Parlament

Parlament

2018. október 28., vasárnap

As time goes by

Ma, az őszi óraátállítás napján csupa órás történet jutott eszembe. Pontosabban az, hogy a szakmámban mennyiszer kellett foglalkoznom az idővel.
A VEIKI Elektronikus osztályán kezdtem dolgozni 1981-ben, akkor már üzemelt a Dunamenti Erőműben egy kollégám által kifejlesztett központi óra (szegény kollégám tavaly halt meg). A szerkezet egy egész műszerszekrényt megtöltött, kvarcoszcillátorának egy termosztát biztosította az állandó hőmérsékletet, az időt nixie-csöves kijelzőn jelezte ki (a nixie-csőben a tíz számjegyet 0-tól 9-ig tíz izzószál formálta meg, a '60-as években, sőt még a '70-es évek elején is használták, amíg a LED-es szegmenskijelzők hozzáférhetővé nem váltak.
Hunor típusú magyar számológép nixie-csöves kijelzővel
Erről az óráról szinkronizálták az erőmű összes óráját, beleértve nemcsak az irányítástechnikai rendszerek óráját, de az irodai órákat is. Percenként egy 1 másodperc széles 24V-os jelet adott ki magából. Egyszer csak szólnak nekünk, hogy nem jól működik az egyik berendezésünk. Nézzük a szinkronimpulzust, látjuk, hogy a korábbi 1 másodpercről 0.1 másodpercre csökkent a hossza. Mondák, hogy tényleg, ezt megváltoztatták, elfelejtettek szólni róla. Mit lehetne most hirtelen csinálni, hogy ne kelljen a készülék programját átírni. Végül egy ellenállás, egy kondenzátor és egy dióda segítségével az impulzust meghosszabbítottuk, akkoriban még kreatívak voltunk. A '90-es évek végén aztán az egész hóbelevancot kicseréltük egy GPS-alapú órára.
Amikor a VEIKI-hez kerültem, egy másik kollégám épp egy órakártya fejlesztésén dolgozott. Egy 8051 típusú programozható vezérlő volt az alapja, egy kvarcoszcillátor 1 ms-onként adott neki impulzust, a szerkezet pedig naptári időt állított elő (év-hónap-nap-óra-perc-másodperc, szökőévek stb). Nézem az óra kijelzőjét, látom, hogy negyedóránként majdnem egy másodpercet késik. Szólok a kollégámnak, ő pedig mutatja nekem a frekvenciamérőn, hogy ez lehetetlen, nézzem meg, milyen pontos a kvarc. Erre pontosan utánaszámoltam, és láttam, hogy pontosan egy ezrelék a késés mértéke, vagyis minden másodpercben az óra elveszít egy bemeneti impulzust. Hamar sikerült tisztázni, hogy a programozható vezérlőnek a másodpercváltásnál annyi ideje elment a kijelző léptetésével, hogy pont egy impulzust elveszített.
8-10 évvel később egy, a magyar villamosenergia-iparban akkor ismert cég is fejlesztett nekünk egy ipari folyamatirányítókban használható órakártyát. A kártyának volt egy szinkron-bemenete, amely az órát pont a perchatárra húzta. Vizsgálom az órát és mit látok: a szinkronimpulzus hatására csak a másodpercet nullázza, vagyis ha pl 5'59.999"-kor jött az impulzus, akkor az óra 6'00.000" helyett 5'00.000"-re állt be. Kérdem a fejlesztőtől, hogy ezt hogy gondolta? Azt mondja, kicsit gyorsabbra állították az órát, ezért ez a helyzet nem állhat elő. Szerinte az előre-szinkronizálás azért nem megoldható, mert pl 23:59'59.999"-kor már az órát és a napot is állítani kell, sőt, ha pechünk van, akkor még a hónapot és az évet is. Ennek a problémának végül én úgy húztam ki a méregfogát, hogy letiltottam a szinkronizálást, ha a percérték 59 volt.
Szintén a '90-es években történt, hogy a sógorom cége készítette a Budapesti Értéktőzsde ügyféltermének installációját, melynek fő helyén négy mutatós óra volt, melyek a tokiói, budapesti, londoni és New York-i időt mutatták. Az órákat cégük villanyszerelője szépen bekötötte, melyeknek azután eszük ágában sem volt egyszerre járni. Sógorom engem kért meg, hogy az amúgy szinkronizálható órák együtt járását oldjam meg. Ez nem volt különösebben probléma, mert volt az órákhoz leírás, mely alapján be lehetett őket programozni, a probléma a téli-nyári átállással volt. Máig előttem van, hogy ülök a tőzsdeteremben és éppen a japán nagykövetséget hívom, mondanák meg nekem, van-e Japánban nyári időszámítás. A négy órának más-más időpontban volt a váltása, és csak egy évre előre lehetett őket beprogramozni, ezért évente vissza kellett térni a tőzsdére órát programozni (szerencsére pár év múlva áttértek az elektronikus kereskedésre, megszűnt az ügyfélterem).
Az irányítástechnikában kifejtett tevékenységemet végigkísérték a különböző központi órákra szinkronizált adatgyűjtők. Mindegyiknél megoldandó feladat volt a téli-nyári átállás problematikája. Ráadásul 1999 és 2000 fordulóján még itt volt az Y2K para. Az összes rendszerünket át kellett vizsgálnunk, hogy az órák hogyan fognak viselkedni az évezredváltás pillanatában és utána. Voltak szoftveres cégek, amelyek ezt az alkalmat használták ki, hogy megrendelőikre az "Y2K-biztos" szoftververzióikat rátukmálhassák.
Két évvel ezelőtt egy olyan  óraátalakítót kellett kifejlesztenünk, mely egy központi órajelből az IRIG-B szabványnak megfelelő impulzusszélesség-modulált jelet állít elő 1 ms felbontású adatgyűjtők számára. Idén pedig az volt a feladatunk, hogy ugyanezen központi órajel alapján egy 1 ms pontosságú internetes óraszervert (NTP szervert) állítsunk elő.
Szóval úgy tűnik, hogy az idő mindig újabb és újabb feladatokat vet fel számomra.

Beszámoló az összeomlásról

Egy korábbi posztomban beszéltem már a generációs láncról, amely visszaröpít minket a történelemben. Az I. világháború végéről és az őszirózsás forradalom 100. évfordulójáról nekem elsősorban anyai nagyapám jut eszembe, aki idén nyáron lett volna 120 éves, de már negyven éve nincs velünk. Talán még 18 éves sem volt, amikor besorozták a K.u.K. hadseregbe tüzérnek, és Isonzónál még német vezényszóra harcolt, hogy hazatérte után a Vöröshadseregben harcoljon tovább a felvidéken (amit egyébként büszkén emlegetett egész életében).
Nővéremtől még a születésnapomra kaptam meg Batthyány Tivadar Beszámolóm című könyvét. Gróf Batthyány Tivadar egykori tengerésztiszt, aki miniszter volt Esterházy Móric, Wekerle Sándor, végül pedig Károlyi Mihály kormányában, ebben a több mint 700 oldalas könyvében foglalta össze Magyarország újkori történetének egyik legmozgalmasabb időszakát. Gondoltam, pont jó lesz ez a könyv a 100. évfordulóra, aztán pedig sietnem kellett, hogy végezzek vele a jeles dátumig. Szerencsémre a könyv legnagyobb része inkább csak kutatók számára érdekes, sok olyan nevet és történést tartalmaz, ami mára már kiszitált a történelmi emlékezet rostáján. Ráadásul stílusára is a száz évvel ezelőtti arisztokratikus dagályosság és modorosság jellemző. Cinikusan azt is mondhatnám, hogy a könyv fő mondanivalójához elegendő a bevezető részt valamint a konklúziót elolvasni, de azért megérte átrágni magam a két kötetből álló könyvön.
Gróf Batthyány Tivadart a '20-as években számos támadás érte, amiért részt vett a Károlyi-kormányban, hazaárulónak, nemzetvesztőnek bélyegezték, kezdeményezték kizárását a Nemzeti Kaszinóból. Könyve valójában egy védőbeszéd, melyben az ország összeomlásának valódi okait igyekszik feltárni. Tisza István kormányáról a következőt írja:
"A magyar kormány a nemzet létét egyetlenegy kockára tette fel: a győzelem kockájára. Arra nem akart, vagy tán nem is mert gondolni, hogy mi történik ezzel a nemzettel, ha a háború kockája balra fordul. Ezért aztán nemcsak a béketörekvéseknek minden megnyilvánulását fojtotta el, hanem megakadályozott minden olyan akciót, amely demokratikus és szociális irányban komoly haladást jelentett volna! Ez óriási hiba volt. Mert ennek tulajdonítandó, hogy a háború elvesztése a magyar nemzetet teljesen készületlenül találta."
Batthyány a 48-as és Függetlenségi Pártban politizált Károlyi Mihállyal együtt. A Tisza István lemondása után alakult Esterházy-kormányban miniszteri szerepet vállalt, két fontos területen próbált előrehaladást elérni: az egyenlő és általános választójog területén, valamint a szociálpolitikában. Azt a felfogást képviselte, hogy ha ezekben a kérdésekben nem sikerül felülről eredményeket elérni, úgy a radikális baloldal fogja kivívni ezeket a jogokat, ami felforduláshoz vezethet. Esterházy Móricot jóakaratú és szociálisan érzékeny, ámde kevés politikai és közigazgatási gyakorlattal rendelkező miniszterelnöknek tartotta.
Mivel Esterházy Móric az író Esterházy Péter nagyapja, róla sokat olvashatunk a Harmonia Caelestisben. Esterházy Móriczot angolbarátsága (Oxfordban végzett) és németellenessége miatt a német megszállás után Mauthausenbe deportálták, de a háború után sem becsülték hazánkban túl sokra, a családot kitelepítették, végül azonban egy éjjeliőr-állást felajánlottak neki, erről ezt olvashatjuk a Harmonia Caelestisben:
"(Van egy gyönyörű cédulám, félbeszakított, A4-es, franciakockás papír 1952-ből, a „Székesfehérvári Útfenntartó Vállalat, Hídépítés Környe, munkavezetősége” pecsét van aláírásként, a levelet ceruzával írták. Esterházy Móric, Majkpuszta, Kastély – Szükségünk volna a majkpusztai hídépítésnél 1-2 éjjeliőrre, lehetőleg olyanra, aki közel lakik. Amennyiben Ön vállalná a munkát, kérjük, hogy munkavezetőnket vagy a helyszínen dolgozó kőműves csoportvezetőt felkeresni szíveskedjék. Munkaidő kb. 12 óra naponta, tartama kb. 4 hét, órabér 2 forint körül. A munkahelyen felállított bódéban kellene tartózkodni a szolgálat ideje alatt; tüzelés meg van engedve. Választ kérünk.
Ki az, aki egy efféle levelet mondjuk 1917-ben el bírt képzelni? Nincs az a rosszindulatú, kommunista agy, amely idáig merészkedne. Nyaktiló igen, de éjjeliőr?!)"
Batthyány a megalakuló Wekerle-kormányban is miniszterséget vállalt, de szinte egész miniszterségét végigveszekedte a miniszterelnökkel, az alábbiakra szerette volna rávenni:
  • Önállóság a monarchia minden népének, de Fiume maradjon magyar;
  • Saját külügy és saját hadügy;
  • Általános és egyenlő választójog;
  • Azonnali béketárgyalások.
Úgy vélte, hogy Wekerle kormánya az elszalasztott lehetőségek kormánya volt, ezért ki is lépett belőle. A háborús összeomlásért azt a halogató politikát okolta, mely nem volt képes megfelelő különbéke megkötésével még nagyobb területi veszteségek nélkül kilépni a háborúból, valamint szociális intézkedésekkel elejét venni a tömegek lázongásának.
Amikor 1918. október 31-én IV. Károly király Károlyi Mihályt bízza meg kormányalakítással, Batthyány elvállalja a belügyminiszterséget és nagy elánnal lát neki a feladatának, de be kell látnia, hogy az ország gazdasági erőforrásai is teljesen összeomlottak. Akkor már egy hete működött a Nemzeti Tanács, melyhez hasonlót a monarchia összes népe addigra már egy császári manifesztum nyomán létrehozott, ezzel elindítva az egykori birodalom szétesésének folyamatát. Batthyány érvek hosszú sorával bizonyítja, hogy ekkorra már Magyarország területi integritása semmiképpen sem volt menthető, Károlyi Mihály Louis Franchet d’Espèrey tábornokkal kötött belgrádi egyezményénél jobb pozíciót nem lehetett volna kiharcolni (amely mellesleg még mindig nagyobb területeket hagyott meg, mint a trianoni békeszerződés).
Bár Batthyány személy szerint függetlenséget de királyságot szeretett volna, a koalíciós partnerek (Polgári Radikális Párt és Szociáldemokrata Párt) nyomására végül is a (nép)köztársaság kikiáltására került sor. Ehhez kérvényezni kellett a királynál, hogy oldja fel a kormány tagjait az esküjük alól, hogy ne essenek felségárulás bűnébe, amit a király meg is tett, majd november közepén lemondott a trónról.
Hat hét után mondott le miniszteri megbízásáról, melynek fő oka Károlyi fokozatos radikalizálódása volt. Nem értett egyet miniszterelnökével az állam és az egyház szétválasztásának kérdésében, a nemesi címek megtartásának kérdésében és a földreformban sem. Károlyit ennek ellenére jó szándékú, merész de befolyásolható, kapkodó és radikalizmusra hajló politikusnak tartotta. Úgy vélte, hogy Károlyi radikalizmusával a bolsevizmustól akarta megvédeni az országot.
A bolsevizmusról Batthyány gróf határozott véleménye az volt, hogy azt a németek azért szabadították az oroszokra Lenin pénzelése révén, hogy kiiktassák őket a háborúból. Elszámították magukat, mert a bolsevizmus rájuk is visszaütött és részben oroszországi propaganda nyomán ütötte fel fejét Magyarországon. Kun Béla oroszok által pénzelt ügynök volt, aki még a minisztersége idején le akart tartóztatni, de a szocialisták megakadályozták ebben. Amikor aztán Károlyi  '19 januárjában bebörtönözte Kunt, már késő volt.
A könyv hosszú oldalakon keresztül sorolja, hogy '18 októberében szinte az összes politikai párt és szervezet támogatta a Károlyi-kormányt, keserűen írja erről:
"Kedves utókor, hidd el nékem, abban a korszakban, amelyről én írok, a világ rohamléptekkel forgott, de még sokkal rohamosabban forogtak nagyjaink köpönyegei".
Példaként Friedrich Istvánt és Prohászka Ottokárt is felhozza. Előbbi Károlyi radikális szárnyához tartozott, de a Tanácsköztársaság bukása után szélsőségesen jobboldali keresztény lett. Hasonlót tapasztalunk napjainkban is, nem? Prohászka pedig még '19-ben így írt: "A forradalomnak nagy érdeme van. Feltétlenül elismerem, hogy a forradalom letörte azt, ami avitt és korhadt volt alkotmányos világunkban". Prohászka Ottokár a két világháború között a klerikális antiszemitizmus jeles képviselője volt, a háború után a Károlyi-kertben álló szobrát Faludy György költő döntötte le (ma Székesfehérváron áll).
Batthyány Tivadart sohasem fogták perbe, de a Nemzeti Kaszinó kizárását kezdeményezte az alábbi vádak alapján: lázadás előkészítése, a forradalmi kormány tagja, esküszegő, részt vett a nemzetvesztő belgrádi szerződés aláírásában. Ő viszont a Magyarország összeomlását hosszú évtizedek hibás politizálásában látta:

  • Hibás szövetségi politika, a német-osztrák-magyar szövetséget pártja mindig is ellenezte;
  • Olaszországot a háború alatt nem sikerült semlegességre bírni;
  • Nem védték katonailag Erdélyt;
  • Hibás tengeri harcmodor;
  • Korai békekötés elmulasztása;
  • Szociális programok hiánya;
  • Nemzeti hadsereg hiánya;
  • Orosz bolsevizmus.
Maximálisan egyetértek Batthyányi Tivadarral, ezzel az ízig-vérig régi vágású, de a nemzet sorsáért aggódó arisztokratával abban, hogy évtizedekig tartó történelmi folyamatok végén egy válságmenedzselést felvállaló kormányzat nyakába varrni Trianont semmiképpen sem méltányos. Valószínűleg még most, 100 évvel az őszirózsás forradalom után sem leszünk képesek objektíven megítélni a történteket. Addig legalább arra legyünk büszkék, amit a forradalom elhozott nekünk: 400 év után visszakaptuk nemzeti függetlenségünket, és köztársaság lehettünk.

2018. október 21., vasárnap

Isten nem zsidó, Isten nem katolikus

Még mindig Orsi esküvőjéről egy történet, egy igazi pozitív, toleráns, multikulti eset.
Talán már írtam arról, hogy nővérem népi iparművész, és fő tématerülete az úri hímzés, a 17. században főleg Erdélyben, török hatásra elterjedt dús, indamotívumos díszítés. Szerencsére nemcsak saját passzióból hímez, hanem a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagjaként gyakran kapnak megbízást a Református Egyháztól úrasztala terítő és egyéb díszítő textíliák készítésére.
Egy díjnyertes alkotás, úrasztala terítő (katt a nagyobb képért)
Nővérem tette családi hagyománnyá, hogy unokái születésére keresztelő kendőt hímez, melyre egy életre szóló bibliai idézetet is elhelyez.
Keresztelő kendő részlete "a Reformáció 500 éve" kiállításról
Elhatározta, hogy Orsi és Sahar esküvőjére is készít egy terítőt. Először egy újszövetségi idézetet választott rá, de én azt javasoltam, ha már az Ószövetség a zsidóság és a kereszténység közös része, talán inkább ebből kéne választani egy megfelelő szövegrészt. Végül a lelkészük tanácsára az Énekek Énekéből választotta az alábbi sort: Tégy engem mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra; Bizony erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. (Én 8.6.)
Az esküvő után nővérem odament nászuramhoz, és azt mondta neki: Bár mi nem vagyunk zsidók, hanem reformátusok, de mi is istenhívők vagyunk, ezért választottam erre az esküvői kendőre az Ószövetségből egy szép idézetet.
Orsiék esküvői terítője
Nászom, Jerah egy kicsit értetlenül nézett, majd teljes természetességgel mondta ki azt az igazságot, amit még mindig nagyon sokan nem értenek: Isten nem zsidó, Isten nem református, Isten nem katolikus. Isten az ISTEN. Mindegy, milyen módon hiszel benne.
Volt egy ismert jezsuita, az indiai születésű Anthony de Mello, aki Kalkuttában volt misszióban, sok hindu el is járt a miséire, de aztán rajtakapta őket, hogy hindu szertartásokon is részt vesznek. Amikor szemrehányást tett nekik, a hinduk ugyanolyan értetlenül néztek rá, mint Jerah az én nővéremre: Isten csak egy van, mi másképp dicsőítjük, mint ti, de ha a ti szertartásotok szerint is magasztaljuk, azzal többek leszünk.
De Mello atya számtalan könyvet írt, négyet-ötöt én is olvastam közülük. Példázatai közül sokat megjegyeztem, szoktam is idézni őket. De Mello a történeteiben egyaránt leír hindu, buddhista, muszlim, zsidó és keresztény példázatokat.
Ha megismersz egy új kultúrát vagy vallást, nem szegényedsz, hanem gazdagodsz általa.

2018. október 20., szombat

50 éve a világ űrkutatása ismét fellendült

1968 októberében tragikus megtorpanás után az amerikai és a szovjet űrkutatás is sikeres űrrepülést hajtott végre. 1968. október 11-étől 22-éig repült az amerikai holdprogram egyik űrhajója, az Apollo-7, 26-tól 30-ig pedig a szovjet Szojuz-3.
A '60-as években mindkét űrnagyhatalom holdprogramot indított, csak az amerikaiak nyíltan tették, a szovjetek pedig - ahogyan szokták - titokban. 1961. május 21-én John. F. Kennedy meghirdette, hogy még abban az évtizedben az USA embert küld a Holdra. Erre a tervre három űrprogramot épített a NASA: a Mercury-program célja az ember Föld-körüli pályára juttatása, a Gemini-program célja a manőverezési képesség, tárgyak űrben való megközelítése és velük való összekapcsolódás, míg az Apollo-program célja már a tényleges Hold-misszió volt.
A szovjetek nagyjából ugyanezekkel a lépésekkel a Vosztok-programot, a Voszhod-programot és a Szojuz-programot indították el. Kezdetben ebben az űrversenyben az oroszok álltak nyerésre, a '60-as évek első felében az alábbi vicc járta: Az amerikai elnöknek jelentik, hogy az oroszok leszálltak a Holdra. Pár nap múlva jelentik neki, hogy elkezdték a Holdat vörösre festeni. Megint eltelt néhány nap, és jelentik, hogy az oroszok a Hold felét már vörösre festették. Az amerikai elnök erre úgy rendelkezik, hogy amint elkészülnek az oroszok a festéssel, leszállnak az amerikaiak is, és ráfestik a Holdra: Coca-Cola.
Minkét űrhatalomnál az utolsó lépés katasztrófával kezdődött, mely az amerikaiaknál két és fél évre, az oroszoknál másfél évre leállította a személyzettel történő űrrepülést. 1966. március 21-én a kilövésre előkészített Apollo-1 űrkabinjában tűz ütött ki, a három fős személyzet (Gus Grissom, Edward White és Roger Chaffee) bennégett. Az eredeti terv szerint az űrkabinban tiszta oxigénből álló légkör lett volna a súlymegtakarítás miatt, ezt később módosították az űrkabin egyéb konstrukciós megoldásaival együtt. Az Apollo-7 repüléséig csak személyzet nélküli próbarepüléseket végeztek.
Szintén katasztrófával végződött Vlagyimir Komarov repülése 1967. április 23-án a Szojuz-1 fedélzetén. A Szojuz fellövése előtt Jurij Gagarin egy több mint 200 hibát tartalmazó listát írt össze, kérve a start elhalasztását, de Komarov vállalta a küldetést. Valószínűleg Komarov is, meg az űrhivatal is tudták, hogy a kozmonauta élete veszélyben van. 1967. április 23-a vasárnapra esett, és tisztán emlékszem - 11 éves voltam - hogy a magyar televízió is túl sok műsoridőt szentelt a még az űrben keringő űrhajós méltatására. Nem értettem, mert ilyet azelőtt sohasem csináltak. A Szojuz-1-en aztán minden elromlott, ami elromolhatott: az egyik napelemtábla nem nyílt ki, a manőverezési kísérletek sikertelenek voltak, a fékező rakéta automatikus gyújtása sikertelen volt, ezért kézi irányítással kezdték meg a fékezést. Leszálláskor a fékező ernyő zsinórjai felcsavarodtak, ezzel a küldetés és az űrhajós sorsa megpecsételődött.
A katasztrófa után a szovjetek is személyzet nélküli missziókat indítottak (részben a titokzatos Kozmosz-program keretében, részben a Szojuz-2 űrhajóval). Miközben az amerikaiak 9 hónappal az Apollo-7 repülése után sikeresen elérték a Holdat, az oroszok 1971 augusztusában a Kozmosz-434-gyel való próbarepülés után feladták a személyzettel való Holdra szállási álmaikat. A Kozmosz-434 valójában a szovjet holdkomp prototípusa volt.
A szovjet LK-holdkomp prototípusa
Bár az oroszok azt a versenyt elveszítették, hogy embert küldjenek a Holdra, valójában lényegesen olcsóbban megoldották, hogy holdkőzetet hozzanak a bolygónk égi kísérőjéről: A Luna-16 1970 szeptemberében leszállt a Hold felszínére, anyagmintát vett majd visszatért a Földre.
Az 50 éve a Szojuz-3-mal végrehajtott küldetés után a Szojuz-űrhajó igazi sikertörténetté vált. Az első változat után újabb és újabb verzióikat fejlesztettek ki: Szojuz-T (1980-tól), Szojuz-TM (1987-től), Szojuz-TMA (2002-től), Szojuz-TMA-M (2010-től), Szojuz-MSZ (2016-tól). Összesen eddig 140 személyzettel végrehajtott repülés volt Szojuz űrhajókon, közte a magyar űrhajósok: Farkas Bertalan 1980-ban a Szojuz-36 fedélzetén, Simonyi Károly pedig 2007-ben és 2009-ben a Szojuz TMA-10-zel és Szojuz TMA-14-gyel.
Bár az utolsó, Szojuz MSZ-10-zel végrehajtott repülés egy héttel ezelőtt kényszerleszállással végződött, az amerikai űrrepülőgép-program (amely 1981-től 2011-ig, vagyis harminc éven keresztül tartott) befejezése óta jelenleg a Szojuz-űrhajókkal repülnek az amerikaiak is a Nemzetközi Űrállomásra.
A kínaiak a Sencsou-program keretében már tíz űrhajóst juttattak az űrbe. A Sencsou űrhajók felépítésre eléggé hasonlítanak a Szojuz űrhajókra.
1968-ban, 12 évesen nagyon érdekelt az űrkutatás. Ebben az évben sugározta a televízió az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című német sci-fi sorozatot, ami nagyon megmozgatta a fantáziámat. Ekkor az amerikai-szovjet űrverseny még nyílt volt. Az űrrepülőgép-program '81-es indulása után nem gondoltam volna, hogy a Szojuz lesz a nagy túlélő, de azt sem, hogy a 2020-as évek leendő Mars-missziójának tervezett űrjárművét pont az Orionról fogják elnevezni.

2018. október 18., csütörtök

Áremelési trükkök

Biztos ismeritek azt, hogy hogyan árazza le a zöldséges a krumplit.
Ki van írva:

Burgonya 1 kg
199 Ft
A táblát így módosítja:
Burgonya 1 kg
249 Ft
199 Ft

Mert a vevő nem azt nézi, hogy mekkora az ár, hanem hogy mekkorát spórolhat. Az isztambuli bazárban tudják az irhabunda-árusok, hogy a magyarokkal könnyű dolguk lesz: elég csak egy magas induló összeget mondaniuk, a magyar lealkudja a felére, és otthon büszkén meséli, milyen jó vásárt csinált. Bezzeg a német pontosan tudja, mi az irhabunda reális értéke, és erre próbálja lealkudni az árat. Megboldogult kollégám mesélte, hogy valahányszor a felesége vásárolt valamit és azzal dicsekedett, hogy mennyit spórolt, megkérdezte tőle, hogy akkor miért nem vett mindjárt ötöt a termékből, akkor ötször ennyit spórolhatott volna.
Onnan jutottak eszembe ezek a marketing-történetek, hogy már jópár éve kaukázusi kefirt fogyasztok esténként. Sok márkát végigpróbáltam, végül az Alföldi kefir nyert, második helyre a CBA kaukázusi kefirje került (igen, ha jó a termék, még Orbán udvari közértjében, a CBA-ban is hajlandó vagyok vásárolni), a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Spar kaukázusi kefirje állhatott. A többi kefirt túlságosan savanyúnak találtam.
Kb. fél évvel ezelőtt azt vettem észre, hogy a kedvenc kefirem kezd eltűnni a polcokról, egy idő után már úgy kellett vadászni rá. Aztán már sehol sem lehetett kapni. Aztán megjelent egy új termék, neve Riska Drink&Go, nem műanyag flakonos, hanem papírdobozos, nem 500 g-os, csak 450. Gondoltam, kipróbálom. Mmmm, ez egész finom, majdnem olyan jó, mint a régi Alföldi, nézzük, ki gyártja. Hát mit látok: Alföldi Tejipari Vállalat. Kivezették a régi terméket, behozták új néven csökkentett mennyiségben, hogy árat emelhessenek.
Általában én csinálom a hétvégi nagy bevásárlást, így már figyelem egy pár éve, milyen trükkökkel próbálják elrejteni az áremelést az egyes cégek. Íme néhány:
  • Mennyiség-, súly- vagy térfogatcsökkentés. Biztosan mindenkinek feltűnt, hogy a 100-as csomag papírzsebkendő már csak 90 db-os, egy doboz cigarettában már nem 20, hanem csak 19 szál van, az 5-ös borotválkozó penge egyik rekesze már üres, túróból már régóta nem kapni 500 g-osat, csak 450-eset. Vannak olyan mennyiségek, amelyekben a gyártók valahogyan konszenzusra jutnak, hiszen aki fél kiló túrót próbálna eladni, annak a polcán maradna az árúja. Dobozos sörből is árulnak 400 ml-eset, de szerencsére csak a citromos változatból, nem terjedt el általánosan.
  • Trükközés a mértékegységgel. Különösen tejtermékeknél fordul elő, hogy a termék mennyiségét vagy g-ban, vagy ml-ben adják meg. Általában a vevő nincs pontosan tisztában a termék sűrűségével (fajsúlyával), ezzel is lehet nyerni néhány százalékot. Ma már ott tartok, hogy ha a feleségem azt mondja, vegyél egy nagy pohár tejfölt, 330 g-tól 500 ml-ig mindenféle kiszerelést kaphatok.
  • Mennyiségcsökkentés ajándéknak álcázva. A módszer a következő: megjelenik a joghurtos dobozon egy csík, rá van írva: 100 ml ajándék. Az ár változatlan. Aztán pár hónap múlva eltűnik az ajándék, a mennyiség 100 ml-rel csökkent. Újabb fél év múlva visszaáll az eredeti mennyiség, de persze ennek megfelelően emelik az árat is.
  • Emelik az árat, de a termék árát hetente-kéthetente leakciózzák. Ez különösen azoknál a termékeknél van, amelyeknél az ár meghalad egy pszichológiai küszöbszintet. Ilyen a Jogobella, amely már poharanként 159 forint körül van, a lúzerek megveszik ennyiért, a türelmesek megvárják, míg néha lemegy 109 Ft-ra. Így vásárolok margarint, Apenta üdítőt, Piroska szörpöt.
  • Kivezetik a terméket és másik márkanéven visszahozzák, de már más kiszerelésben, magasabb egységáron, ahogyan az én kedvenc kefiremmel történt, de bevett eljárás ez csokoládéknál is.
Vannak persze olyan termékek, amelyek már rég túllépték a lélektanilag elfogadható küszöböt, mégsem kerül sor soha leakciózásra, mert a gyártó úgy gondolja, hogy a vevő úgyis megveszi ennyiért is. Ez a helyzet pl. a Mackósajttal, gyermekkorom nagy kedvencével, mely kitart a 499 Ft-os áron.

Jut eszembe: 9-esre végződő árak. Amikor 1978-ban először jártam nyugaton, feltűnt nekem ez a mánia és borzasztó nagy marhaságnak találtam, de a marketing-szakemberek kimutatták, hogy azokban az üzletekben, ahol egy forinttal felkerekítik az árat, lényegesen jobban csökken a forgalom, mint amekkora a felkerekítésből származó minimális nyereség.
Pár hetes történet, hogy a UPC (áldassék a neve) üzletkötője felhívott telefonon, hogy mint régi ügyfelüket, megajándékoznak: kapok tőlük egy mobiltelefonszolgáltatást, a SIM-kártyát hamarosan kikézbesíti a futár, és ezért a havidíjam mindössze csak 1500 Ft-tal emelkedik. Mondtam az üzletkötőnek, nem kérem a szolgáltatást, ne emeljék az árat. Azt mondja, ezt nem lehet, nekem csomag-előfizetésem van, a csomagba most bekerült a mobiltelefon. Ha nem kérem a csomagot, akkor az összes szolgáltatást (tévé, internet, vezetékes telefon) listaáron számlázzák ki, és akkor sokkal többe fog kerülni.
Erre még Kohn bácsi is csak csettintene és azt mondaná: ügyes.

2018. október 10., szerda

Altató

"Aki nem sír, nem kiáltoz, annak angyal kis kertet hoz, lesz benne egy szép fa, minden ágán aranyalma, kis fészek meg kis madárka, kék a lába, zöld a szárnya, s azt énekli csengő hangon, aludj, aludj már galambom." - ezt az altatót énekelte Balog Borbála (1818) lányának, Kerekes Teréziának (1859), aki továbbadta kislányának, Schéfer Idának (1888), ő is dúdorászta kislányának, Jékely Mártának (1920), aki pedig ezzel ringatta álomba a kis Mikecs Annát (1942).

Édesapám utolsó éveiben minden jelentősebb családi ünnepen, ahol jelen volt négy generáció, elmondta, hogy örüljünk, hogy így együtt lehetünk, mert a generációs láncolat visz vissza minket a történelmi időkbe, a saját családtörténetünkön keresztül éljük meg személyes történelmünket.
Gerlóczy Mártonnak a Jékely családról íródott családregényét olvastam az elmúlt hetekben, a címe: Mikecs Anna - Altató. Az Áprily/Jékely családról én is végeztem némi kutakodást Péterfy Gergely egy könyve kapcsán, aki maga is Áprily-dédunoka, akárcsak Gerlóczy. Akkor persze inkább a Péterfy családra koncentráltam, az Altató központi alakja viszont Jékely Márta, Áprily lánya, Gerlóczy Márton nagymamája.
A négygenerációs családregény visszaröppenti az olvasót vagy 150 évvel. Az egyes családtagok életéhez kapcsolódó epizódokat az idősíkok között ugrálva olvashatjuk, de valamennyi idősík egyetlen fókuszpont felé tart. A regény címe alapján nem nehéz kitalálni, hogy ez a gyújtópont Mikecs Anna, az író nagynénje élettörténete. (Zárójelben jegyzem meg, ezt a szerkesztési elvet, vagyis az egyes történet-szálak közös pontba fókuszálását alkalmazza Závada Pál A fényképész utókora című regényében is, amelyről három éve már írtam egy posztot.)
A családregény korrajza, Gerlóczy enteriőrjei, a korabeli öltözetek, szokások leírásai nagyon élvezetessé teszik a könyv olvasását, a szerző a családtagok felkutatott élettörténeteinek homályba vesző hézagait úgy tölti ki az írói fantáziával, hogy az elmúlt évszázad tökéletes, saját felmenőink által is megélt lenyomatát kapjuk vissza. A Jékely családnak sok földrajzi kapcsolódása is van saját életemhez. Az egykori Baár-Madas Gimnázium épületében, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanultam. Egykor a Baár-Madasban Áprily Lajos is tanított és iskolaigazgató is volt, ide járt Jékely Márta is. Engem még tanított olyan tanár, aki már a Baár-Madasban is tanított, matematikatanárom itt végzett és még itt tanított akkor is, amikor az iskola újra Baár-Madas lett, egy osztálytárnőm édesanyja (Tusa Erzsébet zongoraművész) is ebbe a gimnáziumba járt, és őt még tanította Áprily. Édesanyám innen nem messze, a Budai László utcában élte át az ostromot, akárcsak Jékely Márta és kislánya a gimnázium pincéjében. És persze a mi családunkból is hurcoltak el málenykíj robotra férfiakat, volt, aki nem tért vissza Ukrajnából, akárcsak Mikecs László, Márta első férje.
A Jékely család abban a Frankel Leó utcai bérházban lakott, ami tőlünk egy villamosmegállóra volt, és amelyben egyik osztálytársnőm is lakott. Itt is néztünk lakást '81-ben, amikor összeköltöztünk nagymamámmal. És persze ismerős a híres Áprily-völgy, a Len-hegy és a Mogyoróhegy között húzódó festői patakvölgy a Pilisben. '88 tavaszán kirándultam itt először, egy volt dunabogdányi kollégám, Jancsi kalauzolt el minket ide.
1988-ban az Áprily-völgyben
(Jancsi anyai ágon sváb származású és a Muttersprache okán Ilmenauban járt egyetemre. '88-ban egy barátom egy NSZK-beli munkalehetőséget ajánlott nekem, amit én továbbpasszoltam Jancsinak, aki ezt habozás nélkül elfogadta. Egy év múlva feleségül vette NDK-s barátnőjét, Steffit, aki így eljuthatott a hőn áhítozott NSZK-ba, nem sejtve, hogy már csak egy fél évet kellett volna várnia, amikor már ez a lehetőség minden keletnémetnek lehetővé vált.)
Egy év múlva, '89 februárjában Katit is elvittem a Völgybe, hogy alig négy hónapja tartó ismeretségünket egy kirándulással ünnepeljük meg. A Gondűző büfé előtti parkolóban hagytuk a Trabantot.
Katival a Mogyoróhegyen 1989 februárjában
A Gondűzőbe ült be a Jékely család is a '30-as években, hogy egy olyan tájon találjanak maguknak házépítésre alkalmas telket, mely a kolozsvári Hójában épített egykori nyaralójukra emlékezteti őket. Két hete volt osztálytársaimmal mi is a Gondűzőbe húzódtunk be az eső elől, amikor egy rövid kirándulásra indultunk a Völgybe.
Esős szenior túra a Völgyben 2018 szeptemberében
Dicsérem Gerlóczy bátorságát, hogy gyakran kíméletlenül őszintén ír nagyszülei és édesanyja botlásairól, de ettől nagyon emberi a regény. A szereplők esendőek ugyan, de mégis végigkíséri őket az a polgári méltóság, a kultúrához és a művészetekhez való ragaszkodás, ami átsegíti őket minden nehézségen. A '20-as években rendszeresen Makkai Sándorék otthonában gyűltek össze az erdélyi írók és költők, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Nyirő József (Nyirőt írják rövid és hosszú i-vel egyaránt, Gerlóczy a hosszú í-sek táborát erősíti), Tamási Áron, Hunyadi Sándor, Kuncz Aladár, Maksay Albert. Ez a pezsgő irodalmi élet és az erdélyi irodalmi lapok (Erdélyi Szemle, Pásztortűz, Erdélyi Helikon) tartották a lelket a Trianon után elszakított erdélyi magyar polgárságban. (Édesapám maga is erdélyi leszármazott lévén a '60-as, '70-es és '80-as években járatott egy erdélyi irodalmi lapot, az Utunk-at.)
Férfiasan bevallom, Áprily-kötet csak 1974-ben, a katonaság alatt volt a kezemben. Akkoriban (és most is) rajongtam a Kaláka versmegzenésítéseiért. Mai napig előttem van a kép, hogy komendáns őrségben vagyok Debrecenben, és Áprily Vadlúd voltam című versét dúdolgatom.
Lám, milyen jó egy családregény, mennyi saját történetet hoz elő az emberből.

2018. október 7., vasárnap

Pistike és a limuzin

Több mint egy éve adtam utoljára hírt Pistikéről, a 3. b. diákbizottságának elnökéről. Akkor az egyik új osztálytárssal, Manóval volt konfliktusa. Ez a vita mind a mai napig fennáll köztük, alapvetően arról szól, befogadhat-e az osztály újabb szegény, nehéz sorsú gyerekeket vagy sem. Talán pont ez a vita és Pistike határozott elutasító véleménye vezetett oda, hogy már ki tudja hanyadszor ismét Pistike és barátai nyerték meg a diákbizottsági választásokat, melynek ismét Pistike lett az elnöke. Megint ő dönthet arról, mire költsék el az osztálypénzt.
Semmi nincs, ami megingathatná Pistike hatalmát, hiszen az őt ellenzők tábora harmatgyenge és oldott kéveként hullik széjjel apró csoportokra, akik másra sem képesek, mint egymással civakodni. Így aztán semmi sem tarthatta vissza Pistikét, hogy megszerezze egyik ellenlábasától, Zsoltitól azt a két oldalnyi rovatot, amit az iskolaújságban írhatott a 3. b-ről, és azt az ötpercnyi műsoridőt, amit naponta kapott az iskolarádiótól, hogy beszámolhasson az osztály valódi problémáiról, a tanulók nehézségeiről és főleg Pistike viselt dolgairól. Így most már az iskolai újságban és az iskolarádióban is csak Pistike barátai szerepelhetnek.
Régóta tudjuk, hogy Pistike kedvenc sportága a cselgáncs, az osztálypénzből sokat áldoz erre a hobbijára annak ellenére, hogy a 3. b. cselgáncs-csapata sohasem jut tovább az iskolák közötti cselgáncs-bajnokság első fordulóján. Pistike még saját cselgáncs-ruházatot is csináltatott csapatának. Hogy, hogy nem, a formaruhák gyártását egyik legjobb barátja, Csanád édesapja gyártatja, a terméknek maguk választották a jól csengő 4MÁS márkanevet, és kötelezővé tették, hogy a 3. b. minden cselgáncsosa ebben a márkában versenyezzen. Zsoltiék csak erőtlenül tudnak tiltakozni, hogy az osztály pénzét lehetne hasznosabb dolgokra is költeni, osztálykirándulásokra, drágább taneszközökre. Mindig azt a választ kapják, hogy erre szavazott a 3. b. kétharmada, ezt tessék tudomásul venni.
Az utóbbi időben Zsoltinak és barátainak feltűnt, hogy Pistike minden cselgáncsversenyre egy hatalmas limuzinnal érkezik, ahol utazás közben bőségesen fogyaszthat hamburgert és kölyökpezsgőt is.
Sikerült kideríteniük, hogy a limuzin nem másé, mint Csanád édesapjáé, aki baráti szívességet tesz Pistikének, amikor ezzel szállítja a versenyekre, hiszen a limuzin egy órai bérleti díjára nem volna elegendő Pistike egész havi zsebpénze sem.
Zsolt szóvá tette felfedezését az iskolai diákparlamentben is, azzal vádolva Pistikét, hogy ez burkolt korrupció, csak a limuzinozás miatt választotta Csanád apjának cégét a cselgáncskör sportruházatának szállítójául. Pistike viszont cinikusan csak annyit válaszolt, hogy pelusos kora óta limuzinnal jár cselgáncsversenyekre. Ezen Zsoltiék jót mulattak, hiszen Pistike szüleinek mindig Trabantjuk volt. Pistike viszont a legközelebbi londoni cselgáncsmeccsre nemcsak Csanádék családi limuzinját, de magánrepülőgépét is igénybe vette, és ezt az iskolaújságban és az iskolarádióban is közhírré tette.
Szerintetek Pistike akkor is Csanád édesapjának cégét választotta volna a sportruházat beszállítójának, ha Trabanttal vagy trolibusszal kellene a cselgáncsmeccsekre utaznia?

2018. október 4., csütörtök

Esküvői öltönyök

Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amely ha lehetett, kerülte az öltöny viselését. De még a szövetpantallót is gáznak éreztem, úgy gondoltam, a póló-farmer-tornacipő kombináció megfelelő viselet minden alkalomra, hűvösebb időben legfeljebb még egy farmerdzseki, bőrdzseki vagy bomberdzseki jöhet felülre. Persze voltak alkalmak, amikor az öltöny kikerülhetetlen volt.
Most, hogy még mindig esküvői nosztalgiában élek, több közeli hozzátartozóm esküvői videóját is újranéztem, és rájöttem, hogy szinte minden öltönyvásárlásom valamilyen esküvőhöz kapcsolódik.
Első komolyabb öltönyöm az érettségire lett, ami aztán hűségesen szolgált egyetemi éveim alatt mint vizsgaöltöny. Már akkor is jó konfekcióméretem volt, azóta sem volt sohasem csináltatott öltönyöm. Az új öltöny mindjárt az érettségim után, 1974 nyarán esküvői öltönyként is szerepelt nővérem esküvőjén, melyre a Ságvári téri (ma megint Vértanúk tere) házasságkötő teremben került sor.
Ugyanitt volt 15 évvel később sógornőm esküvője is. Akkor már fél éve udvaroltam Katinak, de még nem kértem meg a kezét. Kati a nővére tanúja volt, és én, mint partnere is hivatalos voltam a lagziba. Nagy meleg volt 1989 júliusában, így egy erre az alkalomra vásárolt kétsoros vászonöltönyben vettem részt az állami esküvőn és másnap a zsinagógai esküvőn (ekkor vettem részt először hüpe alatt tartott esküvőn, Orsi esküvője volt a második). Az eseményről nincs fényképem, csak évekkel későbbről, ami nagyobbik unokahúgom batmicváján (ez olyasmi, mint a katolikusoknál a bérmálás vagy a reformátusoknál a konfirmálás) készült:
A '89-ben vásárolt kétsoros vászonöltönyöm
Nemsokára vásároltam egy szintén kétsoros sötét öltönyt is, de valahogy úgy adódott, hogy ezt esküvőn soha, sokkal inkább temetéseken hordtam. Saját esküvőmre ugyanis egy kölcsönzői frakkban mentem. Azt történt ugyanis, hogy Kati esküvői ruháját már lefoglalóztuk, de az Aradi utcai esküvői ruhaboltban végül egy sokkal szebbet találtunk. Hogy ne vesszen el a foglaló, a frakkot az eredeti helyen kölcsönöztük ki. Ez a döntésem különben nagyon imponált Katinak, szegény akkor még azt hihette, hogy egy dörzsölt üzletemberhez jön feleségül. Íme egy fénykép az 1990 nyarán megtartott esküvőnkről:
Kati és én az esküvőnkön, én kölcsönzői frakkban
Eltelt több mint egy évtized, amikor öltönyt nem, csak zakót meg külön pantallót vásároltam. 2003-ban volt nagyobbik unokaöcsém esküvője, és Kati rám parancsolt, hogy kéne nekem egy új öltöny, lehetőleg mellényes. Egy szürke öltönyt vásároltunk a WestEnd egyik férfiruha-boltjában, valamint hozzá egy fekete cipőt. Mindkettő gazdagítja még a ruhatáramat. Nem találtam 2003-as képet az öltönyről, csak jóval későbbről, amikor a már említett unokahúg esküvőjén viselem 2015-ben:
A 2003-as szürke öltönyben, mellénnyel, óralánccal Eszter esküvőjén
Újabb kilenc (!) évnek kellett eltelnie, hogy Kati rábeszéljen egy újabb öltönyre, az apropót ezúttal kisebbik unokaöcsém 2012-es esküvője szolgáltatta. Ezúttal a beszerzési forrás a törökbálinti Premier Outlet volt, az öltöny pedig egy sötét színű Hugo Boss márkájú darab. Naná, hogy az esküvői képeken nem látszom rendesen, ezért most egy pár hónappal később, Orsi szalagavatóján készült fényképet mutatok. Orsi olyan szép rajta, hogy esküvői képnek is elmenne:
Ez csak egy szalagavató 2012-ből
És végül eljött az örömapaság. Annak ellenére, hogy Izraelben sokkal kevésbé öltöznek ki az emberek az esküvőkre, a család már hónapokkal a nagy esemény előtt a megfelelő esküvői ruhák beszerzésének lázában égett. Megint rám parancsoltak, hogy vegyek egy új öltönyt, ami méltó egy örömapához. Mivel az esküvőre mediterrán országban került sor, élénk kék (a királykéknél valamivel világosabb) ruhát vásároltunk a MrSale öltönyüzletben. Konfekcióméretemre jellemző, hogy negyedik próbálkozásra meglett az igazi, csak a nadrág hosszát kellett beállítani. Az inget is itt szereztük be, sőt, a nyakkendőt is. Persze kék öltönyhöz barna cipő dukál, hozzá színben passzoló öv. Annyit mindenesetre elárulhatok, hogy amikor az eskövőn a ceremóniamester elindított minket a hüpe felé, még azt mondta nekem, hogy ha majd esküvője lesz, ő is ilyen ruhát szeretne felvenni.
Mivel hivatalos esküvői fotók még nem érkeztek, most is be kell érjétek egy unokaöcsém által mobiltelefonnal készült képpel:
A családi fotózáson kék öltönyömben
Nem állhatom meg, hogy posztom végére be ne szúrjak két fényképet, amely a miniszterelnök és családjának öltözködési katasztrófáját mutatja be.
Tiborcz István túlságosan szűkre szabott "superslim" zakója

A miniszterelnök legendás buggyos nadrágja