Good evening, Europe!

Elvehetitek a Népszabadságomat, a CEU-mat, a Klubrádiómat, de az Eurovíziós Dalfesztivált nem adom!

A nyugat-európai országok televízióit tömörítő Eurovízióval szemben a béketábor  létrehozta az Intervíziót. Gyerekkoromban ennek szignálját hallottam gyakran felcsendülni (Dmitríj Sosztákovics szerzeménye)

Hétvégeken gyakran közvetítettek mesejátékokat a Szovjetunióból, vagy sorversenyeket (a mai Exatlon ősét) az NDK-ból. De még a '80-as évek vége felé is volt "Zenés ajándékkosár a berlini Friedrichstadtpalast-ból" - ami egy vállalhatatlanul szar esztrádműsor volt, a szocialista barátság jegyében. Két ízben még Intervíziós Dalfesztivált is rendeztek a nagy sikerű Eurovíziós Dalfesztivál mintájára.

Az Eurovízió szignálját (Charpentier Te Deum című művéből) csak újév délelőttjén hallhattuk, mert a bécsi újévi koncert közvetítése az Eurovízió égisze alatt ment, sőt megy mind a mai napig, és ezt a Magyar Televízió is közvetítette 1987 óta.

2014 májusában a Farkas Ferenc Zeneiskola (ahová Petra is jár) növendékei uniós csatlakozásunk tizedik évfordulójának tiszteletére egy jó hangulatú családi pikniken elő is adták az Eurovízió szignálját.

A rendszerváltás után a Magyar Televízió is csatlakozott az Eurovízióhoz, és mi is részesei lehettünk az Eurovíziós Dalfesztiválnak, még azokban az években is, amikor nem küldtünk versenyzőt. Voltak jelentős sikereink a korábbi években is: Friderika 1994-ben 4., a VIP 1997-ben, a NOX pedig 2005-ben 12., Rúzsa Magdi 2007-ben 9. helyen végzett. De igazán 2012-től kezdtünk el nagyot futni a dalversenyen, amikortól a közmédia egy versenysorozatban, A Dal-ban választotta ki az Eurovízión induló magyar dalt. 2012 és 2018 között hét éven keresztül mindig döntősök voltunk, ebből háromszor voltunk az első tízben.

2019-ben tört meg a sorozat, Pápai Joci dala nem jutott a döntőbe, és akkor a közmédiában eltört valami. A csatlósmédiában egyre gyakrabban hallhattuk, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon már csak az extravagancia számít, hogy egy nagy LMBTQ-fesztivál, ahol a zenei értékeknél többet számítanak a show-elemek. Tény, hogy a rendezvények évről-évre látványosabbak, de azért 2017-ben is és 2019-ben is mindenféle extra show-elem nélkül éneklő magányos énekes nyert: '17-ben a portugál Salvador Sobral, '19-ben pedig a holland Duncan Laurence. Utóbbiról derítette ki a bulvármédia, hogy biszexuális, bár dala egy sima szerelmes dal volt.

Később aztán bejelentették, hogy A Dal-t továbbra is megrendezik, de nem küldenek énekest az Eurovízióra. A hivatalos indoklásban olyasmi szerepelt, hogy a Dalfesztivál nem tekinthető igazi versenynek, mert szimpátia alapján szavaznak az országok, és Magyarországot ezért mindig lepontozzák. Nos, ez nettó hazugság, hiszen hét éven keresztül folyamatosan döntősök voltunk, ami rajtunk kívül egyedül Svédországnak sikerült még (igaz, ők ebben a hét évben kétszer is győztesek voltak).

Nálunk a családban az Euróvíziós Dalfesztivál mindig fontos esemény volt. Minden évben végig követtük A Dal-t, latolgattuk, hogy a győztesnek mekkora esélye lesz majd az Eurovízión. Bori egy CEU-ról ismert angol barátja, Steve, aki minden évben jelen volt a magyar válogatón is meg az Eurovízión is, mindig megosztotta véleményét az esélyekről. Kis házi verseny is volt mindig az Izraelben élő Orsi és köztünk, hogy ki szerepel majd jobban, az izraeli vagy a magyar versenyző (Netta 2017-ben meg is nyerte a versenyt). Minden évben izgatottan néztük a döntőt, ami hagyományosan éjfél utánig tart.

Szomorúan vettük tudomásul Magyarország távolmaradását és természetesen mind 2020-ban, mind 2021-ben bojkottáltuk A Dal-t. 2020-ban a Rotterdamban megrendezendő dalfesztivál a járvány miatt elmaradt, helyette egy jópofa online műsor volt, ahol azért meg lehetett hallgatni az összes induló dalt, sőt, készült egy egészen jól sikerült közös karanténos fesztiváldal is, a Love Shine A Light.

Nyáron egy jópofa filmet is láttunk a Dalfesztiválról, A Fire Saga története című amerikai vígjátékot. A film nagy iróniával mutatja be ezt a furcsa dalversenyt, a szereplők között az elmúlt fesztiválok legendás győztesei is szerepeltek. A filmből kiderül, hogy a fesztiválon felcsendülő dalok csak a versenyen érdeklik az embereket, a kocsmákban, bulikon inkább a bulidalok mennek (a NER-jachtokon a "kólázás" és kufircolás mellé Fekete Pákó és Kis Grófo). Bár Orsi esküvőjén azért nagyot buliztunk Netta versenydalára.

Nos, természetesen a Dalfesztiválon idén sem indultunk, pedig hazánk új barátai közül is sokan részt vettek (Azerbajdzsán, Grúzia, aztán az egymással farkasszemet néző oroszok és ukránok, de még a Varsó-Budapest-Róma tengely két vége, Lengyelország és Olaszország is). Az hagyján, hogy nem indultunk, de nem is közvetítettük a fesztivált (a műsort hagyományosan közvetítő Duna Televízió Szent Ferenc életéről vetített filmet, mert assziszik - ez itt most szóvicc volt - hogy az jobban érdekli az embereket.

Szerencse, hogy a Fesztivál a YouTube-on is követhető volt, ezért természetesen idén sem maratunk Dalfesztivál nélkül. Elhangzott a "Good evening, Europe!", valamint az idei fesztivál szlogenje: Open Up! - Nyílj meg!, és elkezdődött az a színes kavalkád, amelyben idén - nem kis bosszúságunkra - egy olasz punkzenekar lett a győztese. De kit érdekel a győztes! A Dalfesztivál egy látványos európai kulturális seregszemle sok humorral, öniróniával, ami pont a maga sokszínűségében vonzó.

Remélem, nemsokára újra résztvevőként ünnepelhetünk a Fesztiválon. Európa, mi így szeretünk!