Parlament

Parlament

2011. február 26., szombat

If we hold on together


Egy régi kedvenc került elő. Megnéztük Petrával a Spielberg és Lucas által jegyzett Őslények országát. A '88-ban készült rajzfilm a Jurassic Park előtanulmányának is tekinthető.
Egy időben Orsi kedvenc rajzfilmje volt, mindig sírt rajta, de újra meg újra megnézte. Holnap leadja a Minimax, DVD-felvevő, hegyezd magad!
Mellékelem a főcímdalt: Diana Ross: If we hold on together. Egyébként ez a film tanulsága is.

2011. február 25., péntek

Hosszú farsang

Idén majd' négy héttel hosszabb a farsang, mint tavaly! Milyen bölcs a nép, hogy nem a böjtöt hosszítja, ha későn van a húsvét!
Mennyi jelmezkészítésen vagyunk már túl! Szerencsére pár éve már csak Petra jelmezén kell törni a fejünket. Idén harcias kínai lány volt, tavaly kisoroszlán, két éve póni, három éve Belle a Szépség és Szörnytegből, három évesen pedig bohóc. Akit a Pál lányok legsikerültebb jelmezei érdekelnek, itt megtekintheti azokat.
A hosszú báli szenzon ezúttal operabál nélkül maradt. Érzek ebben valami álszentséget. A fejlett ipari országokban az operabálokon résztvesznek az iparmágnások, politikusok, média-celebek. A költségeket ők állják, és mindig ügyelnek arra, hogy valamennyi - na azért nem túl sok - jusson jótékony célra is. És persze az utca túloldalán - a rendőrség által gondosan elszeparálva - megjelennek a diákok és a nyavajgó értelmiségiek, akik "Le a burzsujokkal!" kiáltásokkal fejezik ki nemtetszésüket, miközben legendás férfiak és csodálatos dívák szállnak ki a limuzinokból. Közben az operában megköttetnek a nagy üzletek, a politikusok szövögetik kapcsolati hálójukat, a celebek mutogatják jelenlétüket, a bulvárlapok újságírói pedig botrányra vadásznak. Nem hiszem, hogy az operabál elmaradásával több jutna a szegényeknek.

2011. február 23., szerda

Átutazó

Tavaly, a svájci utazásom kapcsán végeztem egy összegzést azzal kapcsolatban, hogy hány idegen országban töltöttem már legalább egy éjszakát. Kiderült, hogy 15-ben, valamennyi európai (amennyiben Izraelt európainak tekintjük). Nem ejtettem szót viszont azokról az országokról, amelyeken csak keresztül utaztam (itt most hanyagoljuk el a repülőgépet, az ki tudja, hogy merre röpdös, számítson csak a vonat és az autó).
Ez azért jutott eszembe, mert múlt heti síelésünkre menet illetve onnan jövet keresztül autóztunk Szlovénián is, ahol én még átutazóként sem jártam azelőtt.
Szóval első átutazós országom Ukrajna volt 1977-ben. Moszkvába mentünk építőtáborba (van-e, ki e fogalmat nem ismeri?). Az Ukrajnán való áthaladás azért nem keltett különösebb feltűnést, mert akkor még szovjet tagköztársaság volt, ezért nem számított külön országnak. A vonat jövetben is és menetben is éjjel szelte át a Kárpátokat, így nem sokat láttam belőle. Kijev viszont még vonatról is szép város látszatát keltette. Ukrajnában azóta sem jártam, pedig Anita révén kárpátaljai rokonságom is lett, igazán ellátogathatnánk legalább a nevezetesebb magyarlakta helyekre. Akkoriban a "szocialista", vagyis piros útlevél csak "külön ablakkal" volt érvényes a Szovjetunióba (amelyiken nincs áthúzva a Szovjetúnió), de ezt véletlenül sem nevezték vízumnak.

Szocialista "kiutazóablak", ami érvényes a Szovjetunióba

Második átutazós országom rögtön a következő évben Belgium volt. 1978-ban első nyugat-európai körutazásom alkalmával vonatoztunk át rajta, hogy Ostend kikötőjében kompra szállva hamarosan Dover fehér szikláit pillanthassuk meg. A belga belépéshez vízummal kellett rendelkezni, meg persze "kapitalista", vagyis kék útlevéllel. Az átutazó vízum ingyenes volt, de az adatlapot csak franciául vagy flamandul lehetett kitölteni. A belga nagykövetséggel szemben lakott egy franciául tudó hölgy, aki jó pénzért segített a tudatlan utazónak. Az ügyintézés is eltartott egy pár hétig. Bár Brüsszel az EU fővárosa, Belgiumban azóta sem jártam, pedig belga rokonsággal is rendelkezem: édesapám unokatestvérének lánya Belgiumban ment férjhez egy olaszhoz. Most a sok vallon és flamand között ők igazi belgák.

