Parlament

Parlament

2019. május 23., csütörtök

EP2019

Ahogy visszaemlékezem, az előző két európai parlamenti választást nem előzte meg ekkora izgalom, mint a mostanit, 2009-ben a SZDSZ simán kiesett, mert nem érte el az 5%-os küszöböt, még a frissen alakult LMP is megelőzte őket. Ezután már nem is tudtak talpra állni, egy év múlva lényegében megszűnt a párt. 2009-ben is mindent vitt a Fidesz-henger, akárcsak 2014-ben (abban az évben három választást nyertek meg zsinórban: az országgyűlési választást, az EP-választást és az önkormányzati választást).
A Fidesz 2014-ben a rezsicsökkentéssel nyerte meg az embereket, és az EP-választási szlogenjük az volt: Tiszteletet Európától! Ebből a szlogenből született meg az öt évvel ezelőtti választási dalom.


Az idei választást még jobban leegyszerűsítették:
Támogassuk Orbán Viktor programját, állítsuk meg a bevándorlást!
Az orbáni egybites üzenet így szól: vagy a bevándorlásellenes, vagy a sorosista migránspárti erőket támogatod, tertium non datur (nincs harmadik út). Orbán kinőtte Magyarországot és európai tényezővé szeretne válni. Gazdasági ereje révén hazánk sohasem juthatna meghatározó szerephez Európában, de a nemzetközi porondon jól vissza lehet élni a migrányválság felnagyításával, és ehhez Orbán olyan szövetségesekre talált, mint a bevándorlók által tényleg érintett Olaszország belügyminisztere, Matteo Salvini. (észrevettétek, hogy olyan Salvini az olaszoknak, mint nekünk 100 éve Kun Béla? Hogy miben? Hát abban, hogy Olaszország miniszterelnöke Giuseppe Conte, de róla éppen úgy senki sem beszél, mint Garbai Sándorról, a 100 évvel ezelőtti Tanácsköztársaság miniszterelnökéről - Kun Béla ugyanis csak külügyi népbiztos volt).
Aztán itt van még a populista amerikai elnök, Donald Trump, aki egyenesen ikertestvérének titulálta Orbánt.
A Fidesz-KDNP plakátján semmilyen szimbólum vagy szó nem utal Európára, ezzel valóban egyedülálló EP-választási plakátot alkottak, mindazonáltal a szavazatok 52-56 %-ára számíthatnak.
A magyarországi EP-választáson további 8 párt indult. Az Orbánnal szemben álló erők  szlogenjei különbözőek, de lényegük, hogy valójában az Európa-párti és a populista erők küzdelme zajlik a kontinensen. Szinte valamennyien megtépázva kerültek ki a tavalyi parlamenti választásokból, vegyük sorra őket:
Az MSZP Haza, szeretet, Európa! szlogenje telitalálat, akárcsak az EU és HU rövidítéseket ötvöző kék szív. Akárcsak tavaly, idén is a Párbeszéddel indulnak közös listán, akárcsak tavaly.
Megállapítható, hogy mind a szlogenjükben, mind a szimbólumaikban megjelenítik Európát.
Legradikálisabb európai programmal a DK indult, hiszen egyenesen az Európai Egyesült Államok gondolatát hirdetik meg, ami elsőre megütközést kelthet, de valójában arról szól, hogy még szorosabbra kell fűznünk az együttműködést ahhoz, hogy Európa megkezdhesse a felzárkózást az egyre jobban elhúzó Ázsia mögé.
Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége a listavezető, mely eleve ad egy kis játékosságot a választási plakátnak: Dobrev Klára monogramja pont megegyezik a párt nevével. A plakáton finoman megjelenik az EU zászlaja is, kék alapszínével is az európaiságot hirdeti. Egy liberális számára nagy favorit.
Egy volt liberális számára másik alternatívát a tavaly feltűnt Momentum jelenthet. A fiatal eurotechnokratákból álló párt alapvetően az uniós pénzek elköltésére fókuszálja programját, és plakátjukon a magyar zászló mellett felvállalják az uniós zászlót is, azt a zászlót, mely már kilenc éve nem lobog a Parlament épületén.
Talán a Jobbikot viselte meg legjobban a tavalyi parlamenti választás kudarca. Elnökük, Vona Gábor visszavonult a politikától, a párt ketté szakadt, mert sokan nem értettek egyet a néppártosodásukkal. Az egykori euroszkeptikus párt egy se hal se hús szlogennel próbál kampányolni, de becsületükre legyen mondva, nyíltan felvállalták az Európa nevet és az uniós zászlót.
A Jobbik nagy ellenlábasa, a belőlük kivált Mi Hazánk Mozgalom nem vállalja fel az uniós szimbólumokat és a Magyarország a magyaroké szlogennel nyíltan kifejezésre juttatja euroszkepticizmusát. Programjuk jellegzetesen szélsőjobboldali és rasszista, szemben a Jobbikkal nem is kapnak semmiféle kritikát a Fidesz karaktergyilkoló gépezetétől, a közszolgálati médiumoktól. Minden esetre nagy pofon lenne a Jobbiknak, ha több szavazatot kapna a Mi Hazánk, mint ők.
Az LMP is súlyos sebeket kapott a tavalyi választásokon, sok régi LMP-s lépett ki a pártból, köztük a legendás Szél-Hadházy tandem is. Szerencsére egy felmérés szerint a választók többsége még mindig azt hiszi, hogy a két volt LMP-s tagja még a pártnak, ezzel talán a bejutási küszöb fölé tornászhatják magukat. Programjuk egyébként valóban égető kérdést feszeget: Európa zöld lesz, vagy nem lesz! Pusztul a bolygónk, de amint azt a napokban a Fidesztől megtudhattuk, a klímavédelmi propaganda sem egyéb, mint a bevándorláspártiak figyelemelterelése, Soros György mesterkedése. Az LMP is felvállalta plakátján az unió sárga csillagait.
A Magyar Munkáspárt is nyíltan unióellenes, Baloldali, Nemzeti, Ellenzéki! szlogenjükbe és vörös plakátjukba egy mákszemnyi Európa sem fért bele. Azóta másképp tekintek a Munkáspártra, amióta megtudtam, hogy a pártelnök Thürmer Gyula fia Máté T. Gyula a Pesti Srácok újságírójaként a legalpáribb kormánypropagandát nyomta, és a legocsmányabb karaktergyilkolászós könyvet írta Soros Györgyről. Tavaly hunyt el 44 évesen.
A végére hagytam a magyar viccpártot, a Kétfarkú Kutyapártot. a kétfarkúak akciói nagyon szimpatikusak: fedett buszmegállókat építenek, utakat kátyúznak. Külön pozitívum, hogy rendezvényeiken sorra felhangzanak dalaim, pl. a Kerítésdal vagy az Orbán Viktor és Bözsi néni. Komoly programjuk természetesen nincs, és azt hirdetik, hogy csak az szavazzon rájuk, aki más pártra nem akar szavazni. Ezzel csak az a gond, hogy ezzel is növelik a szavazáson résztvevők számát, ezzel emelik a bejutási küszöböt, és ez gond lehet a olyan pártok számára, mint az LMP vagy a Momentum.
Az idei választási dalomat már idejekorán feltöltöttem a csatornámra:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése