szája. Zsolt, te beadsz egy egyéni képviselői indítványt a törvénymódosításra, én szólok Balog Zolinak, tegye fel a honlapjukra az oktatási hivatal jelentését, erre hivatkozunk majd, ha kérdezik, miért most akarjuk módosítani a törvényt. Laci, te azt kommunikálod, hogy szó sincs a CEU elleni intézkedésről, csak egységesíteni akarjuk a törvényt. De azért szólok a Lajosnak meg a Szilárdnak, ők tudnak az egyszerű nép nyelvén beszélni, ők majd azt kommunikálják, hogy a CEU janicsárképző, kamuegyetem, meg hogy valójában nem is létezik. A Zsoltit - jaj, nem téged, hanem a volt osztálytársadat, jól tudom, hogy együtt érettségiztetek? - szóval a Bayer Zsoltit meg megkérem, mozgósítsa kicsit a sajtót.

2017. április vége, Orbán Viktor és Szijjártó Péter Orbán dolgozószobájában

- Kértelek, Péter, hogy szondázd meg az amerikaiakat. Most ez micsoda, hogy a külügyi szóvivő elítéli a lex-CEU-t.
- Hónapok óta próbálunk Trumppal összehozni egy megbeszélést, de mindig hárítanak. Az új nagykövet kinevezését is halogatják.
- Tárgyal most velük valaki a CEU ügyében?
- Igen, van nálunk egy tehetséges gyerek, az Altusz Kristóf, elvileg ő tárgyal le minden államközi szerződést a külföldi egyetemek magyarországi működéséről, már több tárgyalási fordulón túl van New York állam oktatási miniszterével.
- Hogy-hogy New York állam?
- Az USA-ban a felsőoktatás nem szövetségi hatáskör, a CEU-ról is New Yorkkal kell megállapodnunk.
- Oké, csak tárgyaljon tovább, a legfőbb feltételt, az amerikai oktatást úgysem képes a CEU az év végéig teljesíteni.

2017. október vége, Orbán Viktor, Szijjártó Péter és Palkovics László Orbán dolgozószobájában

- Hogy rohadjon meg Soros és az egyeteme! Az oroszoktól is jött jelzés, hogy a CEU közzétette a honlapján, teljesítették a törvényben előírt feltételeket, diplomát adó kurzusokat indítottak New York államban. Nem azt írtuk a törvénybe, hogy saját kampusszal kell rendelkezniük Amerikában?
- Nem tehettük, miniszterelnök úr, nagyon sok egyetem állami tulajdonú vagy bérelt kampuszon oktat, vagy egyszerűen más a tulajdonosa az egyetemnek, mint az épületnek. Ez alapján az egyetemek felét kiszórhattuk volna. Azt írtuk a törvénybe: " A székhelye szerinti országban működő, és ott ténylegesen felsőoktatási tevékenységet folytató államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősül".
- Na jó, de ezt ki lehet játszani néhány kurzussal, amit egy másik egyetemen indítanak?
- A törvény betűje szerint sajnos igen. Majd azt mondjuk, hogy senki nem akarta elűzni a CEU-t, de a törvényeket mindenkinek be kell tartania.
- Laci, te még nem ismersz engem, de ha támadják, én meghosszabbítom Bicskéig, ha érted, mire gondolok. Szavamat adtam Putyinnak, a CEU el fog takarodni, ha törik, ha szakad.
- Muszáj erre így ráfeszülni, Viktor?
- Igen, muszáj! Mi a törvényi határidő?
- Ez év vége!
- Basszus, még a választások előtt! Na, akkor mondom a tutit: az igazságügyminiszter beterjeszt egy törvénymódosítási javaslatot, hogy egy évvel eltoljuk a határidőt.
- Csak szerényen jegyzem meg, főnök, hogy az eredeti törvényjavaslatban is 2018 vége szerepelt, pont te mondtad, hogy rövidítsük le, nehogy Soroséknak idejük legyen lépni.
- Az én törvényem, annyiszor módosítom, ahányszor akarom, megértetted? Most a választásokig a CEU-ról nem ejtünk egy szót sem. Már Tónival lebeszéltem, hogy indítunk egy nemzeti konzultációt a Soros-tervről - Laci, ne mosolyogj! - tavasszal pedig benyújtjuk a Stop Soros törvénycsomagot.

2018. április közepe, Orbán Viktor és Palkovics László Orbán dolgozószobájában

- Szóval innovációs és technológiai miniszter leszel, megvalósíthatod az álmodat, járműipari nagyhatalom leszünk, akár az akadémiai pénzeket is átcsoportosíthatod, rád bízom, hogy hogyan csinálod.
- Köszönöm, főnök, a megelőlegezett bizalmat.
- Jut eszembe, Lacikám, Putyin is gratulált harmadik kétharmadunkhoz, de a távirat végére zárójelbe ennyit írt: CEU. Pontot kéne tenni az ügy végére. Arra gondoltam, körülnézhetnél azon az amerikai egyetemen, mi is a neve?
- Bard College.
- Az-az, a walesi bárdok! Szóval ezzel a Kristóf gyerekkel meg a New York-i konzullal nézzetek szét egy kicsit, és írjatok egy jelentést a CEU állítólagos oktatási tevékenységéről. Ugye érted, Lacikám, milyen jelentésre gondolok.

2018. július eleje, Orbán Viktor és Szijjártó Péter Orbán dolgozószobájában


- A pipától nem látok, Péter! Idejön ez a Dávid Amerikából - tudod, az új nagykövet - és még át sem adta a megbízólevelét, de már rohan a CEU-ra kinyilvánítani, hogy nem tűri, hogy egy amerikai egyetemmel packázzanak.
- Azt hittem, ez az ügy már rég le van zárva, főnök. Mit láttak Palkovicsék Amerikában?
- Az egy nagy szar, amit írtak, nem jelentés, el is zártam a fiókom legmélyére, 160 évre titkosíttattam. Képtelenek voltak azt beleírni, hogy a CEU nem végez valódi oktatási tevékenységet, helyette magas követelményekről meg szigorú akkreditációs rendszerről papoltak nekem!
- Szerintem nincs még lejátszva ez az ügy. David Cornstein jó üzletember hírében áll, biztos meg lehet vele egyezni, ha érted, hogy mire gondolok.
- Oké, egyeztetek a hadüggyel, Bayer Zsoltinak meg kiadom, kezdjék el terjeszteni, hogy a CEU egy kunyhóban, kulipintyóban, fabódéban, vagy mittudoménhol oktat Amerikában. Láttam róla egy jó fényképet.


2018. szeptember, Orbán Viktor és David Cornstein a miniszterelnök otthonában

- El sem tudom mondani, mekkora megtiszteltetés, miniszterelnök úr, hogy saját otthonába hívott.
- Excellenciás uram, a dolog sürgőssége és bizalmas jellege indokolja a helyszínválasztást. Így kötetlenül beszélgethetünk.
- Biztosíthatom, miniszterelnök úr, hogy az Egyesült Államok elnöke is igen nagyra becsüli Önt, országaink között teljes nézetazonosság van. Talán egyedül a CEU ügye lehet súrlódási pont...
- Nagykövet Úr! Miért fáj Önöknek egy Soros által alapított magánegyetem? Ennél sokkal fontosabb ügyről szeretnék Önnel tárgyalni. Haderőfejlesztésünk keretében légvédelmi rakétarendszerünket is korszerűsíteni szeretnénk. Az USA is és Németország is igen magas színvonalú ajánlatot adott. Hajlunk az amerikai ajánlat elfogadására, cserébe két dolgot kérnénk: Szervezzen meg egy személyes találkozót Trump elnök úrral, valamint érje el, hogy az amerikai külügy levegye a napirendről a Soros-egyetem kérdését.

2018. októbere, azonnali kérdésre adott válasz a Parlamentben

- Miniszterelnök úr! Mikor hozzák nyilvánosságra Palkovics László, Altusz Kristóf és Kumin Ferenc urak jelentését arról, hogy a CEU New York állambeli oktatási tevékenysége megfelel-e a törvényben foglaltaknak? Mikor írja alá az államközi szerződést New York állammal a CEU magyarországi működéséről?
- Tisztelt képviselő úr! Nincs tudomásom semmiféle jelentésről és arról sem, hogy valamit alá kellene írnom. 

2021. május 23., vasárnap

Good evening, Europe!

Elvehetitek a Népszabadságomat, a CEU-mat, a Klubrádiómat, de az Eurovíziós Dalfesztivált nem adom!

A nyugat-európai országok televízióit tömörítő Eurovízióval szemben a béketábor  létrehozta az Intervíziót. Gyerekkoromban ennek szignálját hallottam gyakran felcsendülni (Dmitríj Sosztákovics szerzeménye)

Hétvégeken gyakran közvetítettek mesejátékokat a Szovjetunióból, vagy sorversenyeket (a mai Exatlon ősét) az NDK-ból. De még a '80-as évek vége felé is volt "Zenés ajándékkosár a berlini Friedrichstadtpalast-ból" - ami egy vállalhatatlanul szar esztrádműsor volt, a szocialista barátság jegyében. Két ízben még Intervíziós Dalfesztivált is rendeztek a nagy sikerű Eurovíziós Dalfesztivál mintájára.

Az Eurovízió szignálját (Charpentier Te Deum című művéből) csak újév délelőttjén hallhattuk, mert a bécsi újévi koncert közvetítése az Eurovízió égisze alatt ment, sőt megy mind a mai napig, és ezt a Magyar Televízió is közvetítette 1987 óta.

2014 májusában a Farkas Ferenc Zeneiskola (ahová Petra is jár) növendékei uniós csatlakozásunk tizedik évfordulójának tiszteletére egy jó hangulatú családi pikniken elő is adták az Eurovízió szignálját.

A rendszerváltás után a Magyar Televízió is csatlakozott az Eurovízióhoz, és mi is részesei lehettünk az Eurovíziós Dalfesztiválnak, még azokban az években is, amikor nem küldtünk versenyzőt. Voltak jelentős sikereink a korábbi években is: Friderika 1994-ben 4., a VIP 1997-ben, a NOX pedig 2005-ben 12., Rúzsa Magdi 2007-ben 9. helyen végzett. De igazán 2012-től kezdtünk el nagyot futni a dalversenyen, amikortól a közmédia egy versenysorozatban, A Dal-ban választotta ki az Eurovízión induló magyar dalt. 2012 és 2018 között hét éven keresztül mindig döntősök voltunk, ebből háromszor voltunk az első tízben.

2019-ben tört meg a sorozat, Pápai Joci dala nem jutott a döntőbe, és akkor a közmédiában eltört valami. A csatlósmédiában egyre gyakrabban hallhattuk, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon már csak az extravagancia számít, hogy egy nagy LMBTQ-fesztivál, ahol a zenei értékeknél többet számítanak a show-elemek. Tény, hogy a rendezvények évről-évre látványosabbak, de azért 2017-ben is és 2019-ben is mindenféle extra show-elem nélkül éneklő magányos énekes nyert: '17-ben a portugál Salvador Sobral, '19-ben pedig a holland Duncan Laurence. Utóbbiról derítette ki a bulvármédia, hogy biszexuális, bár dala egy sima szerelmes dal volt.

