Augusztus Oklahomában

Még nem tudtuk az Oscar-gála eredményét szombaton, amikor Katival megnéztük Tracy Letts darabját a Vígben. Végül is Meryl Streep nem kapta meg a szobrocskát ezért az alakításáért*, de én a főszereplő Pap Verának simán odaadnám a díjat. Meg a rendező Eszenyi Enikőnek. Meg az összes többi női szereplőnek, Igó Évának, Hegyi Barbarának, Börcsök Enikőnek. Persze férfiak is játszottak a darabban, de vitathatatlanul a nők voltak a dominánsak. Kati meg is kérdezte az előadás végén - nem is a végén, még a szünetben - hogy tényleg ilyen rettenetesek vagyunk, mi nők.
Pap Vera a szemünk láttára halt bele a szerepbe - mentális értelemben, a darab végén zombiként jött ki meghajolni. Csak kb. 5 perc múlva, a negyedik-ötödik meghajlásnál sikerült visszalényegülnie Pap Verává. Az Augusztus Oklahomában az amerikai drámairodalom legnemesebb hagyományait folytatva mutat be kíméletlen őszinteséggel emberi drámákat, kiúttalan, kudarcos élethelyzeteket, félresiklott sorsokat.
Ha az alábbi képet megnézitek, egész biztosan tudjátok, mit ábrázol:

Az 55 évvel ezelőtt készült fénykép azonnal mém lett. Ritka dolog, hogy egy hatalmas színész, Tímár József, egy csodálatos dráma, Arthur Miller Az ügynök halála című darabja és Keleti Éva tökéletesen elkapott pillanata ennyire egyesüljön egyetlen fényképben. Az ügynök halálát színpadon sohasem láttam, a drámát évtizedekkel ezelőtt olvastam, de a Dustin Hoffman-féle filmet csak néhány hónappal ezelőtt néztem meg valamelyik mozicsatornán. És egy kicsit el is talált a film.
Gyerekkorom másik nagy amerikai szerzője Tenessee Wiliams volt, az ő darabjait is sokat játszották, de egyiket sem láttam színházban, csak később moziban A vágy villamosát (a Jessica Lange-féle változatot) és a Macska a forró bádogtetőn címűt Paul Newman-nel és Elizabeth Tailor-ral (bár később ezt is leforgatták Jessica Lange-dzsel).
A '70-es évek második felében robbant be hozzánk Edward Albee, szüleimnek megvolt néhány drámája könyvben, ezért először így ismertem meg a Nem félünk a farkastól címűt, és csak jó pár évvel később láttam a Richard Burton és Elizabeth Tailor-féle elképesztően hiteles filmet. A két színész lényegében saját házasságuk konfliktusát játszotta el. Albee-től láttam még egy színdarabot, címe: Mindent a kertbe, Törőcsik Mari és Avar István játszották a főszerepet.
Tavaly és tavalyelőtt több posztot is írtam három Neil Simon-darabról: Furcsa pár (ezt természetesen filmen is láttam), A Napsugár fiúk, A 88. utca foglyai. Bár Neil Simon darabjai is szívbe markolóak, mégis inkább happy-end-re hajadzanak, a szereplőknek mindig sikerül kézbe venniük saját sorsukat. A szombaton látott darabban viszont a nagy elhatározásokat csak újabb kudarcok, újabb önáltatások követik.
Tracy Letts méltó követője a nagy drámaíró elődöknek és a súlyos mondanivaló ellenére sem bántuk meg a szombati színházi estét.
--------------------------------------------------------------
* Ugye megmondtam egy korábbi posztomban, hogy a Gravitáció be fog gyűjteni néhány Oscar-t (végül 7 lett belőle), sajnos a Nagy füzet csak a legjobb 9-be került be.