Ingyenes belga vízum
A Szlovénián való keresztül autózás volt a legkevésbé kalandos, ha nem én vezetem az autót, talán észre sem veszem, hogy egy azelőtt sosem látott országban járok. A határon mégcsak lassítani sem kellett, és utiokmánynak megtette a személyi is. Menetben Ljubljánán keresztül Villach felé mentünk, vissza Graz felől Mariboron keresztül, természetesen végig autópályán. Mindkét irányban megálltunk tankolni, mert most a régióban itt a legolcsóbb a benzin. Szlovénia szerencsés kis ország, a volt Jugoszlávia leggazdagabb tagjaként viszonylag fájdalommentesen sikerült önállósodniuk. Egyszer talán ezt a kis államot is bejárjuk.

2011. február 20., vasárnap

Itt Bombardino, itt Bombardino, Gőzgombóc jelentkezz!


Véget ért nassfeldi családi síelésünk. Éppen 15 évvel ezelőtt, 1996-ban kezdtünk Ausztriába járni családi sízésre. Akkor is Jutkáékkal mentünk, mint most, és csak Borit vittük magunkkal, mert Orsi még csak másfél éves volt. Murau (a Kerschberg) volt az uticél, az autópálya már megvolt Hegyeshalomig, de útdíjas volt. Az osztrák határon buzgón mutogattuk útlevelünket, és mivel még nem készült el a Semmering-alagút, 40 percet tekeregtünk a kanyargós hágón.
Bezzeg idén! Nassfeldre három idegen ország érintésével, négy határátkeléssel, szinte végig autópályán jutottunk el: Magyarország-Szlovénia-Ausztria-Olaszország-Ausztria. A magyar, szlovén és osztrák szakaszokra volt matricánk, Olaszországban egyszeri útdíj volt. A Wurzenpass-alagútnak Szlovénia és Ausztria között szintén külön egyszeri díja volt. Persze az összes ország schengeni, így alig vettük észre a határátlépéseket.
Az olasz-osztrák határ fenn a hegyek között Passo Promollo-nál van. Két ízben is itt ebédeltünk: egyszerűen átcsúsztunk, beültünk egy hegyi kocsmába és ittuk a bombardinót (forró tojáslikőr tejszínhabbal), ettük a hamisítatlan olasz pizzát (hogy lehet, hogy 10m-re a határtól egészen más az íze) és a finom itáliai eszpesszót.
Egyébiránt az időjárás nem volt kegyes hozzánk, a 2., 3. és 4. napon ködös, havas idő volt, a pályák hol buckásak, hol meg jegesek. Szerencsére aki Andris és Jutka társaságában van, az sohasem unatkozik.
Vittünk vókitókit, hogy kapcsolatban maradjunk egymással a hatalmas síterületen. Első nap a mi frekvenciánkon bejelentkezett egy Igor nevű ember, attól kezdve mindig így szoltunk a rádióba: Halló Igor! Kivéve, amikor a társaság egyik fele Olaszországban borbardinót ivott, a másik fele Ausztriában gőzgombócot (miszerint Germknödel) evett. Ekkor a címben szereplő párbeszéd hangzott el az éterben.
Építettünk egy gyönyörű családi hóembert is, akit Igor Bombardinónak neveztünk el.
Petra sítudása sokat fejlődött, a nagylányok már a saját (nagyon gyors) tempójukban nyomják, Kati pedig a tavalyi lábtörése után új síléccel és bakanccsal ismét visszatalált önmagára (lassú, biztonságos síelés). Sokan csodálkoztak, hogy nálunk még együtt üdül az egész család. Bori a második szemeszter első hetét mulasztotta el, Orsit és Petrát is kikértük a suliból. Petrával azért mindennap tanultunk (főleg Kati), hogy nehogy azt higgye, van olyan kalendárium, amiben csak farsang van, böjt nincs.
Egyébként a sítúrán készült fotókat itt megtekinthetitek.

2011. február 10., csütörtök

Anatevka, avagy a múlttal való leszámolás felszabadító érzése



Ma, amikor utolsó munkanapomat töltöttem a Gellérthegy utcában, két film járt a fejemben: A Hegedűs a háztetőnből a búcsújelenet és a Napfény ízéből az a jelenet, amikor Sors/Sonnenschein Iván kidobálja a régi udvarház összes kacatját, azt sem bánja, hogy az elveszettnek hitt receptkönyv, a Napfény íze nevű gyomorkeserű receptúrája is odalesz. Ismét felveszi a Sonnenschein nevet, és felszabadultan sétál végig a Váci utcán (a figyelmes néző az utcai forgatagban felfedezheti Szabó Istvánt, a film rendezőjét is).
Ugyanígy szórtam ki az elmúlt héten múltam számos kacatját, amiről sokáig azt hittem, hogy valamire jó lesz, de aztán mégsem kellett. Felszabadító érzés volt.
Holnap az épületben kikapcsolják a közműveket, ezért ma leltár szerint átadtuk az irodát, koccintottunk egy pohár pezsgővel, elvittük utolsó kacatjainkat, és ennyi. Mert végül is:
"What do we leave?
Nothing much.
Only Anatevka (VEIKI)"
Alant láthatjátok az épület, egykori dolgozószobám és a recepció fotóját.



2011. február 5., szombat

Dürrenmatt

Kedvenc mondásom Dürrenmatt-tól: Két nehéz nyelv van Európában, a portugál és a magyar, de a magyar olyan nehéz, hogy azt a portugálok sem mindig értik.
Életem különféle szakaszaiban olvastam Dürrenmatt-könyvet vagy néztem Dürrenmatt-drámát. A Nagy Romuluszt pl. katonakoromban olvastam (kapuügyeletben), nem sok maradt meg belőle. Az öreg hölgy látogatását olvastam is, láttam is (Ruttkaival!), A bíró és a hóhért szintén olvastam és filmen is láttam, a Fizikusokat előbb láttam (Várkonyi Zoltán, Darvas Iván, Tomanek Nándor) s csak aztán olvastam el, szintén láttam a Play Strindberget, olvastam A balesetet.
Mindezt azért írom le, mert most megint egy Dürrenmatt-kötet akadt a kezembe két kisregénnyel, A gyanúval és a Görög férfi görög nőt keres cíművel. Míg az előbbi tipikus moralizáló Dürrenmatt-krimi hátborzongató és fordulatos cselekménnyel és mély erkölcsi tartalommal, az utóbbi inkább az Öreg hölgyre hajaz. A bizarr történetben egy magányos segédkönyvelő, kinek erkölcsi világrendjében az államelnök, egyházának püspöke, munkaadója, egy absztrakt festőművész, a város főjegyzője és további megkérdőjelezhetetlen személyiségek alkotják a fogódzókat, megunván kicsinyes agglegény életét felad egy hírdetést: Görög férfi görög nőt keres. A hírdetésre egy álomszép nő jelentkezik, ki nyomban hősünkbe szeret, aki ezzel egyidejűleg villámgyorsan emelkedni kezd a társadalmi ranglétrán, hogy mindössze egyetlen nap alatt a legfelső körökbe kerüljön, de ezzel egyidejűleg teljesen összeomlik addig szilárdnak hitt vallási és morális világa.
Dürennmatt apámmal azonos évben született, de már csaknem pontosan húsz éve halott. Fanyar humora engem leginkább Örkényre emlékeztet, izgalmas krimijeinek pedig mindig mély morális tartalma van. Nem bántam meg a mostani könyvvel töltött néhány napot sem.

2011. február 2., szerda

Lássuk a medvét

Ki is jött, körülnézett, és - legalább is a budapesti mackó - kinn maradt, merthogy jön a tavasz.
De a nyugdíjbiztosítók is azt mondták: lássuk a medvét! Akadt is százezer bátor ember, aki a magánnyugdíjpénzárban maradás mellett döntött.
Egy tavalyi blogbejegyzésemben már leírtam, alapvetően egyetértek azzal, hogy ha egy rendszeres megtakarítás - szolgáljon bármilyen nemes célt is - vállalhatatlan terhet jelent, jogos lehet a megtakarítás felfüggesztése, sőt akár a megtakarított pénz részleges vagy teljes felhasználása is. Gondoljuk meg, ha egy család a családi nyaralásra havonta félretesz egy bizonyos összeget, de valami nem várt esemény lép fel (betegség, munkahely elvesztése stb.), természetes döntés a megtakarítás más célra való felhasználása. Vagyis a Fidesz döntését lehetett volna jól is kommunikálni. Mégsem így történt, és ennek több oka volt:
  • Valószínűleg a Fideszen belül sem volt politikai egység a döntést illetően, hiszen először csak a megtakarítások átmeneti felfüggesztését határozták el, csak később döntöttek a második pillér teljes felszámolása mellett.
  • Nem bíztak abban, hogy ebben a kérdésben észérveknek hatásuk lehet, ezért olyan brutális kényszerítő eszközt vetettek be, amely kétséges, hogy kiállja az alkotmányosság (akár a régi, akár az új) próbáját. A munkaadó által eddig nyugdíjjárulékként az állam felé befizetett összeget nyugdíjhozzájárulásnak minősítették át, mely után csak azok kapnak nyugellátást, akik a munkavállaló által befizetett részt is az állami nyugdíjkasszába fizetik be. Ez durva és megmagyarázhatatlan diszkrimináció.
  • A reálhozam adómentes kifizetésével még egy kis mézesmazzagot is elhúztak a kételkedők orra előtt. Jól jön az majd plazmatévére, erre-arra. Spongyát rá, hogy ez a pénz másra volt félretéve.
Úgy tűnik, igaza van Spirónak, amikor ezt írja (a Tavaszi tárlatban): "A népnek nincs iróniája, a gúnyt remekül érti. Az erőszak nyelvén kell szólni hozzá, más nyelvet nem beszél, és ha kedvesen szólítják meg, gyöngeséget szimatol és harap.” Így aztán a nyugdíjvédelmi megbízottnak, Selmeczi Gabriellának feladatául jutott a magánnyugdíjpénztárak befeketítése és csicskáztatása, de kapott eleget az előző kormány is. Selmeczi ma reggel a Napkeltében Ma reggelben azt találta mondani, hogy Bajnaiék a teljes magánnyugdíj-vagyont külföldi befektetők kezére akarták átjátszani (itt meghallgatható 9':40"-nél). Nos nem a vagyont, hanem annak kezelését akarták - pont a befektetések védelmében - tőkeerős nyugdíjbiztosítók tulajdonába adni. Emlékeztetőül az alkotmánybíróság által végül elmeszelt törvényjavaslatok az alábbiak voltak:
  • 2013-tól csak magánnyugdíj-biztosító Zrt.-k nyújthattak volna felhalmozási és nyugdíjjáradék szolgáltatást.
  • A magánnyugdíj-biztosítók csak megfelelő szavatoló tőkével és biztonsági tőkével működhetnek.
  • A működési költség legfeljebb a tagdíjbefizetés százaléka lehet, a vagyonkezelési díj a kezelt vagyonnak legfeljebb 0,4 százalékát teheti ki.
  • A járadék nem örökölhető, de két életre szóló járadék is igényelhető.
  • A versenyző járadékszolgáltatók mellett egy kijelölt állami szolgáltató is működött volna.
Egy kollégám, aki eddig magánnyugdíj-pénztári tag volt, a tétlen győztes 96.8 %-hoz tartozott, azaz visszatért az állam kebelébe. Azt mondta, szerinte ha új kormány jön, lehetősége lesz visszatérni a magánnyugdíjpénztárhoz. Csakhogy addigra a pénzéből németesen szólva Spielgeld, játékpénz, számlapénz lesz. A több mint felét kitevő állampapír-állomány könyvjóváírással az államadósságot fogja csökkenteni, ki kell fizetni a reálhozamokat is. A maradékra pedig lesz elég jelentkező: eladósodott önkormányzatok, a működésképtelenség szélén álló kórházak, de kell néhány látványos fejlesztés is (gyalogoshíd a Dunán, új Puskás Ferenc Stadion stb.).
Közben pedig a demográfiai fa alja tovább kopaszodik, szorongva várom nyugdíjas éveimet.
Viszont megláttuk a medvét a fizetésünket illetően is, és mitagadás, sokat hozott a konyhára a 16%-os adó és a gyermekkedvezmény. De hát nálunk ugyebár a hála nem politikai kategória :)