Később aztán bejelentették, hogy A Dal-t továbbra is megrendezik, de nem küldenek énekest az Eurovízióra. A hivatalos indoklásban olyasmi szerepelt, hogy a Dalfesztivál nem tekinthető igazi versenynek, mert szimpátia alapján szavaznak az országok, és Magyarországot ezért mindig lepontozzák. Nos, ez nettó hazugság, hiszen hét éven keresztül folyamatosan döntősök voltunk, ami rajtunk kívül egyedül Svédországnak sikerült még (igaz, ők ebben a hét évben kétszer is győztesek voltak).

Nálunk a családban az Euróvíziós Dalfesztivál mindig fontos esemény volt. Minden évben végig követtük A Dal-t, latolgattuk, hogy a győztesnek mekkora esélye lesz majd az Eurovízión. Bori egy CEU-ról ismert angol barátja, Steve, aki minden évben jelen volt a magyar válogatón is meg az Eurovízión is, mindig megosztotta véleményét az esélyekről. Kis házi verseny is volt mindig az Izraelben élő Orsi és köztünk, hogy ki szerepel majd jobban, az izraeli vagy a magyar versenyző (Netta 2017-ben meg is nyerte a versenyt). Minden évben izgatottan néztük a döntőt, ami hagyományosan éjfél utánig tart.

Szomorúan vettük tudomásul Magyarország távolmaradását és természetesen mind 2020-ban, mind 2021-ben bojkottáltuk A Dal-t. 2020-ban a Rotterdamban megrendezendő dalfesztivál a járvány miatt elmaradt, helyette egy jópofa online műsor volt, ahol azért meg lehetett hallgatni az összes induló dalt, sőt, készült egy egészen jól sikerült közös karanténos fesztiváldal is, a Love Shine A Light.

Nyáron egy jópofa filmet is láttunk a Dalfesztiválról, A Fire Saga története című amerikai vígjátékot. A film nagy iróniával mutatja be ezt a furcsa dalversenyt, a szereplők között az elmúlt fesztiválok legendás győztesei is szerepeltek. A filmből kiderül, hogy a fesztiválon felcsendülő dalok csak a versenyen érdeklik az embereket, a kocsmákban, bulikon inkább a bulidalok mennek (a NER-jachtokon a "kólázás" és kufircolás mellé Fekete Pákó és Kis Grófo). Bár Orsi esküvőjén azért nagyot buliztunk Netta versenydalára.

Nos, természetesen a Dalfesztiválon idén sem indultunk, pedig hazánk új barátai közül is sokan részt vettek (Azerbajdzsán, Grúzia, aztán az egymással farkasszemet néző oroszok és ukránok, de még a Varsó-Budapest-Róma tengely két vége, Lengyelország és Olaszország is). Az hagyján, hogy nem indultunk, de nem is közvetítettük a fesztivált (a műsort hagyományosan közvetítő Duna Televízió Szent Ferenc életéről vetített filmet, mert assziszik - ez itt most szóvicc volt - hogy az jobban érdekli az embereket.

Szerencse, hogy a Fesztivál a YouTube-on is követhető volt, ezért természetesen idén sem maratunk Dalfesztivál nélkül. Elhangzott a "Good evening, Europe!", valamint az idei fesztivál szlogenje: Open Up! - Nyílj meg!, és elkezdődött az a színes kavalkád, amelyben idén - nem kis bosszúságunkra - egy olasz punkzenekar lett a győztese. De kit érdekel a győztes! A Dalfesztivál egy látványos európai kulturális seregszemle sok humorral, öniróniával, ami pont a maga sokszínűségében vonzó.

Remélem, nemsokára újra résztvevőként ünnepelhetünk a Fesztiválon. Európa, mi így szeretünk!

2021. május 18., kedd

Harminc év után újra nincs vezetékes telefonunk

A '80-as évek végén szinte minden együtt volt a boldogsághoz: jó állás sok mellékjövedelemmel, saját lakás, egy menyasszony, de két dolog hiányzott: egy telefon és egy autó. A késői kádárizmusban mindkettőre várni kellett, és mindkettőre pénzt kellett előre befizetni. A Merkúrnál befizetett autó egy Skoda Favorit volt, a Postán pedig lehetett úgynevezett telefonkötvényt jegyezni.

Az emberek mindent megtettek, hogy telefonjuk lehessen, sok ikervonal volt: egy vonalon két előfizető osztozott, de egyszerre csak egy tudott telefonálni. Az ember általában nem is tudta, hogy ki az ikre, csak bosszankodott, hogy nem kap vonalat, vagy őt nem tudják elérni.

A rendszerváltás után aztán felgyorsultak az események: az autókereskedelem már nemcsak a Merkúr privilégiuma lett, a várakozási sorok összeomlottak. Végül '92-ben a megszűnő Autóker készletkisöprésekor vettünk egy erősen leárazott de vadiúj Fiat Tipo-t. A telefontársaságot is kiszervezték a Postából Matáv néven, és '91-re boldog telefontulajdonosok lettünk. 

Bori lányunk az új készülékkel '93 tavaszán

A telefonszámunk megért egy költözést és egy szolgáltatóváltást (illetve valójában hármat: Matáv - T-Com - UPC - Vodafone). 1999 karácsonyán boldog mobiltelefon-tulajdonosok lettünk és közben fogyatkozni kezdett azok száma, akikkel még vezetékes telefonon beszéltünk. Egy idő után már anyósom és édesanyám is a mobilt kezdte preferálni, mert az mindig (vagy majdnem mindig) náluk volt. A vezetékesen már csak közvéleménykutatók, ügynökök vagy politikusok hívogatnak. Tegnapra, a távközlés világnapjára érett meg a helyzet arra, hogy a vezetékes telefonszolgáltatásról végleg lemondjunk. Az esetek többségében már okostelefonunkon is inkább a WhatsAppot vagy a Vibert használjuk telefonálásra, de van még a Messenger és az egyre jobban kikopó Skype.

Azért nagy utat tett meg a telekommunikáció a szikratávírótól a mobiltelefonig. (A "szikra" - "Funk" szó a német nyelvben meg is gyökeresedett, a rádiót "Rundfunk"-nak, a rádiókészüléket "Funkgerät"-nek nevezik). Mint tudjuk, a Titanic is azért süllyedt el, mert a hajó rádióját sokkal inkább az utasok használták tőzsdei információk elérésére, mint a biztonságos közlekedés megvalósítására.

Május elsejével megszűnt a postai táviratküldés lehetősége is. Mint tudjuk, maga a miniszterelnök adta fel az utolsó táviratot édesanyja számára.

Pedig a vezetékes géptávíró is mekkora karriert futott be, mennyi szabadalom kellett a megvalósításáig, például a szalagra író betűtávíró, ahol az adó és vevő oldalon szinkronban forgott egy-egy betűkerék.

Egy ősi betűtávíró

A "telex" nevet is már csak egy ellenzéki hírportál őrzi, pedig a hírügynökségek legfontosabb kommunikációs eszköze volt egykor. Volt cégemben is volt egy telex-szoba és nyilvános telex-száma (a telex-hálózat normál postai telefon-hálózaton valósult meg, és a klasszikus távíró gépeket, a "teletype"-okat még használtuk a számítástechnika őskorában.

Ilyenen még én is dolgoztam

Egyik utolsó emlékezetes táviratomat egy barátom esküvőjére egy galyatetői telefonfülkéből adtam fel, mert kirándulni voltunk éppen.

De ma már a múlt homályába vész a személyi hívó, a telefax, az analóg telefon, de már az ISDN-ről sem nagyon tudjuk, hogy micsoda, pedig mekkora nagy szám volt még 25 évvel ezelőtt.

Ég veled, vonalas telefon.

2021. május 16., vasárnap

Egy tízéves családtag születésnapjára

 Mégpedig ez a családtag nem más, mint egy zongora.

Bori csellózott (egész sokáig), Orsi hegedült (két évig), Petra viszont elhatározta, hogy ő zongorázni szeretne, aminek én nagyon örültem, mert akkor már harminc éve - szüleim 1981-es elköltözése óta - nem volt zongoránk.

Orsi hegedül

Bori gordonkázik

Petra az új zongorával 2011-ben

Nővérem is és és in tanultunk zongorázni, nővérem csak rövid ideig, de én kitartó voltam. Egy igazi háromlábú bécsi mechanikás páncéltőkés zongorát béreltünk egy keszthelyi özvegyasszonytól (még a nevére is emlékszem, Mezősi Bélánének hívták), minden hónapban postán utaltunk neki 100 Ft-ot. Kb. 15 év után aztán úgy érezte, a zongora ki van fizetve és nekünk ajándékozta. 1981-ben, amikor a Bimbó útra költöztünk, meg kellett válnunk a hangszertől.

2011-ben posztoltam is a hangszerről, de akkor még nem tudtam, hogy mind Petra, mind pedig az én életemben milyen fontos szerepet fog betölteni az új családtag. Petra kitartása töretlen, és úgy tűnik, tehetséges hobbizongorista (nem lesz belőle hivatásos zenész, de saját kedvtelésre elfogadhatóan magas szinten játszik). Beteszek ide egy felvételt a tavalyi karantén-vizsgájáról (Debussy Arabesque-jét játssza):


Most is vizsgára készül, de ezt már élőben tartják meg.

Emlékezetes volt egy 2014-es zeneiskolai családi koncert, amikor közösen léptünk fel Petrával, valamint Benkő Lászlóval és Dévai Nagy Kamillával. Korábban 40 éve, 1974-ben játszottam nyilvánosan utolsó zeneiskolai koncertemen, ahol magam is eljátszottam a fenti Debussy-darabot.

Leginkább a zongorával együtt megvásárolt Roland Bk-7m típusú kísérő elektronikát használtam azokhoz a dalaimhoz, melyekhez nem a netről töltöttem le a kíséretet, hanem magam játszottam fel (legalább 40 ilyen dal született).

Néha azonban zongora-üzemmódban is használom a hangszert. Ma reggel feljátszottam nektek Frank Churchill Oscar-díjas filmzeneszerző Hófehérke és a hét törpe című Disney-rajzfilmhez komponált egyik dalát: Some Day My Prince Will Come.

---

2021. május 13., csütörtök

Kis magyar médiatörténelem

 Megint beindult a budapesti rádiófrekvenciás forgószínpad:

  • A Klubrádiót kiszorították a 92.9 Mhz-es közösségi frekvenciáról, a helyére benyomult a nyilvánvalóan a Klubrádió hallgatótáborára hajtó Spirit FM.
  • Az egykor Andy Vajna tulajdonában álló Rádió1 átköltözött a nagyobb területen vehető 89.5 Mhz-re, ahol korábban a Juventus, majd később a Music FM sugárzott. A Music FM és a Sláger FM szerződését két éve azért nem hosszabbította meg a Médiatanács, mert állítólag megsértették a gyermekek védelmére vonatkozó szabályokat, a valódi ok a tulajdonosi körben ott található Simicska Lajos személye lehetett.
  • A kormányközeli, Gajdics Ottó által vezetett Karc FM pedig a Klubrádió hét évvel ezelőtti frekvenciáját, a 95.3 MHz-et kapta meg.
Erről pedig eszembe jutott, milyen ádáz médiaháború tört ki szinte a rendszerváltozás után azonnal. Az első nagyobb csata az állami rádió és televízió vezetése körül tört ki: A televízió éléről Hankis Elemért távolította el az akkori Kulturális Bizottság (Hankis bátor kiállása a bizottság előtt azóta is a civil kurázsi mintapéldája), helyébe Nahlig Gábor került, a Magyar Rádió elnöki székében Gombár Csabát Csúcs László váltotta. Az üggyel kapcsolatban komoly konfliktus volt Antall József miniszterelnök és Göncz Árpád köztársasági elnök között. '94 tavaszán Csúcs László 129 rádióst távolított el. A pár hónappal későbbi választásokon így is fölényesen nyertek a szocik, a Kossuth Rádió főszerkesztőjének, P. Szabó Józsefnek az ezt követő szánalmas magyarázkodása pedig a mindenkori hatalom felé irányuló szervilizmus tipikus megnyilvánulása volt.

Szóval hiába szerezték meg a média fölötti uralmat, elbukták a választásokat, pedig kereskedelmi televíziók csak a kábelszolgáltatóknál voltak, kereskedelmi rádiók is alig. Az egyik ilyen kereskedelmi tévé a VICO-t birtokló Fenyő János TV4 nevű csatornája volt. A TV4 igazi ellenzéki tévévé vált, Drót című politikai magazinműsorát videókazettára vettük és terjesztettük azok között, akiknél nem jött ez a csatorna. Újraéledt a szamizdat, de most már audiovizuális formában. Volt a csatornán egy nagyon jó beszélgető műsor, a legendás Heti hetes elődjének is tekinthető Tévés négyes, melyen Verebes István, Horváth János, Bethlen István és Havas Henrik beszélték meg a hét aktuális híreit.

A rendszerváltozáskor három országos földi televíziós frekvencia volt, az egyiken az MTV1, a másikon az MTV2, a harmadikon pedig - újszülöttek, kéretik nem csodálkozni - a szovjet 1-es csatorna sugárzott (az esténkénti Vremja híradó szignálja még mindig a fülembe cseng). Ehhez jött hozzá a műholdas Duna TV.  1997-ben az MTV2-t is műholdra költöztették, az orosz csatorna a ruszkik kivonulása után már érdektelenné vált, erre a két országos frekvenciára hirdettek pályázatot. Az egyik frekvenciát a német MTM-SBS által tulajdonolt TV2, a másikat pedig az RTL pályázta meg, a Ronald Lauder tulajdonosi köréhez tartozó Írisz TV pedig mindkettőt. Bár az Írisz többet ajánlott a frekvenciákért és színvonalasabb műsorstruktúrája volt, a pártok háttéralkuja alapján végül a két szék közt a pad alá esett, és végül a Baló György által vezetett TV3 nevű kábeles csatornával kellett beérnie, itt sugározták három évig nagy nézettséggel az értékes filmcsomagot, amit még a pályázatra kötöttek le. Balóék bíróság előtt támadták meg a pályázat eredményét, és 2000-ben, közvetlenül a másodfokú tárgyalás ítélethirdetése előtt - mely nagy valószínűséggel a pályázat érvénytelenségét mondta volna ki - a TV3 visszavonta keresetét, és bejelentette, hogy megszűnik. Volt az a pénz, vagy volt az az erős fenyegetés.

Akkoriban a médiumokért folytatott küzdelemben már a maffiamódszerektől sem riadtak vissza, Fenyő János média-cézárt 1998 tavaszán brutálisan meggyilkolták, az elkövető ismert, felbujtással azt a Gyárfás Tamást gyanúsítják, akinek Napkelte című reggeli magazinműsora pont a TV3-on ment, annak váratlan megszűnésekor SOS költözött át az addig alig ismert ATV-re. A Napkelte a szocik 2002-es győzelme után dicsőségesen költözött át a M1-re, és 2009-ig tündökölt ott vállalhatatlanul ócska díszleteivel de legendás műsorvezetőkkel. 2009-ben bontott velük szerződést a tévé, mert már érezték a közelgő politikai fordulatot és igyekeztek jól helyezkedni.

Szintén közvetlenül a 2010-es választások előtt, 2009 őszén az ORTT a Sláger Rádió és a Danubius Rádió frekvenciájára pályázatot írt ki, és egy MSZP-Fidesz háttéralku eredményeképpen előbbit a szocialista tulajdonosi hátterű Neo FM, míg utóbbit a jobboldali kötődésű Class FM nyerte. Majtényi László, az ORTT akkori elnöke olyan felháborítónak tartotta a dolgot, hogy azonnal lemondott. A Fidesz a győzelme után az alkut azonnal felrúgta: csak a Class FM-et tömte állami hirdetésekkel, ezért a Neo jól csődbe is ment, az országos frekvenciát aztán az állami Dankó rádió kapta meg. A Class FM frekvenciaengedélye 2016 novemberében járt le, és nem is hosszabbították azt meg. A döntés hátterében megint csak Simicska Lajos állt. Két évig nem is volt országos kereskedelmi rádió Magyarországon, egészen az eredetileg Andy Vajna érdekeltségébe tartozó, ma már a KESMA alá betagozódott Retro Rádió megalakulásáig. 

Ma már nincsenek bérgyilkosok, nem gyilkolnak meg senkit a Margit körút és a Margit utca sarkán, de a módszerek ugyanolyan piszkosak maradtak.

2021. május 9., vasárnap

Vége második home office ciklusomnak

Egy évvel ezelőtt jóval szerényebb fertőzési és halálozási adatok mellett 10 hétig voltam home office-ban. Aztán a második hullámot nem igen vettük komolyan, de március 8-án, amikor a harmadik hullám napi fertőzésszáma elérte a második hullám csúcsát, ismét az otthonmaradás mellett döntöttem.

A koronavírus-járvány második és harmadik hulláma

Csak 2-3 hetet terveztem otthonról dolgozni, de kilenc hét lett belőle. Az történt ugyanis, hogy rajtam kívül az összes kollégám megkapta a fertőzést, szerencsére csak az egyik került korház-közeli állapotba, de ő is megúszta.

Ma megkaptam a Pfizer-vakcina második adagját is, de már a múlt héten eldöntöttem, hogy most már mindenképpen bejárok a munkahelyemre (sőt, szerdán benn is töltöttem a munkanapomat), ezért csináltattam egy védettségi tesztet, egy úgynevezett anti SARS-CoV2-Spike-IgG tesztet a Pfizer-vakcinára optimalizálva. A teszt eredménye NoCalc - Nagyon erős védettség, mindez még a második adag beadása előtt!

Nem gondoltam volna, hogy a védőoltást is ennyire át fogja járni a politika. Nemcsak az a probléma, hogy hozzá nem értő politikusok nyilatkoznak meg a kérdésben, de mostanra minden politikai oldalnak megvan a saját infektológusa, ezért attól függően, hogy melyik információ-buborékban vagy éppen, vagy azt hallod, hogy a kínai oltás a leghatásosabb, vagy azt, hogy 60 év felett egyáltalán nem véd. Volt osztálytársaimmal van egy levelezési listánk az oltásokról. Nagyon sokukat oltottak kínaival, de volt, akinek még a 90 éves édesanyját is. Most az egyik - négy héttel a második adag megkapása után - ellenanyag-vizsgálatot végeztetett, és kiderült, hogy egyáltalán nem alakult ki nála védettség. Szegény a héten ment volna Grúziába (bocsánat, Georgiába), most visszamondta az utat.

A keleti vakcinát kapók közül sokan aggódnak az EU-s védettségi igazolvány miatt is, hogy vajon mely országokba utazhatnak vele. Szintén egy volt osztálytársam, aki korábban véderő-attasé volt Varsóban, azért utasította vissza a kínai oltást és várt egy hónapot a Pfizer-re, mert félt, hogy a lengyelek nem fogják beengedni az országba.

A védettségi igazolvány körül sincs minden rendben. Korai volt az első adag oltás után kiküldeni, most azt hallom, hogy sokan nem veszik fel a második oltást, mert úgyis megvan már a védettségiük. Azt hallottam a közszolgálati médiában, hogy nekik érvényteleníteni fogják a kártyájukat. Ennek a gyakorlati megvalósítását nem pontosan értem: kimennek a lakásukra és elkobozzák tőlük a kártyát, vagy hogy? Ismerőseim körében ketten is vannak, akik évtizedek óta tartózkodási engedéllyel vannak Magyarországon, itt fizetik a TB-t, van TAJ-kártyájuk és ennek megfelelően megkapták a védőoltást is, de mivel nem magyar állampolgárok, védettségi igazolványt nem kaptak mellé, így most nem ülhetnek be a családjukkal egy étterembe vagy egy színházba. De olyat is hallottam, aki külföldön élő magyar állampolgár, ezért nincs TAJ-kártyája, de a járvány miatt itt ragadt Magyarországon, és nem akarják beoltani.

Tény, hogy a legutóbbi Nemzeti Konzultációban a védettségi igazolvány belföldi használata volt a legelutasítottabb kérdés, mindössze a válaszadók 58% mondta azt, hogy a rendezvények csak védettségi igazolvánnyal legyenek látogathatók (a nemzeti konzultációk során a válaszadók nagy része automatikusan a Fidesz által preferált választ ikszeli be). Ezért most elég nagy a felzúdulás, sokan apartheidet emlegetnek. Van egy ismerősünk, aki nem konok vírustagadó, hanem sok-sok évvel ezelőtt egy védőoltás kapcsán nagyon súlyosan beteg lett. Most nem meri magát beoltatni, de védettségi nélkül kizárja magát egy csomó lehetőségből.

Laposodik az oltási görbe, egyre kevesebb új regisztráló van, bár most bekerültek a körbe a 16-18 év közöttiek is, így Petra is regisztrálta magát, jövő héten pedig már lehet is időpontot foglalni neki. Véleményem szerint túl későn indította meg a kormány a védőoltásra buzdító reklámkampányát, pedig más esetben - ha kormány eredményeit kell dicsérni vagy Brüsszelt ekézni - óriásplakátok és névre szóló levelek sorjáznak. Előbb láttam Budapesten a Főpolgármesteri Hivatal által készített oltási plakátokat, mint a Rogán-minisztérium által kihelyezetteket.

Korábban több dalt is énekeltem a járványról, így a Ragálydalt, a Vakcinavárót vagy a Húsvéti vakcinázást. Most, második oltásom és védettségem örömére egy fiúról és egy lányról énekelek, akik már nagyon várják a nyitást. Ha valakinek erotikus képzetei támadnak a dal hallgatása kapcsán, az a hallgatót minősíti. A dal alatt cuki szerelmes állatokat láthatok.

---

2021. május 4., kedd

Születésnap meglepetésekkel

Hétfőn születésnapi jegyhagyó bulit tartottunk: beléptem abba az érett férfikorba, amikor már nincs szükségem BKV-jegyre. Tárcámban mindig lapult egy-kettő. Bár pont legutóbb, amikor szervízbe vittem a kocsit, nem kellett jegy, mert a Föld napja volt, forgalmival ingyen lehetett utazni. Minden esetre, amit Horn adott 25 éve, azt Orbán el nem veheti. Istenem, negyven éves koromban nem is gondoltam, hogy valaha elérem a jegynélküli kort!

Már délután nagy meglepetés ért: kétszer kaptam fizetést! Nem vicc, kétszer érkezett a számlámra a fizetésem négy perc különbséggel, és hozzá is adódott az egyenlegemhez. Hívtam a könyvelőnket, de mondta, hogy csak egyszer utalt. Felhívtam az Erste ügyfélszolgálatát, de megerősítették, hogy két független tranzakcióról van szó. A CIB ügyfélszolgálata pedig azt erősítette meg, hogy a pénz csak egyszer lett elutalva a cégemtől. Na, gondoltam, ez az Erste új szolgáltatása: a születésnaposoknak megdupláznak minden jóváírást. Sajnos az örömöm csak pár óráig tartott: Stornózták az egyik utalást, az üzenetben ez volt: "Banki hiba miatti dupla jóváírás stornó".

A Klubrádió-saga is pont a születésnapomon tetőzött. Az történt, hogy a Klubrádiótól elvett budapesti frekvenciát ideiglenesen megkapta az a Spirit FM rádió, amelyik szintén érvénytelenül pályázott, de mivel tulajdonosa a kormányzattal jó viszonyt ápoló, az ATV televíziót is tulajdonló Hit Gyülekezete egyház, ezért addig kutakodtak a Médiatanácsnál, amíg megtalálták azt a paragrafust, amely szerint jogszerű volt ez az árulás. Egy korábbi posztomban már hangot adtam annak a gyanúmnak, hogy valójában csak a Klubrádió tulajdonosát akarják lecserélni, és viszik az egész szerkesztőséget, de végül erre nem került sor, így a Spirit FM elég gyengécske műsorráccsal és sok technikai hibával indult.

Belőlem viszont előjött a telefonbetyár (mikor, ha ne pont 65. születésnapomon kezdjek el betyárkodni), és betelefonáltam a Spirit FM-be. Az volt a koncepcióm, hogy úgy teszek, mintha a Klubrádió betelefonálós műsorát hívnám, és adom az értetlent. Csak remélni mertem, hogy a vonal túlsó végén nem teszik le egyből a kagylót. Megint Petra lányom kezében volt a kamera.

A telefont egy magát szerkesztőnek nevező hölgy vette fel, de jól hallhatóan meg sem próbál rábeszélni, hogy hallgassam csak tovább a Spiritet, mert érdemes. Mintha ő maga sem hinne az egészben. Minden esetre néhány közéleti személyiség már bejelentette az ATV bojkottját. Azért végtelenül szomorú a történet, mert az ATV-nek volt egy jól menő, ellenzékiek által kultivált televíziója, a Klubrádiónak meg egy budapesti rádiófrekvenciája. Jól kiegészítették egymást, teljesen érthetetlen ez a kiszorítósdi, illetve valóban csak egy magyarázat van rá: Orbán egy kormány által kontrollált ellenzéki rádiót akart.

A szülinapi vacsira Bori is befutott, akinek egyébként szombaton lesz a szülinapja. A számgyertya elfújásakor megjegyeztem, hogy akár fel is cserélhetnénk az 5-öst meg a 6-ost, és akkor pont a születési dátumomat kapnánk meg. Erre Bori felkiált: Nahát, én is! 92-ben születtem és 29 éves leszek. Aztán kis gondolkodás után: és nagyi is, ha élne, mert ő meg 29-ben született és most lenne 92 éves. Kezdte fúrni az oldalamat, hogy hogyan lehet ekkor véletlen, de kicsit utána gondolva rájöttem, hogy a 2021-es esztendő a különleges: 11 évenként jön el egy olyan év, melyben vannak felcserélhő évszámú születésnaposok, mégpedig 2010-ben azok, akiknek a számjegyek összege 10 volt, 2021-ben azok, akiknél a számjegyek összege 11, 2032-ben az összegnek 12-nek kell lenni.

2021 nemcsak ebből a szempontból különleges év. Aki kedveli a számmisztikát, az észre veheti, hogy 2021 úgynevezett félprím, vagyis két prímszám szorzata. De 2021 egy különleges félprím, hiszen 2021 = 43 x 47, vagyis két egymást követő prímszám szorzata. Utoljára 1763 volt ilyen év, legközelebb pedig 2491-ben lesz újra.

Dupla fizetés, telefonbetyárkodás és számmisztika: azt hiszem, öregkoromra meg kell elégednem ilyen jellegű kalandokkal.

2021. május 2., vasárnap

Tízmillió statisztikus országa

 Egy egy évvel ezelőtti posztomban azt írtam, hogy Magyarország a tízmillió virológus országa, mert még azok is tuti tippeket adnak koronavírus ügyben, akiket biológiából kegyelemkettessel, a porzóra és a bibére vonatkozó mentőkérdéssel engedtek át az általánosban. Mára viszont statisztikaháború dúl az országban az ellenzék és a kormány között.

Még tavaly ősszel, a járvány második hullámakor nagyon megemelkedett az egymillió főre vetített napi halálozások száma, de az állami média még mindig a járvány kezdetétől számított összesített halálozási adatokkal nyugtatta a lakosságot.

A kormány statisztikája tavaly novemberben

Napi halálozás tavaly novemberben

Orbán a járvány második és harmadik hullámának kezelésére már a svéd modellt választotta, mert jól tudta, hogy még egy a 2020-as tavaszi korlátozásokhoz hasonló zárást már gazdaságilag nem viselne el az ország. A harmadik hullám azonban a vártnál sokkal brutálisabbra sikeredett és 2021 áprilisának végére Magyarországon az egymillió főre eső halálozással világelsővé vált. Ezek a operatív törzs által hivatalos adatok alapján készült statisztikák.

Járvány kezdetétől számított halálozások száma egymillió főre vetítve.

Csakhogy itt volt Orbán csodafegyvere, amellyel nemcsak a koronavírusra, de a gyanútlanul csapdába sétáló ellenzékre is megsemmisítő csapást mért. Miután a magyarok is hozzájárultak a közös uniós vakcinabeszerzéshez, Orbán a kezdetben gyéren csordogáló nyugati vakcinákat az EMA-hoz (Európai Gyógyszerügynökséghez) engedélyezésre be nem adott orosz és kínai vakcinákkal pótolta ki, ezzel oltás tekintetében jókora előnyt szerzett a többi EU-s országgal szemben. Orbán úgy gondolkodott, hogyha a népszerű nyitási lépéseket (teraszon sörözés, edzőtermek látogatása) az oltások számához köti, a lakosság megbocsátja neki a magas halálozási számot. Számítása megint bevált.

Igaz, hogy a keleti vakcinákkal szemben elég nagy volt a lakosság bizalmatlansága, de egyrészt ezt is az "oltásellenes" ellenzékre lehetett kenni, másrész a kormánymédia egy kis statisztika-hamisításért megint nem ment a szomszédba, egyenesen azt állítva, hogy az orosz vakcina sokkal biztonságosabb, mint az amerikai:

Az oltás után elhalálozottak száma

Ebben a statisztikában az volt az óriási csúsztatás, hogy míg az amerikai vakcinákat zömében időseknek adták be, addig az orosz és kínai vakcinákat életerős fiataloknak. Még maga Karikó Katalin, az mRNS típusú vakcináció kifejlesztője is tiltakozott az ilyesfajta csalás ellen, mégis napokig pörgött az állami médiában ez a táblázat.

Egy stúdióbeszélgetésen Deutsch Tamás jött elő egy magánstatisztikával: szerinte a 2010 előtti hét évben 30 000-rel többen haltak meg, mint a 2010-et követő hét évben, tehát a Gyurcsány-kormány valójában egy "halálkormány" volt. Csakhogy Deutsch két óriási hibát is elkövetett: egyrészt abszolút számokat említett, pedig a lakosságszám folyamatosan csökken, így értelemszerűen a halálozások abszolút száma is. Itt is a lakosságszámhoz viszonyított adatot kellett volna felhoznia, de ezenkívül a magyarországi halálozásnak van egy hosszútávú tendenciája: 1994 óta lényegében folyamatosan csökken, kivéve a koronavírusjárvány megjelenését. Ennek oka az egyre javuló közegészségügyi állapot. Vagyis ilyen alapon a Gyurcsány-kormányhoz képest az első Orbán-kormány is "halálkormánynak" tekinthető.

Halálozás és születés alakulása a rendszerváltozás után

Azért a fenti ábrát nézve elborzadhatunk, hogyan nyílik egyre a halálozási és a születési szám közötti olló.

Az i-re pontot aztán megint a miniszterelnök tette fel, aki egy péntek reggeli rádióinterjúban meglehetősen vidám hangon beszélt arról, hogy a járványadatokban szereplő halálozási szám helyett a korábbi évekhez viszonyított többlethalálozást kéne nézni, és ebben nem is állunk olyan rosszul. A következő héten a Parlament elé tárt egy statisztikát, miszerint 2020-ben többlethalálozás tekintetében jobban álltunk, mint az európai átlag. Csakhogy itt megint elkövette azt az óriási csúsztatást, hogy az adatokból kihagyta a harmadik hullám áldozatait, pedig nálunk pont annak a hatása volt a legbrutálisabb.

A harmadik hullám Magyarországon (zöld görbe)

Ez mégis elég volt az állami híradónak, hogy ilyen címmel tudósítson: Az oltásellenes baloldal hamis halálstatisztikával riogat. Nos, ha többlethalálozásról beszélünk, nézzük az idei adatokat is:

Halálozási statisztika a korábbi évekkel összehasonlítva

Egy városi legenda szerint Churchilltől származik az a mondás, hogy "csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam" (valóságban sohasem mondott ilyet). A statisztika-háborút is Orbán fogja megnyerni, mert az ő adatai alapján nyitnak az éttermek, a szállodák, a stadionok. A sok halott pedig megmarad egy-egy elszigetelt család saját tragédiájának.