Parlament

Parlament

2017. szeptember 29., péntek

Facebook-barátok

Van egy-két közösségi média, amely beépült az életembe.
Itt van mondjuk ez a blog, melyet hat évvel ezelőtt indítottam, de előtte öt évig is írogattam egy fapados változatban.
7-8 éve használom a twitter-t, kezdetben hasonló módon alkalmaztam, mint mostanában a Facebook-on a bejelentkezést, színházból, koncertről üzentem meg, hogy itt vagyok. Később áttértem az aforizma-szerű rövid, gyakran vicces(nek szánt) üzenetekre. Ezeknek tartalma kb. egyharmad arányban politikai állásfoglalás.
2013-ban hoztam létre a YouTube csatornámat, rögtön egy politikai üzenettel a dohánybolt-koncessziós jogok elosztásával kapcsolatos anomáliák ellen. Ez a csatorna azóta is megmaradt - egy-két kivételtől eltekintve - a protest song-jaim fórumának.
Coub-okat, vagyis 10 másodperces végtelenített videókat 2014 óta készítek, felerészben ezek is politikai megnyilvánulások.
A Facebook-ot 2010 óta használom, előtte, mint olyan sokan mások, én is iWiW-es voltam (nyugodjék békében).
Egykori iWiW profilképem
Az iWiW-en kezdetben nem volt hírfolyam, ezért tényleg csak kapcsolatteremtő és -építő közösségi oldalnak számított, az volt az igazán menő, akinek 1000 fölött volt az ismerőseinek a száma.
Ma ugyanez a Facebook-on már nem kifizetődő, mert az ismerősök számával arányosan nő a hírfolyamban megjelenő posztok száma, így az ember egy idő után belefullad a sok poszt olvasásába, vagy belenyugszik, hogy nem értesül a barátai által megosztott dolgokról. Nekem Facebook-on jelenleg 122 ismerősöm van, és az az elvem, hogy én nem jelölök be senkit ismerősnek, de ha valaki engem bejelöl, és valóban ismerem, akkor visszaigazolom az ismeretséget.
A Facebook-ot próbáltam politikamentesnek megőrizni, mert Facebook-barátaim politikai összetétele meglehetősen inhomogén. Mondom próbálom, de ez nem mindig sikerül. Politikai állásfoglalást ritkán posztolok, igyekszem ilyeneket nem is kommentelni vagy lájkolni. De persze követek politikai Facebook-csoportokat, és erről Facebook-barátaim időről-időre - akaratom ellenére is - értesülnek. Sajnálom és elnézést.
Köztudott, hogy a naponta többször vagy több tucatszor posztoló ismerős nagyon idegesítő tud lenni, mert a hírfolyamban az ő posztjai dominálnak, ezért én próbálom tartani az arany középutat a heti egy-két poszttal. Posztjaim között a bejelentkezés-típusú hírek illetve a családi fotók megosztása dominál, de vannak más jellegűek, főleg viccesnek szántak is.
Na de mi a helyzet az ismerőseim posztjaival. Elhatároztam, hogy csoportosítom őket.

Állatbarátok

  • Macskabarátok: Egy volt kolléganőm jár élen a macskás posztok megosztásával, nagy követője az Erzsi for President oldalnak.
  • Kutyabarátok: Unokatestvérem is nagy kutyabarát, korábban egy kutyamenhelyen dolgozott, de kisebbik lánya egy kutyatenyésztőhöz ment férjhez. Egészen addig csak kutyás posztokat tett közzé, amíg meg nem született a kisfia, azóta már több a babafotó.
  • Lóbarátok: Egyik volt tankörtársam nagy sportlovas. Egészen addig csak lovasposztjai voltak, míg a netadó tervezete elleni tiltakozás hullámai őt is el nem érték. Azóta már néha-néha politikai megnyilvánulásai is vannak az fb-n.

Sportbarátok

  • Sportfutók: Több fb-ismerősöm is leginkább csak saját futóedzéseiről tesz közzé térképes, elégetett kalóriás bejegyzést, de közéjük sorolom az teljesítménytúrázók posztjait is.
  • Motorozók: Egyik ismerősöm szinte kizárólag motor túráiról posztol.
  • Konditermezők: Amióta sógornőmék konditermet üzemeltetnek, sok konditermes poszt is megjelenik a hírfolyamomban.
  • Focirajongók: Egy ismerősöm kizárólag labdarúgással kapcsolatos posztokat oszt meg, különösen kedvenc csapatáról, a Real Madridról.
  • Evezősök: Egyik rokonunk valaha kajakozott, mostanában sárkányhajó-versenyeken vesz részt, és főként ebben a témában posztol.
  • Sporthorgászat: Egy másik rokonom ennek a szenvedélynek hódol, ha a hírfolyamomban egy nagy pontyot vagy harcsát látok, már tudom hogy ő osztott vagy lájkolt valamit.

Alkotók

  • Főzők, sütők: Elég gyakori a fácsén a mutatós ételek vagy torták megosztása, egyik rokonunk pedig egészen kivételes képességű (és türelmű) hobbicukrász.
  • Horgolók, kötők, varrók: Egy ismerősöm szeret kötni-horgolni és megosztani az alkotásait. Legnagyobb bánatom, hogy bár nővérem népi iparművész, a Facebook-on csak akkor látom viszont az alkotásait, ha azokat valaki más teszi közzé. Korholom is érte eleget.
  • Festők, rajzolók: Nemrég lett Facebook-ismerősöm valaki, aki szinte minden nap megoszt egy digitálisan készült vagy manipulált portrét.

Családi eseményeket posztolók

Szerencsére azok vannak a legtöbben ismerőseim között, akik gyermekeikről vagy utazásaikról osztanak meg képeket. Persze itt sem árt a polgári mértéktartás: nincs idegesítőbb, mint amikor a hírfolyamomban egy napon keresztül tíz percenként jelenik meg egy tengerparti fotó. Tessék a fotókat albumba gyűjteni és egyszerre posztolni.

Politizálók

A politizálóknak két válfaja van. Az egyik fajta tíz percenként osztja meg valamelyik hírportál valamelyik hírét. Nagyon idegesítő tud lenni.
A másik fajtának nem is kell olvasmány, saját véleményét adja közre akár naponta többször is.

Közhely-megosztók

A közhely-megosztók egyik változata Coelho-típusú mélynek szánt, de valójában nagyon sekélyes, dagályos, túlontúl érzelmes gondolatokat tesz közzé általában egy szép naplementés vagy felhős tájkép kíséretében. Ilyenekre gondolok: "Két dolog van, ami nem ismer távolságot sem térben, sem időben: a szeretet és a megbocsátás."
A másik változat vallásos üzeneteket oszt meg, gyakran azzal a kiegészítéssel, hogy ha nem küldöm tovább minden ismerősömnek, akkor átok sújt, ha meg igen, akkor szerencse ér. És a világot bejáró áldást hozó rózsafüzér fényképe alá ne felejtsek el egy "Ámen"-t kommentelni.
Az ámenezők gyakran azt sem nézik, mi alá írják az áment. Ha Krisztus van benne, már írják is, hogy ámen-ámen-ámen, így került Benedikty Béla A Názáreti című könyvének Facebook-oldala alá is a sok ámen. Ilyenkor én nem tudok uralkodni magamon, és "Ámen" helyett ezt írom: "Ne má!".

Konteo- és hoax-terjesztők

Az összeesküvés-elmélet terjesztői valamint az összes álhírt beszopó emberek is lassan áttérnek a lánclevelekről a Facebook-ra. Ezek közé tartoznak a lájkvadász oldalak balekjai is. Tudjátok, amikor egy hírt csak akkor olvashatsz el vagy egy videót akkor nézhetsz meg, ha előtte megosztod a fácsén. Aztán persze hamar kiderül, hogy jól rászedtek, de akkor már késő.

Halottak

Az a legbizarabb a Facebook-ban, hogy senkinek sem törlik az account-ját, halála után sem. Nekem is van egy több mint két éve elhunyt fb-ismerősöm, aki azóta is rendszeresen kapja a születésnapi és névnapi jókívánságokat azoktól az ismerőseitől, akik nem értesültek a haláláról.

A soha semmit nem posztolók

Fb-ismerőseim negyede soha nem posztol és nem is nyilvánít véleményt, nem kommentel. Csak akkor kapok róluk értesítést, ha valaki hivatkozik rájuk egy posztban vagy fényképen, vagy ha születésnapjuk van. A legkülönösebb, hogy van köztük, aki figyelemmel kíséri a hírfolyamát, és személyes találkozáskor szokta mondani, hogy "láttam a lányaid fényképét a fácsén".

Persze a hírfolyamunkban nemcsak az ismerőseink posztjai jelennek meg, hanem a Facebook reklámjai illetve ajánlott hírei is. És pont ezzel kapcsolatban hallottam egy érdekes beszélgetést Hannák Ancsa hálózatkutatóval, a CEU oktatójával, aki az internetes oldalak személyre szabott tartalmait kutatja. Hannák szerint a Facebook-on futó mesterséges intelligencia algoritmus a maximális kattintásszámra optimalizál, ezért igyekszik olyan termékeket és híreket ajánlani, amelyek engem a legnagyobb valószínűséggel érdekelnek. Ezzel viszont óhatatlanul egy káros pozitív visszacsatolás valósul meg: csupa olyan beállítottságú és tematikájú hírt kapok, amit már korábban olvastam, így megerősít előítéleteimben, előfeltevéseimben és sztereotípiáimban, vagyis egyre jobban bezárja körülöttem azt a bizonyos információs buborékot.
Mindenkinek csak azt tudom ajánlani, hogy pukkassza ki az őt körülvevő buborékot, tekintsen széjjel és igyekezzen sokoldalúan tájékozódni.

2017. szeptember 24., vasárnap

Szeptember nálunk a színházak hónapja

Talán azért, mert a hosszú nyári szünet után ki vagyunk éhezve a színházra, de valahogy mindig úgy alakul, hogy szeptemberben sok előadásra vesz Kati jegyet. Ráadásul itt mindent szorozni kell néggyel, úgyhogy szép kis kiadás.
Az elsőről, az Alföldi által rendezett Hegedűs a háztetőnről már korábban írtam.
Aztán a 15. Spinoza Zsidó Fesztivál keretében voltunk egy Cohen-esten a Spinoza Házban. Az énekes az általam még sohasem hallott Fellegi Balázs volt, aki Fellegi Ádám zongoraművész fia, és baritonista. Az alig egy éve elhunyt költő-énekes emlékének szentelt koncerten öttagú zenekar és kéttagú vokál kísérte Fellegit. Talán egyedül a zongoristát ismertem, Darvas Kristófot, aki Darvas Ferenc zeneszerző (számos zenés darab szerzője) fia és Darvas Szilárd humorista és színdarabíró unokája.
Leonard Cohen dalaival először valamikor a '80-as évek elején találkoztam. Volt egy szinten tartó angol nyelvtanfolyam a munkahelyemen, amit Schweitzer Jutka tartott, aki Schweitzer József egykori főrabbi lánya (Schweitzer József apósom jó barátja volt, ő búcsúztatta a temetésén, de ő adta össze sógornőméket is). Schweitzer Jutka a Heti Világgazdaságot alapító főszerkesztő Vincze Mátyás felesége volt. Nos ő hozott az órára egy Cohen-számot, a Suzanne-t, és nekünk meg kellett (volna) értenünk a szövegét. Ez sem akkor, sem később nem sikerült nekem, csak ha olvastam a Cohen-szövegeket, így a mostani Cohen-esten is voltak szövegértési nehézségeim. A Spinóza Ház nézőtere nagyon picike, így az egész koncertnek intim hangulata volt, még a bakikkal is elnézőbbek voltunk, az egésznek volt egy baráti zenélés jellege.
Tegnap Moliére A fösvény című komédiáját néztük meg a Pesti Magyar Színházban. Fél évvel ezelőtt nagyon lelkesen írtam egy Tartuffe-előadásról az Örkény Színházban, mert a Parti Nagy Lajos-féle nyelvezet szenzációs volt. A mostani előadást leginkább Haumann Péter, a Nemzet Színésze játéka tette emlékezetessé. Külön érdekesség volt, hogy Harpagon gyermekeit, Cléante-t és Élize-t Haumann Péter gyermekei, Máté és Petra játszották. Haumann Máté hangja és gesztusai nagyon emlékeztetnek az apjára, talán éppen ezért nehéz neki kiemelkednie apja árnyékából. Vagy tíz évvel ezelőtt láttam egy tévéfilmet, az Emeletet, amiben szintén apát és fiút játszik Haumann Péter és Haumann Máté. A Moliére-darab végén kötelezően megjelenő deus ex machina, vagyis a mindent megoldó isteni gépezet ezúttal a titokzatos Anselme úr képében lép színre, hogy megtudhassuk, Harpagon gyermekeinek szerelmei, Valere és Marianne szintén testvérek és a gazdag Anselme gyermekei, így a szerelmesek egymáséi lehetnek, nincs szükségük a zsugori Harpagon pénzére.
Nemzet Színészét a színpadon játszani (tőlünk 2 méterre, a második sorban ültünk) mindig nagy megtiszteltetés. Leggyakrabban a zseniális Molnár Piroskát láthattuk, legutoljára egy Goldoni-darabban a Tháliában, előtte pedig a Romance.com-ban a Rózsavölgyi Szalonban. A 2014 óta Nemzet Színésze Cserhalmi Györgyöt láttuk a Jupiter holdja című magyar filmben pár hónapja, de a pár hete elhunyt Makk károly filmrendező utolsó filmjében az Így ahogy vagytokban is láthattuk a címet legkorábban megkapó Törőcsik Marival együtt.
Ma egy musicalen voltunk az Operettben, a Notre Dame-i toronyőrön. Bori azt mondja, hogy olyan egy musical, mint egy Coelho-regény: közhelyes. A Disney-rajzfilmet láttuk, a musical azért annyiban különbözik tőle, hogy ennek cselekménye inkább Victor Hugo regényét követi, ezért szó sem lehet happyendről. Nekem leginkább a Frollo esperest alakító Szomor György hangja és játéka tetszett a legjobban, Szomort egyébként mint musical-szerzőt is nagyra tartom, már többször posztoltam a darabjairól, két CD-jét is birtoklom.
Egyébként én egy kicsit olyan vagyok, mint Móricka, akinek mindenről "az" jut eszébe. A Notre Dame-i toronyőrben is vannak nem kívánatos idegenek, akik a templomon kívül vannak, és akitől meg kell védeni Quasimodo-t, jelen van a keresztény álszentség, szóval nagyon hajaz napjaink belpolitikájára, de Bori szerint csak beképzelem a dolgot.
Külön érdekessége az Operett előadásának, hogy keretbe foglalt a játék, egy képzeletbeli társulat adja elő a musicalt, akinek tagjait a darab elején és végén civilben látunk. Ebben hasonlít a Jézus Krisztus Szupersztár filmre, Presser Gábor A próba című rockbalettjére vagy az István a király 25 éves jubileumi előadására, melynek színre vivőit úgy is hívták: a Társulat.
Szóval nincs új a Nap alatt.

2017. szeptember 18., hétfő

A csúcson kell abbahagyni, Lajos

Jó-jó, tudom, hogy szó sincs abbahagyásról, hogy Kósa Lajos továbbra is fontos feladatokat lát el, mégis kicsit fáj a szívünk. Nem lesznek már többé olyan jó hangulatú sajtótájékoztatók, mint amilyenekkel Lajos szórakoztatott bennünket.
Biztosan ismeritek azokat a filmeket, melyekben a szereplők egy-egy gesztussal jelzik a nézőknek, hogy nyugi-nyugi, ez csak egy film, nem szabad komolyan venni. Amikor Indy még visszanyúl a kalapjáért, vagy amikor James Bond még megiszik egy száraz Martinit, nem rázva, hanem keverve.
Ugyanez az érzésem volt a Fidesz két nagy öregjénél, Kósánál és Deutschnál: mondják a magukét, de közben jelzik a hallgatóságnak: egy szavukat sem szabad komolyan venni.
Az egykor szebb napokat élt Deutsch Tamás már csak a Twitteren oszthatja meg sommás gondolatait a követőivel (jelenleg hetvenezren vannak), illetve miniszterelnöki biztosként a magyarországi internetfejlesztés stratégiája tartozik hozzá.



Kósa Lajos eddig frakcióvezetőként kicsit a miniszterelnök udvari bolondjaként működött, magyarázta a magyarázhatatlant:







Most Orbán úgy vonta vissza a frontvonalról, hogy felfelé buktatta. Nyakunkon a választási kampány, mostantól már nem megengedhető, hogy agyhalottak nyilatkozzanak a Fidesz dolgairól. Lajosunk búcsúfellépése azért még így is csodálatos volt. Frakcióvezetőként megtartott utolsó sajtótájékoztatóján elmagyarázta, hogy a Soros-tervről tartandó nemzeti konzultáció olyan, mint a tűz vagy a kerék felfedezése.
Kósa tárca nélküli miniszter lesz, a Modern Városok Program végrehajtását fogja felügyelni, ezzel Orbán két legyet üt egy csapásra:
  • Kevesebb sajtónyilvános szereplési lehetőséget ad Kósának, hiszen ezután már legfeljebb csak városi sportcsarnokok vagy bölcsődék átadásánál találkozhatunk majd vele;
  • Ezzel is gyengíti az egyre jobban a fejére növő Lázár János hatalmát.
Utolsó három miniszteri kinevezésével (Rogán Antal, Süli János, Kósa Lajos) Orbán Lázár Jánostól vont el jogköröket. Igaz, hogy a csúcsminisztériumi szisztéma azért született, hogy miniszteri szintre csak a politikai döntések tartozzanak, és államtitkári szintre kerüljenek a szakpolitikai kérdések, ezt a kormányzati rendszert szívesen feláldozta egy kis "divide et impera" kedvéért.
(Süli János az évfolyamtársam volt az egyetemen, végzése után rögtön a Paksi Atomerőműben kezdett dolgozni. Amikor több mint 25 évvel ezelőtt dolgozni kezdtünk az erőműben, ő felügyelte azt a villamos szakterületet, amin mi is működtünk. Vezérigazgatóvá való kinevezésekor örültünk, hogy igazi szakember került az erőmű élére. Amikor Orbán ígérete ellenére leváltotta, sértetten távozott, de a paksi polgármesteri választást a Fidesz jelöltjével szemben is megnyerte. Orbán okosan ismerte fel, hogy jobb együttműködni a Pakson igen népszerű szakemberrel. A Paks II Zrt. vezetőségének egyidejű lecserélésével Orbán ebből a szervezetből is kisöpörte a nem szakember kádereket.)
Kósa Lajos is minden bizonnyal érteni fog ahhoz a területhez, amit rábíztak, nekem mégis hiányozni fognak a sajtótájékoztatói. Írtam is egy dalt búcsúztatására:



2017. szeptember 11., hétfő

Anatevka? Stimt!

Megnéztük családilag a Hegedűs a háztetőnt a Papp László Sportarénában, a jegyár egy kisebb vagyon volt, de hát Alföldi rendezte, meg minden.
Egy-két betétdalt már középiskolás koromban hallottam Jerry Bock és Joseph Stein musicaljéből, mert 1973-ban bemutatta az Operett Színház Bessenyei Ferenc főszereplésével, hogy aztán egy év után Aczél György kultúrpápa levetesse a műsorról az egyébként hatalmas sikerrel játszott darabot. A betiltás okáról itt lehet részletesebben olvasni. Egyszerűen az oroszok nem nézték jó szemmel, hogy egy cári Oroszországban játszódó darabot játszanak egy budapesti színházban. Persze ez nem zavarta Bessenyeit, évtizedekig a Ha én gazdag lennék kezdetű dallal haknizott az országban. A musical aztán 1985 után, a kezdődő glasznoszty idején került ismét műsorra nemcsak az Operettben, hanem számos vidéki színházban is.
Én a filmet láttam először a '90-es évek elején, és azóta nagyon sokszor megnéztük már, legutóbb kb. egy hónapja Petrával, hogy az előadás előtt képbe kerüljön. Nekem Tevje alakja azonos Topollal, az izraeli színésszel, aki meglepő módon 36 évesen játszotta el ezt a szerepet, a feleségét, Goldét alakító Norma Crane 7 évvel volt idősebb nála, de a vejét, Motelt játszó Leonard Frey is csak három évvel volt fiatalabb, 33 éves az 1971-es forgatáskor. A filmről még azt illik tudni, hogy annak ellenére, hogy a musical zeneszerzője a már említett Jerry Bock, mégis az azóta világhírűvé vált John Williamsnek hozta meg az első zenei Oscart a zenei adaptációért és a saját zenei betétekért.
John Williamsnél érdemes egy kicsit elidőzni, mert vitathatatlanul korunk legnagyobb filmzeneszerzőjéről van szó. Az 1971-es Oscar-díját további négy követte: A cápa (1975), a Csillagok háborúja (1977),  az E.T. (1982) és a Schindler listája (1993) című filmek zenéiért, de 47 Oscar-jelölésével Walt Disney után második az örök ranglistán. John Williams filmzenéi csengenek a fülünkben, ha a Harmadik típusú találkozásokat, a Superman-t, Indiana Jones-ot, a Reszkessetek, betörőket, a Jurassic Parkot, a Ryan közlegény megmentését vagy a Harry Pottert nézzük.
Vissza a Hegedűs a háztetőnhöz. Színházban egyszer láttam, a Madáchban valamikor az ezredfordulón Kerényi Imre rendezésében. (Akkoriban Kerényi még nem az Alaptörvény Asztalát meg a Nemzeti Könyvtárat rendezte). Az előadás érdekessége az volt, hogy a zenét a Budapest Klezmer Band szolgáltatta, a zenészek is fenn játszottak a színpadon, ettől az egész előadásnak intim hangulata lett. Huszti Péter játszotta Tevjét.
Marc Chagall híres festménye, a musical címadója
A tegnapi előadás ennek pont az ellenkezője volt: nagy zenekar erős hangú kórussal, táncosokkal. Tevjét Stohl András, Cejtl-t Csákányi Eszter, Fruma Sára szellemét pedig a popénekes Tóth Gabi játszotta. A darab azt a dilemmát járja körül, hogy mennyit adhatunk fel a tradícióinkból, hogy még megőrizzük identitásunkat. Azt hittem, Alföldinek lesz új mondanivalója ezzel a napjainkban egyre égetőbb kérdéssel kapcsolatban, de igazából nem volt. Míg a filmbéli Tevjéből árad az őserő, látszik, hogy őt akárhová is veti a sors, gondoskodni fog a családjáról, a tegnapi előadás szereplői Anatevkát végleg elhagyva lemondóan csak ennyit mondanak: El kell innen mennünk, itt nem maradhatunk.
És még egy politikai aktualitás: Mikor Tevje Yentét Lazar Wolf mészárosnak ígéri, így okoskodik: Mészárosné lesz a lányom, egy Mészáros feleségének mindig jó sora van. A nézők vették a lapot, melyik Mészárosról van szó.
Viszont a Ha én gazdag lennék Stohl András előadásában sokkal jobban tetszett, mint Topol vagy Bessenyei interpretációja, mostantól nekem ez lesz az etalon.

2017. szeptember 4., hétfő

Az angol cipő

Gyerekkoromban szeptember elején, Rozália nap környékén mindig felkerestük nagymamám testvérét, Karcsi bácsit és feleségét, Rózsi nénit névnapot köszönteni. Ezek a látogatások valahogy hozzátartoztak nekem az iskolakezdéshez. Karcsi bácsi és Rózsi néni gyermektelen házaspár voltak, akik agyon ajnározták a család gyermekeit, így engem és testvéremet is. Nagyon tetszett, hogy egymást "mókuskámnak" és "buksikámnak" szólítják.
Karcsi bácsi a háború előtt a Szürketaxi vállalatnál volt karosszérialakatos. A vállalat Ford motor-alvázra saját kocsiszekrényt épített, ez adta meg a bérkocsik egyedi karakterét. Személyesen ismerte Simándy Józsefet, aki szintén a Szürketaxi karosszéria-műhelyéből elindulva hódította meg Magyarország és a világ operaszínpadait.
Persze egyéb történeteket is mesélt Karcsi bácsi a Szürketaxiról. Például a tulajdonosnak volt egy hatalmas Lincoln Continental-ja, aminek a karosszériáját csak azért vágatta szét, mert valami zörgött benne. Kiderült, hogy hegesztéskor került az üregbe egy vasdarab. Az is rém izgalmas volt, hogy a háború alatti üzemanyag-hiány idején az autók hátuljára fagáz-generátort szereltek. A tökéletlen égés során a belsőégésű motorban eltüzelhető gáz keletkezik, bár hatásfoka lényegesen kisebb, mint a benziné, ezért például ilyen autóval budai hegyi fuvart nem vállaltak.
Karcsi bácsi az ostromot nagyszüleimmel és édesanyámmal Budán vészelte át. Az oroszok őt is elvitték malenykíj robotra, de nagypapámmal együtt még Budapesten megszöktek az éjszakai pihenőre kijelölt pincéből, nem úgy, mint másik sógora, akit Ukrajnába hurcoltak, ott is halt meg.
Karcsi bácsi már a Horthy-érában is a munkásarisztokráciához tartozott, főnökei megbecsülték. Persze nem kellett volna szakszervezeti igazolványát az igazoltató orosz katonáknak megmutatnia, mert ebben magyarul és németül volt a bejegyzés, márpedig a német szó vörös posztó volt az oroszoknak.
A háború után feleségével a III. kerületben jutottak egy másfél szobás komfortos öröklakáshoz, ekkor Karcsi bácsi már az Ikarusban dolgozott, a karosszériaüzembe még nyugdíjas korában is visszajárt dolgozni. Nem tudom, Rózsi néni korábban dolgozott-e, ameddig én vissza tudok emlékezni, már háztartásbeli volt. Karcsi bácsi büszkén hordta haza az Ikarus gyár gyártmányainak makettjeit, mind ott sorakozott a vitrinben (a híres "csőrős" 55-ös, a 220-as "doboz", a 260-as).
Karcsi bácsi és Rózsi néni szerettek utazni, pedig semmilyen idegen nyelven nem beszéltek. Kedvenc úti céljuk Anglia volt, itt kétszer is jártak a '70-es évek második felében, amikor három évenként mindenki kapott nyugati útlevelet és valutát. Áradoztak Angliáról, hogy az milyen különleges világ, milyen büszke nemzet az angol. A második útjuk alkalmával Karcsi bácsinak vettek egy pár cipőt. Büszkén mutatta Karcsi bácsi, hogy ez nem silány európai cipő, ez meg van csinálva rendesen, nincs kispórolva belőle az anyag, van tartása. Mindig, amikor látogatóba mentünk hozzájuk, megmutatták a cipőt, amit isten őrizz, hogy utcára is felvegyen, az ilyen kincset óvni kell.
1990-ben, egy héttel az esküvőnk előtt Rózsi néni combnyaktörést szenvedett otthon a lakásban. Ettől kezdve már csak járókerettel járt, utcára többé nem ment. Karcsi bácsi innentől kezdve már csak Rózsi nénit ápolta, bevásárolt, főzött, mosott, takarított. Két unokahúga, anyám és anyám unokatestvére (az Ukrajnába hurcolt sógor lánya) jártak hozzájuk segíteni. Ekkor Karcsi bácsi már nagyon erősen nagyot hallott és az időskori demencia tünetei is jelentkeztek nála. Telefonjuk nem volt, sőt, a kapucsengőt is kikötötték, hogy őket ne zavarhassa senki, így tényleg csak a kapukulccsal rendelkező rokonok tudták látogatni őket. Amikor Karcsi bácsi szívpanaszokkal kórházba került, télvíz idején köntösben-papucsban szökött meg a kórházból, hogy hazamehessen az ő mókuskájához.
'95-ben egy délután anyám ment hozzájuk, és kérdezte Rózsi nénit, hol van Karcsi bácsi. Még nem kelt fel az én buksikám, biztosan fáradt szegény.
Álmában érte a halál.
A halálhírre persze előkerültek Rózsi néni addig sosem látott rokonai, akik boldogan magukhoz vették az idős nénit, hogy a fiuk az így megüresedett lakásba költözhessen. Rózsi nénit még egyszer meglátogattuk náluk Szentendrén, de másfél-két év múlva ő is meghalt.
Mindketten az óbudai temetőben nyugszanak, az angol cipő sorsa ismeretlen.


Hát ez a történet jutott eszembe a szeptemberi iskolakezdésről.

2017. szeptember 1., péntek

Becsengettek 2017/18

Évről-évre beszámolok a nemzeti tanévnyitókról, amelyben az országos oktatásügyet próbálom saját gyermekeim tanulmányaival párhuzamosan elemezni.
Idén Nagykőrösön, az Arany János Református Gimnáziumban volt a nemzeti tanévnyitó. A 650 éve városi rangot kapott település 460 éves (bizony-bizony, még a török időkben, 1557-ben alapították) iskolájában kicsit furcsán hatott a VIII. nemzeti tanévnyitó felirat, abba kéne már hagyni ezt az idióta számozást, de erről minden évben kifüstölgöm magamat. Szóval mivel Arany János születésének 200 évfordulója valamint a reformáció 500 évfordulója van idén, a helyválasztás teljesen rendjén való, annál is inkább, mert Arany vagy nyolc évig tanított ebben az iskolában rendkívül kiváló tanártársakkal együtt. Bár sokna nehezményezték, hogy az ünnepség nem a gimnáziumban, hanem a nagykőrösi református templomban volt, én ebben sem találok kivetnivalót, mert egyházi iskolák gyakran tartják ünnepségeiket templomban. Mivel a szintén Arany nevét viselő református általános iskolával közös volt a tanévnyitó, valószínűleg máshol el sem fértek volna.
A tanévnyitón ugyanúgy a Balog-Palkovics páros mondott ünnepi köszöntőt, ahogyan tavaly. Sajnos azonban Palkovics László megítélése a CEU-ügy óta nagyon sokat romlott a szemeben: Egy, a magyar tudományfejlesztésért sokat tevő akadémikus helyett már csak egy, az Orbán-rezsimet lakáj módon kiszolgáló seggfej politikust látok benne.



A tanévnyitón is elhangzott, hogy a kormány 81 milliárd forintos iskolafejlesztési programot indít, mely több mint 500 iskolát (a magyar iskolák egyhatodát) fogja érinteni. Hogy 81 milliárd sok vagy kevés, azt nem tudom (négy év alatt ennyit költött a kormány állami propagandára, ennyiért cserélt gazdát a világ legdrágább festménye, egy Paul Gaugin-kép, ennyit ér a világ legnagyobb, 363 kg-ok emeráldja stb.), de tavaly egy kormányrendeletben 118 milliárd forintos támogatást kaptak az egyházi iskolák.
A kistelepülések még mindig nem nagyon akarják támogatni új, régiós iskolaközpontok kialakítását megfelelő iskolabusz-hálózattal, pedig ebben volna a jövő, nem az összevont osztályos kisiskolákban.
Sokan szóvá teszik, hogy az állami iskolákban az egy gyerek után járó "fejpénz" 58.300 Ft, ugyanez az egyházi iskoláknál 200.000 Ft körül van. Számos településen már csak egyházi fenntartási állami iskola van, miközben az egyházi iskolákat nem terheli a körzeti ellátási kötelezettség, vagyis azt utasítanak el, akit akarnak.
Tavaly beszámoltam arról, hogy Petrának először kell fizetnie a tankönyvekért, mert Bori végérvényesen kikerült a nappali felsőoktatásból. Idénre visszakaptuk az ingyenességet, mert 9. osztályig bezárólag minden tanuló térítésmentesen kap tankönyvet. Csakhogy itt jön a csavar. Petrával közölték, hogy év végén hibátlan állapotban vissza kell adnia a könyveket. Petra - ellentétben sok más kortársával - nem rajzol Hitler-bajuszt Mátyás királynak vagy szárnyat a házisertésnek, de már évek óta azt a tanulási szisztémát vezette be magának, hogy a fontos szövegrészeket szövegkiemelő filccel megjelöli és az így kiemelt részeket újra átolvassa. Ráadásul el szoktuk tenni a tankönyveket, hiszen előbb-utóbb közeledik az érettségi is. Gyanítom, hogy év végén jópár tankönyvet inkább megvásárolunk visszaadás helyett.
Sor került az felsőoktatási tanévnyitóra is Pécsett. Az esemény apropóját a Pécsi Tudományegyetem megalapításának 650. évfordulója adta, ki is nevezték ezt a napot a felsőoktatás napjának (még jó, hogy nem első nemzeti egyetemi tanévnyitónak). A  Nagy Lajos királyunk alatt 1367-ben megalapított egyetem mindössze 23-24 évet élt, vagyis még annyit sem, mint a CEU, Zsigmond király alatt megszűnt, és csak a múlt század elején, kb. száz éve lett Pécsnek újra egyeteme, amikor a Pozsonyi egyetem a trianoni döntés miatt Pécsre költözött. Hát ennyit a hagyományokról.
Úgy volt, hogy az ünnepi ceremónián bocsájtja ki a Nemzeti Bank az erre az alkalomra vert emlékérméket 10.000 és 2.000 Ft névértékben, de mivel az ünnepségre bejelentkezett Orbán Viktor is, a kibocsájtást végül egy hónappal elhalasztották. Pedig Orbán csak a szokásos paneljait sütötte el Pécsett is: Európa és az európai kultúra végveszélyben van és csak a Visegrádi Négyek politikája képes megmenteni. Különös pikantériát adott az ünnepségnek, Hogy Páva Zsolt fideszes pécsi polgármestert lényegében saját párttársai puccsolták meg tegnap, egy stratégiai irányító testület jött létre, amely felülbírálhatja Páva minden döntését.
Orsi lányunk nem a magyar felsőoktatást boldogítja, hanem a világon is az első 100 egyetem között jegyzett Jeruzsálemi Héber Egyetemet, ráadásul most gyakornoki idejét tölti Las Vegasban. Idézek a WhatsApp-on küldött beszámolóiból:
"...nincsenek szavaim. Ez a hely valami elképesztő. A délelőtt legnagyobb részét azzal töltöttük, hogy végignéztük a különböző fajta lakosztályokat és néhányuk majdnem megríkatott. Nem vicc. Először is gigantikus. Változó, hogy miket találsz bennük, de van, amiben zongorát, azt a gyönyörűt, ami milliókba kerül, moziszobát karaokéval (falméretű tévé, hatalmas kanapék párnákkal), bárt, masszázsszobát, biliárdasztalt, konditermet, szaunát. A spa részleg szintén valami elképesztő, hatalmas mászófal, egészségbár stb. Most ebédelünk amit szintén nehéz felfognom, minden van itt, amit csak el tudsz képzelni. Hatalmas választék.
Reggel találkoztunk azzal a két nővel, akik ilyen intern trainerek (gyakornok képzők - P.J.), nagyon-nagyon aranyosak, és ebéd után azokkal a főnökökkel találkozunk, akikkel a gyakornokság legnagyobb részében leszünk.. Tényleg csak próbálom felfogni, hogy hogy kerültem ide..."
"...elkezdtünk dolgozni, volt sok-sok orientáció, mindenféle körbevezetés, történetek, magyarázás, a legnagyobb rész nagyon-nagyon érdekes, fantasztikus ez a szálloda, rengetek önkénteskedik és adományoz, és egy teljes osztály csak azért felelős, hogy környezetbarátok legyenek. Nagyon-nagyon inspiráló hallgatni és látni ezt a sok kreatív embert. Az italosztályon kezdtünk, a bároknál a kaszinók emeletén, és ma volt az első napunk a medencéknél, most ott leszünk pár napot. Fantasztikus és nagyon-nagyon érdekes, lejárjuk a lábunkat minden egyes nap. A főnökök árnyékai vagyunk, megyünk velük mindenhová, megbeszélésre, ebédelni, dolgozókat ellenőrizni, megrendeléseket csinálni..."
Egyszerre érzünk örömet, büszkeséget és irigységet.