Parlament

Parlament

2014. március 28., péntek

Petra 10 éves lett

Hát ez a nap is eljött, már a legkisebb is 10 éves lett. Orsi még novemberig szintén tinédzser, úgyhogy most megint két tizenéves lányunk van.
Pontosan 10 évvel ezelőtt színházjegyünk volt a Nemzetibe, a Holdbéli csónakost játszották, szegény Kaszás Attila főszereplésével. Katit már előző nap be kellett vinni a kórházba, de a doki azt mondta, hogy még nem fog szülni. Én a nagylányokkal elmentem a színházba, és a darab végén jött a telefon, hogy megszületett Petra.
Ma az iskolában és szűk családi körben ünnepeltük, holnap jönnek hozzánk a barátai, ketten itt is alszanak, holnapután pedig a nagy család köszönti.
A '60-as évek végén, nagyjából akkor, amikor én lettem 10 éves, volt egy gyermekdal, a Szegény tinédzserek. Megtaláltam a szövegét a neten, gondoltam, feléneklem Petrának, és az alábbi klipet rittyentettem:


Ifjú koromban is voltak gyereksztárok, akiknek a dalait játszották a rádióban. Az '50-es évek végén, '60-as évek elején Kovács Eszti dalai mentek: Pancsoló kislány, Eperfagyi. Később Joós Jutka énekelt gyerekdalokat, tőle hallhattuk a fenti Szegény tinédzsereket, vagy az Icipici mesét (Egyszer volt, hol nem volt egy icipici házikó) és a Születésnapi kívánságot (Csak egy kis öcsikét kérek szülinapra). Wolf Kati a '70-es évek végének gyereksztárja volt (Vuk), Ullmann Mónika pedig a '80-asoké (Írtam a bátyámnak egy dalt, Moncsicsi). De Szinetár Dóra is gyereksztárként kezdte a pályafutását a '90-es évek elején.
Egyébként a születésnapi éneklést Borinál kezdtük, egy éves szülinapjára írtam neki egy dalt. Orsinak is énekeltem 16. és 18. szülinapjára, ezek a klipek itt és itt találhatók meg.
Még egyszer, Isten éltessen Petra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése