A vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos felmentő ítéletről jutott néhány gondolat az eszembe.
Az első gondolatom az volt, hogy nem ez az első olyan ítélet, amelynél a közvélemény teljesen másként vélekedik az ügyről, mint a bíróság. A problémám ezzel csak az, hogy mintha egyre gyakrabban fordulna elő, hogy a politikusaink a néphangulatot meglovagolva mondanak véleményt bűnügyekről vagy bírósági ítéletekről.
Tavaly tavasszal a miniszterelnök ismét megfontolásra ajánlotta a halálbüntetés bevezetését a közvéleményt erősen felkavaró kaposvári gyilkosság után. Meg is ugrott a népszerűsége, hiszen tényleg "meg kell védeni a magyarokat a gyilkosoktól". Hasonló politikusi megnyilvánulás volt a Rezesova-ügyben is: amikor a közúti balesetet okozó milliomosnőt kiengedték az előzetesből, maga Rogán Antal követelte a döntés felülvizsgálatát. Vissza is vitték pár nap múlva Rezesovát a börtönbe, persze tagadva, hogy politikai nyomásra.
Most a vörösiszap-ítélet kapcsán követelték kormánypárti politikusok a felmentő ítéletek megfellebbezését.
Csakhogy ez, kedves blogolvasók, nettó populizmus. Nemcsak arról van szó, hogy rombolja az igazságszolgáltatás tekintélyét, ha népszerűségért cserébe kormánypárti oldalról vonnak kétségbe bírói ítéleteket, de ez egyúttal szabad folyást enged az előítéleteknek és a bosszúvágynak.
Az ügyvédek szeretik az egyszerű példákat, hadd mondjak én is egyet. Tegyük fel, hogy autóm kereke kitörik, az autó felszalad a járdára, elgázol egy járókelőt, aki a baleset miatt kerekesszékbe kényszerül és munkaképtelenné válik. Az objektív felelősség adott, hiszen az én általam vezetett jármű okozta a maradandó sérülést, így a károsult egy polgári perben magas kártérítést követelhet, amit minden bizonnyal meg is ítélnek neki. A gépjármű-felelősségbiztosításom terhére a biztosító fizetni kénytelen, esetleg további polgári peres úton próbálja a felelősséget továbbhárítani.
De mi van a büntetőjogi felelősséggel? Ha sikerül bebizonyítani, hogy a kerék kitörését valakinek a bűnös gondatlansága okozta, akkor a bűnösség megállapítható. Például az adott útszakaszon a megengedett sebességnél gyorsabban haladtam. Nem vittem el az autót az utolsó esedékes műszaki vizsgára. A szakszervizben nem a megfelelő anyagot használták fel. A legutolsó útfelújításnál szakszerűtlenül foltoztak be egy kátyút. Könnyen lehet azonban, hogy a büntető ügy felmentéssel zárul, nem sikerül senkinek a felelősségét megállapítani. A közvélemény joggal háborodik fel: nyomorékká vált valaki, és nincs bűnös!
Hasonló történt a vörösiszap-katasztrófában is, csak persze jóval nagyobb volumenben, hiszen tíz halálos áldozata és irgalmatlan nagy anyagi kára volt Magyarország legnagyobb ipari balesetének. Az eltelt több mint öt évben számos polgári per a károsultaknak fizetendő jelentős kártérítési összeg megítélésével zárult. Hogyan lehetséges, hogy mégsem sikerült bűnöst találni?
Hát úgy, hogy minden jelentősebb kockázattal járó folyamatban felelősségelosztó rendszerek működnek. Számos hatóság engedélyét kell beszerezni, a hatóság az engedélyeket szakértői vélemények alapján adja ki, a folyamatok működtetésének minden egyes lépése szigorúan szabályozott és ellenőrzött, az egyéni döntéshozatal lehetősége csak nagyon szűk keretek között marad meg. Egy ilyen rendszerben az üzemeltető továbbhárítja a felelősséget a hatóságra, a hatóság a szakértőkre, a szakértők az alkalmazott szabványokra. Csak akkor lehet felelősséget megállapítani, ha van olyan résztvevője a folyamatnak, aki bizonyíthatóan eltért az előírásoktól, és ez az eltérés bizonyíthatóan elvezetett a katasztrófához. Ha lett volna egy gátőr, aki észlelte a szivárgást, de nem jelentette, ha a tárolókazettát a megengedettnél magasabb szintre töltötték volna fel, ha a tárolt anyag lúgosabb lett volna a megengedettnél, ha a létesítmény hatósági felülvizsgálatát nem végezték volna el időben, ha a tervezők nem vették volna figyelembe az érvényes építési szabványokat. Ha, ha, ha. Úgy tűnik, a kolontári tragédiában nem sikerült büntetőjogi értelemben vett felelőst találni, de ez még nem jelenti azt, hogy ne kellene azon gondolkodni, hogy hogyan előzhetők meg hasonló balesetek a jövőben.
Aki már került kapcsolatba minőségirányítási rendszerrel - márpedig szinte minden magyar termelő cég működtet ilyet - az tudja, hogy a rendszer egyik legfontosabb eleme a visszacsatolás, a hibák kiértékelése, feldolgozása és a rendszer módosítása.
És ez az, amiről jóval kevesebbet beszélnek az ilyen ügyek kapcsán. Hiszen hogyan is beszélhetnénk a szakhatóságok felelősségéről, ha épp most készülnek mintegy hetven szakigazgatási szervezet felszámolására, minisztériumokba való beolvasztására. A szakigazgatás önállóságának megszűntetése nem hiszem hogy jó hatással lesz az objektív szakszerűségre. Lehet, hogy gyorsabban kap meg majd minden engedélyt egy állami beruházás, de nem is lesz olyan alapos a döntés, mint korábban.
Én nem szeretnék még egy Kolontárt.
Parlament
2016. január 30., szombat
2016. január 27., szerda
Tanító és nevelő nevető album
Kevésbé naplószerű, mint az ezen blog egyes posztjaiban közreadott 1962-es cikkgyűjteménye, de egy kis korrajzra így is alkalmas.
Két dolgot tudhatunk meg a füzetecskéből:
1. Mennyi minden változott 80 év alatt!
2. 80 év alatt semmi sem változott!
A korszellemet jól tükrözik az enyhén zsidózó, cigányozó és románozó cikkek.
Íme egy oldal a füzetből:
Vajon az én posztjaim olvashatók lesznek 80 év múlva?
2016. január 19., kedd
Nekünk a mákos tészta hidegen is jó
Még mindig a karácsonyi ünnepek keretében megnéztük a Kvartettet a Pesti Színházban. Anyám egyik karácsonyi ajándéka volt, négyesben mentünk el megnézni Katival és Borival.
Katival az első közös színházi estjeink egyike szintén egy Spiró György-darab volt valamikor 1989-ben, a Csirkefej a Katonában. Mi Törőcsik Marival láttuk, ő vette át a szerepet Gobbi Hilda 1988-ban bekövetkezett halála után. Tetszett a darab, azóta is gyakran idézgetünk belőle. Aztán pár év múlva a Vígben láttunk egy Spiró-féle zenés darabot (Másik János volt a zeneszerző), az Ahogy tesszük címűt. Ránk akkor nagy hatással volt, pedig rövid ideig volt csak műsoron. Mi akkor házasságunk elején voltunk, a darab pedig egy széteső házasságról szólt. Egyes jelenetei akkoriban jutottak eszembe, amikor egy éve kollégám elvált és albérletbe költözött. Segítettem neki hurcolkodni, és amikor lefektette a matracot a csupasz szoba padlójára, hogy most ő itt fog aludni, belém hasított, hogy úr isten, milyen sablonos helyzet, pont ezt láttam az Ahogy tesszükben. Azt a darabot is Marton László rendezte, akárcsak a mostanit. Meg is jelent az előadáson, mert valami tévéfelvétel is készült.
Spiró régóta a kedvenceim közé tartozik, több regényét is olvastam. A Fogság nálam a jelenkori legjobb nagyregények között szerepel, de szerettem a Tavaszi tárlatot is, a Feleségversenyről meg a Messiásokról pedig ebben a blogban is írtam posztokat. A tegnap látott darabban az döbbentett meg, hogy noha a szerző 1996-ban írta, 20 év után aktuálisabbnak tűnik, mint akkor. Igazán Spiró Györgyösen ábrázolja a magyarok örök gyanakvását, idegengyűlöletét, előítéleteit és összeesküvés-elméleteit. A darabbéli család is elutasítja a hálát és a segítő kezet, és nem kell nagy kódfejtőnek lenni annak a metaforának a megfejtéséhez, hogy a prolicsalád Magyarországot, az amerikai segítő pedig a nyugatot szimbolizálja.
Idézet a darab végéből, amikor a segíteni akaró gazdag amerikai végül e szavakkal távozik:
Hát, köszönöm a társalgást – jó volt – évek óta nem beszéltem ennyit – ebből most évekig megélek – Nevet. Jó, hogy visszajöttem – végre tudom, honnan – és hogy hova nem kell –
Úgy tűnik, 12 év uniós tagság után kezd betelni velünk a pohár. Mai hír, hogy Brüsszelben már az EU szétesésének dátumát is tudni vélik. A nyugatnak elege lett a perifériából, nélkülünk alakítanak egy szorosabb szövetséget. És ezzel kapcsolatban mit olvashatunk a Feleségversenyben (Spiró György 2011-ben írta):
Ekkor azonban Európa több országában mohamedán nyomásra részlegesen vagy egészében bevezették a Száriját. A magyar szélsőjobb erre való hivatkozással ismét beadta az indítványát, és már-már diadalt is aratott, amikor az EU – az Európai Unió – Magyarországot több más kelet-európai országgal együtt kizárta az Unióból. A liberálisok és a konzervatívok a szélsőjobb indítványt ismét leszavazták. Megalakult a NYEU – a Nyugat-Európai Unió – mintájára a KEU – a Kelet-Európai Unió –, de abba minket nem hívtak meg, illetve eleve nem akartunk a tagja lenni, minthogy a szomszédjaink tagok lettek. A lengyeleket hívták, de ők szintén nem akartak belépni, hangoztatván, hogy a lengyelek minden égtáji meghatározottság nélkül európaiak. A magyar–lengyel államszerződést sokáig tárgyalták. A lengyelek a Szárijára emlékeztető, középkorias törvénykezést szerették volna bevezetni a máglyahalál és a vízpróba elismerésével együtt, aminek a magyar kormány ellenállt, így a lengyelek végül a NYEU-ból önként kiváló Írországgal létesítettek katolikus államszövetséget, eszmei királynak megnyerték a mindenkori pápát, fővárosuknak Vatikánváros számít, hivatalos nyelvük pedig a latin, de magánérintkezésben a lengyelt, az angolt, az írt és az olaszt is használhatják.
Hátborzongató ez az öt évvel ezelőtt írt prófécia, nem? Nyilván nem véletlen, hogy 2014-ben Marton László színpadra állította a Kvartettet. A darab végén a távozó vendég után az Öreg hosszasan matatva zárja be a lakás ajtaját: először a vasrácsot, majd az alsó és felső zárat, végül a hevederzárat. Az asszony leül és enni kezdi a már kihűlt mákos tésztát.
Mert nekünk így is jó.
Katival az első közös színházi estjeink egyike szintén egy Spiró György-darab volt valamikor 1989-ben, a Csirkefej a Katonában. Mi Törőcsik Marival láttuk, ő vette át a szerepet Gobbi Hilda 1988-ban bekövetkezett halála után. Tetszett a darab, azóta is gyakran idézgetünk belőle. Aztán pár év múlva a Vígben láttunk egy Spiró-féle zenés darabot (Másik János volt a zeneszerző), az Ahogy tesszük címűt. Ránk akkor nagy hatással volt, pedig rövid ideig volt csak műsoron. Mi akkor házasságunk elején voltunk, a darab pedig egy széteső házasságról szólt. Egyes jelenetei akkoriban jutottak eszembe, amikor egy éve kollégám elvált és albérletbe költözött. Segítettem neki hurcolkodni, és amikor lefektette a matracot a csupasz szoba padlójára, hogy most ő itt fog aludni, belém hasított, hogy úr isten, milyen sablonos helyzet, pont ezt láttam az Ahogy tesszükben. Azt a darabot is Marton László rendezte, akárcsak a mostanit. Meg is jelent az előadáson, mert valami tévéfelvétel is készült.
Spiró régóta a kedvenceim közé tartozik, több regényét is olvastam. A Fogság nálam a jelenkori legjobb nagyregények között szerepel, de szerettem a Tavaszi tárlatot is, a Feleségversenyről meg a Messiásokról pedig ebben a blogban is írtam posztokat. A tegnap látott darabban az döbbentett meg, hogy noha a szerző 1996-ban írta, 20 év után aktuálisabbnak tűnik, mint akkor. Igazán Spiró Györgyösen ábrázolja a magyarok örök gyanakvását, idegengyűlöletét, előítéleteit és összeesküvés-elméleteit. A darabbéli család is elutasítja a hálát és a segítő kezet, és nem kell nagy kódfejtőnek lenni annak a metaforának a megfejtéséhez, hogy a prolicsalád Magyarországot, az amerikai segítő pedig a nyugatot szimbolizálja.
Idézet a darab végéből, amikor a segíteni akaró gazdag amerikai végül e szavakkal távozik:
Hát, köszönöm a társalgást – jó volt – évek óta nem beszéltem ennyit – ebből most évekig megélek – Nevet. Jó, hogy visszajöttem – végre tudom, honnan – és hogy hova nem kell –
Úgy tűnik, 12 év uniós tagság után kezd betelni velünk a pohár. Mai hír, hogy Brüsszelben már az EU szétesésének dátumát is tudni vélik. A nyugatnak elege lett a perifériából, nélkülünk alakítanak egy szorosabb szövetséget. És ezzel kapcsolatban mit olvashatunk a Feleségversenyben (Spiró György 2011-ben írta):
Ekkor azonban Európa több országában mohamedán nyomásra részlegesen vagy egészében bevezették a Száriját. A magyar szélsőjobb erre való hivatkozással ismét beadta az indítványát, és már-már diadalt is aratott, amikor az EU – az Európai Unió – Magyarországot több más kelet-európai országgal együtt kizárta az Unióból. A liberálisok és a konzervatívok a szélsőjobb indítványt ismét leszavazták. Megalakult a NYEU – a Nyugat-Európai Unió – mintájára a KEU – a Kelet-Európai Unió –, de abba minket nem hívtak meg, illetve eleve nem akartunk a tagja lenni, minthogy a szomszédjaink tagok lettek. A lengyeleket hívták, de ők szintén nem akartak belépni, hangoztatván, hogy a lengyelek minden égtáji meghatározottság nélkül európaiak. A magyar–lengyel államszerződést sokáig tárgyalták. A lengyelek a Szárijára emlékeztető, középkorias törvénykezést szerették volna bevezetni a máglyahalál és a vízpróba elismerésével együtt, aminek a magyar kormány ellenállt, így a lengyelek végül a NYEU-ból önként kiváló Írországgal létesítettek katolikus államszövetséget, eszmei királynak megnyerték a mindenkori pápát, fővárosuknak Vatikánváros számít, hivatalos nyelvük pedig a latin, de magánérintkezésben a lengyelt, az angolt, az írt és az olaszt is használhatják.
Hátborzongató ez az öt évvel ezelőtt írt prófécia, nem? Nyilván nem véletlen, hogy 2014-ben Marton László színpadra állította a Kvartettet. A darab végén a távozó vendég után az Öreg hosszasan matatva zárja be a lakás ajtaját: először a vasrácsot, majd az alsó és felső zárat, végül a hevederzárat. Az asszony leül és enni kezdi a már kihűlt mákos tésztát.
Mert nekünk így is jó.
2016. január 17., vasárnap
Varázshegy
Nem emlékszem, hogy valaha is előfordult volna, hogy 24 órán belül kétszer is moziba mentünk Katival. Ez inkább az éves gyakoriságnak felel meg. Most mégis így esett.
Történt, hogy péntek délutántól szombat délutánig Petra pizsipartiban volt. Amikor a buli helyszínén kidobtuk lányunkat, gondolkodtunk, hogy mit kéne csinálni. Én egy búcsútujázást javasoltam: a 18-as villamos, gyermekkorom kedvenc villamosjárata aznap járt utoljára. (18-assal jártam a nagymamámhoz, és azzal jártam a gimibe is. 35 fillér volt a gyerekjegy. Aztán, amikor bevezették az 1 Ft-os vonaljegyet, már mindig volt tanulóbérletem. A budai fonódó villamoshálózatnak különben nemcsak a 18-as villamos, hanem a 86-os busz is áldozata lett, ezzel szintén hat évig jártam egyetemre).
Szóval a tujázás is jó szórakozás, de összekapcsoltuk mozizással, így esett a választásunk az Ifjúságra, Paolo Sorrentino filmjére. Az öregedésről, elmúlásról, mindig újrakezdésről, a "soha nem bánj meg semmit" érzésről szóló film egy svájci gyógyszállodában játszódik, akárcsak Thomas Mann Varázshegye, innen is posztom címe. Egy szanatórium zárt közössége mindig is jó helyszín a különleges emberi sorsok bemutatására. Jó volt az amerikai filmdömping közepette olasz rendező filmjét látni. A mozi elhozott három Európai Filmdíjat, és van egy Oscar-jelölése az egy hónap múlva sorra kerülő díjátadásra.
Másnap délelőtt végre sikerült kiolvasnom a karácsonyra kapott Hajnali lázat, Gárdos Péter könyvét. Nosza rajta, nézzük meg a filmet is! Számomra az derült ki, hogy Gárdos - akinek Uramisten (Feleki Kamill feledhetetlen jutalomjátékával) és Szamárköhögés című korábbi filmjeit nagyon szeretem - igazi filmes, így a saját maga által rendezett film sokkal jobban sikerült, mint a könyve. Utoljára az Életrevalóknál éreztem, hogy a filmadaptáció sokkal jobb a könyvnél, igaz, ott az önéletrajzi regényt nem profi író írta. Viszont a Sorstalanságnál pont fordítva volt, Kertész Imre Nobel-díjas regényéből monstre költségvetésből Koltai Lajos közepes filmet rendezett. Ebből is látszik, hogy sem a témaválasztás, sem az irodalmi alapanyag minősége, sem az alkotók személye, sem pedig a költségvetés nagysága önmagában nem garancia a sikerre.
Visszatérve a Hajnali lázra. Számos jelenet, ami könyvben nem olyan hatásos, a filmben katartikus erővel hat. Azokon a helyeken változtatott Gárdos Péter az eredeti regényhez képest, amelyek kevésbé voltak filmszerűek. Pacsay Attila pedig igazán érzelmes és hatásos filmzenét komponált.
A Hajnali láz hősei, Gárdos Miklós és Reich Lili a szerző szülei, holokauszttúlélők, akik a háború után a Nemzetközi Vöröskereszt jóvoltából svéd kórháztáborokba kerültek rehabilitációra. A Varázshegy-helyzet itt is adott volt. Idézet Milkós és Lindholm doktor beszélgetéséből:
- Ismeri a Varázshegyet, főorvos úr?
Lindholm hátradőlt, ettől arca véglegesen eltűnt a sötétben. Fej nélküli ember lett belőle.
- Olvastam.
- Úgy vagyok vele, mint Hans Castorp. Az a torz nosztalgia... amelyet az egészségesek iránt érzek... szinte fáj...
A történet igazi erejét az adja, hogy megtörtént eseményen alapul, és mint tudjuk, az élet sokkal különösebb helyzeteket produkál, mint a legvadabb írói fantázia. A film szereplői egytől egyig jók és hitelesek, a fekete-fehérben forgatott képek kiemelik a cselekményt. Persze vannak hibái is. A regényben nem kerül említésre és a filmben is teljesen felesleges annak hangsúlyozása, hogy Lili idős korában Izraelben él. Az ő visszaemlékezéseinek színesben forgatott filmkockái szerintem csak ártanak a filmnek.
A regény végén a szerző utószava jól ellenpontozza a látszólagos happyendet, bár e nélkül is pontosan tudjuk, mi várt hőseinkre Magyarországon. A főhős írói-költői ambíciói és az egyenlőségen és szolidaritáson alapuló boldog társadalomba vetett hit az évek során elporladtak:
Meggyőződésem, hogy az idea, az eleinte vallásosságig növelt hit, később a rezignált beletörődés megszüntette, felőrölte benne az írót.
Végül is a maga módján mindkét Varázshegy-film az életigenlést, a halál fölötti győzelmet hirdeti.
Történt, hogy péntek délutántól szombat délutánig Petra pizsipartiban volt. Amikor a buli helyszínén kidobtuk lányunkat, gondolkodtunk, hogy mit kéne csinálni. Én egy búcsútujázást javasoltam: a 18-as villamos, gyermekkorom kedvenc villamosjárata aznap járt utoljára. (18-assal jártam a nagymamámhoz, és azzal jártam a gimibe is. 35 fillér volt a gyerekjegy. Aztán, amikor bevezették az 1 Ft-os vonaljegyet, már mindig volt tanulóbérletem. A budai fonódó villamoshálózatnak különben nemcsak a 18-as villamos, hanem a 86-os busz is áldozata lett, ezzel szintén hat évig jártam egyetemre).
Szóval a tujázás is jó szórakozás, de összekapcsoltuk mozizással, így esett a választásunk az Ifjúságra, Paolo Sorrentino filmjére. Az öregedésről, elmúlásról, mindig újrakezdésről, a "soha nem bánj meg semmit" érzésről szóló film egy svájci gyógyszállodában játszódik, akárcsak Thomas Mann Varázshegye, innen is posztom címe. Egy szanatórium zárt közössége mindig is jó helyszín a különleges emberi sorsok bemutatására. Jó volt az amerikai filmdömping közepette olasz rendező filmjét látni. A mozi elhozott három Európai Filmdíjat, és van egy Oscar-jelölése az egy hónap múlva sorra kerülő díjátadásra.
Másnap délelőtt végre sikerült kiolvasnom a karácsonyra kapott Hajnali lázat, Gárdos Péter könyvét. Nosza rajta, nézzük meg a filmet is! Számomra az derült ki, hogy Gárdos - akinek Uramisten (Feleki Kamill feledhetetlen jutalomjátékával) és Szamárköhögés című korábbi filmjeit nagyon szeretem - igazi filmes, így a saját maga által rendezett film sokkal jobban sikerült, mint a könyve. Utoljára az Életrevalóknál éreztem, hogy a filmadaptáció sokkal jobb a könyvnél, igaz, ott az önéletrajzi regényt nem profi író írta. Viszont a Sorstalanságnál pont fordítva volt, Kertész Imre Nobel-díjas regényéből monstre költségvetésből Koltai Lajos közepes filmet rendezett. Ebből is látszik, hogy sem a témaválasztás, sem az irodalmi alapanyag minősége, sem az alkotók személye, sem pedig a költségvetés nagysága önmagában nem garancia a sikerre.
Visszatérve a Hajnali lázra. Számos jelenet, ami könyvben nem olyan hatásos, a filmben katartikus erővel hat. Azokon a helyeken változtatott Gárdos Péter az eredeti regényhez képest, amelyek kevésbé voltak filmszerűek. Pacsay Attila pedig igazán érzelmes és hatásos filmzenét komponált.
A Hajnali láz hősei, Gárdos Miklós és Reich Lili a szerző szülei, holokauszttúlélők, akik a háború után a Nemzetközi Vöröskereszt jóvoltából svéd kórháztáborokba kerültek rehabilitációra. A Varázshegy-helyzet itt is adott volt. Idézet Milkós és Lindholm doktor beszélgetéséből:
- Ismeri a Varázshegyet, főorvos úr?
Lindholm hátradőlt, ettől arca véglegesen eltűnt a sötétben. Fej nélküli ember lett belőle.
- Olvastam.
- Úgy vagyok vele, mint Hans Castorp. Az a torz nosztalgia... amelyet az egészségesek iránt érzek... szinte fáj...
A történet igazi erejét az adja, hogy megtörtént eseményen alapul, és mint tudjuk, az élet sokkal különösebb helyzeteket produkál, mint a legvadabb írói fantázia. A film szereplői egytől egyig jók és hitelesek, a fekete-fehérben forgatott képek kiemelik a cselekményt. Persze vannak hibái is. A regényben nem kerül említésre és a filmben is teljesen felesleges annak hangsúlyozása, hogy Lili idős korában Izraelben él. Az ő visszaemlékezéseinek színesben forgatott filmkockái szerintem csak ártanak a filmnek.
A regény végén a szerző utószava jól ellenpontozza a látszólagos happyendet, bár e nélkül is pontosan tudjuk, mi várt hőseinkre Magyarországon. A főhős írói-költői ambíciói és az egyenlőségen és szolidaritáson alapuló boldog társadalomba vetett hit az évek során elporladtak:
Meggyőződésem, hogy az idea, az eleinte vallásosságig növelt hit, később a rezignált beletörődés megszüntette, felőrölte benne az írót.
Végül is a maga módján mindkét Varázshegy-film az életigenlést, a halál fölötti győzelmet hirdeti.
2016. január 14., csütörtök
Kéménymese
A múlt század közepén sok volt a komfort nélküli szoba-konyhás lakás Budapesten. Egy tavalyi posztomban írtam nagyszüleim óbudai Zichy utcai lakásáról. Másik rokonaink a '70-es évek végéig laktak hasonló óbudai lakásban a Bécsi úton: Földszintes épület, középen kis udvar vízcsappal, innen nyíltak a szoba-konyhás lakások, egy közös vécé az udvarról nyílt. Nagyszüleim már a '30-as években egy bel-budai házmesterlakásba költöztek. Itt sem volt fürdőszoba, de legalább tartozott hozzá saját vécé.
Nagymamám nővéréék Buda és Óbuda határán az amfiteátrumnál található szintén komfort nélküli úgynevezett városi házak egyikében laktak a Kecske utcában, innen költöztek tovább a közelben található teljesen hasonló adottságú háromemeletes, körfolyosós bérházba. A férjet az oroszok "malenykij robotra" vitték és nem tért haza, az asszony egyedül nevelte lányukat, anyám unokatestvérét, és műszaki diplomát adott a kezébe. Sokat jártunk hozzájuk gyerekkoromban, ha pisilnem kellett, megkaptam a kulcsot, ami a folyosó végén lévő vécét nyitotta. A konyhában volt egy falikút, mosogatni vajlingban, fürödni lavórban lehetett. Vizet a gázsparhelten lehetett melegíteni.
A '60-es évek végén a kádári kisemberek egyre inkább élhető környezetet igyekeztek kialakítani maguknak, nagyszüleim is építettek fürdőszobát, és nagymamám nővére és lánya is a kamrából leválasztva alakítottak ki egy fürdő-vécé helyiséget. A meleg vizet régi FÉG gyártmányú gázbojler állította elő, na de hova kössék be a kéményét? Általános eljárás volt akkoriban, hogy a lihthóf falára bilincsekkel eternit-csövet rögzítettek, mely a világítóudvarból a tető fölé nyúlva kéményként funkcionált.
Na, ez a megoldás egészen tavalyig elfogadható volt a kéményseprőknek (nagymamám úgy mondta: "kéménysöprűk"). Korábban az volt az általános eljárás, hogy minden ma már nem szabványos kémény mindaddig fennmaradhatott, amíg nem került sor készülékcserére. Anyám unokatestvére már húsz éve kisnyugdíjas, egyedül él, édesanyja már rég meghalt. Ősszel közölték vele, hogy ez a kéménymegoldás nem szabványos, 30 napot kap a szabálytalan helyzet felszámolására.
Rokonunk - jogkövető állampolgárként - ajánlatot kért kéményfelújításra. A tervezéssel, kivitelezéssel és engedélyeztetési eljárással együtt mintegy félmillió forintot kellett volna az új kéményre költenie. Hamar belátta, hogy ez számára elérhetetlen. Kért ugyan fennmaradási engedélyt az 50 évig kiválóan funkcionáló megoldásra, de ezt elutasították. Nem maradt más hátra, a gázbojlert elbontatta. Kérte a gázszerelőt, hogy az immár funkcióját veszített gázcsövet is távolítsa el, de a szerelő mondta, hogy erre csak a gázművek adhat engedélyt. Rokonunk bement a gázművekhez is (mondtam, hogy jogkövető állampolgár), ahol közölték, hogy a cső bontását meg kell terveztetni, a tervet engedélyeztetni kell, ez kb. ötvenezer forint. Az ügyintéző odasúgta neki: tessék csak nyugodtan otthagyni azt a csövet.
Anyukám unokatestvére most újra a gáztűzhelyen melegíti a vizet, mint 50 évvel ezelőtt.
Kollégámnak már korszerű, bélelt kéménye van, érvényes kéményvizsgálati jegyzőkönyvvel. Nemrég gázfelújítás volt náluk, és szüksége volt a jegyzőkönyvre az engedélyezéshez, de sehol sem találta. Nosza irány a Kéményseprő Vállalat, kérte, hogy adjanak neki a jegyzőkönyvből egy másolatot. Az ügyintéző meg is találta a jegyzőkönyvet, meg is mutatta nekik. Normális országban készítettek volna róla egy másolatot, nyomtak volna rá egy hitelesítő bélyegzőt és átadták volna az ügyfélnek. Nem így nálunk. Ki kellett tölteniük egy igénylő nyomtatványt, és várni a jegyzőkönyvre. Meg is jött a kért irat a kérvény benyújtása után négy hónappal.
A rezsicsökkentéssel tönkre tett, majd államosított kéményseprő vállalatok mára a szocialista idők bürokratikus vállalatainak legrosszabb arcát mutatják. Van egy álmom, hogy lesznek még olyan hivatalok, melyek a jogszabályok betartatása mellett az állampolgárt az alternatív lehetőségekről is tájékoztatják. Édesanyám unokatestvérét például az alábbi információkkal láthatták volna el:
Nagymamám nővéréék Buda és Óbuda határán az amfiteátrumnál található szintén komfort nélküli úgynevezett városi házak egyikében laktak a Kecske utcában, innen költöztek tovább a közelben található teljesen hasonló adottságú háromemeletes, körfolyosós bérházba. A férjet az oroszok "malenykij robotra" vitték és nem tért haza, az asszony egyedül nevelte lányukat, anyám unokatestvérét, és műszaki diplomát adott a kezébe. Sokat jártunk hozzájuk gyerekkoromban, ha pisilnem kellett, megkaptam a kulcsot, ami a folyosó végén lévő vécét nyitotta. A konyhában volt egy falikút, mosogatni vajlingban, fürödni lavórban lehetett. Vizet a gázsparhelten lehetett melegíteni.
A '60-es évek végén a kádári kisemberek egyre inkább élhető környezetet igyekeztek kialakítani maguknak, nagyszüleim is építettek fürdőszobát, és nagymamám nővére és lánya is a kamrából leválasztva alakítottak ki egy fürdő-vécé helyiséget. A meleg vizet régi FÉG gyártmányú gázbojler állította elő, na de hova kössék be a kéményét? Általános eljárás volt akkoriban, hogy a lihthóf falára bilincsekkel eternit-csövet rögzítettek, mely a világítóudvarból a tető fölé nyúlva kéményként funkcionált.
Na, ez a megoldás egészen tavalyig elfogadható volt a kéményseprőknek (nagymamám úgy mondta: "kéménysöprűk"). Korábban az volt az általános eljárás, hogy minden ma már nem szabványos kémény mindaddig fennmaradhatott, amíg nem került sor készülékcserére. Anyám unokatestvére már húsz éve kisnyugdíjas, egyedül él, édesanyja már rég meghalt. Ősszel közölték vele, hogy ez a kéménymegoldás nem szabványos, 30 napot kap a szabálytalan helyzet felszámolására.
Rokonunk - jogkövető állampolgárként - ajánlatot kért kéményfelújításra. A tervezéssel, kivitelezéssel és engedélyeztetési eljárással együtt mintegy félmillió forintot kellett volna az új kéményre költenie. Hamar belátta, hogy ez számára elérhetetlen. Kért ugyan fennmaradási engedélyt az 50 évig kiválóan funkcionáló megoldásra, de ezt elutasították. Nem maradt más hátra, a gázbojlert elbontatta. Kérte a gázszerelőt, hogy az immár funkcióját veszített gázcsövet is távolítsa el, de a szerelő mondta, hogy erre csak a gázművek adhat engedélyt. Rokonunk bement a gázművekhez is (mondtam, hogy jogkövető állampolgár), ahol közölték, hogy a cső bontását meg kell terveztetni, a tervet engedélyeztetni kell, ez kb. ötvenezer forint. Az ügyintéző odasúgta neki: tessék csak nyugodtan otthagyni azt a csövet.
Anyukám unokatestvére most újra a gáztűzhelyen melegíti a vizet, mint 50 évvel ezelőtt.
Kollégámnak már korszerű, bélelt kéménye van, érvényes kéményvizsgálati jegyzőkönyvvel. Nemrég gázfelújítás volt náluk, és szüksége volt a jegyzőkönyvre az engedélyezéshez, de sehol sem találta. Nosza irány a Kéményseprő Vállalat, kérte, hogy adjanak neki a jegyzőkönyvből egy másolatot. Az ügyintéző meg is találta a jegyzőkönyvet, meg is mutatta nekik. Normális országban készítettek volna róla egy másolatot, nyomtak volna rá egy hitelesítő bélyegzőt és átadták volna az ügyfélnek. Nem így nálunk. Ki kellett tölteniük egy igénylő nyomtatványt, és várni a jegyzőkönyvre. Meg is jött a kért irat a kérvény benyújtása után négy hónappal.
A rezsicsökkentéssel tönkre tett, majd államosított kéményseprő vállalatok mára a szocialista idők bürokratikus vállalatainak legrosszabb arcát mutatják. Van egy álmom, hogy lesznek még olyan hivatalok, melyek a jogszabályok betartatása mellett az állampolgárt az alternatív lehetőségekről is tájékoztatják. Édesanyám unokatestvérét például az alábbi információkkal láthatták volna el:
- Milyen vissza nem térítendő támogatást vagy kedvezményes hitelt vehet fel a kéményrekonstrukcióra?
- Milyen alternatív megoldások léteznek?
 |
| A köztársasági elnök újév alkalmából kéményseprőkkel koccint |
2016. január 12., kedd
Felcsútfutás
Azt minden sportot szerető ember tudja, hogy a maratonfutás távja 42 km és 175 m. Na de miért pont ennyi? Ha azt mondjátok, hogy azért, mert pont ekkora a távolság Athén és Maraton között, akkor tévedtek (bár 1896-ban és 2004-ben az olimpián e két történelmi város között futottak az atléták). A pontos távot a britek határozták meg az első londoni olimpián 1908-ban, amikor is a sportolók a Wembley stadion és a Windsor kastély közötti távot futották le, ennek a távolsága lett aztán a leghosszabb futótáv hossza.
Budapest kandidálni szeretne a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére, és meg is jelent egy tervezet az egyes sportesemények helyszínéről.
Jól látható, hogy a központi stadion a Kvassay-zsiliptől északra lévő területen lesz.
Én pedig vettem a fáradságot, és a GoogleMaps-szel lemértem a felcsúti stadion és a tervezett olimpiai stadion távolságát, és mit gondoltok, mit kaptam eredményül? Pont a maratoni távot!
Véletlen volna? Nem hinném! Aki nem hiszi, ellenőrizze!
Már meg is alkottam az új szót: maratonfutás helyett felcsútfutás. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok.
Budapest kandidálni szeretne a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére, és meg is jelent egy tervezet az egyes sportesemények helyszínéről.
 |
| A 2024-es budapesti olimpia tervezett helyszínei |
Én pedig vettem a fáradságot, és a GoogleMaps-szel lemértem a felcsúti stadion és a tervezett olimpiai stadion távolságát, és mit gondoltok, mit kaptam eredményül? Pont a maratoni távot!
 |
| A felcsúti Pancho Aréna és a tervezett olimpiai stadion távolsága |
Már meg is alkottam az új szót: maratonfutás helyett felcsútfutás. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok.
2016. január 7., csütörtök
35 éve a volán mögött
Éppen 5 évvel ezelőtt a blogspot.hu oldalon indított blogom harmadik posztja arról szólt, hogy 30 éve van jogosítványom. Nos, eltelt 5 év, újra jogosítványt kellett hosszabbítanom, így büszkén írhatom le, hogy már 35 éve vagyok tagja az autós társadalomnak. (Nem is olcsó egy ilyen hosszabbítás, 4800 Ft az orvosi vizsgálat és 4000 Ft az illeték.)
Akkor ezzel a mondattal fejeztem be a posztomat: "Nem tudom, 20 év múlva ülök-e még volán mögé, de ha igen, nagyon szeretném ezt gazdaságos elktromos vagy hidrogénhajtású autónál tenni...". Hát az a helyzet, hogy még mindig ugyanazt a Nissant hajtom, mint öt éve. Az is igaz, hogy az elmúlt öt évben a villanyautók és az önvezető autók, valamint ezek kombinációi, pl a Tesla Model S verziója gyors fejlődésnek indultak.
Akár hiszitek akár nem, a 20 század elején több elektromos autó járt Budapesten, mint benzines. Sebők Zsigmond korabeli gyermekíró Mackó úr Budapesten című meséjében ezt olvashatjuk:
Amint ballagnak, egyszerre fölkiált Zebulon: - Jaj, nini, elszökött a hintó a lovaktól! - Micsoda? Hol? - Ott ni! Mackó úrnak leesett az álla csodálkozásban. Soha ilyet! Egy hintó robogott feléjük, mely elé nem volt fogva sem ló, sem más igavonó állat. - Csodálatos! - mormogta. - Nem villamos, mert az sinen jár, ez pedig nem. Hát mi húzza, ki húzza? - Talán boszorkány húzza? - suttogta Dorka. - Hallja, bácsi, hogy berreg valaki benne. A kocsiból csakugyan csöndes berregés hallatszott. Zebulon futni kezdett és ezt kiabálta: - Mackó bácsi, fussunk, egyenesen nekünk jön a kocsi! Mackó úr nem mozdult és ezt gondolta: - Azt már láttam, hogy a lovak elragadják a kocsit, eltépik a hámot és megszöknek, de hogy a kocsi szaggassa el a hámot és szökjék meg a lovaktól, azt még soha. Megnézem én ezt a kocsit! A furcsa hintó új találmány volt, melyet mostanában már gyakran lehet látni a főváros utcáin. Automobil, vagyis magától mozgó kocsi a neve. Villamosság hajtja, melynek telepe a kocsi belsejében van elhelyezve. Éppen Mackó úr mellett robogott el. Egy ember ült benne, arra kiáltott a tekintetes úr. - Hé, kocsis, hol hagyta kend a lovait? - A ménesben, - felelt jókedvűen a megszólított. - Hát a rudjához miféle szelet fogott, hogy oly sebesen jár? - A villámot fogtam elébe!
Ami azt illeti, autóztam már Tesla mögött az Alkotás úton, az tűnt fel nekem, hogy nincs kipufogója. Sőt, egyszer egy Fisker Karma is suhant előttem magyar rendszámmal a Krisztina körúton.
Nagyon tetszenek nekem a Nissan Leaf elektromos autók, tényleg a legjobb ceruzájukat vették elő a tervezők, amikor ennek az autónak a formáját megalkották. Egyszer a teremgarázsunkban állt egy ilyen autó, elindultam felé, hogy megnézzem magamnak, akkor láttam, hogy benne ül a vezető. Hogy leplezzem zavaromat, feltartott hüvelykujjammal jeleztem, mennyire tetszik nekem a járgány.
Már az ősszel meghirdették, hogy hamarosan indul az első tisztán elektromos autókat üzemeltető budapesti taxitársaság, a GreenTaxi. Állítólag még engedélyezés alatt áll a cég, vagy pénzügyi nehézségeik vannak, mindenesetre indulásuk még várat magára. Viszont flottájuk teljes egészében Nissan Leaf-ekből fog állni. Nap mint nap a budaörsi Nissan Gamblini mellett autózóm el, láttam az udvarukon a teljes flottát, aztán pár nap múlva szembe autózott velem vagy hat sárga villanyautó. Más taxitársaságok már üzemeltetnek egy-két darabot belőlük.
Tavalyelőtt olvastam egy könyvet az izraeli gazdaságról. Szerepelt benne egy üzleti modell arról, hogyan lehetne átállítani a teljes izraeli autóközlekedést elektromos autókra. Az elektromos autóknak sok problémájuk van, ami még visszatartja a fogyasztókat elektromos autók vásárlásától:
Mivel az elmúlt öt évben az elektromos autók gyorsabban fejlődtek, mint a hidrogén-üzeműek, ezt a posztomat így fejezem be: Nem tudom, hogy 15 év múlva fogok-e autót vezetni, de ha igen, remélem, hogy az elektromos lesz.
Akkor ezzel a mondattal fejeztem be a posztomat: "Nem tudom, 20 év múlva ülök-e még volán mögé, de ha igen, nagyon szeretném ezt gazdaságos elktromos vagy hidrogénhajtású autónál tenni...". Hát az a helyzet, hogy még mindig ugyanazt a Nissant hajtom, mint öt éve. Az is igaz, hogy az elmúlt öt évben a villanyautók és az önvezető autók, valamint ezek kombinációi, pl a Tesla Model S verziója gyors fejlődésnek indultak.
Akár hiszitek akár nem, a 20 század elején több elektromos autó járt Budapesten, mint benzines. Sebők Zsigmond korabeli gyermekíró Mackó úr Budapesten című meséjében ezt olvashatjuk:
Amint ballagnak, egyszerre fölkiált Zebulon: - Jaj, nini, elszökött a hintó a lovaktól! - Micsoda? Hol? - Ott ni! Mackó úrnak leesett az álla csodálkozásban. Soha ilyet! Egy hintó robogott feléjük, mely elé nem volt fogva sem ló, sem más igavonó állat. - Csodálatos! - mormogta. - Nem villamos, mert az sinen jár, ez pedig nem. Hát mi húzza, ki húzza? - Talán boszorkány húzza? - suttogta Dorka. - Hallja, bácsi, hogy berreg valaki benne. A kocsiból csakugyan csöndes berregés hallatszott. Zebulon futni kezdett és ezt kiabálta: - Mackó bácsi, fussunk, egyenesen nekünk jön a kocsi! Mackó úr nem mozdult és ezt gondolta: - Azt már láttam, hogy a lovak elragadják a kocsit, eltépik a hámot és megszöknek, de hogy a kocsi szaggassa el a hámot és szökjék meg a lovaktól, azt még soha. Megnézem én ezt a kocsit! A furcsa hintó új találmány volt, melyet mostanában már gyakran lehet látni a főváros utcáin. Automobil, vagyis magától mozgó kocsi a neve. Villamosság hajtja, melynek telepe a kocsi belsejében van elhelyezve. Éppen Mackó úr mellett robogott el. Egy ember ült benne, arra kiáltott a tekintetes úr. - Hé, kocsis, hol hagyta kend a lovait? - A ménesben, - felelt jókedvűen a megszólított. - Hát a rudjához miféle szelet fogott, hogy oly sebesen jár? - A villámot fogtam elébe!
 |
| Villanyautó az 1900-as évek elején |
 |
| Önvezető Tesla 2015-ből |
 |
| Fisker Karma elektromos autó |
Már az ősszel meghirdették, hogy hamarosan indul az első tisztán elektromos autókat üzemeltető budapesti taxitársaság, a GreenTaxi. Állítólag még engedélyezés alatt áll a cég, vagy pénzügyi nehézségeik vannak, mindenesetre indulásuk még várat magára. Viszont flottájuk teljes egészében Nissan Leaf-ekből fog állni. Nap mint nap a budaörsi Nissan Gamblini mellett autózóm el, láttam az udvarukon a teljes flottát, aztán pár nap múlva szembe autózott velem vagy hat sárga villanyautó. Más taxitársaságok már üzemeltetnek egy-két darabot belőlük.
 |
| Elektromos Nissan Leaf taxik |
- Egy töltettel viszonylag kis távot lehet megtenni.
- Sokáig tart a feltöltés.
- Nincs országosan sűrűn kiépített töltőhálózat.
- Drágák és rövid életűek az akkumulátorok.
- Kidolgozná és automatizálná az akkumulátorok gyors cseréjét a töltőállomásokon.
- Az akkumulátorok nem lennének részei az autónak, ezeket a szolgáltató biztosítaná.
- A szolgáltatás havidíjas lenne hasonlóan egy mobiltelefon-szolgáltatáshoz.
- A csereállomások pont olyan sűrűn lennének, mint a jelenlegi benzinkutak.
- Az autó automatikusan jelezné, hogy cserére szorulnak az akkumulátorai, jelezné, hol a legközelebbi csereállomás és ott mennyi a várakozási idő, így optimalizálható a cserére fordított idő.
Mivel az elmúlt öt évben az elektromos autók gyorsabban fejlődtek, mint a hidrogén-üzeműek, ezt a posztomat így fejezem be: Nem tudom, hogy 15 év múlva fogok-e autót vezetni, de ha igen, remélem, hogy az elektromos lesz.
2016. január 4., hétfő
Verselemzés
Van egy ismerősöm, aki minden karácsonykor saját, egyedileg készített karácsonyi üdvözlőkártyán kíván boldog ünnepet a családtagoknak, barátoknak. Lányaim az ajándék mellé mindig tesznek egyedileg készített mézeskalácsot. A szilveszteri bulikban is mindig adunk-kapunk egyedi figyelmességet, tavaly pl. Petra a nagy gumigyűrű-horgolási láz közepette horgolt vagy harminc négylevelű lóherét. Mert az egyedivel azt szeretnénk kifejezni a megajándékozottnak, hogy fontos számunkra.
Na, valahogy így vagyunk a szilveszteri versikével is. 2003 szilveszterén kezdtük el ezt a szokást és azóta minden évben közös családi versben küldjük el újévi jókívánságainkat. Apósom minden jelentősebb családi eseményre írt egy verset, ezt aztán halála után öccse, Vágó Pista bácsi vette át, valamint sógornőm, Jutka. Jutkáékkal egyébként külföldről verses képeslapokat is szoktunk küldözgetni egymásnak. Persze ezek a versek prozódiailag nem éppen remekművek, a sorok szótagszáma változik, sok bennünk a ragrím.
2003-ban spontán ötlettől vezérelve indítottuk el a verses jókívánságok hagyományát egy kis négysorossal. Petra már pocaklakó volt, otthon szilvesztereztünk, de a nagylányok élvezték a bulit:
2004 szilveszterét külön töltötte a család, mi a nagylányokkal a Gerlitzen-en síeltünk, Kati otthon volt a kilenc hónapos Petrával, így született meg a síelős újévköszöntő.
2005 szilveszterén került bele a versbe vízjelként a "Pál család", amit aztán 2007-től már szigorúan betartottunk, nehogy valaki csak úgy továbbküldje versikénket. 2006-ban, a "forró Őszöd" után a versbe politikai utalások is kerültek, 2009-ben viszont a "Hiszen ennél csak jobb jöhet" a megszűnt VEIKI-re utal, és arra, hogy akkor még valós ígéret volt, hogy cégünket átveszi az ERBE. 2012-ben a 13-as számmisztika bűvöletében született a köszöntő, az éles szemű megfigyelő azt is észreveheti, hogy minden sor pontosan 13 szótagból áll. Ekkor és az ezt követő két évben egyrímű versek sikerültek, utolsó versünk visszazökkent a régi kerékvágásba, igaz nyolc 14 szótagos sorával eddigi leghosszabb köszöntőnk, csak három sms-be fért bele.
Az eddigi 13 versikénk megmaradt a lencse-sült malac-pezsgő-buli témakörben, nem is tudom, meddig folytatható ez önismétlés nélkül, de azért ne higgyétek, hogy január 1-én elkezdek a következő versen gondolkodni. Erősen törekszünk arra, hogy a versek prozódiailag rendben legyenek.
Családi, baráti eseményekre írt verseim közül kettőt közöltem ebben a blogban: édesapám 90. születésnapjára írt, apám élettörténetét összefoglaló versemet, mely 29 négysoros versszakból állt, valamint legutóbb barátom 60 születésnapjára írott nyolcsorost. Néha spontán jutnak eszembe rímpárok, így a Hegyi beszéd című versemben azzal szórakoztam, hogy hány hegység nevét tudom versbe foglalni.
Külön pontot szentelek a dalszöveg-írásnak, mely szintén nem új keletű és egyáltalán nem csak politikai jellegű. 1993. májusában, Bori első szülinapján írtunk Katival egy dalt Borinak, íme a csaknem 23 éves felvétel:
Audio recording and upload >>
Orsi csak 18 éves korára kapott egy dalt:
BejegyzésJózsef Pál által
Petrának még nem írtunk saját dalt.
A politikai dalok ott sorjáznak a YouTube-on. Első opuszom a 2013 tavaszán a Barackfa-dalra (hivatalosan Nemzeti összetartozás dala) írt parafrázisom, a Trafik-dal, 2014-ben az EU-választásokra, mely pont Orbán-napra esett egy hagyományos Orbán-napi fohász formájában megírt dalocskát készítettem. 2015-ben a nagyot szóló TESCO-dal mellett a Szomorú vasárnapra is készült egy átirat, ezen kívül a Nemzeti Konzultációnak csúfolt kérdőív-kampányról valamint a déli határon létesített kerítés által eltakart politikai disznóságokról született dalocska, a Kerítés-dal.
Nem tudom, politikai verseket írok-e még, de ígérem, hogy szilveszteri verselő kedvemet mindenképpen megőrzöm.
Na, valahogy így vagyunk a szilveszteri versikével is. 2003 szilveszterén kezdtük el ezt a szokást és azóta minden évben közös családi versben küldjük el újévi jókívánságainkat. Apósom minden jelentősebb családi eseményre írt egy verset, ezt aztán halála után öccse, Vágó Pista bácsi vette át, valamint sógornőm, Jutka. Jutkáékkal egyébként külföldről verses képeslapokat is szoktunk küldözgetni egymásnak. Persze ezek a versek prozódiailag nem éppen remekművek, a sorok szótagszáma változik, sok bennünk a ragrím.
2003-ban spontán ötlettől vezérelve indítottuk el a verses jókívánságok hagyományát egy kis négysorossal. Petra már pocaklakó volt, otthon szilvesztereztünk, de a nagylányok élvezték a bulit:
 |
| 2003 szilveszterén Bori és Orsi |
2005 szilveszterén került bele a versbe vízjelként a "Pál család", amit aztán 2007-től már szigorúan betartottunk, nehogy valaki csak úgy továbbküldje versikénket. 2006-ban, a "forró Őszöd" után a versbe politikai utalások is kerültek, 2009-ben viszont a "Hiszen ennél csak jobb jöhet" a megszűnt VEIKI-re utal, és arra, hogy akkor még valós ígéret volt, hogy cégünket átveszi az ERBE. 2012-ben a 13-as számmisztika bűvöletében született a köszöntő, az éles szemű megfigyelő azt is észreveheti, hogy minden sor pontosan 13 szótagból áll. Ekkor és az ezt követő két évben egyrímű versek sikerültek, utolsó versünk visszazökkent a régi kerékvágásba, igaz nyolc 14 szótagos sorával eddigi leghosszabb köszöntőnk, csak három sms-be fért bele.
Az eddigi 13 versikénk megmaradt a lencse-sült malac-pezsgő-buli témakörben, nem is tudom, meddig folytatható ez önismétlés nélkül, de azért ne higgyétek, hogy január 1-én elkezdek a következő versen gondolkodni. Erősen törekszünk arra, hogy a versek prozódiailag rendben legyenek.
Családi, baráti eseményekre írt verseim közül kettőt közöltem ebben a blogban: édesapám 90. születésnapjára írt, apám élettörténetét összefoglaló versemet, mely 29 négysoros versszakból állt, valamint legutóbb barátom 60 születésnapjára írott nyolcsorost. Néha spontán jutnak eszembe rímpárok, így a Hegyi beszéd című versemben azzal szórakoztam, hogy hány hegység nevét tudom versbe foglalni.
Külön pontot szentelek a dalszöveg-írásnak, mely szintén nem új keletű és egyáltalán nem csak politikai jellegű. 1993. májusában, Bori első szülinapján írtunk Katival egy dalt Borinak, íme a csaknem 23 éves felvétel:
Audio recording and upload >>
Orsi csak 18 éves korára kapott egy dalt:
BejegyzésJózsef Pál által
Petrának még nem írtunk saját dalt.
A politikai dalok ott sorjáznak a YouTube-on. Első opuszom a 2013 tavaszán a Barackfa-dalra (hivatalosan Nemzeti összetartozás dala) írt parafrázisom, a Trafik-dal, 2014-ben az EU-választásokra, mely pont Orbán-napra esett egy hagyományos Orbán-napi fohász formájában megírt dalocskát készítettem. 2015-ben a nagyot szóló TESCO-dal mellett a Szomorú vasárnapra is készült egy átirat, ezen kívül a Nemzeti Konzultációnak csúfolt kérdőív-kampányról valamint a déli határon létesített kerítés által eltakart politikai disznóságokról született dalocska, a Kerítés-dal.
Nem tudom, politikai verseket írok-e még, de ígérem, hogy szilveszteri verselő kedvemet mindenképpen megőrzöm.
2016. január 1., péntek
BÚÉK 2016!
Kedves, hű olvasóim, és Ti is, akik csak véletlenül, a világháló kifürkészhetetlen akaratából tévedtek ide!
Pont ma öt éve írom a blogspot.hu oldalon a blogomat. Legelső bejegyzésemben a reménybeli olvasók köszöntésén túl Zámbó Jimmy, a Király értelmetlen halálán elmélkedtem. Igen, most van 15 annak, hogy máig tisztázatlan és számos konteónak teret adó módon főbe lőtte magát a magyar könnyűzene csillaga.
Ilyenkor vissza szoktam gondolni az elmúlt esztendőre. Két temetésen és egy esküvőn voltam, örültem volna, ha fordítva történik. Húsvét előtt egy idős rokonunk, májusban pedig egy idős volt kollégám (és két nap múlva a felesége) hagyott itt minket. Júliusban nagyobbik unokahúgom esküvőjére voltunk hivatalosak.
De nézzük a történéseket kronológiai sorrendben:
Januárban még csak háborogtam az útdíj-rendeleten és a vasárnapi boltbezáráson, februárban ez a háborgás egy dalban öltött testet, megszületett a TESCO-dal.
A dalocska nem várt népszerűségre tett szert: már több mint 600 ezren látták a YouTube-on, a Facebook-on is terjedt. A dalnak köszönhetően nem csak újságírók, de politikusok is megkerestek, így pl. Bokros Lajos. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a tegnapi szilveszteri bulin élőben is elő kellett adnom :).
Még próbálkoztam néhány politikai dallal, ezek közül a Kerítés-dal lett még viszonylag ismert, tizenötezren látták a YouTube-on és hatvanötezren a Facebook-on (az Egymillióan a sajtószabadságért csoport jóvoltából), így már ennek is 80 ezernél jár a nézettsége.
Márciusban megvolt a hagyományos geocaching-teljesítménytúra, melyre Bori kísért el. A geocaching-gel idén újabb rekordokat sikerült elérnünk: végre sikerült begyűjtenem egy piros 1-est, azaz először megtalálni egy rejtést. Az ausztriai Schafbergen lévő láda megtalálásával nemcsak első ausztriai ládánkat találtuk meg, de egyben ez volt legnyugatibb és legmagasabb (1759 m) találatunk is, ráadásul 2015-ben csak mi találtuk meg a ládát. Az apám falujában, Balkányban lévő mamutfenyőhöz édesanyámat is elvittük. Ez a fa lett az Év fája versenyben a második. Érdekességképpen: az első helyezett egy bátaszéki öreg tölgy lett. Apám Bátaszéken töltötte a gyermekkorát.
Éppen tegnap, az év utolsó napján találtuk meg 700. ládánkat a karácsonyi geoláda megkeresésével.
Májusban a cégünk költözni volt kénytelen. Az ingatlanpiac fellendülése miatt bérbeadónk már nem tudott ellenállni egy ajánlatnak, és eladta fejünk felől az irodát. Szerencsére a Budaörsi Repülőtér mellett a korábbinál is jobb körülmények közé kerültünk, ráadásul ablakunkból nap mint nap gyönyörűséges veterán gépek röptének lehetünk tanúi.
Júniusban 25. házassági évfordulónk kapcsán a természet egyik csodájának, a tiszavirágzásnak lehettünk tanúi Katival. A tünemény nemcsak látványával, de filozófiai mélységével is lenyűgözött minket: csak a szerelem számít és semmi más.
Nagy élmény volt, hogy Orsi augusztusban két hétre hazalátogatott, és közös családi nyaralásra mehettünk Ausztriába.
Orsit felvették a Jeruzsálemi Héber Egyetemre, így két év előkészítés után végre megkezdhette tanulmányait vendéglátás-turizmus szakon.
Októberben, Göncz Árpád halála után magánnyomozásba kezdtem egy köztéri szobor, A forradalom lángja hollétét illetően, és kutatásom eredményét az Ötvenhatos Emlékbizottság tudomására hoztam, amivel elég széles körben foglalkozott a sajtó.
Az adventi időszak legmeghittebb pillanatai azok voltak, amikor együtt volt a család, Orsi sajnos csak lélekben meg a napi Skype-kapcsolatokban. Itt egy fotó a mézeskalács-készítésről:
Ezúttal is kevesebb könyvet sikerült elolvasnom, mint terveztem, kb. kéthavonta olvastam ki egy könyvet, ráadásul ennek csak a fele volt szépirodalom. Időrendi sorrendben: Németh Miklós: Mert ez az ország érdeke, Ungváry Rudolf: A láthatatlan valóság, Borbély Szilárd: Nincstelenek, Péterfy Gergely: A kitömött barbár, Kocsis. G. István: Tesla, Tomás Sedlacek: A jó és a rossz közgazdaságtana, Závada Pál: A fényképész utókora. Jelenleg két könyvet is olvasok: még december elején elkezdtem David Grossman A világ végére című regényét és karácsonyra megkaptam Gárdos Pétertől a Hajnali lázat. Ezekről majd beszámolok, ha kiolvastam őket.
Katinak, illetve a Pénzverő közönségszervezőjének köszönhetően örvendetesen sok színházi előadásnak lehettünk részesei: Joel Pommerat: A két Korea újraegyesítése, Artur Schnitzler: A Bernhardi-ügy, Hanoch Levin: Az élet, mint olyan, Webber: Macskák, Bernard Slade: Jutalomjáték, a Grease a SYMA-csarnokban, Borbély Szilárd: Az olaszliszkai, Ma este megbukunk a Játékszínben, Kulka János estje a Kongresszusi Központban, Hindi Brooks: romance.com a Rózsavölgyi Szalonban, valamint a Játékkészítő és a Csík-koncert a SYMA-ban.
Sok filmet töltöttünk le a sötét oldalról, de a Saul fiára, a Bazi nagy francia lagzikra és a Star Wars Az ébredő erőre jegyet váltottunk. Remélem a magyar film idén minimum Oscar-jelölt lesz, de talán...(csitt, nem elpénecolni). Magyar filmek közül még tetszett nekünk a Liza, a rókatündér is, és a könyv elolvasása után a Hajnali lázat is szándékunkban áll megnézni.
Végezetül álljon itt hagyományos újévköszöntő versünk, melyet a közösségi médiában a Facebook-on és a Viber-en már megosztottam, sokaknak elküldtem SMS-ben is. Az összes köszöntő versünk egyben itt olvasható.
Pont ma öt éve írom a blogspot.hu oldalon a blogomat. Legelső bejegyzésemben a reménybeli olvasók köszöntésén túl Zámbó Jimmy, a Király értelmetlen halálán elmélkedtem. Igen, most van 15 annak, hogy máig tisztázatlan és számos konteónak teret adó módon főbe lőtte magát a magyar könnyűzene csillaga.
Ilyenkor vissza szoktam gondolni az elmúlt esztendőre. Két temetésen és egy esküvőn voltam, örültem volna, ha fordítva történik. Húsvét előtt egy idős rokonunk, májusban pedig egy idős volt kollégám (és két nap múlva a felesége) hagyott itt minket. Júliusban nagyobbik unokahúgom esküvőjére voltunk hivatalosak.
 |
| Szántó Eszter és Boda Géza esküvőjén |
Januárban még csak háborogtam az útdíj-rendeleten és a vasárnapi boltbezáráson, februárban ez a háborgás egy dalban öltött testet, megszületett a TESCO-dal.
 |
| A TESCO-dal éneklése közben |
Még próbálkoztam néhány politikai dallal, ezek közül a Kerítés-dal lett még viszonylag ismert, tizenötezren látták a YouTube-on és hatvanötezren a Facebook-on (az Egymillióan a sajtószabadságért csoport jóvoltából), így már ennek is 80 ezernél jár a nézettsége.
Márciusban megvolt a hagyományos geocaching-teljesítménytúra, melyre Bori kísért el. A geocaching-gel idén újabb rekordokat sikerült elérnünk: végre sikerült begyűjtenem egy piros 1-est, azaz először megtalálni egy rejtést. Az ausztriai Schafbergen lévő láda megtalálásával nemcsak első ausztriai ládánkat találtuk meg, de egyben ez volt legnyugatibb és legmagasabb (1759 m) találatunk is, ráadásul 2015-ben csak mi találtuk meg a ládát. Az apám falujában, Balkányban lévő mamutfenyőhöz édesanyámat is elvittük. Ez a fa lett az Év fája versenyben a második. Érdekességképpen: az első helyezett egy bátaszéki öreg tölgy lett. Apám Bátaszéken töltötte a gyermekkorát.
 |
| Katival 700. találatunknál, a karácsonyi geoláda helyszínén |
Májusban a cégünk költözni volt kénytelen. Az ingatlanpiac fellendülése miatt bérbeadónk már nem tudott ellenállni egy ajánlatnak, és eladta fejünk felől az irodát. Szerencsére a Budaörsi Repülőtér mellett a korábbinál is jobb körülmények közé kerültünk, ráadásul ablakunkból nap mint nap gyönyörűséges veterán gépek röptének lehetünk tanúi.
 |
| Kilátás irodám ablakából |
 |
| Kérész a vízen |
 |
| Lányaim az ausztriai Melkben |
Októberben, Göncz Árpád halála után magánnyomozásba kezdtem egy köztéri szobor, A forradalom lángja hollétét illetően, és kutatásom eredményét az Ötvenhatos Emlékbizottság tudomására hoztam, amivel elég széles körben foglalkozott a sajtó.
 |
| Mécs Imre, felesége és barátaik a Kossuth téren október 23-án |
 |
| Bori és Petra mézeskalácsot készít |
Katinak, illetve a Pénzverő közönségszervezőjének köszönhetően örvendetesen sok színházi előadásnak lehettünk részesei: Joel Pommerat: A két Korea újraegyesítése, Artur Schnitzler: A Bernhardi-ügy, Hanoch Levin: Az élet, mint olyan, Webber: Macskák, Bernard Slade: Jutalomjáték, a Grease a SYMA-csarnokban, Borbély Szilárd: Az olaszliszkai, Ma este megbukunk a Játékszínben, Kulka János estje a Kongresszusi Központban, Hindi Brooks: romance.com a Rózsavölgyi Szalonban, valamint a Játékkészítő és a Csík-koncert a SYMA-ban.
Sok filmet töltöttünk le a sötét oldalról, de a Saul fiára, a Bazi nagy francia lagzikra és a Star Wars Az ébredő erőre jegyet váltottunk. Remélem a magyar film idén minimum Oscar-jelölt lesz, de talán...(csitt, nem elpénecolni). Magyar filmek közül még tetszett nekünk a Liza, a rókatündér is, és a könyv elolvasása után a Hajnali lázat is szándékunkban áll megnézni.
Végezetül álljon itt hagyományos újévköszöntő versünk, melyet a közösségi médiában a Facebook-on és a Viber-en már megosztottam, sokaknak elküldtem SMS-ben is. Az összes köszöntő versünk egyben itt olvasható.
Tán unod már az újévi jókívánság-özönt,
A Pál család most mégis új versikével köszönt:
Minden gondot, bút, bánatot az óévben hagyjál,
Szilveszterkor barátokkal gondtalan vigadjál!
Lencséből és sült malacból ma még bátran egyél,
De az újévi fogyásra fogadalmat tegyél!
Örömben és egészségben legyen részed bőven,
Minden terved sikerüljön az új esztendőben!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)