Igazából Magyar Pétert csak a Facebookon követem, ahol túllépte a 250 ezer követőt és naponta 2-3-szor posztol, valamint minden róla szóló posztra csípőből visszatüzel. Ugyanakkor a Megafon háza táján mintha egy kis zavar lenne észlelhető, hisz kiabálnak rá fűt-fát-bogarat: asszonyverő, női napszemüveget hord (!), puhapöcsű és a barátnője kikotyogta, hogy a grafikus csapata részben külföldi, vagyis: D.O.L.L.Á.R.B.A.L.O.L.D.A.L!
Trombi elemében van
A CÖF-nek arra futotta, hogy Fekete Győrt lecserélték Magyar Péterre
Magyar Pétert ez nemigen zavarja, sőt, inkább mintha élvezné is a dolgot. Ráadásul egy gyönyörű, napsütéses szombat délutánon simán összehozott egy százezres tüntetést a Kossuth térre.
Nos, Magyar Péter csütörtökön egyik Facebook-posztjában megosztotta egyik dalomat, a Karmelita-dalt. Nekem csak azt tűnt fel, hogy érkezni kezdenek a megjegyzések a dalhoz, aztán több ismerősöm is felhívta a figyelmemet a megosztásra.
Nos ezzel a megosztással a dal napi nézettsége elérte az 52 ezret, amivel az eddig 112 ezres napi nézettségi rekordot tartó TESCO-dal után a második helyre került, össznézettségével (eddig 120 ezer) pedig a TESCO-dal és a Kipcsak-csacsacsa után a harmadik helyre kúszott fel.
Dalaim napi nézettsége (katt a nagyobb felbontáshoz)
A Karmelita dal 1800 lájkjával is feljött a második helyre.
Ráadásul az a megtiszteltetés ért, hogy valaki a dalomat az eredeti szöveg megtartásával rap-esítette. Hallgassátok meg hát először az eredeti dalt, aztán a rap-es változatát.
Bár a hivatalos kampány még nem kezdődött el, de a közszolgálatinak csúfolt állami híradóban már minden reggel lemegy egy 5-8 perces hírblokk Karácsony Gergely lejáratására. Van, hogy egyszerűen leadják Szentkirályi Alexandra aktuális propaganda-videóját (Értitek? Egy hírműsorban!), amiből megtudhatjuk, hogy Karácsony azért A.L.K.A.L.M.A.T.L.A.N., mert nincs jogosítványa, rosszul beszél angolul és még egy villanykörtét sem képes becsavarni.
Viszont már hónapok óta fut egy szappanopera Karácsonyról, amit a propagandasajtó "Lánchíd-botrány"-nak vagy "Hídpénz-botrány"-nak nevez. Történt ugyanis, hogy tavaly ősszel házkutatást tartottak egy foglalkozásától eltiltott ügyvédnél, Vig Mórnál adócsalás és okirathamisítás gyanúja miatt. Hetekig csak azon lovagoltak, hogy Vig Mór annak a Vig Dávidnak a testvére, aki történetesen az Amnesty International Magyarország igazgatója. Lám-lám, mondták, bűnöző mind a kettő.
Aztán valaki kiszúrta, hogy Vig Mór egyik cégével, a Sunstrike Kft-vel kapcsolatban az adóhatóság adatokat kért az A-Híd Zrt-től is. Mint kiderült, az A-Híd is adott megbízásokat a Sunstrike-nak, melyből Vig Mór jelentős összegeket vett ki készpénzben. És itt elkezdtek zakatolni Rogán propagandagépezetének kerekei: De hiszen a Lánchidat is az A-Híd újította fel! Máris elvezettek a szálak Karácsonyhoz: az A-Híd Zrt. a Lánchíd-projektért kenőpénzt fizetett, amit Vig Mór cégén keresztül fizetett ki!
Az A-Híd alapvetően állami út- és vasútépítéseken végez munkát, de szokott megbízásokat kapni a MOL-tól is, és számukra a Lánchíd felújítása csak zsebpénz volt, de erről valahogyan nem hallani a "Hídpénz-botrány" kapcsán. Az A-Híd persze nyilatkozott az ügyről, de ez sohasem hangzik el az állami médiában:
"Az A-Híd Zrt.-nek nem kivitelezésre vonatkozó és nem kivitelezéshez kapcsolódó szerződése volt az eljárás alatt álló céggel, az nem kapcsolódott közbeszerzésen elnyert projekthez, így értelemszerűen a Lánchíd felújításához sem. A szerződések teljesítését az A-Híd Zrt. felé igazolták, a kiállított számlák ellenértéke kizárólag az eljárás alatt álló cég számlájára került utalásra. Külső cégek gazdálkodására, kapcsolatrendszerére és egyéb működésére a teljesítésen túl az A-Híd Zrt.-nek semmilyen rálátása és ráhatása nincs. Adatszolgáltatóként a hatósági eljárás egyéb részleteit (okát, résztvevőit, helyszíneit stb.) nem ismerjük, de mi is megdöbbenve olvassuk az arról szóló sajtóhíreket, így azt is, hogy a hatósági eljárással érintett cég az ATV-vel beszállítói kapcsolatban állva az ATV-nek is kárt okozott. Hangsúlyozzuk, hogy az A-Híd Zrt. nem alanya a hatósági eljárásnak, csak a külső cégekkel kapcsolatos adatokat szolgáltatott a NAV felé. Az A-Híd Zrt., mint minden nagyvállalat, több ezer külső céggel állt, illetve áll kapcsolatban, és nem ez az első eset, hogy a hatóságok információkat kértek tőlünk. Ahogyan az eddigiekben, ebben az esetben is maradéktalanul eleget tettünk az adatszolgáltatási kötelezettségeinknek, a jogszabályokat mindenben betartva működünk, és természetesen a későbbiekben is együttműködünk a hatósággal."
A Valólanul című filmből megtudhattuk, hogy pár hónappal a választások előtt megindított karaktergyilkosság már bírósági úton nem állítható meg, hisz évekig tart egy rágalmazási vagy személyiségi jogi per. Pedig a Lánchíd-projekt akár sikertörténet is lehetne, a szerződött költségkereten és a határidőn belül ritkán valósul meg ilyen nagy projekt.
Karácsony ellen az egyik fő érv, hogy drágábban szerződött le a Lánchídra, mint a Talóséknak adott ajánlatban szereplő összeg. Csakhogy ez nem így van. Ahogyan azt egy korábbi posztomban is leírtam, Tarlósék a Lánchídra, az Alagútra és a pesti hídfőre kértek ajánlatot, ami bruttó 35,3 milliárd forint volt. Még Tarlósék nyilvánították eredménytelennek a pályázatot, és Karácsonyék már csak a Lánchíd rekonstrukciójára indítottak új közbeszerzési eljárást, melyet szintén az A-Híd nyert 26,8 milliárdos ajánlatával. A korábbi ajánlatban a Lánchídra vonatkozó költségtételeket összeadva 21,8 milliárd jött ki, ezért most azt kérdezik Karácsonytól, miért nem rendelte meg ennyiért a felújítást. Nos, még ha el is vállalta volna ennyiért az A-Híd, ez a közbeszerzési szabályok megsértése lett volna: megváltozott műszaki tartalom esetén kötelező új eljárást kezdeni.
És persze megvan a magyarázat: azért lett drágább a Lánchíd, hogy pénzt lehessen belőle kiszivattyúzni. Mostantól fogva a választásokig minden nap megkérdezik majd Karácsonyt: hol a lé? Aztán majd valamikor 2030 táján megnyer néhány rágalmazási pert, amikor már senki sem emlékszik majd az egész ügyre. Viszont az én kedvenc szórakozásom annak a filmrészletnek a megtekintése, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tett közzé, és az látható rajta, hogyan kezdődik a házkutatás Vig Mór házában: a nappaliba benyomul vagy 10 TEK-es, az emeletről pedig lebotorkál gatyában Vig Mór és pongyolában egy testes asszonyság, talán a felesége. A következő snittben már azt látjuk, hogy a férfi és a pongyolás nő is a földön fekszik, rajtuk egy-egy TEK-es térdepel. Sohasem lehet tudni, hogy egy pongyolában hány maroklőfegyver vagy kézigránát rejtőzik. 😀
Szokták mondani, az élet olyan, mint a lavina: egyszer fent, aztán meg nagyon gyorsan lent.
Megint színházban voltunk, ezúttal a Belvárosiban néztük meg Ruben Östlund-Tim Price Lavina című darabját. Ráadásul négyesben, mindig ünnep, ha Bori is velünk jön egy színházi estén. Östlund filmjét láttuk már tíz évvel ezelőtt, de egy színházi előadás hús-vér szereplői mindig nagyobb hatást képesek a nézőben kiváltani, pedig már a film is sok gondolatot ébresztett bennem.
Egy család síelni vannak a francia Alpokban, épp egy panorámateraszon ebédelnek, a szemközti hegyoldalról éppen robbantásokkal távolítják el - egy nagyobb lavinát megelőzendő - a felgyűlt havat. Az egyik ilyen mesterséges lavina látszólag nem áll meg az étterem előtt, hanem fenyegetően közelít, és ekkor a családfő feleségét és gyermekeit hátrahagyva menekülőre fogja. Persze kiderül, hogy semmi baj nem történt, csak porhó terítette be a teraszt, de a férfi gyáva viselkedése rányomja bélyegét az egész üdülésre. Nemcsak a családjában, de baráti körében és a többi random üdülőtárs körében is drámai konfliktusok robbannak ki.
Megindul a lavinahatás. A lavina valójában csak egy trigger volt mélyen elfojtott konfliktusok felszínre kerülésére.
Igazi Pelsőczy Réka-féle rendezésben drámai erővel tör felszínre a tehetős felső középosztálybeli családok minden konfliktusa: megbomlott egyensúly a család terheinek viselésében, nyitott házasság, nagy korkülönbségű kapcsolatokban feszülő generációs ellentétek, hazugságok, megcsalások, önzések, önbecsapások. Szinte az összes színész játéka - beleértve a két tüneményes gyerekszereplőt is - tökéletes volt, a díszlet pedig egyenesen zseniális.
Én tíz évvel ezelőtt a film láttán és most is azon kezdtem el filózni, hogy én magam sem tudom, hogyan viselkednék egy vészhelyzetben. Vajon gyáva nyúl vagy bátor oroszlán lennék? Furcsa dolgokra képes az ember stresszhelyzetben. Legyen erre példa az elmúlt hét egyik felkavaró híre, Danka, egy szerb négyéves kislány eltűnése.
A kislány még március 26-án tűnt el házuk udvaráról, és szerte Szerbiában, sőt egész Európában keresték, mert gyermekrablásra gyanakodtak. Pár napja derült ki, hogy két, a helyi vízműveknél dolgozó férfi egy autóval elütötték a kislányt, majd holttestét egy szeméttelepre szállították. A két gyanúsítottat letartóztatták és beismerték a tettüket, de a kislány holtteste még azóta sem került elő, viszont a bulvársajtó már igyekszik kiszínezni a történetet. Egyes hírek szerint a kislány a baleset után még élt, a két elkövető ölték meg. Borzalom. De engem meg nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy mi más magyarázhat egy ilyen tettet, mint a hirtelen stresszhatás.
Gondoljatok bele, ha egy autó elüt valakit vagy balesetet okoz, azért csakis a sofőr a felelős. Viszont ha elmarad a kötelező segítségnyújtás, és akár cserbenhagyás, akár - mint a szerb kislány esetében - a bűnjelek eltüntetése történik, akkor már az utasok is bűnrészessé válnak. Miért nem mondta az autó utasa a sofőrnek, hogy tanúsítom, hogy a kislány váratlanul lépett az útra, már nem tehettél semmit a baleset megakadályozására. Gyere, gyorsan vigyük kórházba vagy hívjuk a mentőket. Olyan erős alá-fölé rendelési viszony volt közöttük, hogy nem mert ellentmondani a sofőrnek? Mindketten részegek voltak? Vagy csak a hirtelen stressz hatására jött elő belőlük az állat? De még az is benne lehet a pakliban, hogy féltek az Olaszliszka-szindrómától. Minden esetre a lehető legrosszabb döntést hozták.
Nem szeretném, ha az én jellememet is próbára tenné egy ilyen extrém helyzet.
Igaz, csak Ukrajna nyugati részén, a görögkatolikusok, katolikusok és protestánsok körében volt húsvét az elmúlt napokban. Az ortodoxok csak öt hét múlva ünneplik a húsvétot. A görögkatolikusok erőszakos áttérítéséről egy korábbi posztomban már írtam. De azért az elmúlt hét egész Ukrajna számára fekete hét volt.
Az történt ugyanis, hogy Oroszország célzott és tűpontos rakétatámadásokkal Ukrajna villamosenergia-rendszerének módszeres lerombolásába kezdett. Az alábbi Telegram-bejegyzésből sok minden kiderül.
----
A térkép nézegetése valamint 10 év szorgalmas orosztanulás a DeepL Translator fordításának eredményeképpen megtudhatjuk, hogy "Ukrajnát kilenc nagy hőerőmű (egyenként több mint 2000 MW beépített kapacitással) és három atomerőmű látja el. Ezek közül négyet megsemmisítettnek nyilvánítottak, egy másik, a Szlavjanszkaja pedig még a "különleges katonai művelet" előtt leállt, és úgy tűnik, nem üzemel, legalábbis nem találtunk róla híreket".
"Mindhárom fennmaradó, ukrán ellenőrzés alatt álló atomerőmű működik, és nem érte őket találat: ✅-Dél-ukrajnai atomerőmű ✅-Hmelnickij atomerőmű ✅-Rovno atomerőmű.
(Jól látható, hogy a zaporizzsjai atomerőmű a maga 6000 MW kapacitásával már orosz erőműnek számít, pedig ez Európa legnagyobb atomerőműve - PJ).
Mi lesz a következő? Mint látjuk, még ha a termelés egy részét gyorsan helyre is tudják állítani, még két-három napnyi ilyen támadás elég lesz ahhoz, hogy Ukrajna energiaszektora egységes rendszerként megszűnjön létezni. Az Európából származó energiaimport nem segít, helyi termelésre van szükség ahhoz, hogy az energiarendszer működőképes maradjon. Tegyük fel azonban, hogy a közeljövőben nem lesz gyilkos csapás, és ennek oka a három atomerőmű. Rendszeres baleset (áramszünet) esetén az atomerőművek külső áramellátás nélkül maradnának, le kellene állítani őket, és dízelgenerátorokból kellene vészhelyzeti áramot biztosítani számukra. És bár az erőművek tervezése rendelkezik ilyen esetekről, ezek elég komoly, politikai bonyodalmakkal teli vészhelyzetek számunkra, még akkor is, ha az atomerőművekben nem történik sugárveszélyes esemény."
Putyin szándéka nyilvánvaló: az ukrán közművek elleni célzott csapásokkal megbénítani Ukrajnát. A villamosenergia-ellátás akadozásával egyidejűleg akadozik a vízellátás (szivattyúk), a gázellátás (kompresszor-állomások), a közlekedés (vasút). Ez előbb-utóbb olyan elégedetlenségi hullámot vált ki, mely Putyin reményei szerint Zelenszkij bukásához vezet majd.
Egy korábbi posztomban írtam arról, hogy hazánk számított az Ukrajnából importált villamosenergiára, ebből a célból Szabolcsbákán 2020-ban új alállomást létesítettünk, itt végződik az Ukrajnából érkező 750 kV-os távvezeték (magyar gyártmányú 750/400 kV-os transzformátorokkal), és itt került volna szétosztásra Magyarország, Szlovákia és Románia felé. Nem sokáig élvezhettük ennek a beruházásnak az áldásos hatását.
Az orosz-ukrán háború jelenlegi eldurvuló szakaszában kétféle békés kimenetet tudok elképzelni:
Putyin (és Orbán) által preferált változat: A tömeges sorozások, a romló közszolgáltatások miatt Zelenszkij megbukik és jön helyette egy oroszbarát vezető, egy Lukasenka V2.0. Mint tudjuk, egy ilyen helyzetért Orbán is mindent megtett, Magyarországon tárgyalt volna a bukott ukrán elnökkel, Petro Porosenkoval, ha le nem fülelik a határon a volt elnököt. Ebben az esetben Oroszország megtarthatná a négy szakadár ukrán megyét (Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon) és a Krímet, Ukrajna elfehéroroszosodna és nem is álmodhatna sem uniós sem NATO-tagságról.
Egy talán még elérhető változat: Oroszország megtarthatja a szakadár megyéket és a Krímet, Ukrajna újjáépítésébe beszáll Európa és az USA (és Kína is biztosan), és a lehető leggyorsabban csatlakoznak az Unióhoz és a NATO-hoz. Ez elrettentené az oroszokat, hogy tovább nyomuljanak nyugat felé, és az orosz határ sem itt lenne nálunk Csapnál, állandó fenyegetést jelentve.
A szerintem már nem elérhető változat: Ukrajna visszanyeri területi integritását az 1991-es határokig, beleértve a Krímet is. Ez az Ukrajna aztán szép fokozatosan csatlakozna az Unióhoz és a NATO-hoz. Sajnos ez a hajó már elment.
Szerintem minél hamarabb a 2. változat elérésére kellene törekedni. Addig is minden elismerésem az ukrán energetikai szakembereknek, akik emberfeletti erőfeszítéssel próbálják fenntartani az ország energiaellátását.
Posztomban senkit nem akarok vallásos hitében megsérteni, egyszerűen csak egy érdekes analógiát találtam.
Nagycsütörtök van, más nevén zöldcsütörtök, a keresztény hit szerint ezen az estén volt az utolsó vacsora, mely után Júdás elárulta Jézust. A nagycsütörtöki vacsora egyébként egy széderesti vacsora volt, a zsidó húsvét, a pészách beköszöntét ünneplik és ünnepelték már a krisztusi korban is a zsidók. A keresztény és a zsidó naptár rejtelmei miatt időnként valóban pont nagycsütörtökre esik a széder.
Nekem erről a napról eszembe jutott a Jézus Krisztus Szupersztár című film, annak is az utolsó vacsorát bemutató jelenete. Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperájából Norman Jewison 1973-ban rendezett filmet, de jó tíz évet kellett várni a magyarországi vetítésre. Pedig a film inkább provokatív, sőt kissé már istenkáromló is, a szocialista Magyarországon nyugodtan bemutatható lett volna a '70-es években is. A filmet rengetegszer megnéztem, lemezen, VHS-kazettán és DVD-n is birtokoltam, a szövegét sokáig tudtam és magyarra is lefordítottam.
Ha hiszitek, ha nem, az utolsó vacsora jelenetről, Jézus és Júdás vitájáról nekem a Magyar Péter-jelenség jut eszembe. A jelenet az apostolok kórusával kezdődik, melyben többek között ez hangzik el:
"Always hoped that I’d be an apostle Knew that I would make it if I tried Then when we retire, we can write the gospels So they'll still talk about us when we've died"
(Mindig is reméltem, hogy apostol leszek. Tudtam, hogy sikerülni fog, ha megpróbálom. Aztán amikor nyugdíjba megyünk, megírhatjuk az evangéliumokat. Hogy még akkor is beszéljenek rólunk, amikor már meghaltunk.)
Vagyis az apostolok a NER hű kiszolgálói, Krisztus (Orbán) hű követői, akik az apostolságban látják életük kiteljesedését.
Aztán Krisztus (Orbán) megtöri a kenyeret, kitölti a bort, és ezt a meglepő kijelentést teszi:
"For all you care, this wine could be my blood For all you care, this bread could be my body"
(Tőletek ez a bor akár a vérem is lehetne Tőletek ez a kenyér akár a testem is lehetne)
Vagyis az apostolok szemére veti az önzésüket. Ugye nem pont így szerepel ez a szöveg a Bibliában?
És ekkor kezdődik Júdás (Magyar Péter) és Jézus (Orbán) kiélesedett vitája:
[JUDAS]
"You sad pathetic man, see where you've brought us to Our ideals die around us, and all because of you But the saddest cut of all, someone has to turn you in Like a common criminal, like a wounded animal ... Every time I look at you, I don't understand Why you let the things you did get so out of hand?"
(Te szánalmas, szánalmas ember, nézd hova juttattál minket... Az eszményeink meghalnak körülöttünk, és mindez miattad. De a legszomorúbb dolog mind közül, valakinek fel kell adnia téged. Mint egy közönséges bűnözőt, mint egy megsebzett állatot... ...
Valahányszor rád nézek, nem értem. Miért hagytad, hogy a dolgaid ennyire kicsússzanak a kezedből?)
A filmbeli Júdás azt hányja Krisztus szemére, hogy az általa hirdetett eredeti eszmények helyett fontosabb lett Jézus személye és a körülötte kialakult csodálat.
Magyar Péter kilépett a NER-ből, de hisz a NER eredeti eszményeiben, és azt akarja visszahozni. A NER-ben most mindenki árulóként, júdásként tekint rá, nekem meg eszembe jutott ez a filmrészlet, amit itt akár eredetiben is megnézhettek (libabőr garantált):
Biztos észrevettétek, hogy ha holokauszttal kapcsolatos esemény, rendezvény, előadás híre jelenik meg, mindig megjelennek azok a hangok, hogy nem volt elég már az emlékezésből, nem lehetne végre más témával foglalkozni? Akinek van (vagy lassan már csak múltidőben: volt) holokauszt-túlélő ismerőse vagy családtagja, az nagyon jól ismeri ezt a jelenséget: képtelenek elfelejteni a múlt szörnyűségeit még akkor is, ha mélyen eltemetik magukban. Apósom és öccse mindketten deportálva voltak, apósom Mauthausenba, öccse pedig Dachauba. Mindketten másképpen dolgozták fel a múltat. Apósom sohasem beszélt róla, került minden holokauszttal kapcsolatos könyvet, filmet vagy előadást. Pista bácsi, az öccse viszont pont ellenkezőleg: idős korában családi beszélgetéseken újra és újra előhozta deportálásának történetét, megírta visszaemlékezéseiben, és ami az érdekes volt, szinte mindig szóról szóra ugyanazokat a szavakat, kifejezéseket, fordulatokat használta.
A múlt héten volt a német megszállás 80. évfordulója. Az egykori Józsefvárosi Pályaudvar helyére épült Sorsok Háza épületkomplexum már 10 évvel ezelőtt, a 70. évfordulóra elkészült, 2014. április 16.-án, a holokauszt magyarországi emléknapján nyílt volna meg, de a megnyitás mind a mai napig várat magára, pedig már nagyon sok gazdája volt. Helyette csak a vérlázító német megszállási emlékművet sikerült felállítani.
1944 április 16.-án, a pészách, vagyis a zsidó húsvét végén kezdődött meg az északkelet-magyarországi zsidóság gettósítása. Ekkor gyűjtötték be a kassai zsidókat is egy téglagyárba, így Elefánt Editet, későbbi asszonynevén Edith Eva Egert, aki több mint hetven évvel az auschwitzi majd mauthauseni deportálása után írta meg A döntés című regényét. A könyvet rajtam kívül mindenki olvasta a családban, tegnap, virágvasárnap pedig megnéztük a könyvből készült monodrámát Tenki Réka előadásában.
Tenki Rékával már láttunk monodrámát, az Egyasszonyt, abban is nagyot alakított. Tulajdonképpen Edith Eva Eger holokauszt-történetében szinte semmi olyan nem volt, amely korábbi olvasmány- és filmélményeimben vagy családi történetekben ne jött volna elő:
A Bécsi Döntések nyomán visszatért területek (pl. Kassa) zsidóságának deportálása. 1938 novemberében a visszacsatolt területek zsidósága boldogan ünnepelte a visszatérést, sőt, az 1941-es népszámláláskor büszkén vallották magukat magyarnak. Sorsukat mégsem kerülhették el. Kati családjában van olyan felvidéki holokauszt-túlélő, aki soha többet nem volt hajlandó megszólalni magyarul, így Kati egyik nagybátyja ezért nem tud beszélgetni saját nászával.
A folyamatos éhezést úgy próbálták túlélni, hogy gondolatban mindig főztek. Erről Pista bácsi is mesélt, de a Szakácskönyv a túlélésért című könyv és színdarab is pont erről szól, amiről már szintén posztoltam.
Mengele az auschwitzi rámpa végén élet és halál ura volt: akit balra küldött, annak a sorsa az azonnali elgázosítás volt, akiknek jobbra mutatta az irányt, azok dolgozhattak (a későbbi transzportokkal érkezőkkel már nem tudtak mit kezdeni, őket azonnal a halálba küldték, lásd a Saul fia című filmet). De Mengele néha ördögi választás elé állította a szerencsétlen sorsúakat. William Styron regényében, a Sophie választ-ban egy fiú és egy leány gyermekkel deportált nőt arra kényszerít, hogy válasszon gyermekei közül, hogy ki maradjon életben. Hasonló, egész életére nyomasztó emlékként nehezedő döntésre kényszerítette Editet is. Két nővér, Edit és Magda édesanyjukkal álltak sorban a rámpán sorsukra várva. Mengele az anyára mutatott és megkérdezte Editet: Mutter oder Schwester? (anya vagy testvér?) Mutter - vágta rá ösztönösen Edit, és ezzel ki is mondta édesanyjára a halálos ítéletet, mert Mengele a balra menő sorba küldte.
Sok zsidó a koncentrációs táborokban veszítette el vallásos hitét: ha létezne Isten, ezt nem engedte volna meg.
A tábor felszabadulását Edit ugyanúgy félholtan élte meg, ahogyan Kertész Imre alias Köves Gyuri a Sorstalanságban. Sajnos vőlegénye pont a tábor felszabadulásának napján halt bele az alultápláltságba.
Edith Eva Eger, aki Amerikában neves pszichoterapeuta lett, regényét afféle terápiás regénynek írta. annak példázatára, hogyan kell magunkban lezárni a múltat és továbblépni. Egy fontos idézet a regényből: „Élhetsz a múlt börtönében, vagy ugródeszkának is használhatod a múltat, hogy eljuss ahhoz az élethez, amelyet a jelenben szeretnél élni. Volt egyvalami, ami minden túlélőben közös volt (engem is beleértve): nem volt ráhatásunk azokra a történésekre, amelyek a legpusztítóbbaknak bizonyultak életünkben; az azonban hatalmunkban állt, hogy mi határozzuk meg, miként éljük meg a traumát követő életünket.”
Edit édesapja (aki szintén nem élte túl a vészkorszakot) még az Auschwitzba tartó rettenetes vonatúton ezt mondta a lányának: "Ne felejtsd el, bármi is történik, belül mindig szabad maradsz". A balett táncosnak készülő Edit 11 évesen táncolt Horthynak, aki megsimogatta érte, 17 évesen táncolt Mengelének, egy darab kenyeret adott érte. Edit belül végig megmaradt balerinának.
Álljanak itt Pista bácsinak, a család egyik utolsó holokauszt-túlélőjének a szavai: "Nincs bennem bosszúvágy, de elfelejteni sem szabad, ami történt".
