Borival láttuk Sütő András Álomkommandóját a Pesti Színházban (Kati két hét múlva nézi meg a nővérével).
Én a darabot először nem sokkal a bemutatója után láttam a Vígben, 1987-ben. Szüleimnek és magamnak vettem a jegyet akkor, amikor Sütő már be volt tiltva Romániában, nálunk pedig megkezdődött a Ceausescu-rezsim egyre erősödő bírálata. Bacsó Péter Titánia, Titánia című filmje már a diktátor nyílt kigúnyolása volt, 1988-ban készült.
Akkoriban még vigyáztak, hogy az a képzeletbeli diktatúra, melyben a darab játszódik, külsőségeiben ne hasonlítson Romániára, mégis minden néző tudta, miről van szó. A mostani előadásban a rendőrök román nemzeti színű karszalagot viselnek, és Ceausescu arcképe is többször megjelenik a kivetítőkön, a nézők mégis inkább a hazai aktualitást keresik.
A '80-as évek másik színházi jelensége a meztelenség színpadi ábrázolása volt. Sütő más darabjaiban is találkozhattunk a meztelenséggel, mint az emberi kiszolgáltatottság ábrázolásával, így pl. A szuzai menyegzőben.
Érdekes, hogy az akkori politikai aktualitás ellenére az 1987-es előadásra alig emlékszem, a tegnapi viszont nagy hatással volt rám. Mert hiába sül el a játékfegyver, mert megunja a játszadozást, hiába a súlyos szavak, a főszereplő a zárómonológját már meghajlított gerinccel fejezi be...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése