2018-ban is csak jó dolgok történtek!

Azzal zártam 2017-et, hogy csak jó dolgok történtek. Hát akkor mit írhatnék 2018-ról?

Család

A kis Eliza megszületése

Kisebbik unokaöcséméknél újabb kislány született, így most már nővéremnek négy lányunokája, édesanyámnak négy lány dédunokája van! Kezdenek a lányok dominálni a családban.

Orsi férjhez ment

Sokat posztoltam Orsi esküvőjének előkészületeiről, magáról az esküvőről, és még esküvői fotókat is közzétettem. Az ifjú asszony nagy örömünkre a karácsonyt velünk töltötte, most pedig épp Bori lányunk van velük kinn Izraelben.

Külföldi utazások

Idén négyszer jártam külföldön, kétszer síelni (először a családdal, majd volt osztálytársaimmal), nyáron Észak-Tirolban és Dél-Bajorországban nyaraltunk, és Orsi esküvőjét is összekötöttük egy kis izraeli utazással.

Családi síelés Murauban

Síelés osztálytársaimmal

Dél-Bajorország (Eibsee)

Izrael, Tel Aviv

Belföldi utazások

A tavaszi szünetben pár napot Siklóson, a nyár elején pedig néhány napot Balatonszemesen töltöttünk.

A siklósi vár

Balatonszemes

Sok helyen voltunk egynapos kirándulásra, még az 50. Kék Szalag vitorlásversenyen is részt vehettem (persze csak nézőként).

Indulás előtt a kikötőben

Geoládázással egybekötött kirándulás húsvétkor

Idén viszonylag kevés (42) geoládát találtunk meg.

Kultúra

Idén is sokat voltunk színházban és viszonylag sok könyvet sikerült elolvasnom.

Könyvek

• Ian McEwan: Mézesmadzag
• Paul Hoffman: Az ember, aki csak a matematikát szerette
• Soros György: Nyílt társadalom, avagy a globális kapitalizmus megreformálása
• Rubin Eszter: Barhesz
• Moldova György: Az új császár új ruhája
• Spiró György: Kőbéka
• Fekete Gyula: Éljünk Magunknak?
• Thomas Mann: Európa, vigyázz!
• Gerlóczy Márton: Mikecs Anna - Altató
• Batthyány Tivadar: Beszámolóm

Jelenleg Nádas Péter Párhuzamos életrajzok című háromkötetes regényének első kötetét olvasom.

Színház

• Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról
• Ray Cooney, John Chapman: Kölcsönlakás
• Thomas Mann: József és testvérei
• Móricz Zsigmond, Kocsák Tibor: Légy jó mindhalálig
• Yasmina Reza: Az öldöklés istene
• Péterfy-Novák Éva: Egyasszony
• Závada Pál: Egy piaci nap
• Joe Dipietro: A folyón túl Itália
• Szvetlana Alekszijevics: Secondhand
• Tim Firth: Naptárlánaok
• Stephen Sacks: Valódi hamisítvány
• Bulgakov: Biborsziget

Januárban egy Cseh Tamás-emlékkoncerten voltunk, júniusban a Zeneakadémián a Budapesti Fesztiválzenekar egy koncertjén, és ma este még vár ránk a Budapest Bár a MomKultban.

Szakma

Annak ellenére, hogy darabszámra 2018-ban viszonylag sok szerződésünk volt, árbevételünk messze elmaradt a várttól, ezért cégünk átalakítását, karcsúsítását határoztuk el. Az ötfős cégünk két főre apadt, egy kétszemélyes mérnökirodaként fogunk a jövőben működni, erről részletesebben biztosan posztolok majd.

A fejlesztési feladatok a mai világban egyre fogynak, leginkább tervezési/rendszerintegrációs és kivitelezési munkáink voltak. Tavaly egyáltalán nem volt szoftverfejlesztési megbízásunk, idén azonban több is, én magam két témán is részt vettem: A Dunamenti Erőmű villamos technológiai irányítási rendszerével követtük az elmúlt évek technológiai változásait, valamint egy időkonverziós programot fejlesztettem a Paksi Atomerőmű részére.

Lányok

Bori

Bori szintén saját blogot vezet, akit érdekel, itt olvashatja. Hivatalosan sokat van külföldön, de idén tavasszal egy önálló portugáliai utazásra is vállalkozott. Elnyerte a Tom Lantos Intézet egyik kutatási pályázatát is.

Bori Portugáliában kinti szállásadójával

Orsi

Bár a legnagyobb esemény az életében az esküvője volt, azért ne feledkezzünk meg arról, hogy héber nyelven elvégzett egy főiskolát és jelenleg Izrael egyik legnagyobb szállodájában, a Tel Aviv-i Intercontinental David szállodában dolgozik, ahol angol a munkanyelv és jelenleg műszakvezető a recepción.

Az esküvőjük előtt egy elő-nászúton Párizsban voltak, igazi nászutuk pedig Portugáliában volt.

Orsi Párizsban

Petra

Petra a kilencedik osztályt matematika/informatika fakultáción kezdte el, de változatlanul rajong a történelemért is, ingadozik a reál és humán tudományok között. Ősztől röplabdázni kezdett a Vasasban, és változatlanul örömmel (és sikeresen) zongorázik.

Petra Yaffoban

Kedves, drága, kitartó olvasóim. 2018-ra búcsúzom Tőletek. Mulassatok jól a szilveszteri buliban, de legyetek józanok 2019-ben. Minden lépéseteket a szívetek vezesse az új évben is!

Az év utolsó füstölgése a háromharmadról

December 20-án voltunk idén utoljára színházban, Bulgakovtól a Bíborszigetet néztük meg a Pesti Színházban. A katonaság alatt olvastam először Bulgakovot, A mester és Margaritát és a Színházi regényt. Emlékszem, hogy nemcsak Bulgakov egészen sajátos stílusa és nyelvezete hatott rám, hanem az a tény, hogy ez az ember a 20-as, 30-as évek Moszkvájában alkotott. Ez teljesen ellentétes volt a sztálinizmusról alkotott addigi világképemmel.
A Szentivánéji álom óta a színház a színházban nagy kedvenc, ebben a blogban is posztoltam már két ilyen előadásról, Sütő András Álomkommandójáról és a Ma este megbukunk című abszurd komédiáról. Bulgakov is szívesen írt magáról a színházról. A Bíborsziget egy többszörös áthallású darab: egyrészt áthallásos volt a maga korában a sztálini kultúrpolitikáról, Hegedűs D. Géza rendezése pedig a mai orbáni kultúrpolitikára van némi áthallással. Különösen aktuális volt a színdarab a decemberi tüntetések fényében.
Látszólag a rabszolgatörvénynek nevezett munkatörvénykönyv-módosítás váltotta ki a tiltakozásokat, valójában azonban most tört ki az április 8-a óta halmozódó keserűség az emberekből. A szavazásra jogosultak egyharmada, a szavazók alig fele szavazatával a Fidesz kétharmados többséget szerzett a Parlamentben, de a negyedik Fidesz-kormány úgy kezdett neki a működésének, mintha valójában háromharmada volna.
Nem, nem arról van szó, hogy a miniszterelnök azokat is szolgálni szeretné, akik nem szavaztak rá, hanem egyszerűen elhatározta, hogy nem vesz tudomást róluk. Kezdetben minden ellenzéknek nem tetsző intézkedést egyszerűen azzal intéztek el, hogy erre szavazott a kétharmad.

Valahogy aztán az év vége felé már mintha kulminálódni kezdtek volna a dolgok. Orbán, mint egy vásott kölyök, aki szándékosan próbál meg borsot törni a szülei orra alá, sorra hozta a nemcsak az ellenzéket, de Magyarország szövetségeseit is megbotránkoztató intézkedéseket, törvényeket (tudom, hogy közjogilag a törvényeket a Parlament hozza, de Magyarországon minden jog forrása Orbán).

• Minden nemzetközi tiltakozás és fenyegetés ellenére elűzték Magyarországról a CEU-t;
• Létrehozták a hatóságokkal kapcsolatos perek ügyekben illetékes, minden tekintetben a kormánytól függő közigazgatási bíróságokat;
• A kormányközeli médiumokat egyetlen sajtóalapítványba egyesítették;
• Az MTVA élére azt a hírhamisító Papp Dánielt nevezték ki, aki lebukott és jogerősen nevezhető hírhamisítónak. Tipikus orbáni kisvasút-szindróma: amit nagyon támadnak, azt tovább erősítjük. Papp Dániel az ellenzéki képviselők Kunigunda utcai látogatását sem volt képes megfelelően kezelni: Nem tett eleget törvényi kötelezettségének, hogy tárgyaljon velük, ehelyett biztonsági őröket küldött rájuk:

• Kormányzati hatáskörbe vonta a Tudományos Akadémia kutatásra fordítható pénzének elosztását.
• Magyar közreműködéssel segített hazájából megszökni a Macedóniában jogerősen elítélt volt miniszterelnököt, Nicola Gruevszkit, akinek azonnal menedékjogot nyújtottunk.
• Végül a szakszervezetek minden tiltakozása ellenére megszavazták az évi 400 órányi túlmunkát lehetővé tevő munkatörvénykönyv-módosítást. Ráadásul a 400 órát kivonták a kollektív szerződés hatálya alól, vagyis a szakszervezeteknek nincs többé lehetőségük, hogy tagjaikat megvédjék a túlmunkától.

Az ellenzéki képviselők a hagyományos parlamenti akcióikkal (interpellációk, bizottsági és plenáris viták) semmit sem érnek el: a bizottsági ülések összehívására vonatkozó indítványaikat elutasítják, az álmos levezető elnök indoklás nélkül berekesztheti az általános vitát, elrendelhetik, hogy az ellenzék módosító indítványairól összevontan szavazzanak. Az ellenzék látványos eszközöket, performanszokat kezdett alkalmazni, kihasználva az internetes közösségi oldalak élő közvetítései által nyújtott nyilvánosságot.

Igazi műalkotás: Orbán, Rogán, Kósa és Kocsis az ellenzéken röhög

Az ellenzéki képviselők akcióit rég nem látott méretű tüntetéshullám követte. A tüntetéseket a rendőrség jól kezelte, a kormánymédia azonban a tüntetőket keresztényellenes csőcseléknek minősítette, a közszolgálati híradókból viszonylag keveset tudhattunk meg a megmozdulások okáról, annál többet arról, hogy egy Soros György által pénzelt lumpen tömeg rombol.
Ma már valóban úgy működnek, mint akiknek tényleg háromharmaduk van. Ezt egy Fidesz-közeli politológus egy beszélgetős műsorban elfreudolta:



De hogy nemcsak freudi elszólásról van szó, azt jól bizonyítja a Magyar Idők karácsonyi cikke, melyben egyenesen őfelsége saját ellenzékének megalkotásáról vizionálnak:
"Nem tudom elhinni, hogy a magyar nemzet, amely létszámához képest aránytalanul sok szellemi nagysággal büszkélkedhetett a történelem folyamán, nem tud kitermelni egy épkézláb ellenzéket, hogy ne öljön meg bennünket a szégyen. De minden jel arra mutat, hogy ezt az ellenzéket is – abszurd módon – a nemzeti oldalnak kell fölépítenie."

Bevallom őszintén, a tüntetők radikalizmusa már gyakran túlmegy az ízlésemen, de azért büszke voltam, hogy a Kétfarkú kutyapárt december 21-ei békemenetén az én egyik dalomtól is hangos volt a Kossuth tér. Kétségtelen, hogy a Simicska Lajos mondásához kapcsolódó új szimbólum, az O1G leginkább labdarúgó-szurkolói, kocsmai színvonalnak felel meg, de tény, hogy tömör, ütős, és bejárta a világsajtót.



---

All I Want For Christmas Is You

Orsika velünk karácsonyozott!
Ez azért nagy szó, mert utoljára hat éve, még Orsi kivándorlása előtt töltöttük együtt a szentestét. Gyakran jött Orsi karácsony előtt vagy karácsony után, de gyertyagyújtáskor sohasem volt velünk.
Hamar elszállt ez az öt nap, íme a kronológiai beszámoló:

december 22., szombat

Orsi gépe délután kettőkor érkezik, ezért délelőtt még jut idő bevásárolni, megvenni a fenyőfát magunknak és édesanyámnak, ebédet főzni, takarítani. Orsi elé az egész család kimegy a repülőtérre. Hazaérkezés után legközépsőbb lányom még csillapítja éhségét, majd a három lány mézeskalácssütésbe fog. Jól esett mellé a forralt bor.

Az estig tartó sütés és díszítés után sajtvacsora (Orsi szenvedélyes sajtfogyasztó), majd a lányok belekezdenek A hobbit első részének megtekintésébe, de elnyomja őket az álom.

december 23., vasárnap

Már a reggeli nyitásra az Intersportba megyünk, mert Orsiék februárban síelni mennek Franciaországba. Feljegyzéseim szerint 2012-ben síelt utoljára együtt az öttagú Pál család, de Orsi talán volt 2013-ban is az iskola szervezésében.

Orsinak beszereztük a komplett ruházatot (sínadrág és dzseki, aláöltözők, kesztyű, szemüveg), lécet, botot, bakancsot és sisakot majd a helyszínen bérelnek.

Délben Orsi egy barátnőjével ebédelt a RUM hotel rooftop éttermében a Királyi Pál utcában, ahonnan rálátni az egész városra. Pár házzal arrébb volt az egykori Györffy-kollégium, amelyben édesapám töltötte kollégiumi éveit a háború alatt.

Délután öt óra felé bevetettük magunkat a Vörösmarty téri karácsonyi forgatagba. Már nem olyan bazári jellegű, mint régen volt, nagyon sok az értékes dizájn áru. Ettünk kürtőskalácsot, ittunk forralt bort.

Este családi társasjátékozás, Concept és Dixit.

december 24., hétfő, szenteste

Míg mi Katival még egy utolsó vásárlást tartunk a piacon, a lányok palacsintát sütnek reggelire. A pompás reggeli után közös takarítás és fenyőfa-díszítés következik, utoljára hat éve díszítette közösen a karácsonyfát a három lány.

Valamiért - és ez már jópár éve így van - nekem a karácsonyfa-díszítéshez hozzátartozik, hogy közben konyakot fogyasztok. A lányok viszont délután megnézték A hobbit második részét.

A hagyomány szerint nálunk a plüss állatok is kapnak saját karácsonyfát.

A gyertyagyújtás és ajándékozás után következett a karácsonyi vacsora, ami nálunk minden évben más, Kati már december elején bújni kezdi a szakácskönyveket. Idén aszaltszilvaleves volt, utána narancsos kacsamell vöröskáposztával és vörösáfonyás hagymás sütőtökkel. Saját ajándékaim közül egy igazi karácsonyi rondapulcsit emelnék ki, amire már évek óta vágyom.

Este az egész család az Igazából szerelem című klasszikust nézte meg.

december 25., kedd, karácsony első napja

Délelőtt Borival és Orsival hármasban felkerestük az idősek otthonában Kati nagybátyját, Pista bácsit, miközben Kati a lazac elkészítésén dolgozott.

A lányok egy másik karácsonyi klasszikust, a Holiday-t nézték meg közösen.

Délutánra anyósomékhoz voltunk hivatalosak, ahol ott voltak sógornőmék és lányaik családostul, vagyis nagyobbik unokahúgom férjestől-gyerekestől, kisebbik unokahúgom pedig a barátjával. Ritka alkalom, hogy anyósom öt unokája együtt van, utoljára Orsi esküvőjén került rá sor.

A virsli- és bejglievős este után otthon még várt ránk a családi társasjátékozás (ezúttal a Concept mellett Fedőnevet is játszottunk), majd közösen megnéztünk egy szintén családi kultfilmet, a 4x100-at. A darab egy 4x100 m-es női váltó olimpiai válogató körüli bonyodalmairól szól, az edzőt az idén Prima-Primissima-díjas Szirtes Ági alakította, aki nekem általános iskolában osztálytársam, a gimnáziumban pedig évfolyamtársam volt.

december 26., szerda, karácsony második napja

A délelőttöt a lányok közös színezéssel  és közös videó-játékkal (Just Dance a PlayStation-ön) töltötték.

Kora délután édesanyámhoz mentünk karácsonyozni, ahol ott volt még anyám nem rég 80. életévét betöltött unokatestvére is. A Mennyből az angyal eléneklése után ide is érkeztek még ajándékok.

Orsi az estét barátaival töltötte, külön a fiúkkal és külön a lányokkal, ezért hajnali fél kettőre ékezett haza. Mivel negyed négykor már indulni kellett a repülőtérre, le sem feküdt. Negyed öt körül nyelte el Lisztferihegy gyomra.

Bori egy hivatalos rendezvény kapcsán az újévet Izraelben tölti, úgyhogy ő már holnap viszontláthatja húgocskáját, mi viszont jópár hónapig a Skype-pal vagyunk kénytelenek beérni.

Nemes Nagy Ágnes: A lovak és az angyalok

Jönnek

Isten hozott, szép angyalok.
Elvermelt almát adhatok.
Ki küldött vajon vigaszul?
Itt egy jonatán, egy batul.
Féltem nagyon, hogy a szemöldök-
fában homlokkal összetörtök,
és tört angyalt hogy ápolok?
Be szerencsével jártatok!
Mint a petróleum-lángot, kicsinyre
húztátok angyalságotok.

Mennek

Először fölkelt Áriel,
aki a karban énekel.
Azután fölkelt Rafael.
– Ne menj még, kérlek. – Menni kell.
Az ifjúságtól, lustaságtól
hullámos-léptű, lassú Gábor
indult aztán. – Ne menj. – Az arca
pelyhes volt, mint a fűzfabarka.
Utolsónak maradt Mihály.
Vasderes-színű tüske-hajjal,
mint az apák, ez olyan angyal.
– A csuhád csücskét megfogom,
az alma kásás volt, tudom,
de nincs más, nincs más, nincs – megállj!
És mégiscsak elment Mihály.

Út

Patkolj nekem lovat, kovács,
hadd vigyen egyszer már haza.
Jó ez a szódás paripa.

A cukrászboltnál majd megállunk,
ott utoljára még benézek,
akár egy alkony ablakán;
hogy villognak a sütemények,
a sok mennyei marcipán –
és aztán minden színtelen.
És nem lát minket senki sem.
A ló dobog csak, tompa dobja,
mintha egy szív ver, távolodva.

És lassan úsztatunk tovább,
valami víz, valami fák,
valami lombos némaság,
talán valami suhogó,
lomb-kupolák alatt futó,
talán folyó a rengetegben –
de nem tudom – minden nevetlen –
lehajlok. Ne érjen az ág.
Átölelem a ló nyakát.

Jakab Zsigmond: Szegő lovak (1967)

A lovak és az angyalok

Mert végül semmi sem marad,
csak az angyalok s a lovak.

Csak állnak lent az udvaron,
az angyalok meg a szobámban;
csellengnek néha szinte százan –
egy lény mit is tesz önmagában?
Feldobrokol, s ismét megáll,
vagy szárnyát csattogtatja olykor,
mint egy szellőzködő madár.

Csak állnak és nincs semmi más,
csak látvány és csak látomás,
csak láb, csak szárny – az út, az ég,
bennük lakik a messzeség –

Oly távol vannak, oly közel.
Talán ők már nem hagynak el.

(1959. február)

Egészségügyi történetek

Az egészségügyet mindig anyukámmal kapcsolatban ekézem. Decemberben két ízben is kapcsolatba került szegény különböző egészségügyi intézményekkel, ahová én is elkísértem.
Négy évvel ezelőtt csípőprotézis-műtéte volt a jobb csípőjében, és most már egyre inkább aktuális ugyanez a bal csípőjében és a térdeiben is. Felkerestük hát orvosát az Ortopédiai Klinika új épületében az Üllői úton.
A műtétet még a Klinika régi épületében, a Karolina úton végezték, de azóta átköltöztek az új épületbe, a Karolina utat megkapta a Sportkórház, a régi Sportkórházat pedig a Testnevelési Egyetem.
Reggel nyolcra kaptunk időpontot, nyolc előtt be is jelentkeztünk a betegirányítónál, ahol kaptunk egy sorszámot, és mondták, hogy a földszint 13-ba menjünk. Nézzük az ajtók számozását a földszinten, látjuk, hogy 90-91-92-... De hol a 13-as? Tüzetesebben megnézve kiderült, hogy minden szobának két száma van, egy "igazi", és egy pedig csak a sorszámrendszer kedvéért: a sorszámkijelző monitor csak a 90-nel kezdődő szobaszámokat tudja kezelni.
Ülünk, azaz édesanyám is csak nagy nehezen, mert az ülőhelyek számát jócskán aláméretezték a betegszámhoz képest. Várjuk a sorszámunkat, de hiába, mert a mi orvosunk asszisztensnője időnként megjelenik az ajtóban, elkéri a beutalókat és név szerint szólítja a betegeket. 9-re be is kerültünk az orvoshoz, aki röntgenvizsgálatot írt ki anyám mindkét csípő- és térdizületére. Mondja, hogy az első emeleten van a röntgen. Felmegyünk, ki is van írva, hogy radiológia, kivárom a sorunkat a betegfelvételen, de mondják, hogy nekünk nem ide, hanem az ortopédiai röntgenre kell mennünk, az a folyosó túlsó végében van. Odabaktatok (anyám örül, hogy ülhet). Már messziről látok egy ajtó előtt egy nagy tömeget. Kiderül, hogy itt nincs külön betegfelvétel, hanem 20-40 percenként megnyílik az ajtó, és elszedik az összes betegtől a beutalóját, majd ezután név szerint szólítják őket. Kivártam az ajtó megnyílását, leadtam a papírunkat és visszamentem édesanyámért, hogy odavezessem az ortopédiai röntgenhez. Mire odaértünk, pont szólítottak is, még örültem, milyen hamar sorra kerültünk, de kiderült, hogy csak a papírunk volt hibásan kitöltve. Azt mondja a doktornő, menjek, hozzak másikat. Mondom, itt adták egy emelettel lejjebb, szóljon le telefonon. Azt válaszolta, ő nem telefonálgat, hozzak új papírt.
Anyámat sikerült leültetni, én a papírral le, kopogás a rendelő ajtaján, persze semmi, megvárom, amíg az asszisztensnő kinéz, mondom, mi a helyzet. Szó nélkül elveszi a papírt és eltűnik az ajtó mögött. Tíz perc múlva kezembe nyomta a normálisan kitöltött röntgenbeutalót (ezen a kért vizsgálatok már kódszámmal szerepeltek), se egy bocsánatkérés, se egy együttérző mosoly. Megyek vissza a röntgenbe, kopogok, semmi válasz, végül csak megnyílt az ajtó, ekkor sikerült a helyesen kitöltött beutalót beadnom, persze erre az összes várakozó beteg is be akarta adni a maga papírját, tőlük persze nem vették át, rögtön azt hitték, protekciósok vagyunk.
12-re megvolt anyám vizsgálata. Jön ki, kérdezem, hol vannak a leletek. Azt mondja, hogy a számítógépen lemegy a rendelőbe. Na ekkor szakadt el végleg nálam a cérna: Számítógépes kapcsolat van a rendelő és a röntgen között, de papírokkal rohangásztatják és váratják a betegeket!
A rendelő előtt már csak egy újabb órácskát kellett várakozni (megint ülőhely-mizéria). A doki rögtön ki is írta anyámat műtétre áprilisra, de még elküldött minket időpontot kérni az aneszteziológushoz, úgyhogy délután 2-re végeztünk. Csak a parkolásom több mint kétezer forintba került, és aznap már nem dolgoztam.
Hát ilyen Magyarországon egy vadonatúj klinikai épületben a járóbeteg-ellátás.
Egy héttel ezelőtt anyám panaszkodott, hogy szabálytalanul ver a szíve. Meghallgattam, tényleg szamba ritmust vert. Hívja az ügyeletet, ahol mondták, hogy kórházba utalják, de be kellene, hogy menjünk. Bemegyünk, EKG-t csinálnak, megírják a beutalót a János Kórház III-as Belgyógyászatára. Elautózunk a Jánosba, újabb EKG-vizsgálat után átutalják anyámat a II-es Belgyógyászatra, amely egy másik épületben van. Átautózunk, mennénk fel a lifttel, amely persze nem működik, a szívbeteg gyalogolhat a Szent János extra magas emeleteire. Jelentkezünk, anyám kap egy ágyat, de se párnája, se takarója. Párna helyett kerítenek egy hurkát a feje alá, és kap egy huzat nélküli takarót. Újabb EKG (három órán belül már a harmadik). Utána kikísérem a mosdóba. a három helyiségből álló mosdóban csak legbelül ég egy villanykörte, annak meggyújtásához először át kell botorkálni a félhomályon.
Anyámat benntartották megfigyelésen és egy vérhígító kúrán. A második napon ultrahangra küldték. Már fel is kenték a hasára a gélt, amikor az orvost elhívták, 20 perc múlva jött vissza. Amikor anyám rosszallását fejezte ki, azt válaszolta: Hát ráér, nem?
Az ágytálmosóban egész éjjel zubogott a víz. Anyám kérdezi az ápolót, hogy miért. Azt mondta, hogy folyamatosan folyatni kell a meleg vizet, hogy a többi csapnál is azonnal legyen meleg víz. Talán ezért is jellemezte Moldova György úgy a kórházakat, hogy tékozló koldusok.
Szerencsére ma véget ért édesanyám karácsony előtti kórházi kalandja, én meg füstölögtem megint egyet a magyar egészségügy áldatlan állapotán.

Diktatúrában miért épül jobban az ország?

A címben található álnaiv kérdést tette fel Kati, amikor egyszer elautóztunk sok-sok daru mellett, hol egykor foghíjtelkek vagy a válság miatt félbehagyott épületek álltak.
Én persze rögtön meg is adtam az álnaiv választ, hogy diktatúrában gyorsabb a döntéshozatal, könnyebb a tőkekoncentráció, mindig a nagy zsarnokok voltak az igazi építők, lásd piramisok, katedrálisok.
Ismerjük el őszintén: az orbáni Magyarország fejlődik és épül, a fizetések nőnek, a munkanélküliség csökken. A legtöbb ember emellett elviseli, hogy egy kicsit keleties, despota rezsim épült baráti oligarchiával, baráti sajtókartellel. Bár most egy kicsit felélénkültek a tiltakozások a rabszolgatörvény miatt, de az égő kukákat lassan befedi a karácsonyi hó.
Persze lehet mondogatni, hogy az uniós pénzek nélkül nem volna gazdasági fejlődés, hogy európai konjunktúra van, hogy a régiós országok gazdasága gyorsabban növekszik, mint a miénk, hogy a leszakadó rétegek egyre erősödnek, hogy az EUROSTAT szerint az unió második legszegényebb országa vagyunk.
A népet csak a saját fizetése és a látványosan épülő ország érdekli, ezért az Orbán-rendszert csak egy jelentős gazdasági recesszió ingathatná meg.
Beteszek néhány fotót a közvetlen közelünkben épült új épületekről vagy félbemaradt, de mostanra befejezett építkezésekről:

Hegyvidék-irodaház az Alkotás út és a Csörsz utca sarkán

Az irodaház építtetője az egykori szállítmányozó nagyvállalkozó Wáberer György, aki az utóbbi években az ingatlanfejlesztésben is sikeres.

Az egykori SZOT-szálló a Rózsadombon

Szintén Wáberer György nevéhez fűződik a három évtized után megindult építkezés. A SZOT-szállóról már többször posztoltam korábban.

A Testnevelési egyetem új épülete az Alkotás úton

Az épület 16 éve (!) állt szerkezetkészen. A sportkórház új épületének épült, de befejezésére nem jutott pénz. Most az egész területet a Mocsai Lajos által vezetett Testnevelési Egyetem kapja meg: a Sportkórház régi pavilonépületeit és ezt az új épületet. A Sportkórház átköltözött az Ortopédiai Klinika egykori Karolina úti épületébe, az Ortopédiai Klinika pedig új épületet kapott (ide szoktam járni anyukámmal, egyszer majd posztolok róla).

ECODOME irodaház a Mészáros utca és Pálya utca sarkán

Ahogy lenni szokott, az új épület helyén egy rogyadozó, kiürített kétemeletes ház állt, lebontása után pedig néhány évig üres telek ideiglenes parkolóval.

Az egykori foghíj

És ami a helyén épült

Természetesen egy hazafi nem akarhatja, hogy csak azért legyen gazdasági recesszió, hogy Orbán megbukhasson. Az ellenzéknek komoly stratégiaváltásra lenne szüksége. Annak a hangoztatása, hogy minden úgy rossz, ahogy van, hogy a múltat végképp eltöröljük, hogy mindenkit lecsukatunk, már nem működik. Az emberek nem szeretik a felfordulást. Kádár alatt a fridzsider, a Trabant, a hétvégi telek és a háromévenkénti nyugati utazás adta biztonság miatt mindenki megkötötte külön alkuját a rendszerrel. Most is hasonló a helyzet.

Jelentés a gépházból

Már egy-két éve észrevettem, hogy a nem túl olvasott blogoldalamat időnként zuhatagszerűen végigszkennelik. Korábban nem fedeztem fel ebben rendszerességet, de az utóbbi fél évben pontosan kéthetente, hétfőn reggel 100-120 olvasás jelenik meg az oldalamon. Ezt onnan lehet tudni, hogy mint az oldal adminisztrátora, módomban áll statisztikai adatokat lekérni.

Havi statisztika

Heti statisztika

Napi statisztika

Ez a rendszeres leolvasás lehetne akár egy karbantartási művelet is, de akkor állandó lenne a lekérdezés forrása, mely a blogmotor üzemeltetőjétől indulna ki. Ezzel szemben az olvasás forrása alkalomról alkalomra változik. Feljegyeztem az utolsó öt végigkérdezés forrását:
- 2018. október 15: Ismeretlen forrás
- 2018. október 29: Kanada
- 2018. november 12: Ismeretlen forrás
- 2018. november 26: USA
- 2018. december 10: Egyesült Arab Emirátusok

Vagyis a lekérdező rejtőzködni próbál, álcázza magát. Persze ez nem azt jelenti, hogy titkosszolgálat lenne. Az az igazság, hogy a levelezésünk, posztjaink marketing célokból kellenek: különféle MI-algoritmusok (mesterséges intelligencia) próbálnak rólunk profilt alkotni, hogy minél pontosabban célzott reklámokkal bombázhassanak bennünket. Miért akarnának nekem pecabotot eladni, amikor engem a geocaching érdekel?
Na de azért szöget ütött a fejemben a titkosszolgálati kutakodás lehetősége is, mert azt olvastam, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda (népszerű nevén propagandaminisztérium) megbízta a Médiaradar Információs ügynökséget a blogok, YouTube, Facebook, Twitter figyelésére. A minisztérium illetékese szerint az álhírek ellen küzdenek, és több szavas kifejezésekre illetve teljes mondatokra keresnek.
Lehet, hogy azért 100-120 lekérdezést látok mindig a statisztikában, mert ennyiféle szókapcsolatot adtak meg a keresőprogramnak?
Minden esetre érdekes.

Bye-bye CEU

Hát végül mégis megtette. Igen, Ő egyedül, mert mindenben Ő dönt.
Egy júliusban írt posztomban még azt prognosztizáltam, hogy nem várt módon akkora nemzetközi nyomás nehezedik Orbánra a CEU maradásáért, hogy végül meghátrál:
"Valószínűleg egy-két hónap múlva, észrevétlenül, a nyári uborkaszezonban aláírják a megállapodást, a Magyar Idők majd megírja, hogy csak liberális hisztériakeltés folyt a CEU körül, azt senki sem akarta elzavarni Magyarországról, de hazánk egy jogállam, itt még Soros Györgynek is be kell tartania a törvényeket. Putyint meg majd csak kiengesztelik valahogy, ha a paksi szerződés és a metrószerelvény-felújítás nem volna elegendő az orosz elnöknek. Az Index és a HirTV elhallgattatásával talán beéri."
Nem így történt, Orbán átlépte a vörös vonalat az EU-ban, az Európai Néppártban és USA kormányzatában is. Aztán kiderült, hogy nincs vörös vonal. Az EU a Sargentini-jelentés elfogadásával már korábban nagy lomhán működésbe lendült, a Néppártnak még mindig jobban kell Orbánék várható 12-14 képviselője, semhogy szóvá tegyék, hogy sáros csizmával nem lépünk perzsaszőnyegre és zsíros pofánkat nem töröljük a damasztabroszba. Na és az USA? Cornstein nagykövet, akinek első budapesti útja a CEU-ra vezetett, csak ejnyebejnyézett egyet. Majd egy zsíros hadiipari megrendelés kiengeszteli Amerikát.
Orbán igazi maffiózóként viselkedett. "Meghagyom az életedet, ha teljesíted a kérésünket" - mondja a Don, majd a kérés teljesítése után lelövi áldozatát. Hogyan másként lehetne értelmezni, hogy mindössze nyolc hónapot adott a törvény a CEU-nak az amerikai oktatás megszervezésére. Miután ez mégis sikerült a CEU-nak, először egy évvel meghosszabították a törvényi határidőt, hogy mindenkit elaltassanak, utána pedig cinikus módon úgy döntöttek, hogy nem döntenek. A Don nem ír alá semmit, de el sem utasítja.
Láttam már filmet a riói utcai gyerekbandákról. Abból lesz mindig a bandavezér, aki először szerez fegyvert és először meri használni. Az sem baj, ha egy ártatlant lő le, a lényeg, hogy lássák: mindenre elszánt. Ezt a mindenre elszántságot mutatta be most Orbán, aki régiós vezető kíván lenni, elsősorban a Balkánon kívánja növelni a befolyását.
A CEU is ártatlanul pusztult, esküszöm Radnóti jutott eszembe. A CEU-nak egyetlen "bűne" volt: Soros György alapította. Ugyanolyan ősbűn, mint Radnótinál a zsidó származás. Nem számítottak az érdemei, a 27 évi sikeres magyarországi működése, a hazai tudományos közéletben betöltött fontos szerepe. A Don célzott és lőtt. Nem volt irgalom.
Na jó, de miért hagytuk. Hogyan jutottunk el 2017 tavaszától 2018 decemberéig.

Több tízezer ember demonstrál 2017 tavaszán a CEU-ért

Pár tucat ember gyújtott gyertyát 2018 december 3-án a CEU-ért

Azt mondják, a gyász feldolgozása során szükségszerűen van egy önhibáztató fázis. Most éppen itt tartunk. Keserűen mondogatjuk, hogy nem kellett volna hagyni, jobban fel kellett volna emelni a szavunkat, hogy hol vannak most a tudományos világ korefeusai. Pedig, ha belegondolunk, "csak" egy kis külföldi posztgraduális képzést nyújtó magánegyetemről van szó mindössze. Lehet, ha nem volnék családilag érintve a dologban (Bori ide járt), át sem ütötte volna az ingerküszöbömet. Ehhez képest csoda, hogy hány emberhez jutott el a hír 2017 tavaszán, és egyáltalán nem csoda az a közömbösség, amivel egy kétharmados vereség után fogadják az emberek a CEU végleges elhatározását.
De én a magam részéről semmiféle lelkiismeret-furdalást nem tudok érezni. Ahogy Hendrik Höfgen mondja a Mephisto végén: "Mit akartok tőlem, én csak egy színész vagyok!". Lássuk, miket tettem a CEU-ért:

• Tüntetésekre jártam. A törvényjavaslat beterjesztésekor élő láncot vontunk a Nádor utcai épülettömb köré, vonultunk a Fővám tértől a CEU-ig, majd a Várkert bazártól a Kossuth térig. Idén novemberben a Momentum által meghirdetett két tüntetésre is elmentem, majd a december 3-ai döntés után gyertyát gyújtottam a CEU épülete előtt. Borit felfuvaroztam a Várba a Sándor-palota elé tüntetni.
• Bori révén CEU-feliratos pulóvert és #IstandwithCEU jelvényt szereztem be, és hordtam, amikor kellett.

• Ezen a blogon vagy egy tucatszor írtam viccesen vagy komolyan a CEU-ügyről. Még három tanmesét is írtam: Mercedes-Benz, Viktor kerál és a napkeleti bölcs, Sörös Gyula, a lángossütő. 
• Baráti vitákon védelmembe vettem a CEU-t, igyekeztem elmagyarázni a tényleges helyzetet.
• Megvívtam ezernyi kommentharcot naiv, tudatlan vagy cinikus kommentelőkkel. Elképesztő mennyiségű mocsok zúdult az egyetemre. Megtudhattuk, hogy nem is igazi egyetem, csak janicsárképző, ahol genderista buziságot és sorosista felforgatást tanítanak, Amerikában egy fa kulipintyóba vannak bejelentve, kamudiplomákat osztogatnak, előjogokat követelnek maguknak és nem akarják betartani a törvényeket. A CEU rektora, Michael Iganetieff egyszerre orosz és amerikai ügynök, egy felforgató.
• Az áprilisi választásokon természetesen Orbánék ellen szavaztam, persze ez mit sem segített a kétharmadon.
• Dalaim közül négyben is említésre került a CEU: #IstandwithCEU, Szajrédal, Sunyimuki-blues, 2/3 dal. A CEU búcsúztatására zenei idézeteket szúrtam be a búcsúdalomba:

• Tíz másodperces végtelenített videókat, coub-okat is készítettem, részben a dalaimból, részben külön. Íme:

• A Facebook-ot próbálom politikamentesen tartani, de ez nagyon felháborító esetekben nem szokott sikerülni. A CEU esetében nem tudtam magam türtőztetni, a végleges döntés után még a profilképemet is megváltoztattam.

Nem érzek lelkiismeret-furdalást, csak az öncélú pusztítás, a gőgös rombolás, a hazámnak okozott károkozás miatti végtelen keserűséget.

Tehetségkutató műsorok 15 éve.

Most, hogy mérsékelt érdeklődés mellett vége felé közeledik az RTL Klubon az X-Faktor című énekes tehetségkutató műsor nyolcadik évada (2010-ben indult, de a 2015. év kimaradt), visszaemlékszem arra, hogy 15 évvel ezelőtt ilyenkor futott a TV2-n a kereskedelmi televíziózás első jelentősebb énekes tehetségkutatója, a Megasztár. 2003-ban még nem voltunk tagjai a EU-nak, még Petra is csak tervben volt, a televíziózás sokban különbözött a mostanitól.
A Megasztárnak volt egy német megfelelője, a német RTL-en egy évvel korábban indult DSDS (Deutschland sucht den Superstar). A DSDS népszerűsége töretlen és már a 16. évada fut, ráadásul a zsűrielnök Dieter Bohlen (az egykori Modern Talking tagja) személye változatlan, csak a többi zsűritag cserélődik. Az első évadod figyelemmel kísértem, melyben érdekes módon nem az első vagy második helyezett, hanem a versenyt végül harmadikként záró Daniel Küblböck tette rám a legnagyobb benyomást. Ahogyan lenni szokott, Küblböck aztán szépen végighaknizta az RTL többi televíziós showműsorát, idén szeptemberben egy Hamburgból New Yorkba tartó hajóról Új-Fundland partjai közelében eltűnt, vélhetően a tengerbe vetette magát.
Hasonlóan az első Megasztárhoz, az DSDS selejtezőjében is kezdetben csak kíséret nélkül volt szabad énekelni, az élőshowban egyesével estek ki a versenyzők és a kieső versenyzőt a Dieter Bohlen és zongorája köré gyűlt többi versenyző egy dallal búcsúztatta el. A Megasztár első búcsúdalát az első szériában 7. helyen végző Szabó Leslie írta, ezt a dalt használtam fel a Lázár Jánost búcsúztató dalomhoz. A DSDS-nek  van egy minden évben újrapróbálkozó, de állandóan kieső versenyzője, Menderes Bagci, aki 2002-től 2016-ig mindig nemet kapott Dieter Bohlentől, de 2017-ben újra nekifutott és csodák csodájára a szigorú zsűritag igent mondott neki.



Menderes a legszebb példa arra, hogy sohasem szabad feladni álmainkat.
Kezdetben a Megasztárnak is volt egy évente visszatérő lúzere, Sugera Bugera, aki az 5. évadig kitartott, de nála a fejlődés legcsekélyebb jelét sem lehetett felfedezni.



Valóban, a tehetségkutatók egyik legnézettebb része a selejtező, ahol iszonyú hangú önjelölt sztárok próbálkoznak. Talán azért szereti ezt a részt a néző, hogy saját magát ne érezze olyan tehetségtelennek. Mostanában rá is játszanak erre a televíziók, szerintem szándékosan szerveznek be rosszul éneklő, de a zsűri döntésén "őszintén" meglepődő, mikrofont dobáló versenyzőket. Példaként beteszem ide az idei X-Faktor egyik versenyzőjének produkcióját:



Visszatérve a 15 évvel ezelőtti Megasztárhoz, szinte ez adta a tehetségkutatók közül a legtöbb sztárt a magyar könnyűzenének. Nemcsak az első, második és harmadik helyen végzett Tóth Vera, Oláh Ibolya és Gáspár Laci vannak még mindig jelen a könnyűzenei életben, de a 9. helyen végzett Dér Heni vagy a 11. helyen végzett Galambos Dorina. Ez utóbbi kettő azért eshetett ki ilyen hamar, mert a kiesésnél csakis kizárólag a közönség szavazata számított. Ezt a szabályt aztán nagyon gyorsan megváltoztatták, a zsűri megvédhette az általa jónak tartott kiesőjelölteket. Az Egyik zsűritag, Pély Barna fel is tartott egy táblát "Hol van a fületek?" felirattal, hogy méltatlankodásának hangot adjon. A verseny után össze is jött Dorinával, 15 évig éltek együtt, idén tavasszal szakítottak.
Ha már a zsűritagokról beszélünk, érdekes karriert futott be Bakács Tibor "Settenkedő", aki az első három évad zsűritagja volt, később volt műsorvezető a Napkeltében, a Klubrádióban, később a Tilos Rádióban. Egyszer ugyanabba a nyári kézműves táborba hordta a lányait, mint mi Orsit. 2011-ben bolti lopáson érték, a műsorvezetéstől eltiltották, azóta a Vajdaságban él új élettársával.
Az első Megasztár döntőjét még a Millenáris Teátrumban tartották (ebből lesz nemsokára a Nemzeti Táncszínház), de a második és harmadik évad olyan sikeres volt, hogy a Papp László Sportaréna lett a döntő helyszíne. A második évad döntőjén ott is voltunk Borival és Orsival (Petra még csak 1 éves volt), és sok tejkaramellát vittünk magunkkal, hogy Molnár Ferenc "Caramel" győzelme esetén legyen mit bedobálni. Úgy is lett. Egyébként a teljes második széria összes élő adását felvettem DVD-re, ma már csodálkozva látom, mennyire elavult volt az akkori színpadtechnika a mostanihoz képest.
A Megasztár 2010-es ötödik évada együtt futott az X-Faktor első évadával, a két televízió ádáz küzdelméből az RTL került ki győztesen, az utolsó, 6. évadot már 2012 tavaszára tették, hogy ne legyen ütközés. Elmondható, hogy a Megasztár összes évadának győztese később befutott (3. évad: Rúzsa Magdolna, 4. évad: Király Viktor, 5. évad: Tolvai Renáta, 6. évad: Radics Gigi).
A Megasztár után a TV2 próbálkozott egyéb licencműsorokkal is, így a The Voice-szal 2012 őszén, a Rising Star-ral pedig 2014-ben, de mindkettő csak egy-egy évadot élt meg. Az utóbbi győzteséről azt írtam blogomban, hogy félő, hogy ugyanúgy feledésbe merül a neve, mint másoknak. Nos, nem tűnt el, vokalistaként az AWS zenekart elkísérte a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválra.
És ha már szóba került az Eurovízió, a közszolgálati televízió 2012 óta minden évben megrendezi a dalfesztivál magyarországi válogató műsorát, A Dalt. El kell ismerni, hogy amióta ezen a válogatón választódik ki a magyar versenydal, mindig bejutottunk a döntőbe, 2013-ban tizedikek (ByeAlex), 2014-ben ötödikek (Kállay-Saunders), 2017-ben nyolcadikok (Pápai Joci) lettünk.

Szóval idén sem maradtunk és valószínűleg jövőre sem maradunk énekes tehetségkutató verseny nélkül, bár ezek egyre rövidebb idő alatt, egyre kisebb felhajtással futnak, teret adva a trash-média többi showműsorának is.

MEGVANNAK!

Péntek este kaptunk 3000 fényképet, egy 4 perces rövid filmet és egy 28 perces hosszút Orsi és Sahar esküvőjéről. A hét végét válogatással töltöttük, most kitartó olvasóimnak megpróbálok időrendbe állítva 11 fotót bemutatni. Ha rákattintotok a képekre, egész képernyős felbontásban élvezhetitek.
A z esküvő napja Orsinak a szépítkezéssel kezdődött. A menyasszony, az örömanyák, barátnők és lánytestvérek mind összegyűltek a Intercontinental egyik lakosztályában, amelyet az ifjú pár 24 órára megkapott (Orsi itt dolgozik, ez egy dolgozónak jár). A fotósok itt is jelen voltak, de a helyzet intimitása miatt erről nem teszek ki képet.
A szépítkezés után Orsi és Sahar elvonultak a fotósokkal, hogy szebbnél szebb képeket készítsenek. Ebből a sorozatból mutatok kettőt:

A család egy órával korábban érkezett az esküvői helyszínre, hogy elkészülhessenek a családi képek. Ebből is mutatok kettőt:

Balra az ifjú párt láthatjátok Orsi két nagymamájával, alul pedig a Pál család az ifjú párral.

Miközben a vendégek sorra érkeztek, a két örömapa, a vőlegény, a rabbi és egy tanú összeültek, hogy megtárgyalják a ketubát, azaz a házassági szerződést.

A vőlegényt a szülei a hüpe (sátor) alá vezették, mi Orsit csak félútig.

A hagyomány szerint a vőlegény a menyasszonyhoz megy, elfátyolozza és úgy vezeti a sátor alá.

A zsidó hagyomány szerint az esküvői gyűrűt - melynek értékességét és azt a tényt, hogy a vőlegény maga vásárolta, a házasságlevélben is rögzítik - a vőlegény a menyasszony jobb mutatóujjára húzza.

Az esküvői vacsora után volt egy kis műsoros rész, ekkor került sor a mi dalunk levetítésére is.

A hagyomány szerint a menyasszonyt és a vőlegényt a magasba emelik és úgy táncolnak velük. Sahar egy barátja engem is a vállára kapott, így én is részese lehettem a különös táncnak.

Innentől aztán non-stop volt a buli. A lenti képen épp Kati és nővérem érzik nagyon jól magukat.