Bye bye Skype

Megszűnt a legendás Skype, a tulajdonos Microsoft minden korábbi felhasználót a Microsoft Teams ingyenes változatához tereli. Pedig amikor pár hete egy volt osztálytársnőm szomorúan posztolta ki, hogy az egyik lánya családostól Angliába költözött, és eddig nap-mint-nap láthatta három unokáját, mostantól pedig már csak videocsetelhet velük, azt válaszoltam: Üdv a Skype-nagyszülők csapatában.

Amikor 2003-ban először lett ADSL-alapú internetünk, az MSN Messengert használtuk számítógépes beszélgetésre és hangalapú átvitelre. Kezdetben a videóátvitelt még a kis sávszélesség nem nagyon tette lehetővé. Eleinte ezt használtuk akkor is, amikor 2012 őszén Bori Erasmussal Amsterdamba ment egy fél évre, de a családi összejövetelekbe már Skype-on csatlakozott be, ahogyan az az alábbi fotón is látszik.

A Skype már a legelső okostelefonomra is telepíthető volt, pedig az egy Symbian operációs rendszer alapú Nokia E66 volt. Ezt használtam 2010-ben, amikor Zürichből hazatelefonáltam.

A Skype-nak volt egy nagyon jó tulajdonsága, a Skype-out, amivel vezetékes telefonokat lehetett helyi tarifával felhívni a világ bármely pontjáról, ha nyitott az ember Skype-kontót és oda feltötltött valamennyi pénzt. Nagyon sokáig használtuk ezt a nagyszülőkkel való kommunikációra, ha külföldön voltunk. Talán még be is ragadt vagy 10$-om a Skype-kontómon. Bár ezt a fícsőrt rövid időre kiváltotta a UPC új szolgáltatása: egy telefonra töltött applikáció segítségével a telefonelőfizetésem számlájára telefonálhattam az egész világból, ha volt wifi. Sajnos a UPC ezt a szolgáltatást ugyanolyan hamar kivezette, mint a UPC-Wifree-t. Aztán ahogyan az EU-n belüli roaming-díjak szép lassan megszűntek, úgy tértünk át a mobiltelefon-használatra.

Próbáltam visszaemlékezni, hogy mikor használtunk utoljára Skype-ot, és rájöttem, hogy 2020-ban, a Covid kezdetén. Sem a családi szülinapokat, sem egyéb ünnepeket nem mertük megtartani, ezért Skype-on kapcsolódott össze a család.

Családi születésnap 2020 tavaszán

Szédereste, a család többi része Skype-on virtualizálva

És hogy mi helyettesíti azóta a Skype-ot? Családi kommunikációban 2014 óta már inkábba WhatsApp-ot használjuk, van családi csoportunk is, úgyhogy valójában nem is Skype-nagyszülők, hanem WhatsApp-nagyszülők vagyunk. Például májusban, Bori születésnapján négy országból kapcsolódtunk össze Bori köszöntésére.

Petra: Budapest
Orsi: Tel Aviv
Bori: Bécs
Kati és én: Todi (Olaszország)

A ragály idején a Skype mellett sok más kommunikácit is kipróbáltunk:

- a Zoom-ot
- a Teams-et
- a Webex-et (ezt a cégemnél használtuk egy darabig)

Ma már távértekezletekre kizárólag a Teams-et használjuk. Sokakkal használjuk a Meta (volt Facebook) Messengerét videotelefonálásra, de legutoljára, amikor Borival a lakásbiztosításáról egyeztettem, a Google Meet-et használtuk.

Videótelefonálás, ahogyan 100 éve képzelték.

 

Telefonmese

Számomra (és Kati számára is) a 3. évezred hozta el a mobiltelefon-korszakot. 1999. karácsonyára kaptam a VEIKI-től egy céges telefont, Katit pedig megleptem egy másikkal. Az enyém egy hatalmas Nokia "bunkofon" volt, a Katié pedig egy Panasonic. Mivel a céges telefonom Westel900-as volt, Kati is egy Westel900-as feltöltős csomagot kapott (akkor még az eredeti Westel a 450 Mhz-es frekvencián működött, ezért különböztette meg magát a GSM-szolgáltatás Westel900 névvel). Aztán a 450-es hamar megszűnt, a 900-ast pedig felvásárolta a Telecom, ahogy később a Matáv-ot is.

Az évek során nekem mindig a Nokia különböző típusai voltak, valamikor a 2000-es évek vége felé a Nokia E66-osom már okos telefonnak volt nevezhető, mert volt Wifi-je, mobilnetje, GPS-sze, csak sajnos Symbian operációs rendszer alatt működött, így nagyjából 2015-re minden support kicsúszott alóla. Már javában CENTROMATIC-os éveimet tapostam, amikor meglett első Androidos telefonom, egy Sony Xperia Z3 Compact. Ez is céges volt és Telecom-os, de pár év múlva a CENTROMATIC flottáját áttettük a Vodafone alá, mert olcsóbb volt több nettel, mint a Telecom.

2019-ben a CENTROMATIC létszáma két főre csökkent, flottánkban két telefon volt, azzal a két, egymást követő telefonszámmal, amit még VEIKI-s korunkban kaptunk. Nagyjából akkor, amikor a SCADANET-nél elhelyezkedtem, én is és ügyvezető társam is vásároltunk egy-egy Huawei P30 Pro típusú készüléket, én az enyémet mind a mai napig használom. Közben a lefogyatkozott flottánkat áttettük a Telenor-hoz, amely még a '90-es években Pannon GSM néven indult, tavaly viszont Yettel-re változtatta a nevét.

Mostanra érett meg az idő arra, hogy végre legyen a saját nevemen egy mobil telefonszám. Mivel a Vodafone-nál van a vezetékes internet és televízió-előfizetésem, ha a csomaghoz hozzáadok egy mobil előfizetést, elég nagy kedvezményt kapok. Viszont a számhordozáshoz először a Yettelnél saját nevemre kellett vennem a számomat. Ilyenkor az ember kiválasztja a legolcsóbb feltöltős csomagot - ez a Yettelnél 3000 Ft - és erre átteszik a számát.

Kicsit kapkodott az ügyintéző, úgyhogy amikor elém tette a papírokat, megdöbbenve láttam, hogy a a kollégám telefonja került át az én nevemre, az enyém maradt a flottában. Azonnal reklamáltam, ő meg kétségbeesve telefonálgatni kezdett, de mondta, hogy csak holnap tudják visszacsinálni a dolgot, mert a Yettelnél 4-ig dolgoznak az emberek. Viszont át tudja tenni az igazi számomat a nevemre, de ahhoz fizessek be újabb 3000 ft-ot.

Én elindítottam saját számomra a számhordozást a Vodafone-nál, és kíváncsian vártam, mikor kerül vissza kollégám telefonja a flottába. Két nap után türelmemet veszítve újra bementem a Yettel ügyfélszolgálatára (most már elővigyázatosan délután 4 előtt), hogy miért nem történt még semmi. Dehogynem, mondta az ügyintéző, és büszkén mutatta, hogy visszakerült a flottába a...Na kinek a száma? Hát megint az enyém!

Ezen már nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Újabb telefonálgatás, mutatta nekem, hogy egyértelműen megírta a kollégának, hogy melyik szám menjen vissza a flottába, de ő csak a nevet nézte, és hát két napja mindkét telefonszám az én nevemen volt. Ismét elindították a flottába való visszavételt a kollégám számára, az enyémet pedig ismét kivették feltöltősre, természetesen újabb 3000 Ft ellenében. Így most már 9000 Ft-om bánta a tranzakciót. Természetesen a feleslegesen kifizetett 6000 Ft-ról közösen írtunk egy panaszlevelet a Yettel központjának, azt majd valamikor elbírálják és talán visszakapom.

Szóval ilyen kalandosan életemben először lett a saját nevemen egy telefonszám, ami természetesen megegyezik az eredeti, 1999 karácsonyára kapott telefonszámommal (ez ebben a formában nem igaz, mert amikor lányunkat látogatjuk Izraelben, általában szoktunk kint venni egy egyhetes SIM-kártyát az ottani telefonáláshoz).

Harminc év után újra nincs vezetékes telefonunk

A '80-as évek végén szinte minden együtt volt a boldogsághoz: jó állás sok mellékjövedelemmel, saját lakás, egy menyasszony, de két dolog hiányzott: egy telefon és egy autó. A késői kádárizmusban mindkettőre várni kellett, és mindkettőre pénzt kellett előre befizetni. A Merkúrnál befizetett autó egy Skoda Favorit volt, a Postán pedig lehetett úgynevezett telefonkötvényt jegyezni.

Az emberek mindent megtettek, hogy telefonjuk lehessen, sok ikervonal volt: egy vonalon két előfizető osztozott, de egyszerre csak egy tudott telefonálni. Az ember általában nem is tudta, hogy ki az ikre, csak bosszankodott, hogy nem kap vonalat, vagy őt nem tudják elérni.

A rendszerváltás után aztán felgyorsultak az események: az autókereskedelem már nemcsak a Merkúr privilégiuma lett, a várakozási sorok összeomlottak. Végül '92-ben a megszűnő Autóker készletkisöprésekor vettünk egy erősen leárazott de vadiúj Fiat Tipo-t. A telefontársaságot is kiszervezték a Postából Matáv néven, és '91-re boldog telefontulajdonosok lettünk. 

