Adorno szerint Auschwitz után többé nem lehet verset írni. Persze - szerencsére - mégsem halt meg a költészet. Én meg azt mondom: a
Saul fia után már nem lehet több holokauszt-filmet forgatni. Ez a műfaj csúcsa.
Már több mint egy hete, a bemutató után két nappal megnéztük Nemes László díjnyertes filmjét, de addig nem akartam posztolni róla, amíg meg nem néztem a
Sorstalanságot, a Kertész Imre Nobel-díjas regényéből Koltai Lajos által rendezett mozit. A
Sorstalanság 10 éve készült, nagy várakozás övezte, indult a Berlini Filmfesztiválon, végül udvarias fogadtatás után díj nélkül tért haza. Tíz éve nem mertem megnézni, nem akartam csalódást okozni magamnak.
Eléggé felkavarta a magyar közvéleményt, hogy a legnagyobb irodalmi elismerést jelentő irodalmi Nobel-díjat is egy holokauszt-témájú regényért kapta Kertész, és most az elmúlt 30 év legnagyobb magyar filmsikere is ebben a témában született. Kiábrándító az a kommentháború, ami ezzel kapcsolatban folyik a neten.
Ami a
Saul fiát illeti, elég sok filmkritikát lehet róla olvasni, de inkább a film megnézését javaslom. Az első percben a székhez szegeződsz és egy és háromnegyed órán keresztül nem szabadulsz. Gondoltam, hogy talán bibliai vonatkozása is van a címválasztásnak, utána is olvastam Sámuel könyvében. Saul a zsidók első királya volt, aki egyesítette a zsidó törzseket. Amikor az ő csillaga hanyatlóban, Dávidé, a későbbi királyé pedig a filiszteus Góliát legyőzése után emelkedőben volt, Saul üldözte Dávidot, de Saul fia, Jonatán barátsággal viseltetett iránta. Hát a filmnek semmi köze sincs ehhez a bibliai történethez.
A
Saul fiában nem játszanak nagy színészek, nincs szélesen hömpölygő zenéje, története egy mondatban elmesélhető, a megsemmisítő tábor borzalmainak többsége a kamera fókuszán kívül esik, nincsenek szerethető szereplői de még csak pozitív kicsengése sincs, mégis a hatása alá kerülsz és úgy érzed, hogy ennél többet már lehetetlenség elmondani erről a pokolról. A főszereplő Röhrig Géza amatőr, költő, énekes, judaisztikával foglalkozik. A látványtervező Rajk László volt - csak emlékeztetőül: Nagy Imréék újratemetésének látványterveit is ő készítette. Annak ellenére, hogy a film részben a
Sorstalanság 10 évvel korábbi díszletei között forgott Fóton, éles ellentétben áll Koltai Lajos filmjével.
A
Sorstalanságon meglátszik, hogy egy operatőr rendezte: képi megjelenése hibátlan és erőteljes, de a színészek az egyetlen Dimény Áronon, Citrom Bandi megformálóján kívül hiteltelenek. Kertész Imre ironikus, távolságtartó nyelvezetét nem sikerült filmre vinni, Ennio Morricone filmzenéje pedig cukormázzal önti nyakon az egészet. Pedig nemcsak kiváló hazai színészek játszanak benne, de a film végén rövid szerepet kap Daniel Craig alias James Bond is, mint amerikai őrmester. Egyébként egy közös színésze is van a
Saul fiának és a
Sorstalanságnak, ő Zsótér Sándor, aki a
Sorstalanságban mint német tiszt fogadja a deportáltakat az auschwitzi rámpán és dönt életről vagy halálról, a
Saul fiában pedig egy magyar boncoló orvost alakít.
Citrom Bandi viszont fontos szereplője a
Sorstalanságnak, a regénynek és a filmnek egyaránt. Az ő rendíthetetlen, elkeseredett magyarsága ad csattanós választ azoknak, akik szerint "Imre Kertész" csak "magyar származású", aki megtagadta magyarságát. Ő a film igazi főszereplője, az ő küldetése, hogy visszatérhessen a pesti flaszterre. Saul pedig csak zsidó módra szeretné eltemetni a fiát. Egyik küldetés sem volt teljesíthető.
Kertész Imre épp hogy megérte a buchenwaldi láger felszabadítását, írótársának, a nála öt hónappal idősebb, de szintén csak 16 éves Anne Franknak ez nem sikerült, pár héttel a bergen-belseni tábor felszabadítása előtt halt meg tífuszban.
