Puskás '19

2002. április 2-án, Puskás Ferenc 75. születésnapján átkeresztelték az egykori Népstadiont Puskás Ferenc Stadionra. Az ekkor már nagy beteg Öcsit kihozták a kórházból, hogy bemutassák neki a kisebb ráncfelvarráson átesett stadiont, még kezdőrúgást is tett, de már nem sokat fogott fel az egészből.
Ez az akció éppúgy hozzátartozott a Fidesz 2002-es tavaszi hadjáratához, mint az új Nemzeti Színház felavatása, a Terror Háza Múzeum megnyitása vagy az egykori Ganz területén a Millenáris Park épületegyüttesének átadása. Sajnos a végeredményt tudjuk: a stadionkeresztelő után öt nappal a Fidesz elveszítette a parlamenti választást és nyolc évre ellenzékbe kényszerült.
Négy év múlva Öcsi meghalt, hatalmas gyászszertartás volt a nevét viselő arénában. A Szent István Bazilika altemplomában temették el, ami bizonyára nagy megtiszteltetés a leghíresebb magyarnak, de amikor egyszer érdeklődtem, hogy lemehetek-e megnézni a sírját, azt mondták, hogy az altemplom csak csoportosan látogatható.
A stadion sem húzta sokáig, a felső karéját hamarosan végleg le kellett zárni, mert életveszélyes volt, az utolsó mérkőzést 2014-ben játszották benne, utána végleg bezárták. Az '53-ban átadott Népstadiont az az ifj. Dávid Károly tervezte, akinek Ferihegyi Repülőtér eredeti épületét valamint a MOM kultúrházat is köszönhetjük.

Az új Puskás Stadionra pályázatot írtak ki, a régi Puskás és a Papp László Sportaréna közé, nagyjából a mostani szoborsor, a dromosz helyére. Volt gimnazista osztálytársam, Skardelli Gyuri tervezte a Papp László Sportarénát, a Kavicsot is, mert a korábban a helyén álló Budapest Sportcsarnok egy karácsonyi vásár alkalmából leégett. Skardelli Gyuri más koncepcióval indult neki a stadionpályázatnak: a régi stadionba tervezte elhelyezni a teljesen más paraméterekkel épülő, a FIFA és UEFA előírásoknak megfelelő arénát. A "stadion a stadionban" koncepciót annak rendje és módja szerint el is meszelték a pályázaton, hogy aztán később rájöjjenek, mégis ez volna a jó megoldás, hiszen egy vadonatúj stadion mellett egy omladozó másiknak nem sok értelme van.
A koncepció lényege az volt, hogy a nyugati rész pilonsorát a keleti oldalon ugyanolyanokkal kiegészítik. Az új aréna a kisebb küzdőtér (nincs atlétikai pálya) valamint a meredekebb, háromkarélyos nézőtér miatt kisebb átmérőjű, a kettő közötti tér edzőtermekkel, szállodával, konferencia-központtal, irodahelységekkel került volna kitöltésre. Meg is rendelték a tervezést Skardelli Gyuri cégétől a Köztitől, de végül is a koncepció két ponton is megbukott:

• Megállapították, hogy a régi pilonok nem maradhatnak meg, mert statikailag nagyon rossz állapotban vannak. Sajnos a toronyépület kivételével az egész stadiont le kellett bontani.
• A külső és belső falak közötti rész beépítése rendkívüli módon megdrágította volna a beruházást, ráadásul el is húzódott volna az építkezés.

Végül is az eredeti tervekre hajazó, de vadonatúj stadion felépítése mellett döntöttek: az eredeti pilonokkal megegyező, a szurkolók retinájába "beégett" rácsos pilonok adják meg az épület karakterét, melyekben nemcsak lépcsőház van, de egyszersmind ezek tartják az épület tetejét alkotó gigantikus acélrács-szerkezetet. (A közhiedelemmel ellentétben a fedett stadionokban a tető nem annyira a szurkolókat, mint inkább az épület állagát védi).
Csak érdekességként említem meg, hogy tavaly tavasszal, amikor már kezdték beemelni a tetőszerkezetet, még olyan cikk jelen meg az Origón, melynek újságírója még mindig úgy tudta, hogy az épülő stadion a régi stadion mellett van. Pedig akkor már az egész kerületből látszott a hatalmas épület.
Idejekorán szóltunk Gyurinak, hogy a volt osztálytársaknak mindenképpen szervezzen valamikor egy stadionlátogatást még valamikor az építés során. Erre a látogatásra került sor múlt pénteken.

Kezdődik a látogatás

A mérnök úr

A bejárás előtt egy 20-25 perces prezentáció várt ránk, amikor is nagyon sok műszaki érdekességet megtudtunk a régi és az új stadionról. Például tudtátok-e, hogy a tetőelemeket egy Belgiumból kibérelt 1250 tonnás daruval emelték be a helyükre? A darut 62 kamion hozta ide, külön megerősített útpályát kellett építeni a stadion köré, ami elbírta ezt a roppant súlyt. A friss betont a helyszínre telepített betonkeverő üzemből kapták. A nézőtér háromkarélyos, a második és harmadik karély között lesznek az úgynevezett sky-boxok, melyek bérelhetők VIP-rendezvényekre, üzleti tárgyalásokra (egy osztálytársam meg is jegyezte: inkább NER-boxnak kéne nevezni). A meredek lelátók által közrefogott küzdőtér annyira torzítja a perspektívát, hogy a keleti oldali VIP-részéről áttekintve a nyugatira úgy tűnt, hogy nem szimmetrikus az elrendezés. Kérdeztem Gyurit, aki viccesen válaszolt: Mi szimmetrikusnak építettük, most szólj, ha valamit elrontottunk. Egyébként a látogatásoknak hamarosan vége, kezdődnek a belső szakipari munkák, egyidejűleg 1400 ember fog dolgozni egyszerre az építkezésen, hogy készen legyenek november közepére.
Sok fotót is készítettem, de megkértek bennünket, hogy közösségi oldalra ne tegyük ki őket, szerencsére az új Puskás építése elég jól dokumentált, a neten számos fotó és film található róla, sőt saját szócikke van a Wikipedián.
Osztálytársaim nem voltak egyöntetűen lelkesek attól, hogy megnézhessék hazánk jelenlegi legnagyobb építkezését. Egyikük ezt írta:
"Nem tudom elhessegetni magamtól a gondolatot, hogy ez olyan mint Hitler és Speer története, annak ellenére, hogy Orbán nem Hitler, Gyuri meg nem Speer, de középületeket építeni az mindig egy jó, szoros kapcsolatot feltételez az aktuális hatalommal, más szóval ki kell hogy szolgálja azt. Ez eddig rendben is van, az építesz függetlensége nem az MTA vagy a bíróságok függetlensége. Talán abban független hogy hogyan (bár állítólag a Karmelita Kolostor tetőcserepét Orbán választotta ki!) épít, nem abban hogy mit. Biztosan szép az építmény, Gyuri bizonyosan nagyon jó építész, de ez teljességgel érdektelen (pl. a Nemzeti: Schwajda "építészének" a műve ahelyett ami az Erzsébet térre terveződött). Bizonyítékként a Nemzeti, Liget, Vár, aztán nem beszelve egyéb esztétikai rondaságoktól úgy is mint emlékezetpolitika. Más szóval funkció, esztétika minden alárendelt annak, hogy használ-e Orbánnak. Hol a határ, amíg együttműködünk az aktuális rezsimmel? Most jöhetne néhány száz oldalnyi felsorolás a Fidesz és Orbán viselt dolgairól."
Bár tudom, hogy a stadionoktól nem lesz jobb a magyar labdarúgás, nem tudtam ezt az építményt nem mérnöki szemmel nézni, és bevallom lenyűgözött. Orbán rezsimje múlandó, de ez a stadion száz év múlva is állni fog.

Egy fake-news természetrajza

Már régóta nem hallgatom a Vasárnapi Újságot, pedig a rendszerváltás egyik legendás rádióműsora volt. Tegnap, az EP-választás reggelén azonban kivételt tettem, kíváncsi voltam, mivel mozgósít a Fidesz az utolsó órákban.
Volt egy interjú Kocsis Mátéval, a Fidesz frakcióvezetőjével, aki el is mondta a már unalomig ismert lózungokat, hogy ez a választás most nagyon fontos, mert most dől el Európa sorsa, most a bevándorlásellenes erők csapnak össze a sorosista bevándorláspártiakkal, de mi megvédjük kultúránkat és kétezer éves vallásunkat satöbbi-satöbbi-satöbbi. Ekkor a riporter egy nagyon érdekes kérdést tett fel:
- Frakcióvezető úr, mit szól ahhoz, hogy Brüsszel már 2010-ben is betelepedési terveket szövögetett, és Magyarországra 83 millió, Az egész unió területére pedig 4 milliárd menekültet telepítenének be?

Micsoda? 83 milliót? Talán 83 ezret, nem? - mondtam magamban.

De Kocsis Máté is megerősítette, hogy ő is olvasta a tanulmányt, amelynek megírásában egy CEU-s oktató is közreműködött, és bizony ilyen őrült tervek fogalmazódnak meg Brüsszel boszorkánykonyhájában, ezért is kell elmennünk szavazni, és megállítani a migrációt.
Az elhangzott szám annyira abszurd volt, hogy muszáj volt utánanéznem. Meg is találtam a Pesti Srácoknak azt a május 24-i cikkét, mely a hazánkba betelepített 83 millió ember apokalipszisével riogat. Le is hivatkozzák az Unió ominózus tanulmányát.
Nem tudom, hányan voltak akár a Vasárnapi Újság hallgatói, akár a Pesti Srácok olvasói közül, akik vették a fáradságot a tanulmány átfutására, de én vettem a fáradságot, röviden összefoglalom:

Már 2009-ben azon gondolkodtak az Unióban, hogy a nemzetek közötti szolidaritás jegyében ki kellene dolgozni egy szabályrendszert a menekültek Unión belüli elosztására. Olyan modellt dolgoztak ki, melyben a tagországok egy főre eső GDP-jét, lakosságszámát és népsűrűségét megadott súlyozással figyelembe véve határozzák meg az arányszámokat. A különféle súlyozási faktorokkal négyféle modellt futtattak le. Ahhoz viszont, hogy egyes tagországokban ne legyen túl nagy a népsűrűség, a modellnél úgynevezett népsűrűségi küszöböt vezettek be, mely az első modellfuttatásokban 200 ember/km2 volt. Ez alapján azonban pont Európa leggazdagabb országai, Belgium, Németország, Hollandia, az Egyesült Királyság kiestek volna, mint potenciális befogadó országok, mert ezekben az országokban a népsűrűség már most magasabb, mint 200 fő/km2.
Ennek az anomáliának a feloldására a következő modellfuttatásokban 1000-re emelték a népsűrűségi küszöböt (még így is akadt egy ország, Málta, ahol a népsűrűség még 1000-nél is magasabb). Ez persze hazánkra nézve alig változtatott a befogadásra javasolt menekültek viszonyszámán, nagyjából az Európába menekülők 2%-a esne ránk. Na de honnan jött ki a 83 millió ember?
Hát úgy, hogy ha beszorozzuk hazánk területét (93 000 km2) a modellben használt 1000-es népsűrűséggel, akkor 93 millió ember adódik, ebből levonva Magyarország jelenlegi lakosainak számát tényleg 83 millió jön ki. Csakhogy a tanulmányban ez az 1000-es szám csak egy paraméter volt, szó sem volt arról, hogy akár Európa, akár Magyarország ilyen irdatlan tömegű menekültáradat befogadására készül, egyszerűen csak emelni szerették volna a gazdag, de sűrűn lakott országokra eső kvótát. És valóban, ha összehasonlítjuk a tanulmány 1-es és 3-as táblázatát, jól láthatjuk, hogy így Németországra 50%-kal magasabb kvóta jut.
Még azt is elhiszem, hogy a Pesti Srácok újságírója egy hangot sem értett ebből a tanulmányból, de sokkal valószínűbb, hogy a tények elferdítésével egy orbitális migránsozást dobott be két nappal a választások előtt.

A Vasárnapi Újság a választási kedvet egy kis buzizással is fokozta, tudjuk, ez nagyon népszerű téma egyes fideszes politikusoknál. A műsorblokk lényege az volt, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon már a heteroszexuális fehér férfiak nem rúghatnak labdába, mert csakis a transzszexuálisokat, biszexuálisokat és melegeket favorizálják, a fesztivál valójában nem más, mint egy évente megrendezésre kerülő Pride, és szegény Pápai Joci is ennek lett az áldozata.

Hát így buzdította a Vasárnapi Újság szavazásra a Fidesz választóit. Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) két markánsan Európa-barát párt, a DK és a Momentum jelentősen előretört, előbbi 16 %-kal, utóbbi 10-zel meghatározó középpárt lett, miközben az MSZP és a Jobbik alig tornázta magát a bejutási küszöb fölé, az LMP-t pedig még a Kétfarkúak is megverték. És úgy néz ki, hogy Európa is talpon maradt, vagyis nem kerültek többségbe - de még csak döntéskikényszerítő helyzetbe se - a populista erők.

Hajrá Európa, hajrá magyarok!

EP2019

Ahogy visszaemlékezem, az előző két európai parlamenti választást nem előzte meg ekkora izgalom, mint a mostanit, 2009-ben a SZDSZ simán kiesett, mert nem érte el az 5%-os küszöböt, még a frissen alakult LMP is megelőzte őket. Ezután már nem is tudtak talpra állni, egy év múlva lényegében megszűnt a párt. 2009-ben is mindent vitt a Fidesz-henger, akárcsak 2014-ben (abban az évben három választást nyertek meg zsinórban: az országgyűlési választást, az EP-választást és az önkormányzati választást).
A Fidesz 2014-ben a rezsicsökkentéssel nyerte meg az embereket, és az EP-választási szlogenjük az volt: Tiszteletet Európától! Ebből a szlogenből született meg az öt évvel ezelőtti választási dalom.


Az idei választást még jobban leegyszerűsítették:

Támogassuk Orbán Viktor programját, állítsuk meg a bevándorlást!
Az orbáni egybites üzenet így szól: vagy a bevándorlásellenes, vagy a sorosista migránspárti erőket támogatod, tertium non datur (nincs harmadik út). Orbán kinőtte Magyarországot és európai tényezővé szeretne válni. Gazdasági ereje révén hazánk sohasem juthatna meghatározó szerephez Európában, de a nemzetközi porondon jól vissza lehet élni a migrányválság felnagyításával, és ehhez Orbán olyan szövetségesekre talált, mint a bevándorlók által tényleg érintett Olaszország belügyminisztere, Matteo Salvini. (észrevettétek, hogy olyan Salvini az olaszoknak, mint nekünk 100 éve Kun Béla? Hogy miben? Hát abban, hogy Olaszország miniszterelnöke Giuseppe Conte, de róla éppen úgy senki sem beszél, mint Garbai Sándorról, a 100 évvel ezelőtti Tanácsköztársaság miniszterelnökéről - Kun Béla ugyanis csak külügyi népbiztos volt).
Aztán itt van még a populista amerikai elnök, Donald Trump, aki egyenesen ikertestvérének titulálta Orbánt.
A Fidesz-KDNP plakátján semmilyen szimbólum vagy szó nem utal Európára, ezzel valóban egyedülálló EP-választási plakátot alkottak, mindazonáltal a szavazatok 52-56 %-ára számíthatnak.
A magyarországi EP-választáson további 8 párt indult. Az Orbánnal szemben álló erők  szlogenjei különbözőek, de lényegük, hogy valójában az Európa-párti és a populista erők küzdelme zajlik a kontinensen. Szinte valamennyien megtépázva kerültek ki a tavalyi parlamenti választásokból, vegyük sorra őket:

Az MSZP Haza, szeretet, Európa! szlogenje telitalálat, akárcsak az EU és HU rövidítéseket ötvöző kék szív. Akárcsak tavaly, idén is a Párbeszéddel indulnak közös listán, akárcsak tavaly.
Megállapítható, hogy mind a szlogenjükben, mind a szimbólumaikban megjelenítik Európát.

Legradikálisabb európai programmal a DK indult, hiszen egyenesen az Európai Egyesült Államok gondolatát hirdetik meg, ami elsőre megütközést kelthet, de valójában arról szól, hogy még szorosabbra kell fűznünk az együttműködést ahhoz, hogy Európa megkezdhesse a felzárkózást az egyre jobban elhúzó Ázsia mögé.
Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége a listavezető, mely eleve ad egy kis játékosságot a választási plakátnak: Dobrev Klára monogramja pont megegyezik a párt nevével. A plakáton finoman megjelenik az EU zászlaja is, kék alapszínével is az európaiságot hirdeti. Egy liberális számára nagy favorit.

Egy volt liberális számára másik alternatívát a tavaly feltűnt Momentum jelenthet. A fiatal eurotechnokratákból álló párt alapvetően az uniós pénzek elköltésére fókuszálja programját, és plakátjukon a magyar zászló mellett felvállalják az uniós zászlót is, azt a zászlót, mely már kilenc éve nem lobog a Parlament épületén.

Talán a Jobbikot viselte meg legjobban a tavalyi parlamenti választás kudarca. Elnökük, Vona Gábor visszavonult a politikától, a párt ketté szakadt, mert sokan nem értettek egyet a néppártosodásukkal. Az egykori euroszkeptikus párt egy se hal se hús szlogennel próbál kampányolni, de becsületükre legyen mondva, nyíltan felvállalták az Európa nevet és az uniós zászlót.

A Jobbik nagy ellenlábasa, a belőlük kivált Mi Hazánk Mozgalom nem vállalja fel az uniós szimbólumokat és a Magyarország a magyaroké szlogennel nyíltan kifejezésre juttatja euroszkepticizmusát. Programjuk jellegzetesen szélsőjobboldali és rasszista, szemben a Jobbikkal nem is kapnak semmiféle kritikát a Fidesz karaktergyilkoló gépezetétől, a közszolgálati médiumoktól. Minden esetre nagy pofon lenne a Jobbiknak, ha több szavazatot kapna a Mi Hazánk, mint ők.

Az LMP is súlyos sebeket kapott a tavalyi választásokon, sok régi LMP-s lépett ki a pártból, köztük a legendás Szél-Hadházy tandem is. Szerencsére egy felmérés szerint a választók többsége még mindig azt hiszi, hogy a két volt LMP-s tagja még a pártnak, ezzel talán a bejutási küszöb fölé tornászhatják magukat. Programjuk egyébként valóban égető kérdést feszeget: Európa zöld lesz, vagy nem lesz! Pusztul a bolygónk, de amint azt a napokban a Fidesztől megtudhattuk, a klímavédelmi propaganda sem egyéb, mint a bevándorláspártiak figyelemelterelése, Soros György mesterkedése. Az LMP is felvállalta plakátján az unió sárga csillagait.

A Magyar Munkáspárt is nyíltan unióellenes, Baloldali, Nemzeti, Ellenzéki! szlogenjükbe és vörös plakátjukba egy mákszemnyi Európa sem fért bele. Azóta másképp tekintek a Munkáspártra, amióta megtudtam, hogy a pártelnök Thürmer Gyula fia Máté T. Gyula a Pesti Srácok újságírójaként a legalpáribb kormánypropagandát nyomta, és a legocsmányabb karaktergyilkolászós könyvet írta Soros Györgyről. Tavaly hunyt el 44 évesen.

A végére hagytam a magyar viccpártot, a Kétfarkú Kutyapártot. a kétfarkúak akciói nagyon szimpatikusak: fedett buszmegállókat építenek, utakat kátyúznak. Külön pozitívum, hogy rendezvényeiken sorra felhangzanak dalaim, pl. a Kerítésdal vagy az Orbán Viktor és Bözsi néni. Komoly programjuk természetesen nincs, és azt hirdetik, hogy csak az szavazzon rájuk, aki más pártra nem akar szavazni. Ezzel csak az a gond, hogy ezzel is növelik a szavazáson résztvevők számát, ezzel emelik a bejutási küszöböt, és ez gond lehet a olyan pártok számára, mint az LMP vagy a Momentum.
Az idei választási dalomat már idejekorán feltöltöttem a csatornámra:

Eurovízió 2019

Általában minden évben meg szoktam emlékezni az Eurovíziós Dalfesztiválról, de idén ennek külön jelentőséget adott, hogy a fesztivált a tavalyi győztes országában, Izraelben, Orsi új hazájában rendezték meg.
Természetesen Orsi szállodájában, az Intercontinentalban már hónapokkal ezelőtt minden szobát lefoglaltak erre az időszakra, Orsi a döntő estéjén is szolgálatban volt. Viszont a szálloda előtti tengerparti szakaszon volt a fesztiválpark, ahol a közönség kivetítőkön nézhette az egész fesztivált. Ezt Orsi le is fotózta a szálloda tetejéről (katt egy nagyobb képért):

Bár egy héttel a fesztivál előtt Izrael és a gázai övezet között ismét kiéleződött a feszültség, de a fesztivál elejére normalizálódott a helyzet. Így aztán Izraelnek sikerült megrendeznie minden idők legpazarabb, leglátványosabb Eurovíziós Fesztiválját.
Amikor tavaly Netta a Toy című számával megnyerte a fesztivált, egy egyáltalán nem előnyös külsejű, de nagyon tehetséges lány álma vált valóra. Ezért is lett az idei fesztivál jelmondata a "Dare to dream", vagyis "Merj álmodni". Netta álmát követte egy XXXL-méretű amerikai balerina is, aki már YouTube-sztár, és ezúttal a francia dalban működött közre, melynek az volt a mondanivalója, hogy mindenki király, vállald fel önmagad, legyél az, ami vagy. Sajnos a Roi című dal csak 14. lett.
Magyar szempontból több okból is különleges volt ez a fesztivál. Egyrészt a magyar énekes Pápai Joci az első, aki kétszer indulhatott a dalversenyen, két évvel ezelőtt Origo című dalával 8. lett. Viszont 10 év óta ő az első magyar résztvevő, aki nem jutott a döntőbe. Kár ezért Jocit hibáztatni, hiszen nagyon gyakori, hogy nagyon sikeres nemzetek betliznek, pl. a tavalyi győztes Izrael idei énekese a 26-os döntőben csak a 23. helyet érte el. Egyébként szinte évről évre igaz ez az erőnyerő, vagyis selejtező nélkül döntőbe kerülő országokkal. Idén is az Egyesült Királyság, Németország, Izrael, Spanyolország a vert mezőnyben végzett. Üdítő kivételként viszont a szintén erőnyerő olaszok a másodikok lettek.
Nagyon vicces, hogy a szakmai zsűri és a közönség értékítélete mennyire különböző tud lenni. Svédország a szakmai zsűritől a legtöbbet, 239 pontot kapott, a közönségtől viszont csak 93-at, ezzel a végső helyezésük a 6. hely lett. Ezzel szemben a minden színpadtechnikai hókuszpókusz nélkül egy szál zongorával éneklő holland Duncan Laurence a szakmától kapott 231, a közönségtől kapott 261 ponttal meggyőzően lett az első (a magyar szakmai zsűri a hollandot csak a 10. helyre tette, mi viszont telefonos szavazatunkat rá adtuk).
A színpadtechnika egyébként még soha nem volt ennyire látványos, de szerencsére ezt évről-évre újra elmondhatjuk.
Még egy érdekesség: két elődöntőből 10-10 énekes jutott a döntőbe. A mi elődöntőnk győztese, Ausztrália végső helyezése csupán a 9. hely lett, heten megelőzték a másik elődöntőből + az erőnyerő Olaszország. Vagyis ebből a lényegesen "gyengébb", és mindössze 17 énekesből álló mezőnyből esett ki Joci a 12. helyen (a másik elődöntőben 18-an voltak).
Persze ahogyan lenni szokott, a holland énekest nagyon hamar elkezdték gyalázni, mondván, hogy biszexuális. Úgy látszik sokan vannak, akiket egy dalfesztiválból csak ez érdekel. Bori viszont nagyon fogadkozik, hogy jövőre mindenképpen kimegy Amszterdamba, a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválra.

Első 40 évem a szakmában - a Rolitron-sztori

Ahogyan előző posztomban írtam, gombamód alakultak a '80-as években a különféle kisvállalkozások. Egyike volt a legendás kisszövetkezeteknek a Rolitron, a Rózsahegyi László által alapított kisszövetkezet.

Egy évfolyamtársamnak, aki velem együtt járt szakmérnökire, tanulmányi szerződése volt a Medocorral, az akkori legjelentősebb magyar orvosiműszer-gyártó vállalattal. Őt kereste meg Rózsahegyi, hogy nem dolgozna-e inkább a Rolitronnál, így a szakmérnöki elvégzése után rögtön a kisszövetkezetnél kezdett.

A Rolitron célkitűzése orvosi berendezések gyártása volt: kardiológiai monitorok, művese-állomások. Ezek szoftverét fejlesztette volna évfolyamtársam, aki tényleg jó szofetveres, jelenleg a Graphisoftnál dolgozik. Első nagy dobásuk azonban egy nagyon egyszerű szerkezet volt, a "painkiller". Ma is alkalmazott terápia, hogy izomfájdalom esetén a izomrostokra adott kismértékű, megfelelő frekvenciás áram képes a fájdalom csökkentésére. A Rolitron painkillere szappanos doboz méretű volt, és mivel nagyon jó volt a televíziós reklámja (Pomezsánsznky György magyar feltalálókkal foglalkozó sorozatában külön adást szentelt neki), vették az emberek, mint a cukrot. Ennek bevételét a Rolitron saját mikroszámítógép-munkaállomás kifejlesztésére fordította. A Z80 processzoron alapuló elektronikát maguk fejlesztették, a Videotontól vásárolták a display-t és a billentyűzetet, a MOM-tól a floppy-meghajtókat. Neve is lett: Rosy. De megfelelő operációs rendszerre is szükség volt.

Akkor én már az MDS mikroprocesszoros fejlesztőrendszer operációs rendszerének, az ISIS-II-nek nagy tudora voltam, ezért évfolyamtársam tanácsára engem kértek fel, hogy adaptáljam az operációs rendszert az ő gépükre. Így született meg a RODOS (Rolitron Disc Operating System) operációs rendszer, mely már tökéletesen alkalmassá vált programfejlesztésre. Lefutott rajta az Intel szövegszerkesztője, az Assembly és PL/M fordítók. Ez mai szemmel nézve közönséges szoftver-lopás volt, de ne felejtsük el, hogy ebben az időben minden nyugati számítástechnikai termék COCOM-listás volt.

Engem végig zsebből fizettek, és nagyjából a VEIKI-s fizetésemmel megegyező havi apanázsban részesültem. Körülbelül két évig tartott ez az idilli állapot, általában délutánonként, második műszakra mentem a Roliba dolgozni, először a III. kerületi Lajos utca és Fényes Adolf utca sarkára, később az Árpád fejedelem útra.

A fejlesztés során merültek fel érdekes problémák is. Volt egy BASIC-rendszer (a BASIC az időosztásos rendszerek és az ősi személyi számítógépek, pl. a Sinclair vagy a Commodor64 programnyelve volt), amely az MDS-en az ISIS_II alatt tökéletesen működött, de RODOS alatt fura hibái voltak, egyes utasítások hibásan hajtódtak végre. Az én feladatom volt a hiba kijavítása.

Abból indultam ki, hogy az eltérés abból adódhat, hogy a program nem i8080-as, hanem Z80-as processzoron fut. A Z80 szintén nyolcbites processzor volt, akárcsak az Intel 8080-as processzora, egy másik szilícium-völgyi cég, a Zilog fejlesztette ki. Utasításkészlete felülről kompatibilis volt a 8080-nal, azaz elvileg minden programnak futnia kellett rajta, ami a 8080-ason is lefutott. A két processzor utasításkészletének részletes elemzésébe kezdtem, és két nüanszbeli különbséget fedeztem fel:

• A 8080-as paritásflagje (jelzőbitje) mind logikai, mind aritmetikai műveletek után az A-regiszter bitjeinek páros vagy páratlan állapotát tükrözte vissza, ezzel szemben a Z80-nál logikai műveletek után paritást, aritmetikai műveletek után viszont túlcsordulást jelzett;
• A 8080-as segédátvitel-bitje csak az A-regiszter tartalmának jobbra vagy balra történő eltolása vagy forgatása esetén kapott szerepet: azt jelezte, hogy volt-e bitmozgás a regiszter alsó és felső tetrádjai között. Ezzel szemben a Z80 egyéb műveletek esetén is használta ezt a jelzőbitet.

Persze csak feltételezés volt, hogy ez az eltérés okozta a hibát, de elkezdtem feltárni a programrendszer azon részeit, ahol felhasználásra került ez a két jelzőflag, és ezekre a helyekre korrekciós utasításkódot szúrtam be. Csodák csodájára a hiba megjavult, mostantól a Rosy-n is futhatott a "lopott" BASIC-rendszer.

Rózsahegyi László jó üzletember volt, rájött, hogy valójában a leginkább saját célra fejlesztett Rosy-ban, nem pedig az orvosi műszerekben van az üzleti lehetőség, és irodai számítógépek, szövegszerkesztők fejlesztésébe fogott, így születtek meg a Rosytext számítógépek különféle változatai, melyeken már egészen korszerűnek számító szövegszerkesztő futott.

Magyarország első irodai számítógépeit a '80-as évek végén megjelenő, és egyre nagyobb gyorsasággal terjedő IBM PC-k egy fél évtized után kiszorították, de büszkén elmondhatom, hogy az általam adaptált operációs rendszer futott ezeken a gépeken.

1983 telén még egy sítúrára is elmentem a Rolitronnal a Chopokra. A kisszövetkezet többszöri átalakulás után összeolvadt az Optotrans nevű üvegszálas hírközléssel foglalkozó céggel, és megalapították a Synergont, mely szintén a magyar IT-ipar egyik sikertörténete volt. 

Irtó jó ír utazásunkról írok - 3. rész

6. nap, italunk a Donegal Atlantic és Donegal Stout

Utazásunk hatodik napján hosszú buszozás vár ránk, mert a következő szállásunk fenn északon, Donegal városában lesz (300 km).

A látogatóközpont egy részlete

Utunk első állomása az N59-es út mentén a Connemara-i márvány látogatóközpontja. A környék bányáiban szépen erezett zöld márványt bányásznak, beltéri burkolásra és ékszerkészítésre használják.

Vadregényes úton haladtunk tovább a Kylemore apátsághoz. Az apátság a Pollacapall-tó mellett fekszik. Már a 17. században volt itt bencés apátság, a neogótikus várkastélyt pedig a 19. században építette egy manchesteri mágnás. Az apátság ma apácazárda, melyhez egy gyönyörű botanikuskert is tartozik, melynek üvegházai egy tűzvészben elpusztultak, de már folyamatban van a pótlásuk.

Az apátság

Az apátsági templom

A botanikuskert

Utunkat folytatva megcsodálhattuk Írország leghosszabb fjordját, a Killary-fjordot, melyben kagylótenyésztés folyik.

Temetőkápolna Drumcliffe-ben

Drumcliffe faluban megálltunk William Butler Yeats Nobel-díjas költő sírjánál. Írországnak négy irodalmi Nobel-díjasa van, a Yeats-en kívül Seamus Heaney, Samuel Beckett és George Bernard Shaw, és akkor még nem említettük James Joyce-ot. Valamennyien angolul alkottak.
Szállásunk Donegal városka főterén, a Diamond-on volt. A városkának van egy festői kikötője egy ferences apátság romjaival, és persze hangulatos étterme finom sörökkel.

Donegali kocsma

Ferences apátság romjai

7. nap, italunk az észak-ír Guinness

Hetedik napunk reggelén átlépjük az ír - észak-ír határt. Amikor az útra jelentkeztünk, még úgy volt, hogy a Brexit lezajlik és május elsejével az Egyesült Királyság kiválik az Unióból. Kiváncsiak voltunk, hogy mit kell majd átélnünk az uniós határ átlépésekor. A brexit az íreknek kicsit olyan, mint nekünk, ha Románia kilépne az Unióból: már beletörődtek, hogy Észak-Írország elszakadt tőlük, de az Unióban mégis leomlottak a határok. Tűlünk is kicsit távolabbra kerülne Erdély, ha mi vagy a románok kilépnének az EU-ból.

Szerencsére a brexit tolódik (talán örökre), és mi észre sem vettük, hogy már az UK területén buszozunk.

Freskó a házfalon

Utunk Derry-be vezetett először, melyet korábban Londonderry-nek hívtak, de amióta katolikus polgármestere van, újra Derry-nek nevezik a "fallal körülvett" várost. A '70-es években a város neve szinte minden nap szerepelt a híradásokban: 1972 január 30-án a brit rendőrség tüzet nyitott a katolikus tüntetőkre. A "véres vasárnapra" ma egy emlékmű, házfal-festések és a Foyle folyón átívelő Megbékélés Hídja emlékeztet.

Szent Columb anglikán székesegyház

A protestáns-katolikus ellentétek az elmúlt hetekben ismét fellángoltak, amikor Lyra McKee újságírónőt szélsőségesek lelőtték.

A Megbékélés Hídja

Korábban a városfalon belül éltek az anglikánok és azon kívül a katolikusok, ma már inkább a folyó választja el a még mindig békétlenkedő feleket.

Dunluce-kastély

A várost elhagyva északkelet felé vesszük az irányt, vár ránk Észak-Írország híres természeti képződménye, az Óriások Lépcsője. Előtte elhaladtunk egy festői tengerparti várrom, a Dunluce-kastély mellett.

Orgonák

Az Óriások Lépcsője egy óceánparti bazaltképződmény, ugyanolyan hatszög-keresztmetszetű oszlopokból áll, mint a badacsonyi vagy szentgyörgy-hegyi bazaltorgonák. A legenda szerint az ír óriás, Finn MacCool épített egy kőátjárót esküdt ellensége szigetéig, de az felfedezte szándékát és üldözni kezdte. Ekkor elveszítette bakancsát, egy hatalmas bazaltkövet. Finn-t a felesége mentette meg, aki csecsemőnek öltöztette. Amikor az ellenséges óriás meglátta, hogy már a csecsemő is milyen hatalmas, megijedt és visszaszaladt a szigetére.

Az óriás bakacsa

Óceánpart

A lépcsők

Mielőtt szekerünk rúdját Belfast felé fordítanánk festői utakon autózunk az észak-ír óceánparton.

Szemben már Skócia van

A Trónok Harcának számos jelenetét ezen a vidéken forgatják, meg egy belfasti filmstúdióban, ezért nagyon komoly GOT-turizmus alakult ki. Tiszta az idő, szemben már a skót szigeteket és félszigeteket látjuk.
Ballycastle-től egy gyönyörű, kanyargós szűk úton, kies tájon haladunk, zöld mezők, legelésző birkák, csörgedező patakok között. Mikor újra kiértünk a főútra, megtapsoltuk a sofőrünket.

Zöld fű, legelésző birkák

Estére megérkezünk belfasti belvárosi szállodánkba. 

Kilátás szállodánk ablakából

Este a csoport elkölti utolsó vacsoráját a Robinson étteremben, ahol megkóstolom az észak-ír Guinness-t is, mert az idegenvezetőnk esküszik rá, hogy ez kicsit más, mint a dublini gyárban főzött nedű.
Elérkezett utolsó éjszakánk az ír szigeten.

8. nap, italunk a boltban vásárolt Hop House 13 világos sör

Utolsó napunk délelőttjén várnak bennünket a belfasti szárazdokkok. Jó évszázaddal ezelőtt Belfastban épültek a világ legnagyobb utasszállító hajói, így a legendás Titanic is, valamint testvérhajói, a Britannic és az Olympic. Mindhárom hajó büszkén viselte az RMS (Royal Mail Ship), vagyis postahajó előtagot, mellyel állami támogatás is járt.

A Titanic-múzeum

A Titanic elsüllyedésének 100. évfordulójára, 2012-ben nyílt meg a Titanic-múzeum az egykori hajógyár helyén. Az építészetileg is figyelemre méltó épületben hat szinten mutatják be a látogatóknak a belfasti hajógyár és a Titanic építésének, vízre bocsájtásának és katasztrófájának történetét, filmet nézhetünk a roncsok megtalálásáról, beülhetünk a mentőcsónakba, láthatjuk, milyen volt egy első-, egy másod- és egy harmadosztályú kabin. A Titanic és a Trónok Harca Belfast legnagyobb látványosságai.

Belfasti kikötő

Kishajó a szárazdokkban

Titanic-filmek plakátjai

Délben már vártak ránk a városházán, a mi Parlamentünkkel egyidős épületben vezetett látogatásra. A belfasti önkormányzatnak 60 képviselője van, és évente rotációs rendszerben választanak új polgármestert.

Az ülésterem

A városháza előtt Victoria királynő szobra

Akárcsak Londonban

Volt egy órácskánk még sétálni a londoni taxikra hajazó belfasti taxikkal és emeletes buszokkal tarkított városban, majd Thony elvitt minket abba a városrészbe, ahol még megvan az a többször megmagasított falszakasz, mely a katolikusokat és az anglikánokat választotta el egymástól.

Belfasti "berlini" fal

Az egykori bíróság, itt ítélték el at IRA harcosait

Három után már a repülőtéren voltunk, melyet George Best-ről, a legendás labdarúgóról neveztek el. Kis forgalmú vidéki repülőtér. Amszterdamba menő gépünk késve indul, szerencsére az amszterdami csatlakozás is, ezért csak hajnali egy után kerültünk ágyba.

Hát ez volt írországi utazásunk története.

Irtó jó ír utazásunkról írok - 2. rész

4. nap, italunk az ír kávé és az alma-cider

Thony ma szabadnapos, Joe ugrik be helyette erre a napra, amikor is körbebuszozzuk az Iveragh-félszigetet, vagyis végighaladunk a Ring of Kerry-n. Az útvonalon az óramutató járásával ellentétes haladási irányt javasolják, mivel egyes helyeken a szembejövő buszok nem férnének el.

Első állomásunk Quaybaun-ban a Red Fox Inn-nél volt, vagyis a Vörös Rókához címzett kocsmánál, ahol megkóstolhattuk a hamisítatlan ír kávét: én whiskey-vel, Kati pedig Baileys-szel. A közelben szeltük át a Caragh folyót, ami szép természeti látványosság volt.

Következő megállóhelyünk Reenrusheen-ben volt.

Itt született Daniel O'Connell 19. századi ír politikus, az ír egyenjogúság megteremtője. A városka székesegyházát is róla, nem pedig egy szentről nevezték el, ezért először nem is akarták felszentelni.

A gyönyörű panorámakörút az öblökkel szabdalt nyugat-ír partszakasz mellett folytatódott, Waterwill-nél elértük utunk legnyugatibb pontját:  nyugati hosszúság 10° 10' 53", soha ennél nyugatabbra még nem voltam (ez nyugatabbra van, mint a portugál Cabo da Roca, a kontinens legnyugatibb pontja, ahol Bori tavaly járt).

Innen indult az első tengeralatti telefonkábel az Újvilágba, és valahol itt látták utoljára az 1915 május 7-én elsüllyesztett Lusitania-t.
Beenarourke-nél megállunk a panorámában gyönyörködni:

Sneem-ben álltunk meg ebédelni, itt kóstoltuk meg a híres ír alma-cidert, és gyönyörködtünk a Sneem-patak zuhatagában.

Ebéd után beértünk a Killarney Nemzeti Parkba, ahol a Hölgyek Kilátójából gyönyörködhettünk a festői Upper Lake, vagyis Felső-tó látványában.
Szintén a nemzeti park területén található egy népszerű kirándulóhely, a Torc-vízesés, ahová pár száz méter gyaloglással lehet eljutni, és egy olyan mesebeli erdő közepén van, ahol a fák mögül tündérek, a kövek mögül trollok kukucskálnak elő.

Innen már akár át is gyalogolhattunk volna a Muckross-kastélyhoz, és annak gyönyörűséges kertjéhez. A harsogó zöld pázsit és a különféle színekben pompázó rododendron-bokrok látványa lenyűgöző volt.

Estére lejárt Thony szabadnapja, így befuvarozott minket Killarney egyik rendezvényközpontjába, ahol hamisítatlan ír táncestet nézhettünk meg. Megtudtuk, hogy az ír duda abban különbözik a skót dudától, hogy az ír dudánál nem befújják a levegőt, hanem a felkarjukkal pumpálják bele.

5. nap, italunk a Poteen whiskey

Ötödik napunk első állomása Adare, ahol nádfedeles házak és egy szép templom várja a turistákat.

Következő úticélunk a Bunratty várkastély és a mellette elterülő skanzen. A kastély egy igazi ír lakótorony, berendezett szobákkal, korabeli bútorokkal és valószínűleg sok-sok szellemmel és kobolddal, a falumúzeum pedig az ír népi életet mutatja be: szegény és gazdag házak, üzletek, kézműves műhelyek, malmok, templomok, kocsmák.

A falu főtere

Lakótorony, parasztház

Szatócsbolt

Vízimalom

A skanzen éttermében megkóstoltuk az írek "illegális" whiskey-jét, a Poteen-t, amit az amerikai szesztilalom idején főztek és csempésztek a tengeren túlra. Az egyszer lepárolt és rövid ideig érlelt ital leginkább a törkölypálinkára emlékeztetett.

Délután várt ránk a nap attrakciója: Moher sziklái. Itt az Atlanti-óceán főlé 100-200 m magas függőleges sziklafal magasodik, gazdag madárvilágnak adva fészkelőhelyet. A látogatóközpontot ügyesen a hegy belsejében alakították ki, így csak a sok turista ront az idilli táj látványán.

Lábat lógató turisták

Kietlen sziklák és a legelőket elválasztó kőfalak között buszozva jutunk el a Poulnabrone Dolmen-hez, egy ősi kelta temetkezőhelyhez, az írek Stonehenge-e, ami leginkább egy buszmegállóhoz hasonlít.

Kővidék

Poulnabrone Dolmen, várom a buszt

 Szálláshelyünk Limerick mellett egy négycsillagos hotel. A Limerick az irodalomkedvelőknek egy versformáról lehet ismerős: A-A-B-B-A rímképletű ötsoros vers, Faludy György sok ilyet írt, de Varró Daninak is van néhány limerickje, pl.

Volt egyszer egy öreg stockholmi,

agyára ment már a sok holmi.

Szert tett egy bricseszre,

a többit kicseszte,

s megtanult nadrágot stoppolni.

Folytatás következik...