Bori lányunk az új készülékkel '93 tavaszán

A telefonszámunk megért egy költözést és egy szolgáltatóváltást (illetve valójában hármat: Matáv - T-Com - UPC - Vodafone). 1999 karácsonyán boldog mobiltelefon-tulajdonosok lettünk és közben fogyatkozni kezdett azok száma, akikkel még vezetékes telefonon beszéltünk. Egy idő után már anyósom és édesanyám is a mobilt kezdte preferálni, mert az mindig (vagy majdnem mindig) náluk volt. A vezetékesen már csak közvéleménykutatók, ügynökök vagy politikusok hívogatnak. Tegnapra, a távközlés világnapjára érett meg a helyzet arra, hogy a vezetékes telefonszolgáltatásról végleg lemondjunk. Az esetek többségében már okostelefonunkon is inkább a WhatsAppot vagy a Vibert használjuk telefonálásra, de van még a Messenger és az egyre jobban kikopó Skype.

Azért nagy utat tett meg a telekommunikáció a szikratávírótól a mobiltelefonig. (A "szikra" - "Funk" szó a német nyelvben meg is gyökeresedett, a rádiót "Rundfunk"-nak, a rádiókészüléket "Funkgerät"-nek nevezik). Mint tudjuk, a Titanic is azért süllyedt el, mert a hajó rádióját sokkal inkább az utasok használták tőzsdei információk elérésére, mint a biztonságos közlekedés megvalósítására.

Május elsejével megszűnt a postai táviratküldés lehetősége is. Mint tudjuk, maga a miniszterelnök adta fel az utolsó táviratot édesanyja számára.

Pedig a vezetékes géptávíró is mekkora karriert futott be, mennyi szabadalom kellett a megvalósításáig, például a szalagra író betűtávíró, ahol az adó és vevő oldalon szinkronban forgott egy-egy betűkerék.

Egy ősi betűtávíró

A "telex" nevet is már csak egy ellenzéki hírportál őrzi, pedig a hírügynökségek legfontosabb kommunikációs eszköze volt egykor. Volt cégemben is volt egy telex-szoba és nyilvános telex-száma (a telex-hálózat normál postai telefon-hálózaton valósult meg, és a klasszikus távíró gépeket, a "teletype"-okat még használtuk a számítástechnika őskorában.

Ilyenen még én is dolgoztam

Egyik utolsó emlékezetes táviratomat egy barátom esküvőjére egy galyatetői telefonfülkéből adtam fel, mert kirándulni voltunk éppen.

De ma már a múlt homályába vész a személyi hívó, a telefax, az analóg telefon, de már az ISDN-ről sem nagyon tudjuk, hogy micsoda, pedig mekkora nagy szám volt még 25 évvel ezelőtt.

Ég veled, vonalas telefon.

Amikor ugyanazt tanulod 63 évesen, mint a gyereked 15 évesen

Elnézést kérek azoktól az olvasóimtól, akik unják a szakmai posztjaimat, de elég vicces helyzet állt elő. Nem, nem arra gondolok, hogy egyszerre tanuljuk Petrával, hogyan kell a telefon címlistáját átvinni az új készülékedbe. Igazi iskolai tananyagról van szó.
Petra a matematika-informatika fakultációt választotta a gimiben, és már tavaly is egy elég jópofa, LEGO-szerű rendszerben ismerkedtek a számítógép-programozás alapfogalmaival, mint a Scratch.

A Scretch-ben a program színes építőköveit összepattintgatva lehet alkalmazásokat írni, Petráék különféle rendezési algoritmusokat (pl. számok sorrendbe állítását) is leprogramozták ezzel a módszerrel. Akár több, párhuzamosan futó programszálat is létre lehet hozni ebben a nyelvben, míg az egyik programszál egérkattintásra vár, a másik kiír valamit a képernyőre. Ezt, vagyis a konkurens programozási technikát a mi időnkben csak az egyetem vége felé tanították.
Most, hogy már 10.-esek, egy igazi komoly programnyelvvel kezdtek ismerkedni, a C#-al (ejtsd: szí-sarp). A C# a Windows .Net keretrendszerének egyik nyelve, komoly grafikus alkalmazásokat, játékprogramokat vagy éppen adatbázis-kezelő rendszereket programoznak ebben a nyelvben.
A dolog azért érdekes, mert új munkahelyemen azzal fordult hozzám a főnököm, hogy eddig a Borland C++-ban írták a programjaikat, de szeretnének áttérni a C#-ra, ezért foglalkozzak egy kicsit ezzel a programnyelvvel.
A C#-hoz igazi komoly fejlesztő felület, úgynevezett IDE (Integrated Development Environment) tartozik, melynek a Microsoft a Visual Studio nevet adta, és Petra már le is töltötte Orsitól megörökölt netbook-jára, amely kellőképpen rogyadozik alatta (Orsi még 2012-ben kapta 18. születésnapjára, megjárta Izraelt, de Orsi kapott egy komolyabbat, ez visszakerült hozzánk).

C#-ról elég annyit tudni, hogy az úgynevezett objektumorientált nyelvek közé tartozik, és megalkotásával kettős célt tűztek ki:

• Vegyes nyelvi környezetben, vagyis más programnyelvekben (pl. F#-ban vagy Visual Basic-ben) fejlesztett programmodulokkal is képes legyen együttműködni azáltal, hogy a program lefordítása egy közbülső metanyelvre történik (csak zárójelben jegyzem meg, hogy hasonló cél lebegett a szemem előtt a PCL nyelv megalkotásakor is, hogy PLM-80-ban és ASM-80-ban írt programmodulokkal is összeszerkeszthető legyen).
• Különféle hardver platformokra lehessen benne programot fejleszteni. Gondoljuk meg, ez milyen fontos, ha ugyanazt az alkalmazást szeretnénk egy notebook-ra, egy tabletra vagy egy okostelefonra kifejleszteni.

Nem tudom, mennyire érinti meg Petrát a programozás, nem biztos, hogy örülnék neki, ha egy kocka válna belőle, de örülök, hogy korszerű informatikai tudást próbálnak a fejébe tölteni.

45. érettségitalálkozó

Azért nem érdemes az ötévenkénti sorszámozást nézni az érettségitalálkozóinknál, mert évente legalább egyszer összejövünk. Az öt évvel ezelőtti 40. érettségitalálkozó után határoztuk el, hogy ezentúl évente együtt töltünk egy hosszú hétvégét, így 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben Dobogókőn, 2018-ban pedig Kisorosziban jöttünk össze egy hosszú hétvégére (ez utóbbi kissé esősre sikerült). Idén a balatonboglári Sába-házba szerveződött az újabb kerek évforduló.
Mindig örülünk azoknak, akik hosszú ideig nem jártak osztálytalálkozókra, de most újra sikerült őket elhívni, és sajnálkozunk azokon, akik különböző okok miatt kezdenek lemorzsolódni. Sajnos idén sem jött el a Puskás stadiont építő osztálytársunk. Nagyon sok a dolga, pont mához két hónapra lesz a stadionavató Magyarország-Uruguay labdarúgó mérkőzés, és addigra mindennek tökéletesnek kell lennie. Ráadásul a KÖZTI tervezőiroda tervezheti a 18.000 férőhelyes új kézilabdacsarnokot, melynek bekerülési költsége közelíti a 100 milliárd forintot (a tervezési költség 1 milliárd körül lesz). Sajnáljuk, hogy a kerek évfordulóra sem tudott elszakadni a munkától, mert szeretjük és büszkék vagyunk rá. Ezen a találkozón különben kb. az osztály kétharmada volt velünk. A 45 év alatt egyvalaki halt meg közülünk fiatalon, alkoholizmus miatt.
Péntek délután hat körül értünk le Balatonboglárra, én három volt osztálytársnőmet fuvaroztam.

Gyülekezünk a panzió teraszán

Utószezon lévén már nem sok étterem volt nyitva, de Gianpiero igen, ahová asztalt is foglaltunk és egy 2,5 km-es sétával (ugyanennyi vissza) átmentünk vacsorázni (halászlét ettem, rossz választás volt).
Csodálatos idő volt, hajnali fél háromig (nem viccelek) beszélgettünk a teraszon.

Éjszakai beszélgetés

Másnap még melegebb napra ébredtünk, és kényelmes reggeli után elindultunk a gömbkilátó felé, melynek környéke azonban zenei fesztivál miatt le volt zárva, így csak az erdei bobpályáig jutottunk el.
Visszafelé menet a Rózsakert étteremben ebédeltünk. Közben egyre többen érkeztek meg az esti bankettre, köztük az Amerikában élő osztálytársnőm, és a Bécsben élő osztálytársam, aki fél éve "ifjú" apuka.

Osztályunk legfiatalabb gyereke

A IV. D. osztály első gyereke 1976-ban született meg, így a két gyerek között 43 év korkülönbség van. Egyik osztálytárnőm 43 évesen már nagymama volt, unokája már egyetemista. Az osztály második legfiatalabb gyereke különben a mi Petránk, 48 éves voltam, amikor született, a 30. érettségi találkozón ünnepeltük a születését és 15 évig úgy volt, hogyő marad a legfiatalabb osztály-gyerek.
Annyira meleg volt az idő, hogy még egy fürdés is belefért. Szeptemberben még sohasem úsztam a Balatonban.
Az esti bankett a panzió konferencia-termében a legendás matematika-tanárunkról készült film levetítésével kezdődött. Ezután egy jópofa interaktív kvízre került sor. A kahoot.com-on bárki szervezhet kvízt saját kérdésekkel, a versenyzők saját okostelefonjukon adhatják be a választ, a kivetítőn keresztül pedig folyamatosan követhető az állás. Én szokás szerint a "Szaracén" nick-nevet vettem fel, viszont egy osztálytársam viccből a "Jozsó" nevet, ez az én becenevem osztálytársaim körében. A verseny ezután nagyon viccesen alakult: "Jozsó" először elhúzott, de "Szaracén" kezdett folyamatosan feltörni és végül nagy hajrával megnyerte a versenyt. Mindenki azon gondolkodott, hogy ki lehet az a titokzatos "Szaracén". Aztán bevallottuk, hogy mi trollkodtuk meg a neveket.
A bankettvacsora a szokásos vegyestál volt, legalább kétszeres mennyiség a szükségesnél, még palacsinta is volt a végén.

A kötetlen beszélgetések ezután újra moderálttá váltak: névsorban válaszolt mindenki két kötelező kérdésre: mi történt vele az elmúlt években és hogyan képzeli el nyugdíjas éveit. A névsorban előtte állótól pedig kapott egy személyre szóló kérdést. Persze ez a moderált beszélgetést is gyakran kilépett a medréből, így nem csoda, hogy ez is éjjel kettőig tartott.
Az érettségi találkozók sorában én 1994-ben éreztem úgy, hogy összehasonlítva a többiekkel az élet császára vagyok: egy fontos paksi projekt témavezetője voltam, volt egy tüneményes lányom és a másik már úton volt. Emlékszem, alig vártam a 25 éves találkozót. Aztán ahogy haladtak az évek, a többiek egyre haladtak előre, én meg egyre inkább lúzernek éreztem magam. A 40. érettségitalálkozó után már komoly bizonytalanságot éreztem a jövőmmel kapcsolatban, míg a többieknek biztosnak látszott az egzisztenciájuk. Aztán kiderült, mennyire forgandó a sors, mennyi osztálytársam életében jelentkeztek családi, egészségügyi és munkahelyi problémák. Senki sem sebezhetetlen, a sors nem válogat. 45 éves mérleget húzva egyik irányban sem lógok ki, sőt, ha hívő lennék, bizony el kéne ismernem, hogy tenyerén hordoz engem az Úr.
Jó volt együtt lenni, és jó az a tudat, hogy nem kell öt évet várnunk a következő találkozóig.

Telefonos körmagyar

Gondolom nemcsak nálunk van úgy, hogy a mobiltelefonok a családban körbe-körbe járnak, mint a gyermekjátékban a csön-csön gyűrű. Valahogy úgy alakult, hogy ez most az elmúlt hónapban kulminálódott nálunk. Kezdjük az én telefonjaimmal.
Négy évvel ezelőtt jó kis Nokia E66-os okostelómat kénytelen voltam lecserélni, de nem azért, mert bármi baja lett volna (mai napig működőképes). Volt benne GPS, térkép, Facebook, Skype, de Symbian-os volt az istenadta, amit az éppen akkoriban tönkremenő Nokia már nem támogatott. Utódja egy Sony Xperia Z3 Compact lett, hű társam négy éven keresztül. Javíttatni egyszer kellett, az SD-kártyafoglalat meghibásodott benne. Sajnos - szemben elődjével - ez tönkrement, érintőképernyőjén vakfoltok keletkeztek, és az akkumulátora is hamar lemerült.
Többen együttes erővel beszéltek rá komolyabb darabra, egy Huawei P30 Pro típusú erőgépre. Négy kamera hátul, egy elöl, nyolcmagos processzor. Kati amúgy is rágta már a fülemet, hogy kéne egy komolyabb fényképezőgép, hát most megkaptam. Egyelőre csak ismerkedem vele, de beszúrok ide néhány fényképet, amit eddig csináltam vele.

Egy makrofotó

Egy nagylátószögű tájkép

Egy portré

Folytassuk Petra telefonjaival. Amikor már egyre nagyobb gáz volt, hogy nincs okostelefonja, de mi még féltünk egy drágább készüléket a kezébe adni, egy Navon-t kapott, ami szó se róla, elég vacak volt: lefagyott, újraindult, ócska fotókat készített. Egy kollégámnak volt egy uraságtól levetett Lenovo-ja, rábeszélt, hogy vegyem meg Petrának. A Lenovo sem volt hibátlan: a mobilnetjével voltak problémák, többször kellett nála gyári reszetet alkalmazni. Mikor aztán a UPC ránk tukmált egy UPC-s mobil-előfizetést, Petra UPC-s lett. Na, a UPC mobilnetje már a torkán akadt a Lenovo-nak. Szerencsére volt egy nemrég vásárolt Samsung Galaxy J3-unk, amit kizárólag EU-n kívüli országokban használunk ottani SIM-kártyával, a 2018-es izraeli utazásunk előtt szereztük be. Végül ezt kapta meg Petra. De a Lenovo sem porosodik a fiók mélyén, mert kollégám egyszerűen visszakérte (de a pénzt nem adta vissza).
Nem ez volt az egyetlen telefon, amit ettől a kollégámtól vásároltam (aki egyébként mobiltelefon-fetisiszta). Amikor anyósomnak (emléke legyen áldott) elromlott az Emporia típusú nagyitelefonja (nagy, jól látható nyomógombok, egyszerű kezelhetőség, kontrasztos kijelző hatalmas betűkkel), akkor a kollégámtól vettem egy másik ugyanilyet. Na ezt a telefont kapta meg ma anyukám egy régi ConCorde típusú nagyitelefon helyett, amelyet még apukám kapott, amikor nagyon beteg lett. A ConCorde-nak ugyanis van egy vészgombja, amit ha megnyom a tulajdonos, vijjogni kezd és sorba hívni kezdi a hozzátartozókat. Anyukám persze leragasztotta a vészgombot, mert néha véletlenül megnyomta. Viszont az utóbbi időben valami baja lett a mikrofonjának, ezért kellett lecserélni.
A csere nem is ment olyan egyszerűen: anyósom Telekomos volt, anyám meg Vodás. Az Emporia a szolgáltatóhoz volt kódolva, ezért a Vodafone-os SIM-kártyát nem akarta befogadni. Ma már törvény kötelezi a szolgáltatókat a régi készülékek függetlenítésére, és ezt a T-Mobile ingyen meg is tesz, a neten keresztül. Az amúgy egy munkanapot igénybe vevő folyamat az Emporia-nál egy hétig tartott, mert a T-Mobile-nak fel kellett vennie a kapcsolatot a gyártóval.
Mivel is fejezhetnénk be a körjátékot, mint Kati telefonjával. Kati sokáig kitartott egy Nokia butatelefon mellett, de az három éve bemondta az unalmast. Pont akkor árult Bori kollégája egy Alcatel OneTouch Idol-t. Megvettük, ez lett Kati első okostelefonja. Sajnos kezdettől fogva fő baja volt, hogy csak 4 Gbájtos memóriája volt. Tettünk ugyan bele SD-kártyát, de az Androidnál nem minden alkalmazás tehető át SD-kártyára. Folyton sakkozni kellett a memóriával. Mostanra aztán az akkumulátora is kakukk lett, úgy döntöttünk, hogy ebbe a telefonba már nem ruházunk be. Na de mit kapjon Kati. Hát ő is - mint fél éve Petra - egy Samsung Galaxy J3-at. Ugyanis karácsony táján egy nagy árleszállításban az izraeli telefont pótlandó vettünk még egy ugyanolyat. Na, azt kapta most meg Kati. Valójában Kati és Petra Samsungja és az én Huawei-em is duál-SIM-es, vagyis egy külföldi telefon már csak Borinál játszhat.
Hát így jártak körbe a telefonok a családban:
Lenovo: kollégám -> Petra -> kollégám
Emporia: kollégám -> anyósom -> anyám
ConCorde: apám -> anyám -> kuka
Alcatel: Bori kollégája -> Kati -> kuka
Samsung1: Pál család -> Petra
Samsung2: Pál család -> Kati

Hétköznapi bosszúságok

Két nem kis anyagi kiadással járó bosszúságot írok most le, úgyis rég használtam az "önsajnálat" tag-et.
Az egyik bosszúság Katit érte: megjött a szeptemberi mobil számlája és bruttó huszonvalahány ezer forint volt. Látjuk, hogy ebből 16 ezer forint körül volt az izraeli mobil adatforgalom. Puff, bekapcsolva maradt az adat-roaming.
Egy hónappal korábban Ausztriában és Németországban nyaraltunk. Mivel az EU-n belül az adat-roaming felármentes, Kati is bekapcsolta a barangolást, és Izraelbe utazva elfelejtette kikapcsolni. Szerintem nem életszerű, hogy egy lánya esküvőjére utazó örömanya az utazás előtt belépjen a mobiltelefonjának Beállítások-Továbbiak-Mobilhálózatok-Adatbarangolás menübe, hogy kikapcsolja ezt a funkciót. Ráadásul még hálások is lehetünk a T-Com-nak, mert 5 Mbájt (nem Gbájt!) után leállították az adatforgalmat. Ezt az adatmennyiséget az Androidon futó kliensprogramok (WhatsApp, Viber, Skype, Facebook stb.) simán leforgalmazzák anélkül, hogy az ember a telefonjához nyúlna. Mivel Izrael ahhoz a díjzónához tartozik, ahol 1 kbájt adatforgalom több mint 3 forintba kerül, hamar elértük ezt a horror összeget. Amikor kikértük a számlarészletezőt, láttuk, hogy már az első kinti nap végén elértük a limitet.
Engem csak az bosszant, hogy ez az adatforgalmi díj annyira elrugaszkodott a realitástól, hogy tudatosan egészen biztosan nem veszik igénybe az emberek. Ennél kevesebb pénzért vettük a kinti SIM-kártyát ha jól emlékszem 10 Gbájt adatforgalommal, vagyis a T-Com forgalmi díja ennek fajlagosan az ezerszerese! Meg vagyok győződve, hogy ezt a díjat csakis a figyelmetlen ügyfelektől sikerül bekasszírozniuk, ami nálam kimeríti a tisztességtelen üzleti magatartás fogalmát.
A másik csapás anyagilag húzósabb: kinyuvadt a mosógépünk. Pont 10 éves volt, leégett a motorja. A lengéscsillapítói is cserére szorultak, ez a kettő így együtt gazdasági totálkár. Nálunk naponta megy a mosógép, elég gyorsan be kellett szereznünk az újat, kaptunk is egy egészen jó ajánlatot, le is szállították, elvitték a régit. Szépen felcsatlakoztatom a csöveket, helyére gurítom a gépet, vízszintbe állítom, hogy ne billegjen. Be akarom dugni a villásdugót, és...hoppá! Nem ér el az aljzatig. A régié elért.

A vezeték a mosógép aljáról indul ki és 1 m 60 cm hosszú. A 17 évvel ezelőtt épített lakásunkban a dugaszoló aljzatok mindenhol 40 cm magasan vannak, kivéve a vizes helyiségeket, amelyekben életvédelmi okokból 1 m 60 cm a szerelési magasság. Ha nem pont alatta van a mosógép, esélytelen, hogy elérjen a zsinór.
Megírom a szállítónak, hogy rövid a zsinór. Visszaírja, hogy igen, mostanában ilyen rövid zsinórral szállítják a mosógépeket, otthon ő is hosszabbítóval használja az övét. Visszaírom neki: Miről beszél, a használati útmutatóban egyértelműen benne van, hogy tilos elosztót és hosszabbítót használni!

Erre visszaír, hogy a villanyszerelőjük szívesen ad ajánlatot a zsinór kicserélésére. Egy százvalahányezer forintos vadiúj mosógépnél! Azt hittem, szétdurran az agyam! A gyártót nem értem, pedig a németeket nagyra tartom: Ha rövid zsinórral árulom a mosógépet, akkor a vásárlók jelentős része hosszabbítót fog használni, ami vizes helyiségben baleseti kockázatot jelent! A net tele van őrjöngő mosógép-vásárlókkal.

Ráadásul a tegnapi Rhoda Scott koncert is elmaradt, pedig 50 éve várok arra, hogy élőben is hallhassam a dzsesszorgona királynőjét és Hammond-orgonáját. Erre mit csinál: elesik a szállodában és eltöri a lábát!
Hát ezek voltak az utóbbi idők hétköznapi bosszúságai.

Áremelési trükkök

Biztos ismeritek azt, hogy hogyan árazza le a zöldséges a krumplit.
Ki van írva:

Burgonya 1 kg

199 Ft

A táblát így módosítja:

Burgonya 1 kg

249 Ft

199 Ft

Mert a vevő nem azt nézi, hogy mekkora az ár, hanem hogy mekkorát spórolhat. Az isztambuli bazárban tudják az irhabunda-árusok, hogy a magyarokkal könnyű dolguk lesz: elég csak egy magas induló összeget mondaniuk, a magyar lealkudja a felére, és otthon büszkén meséli, milyen jó vásárt csinált. Bezzeg a német pontosan tudja, mi az irhabunda reális értéke, és erre próbálja lealkudni az árat. Megboldogult kollégám mesélte, hogy valahányszor a felesége vásárolt valamit és azzal dicsekedett, hogy mennyit spórolt, megkérdezte tőle, hogy akkor miért nem vett mindjárt ötöt a termékből, akkor ötször ennyit spórolhatott volna.
Onnan jutottak eszembe ezek a marketing-történetek, hogy már jópár éve kaukázusi kefirt fogyasztok esténként. Sok márkát végigpróbáltam, végül az Alföldi kefir nyert, második helyre a CBA kaukázusi kefirje került (igen, ha jó a termék, még Orbán udvari közértjében, a CBA-ban is hajlandó vagyok vásárolni), a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Spar kaukázusi kefirje állhatott. A többi kefirt túlságosan savanyúnak találtam.
Kb. fél évvel ezelőtt azt vettem észre, hogy a kedvenc kefirem kezd eltűnni a polcokról, egy idő után már úgy kellett vadászni rá. Aztán már sehol sem lehetett kapni. Aztán megjelent egy új termék, neve Riska Drink&Go, nem műanyag flakonos, hanem papírdobozos, nem 500 g-os, csak 450. Gondoltam, kipróbálom. Mmmm, ez egész finom, majdnem olyan jó, mint a régi Alföldi, nézzük, ki gyártja. Hát mit látok: Alföldi Tejipari Vállalat. Kivezették a régi terméket, behozták új néven csökkentett mennyiségben, hogy árat emelhessenek.
Általában én csinálom a hétvégi nagy bevásárlást, így már figyelem egy pár éve, milyen trükkökkel próbálják elrejteni az áremelést az egyes cégek. Íme néhány:

• Mennyiség-, súly- vagy térfogatcsökkentés. Biztosan mindenkinek feltűnt, hogy a 100-as csomag papírzsebkendő már csak 90 db-os, egy doboz cigarettában már nem 20, hanem csak 19 szál van, az 5-ös borotválkozó penge egyik rekesze már üres, túróból már régóta nem kapni 500 g-osat, csak 450-eset. Vannak olyan mennyiségek, amelyekben a gyártók valahogyan konszenzusra jutnak, hiszen aki fél kiló túrót próbálna eladni, annak a polcán maradna az árúja. Dobozos sörből is árulnak 400 ml-eset, de szerencsére csak a citromos változatból, nem terjedt el általánosan.
• Trükközés a mértékegységgel. Különösen tejtermékeknél fordul elő, hogy a termék mennyiségét vagy g-ban, vagy ml-ben adják meg. Általában a vevő nincs pontosan tisztában a termék sűrűségével (fajsúlyával), ezzel is lehet nyerni néhány százalékot. Ma már ott tartok, hogy ha a feleségem azt mondja, vegyél egy nagy pohár tejfölt, 330 g-tól 500 ml-ig mindenféle kiszerelést kaphatok.
• Mennyiségcsökkentés ajándéknak álcázva. A módszer a következő: megjelenik a joghurtos dobozon egy csík, rá van írva: 100 ml ajándék. Az ár változatlan. Aztán pár hónap múlva eltűnik az ajándék, a mennyiség 100 ml-rel csökkent. Újabb fél év múlva visszaáll az eredeti mennyiség, de persze ennek megfelelően emelik az árat is.
• Emelik az árat, de a termék árát hetente-kéthetente leakciózzák. Ez különösen azoknál a termékeknél van, amelyeknél az ár meghalad egy pszichológiai küszöbszintet. Ilyen a Jogobella, amely már poharanként 159 forint körül van, a lúzerek megveszik ennyiért, a türelmesek megvárják, míg néha lemegy 109 Ft-ra. Így vásárolok margarint, Apenta üdítőt, Piroska szörpöt.
• Kivezetik a terméket és másik márkanéven visszahozzák, de már más kiszerelésben, magasabb egységáron, ahogyan az én kedvenc kefiremmel történt, de bevett eljárás ez csokoládéknál is.

Vannak persze olyan termékek, amelyek már rég túllépték a lélektanilag elfogadható küszöböt, mégsem kerül sor soha leakciózásra, mert a gyártó úgy gondolja, hogy a vevő úgyis megveszi ennyiért is. Ez a helyzet pl. a Mackósajttal, gyermekkorom nagy kedvencével, mely kitart a 499 Ft-os áron.

Jut eszembe: 9-esre végződő árak. Amikor 1978-ban először jártam nyugaton, feltűnt nekem ez a mánia és borzasztó nagy marhaságnak találtam, de a marketing-szakemberek kimutatták, hogy azokban az üzletekben, ahol egy forinttal felkerekítik az árat, lényegesen jobban csökken a forgalom, mint amekkora a felkerekítésből származó minimális nyereség.
Pár hetes történet, hogy a UPC (áldassék a neve) üzletkötője felhívott telefonon, hogy mint régi ügyfelüket, megajándékoznak: kapok tőlük egy mobiltelefonszolgáltatást, a SIM-kártyát hamarosan kikézbesíti a futár, és ezért a havidíjam mindössze csak 1500 Ft-tal emelkedik. Mondtam az üzletkötőnek, nem kérem a szolgáltatást, ne emeljék az árat. Azt mondja, ezt nem lehet, nekem csomag-előfizetésem van, a csomagba most bekerült a mobiltelefon. Ha nem kérem a csomagot, akkor az összes szolgáltatást (tévé, internet, vezetékes telefon) listaáron számlázzák ki, és akkor sokkal többe fog kerülni.
Erre még Kohn bácsi is csak csettintene és azt mondaná: ügyes.

Külföldi mobiltelefonos történetek

2000 óta van mobiltelefonunk. Emlékszem a mobilkorszak előtti külföldi útjainkra, amikor mindig szorongva jöttünk haza a nyaralás végén, hogy nem történt-e valami tragédia, haláleset a családban, amíg távol voltunk.
A mobilkorszakban már Európából egy-egy rövid hívást megengedhettünk magunknak, hogy mi jól vagyunk, otthon minden rendben van-e.
Az okostelefon-korszak nagyot változtatott a dolgon. Az ember igyekezett wifi-s helyre kerülni és neten telefonálni. Első telefonos Skype-hívásomat Svájcból abszolváltam 2010-ben, az otthoniaknak nem volt még okostelefonjuk, számítógépen fogadták a hívásomat. De ott volt a Skype-out lehetőség is: Skype-ról vonalas telefont hívni helyi beszélgetési tarifával. Skype-out egyenlegemet 2014-ben töltöttem fel, Izraelből így hívtuk fel az internettel nem rendelkező nagymamákat.
2015-ben lett a UPC-nek egy nagyon jó szolgáltatása, a UPCPhone: Okostelefonról a megfelelő applikáció segítségével a vonalas telefonom egyenlegére hívhattam fel budapesti számokat, még tavaly is ennek segítségével hívtuk a nagymamákat Izraelből. Sajnos a szolgáltatást megszüntették, pedig még az otthoni vonalas telefonra érkező hívásokat is lehetett vele fogadni.
Ma már a Skype-on kívül a WhatsApp, a Viber, a Messenger is lehetővé teszi a hangalapú beszélgetést, úgyhogy okostelefonról okostelefonra ingyenes a hívás, ha wifi-közelben vagyunk, de tavaly nyár óta az EU-n belül saját szolgáltatónk tarifájával használhatjuk a telefonunkat, ha magyar számot hívunk, sőt, az adatbarangolás is az otthoni tarifa alapján kerül elszámolásra. Ez utóbbi azért nagyon fontos, mert az okostelefonokon futó ingyenes navigációs rendszerek igénybe veszik a mobilhálózatot a térképek letöltéséhez illetve a forgalmi információk beszerzéséhez. Mivel korábban az adatroaming nagyon drága volt, külföldön offline navigációs alkalmazásokkal igyekeztünk navigálni.
Ezért éreztem úgy, hogy eljött a Kánaán az EU-n belüli roaming-díjak eltörlésével, és a téli ausztriai síelésünk során a Waze nevű közkedvelt navigációs alkalmazást akartam használni. Legnagyobb meglepetésemre azonban sem a Waze, sem a GoogleMaps nem működött, azt írta ki, hogy nincs hálózat. Pedig a telefon jelezte, hogy működik az adatroaming, és minden egyéb hálózatos szolgáltatás ment is. Akkor nem tudtam a problémán úrrá lenni, hiába faggattam másokat, náluk nem jelentkezett ez a probléma.
Amikor aztán ugyanez az eset bekövetkezett a tiroli nyaralásunk alkalmával, alaposabban elkezdtem bújni a beállításokat és egy érdekes beállító oldalra lettem figyelmes:

Az itt látható adatbarangolást beállító oldalon található egy olyan menüpont, hogy "EU-barangolás". Ez nálam értelemszerűen be volt pipálva. Mihelyst ezt a pipát kivettem, egyből működni kezdett a navigáció.
Az a gyanúm, hogy ez a menüpont még a régi időkből maradt vissza, amikor a szolgáltatótól lehet EU-n belüli adatbarangolási csomagokat vásárolni. Az érdekes az, hogy én tényleg bújtam a fórumokat, de ilyen jellegű probléma leírását sehol sem találtam. Azért örültem, hogy sikerült úrrá lennem a problémán, bár Lindenhofban Bori telefonja húzott ki a csávából.
Egy másik mobiltelefonos eset Borival történt a múlt héten Izraelben. Mivel Izrael nem tagja az EU-nak, az ottani telefonálás és mobilhálózat drága mulatság, ezért megéri a kinntartózkodás idejére egy ottani SIM-kártyát beszerezni.
Mi direkt vásároltunk egy okostelefont erre a célra: a MediaMarktól neten rendeltünk egy Samsung Galaxy J3 duál-SIM-es kártyafüggetlen mobiltelefont. Mivel Orsi összes mobiltelefonját Magyarországon vásárolta (kivándorlásakor egy Samsungot vitt, aztán később vett egy Sony Xperia Z3-at, végül pedig egy One Plus-t), és egyikkel sem volt probléma Izraelben, Bori gyanútlanul helyezte be a készülékbe az Orsitól egy hétre kölcsönkapott SIM-kártyát. Legnagyobb meglepetésére ezt az üzenetet kapta: "SIM hálózatfeloldó PIN-kódja:", ami természetesen nem egyezett meg a SIM PIN-kódjával. Némi nyomozás után kiderült, hogy a telefon régiókódos. Ezt a fogalmat a Samsung vezette be, mivel ők nemcsak a készülékek gyártását, de a kereskedelmét is felügyelni akarják, így akarják megakadályozni a fekete vagy szürke kereskedelmet. Ez európai régióra szánt telefonok csak akkor fogadnak be más régiós SIM-kártyát, ha előtte európai régiós SIM-kártyával legalább öt percig használtad (kezdeményeztél vagy fogadtál hívást). Hát ezt mi elmulasztottuk az új telefonnál. Volt ugyan a készülék dobozán egy figyelmeztető felirat, de ezt a MediaMarkt felülragasztotta azzal a felirattal: "Garancia érvényesítés miatt felbontva".
Az emberiség évezredekig volt kiszolgáltatva a természet erőinek, a földrengéseknek, árvizeknek, jégesőknek. Lassan kezdünk úrrá lenni a természeten, ezért a korszerű kütyükkel, okos eszközökkel teremtünk magunknak új kiszolgáltatottsági forrást, úgy tűnik, nem tudunk létezni kiszolgáltatottság nélkül - de ezt mintha már írtam volna egyszer.

Emléked címlistánkon örökké él

Egy korábbi posztomban már írtam arról, hogy a Facebook a holtak profilját sem törli ki, sőt, bizonyos applikációk miatt folyamatosan kapunk "tőlük" üzeneteket. Nemrég viszont egy Facebook-poszt megemlékezett egy szakmabeli kolléga tíz évvel ezelőtti tragikus haláláról. Mivel tizenvalahány évvel ezelőtt magam is dolgoztam az illetővel egy közös projekten, megnéztem, hogy megvan-e a száma a telefonomban. És valóban ott volt.
Gyorsan átfutottam a címlistámat, és további négy halott ember számát találtam meg. Azt mondják, hogy halálunk után fennmaradó alkotásainkban és utódaink emlékezetében élünk tovább. Most már hozzátehetjük: ismerőseink mobiltelefonjaiban is. És nemcsak halottaink, de egész múltunk megtalálható telefonunk címtárában:

• Lányaim zenetanárai;
• Az óvoda telefonszáma, ahol be lehet jelenteni, ha beteg a gyerek;
• Rég nyugdíjba ment körzeti orvosok mobil számai;
• Lányaim volt osztálytársainak szülei;
• Unokatesóim régen elvált házastársai;
• Különféle, a gyerekek által csak rövid ideig űzött sportok edzői;
• És persze sok-sok szakmabeli, akivel valaha egy-egy projekten hosszabb-rövidebb ideig együtt dolgoztam.

MOBILODBAN ÖRÖKKÉ ÉLEK

Mert benne élek minden félrecsúszott
Nyakkendődben és elvétett szavadban
És minden eltévesztett köszönésedben
És minden összetépett leveledben
És minden ócska mobiltelefonodban
Élek és uralkodom örökké, Amen.

Orsi újra itthon volt

Megint bearanyozta nekünk ezt az amúgy elég ronda télelőt Orsi és vőlegénye, Szahar ötnapos látogatása.
30-án, csütörtökön érkeztek, és Orsival a Lisztferiről egyenesen volt általános iskolájába, a Lisznyaiba vágtattunk Petra zongora-szereplésére. Kodály halálának 50. évfordulójára rendezett a zeneiskola egy versenyt a növendékek között. Petra a kötelező Kodály-darab mellett Lisztet játszott, elég jól, ugyanis arany oklevéllel jutalmazták.

Orsi rohant tovább a Liszt Ferenc térre találkozni barátnőjével. Meg is jegyezte viccesen, hogy a Liszt Ferenc repülőtérről egy Liszt Ferenc-koncertre ment, majd utána a Liszt Ferenc térre, milyen lisztes nap ez.
Petra viszont a Kolibri Színházba ment az osztályával, úgyhogy Orsi cuccával egyedül mentem haza Bori legnagyobb csodálkozására: Hol a húgom???
Pénteken anya-lánya shoppingolás volt, este pedig vendégségbe voltunk hivatalosak leendő nászunkékhoz, ahol elég sokan összejöttünk: Orsi és Szahar barátai, Szahar szüleinek barátai, sógornőmék és kisebbik lányuk a barátjával.

Jól sikerült az este, finomakat ettünk, hazafelé obligát fotózkodás a Pál család tükörképével, Lápékkal.

Szombaton Orsi birtokba vette új telefonját (One Plus), amit Szahartól kapott születésnapjára, de Szahar szülei vásárolták meg itt Magyarországon. Ezzel egyidejűleg fel akartuk hergelni magyar telefonszámát, ami a ál család egyik legrégebbi száma, még Kati első mobiljának a száma volt 1999-ben. Sajnos a T-com a számot inaktivitás miatt törölte, úgyhogy többé ne hívjátok a 30 236 2022-t, pedig ezt még tudtam fejből.
A lányok mézeskalácssütést terveztek, nem is tudom, mikor voltak így együtt karácsony előtt. Egész szépeket alkottak:

Nálunk ebédelt a nővérem, mindenkit köszöntött, Orsit és Katit a születésnapja, Borit és Petrát a névnapja miatt, meg mikuláskodott is egy kicsit. Este Orsi buliba ment a barátaival, és csak vasárnap délben került elő Szaharral. Vasárnap délután nálunk jött össze a család szülinapi bulit tartani, ezúttal azonban Orsi csak mellékszereplő volt, mert itt volt a kis Zsombor, sógornőmék unokája, akinek szintén novemberben volt a születésnapja.

A vendégek távozása után közösen kezdtünk Star Wars-t nézni, de Orsi az előző átmulatott éjszaka után inkább elment lefeküdni. Hétfőn reggel viszont Petrával a Szilágyiban kezdett, hogy találkozhasson néhány volt tanárával.
A hétfő is nagyon tuti volt, mert kipróbálhattuk azt a társasjátékot, ami az egész világon a népszerűségi listák élére ugrott. Magyar neve Fedőnevek, de Orsi már játszotta Izraelben héberül is. Épp a legutolsó HVG írt a legnépszerűbb társasjátékokról, nem dicsekvésből, de nekünk a top 3 megvan: Fedőnevek, Dixit, Concept.

Kedden napközben Orsi még kiment anyjával a Vörösmarty térre a karácsonyi vásárba, délutánra már csak a szomorú búcsú maradt a repülőtéren.
Ami viszont biztos, az esküvő időpontja 2018. szeptember 16 (nekünk is 16-án volt az esküvőnk, csak júniusban), de Orsi fogadkozik, hogy addig még hazalátogat egyszer.
Viszlát Orsi!

PS. Jaj, majd' elfelejtettem, mondani, hogy hozzánk a Mikulás idén egy nappal korábban érkezett, hogy még itt találja Orsit, aki rendes gyermek módjára előző este fényesre pucolta bakancsát.

Új kiszolgáltatottság

Az emberiség több százezer éves történetében ki volt szolgáltatva a természet erőinek, árvizek, tornádók, földrengések kénye-kedvének. Az istenek megengesztelésével próbáltunk túljárni a természet eszén, aszály idején termékenységi táncot jártunk. Mára sikerült többé kevésbé úrrá lennünk a természet vad erői fölött, az árvizek útjába gátakat emelünk, földjeinket öntözzük, az időjárás rosszra fordulását napokkal-hetekkel előre jelezzük. Nem vagyunk többé kiszolgáltatva.
Vagy mégis?
A számítógépet, internetet, okostelefont használók már tudják egy ideje, hogy a szoftvereknek való kiszolgáltatottság majdnem olyan pusztító lehet, mint a természet vad erőinek. Felsorolok néhány példát csak az elmúlt néhány hónapból.
Telefonomon rendszeresen frissíti magát az operációs rendszer (jelenleg Android 6.0.1. - áldassék a neve). A legutóbbi frissítés után hiába hívtak, nem csörgött a telefon. Már több posztban megírtam, hogy már a régi telefonjaimon is az Orion űrhajó filmzenéje (Peter Thomas) szerzeménye a csengőhangom, ez nálam afféle kabala és nosztalgia. Nos, elnémult az Orion, pedig szabványos mp3-as fájlformátumban van és a telefon zenelejátszója minden további nélkül lejátssza. Utána olvasva a fórumokban mások is arról panaszkodtak, hogy elnémult a csengőhangjuk. Persze agyatlan ötletelésen kívül semmilyen értelmes megoldási javaslatot nem találtam. Próbálkoztam a "Beállítások" alkalmazás "Hangbeállítások" menüjével, ki is lehetett választani az Oriont, meg is szólalt, de ha hívásom érkezett, néma maradt. Már kezdtem lemondani kedvenc csengőhangomról, amikor végül kipróbáltam, hogy a zenelejátszó "Opciók" menüjéből választom ki a "Beállítás csengőhangként" parancsot. Csodák-csodája, ez működik. Istenem, valamit elkeféltek a friss verzióban.
Cégem bankügyeit a banktól kapott chipkártyával és a hozzá kapott kártyaolvasóval intézem. Attól függően, hogy milyen böngészőt használ az ember, egy megfelelő bővítményt kell telepíteni és már mehet is a belépés a netbankba. Naná, hogy egy szép napon nem tudtam belépni, azt írta, telepítsem a bővítményt. Nézem, látom, hogy már telepítve van, de azért telepítem még egyszer: semmi eredmény. Csak pár nap múlva jött ki a böngészőnek egy olyan verziója, amely már megint újra engedte futni a bővítményt. De mi van az ez alatt az idő alatt el nem utalt pénzekkel? A bosszúsággal? Az elfecsérelt idővel?
Egy PLC-s fejlesztésünk kapcsán a megrendelőnknek részletes fejlesztői leírást adtunk a fejlesztő rendszer használatáról. Panaszkodik, hogy nála nem működik, a gépe sehogyan sem kapcsolódik a még fel nem programozott, IP-címmel nem rendelkező PLC-khez. Megint csak az internetes fórumokhoz fordulok: őrjöngő felhasználók, tanácstalanság. Nézzük a megrendelőnk gépét: ugyanaz az operációs rendszer, a fejlesztő szoftvernek ugyanaz a verziója, mint a miénk. Vizsgáljuk meg a hálózati adatforgalmat egy erre alkalmas monitor-programmal. A mi gépünknél kimegy a megfelelő multicast üzenet, mely a hálózaton lévő PLC-ket hivatott felderíteni, a megrendelő gépénél nem. Hát persze, hogy a gépre telepített vírusfigyelő szoftver tűzfala blokkolta az üzenetet.
A vírusfigyelő programok amúgy is szeretnek nagyon mélyen belemászni a számítógépek lelkébe. Van egy kedvenc fényképszerkesztő szoftverem, már elég jól ismerem a csínját-bínját, kiismertem az összes funkcióját. Egy szép napon hiába kattintok a program ikonjára, nem indul. De nem ír ki ám semmit, csak néma csönd. Indítsuk újra gépet - semmi. Telepítsük újra a szoftvert - semmi. Persze régi motorosként kikapcsoltam a vírusfigyelést - mégse semmi. Kollégám azt mondta, látott ő már karón varjút, távolítsam el végleg a vírusfigyelőt. Mondtam neki, nem hiszem, hogy ez más lenne, mint kikapcsolni, de azért kipróbálom. Lássatok csodát: a fényképszerkesztő elindult. Nézzük a fórumokat: őrjöngő felhasználók, tanácstalanság, bla-bla-bla. Az új frissítés blokkolt néhány régi programot.
Feltűnt, hogy egy ideje rengeteg kéretlen levelet kapok a hivatalos email címemre. Ez azért furcsa, mert ezt a címet nem használom magáncélra, nem használom internetes vásárlásokra vagy egyéb tranzakciókra. Megtudtam aztán, hogy vannak olyan mobilapplikációk, melyek nagyon jópofák, pl. fényképeket lehet velük átalakítani, csak van velük egy apró bibi - lelopják a telefonunk címlistáját. Persze telepítéskor minden applikáció kér hozzájárulást ehhez-ahhoz, de általában gondolkodás nélkül meg szoktuk adni az engedélyt. Hát így lett a hivatalos email címem is árucikk, működő címek darabja egy cent a reklámpiacon.

Számítógépek minden mennyiségben

A '90-es évek eleje óta mindig volt otthoni számítógépünk, és 1994-től, amikortól lett a cégnek internet-előfizetése, már modemem is volt. 2003-tól lett otthon szélessávú internetünk (UPC, áldassék a neve). 2004-ben, mikor Petra megszületett, egy kicsit átrendeztük a lakást, vele együtt a számítástechnikát is: wifi-routert állítottunk üzembe, a két nagylány megkapta a számítógépet, nekem meg vett a cég egy laptopot.
Számítógép-parkunk 2010-ben bővült egy újabb notebook-kal, mert Bori kapott a 18. születésnapjára egy ASUS-t, Orsi használhatta tovább az ősi gépet, mi Katival pedig a céges laptopot. 2012-ben Orsi is 18 éves lett, így ő is kapott egy notebook-ot (SONY VAIO), az ősi számítógépet pedig kivontuk a forgalomból. Orsi 2013-ban számítógépestül kivándorolt Izraelbe, mi pedig úgy döntöttünk, hogy lépünk az Androidos asztali számítógépek irányába, és beszereztünk egy MINIX Z5 típusú dobozt azzal a tervvel, hogy ez lesz Petra számítógépe. Sajnos azonban az az igazság, hogy az informatika-oktatás Magyarországon nagyon PC- és Microsoft-centrikus, ezért játékon kívül nemigen tudta hasznosítani a szerkezetet.
2014-ben lett egy LG okostévénk, amely szintén biztosított internet-elérést és sok hasznos applikációt, sajnálatos módon azonban ennek operációs rendszere a nem túl elterjedt webOS, melyre lényegesen kevesebben fejlesztenek appplikációkat, mint Androidra. Az LG szolgáltatásai fokozatosan csökkenni kezdtek, megszűnt a felhő alapú adattárolás, az internet-rádió, a 3D-s filmtár és végül legutoljára a Skype is, ami különösen azoknak lehet nagyon dühítő, akik megvásárolták az LG speciális, 20 000 Ft-os webkameráját, mert ehhez a tévéhez más kamera nem jó.
Idén ősszel jelezte Orsi, hogy tönkrement a  számítógépe, és jaj, mi lesz az egyetemen, ezért vettünk neki egy Lenovo Yoga-t, amit barátja szülei kivittek neki Izraelbe és hazahozták a hibás darabot. Valóban aggasztónak tűnt az állapota, mert bekapcsolás után se kép, se hang nem volt, de szerencsére javítható volt a szerkezet, így most ez Petra és Kati közös számítógépe lett.
Az Androidos MINIX-et pedig az okostévéhez kapcsoltam, hogy az még okosabb lehessen, vagyis végre az Android-alkalmazások gazdag tárházából válogathassunk. Kiegészült egy vezeték nélküli billentyűzet-egér kombóval, ezt a posztot is erről írom.
Vagyis háztartásunk internetre csatlakozó eszközeinek leltára valahogy így fest:

• 3 db notebook
• 4 db okostelefon (kb. egy hónapja végre Kati is hajlandó volt okostelefonra váltani)
• 1 db tablet (Kati nyerte egy sorsoláson, de gyakorlatilag folyton Petra használja)
• 1 db Android-os doboz, a MINIIX
• 1 db okostévé
• 1 db játékkonzol

Ez, akárhogy is számolom, tizenegy eszköz, még szerencse, hogy a szélessávú internet  letöltési sebessége az elmúlt 13 évben három nagyságrenddel növekedett.

Táncdalfesztivál 50

50 évvel ezelőtt, 1966 nyarán rendezte meg a Magyar Televízió az első táncdalfesztivált, melyet utána '69-ig rögtön zsinórban további három is követett. "Táncdalfesztivál" néven még különböző kihagyásokkal számos műsor volt, az utolsó 1994-ben.
A Táncdalfesztiválok nagy izgalomban tartották a családot, anyám és nővérem lelkes közönségszavazók voltak, postai levelezőlapon lehetett szavazni (helyben maradóra 20, helyközire 40 filléres bélyeget kellett ragasztani, ha jól emlékszem). A '66-os Táncdalfesztivál közönségdíjasa különben az a Bakacsi Béla lett, aki a '62-es Ki Mit Tud győztese volt táncdaléneklés kategóriában, de mára már csak a nagyon öregek emlékeznek rá, hogy volt egy ilyen nevű énekes.
Apropó énekesek: A '66-os fesztivál győztes dalát Kovács Kati énekelte (Nem leszek a játékszered), de hallhattuk az összes akkori legendát, Aradszky Lászlót, Ambrus Kyrit, Harangozó Terit, Koncz Zsuzsát, Koós Jánost, Korda Györgyöt, Németh Józsefet, Sárosi Katalint, Toldy Máriát, Vámosi Jánost és Záray Mártát, Zalatnai Saroltát.
A Táncdalfesztivál megpróbálta domesztikálni, az idősebbek számára is elfogadhatóvá tenni a kezdődő magyar beat-kultúra "szentháromságát", az Illés, a Metró és az Omega együtteseket, sőt, Szörényiék már az első fesztiválom 2. díjat nyertek a Még fáj minden csók című dalukkal.
Utólag visszanézve az előadók névsorát a nevek között már '66-ban feltűnt Komár László is, valamint tett a táncdaléneklés felé egy kanyart Molnár Piroska, akit ma már a Nemzet Színészei között tarthatunk számon.
A következő két Táncdalfesztiválon további olyan nevek tűntek fel, mint Poór Péter, Máté Péter, Szécsi Pál, valamint Mary Zsuzsi és Dobos Attila. Az utóbbi kettő volt a '60-as évek második felének álompárja. A '68-as fesztivált Mary Zsuzsi meg is nyerte Dobos Attila számával, a Mamával. 1968 végén még egy táncdalversenyt rendezett az MTV, a Slágerkupát. Ezen nem egyéni előadók, hanem csapatok indultak, énekeseket sorsoltak össze tánczenekarokkal. A Mary-Dobos páros ezen a versenyen vitték sikerre a Nyári zápor és A trombitás című dalaikat, hogy aztán negyedszázadra eltűnjenek. Akkoriban úgy mondtuk: disszidáltak. Magyarországon nem játszották többé a számaikat, Nyugat-Németországban pedig már nem voltak sikeresek, Dobos Attila visszatért fogorvosi szakmájához, Zsuzsi elvált férjétől és hozzáment Klapka György üzletemberhez és kalandorhoz. Valamikor a '90-es években tértek haza mindhárman, jócskán felkavarva a magyar celebvilágot. De ez már egy külön történet. A Slágerkupát különben nem nyerhették meg, mert ezen a versenyen állt össze Koós János Hofi Gézával. Megnyerték a versenyt és innentől kezdve a Hofi-Koós páros évekig a népszerűségi listák élén állt.
Ami a közönségszavazást illeti, a postai úton történő szavazás után hamarosan (valahol azt olvastam, hogy már 1968-ban) megjelent az elektromos fogyasztók bekapcsolásával való szavazás. A szavazás időpontjában kapcsolták az Országos Villamos Teherelosztó diszpécsertermét. Sorra olvasták fel a neveket, és egy-egy percig nézték az energiafogyasztás alakulását. A közönség véleményének visszacsatolása azóta jelentős fejlődésen ment keresztül. Kezdetben a rádió és televízió kívánságműsoraiban is postai úton lehetett számokat rendelni. 1967-ben indult meg a rádióban a 139-660, a Magyar Rádió automata közönségszolgálata című műsor. A telefonon kért zeneszámokat 10-15 percen belül teljesítették (ez a hanglemezes-hangszalagos világban nem volt rossz teljesítmény), a szerencsés betelefonálókat pedig bekapcsolták az élő műsorba. Kezdetben a műsort Szepesi György, a legendás sportriporter vezette.
1980-ban indult a televízió első betelefonálós vetélkedő műsora, a Kapcsoltam. A telefonszámot több rejtvény megfejtésével lehetett kitalálni, a szerencsés betelefonáló, akit kezdetben Vitray Tamáshoz, később Rózsa Györgyhöz kapcsoltak, egy hagyományos dupla vagy semmi játékban vehetett részt, a kezdő nyeremény 10 Ft, a legnagyobb nyeremény 10000 Ft volt. Az első nyertest, aki elvitte a fődíjat, személyesen is ismertem, évfolyamtársam volt az egyetemen.
Később, már a kábeltelevíziók korában olyan automata vetélkedők voltak, ahol műsorvezető közreműködése nélkül a tévé képernyőjén megjelenő kérdésekre a helyes választ telefonunk nyomógombjaival kellett kiválasztani.
A 2003-ban induló Megasztár című tehetségkutató volt az első, melyben aktívan részt vettem, mint SMS-szavazó. Ez már az interaktivitás egy közvetlen formája volt, alaposan ki is használták a kereskedelmi csatornák pénzgyűjtésre az emelt díjas SMS-eket. Az utóbbi években kezdenek elterjedni a mobilapplikációk segítségével történő közönségszavazások (Rising Star, A Dal). És persze már számos műsor van, ahol az adás során közösségi oldalakon (Twitter, Instagram, Facebook) lehet azonnal véleményt nyilvánítani.
Az első Táncdalfesztivál még az Erkel Színházban, statikus díszletek között került megrendezésre, a mai tehetségkutatók LED-falairól még csak nem is álmodhattunk.
Nagy utat tett meg a technika az 50 évvel ezelőtti első Táncdalfesztivál óta.

Mobilteló

Majdnem hat év után nyugdíjba küldtem előző mobiltelómat. Szégyenkezésre nincs okom, egy Nokia E66-os volt, első generációs okosteló, és nagyon sok mindenre tudtam használni. Symbian operációs rendszer volt a magja, melyet már legalább két éve nem támogatnak. Ami nem Android, iOS, esetleg Windows, az ma már nincs is. A Windows is csak az utolsó pillanatban kapaszkodott fel az első kettő mellé, amikor a Microsoft beszállt a Nokiába, és Lumnia néven bocsátották ki a Windows-alapú telókat. Ma már a Nokia név nem is szerepel a Lumniákon.
Szóval E66-osommal szinte mindent tudtam csinálni:

• Internetezni: volt saját böngészője, de Opera böngésző is futott rajta.
• Skype-olni: a Symbian-alapú Skype-alkalmazást egészen tavalyig támogatták, múlt nyáron még arról hívogattam anyukámat Izraelből. Ősszel aztán megszűnt a támogatás, már nem lehetett róla bejelentkezni.
• Facebook-olás: egészen jó kis alkalmazás futott rajta egészen végig.
• Navigáció: Két navigációs szoftver is futott rajta: az OVI Maps az országúti navigációt szolgálta egész Európában, a Garmin pedig a magyarországi turistatérképeket jelenítette meg. Pár hete még használtam, bár az OVI térképeket már vagy két éve nem frissítették.
• Fotózás, videózás: hát ebben nem volt egy bajnok, ezért csak végső esetben használtam ezt a funkcióját. Egyébként a fotókat akár ki is lehetett nyomtatni, bizonyos hálózati nyomtatókat egészen jól kezelt.
• Szívesen használtam QR-kód olvasót, ezért lettek a Centromatic-os névjegyeink QR-kódosak.

Sajnos a támogatás hiánya már kezdett nehéz lenni, ma már szinte minden a mobil-applikációkról szól, nem tudtam szavazni a Rising Star tehetségkutatóban, nehézkes volt a mobilparkolás (ráadásul minden parkolás 4-4 SMS-be is került), stb. stb.
Új okostelónál el kell döntenie az embernek, hogy az iPhone-os elitbe, az Android-os tömegbe vagy a Windows-os különcök közé szeretne tartozni. Nekem azért is az Androidra esett a választásom, mert mindhárom lányomnak Samsungja van, és van egy asztali Androidos gépünk is (nem tablet, hanem klaviatúrás-monitoros, de erről már írtam itt), épp ezen pötyögöm ezt a posztot.
Az Androidot választva a skála a zászlóshajó Samsung-ok és és az olcsó kínai Huawei-ek közötti széles tarományban helyezkedik el, LG-t, Sony-t, HTC-t is lehet választani. Nekem végül egy Sony Xperia Z3 Compact-ra esett a választásom (jó kis név, nem?). Nem túl nagy (4,6 "), de mi, rövidlátók jól látunk közelre, ezen kívül viszont mindent tud, amit nagy testvére, a Z3. Még csak egy napja nyüstölöm, de igyekeztem az alábbi alkalmazásokat feltenni:

• Internetes telefonálás: A Skype-on és a Viber-en kívül a UPC-telefont is feltettem, ezzel interneten keresztül saját vonalas telefonom kontójára telefonálhatok, hívhatok és fogadhatok vonalas hívásokat.
• Tévézés: Szintén a UPC biztosítja a Horizon GO alkalmazást, amely segítségével ha Wifi-közelben vagyok, előfizetett tévécsatornáimat a mobilon is nézhetem, vagy távolról elindíthatom a settop-boxom felvevőjét. Ezenkívül mivel a telefonom médiaszerverként is funkcionál, fényképeimet, videóimat saját okostévémen meg is nézhetem.
• Mobilparkolás, nem öröm, de szükségszerűség annak, aki budapesti.
• BKK-menetrend és útvonaltervező, ha éppen nem autózom.
• Navigáció: Adtak hozzá egy Garmin-t, ezt egyelőre tesztelem, van rajta GoogleMaps is, de asszem végül mégis a Waze mellett fogok kikötni.
• Fotózás, videózás: 20 megapixeles hátlapi kamerája van, te jó ég, ehhez már memória is kell. Sok-sok tesztképet kell még készítsek, hogy jó szívvel engedhessem el régi - szintén Sony - digitális fényképező gépemet, egy DSC-P72-t, amelyről már írtam egy posztot. 3 megapixeles felbontása már frontoldali szelfikamerának is kicsi lenne. De majd meglátjuk.
• Extrák: Vízhatlan (víz alatti felvételek!), vezeték nélküli tölthetőség, és még számtalan olyan hárombetűs rövidítés, amiről nem is tudom, hogy mit jelent.

Ami régi Noliámat illeti, nem őrizgetem, nem teszek bele egy második SIM-kártyát. A múltat le kell zárni, és kész.

Állatkerti séta 2.

Csak azt ne higgyétek, hogy olyan provinciálisak vagyunk, hogy csak a budapesti állatkertet szeretjük. Tetszett nekünk még a veszprémi állatkert, amelyben 2010. nyarán, alsóörsi nyaralásunk alkalmával jártunk, valamint a nyíregyházi, amelyben viszont 2011-ben, az őszi szünetben. Mindkettőre jellemző, hogy szépen fejlődnek és mindkettőnek van specialitása is.

Orsi az egyik aranymakival 2010-ben Veszprémben

A veszprémi állatkert lakója volt egykoron Böbe, a festő csimpánz. Böbe és a híres csimpánzkutató, Jane Godall hagyományait máig ápolja az állatkert, van egy Böbe majom tanodája oktatótermük, és a Kelet-Európában egyedülálló Csimpánzvilág.

Kati a nyíregyházi fehér tigrissel 2011-ben

A nyíregyházi állatkert legnagyobb attrakciója az Ócenárium, Zöld piramis és Esőerdőház.
Már nem emlékszem pontosan, hogy a pécsi állatkertben 1978-ban, tankörtársaimmal, vagy 1997-ben, orfűi nyaralásunk alkalmával jártunk (Kati nem emlékszik rá). A Mecsek oldalában fekvő állatkert akkor nagyon lepusztult benyomást keltett, jelenleg átépítés, bővítés alatt áll. A pécsi állatkertnek nagy farkasgyűjteménye volt, 1995-ben egy közülük kiszabadult és a parkerdőben széttépett egy unokájával sétáltató nagymamát (ez nem vicc)!
Természetesen kisebb vadasparkokban másfelé is jártunk az országban.
Ami a külföldi állatkerteket illeti, nem sokban jártam, de azért voltam néhányban. Arra nem emlékszem pontosan, hogy 1969-es berlini nyaralásom alkalmával a vendéglátók elvittek-e a berlini állatkertbe. Viszont 1977-ben Moszkvában egészen bizonyosan voltunk állatkertben, de nem volt benne semmi különös, talán csak a sokféle pingvin volt érdekes. 1990-ben, izraeli nászutunk alkalmával jártunk egy ottani szafari-parkban, először voltam olyan állatkertben, ahol a szavannai állatok szabadon vannak egy nagy elkerített területen.
Szafari-parkban voltunk a Garda-tónál is 2005 nyarán.

Oroszlánok a Garda-tónál 2005-ben

A 2006-os őszi szünetet Graz és környékének felfedezésével töltöttük, ekkor jártunk a Herberstein-i kastélyban és a kastélyparkban lévő magánállatkertben. Az állatkert büszkeségei a gepárdok, akik vadászást imitálva szerzik meg táplálékukat: a húst egy síliftből átalakított kötélpályára erősítve egy körpályán húzzák körbe, a gepárdoknak kell az élelmet a kötélpályáról "levadászniuk".

Büszke gepárd a Herberstein-i állatkertben 2006-ban.

Amikor hazatértünk a nevelőszülői értekezletről a budapesti állatkertből, egy éppen 20 éves számítógépes játékot vettünk elő, a Putt-Putt megmenti az állatkertet címűt. Putt-Putt egy lila kis autó, mellyel több játékot is készített a Humongous Entertainment abban az időben, egy részük még DOS-os volt: Putt-Putt a parádén, Putt-Putt a Holdon, Putt-Putt időutazása, Putt-Putt az autóversenyen. Mindegyikkel játszottak a gyerekeim annak idején, most nosztalgiából elővettük az állatkerteset, amelyben elveszett kölyökállatokat kell megkeresni és kiszabadítani.
Legnagyobb meglepetésemre a  Putt-Putt megmenti az állatkertet játékot megtaláltam a Google Play-ben, ma is letölthető tabletre vagy okostelefonra. Lám, a jó dolgok megmaradnak.

Screenshot a Putt-Putt megmenti az állatkertet játékból

15 éves a WAP

A Twitteren találtam egy linket egy 15 évvel ezelőtt írt cikkre a mobiltelefonos első adatátviteli protokollról, a WAP-ról. A cikk az Indexen jelent meg 2000 áprilisában, és az egyébként jó tollú Ujj Péter adott hangot szkepticizmusának a mobilos internetezéssel kapcsolatban.
Vissza lehet keresni három-négy évvel ezelőtti híreket, nagyon nagy vállalatok nagyon nagyhatalmú vezetői, nagyon nagyon hozzáértő guruk jósolták a PC-korszak végét, a Windows vesztét, a Linux bukását, a tévé és az internet integrálódását, a push technológia mindent elsöprő sikerét, a video on-demand, a net computer (NC), a set top box berobbanását. - írta 2000-ben a cikkíró.
Az tény, hogy nem a WAP (Wireless Application Protocol) hozta el nekünk a mobilnetet, bár még üzemelnek WAP-os oldalak, pl. a geocaching.hu ilyen felületen is lehetővé teszi, hogy a geokesserek gyorsan bejegyezhessék találatukat.
A még kizárólag a GSM hálózaton működő, 2G-nek is nevezett WAP-ot hamar követte a 2,5G-nek is nevezett GPRS és EDGE, ezekkel a protokollokkal már el lehetett lavírozni a NET-en. Jelenlegi 5 éves telefonom már az UMTS protokollon alapuló 3G hálózatot használja, de a legtöbb okostelefon a 3,5G-s LTE-n vagy a 4G-s LTE Advanced-on kommunikál, a 4G-s internet szinte teljesen lefedi az országot.
A legfontosabb tapasztalat: a mobil internetezés a legkevésbé sem mobilis. Nagyon is statikus. Hogy a pici képernyőcsökevényen lássak valamit, hogy a nehezen kezelhető körömhegynyi gombokat nyomogathassam, le kell ülni. Hol ül le az ember, ugye? Az autóban (ottan internetezés kilőve, balesetmegelőzésileg), a villamoson (nem jellemző közlekedési eszköze a méregdrága mobilok tulajdonosainak), valamint kocsmában, otthon, munkahelyen. A munkahelyen ott a gép, rendes képernyő, rendes sávszélesség, csak úgy teker a Lickerről a legújabb Jenna Jameson, ráadásul ingyen, ki akarna mobilról internezni drágáért? Otthon ugyanez, majdnem. Maradna a kocsma, ha élne a Földön olyan hülye, aki nekiállna internetezni, amikor sörözni is lehet. (Egyetlen biztos felhasználási alkalmat találtam: étteremben, magányos vacsoránál, lassú konyha/pincér esetén, a következő fogásra várva. Ez egy évben legföljebb három alkalom, erre aligha érdemes egész iparágat építeni.) - írja tovább Ujj Péter.
Hihetetlen, hogy szinte minden megvalósult, amire 15 éve az Index alapítója azt mondta, hogy hülyeség. Persze minden egy kicsit másképp. Emlékezhetünk, valóban volt méregdrágán előfizethető mobiltévé szolgáltatás. Ma pedig ha előfizetésünk elég nagy havi adatforgalmat megengedő mobilnetet tartalmaz, akkor a UPC a Horizon Go szolgáltatással bárhol lehetővé teszi a mobiltévézést ingyen. Hasonló szolgáltatás fizethető elő az IttOtt.tv-nél is. Vagy hasonlítsuk össze a drága percdíjas - és akadozó - videóhívást az ingyenes Skype-pal.
A svájcibicska roppant látványosan multifunkciós eszköz, de valójában nagyon kevés dologra jó. Konzervet ugyan lehet nyitni vele, de jobb rendes konzervnyitóval. A dugót is ki lehet vele húzni, de erőlködős, vágja a kezet. Körmöt vágni szinte lehetetlenség. Mást dettó. A kés használata is erősen korlátozott a kicsiny pengehosszúság miatt, például disznót ölni ne próbáljunk svájcibicskával. A svájcibicska eképpen roppant spártai eszköz. A mobiltelefon viszont remekül használható mobiltelefonálásra. Lehet, hogy erre is rájönnek a guruk hamarosan.- írja a szerző, pedig napjaink svájcibicskája pont az okostelefon lett.
Paradox, hogy a legnépszerűbb magyar internetes portál alapítója mennyire kevéssé látta a technológiai fejlődés útját. Három és fél évvel ezelőtt Steve Jobs halálára írtam egy posztot, amelyben  azt írtam:
Az egykori feltalálókat azok a látnokok váltották fel, akik irányt szabnak a technológiai fejlődésnek. Ők a jövő megálmodói. Ilyen nagy álmodó volt Steve Jobs, az Apple alapítója is. - Mert Ujj Péter 15 évvel ezelőtti cikkét olvasva megérthetjük, nem is olyan egyszerű dolog irányt szabni a technológiai fejlődésnek.
Míg nemrég még büszkén hirdették a kocsmák, kávézók, éttermek, hogy: Free Wifi, vagy kicsit viccesebben:

 ma már inkább ezt a táblát teszik ki: