Őszirózsás forradalom

Igen, most van az évfordulója, 1918 október 28.-31. között zajlott, melynek csúcspontja a Magyar (Nép)Köztársaság kikiáltása, Károlyi Mihály köztársasági elnökké választása és a fő politikai ellenlábas, Tisza István meggyilkolása volt. Ennek az ad különös politikai aktualitást, hogy döntött az Országgyűlés: az eredeti, 1944-es állapotában állítják helyre a budapesti Kossuth teret, azaz Károlyi megy, Tisza jön.

Ez éppúgy része a köztársaságtalanítási folyamatnak, mint az ország nevének megváltoztatása vagy a Köztársaság tér átnevezése. A Fidesz már egy évvel hatalomra kerülése előtt készült erre, amikor Rogán Antal V. kerületi polgármester nem adta ki az építési engedélyt a Kossuth tér átalakítására.
Azon túl, hogy Károlyi mégiscsak első köztársasági elnökünk volt, lecserélése Tiszára nemcsak azt jelenti, hogy ami eddig fekete volt, az mostantól fehér és fordítva. Tisza István végtelenül konzervatív, az általános választójogot ellenző, klerikális alapokon kormányzó politikus volt, aki - véleményem szerint - semmiféle példaképül nem szolgálhat a jelen politikusai számára. Úgy tűnik, ahhoz is el kell még telnie egy kis időnek, hogy objektíven megítélhessük, ki járult hozzá jobban Trianonhoz, a világháborúba belépő Tisza vagy a háborúban reménytelenül elcsigázott, az őszirózsás forradalomban elégedetlenségének hangot adó katonaságot leszerelő Károlyi.
A Fidesz szimbolikus politizálására jellemző, hogy milyen hosszasan, előrelátóan készül egy-egy szimbolikus aktusra. Lám, Károlyi szobrának eltávolítására már 2008-ban készültek, mint ahogy feltett szándékuk az 56-osok terén található, a véres 2006 októberében felavatott 56-os emlékmű felszámolása is.
Biztos feltűnt nektek, hogy egyetlen hivatalos megemlékezést sem tartottak ennél az emlékműnél október 23-án. Az önkormányzati választások előtt Tarlós elszólta magát, hogy egyik feladatának az emlékmű eltávolítását tartja, azóta hallgat a dologról. Viszont leállították a Szépművészeti Múzeum új fogadóépületének megépítését, pedig a múzeum kincseit pont emiatt két évre világkörüli útra indították. Az indoklás szerint az új közgyűjteményi koncepció szerint szervezetileg összevonják a Nemzeti Galériát és a Szépművészeti Múzeumot, és egy új múzeumi épületet építenek az 56-osok terén. Na hol? Hát persze, hogy az átkozott "rozsdás vaskefe" helyén. A helyzet pikantériája, hogy a projekt előkészítésével azt a Baán Lászlót bízták meg, aki a Szépművészeti igazgatójaként elszenvedte a leállított beruházást, és aki egy évvel ezelőtt az 56-os emlékműről úgy nyilatkozott, hogy erős szimbolikával rendelkező, nemzetközi összehasonlításban is jelentős műalkotás, melynek eltávolítása igen nagy hiba lenne.
Hát, kíváncsian várom a fejleményeket.

Okostelefonok funkciói III. - fényképezés

Apámnak van egy Altix-V típusú fényképezőgépe. Valamikor '60 tájékán vette, miután korábbi gépét Moszkvában a trolin levágták a nyakából (azt hiszem, ez volt első csalódása a szocialista mintaállamban). Az Altixot az NDK-ban, Drezdában gyártották még azelőtt, mielőtt a Pentacon gyár megalakult volna, Zeiss optikája van, apám fekete-fehér képeket készített vele. Bár egy egyszerű alapgép átnézős (Newton-féle) keresővel, apám vett hozzá fénymérőt, sőt, a vakupapucsra csúsztatható optikai távolságmérőt is. Lényegében ezen a gépen mutatott meg nekem mindent, amit egy gyereknek tudni érdemes a fényképezésről.
Aztán kb. 10 éves koromban kaptam egy szovjet gyártmányú Skolnyikot (mellékelt kép). 6x6-os rollfilmre dolgozott fix 1/60-ados záridővel, fix fókusszal, 8-as, 11-es és 16-os blendével. Egy-két egész jó képet sikerült vele készítenem.
14 éves koromban vettem magamnak a műszaki bizományiban egy még a háború előtt gyártott német gépet, ez már kazettás filmre dolgozott, és lehetett rajta állítani az időt, a blendét és a zársebességet. Mivel gimis koromban sokat kirándultam, sok fekete-fehér képet csináltam ezzel is, de sajnos '73-ban fenn felejtettem a vonaton. Ezután több mint egy évtizedre elfordult az érdeklődésem a fotózástól.
1985-ben egy kollégámtól megvettem Praktica VLC-2 típusú tükörreflexes, pentaprizmás fényképezőgépét (szintén NDK, Pentacon gyártmány). Finom gép, manuális fényméréssel, mérőékes távolságméréssel, cserélhető objektívvel. Az 50 mm-es alapobjektív mellé vettem hozzá egy 28 mm-es nagylátószögű objektívet és egy 200 mm-es teleobjektívet. Ezenkívül vettem szűrőket, makro-kihuzatot, repro-feltétet. Színes filmre dolgoztam, van hozzá egy fix és egy automata vakum, sőt, gyártottam hozzá egy pótvaku-kioldó elektronikát is.
Aztán úgy éreztem, hogy jó lenne egy automata gép zoom-os objektívvel, így 1994-ben párizsi utam során beszereztem egy Carena márkájú kis gépet 35-105 zoom-mal. Bár először úgy éreztem, ez visszalépés a tükörreflexes gépektől, mégis jó útitársammá vált. Aztán a kilencvenes évek második felében már kezdtek elterjedni a digitális kamerák, de én még kivártam. Jópofa volt, hogy nem lehetett egyből visszanézni a képeket, hogy spórolni kellett a filmmel.
Végül 2003-ban vettem egy SONY DSC-P72-es kamerát (3.2 Mpixel, 3xzoom), akkor még horror árért adták. Mind a mai napig használom.
Birtoklok még néhány muzeális gépet is, pl. egy ZEISS-IKON gyártmányú Box-Tengor-t (1934-ben gyártották, háromféle távolságot és három blendét lehet állítani a fix zársebesség mellé), egy Voigtländler Brillant-ot (1932, tüköraknás), egy Zorkij-1-et (1962, a Leica-II pontos másolata).
A családban először Katinak volt fényképezős telefonja, egy Alcatel. Én nem vágytam különösebben erre a funkcióra, bár jól jön, ha hirtelen le kell kapni valamit vagy valakit. Két éve, jelenlegi telefonom mellé kaptam meg ezt a szolgáltatást, ha akartam volna, se tudtam volna kikerülni, mivel kamera nélküli telefont már csak a nagyiknak gyártanak.
Manapság már képeinket tag-eljük, feltöltjük a facebook-ra, szerveren tároljuk, a bőség zavarával küzdünk, a nagyszülőknek mégis az a legkedvesebb családi ajándék, ha családi fotókból naptárt állítunk össze.

Gesztus

Nemrég a neten rátaláltam Velázquez híres festményére, a Breda átadására. A jelenet azt a pillanatot ábrázolja, amikor a holland várost védő Maurice of Nassau átadja a város kulcsát a spanyol Ambrosio Spinolának. Ami megragadott, az a festményen megörökített gesztus, mellyel a spanyol hadvezér megadja a tiszteletet az elesett város védőinek.
Pontosan ez az a gesztus, ami egy évtizede hiányzik a magyar politikai közéletből. Nem tudom, mikor romlottak el véglegesen a dolgok. Talán Keller László elszámoltatási biztos kinevezésével, akinek hű tükörképe Budai Gyula, a Fidesz-kormány hasonló funkciókkal megbízott politikusa. Mindkét esetben az volt az üzenet, hogy a politikai ellenfél egyben bűnöző is.
Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy ez a szemlélet szűnjön meg végérvényesen, és újra megjelenjenek a közéletben a gesztusok. Mert engedményt tenni nem a gyengeség jele, mint ahogyan az ellenfél megalázása sem jelenti feltétlenül az erőt. Sokkal inkább a félelmet és a bizonytalanságot.
Az október 23.-ai tüntetéssel kapcsolatban többször megnéztem a Nem tetszik a rendszer videoklipet, melyből leginkább az alábbiak ragadtak meg:

"Kit érdekel, hogy ki mit kúrt el,
Legyen már úgy, hogy a harag múlt el,
Itt van az idő a cselekvésre,
A jobb- és a balsorsnak legyen vége!"

Hogy az ünnepnapnak Petra számára is adjunk egy kis aktualitást, megnéztük Török Zoltán Vad Magyarország c. természetfilmjét az Urániában. Nagyon szép természetfilm, Török Zoltán méltó utóda Homoki Nagy Istvánnak.

Most, hogy elkezdtük a temetőjárást így Mindenszentek közeledtével, József Attila (kinek szobrát lehet hogy elviszik a Parlament mellől) két gondolata jutott eszembe:

"Eltöm a föld és elmorzsol a tenger,
Azt mondják, hogy meghalok,
De annyi mindenfélét hall az ember,
Hogy erre csak hallgatok."

"Miért legyek tisztességes?
Kiterítenek úgyis.
Miért ne legyek tisztességes?
Kiterítenek úgyis."

Okostelefonok funkciói II. - SMS

Na, hát az SMS sem számít a kizárólag okostelefonokhoz köthető funkciónak, már az első GSM telefonok is tudtak szöveges üzeneteket küldeni és fogadni.
Közvetlen előzményének a magyarországi közforgalomban igen rövid életű személyi hívók (pager, beeper) tekinthetők. A '90-es évek közepén én is nagyon szerettem volna személyi hívót, mely csak szöveg fogadásár volt alkalmas. Küldeni a küldő központon keresztül, az üzenetet az operátornak bediktálva lehetett, mely által teljesen elveszítette személyes, intim jellegét. Valamelyik országos rádió-adó, talán a Petőfi oldalsávján működött, ahol most a GPS-ek számára a forgalmi információkat (TMC) sugározzák.
Az SMS aztán része lett az életünknek, hány szerelmi vallomás, szakítás, leánykérés zajlott már SMS-en. Viszont ami érdekes, hogy feltűnően sok ember SMS-analfabéta, főleg az idősek (bár édesanyám fogadni tud SMS-t, de írni már nem).
Az SMS szerte a világon sajátos nyelvezetet alakított ki. Különös írásjel-kombinációk, szmájlik alakultak ki, pl. (:o)–+<. Megjelentek a furcsa rövidítések: h - hogy, vok - vagyok, szal - szóval, tanképpen - tulajdonképpen stb. Egészen furcsa lelemények is, pl. +1-eztünk (megegyeztünk).
Varró Dániel fiatal magyar költő SMS verseivel új műfajt teremtett, ide másolok egyet:

itt állok én e kerge hős
kabátom vízlepergetős
a szmájli számra ráfagyott
ha nem szeretsz hát ne szeress
ez itt csak egy teszt sms
hogy nyomkodom tehát vagyok

Persze a Pál család is minden év utolsó napján SMS-vers formájában küldi szét jókívánságait az ismerősöknek, már vagy 8-10 mű született ebből a műfajból.
A T-Com a vezetékes telefonjain is kínálta az SMS szolgáltatást, használtuk is, amíg Kati Petrával otthon volt GYES-en. Aztán kikopott a használatból, új szolgáltatónk, a UPC már nem is kínálta ezt az opciót, sőt gyanítom, már a T-nél is megszűnt ez a lehetőség, az SMS megmaradt a mobiltelefonok privilégiuma.
Emlékezzünk meg a televíziók SMS-szavazásairól, ami jó pénzbevételi lehetőség a tévéknek, viszont mégiscsak objektívebb, mint annak idején a "mindenki kapcsolja fel a villanyt, aki szerint Kovács József táncdalénekes jusson a döntőbe" jellegű nézői interaktivitás. És persze itt is gondolnak az SMS-analfabétákra: általában nemcsak SMS-ben, de normál telefonhívással is lehet szavazni.
Az SMS-ekkel kapcsolatban még egy összeesküvés-elméletem is volt: a mobiltelefonok úgy voltak elkészítve, hogy a menügomb kitartó nyomogatásával tetszőlegesen sok üres SMS-t el lehetett küldeni a címlistán első helyen szereplő szerencsétlennek. Egy női táskában nem lezárt billentyűzárral felejtett készülék egy délután lemeríthette a feltöltő kártya teljes keretét és közben őrületbe kergetett egy peches A-betűst. Ezt én úgy védtem ki, hogy a címlistám egy AAA nevű nemlétező számmal kezdődött...

Roma etnobiznisz

Ahogyan azt elsőszülött szociológus-palántánk blogjában megírta, a népszámlálás során az emberek a vallás rovatba előszeretettel írták azt, hogy jedi, a nemzetiség rovatba pedig azt, hogy piréz. Hát igen, erősen élnek még az önvédelmi reflexek, pedig a holokauszt és a kitelepítések idején mit sem számított az önbevallás, a hatalom mondta meg, ki zsidó, ki cigány, ki sváb vagy tót.
A második világháború óta senkiről sem tartható hivatalosan nyilván vallási és nemzetiségi hovatartozása. Ez persze jó, de tág teret ad a nemzetiségi hovatartozással való visszaélésre. Ha pl. azt szeretném, hogy gyermekem német tannyelvű iskolába járjon, kiválasztok egy nemzetiségi iskolát, és a gyerek önéletrajzába beírok néhány sváb felmenőt. Merjék azt mondani, hogy hazudok! Amikor Lányi Zsolt egykori kisgazda politikus pártjának levitézlése után jobb híján a kerületi örmény kisebbségi önkormányzat vezetésében vállalt szerepet, és azt kérték tőle, mondjon valamit örményül, azt válaszolta: Mi magyarul beszélő örmények vagyunk.
Emlékeztek-e a jászladányi alapítványi iskola ügyére? A község nem cigány lakossága a polgármester vezetésével egy alapítványi iskolát hozott létre, és ide íratták gyermekeiket. Amikor szegregációval vádolták őket, az alapítványi iskola tanulói közül hirtelen 30% vallotta magát romának, sőt, a soron következő roma kisebbségi önkormányzati választáson a polgármester felesége lett a kisebbségi önkormányzat elnöke, az öt vezetőségi tagból csak egy személy volt ténylegesen roma.
Mindez onnan jutott eszembe, hogy a fővárosban meghirdették, közbeszerzési eljárások során előnyt élveznek azok a cégek, ahol magas a roma alkalmazottak száma. Nem csodálkoznék, ha a kéménysepréssel, szemétszállítással, útépítéssel foglalkozó cégeknél most ugrásszerűen megnövekedne a cigány foglalkoztatottak aránya.
Félreértés ne essék, azok a nem cigány emberek, akik a ferencvárosi Dzsumbuj bérházaiban vagy a szabolcsi cigánytelepeken élő roma lakosok sorsában osztozva hasonló nyomorban élnek, megérdemlik ugyanazt a támogatást, amit cigány sorstársaik. De akkor nevezzük őket rászorultaknak, ne pedig teljesen ellenőrizhetetlen és önbevalláson alapuló nemzetiségi hovatartozáshoz kössük a kedvezményeket.

Okostelefonok funkciói I. - telefon

Gyerekkoromban mindig volt telefonunk. Természetesnek vettem, pedig tudtam, hogy Magyarországon nem olyan egyszerű telefonhoz jutni. Telefonálni sem volt túl egyszerű. Nővérem 1974-ben Vámosújfalura ment férjhez, de a közeli Sárospatakon dolgozott. Őt felhívni egy délelőttbe telt, persze normál sűrgősséggel: az ember megrendelte a hívást a központtól, aztán órákat várt. Ha a hívás időpontjában a mosdóban volt, akkor nem volt szerencsém.
Katonakoromban ('74-'75-ben) Debrecenből már néhány utcai fülkéből is lehetett Budapestet hívni normál tárcsázással, de Sárospatak csak későn kapcsolódott be a "crossbar"-ba.
'86-ban, amikor saját lakásom lett, azonnal megigényeltem a vonalas telefont. Öt év múlva kaptam meg, de akkoriban hozzá voltunk szokva a sorbaálláshoz. A Posta (igen, akkor még a Posta üzemeltette a telefon-hálózatot) hálózatfejlesztéséhez ún. telefonkötvénnyel lehetett hozzájárulni. A telefonkötvényesek előnyt élveztek, hamarabb jutottak telefonhoz. A Posta impotenciája miatt minden országos szervezetnek megvolt a saját telefon-hálózata: a honvédségnek, vízügynek, elektromos műveknek, rendőrségnek stb., és persze ott volt a legendás K-vonal is. Édesapámnak volt a munkahelyén K-vonala, egyszer mutatott is egy K-telefonkönyvet, minden jelentősebb elvtárs benne volt.
Szóval 20 éve van vonalas telefonunk, a számunk azóta is változatlan, pedig már más szolgáltatónál vagyunk. De a vonalas telefon szép lassan kihaló ágra került, mi is lényegében csak a szüleinkkel való beszélgetésre használjuk. Lányaink is inkább a mobilt vagy a Skype-ot (és egyéb VoiP alapú telefonálást) használják.
Mobil telefonunk 1999 karácsonya óta van, vagyis viszonylag későn lettünk részesei a mobil társadalomnak.
Okostelefonja a családban nekem és Orsinak van, ha van elérhető wifi-hálózat, mi már Skype-on is tudunk csevegni, szerencsére Orsi is átszokott erre a médiumra, jelentősen csökkentve telefonszámláját.

Lomtalanítás kockázatokkal és mellékhatásokkal

Az uniós elnökségnek köszönhetően tavasszal elmaradt a kerületben a szokásos tavaszi lomtalanítás, ezért aztán egész nyáron nézhettük erkélyünkön a még tavaly lecserélt és elég ramaty állapotban lévő régi ágyainkat. Elmaradtak a kedélyes hétvégi reggelik és ebédek az erkélyen, az esti borozgatások mécsvilág mellett.
A régi kacatok lomtalanítására tegnap került sor a kerületben, még Bori barátja is mozgósítva lett a cipekedéshez. Nagyon sok mindent kidobtunk: két ágyat, a lányok mindegyike által használt gyerekágyat, egy összecsukható ágyat, egy hordozható gyerekágyat (mind olyan állapotban volt, hogy már nem lehetett továbbadni őket), öreg, leharcolt síléceket, gyerekbiciklit és még sok egyebet.
A cipekedéssel nem is volt baj, bár sok mindent nem tudtunk lifttel vinni, ezért gyalog kellett lehordanunk a másodikról. A lomtalanítás után még lementem az autóhoz, mert ki kellett cserélni egy biztosítékot, amikor becsípődött egy ideg a derekamban. Még sikerült valahogyan felvergődnöm a lakásba és lefeküdni, de fölkelni már nem tudtam. Csak az orvosi ügyelet által beadott injekció tudott talpra állítani, de azóta is olyan vagyok, mint az egyszeri viccben: Ha leülök, akkor csak ülök, ha felállok, akkor csak állok, ha elindulok, akkor csak megyek...
Egy korábbi posztomban már írtam a régi kacatok kidobálásának felszabadító érzéséről, egész délelőtt Bródy János "Filléres emlékeim"-jét dúdoltam, ezért ide beteszem azt a felvételt, amit még a régi szintetizátorommal vettem fel.

Amerikai álom - Steve Jobs halálára

Amint azt a Fonográf együttes örökbecsű dalából is tudjuk, Edison pontosan 100 éve, 1911-ben Budapesten járt. Több mint 1000 szabadalmával valószínűleg világcsúcstartó, volt időszak, amikor ötnaponta új találmányt jelentett be. A XIX. század és a XX. század elejének technikai vívmányai magányos feltalálók nevéhez fűződnek. Az mondod: gőzmozdony, azt mondom: Stephenson. Azt mondod: telefon, azt mondom: Bell. Azt mondod: villanymotor, azt mondom: Siemens (vagy Jedlik?). Azt mondod: rádió, azt mondom: Marconi (vagy Popov?).
Aztán eljött az a világ, amikor a technológiai fejlődés mérföldkövei már nem köthetők nevekhez. Ki találta fel a televíziót? Hát a mobiltelefont? Egy mai okostelefon több száz szabadalomból áll, több száz vállalat, több ezer mérnök kollektív tudásának terméke.
Az egykori feltalálókat azok a látnokok váltották fel, akik irányt szabnak a technológiai fejlődésnek. Ők a jövő megálmodói. Ilyen nagy álmodó volt Steve Jobs, az Apple alapítója is. A nagy amerikai álmot váltotta valóra: a felsőfokú végzettség nélküli ifjú barátaival egy garázsban megalkotta a személyi számítógépet. 1982-ben a Time magazin a személyi számítógépet választotta az "év emberének". Jobs-nak és az Apple-nek olyan innovációkat köszönhetünk, mint a grafikus operációs rendszer, ahol az egyes programokat ikonok jelenítik meg, az egér, mint a számítógép fontos kezelőszerve. Az érintő képernyőknél a többes érintéshez tartozó funkciók, mint a nagyítás-kicsinyítés, forgatás. A személyi számítógépen kívül Jobs nevéhez fűződik az iPod, mely az ezredforduló utáni évek ugyanolyan kultikus zenelejátszó eszköze volt, mint két évtizeddel korábban a Sony walkman-je. Ma pedig egy innovációra nyitott, dinamikus menedzser nem képzelhető el olyan  tárgyak nélkül, mint az iPhone vagy iPad. A Fidesz-legendáriumból már azt is tudjuk, hogy hazánk alkotmánya alaptörvénye is egy iPad-en íródott a Brüsszel-Budapest vasúti járaton.
Volt idő, amikor az Apple a bolygó legértékesebb vállalata volt, de nem ez volt az egyetlen garázs-történet a számítástechnika történetében. Bill Hewlett és Dave Packard 1939-ben egy garázsban alapították meg a HP-t, mely HP200A típusú oszcilloszkópjával tört be az elektronikus műszerpiacra, és sokáig csak ebben a szektorban működött, volt cégem is nagyon sok HP-műszert, jelgenerátort, logikai analizátort, plottert használt. A számítástechnikai piacra a tintasugaras és lézernyomtatókkal törtek be. Mára már a Digital -lal és a Compaq-kal végrehajtott "megafusion"-nek köszönhetően a HP a Dell és az IBM előtt a világ legnagyobb számítógép-gyártó cége.
Ne feledkezzünk meg a számítástechnika többi nagy álmodójáról sem: Bill Gates-ről, a Microsoft alapítójáról, ifj. Simonyi Károlyról, aki nemcsak a második (és harmadik) magyar űrhajós, de a Word és az Excel kijeflesztője is, Larry Page-ről és Sergey Brin-ről, a Google megálmodóiról, Mark Zuckerbergről, a Facebook atyjáról, és a sor még folytatható lenne karácsonyig.  A brit Clive Sinclair is nagy alakja volt a korai személyi számítógépeknek, elég, ha csak annyit mondunk: ZX81. Cége mégsem volt képes olyan ívű pályát befutni, mint az Apple.
Steve Jobs velem egyidős volt. Hatalmas életművének azzal adózom, hogy sorozatot indítok ezen a blogon arról, hogy egy mai okostelefon telefonálással nem feltétlenül összekapcsolódó egyéb funkciói (pl. fényképezés, határidőnapló, GPS) milyen szerepet játszottak az életemben. Stay tuned.